Sporthirlap, 1928. július (19. évfolyam, 77-89. szám)

1928-07-09 / 80. szám

HÉTFŐ, 1928 SÁJLTÁS 3. SPORTHÍRLAP Összeállították a Prágában, Pozsonyban és Zoppotban sze­replő vízipólócsapatokat A tegnapi viz­utálómérkőzések után a válogatóbizottság így jelölte ki a Prá­gában, Pozsonyban és Zoppotban sze­replő válogatott csapatokat. Prágában július 11-én: Barta — Faze­kas, Csorba — Lasztrovich — Czele, ,Wenk, Németh. Tartalék: Musitz. Pozsonyban július 11-én: Barta — Fa­zekas, Csorba — Németh — Musitz, Csele, Wenk. Tartalék: Susztrovich­. A július 21—224 soppoti mérkőzésekre még nem állították össze a csapatot, csupán kijelölték azt a nyolc játékost, akik ezen a túrán résztvesznek. Ezek: Bory, Róth Szabó, Lusztrovich, Czele, Németh, Sárkány és Róbert. Pálnok István második volt a berlini távúszásban Gyilkos küzdelem után Steinhaus győzött három tizedmásodperccel A vasárnap lefolyt Quer­durck Berlin távúszó verseny­ben Pállok István, az M­TK kitűnő úszója nagyszerűen szere­pelt. Izgalmas küzdelmet vívott Stein­­haus-al, akit a Spree partjain elhelyez­kedett óriási közönség példátlan erőfe­szítésre ösztönzött. Ennek volt a hatása, hogy Steinhaus a kétezerötszáz méter­nél már negyven méterrel vezető Páho­­kot öldöklő finis után beérte. A magyar ne az osztrák úszó egyszerre ért a cél­ba, a célbírák azonban Steinhaust hir­dették ki győztesnek s ehhez mérten az időmérők háromtized másodperccel rosz­­szabb időt állapítottak meg a magyar úszónak. Steinhaus ideje 1 óra 007.4 mp. Páhok ideje 1 óra 007.7 mp. A nők versenyében első volt a bécsi Kustisch Leischer 1 óra 17­­. 02 mp. alatt, második Zimmermann (Berlin) 1 óra 2­2 perc 05 mp. alatt. A tizes nagy­­stafétát a Poseidon nyerte 1 óra 05 p. 57 mp. alatt az SCO előtt karcsapással. Bárány 1 p 01 mp-es idővel nyerte Esztergomban a MOVE 100 méteres bajnokságát Az Esztergomi MOVE rendezésé­ben lefolyt MOVE bajnoki verseny­eredményei a következők: 100 m­ hátúszás: 1. Bitskey III. (MESE) 1 p 18.4 mp, 2. Horváth (MESE), 3. Mártonfalvi (Esztergomi MOVE).­­ 100 m gyorsúszás: 1­ Bárány (MESE) 1 p 01 mp, 2. Tarródy (MESE), 3. Bárány II. — 200 m gyorsúszás: 1. Bárány (MESE) 2 p 30.6 mp, 2. Tarródy (MESE), 3. Ba­ranyai (MESE). — 100 m hölgy mellúszás: 1. Bárány Magda (MESE) 1 p 41.8 mp, 2. Gombos (UTE), 3. Molnár Stefi (Esztergom). — 100 m hölgy gyorsúszás: 1. Bá­rány Magda­ (MESE) 1 p 41.2 mp, 2. Waffel M. (Esztergomi MOVE), 3. Hoffmann Ilus (UTE). -- 100 m hölgy hátúszás: 1. Nemes Ilus (Esz­tergomi MOVE) 1 p 42.6 mp, 2. Ko­máromi Ilus (UTE), 3. Bárány Magda (MESE). — Műugrás: 1. Sá­­rosi (Esztergomi MOVE), 2. Groz­­mann (Esztergomi MOVE). — 3x100 m vegyesstaféta: 1. MESE 3 p 36 mp, 2. Esztergomi MOVE 3 p 43 mp. — 100 m ifjúsági gyorsúszás:* 1. Mészöly (BBTE) 1 p 07.6 mp, 2. Nagy (Esztergomi MOVE), 3. Vár­nai­­(Észt, MOVE).­­ 100 m mell­úszás: 1. Bajky (MESE) 1 p 30 mp, 2. Opruscky (Sátoraljaújhely). — 50 m gyermekgyorsúszás: 1. Vermes (Észt. MOVE) 30.4 mp. —­ 50 m gyer­­mekhátúszás: 1. Vermes (Észt. MOVE) 37 mp.