Sporthirlap, 1929. július (20. évfolyam, 75-87. szám)
1929-07-29 / 87. szám
HÉTFŐ, \m JÚLIUS t3. ■■IMDII lllllllllll'l >111 II I IMII li|i|||||i||i|l SPORTÉIUL ÁF A pontversenyben Budapest 46, Berlin 44. (Nem segíthet már, csak a szerencse, amit a hívői tömeg úgy képzel el, hogy a németek túlváltanak, vagy egyikük elejti a botot. A kívánság nem teljesedett.) 4x100 m, staféta: 1. Berlin (Körlig, Gisser, Náthán, Schlösske) 41.9 mp., 2. Budapest (Moharos, Solt, Gerő III., Raggambi) 43 mp. A második pályán áll fel Berlin csapata (Körnig, Grosser, Náthán, Schlösske), míg a külső harmadikon a budapesti staféta (Moharos, Solt, Gerő III., Raggambi). Moharos hatvanig jól tartja magát, szinte semmit sem ad le, de ott érvényesül Körnig klasszisa és a hátralévő negyvenen a teljes pályaelőnyt behozza. A váltásuk is jó és így Solt alig hozhat valamit Grosser ellen. Gerő III. azonban rosszul váltja Soltot és így Náthán több mint 12 méter előnyt szerez Schlösskének, aki ugyanennyivel — jóval a magyar rekordon belül — biztosan nyeri a versenyt. Végső pontarány: Berlin 49 pont, Budapest 48 pont. Paksy Jenő és Buba Gábor Budapest új ifjúsági bajnokai Az MTA ifjúsági atlétikai versenye Az MTK vasárnap délelőtti ifjúsági versenyén két kerületi bajnokság dőlt el. A súlydobásban Paksi és Goldfinger küzdött egymással, s a bajnoki küzdelemből előbbi került ki győztesként. A négyszázas bajnokság favoritja, Vértesi meglepetésszerűen távolmaradt és így Nagy Géza és Dúka Gábor személyében mind * * * *. Bőrkabát szabómester BÁNCZY ZSIGMOND Budapest, VIII., Festetich utca 4. (Keleti mellett) Férfi- és női bőrkabátokat és bőröltönyöket rendelésre készítek. Bőrruha javítását és festését is elvállalom. össze két erélyes versenyző állt starthoz. A finisben Duha ragadta magához a győzelmet és ezzel a kerületibajnokságot is. A gyenge időket a kellemetlen, szeles időjárás magyarázza. Részletes eredmény: Budapest kerületi ifjúsági bajnokságai: Súlydobás: Bajnok: Paksy (MAC) 1158 cm, 2. Goldfinger (KAOE) 1133 cm, 3. Dudar (Postás) 1119 cm 400 m síkfutás. Bajnok: Duda (MAC) 52.8 mp, 2. Nagy (MAC) 56 mp. Egyéb versenyek: 100 m síkfutás: 1. Szabó (BBTE) 11.7 mp, 2. Angyal (MTK) 11.9 mp, 3. Lindenberg (KAOE) 11.9 mp. 3000 m síkfutás, junior egyéni és ötös csapatverseny: 1. MTK (Cserháti, Balog, Szalontai, Gelencsér, Turi) 19 pont, 2. Vasas (Krizsán, Pálya, Kakuk, Biri, Borovszky) 36 pont. Junior egyéni versenyben: 1. Krizsán (Vasas) 9:48.4 mp, 2. Németh (RAC) 9:52.6 mp. Egyénileg: 1. Cserháti. 