Sportélet, 1969 (5. évfolyam, 1-12. szám)
1969-01-01 / 1. szám
Átmeneti (?) visszaesés az NB I-ben (FOLYTATÁS) A Vasas legtöbbet foglalkoztatott csatárai: Molnár, Puskás, Farkas, Korsós A tatabányaiak nagyon fogták Albertet mégis 4:1-re győztek a zöld-fehérek Bene Ferenc a lilák második számú gólgyárosa szeretné áttörni a Vasas védelmét Csepel—Diósgyőr 2:0. Tamás elcsípi a labdát a gólra éhes csepeliek elől Bp. Honvéd—MTK 1:1. Munkában a kispesti védelem verát majmolta ebben az időben, anélkül, hogy tekintetbe vették volna saját játékosállományuk adottságait. S a téma azóta is Herrera. De most mindenki szidja, őt okolják a világviszonylatban tért nyert védekező játékért. A mieink, főleg a vezető csapatok, már tavaly kezdtek a túlzottan védekező taktikával felhagyni, az idén pedig tovább színesítették a játékukat. Az 5—6 éves beidegzést azonban nem könnyű máról holnapra elhagyni és helyette jobbat, eredményesebbet kitalálni. Azok a csapatok szerepeltek önmagukhoz viszonyítva a legjobban, amelyek a szárnytámadásokat forszírozták. Talán ez az oka annak, hogy a nagy szélsőhiányos időszak után itt-ott már vérbeli szélsőjátékot is lehetett látni. Elsősorban a Dózsától, a Fraditól, a Tatabányától és másoktól is. Ez az év azonban továbbra is csak átmeneti időszaknak számít, amit a gólátlag is híven kifejez. Erőnlét és vidéke Az erőnlét függvénye az edzésnek. Ha a szakmai munka jó, ha megfelel a követelményeknek, akkor nincs baj az erőnléttel. Ez azonban nem vonatkozik egyértelműen NB I-es csapatainkra. A fejlődés jelei kétségtelenül felismerhetők, főleg a legjobbaknál. De az ő erőnlétük is csak akkor jó, ha hét naponként kell komoly mérkőzést játszani. Néha még akkor is előfordulnak szembeötlő ingadozások. Példának említjük a szakmai munkájáról elismert lila-fehéreket, akik az egyik héten sokmozgásos játékkal 9 : 0-ra verték a DVTK-t, egy héttel később pedig kifejezetten gyengén játszottak a Vasas ellen s csak Szentmihályinak köszönhetik, hogy 1 :1 lett az eredmény. A sorozatmérkőzéseket azonban egyértelműen nem bírják a mieink. Példa rá az Ú. Dózsának és a Bp. Honvédnak a Crvena Zvezda, illetve a Zeljeznicar ellen vívott két hétközi mérkőzése (mint ismeretes, mindkét csapatunk kiesett, a Dózsa a VVK-tól, a Bp. Honvéd pedig a KK-tól búcsúzott el). És így járt a Fradi is a Leeds United ellen a tavalyi VVK-döntőben: ott kikapott 1 :0-ra, itthon pedig 0 :0-ra „kibekkelték”. Pedig — ismételjük — ezek szakmailag jól kézbentartott csapatok. A külföldieknél azonban ilyen vonatkozásban, úgy látszik, magasabb a mérce. És ez nem minden tekintetben a mi edzőink hibája. Vannak edzők, akik szeretnék keményebb munkára fogni a játékosokat, de ez nem mindig sikerül. A mi labdarúgóink — tisztelet a kivételnek — nem szeretnek erősebben edzeni, az edzők legtöbbjének pedig nincs a kezében olyan eszköz, amivel rákényszeríthetné őket. Szakmai kötélhúzás folyik az edzők és a játékosok között és — sajnos! — az esetek döntő többségében a játékosok győznek. Kemény játék — technika A fenti témával szervesen összefügg a kemény, férfias játék. A modern labdarúgásnak ez velejárója. Csakhogy nálunk kemény játék címén rendszerint durváskodnak a játékosok. Ezért nem szeretnek a csatárok elöl tartózkodni. A játékvezetőket korábban bírálat érte, mert nem engedték meg a férfias játékot. Az volt a kifogás ellenük, hogy rendre lefújták azokat az eseteket is, amikor valamelyik játékos testi erejének szabályos kihasználásával igyekezett a labda birtokába jutni, vagy azt megtartani. Ebben a bajnokságban már láttunk helyes játékvezetői gyakorlatot, de torzulásokat is. A szemlélet és a szabályok alkalmazása még nem eléggé egységes. Még mindig előfordul, hogy a szabályos ütközést lefújják, a szabálytalan, nem egyszer szándékosan durva szerelést pedig megtorlatlanul hagyják. Szemléletes gyakorlati foglalkozás és megfelelő oktató film sokat segítene ebben a kérdésben. A technika terén sincs jelentősebb előrehaladás. Játékosaink technikás labdakezelése jobbára csak kis területen érvényesül (lassú, fáradt labdák levétele, rövid, cseles passzok stb.). A lőtt passzok átvétele, a tértölelő, hosszú átadások, a kétlábasság és a fejelés azonban már a legtöbb játékosnak gondokat okoz. Hát még, ha mindezt szorosan lefogva, vagy test test elleni küzdelemben kell csinálni. Azt hittük, hogy a bajnokságban tavaly mutatkozott javulási jelek tovább sokasodnak. Sajnos, éppen az ellenkezője történt. Az oka egyelőre ismeretlen. Lehet, hogy része volt benne az olimpia miatt három részre történt tagoltságnak. Ez ellen szól azonban az a körülmény, hogy a tavaszi idény volt a leggyengébb harmada a bajnoki évnek. Ám az is lehet, hogy a tavalyi előrelépés nem volt eléggé megalapozott, a jelek nagyobb javulást mutattak, mint amilyen ténylegesen volt. Valószínűleg ezért érezzük úgy, hogy most visszaestünk. Merjük remélni, hogy nem visszaesésről van szó, csak átmeneti stagnálásról, s jövőre ismét felfelé ível majd a fejlődési görbe. És most néhány szó a csapatokról. Az elsőség az Újpesti Dózsát illeti, mert a bajnokkal külön cikkben foglalkozunk. 2