­­ 100 m ifj. mell­­úszás: 1. Várnai (Észt. MOVE) 1 p 36.6 mp, 2. '­Stefanidesz II. (Észt. MOVE), 3. Nagy (Észt. MOVE). — 3x50 m vegyes hölgystaféta: 1. Észt. MOVE 2 p 21.6 mp, 2. UTE. — 3x50 m vegyesstaféta: 1. MESE 1 p 48 mp, 2. Észt. MOVE. Papp a kisközépsúly, Szalay a nagyközépsúly amszterdami kiküldöttje Az MBSz eltekint Radó kiküldeté­sétől, ha továbbra is elmarad a keret tréni­nereiről A birkózószövetség tegnap dél­után bonyolította le az olimpiai vá­logatóverseny két ,elmaradt mérkő­zését a népszigeti week-end tanyán. Az olimpiai jelöltek küzdelmét vé­gig nézték a nálunk időző­­török birkózók is, akiket tegnap az MBSz a népszigeti birkózótanyán vendé­gül látott. A Varga dr. távolmaradása foly­tán csonka válogató­bizottság fel­szólítására először a nagyközépsúly reprezentánsai, Szalay (MTE) és Szabó (MAC) állt a szőnyegre. A két birkózó a­ Ki­küldetés elnyeréséért heves küzdel­met folytatott, amelyre végül a na­gyobb rutinnal és állóképességgel rendelkező ASzalay érdemesítette magát.­­ Az első öt éd perc állásból folyik. Szabó zárt munkája megbé­nítja Szalayt, aki bár akar, nem tud akciót kezdeni. A 6. percben Szalay csípődobással szőnyegre viszi Sza­bót, akinek azonban ellenakciója si­kerül és állásból dolgoznak tovább. A 8. percben­­Szabó laposan leszal­­tózza Szalayt, de úgy látszik, hogy Szabó esik tusba. A 0. percben Szabó karáthúzást kezdeményez, Szalay engedi, hídba kerül, de ki­jön. Az első három percben­­Szalay dolgozik felül. Szabónak sikerül az időt kihúznia, mert­ nem engedi magát megfogni. Közben azonban Szalay kétszer is nelsont kísérel, az akció már tussal kecsegtet, amikor Szabónak sikerül kibújni­ .A máso­dik három percben Szalay egymás­után kétszer is feláll. Az utolsó négy percben nagy fölényben van, ■Szabó alig állja az öldöklő iramot. A kisközépsúly elsőségéért Papp (MAC) és Tunyogi (FTC) küzdöttek. A versenyzők nagyon is­merik egymást és így bizony ak­ciót nem tudtak kezdeni. Papp ru­tinjával szemben állott Tunyogi szívóssága és a mérkőzés húsz­­percnyi munka után döntetlenül végződött. A válogató-bizottság — tekintettel nagyobb versenyrutin­jára — Pappot jelöltei ki a kiskö­zépsúly olimpiai képviseletére A válogató-bizottság elhatározta, hogy Radót (PTC), aki a tegnapi ünnepnap ellenére, sem jelent meg a keret tréningjén, elejti és helyet­te; ha a helyzet nem változik, Szel­­kyt viszi ki Amsterdamba.* Az MTK csapata nyerte a kerékpárosok országúti stafétaversenyét A válogatott keret tagjai közül mindössze négyen fejezték be a stafétacsapatok ellen lefolyt küzdelmet — Höltzl (KAC) a győztes csapattal egyszerre ért a célba — A Világosság KK szeniorversenyében Rupprecht (KAC) győzött A Magyar Kerékpáros Szövetség második országúti válogatóverse­nye vasárnap Velvárt Nándor ren­dezésében került döntésre a­ Buda­pest—Cegléd—Kecskemét Cegléd —Budapest 172 km-es útvonalon. A válogatott keret tagjainak ezúttal egyesületi stafétacsap­atok ellen kellett küzdelembe szállni, azon­ban bukások és defektusok miatt a versenyt a tizennégy főnyi me­zőnyből mindössze négyen fejez­ték be. Pompásan szerepelt Hölczl Elemér (KAC), aki az egész távot egyidejűen abszolválta a győztes