100 m síkfutás, junior: 1. Budai (BBTE) 12 mp, Kovács (FTC) 12 mp, S. Bráda (RAFC) 12 mp. 800 m síkfutás 1 oszt.: 1. Verbőczi (BBTE) 2 p 08.4 mp, 2. Gomola (FTC) 2 p 11.8 mp, 3. Wach (RAOE) 2 p 14.8 mp. , Súly dobás előny verseny : 1. Mélykúti (MTK) 1217 cm (180 cm e.), 2. Virág D. (MTK) 1207 cm (70. cm e.), 3. Kellner (FTC) 1148 cm (190 cm e). Magasugrás előny verseny: 1. Liszkai (KISOK) 175 cm (7 cm c.), 2. Jász (MAC) 172 cm (előny nélkül), 3. Magyar (MTK) 172 cm (7 cm c.). Diszkoszdobás előny verseny: 1. Goldfinger (KAOE) 3910 cm (7 m előny), 2. Virág c. (MTK) 3329 cm (7 m e.), 3. Brever (FTC) 3760 cm (6.50 m e.). Távolugrás junior: 1. Szabó (BBTE) 628 cm, 2. Mélykúti (MTK) 602 cm, 3. Szoiuvel (FTC) 591 cm. Rúdugrás előny verseny: 1. Mélykúti (MTK) 315 cm (előny nélkül), 2. Csontos (MTK) 300 cm (előny nélkül), 3. Noszky (RAFC) 300 cm (20 cm e.). 4x100 m staféta: 1. MAC (Duha, Füzesi, Nádújfalvi, Nagy) 45.8 mp, 2. FTC 47 mp, 3. BBTE 47.6 mp. Hármasugrás II. oszt.: 1. Mélykúti (MTK) 1271 cm, 2. Fuss (EEAC) 1258 cm, 3. Mezei (MTK) 1254 cm. MODIANO Budapest II—Dunántúl 80:35 A főváros második atléta-garnitúrája az esőtől felázott talajon viszonylag jó eredmények mellett, fölényesen győzött Szombathelyen Nagy zápor áztatta fel Szombathelyen az SzSE sporttelepét, de az így lehűlt és szeles idő ellenére is nagyszámú közönség vonult ki a pályára, hogy tanúja legyen a főváros másodklasszis és a Dunántúl válogatottjai első összecsapásának. A verseny — mint az előrelátható volt — a fővárosiak fölényes győzelmével végződött, azonban volt egy súlyos szépséghibája is, amely még korrekcióra szorul. A gerelydobásban ugyanis a fővárosiak tévedésből hétszer dobtak és mindketten hetedik dobásukkal érték el legjobb eredményüket, amelyekkel megelőzték Csikót. Az igazságos eredmény tehát: 77:38. A kitűnően sikerült viadal befejeztével Lingauer Albin képviselő adta át a győztes csapatnak az SzSE örökös vándordíjként felajánlott selyem-* zászlaját. Részletes eredmények: 100 m: 1. Bánóczi (B) 11.3 mp. 2. Csik(D) 11.5 mp. 3. Odri (B) 11.5 mp. 4. Tögi (D) 11.6 mp. Pontarány: Budapest-Dunántúl 6:3. Ifi. m: 1. Odri (B) 53.3 mp. 2. Kurunczy (B) 53.4 mp. 3. Johannész (D) 54.4 mp. 4. Weichinger (D) 55.4 mp. 14:4. 800 m: 1. Ferihegyi (B) 2 p. 04.8 mp. 2. Remetz (B) 2 p. 05.4 mp. 3. Kelemen (D) 2 p. 08 mp. 22:5. 1500 m: 1. Ferihegyi (B) 4 p. 20.8 mp. 2. Rigler (D) 4 p. 21.2 mp. 3. Farkas (B) 4 p. 24.6 mp. 28:8. 5000 m: 1. Németh (B) 16 p. 18.4 mp. 2. Gégény (B) 16 p. 32.6 mp. 3. Ludvig (D) 16 p. 46.6 mp. 36.9. 110 m gátfutás: 1. Kollmann (D) 16.1 mp. 2. Twordy (D) 16.8 mp. 3. Bajor (B) 17.2 mp. 37:17. Magasugrás: 1. Szigetvári (B) és Udvardy (B) holtv. 175 cm. 3. Nemes (D) 170 cm. 45:18. Távolugrás: 1. Szabó (D) 660 cm. 2. Goda (B) 647 cm. 3. Cséfay (B) 630 cm. 49:23. Súlydobás:1. Hunyadi (B) 13.06 m. 2. Bertalan (B) 12.54 m. 3. Horváth (D) 11.59 m. 57:24. Diszkoszdobás: 1. Regős (B) 41.68 m. 2. Bertalan (B) 41.54 m. 3. Varga Flórián (D)37.45 m. 4. Varga Ferenc (D) 35.70 m. 65:25. Gerelydobás: 1. Budavári (B) 52.10 m. 2. Szekrényessy (B) 51.30 m. 3. Csík (D) 50)70 m. 73.26. Rúdugrás: 1. Csáki (D) 300 cm. 2. Koncz (D) és Fridrich (B) holtv. 