stafétacsapattal. Höbcalt nyolc perccel később Huszka (Vil. KK) és Lestyán (BTS­) követte, míg a negyediknek beérkezett Bálint (Postás) további négy perc múlva érkezett a célba. A szaf­lacsapatok küzdelmében­ Vel­várt Nándor*- szép, jógsporttai egyesületének, az MTK-nak szerez­te meg* az értékes Velvárt-serleget. A­­győztes csapatban, amely erősen tartalékos felállításban­ szerepelt, Keresztes kitűnő teljesítménnyel vonta magára, a figyelmet. Megle­pően jól dolgoztak a Postások, akiknek­ három csapata, az első­ hat között fejezte be a versenyt. Részletes eredmény: 1. MTK (Steingruber—Keresztes —Velvárt) 5 óra 54 perc 26 mp., 2. Postások A) (Szlama—Jálics—Hor­váth) géphossza­l. 3. Turul KK (Ráca—Néger—Schwarzstein)­ két géphosszal, 4. Postások B) 5 óra 53 p. 45 m­p., 5. Csepeli TK 6 óra 02 p. 20 mp., 6. Postások C) 6 óra 02 p. 23 m­p., 7. Árpád KK 6 ó. 05 p. 45 mp. 8. Turul KK B) 6,­­ 11 p 10 mp *9. Pesterzsébeti Viktória 6 ó. 11 p, 11 mp., 10. Diadal KK 6 ó. 14 p, 11. RKK 6 ó. 14 p, 01 mp., 12. KAC 6 ó. 14 p, 02 mp., 13. Turul KK C) 6 ó. 18 *p, 24 mp., 14. Vasasok * 6 ó. 20 p, 56 iap., 15. Vándorkedv KK 6 ó. 22 perc.* •A* ‘ '­­ A Világosság KK 108 km-es sze­niorversenyének eredménye a kö­vetkező: 1. Eupprecht (KAC) 4. 6. .17 p. 37 mp., 2. Knoch (KAC) 4 ó. 34 p. 55 mp., 3. Farkas (Horgony KK) 4 ó. 40 p. 32 mp., 4. Papp (FTC) 4 ó. 40 p. 10 mp., 5. Stary (Condor KE) 4 ó. 43 p. 53 mp, 6. Ihász (Vil. KK) 4 ó. 56 p. 06 mp. Zsák többszörös­­defektus miatt a versenyt feladta. A Gyöngyösi AK házi kerékpár­versenye a hatvani országúton a következő eredménnyel végződött: 30 km.: 1. Brezsnyánszky 59 p. 38 ■mp., 2. Tóth, 3. Szabó. — 20 km.: 1. Simena 41 p. 30 mp., 2. Hammier, 3. Szam­onási. — 10 km.: 1. Bakondi 22 p. 02 mp., 2. Pitye, 3. Győri. — Gyermekek versenye: 200 m.: 1. Koczián, 2. Braun, 3. Stiller és Seidner. SCHMOLL BU­DaPEST I és kallós ^illér v**Tr.r. RT. ‘ k * L. 909-37 Szakorvosi rendielő vér- és nemibetegek részére VIL, Rákóczi-ül 32.1.1. II Ezü­stsalvarsan­ozás Rókussal szemben U Rendelés egész nap a Hirrdék | Lilian Harvey, Harry Halm: Jt eSpifV Revdmacskó SS/I»V * Ronald Colman, Noah Berry: I Halállégló lel. 1.,921—32 ISlóadasok, beik. (a premier nap­­­, 521—33 jános):5, *//8 és '/sió, _____________vasárnap 30i.­­l­ d. 8. 10 órakor MŰJÉG ' Magyar és angol híradó JTm­MnZ! Texasi Don Juan 1 | s (elvonásos vígjáték a városligeti . _ . . _ tavon Bohemvér ElLsd. folyt 8. II)! Fősz.: A. Menjou, Edna Puriians Sportolók!BKirándulók! Az izmoknak és idegeknek frissesége, rugékonysága, fegyelmezettsége csak az MRNEM­­ VITA MINTÁPSZER fogyasztása útján érhető el. Próbáljon sportolás, nagyobb gyalogtúra előtt néhány táblácskát fogyasztani. Sgyhasom , elfáradni ! Ebéd a mellényzsebben ! Kialladhatatlan­ szőforráal A legkiválóbb orvostanárok és orvosok ajánlják. Kapható minden gyógyszertárban, drogériában, cukorka- és cserfitgen­t­etlm* VILLANYIG CSILLÁROKE­lyemlámpaernyők, PÁnik -készülékek, fejhallgatók készletek, bronzfigurák­­Az AL­M­W és alkatrészei VILÁGÍTÁSI RT., VII., Erzsébet-körút 41. sz. Royal-szálló­ mellett

Next