280 cm. 75:83. 100—200—300—400 m staféta: 1. Budapest (Bánóczi, Kurunczy, Remetz, Odri) 2 p. 09 mp. 2. Dunántúl (Csik, Kollmann, Twordy, Johannész) 2 p. 11 mp. Végeredményben Budapest 80:35 arányban győzött. Franciaország a Davis Cup idei győztese Franciaország—Amerika 3:2 Amerika szombati biztos győzelme után (Allison, Van Ryn—Cochet, Borotra 6:1, 8:6, 6:4) tegnap még fokozottabb érdeklődés mellett folyt le a Davis Cup döntője. Előbb Tildén játszott Borotra ellen és az amerikai exvilágbajnoknak sikerülvén 6:4, 1:6, 6:4, 7:5 arányos erős küzdelem után győznie, Amerika kiegyenlített, 2:2! A döntő mérkőzésen Cochet és Lett kerültek szembe. Aki Cochetnak Tildén elleni köztnyű győzelme után fölényes, nagy ,,hengerelésre” számított, nagyon csalódott. A francia világbajnok ugyan 6:1, 3:2, 6:0, 6:3-ra győzött, az amerikai azonban kétségbeesetten védekezett, sőt a második szetben az iniciatívát is magához ragadta. A har- r madik esetben aztán Cochet mindent beleadott, de a negyedikben ismét fellángolt a harc és a franciának csak szívós küzdelem után sikerült megadásra bírnia ellenfelét. Franciaország ezzel ismét védője lett a Davis Cupnak. A zágrábi Kask legyőzte a Beogradskit Jugoszláviai eredmények: Spalato, Hajduk—Gradjanszki 4:1 (2:0). Gerő Ferenc közmegelégedésre vezette a mérkőzést. Zágráb: Hask—Beogradski 3:1 (2:1). Bíró: Braun (Bécs). Szabadka: Sand—Becsei Loko 4:2 (4:0). Becskerek: Újvidék—Becskerek 2:1 (0:0). Kikinda: Zentai AC—Sobija 2:0 (2:0). Temerin: Temerini TC—Mitrovica 6:1. Döntetlen maradt a francia-belga vízipóló csata A Parisban vasárnap megtartott francia-belga vízipólómérkőzés 1:1 (0h) arányban döntetlenül végződött. A 4x206-as stafétát Paris remek úszásával Franciaország nyerte 10 perc 04.2 mp, új francia rekord alatt. Kongresszusi vizipóló-díjmérkőzések (Sopron.) Tatabányai SG—Soproni PUE 2:1 (1:0). A gólokat Gálos és Székely, illetve Szalay dobták. A mérkőzés a második félidő vége felé félbeszakadt, mert egy bírói ítélet miatt a TSG levonult. Bíró: Kann Ferenc. (Pécs.) PAC—KTSE 6:5 (5:5) 4:4 (1:2). Izgalmas küzdelmet hozott a két csapat mérkőzése, amely csak a meghoszabbított időben dőlt el a pécsiek javára. A gólokat Várnagy dr. (3) és Némedi (3), illetve Hernes N. (3) és Simonsits (2) dobták. Bíró- Balikó Kálmán. (Jászapáti) Egri TE—Jászapáti JÖSSzE 5:2 (1:1). A gólokat Schneweisz (2), Kelen, Török és Kardos, illetve Farkas és Krémer dobták. Bíró: Hajós József. I A $ iÉk PW $ gummitalpú nyári cip© minSssége évek I'éta versenyen felöl áll. I Mindmcipőn rajta 1 a „Doreo” védjegy. | Aki elsőrendű minőségre súlyt helyez, ügyeljen a védjegyre.