Sporthirlap, 1934. február (25. évfolyam, 10-17. szám)
1934-02-05 / 10/a. szám
4 Jó mozgás volt, hat góllal, Káli-fehér fölénnyel, csalóka tatajon, bajnoki komolyság nélküll Hungária-Phöbus 4:3 (2:1) a Phöbusnak a stílusa, a Hungáriának a hajlsora sántít meg Gólok: Szegő, Cseh, Sólyom (11-esből), Szabó III, Sólyom, Kardos, Béky Berlini úti pálya, Bírói Bartók, 1000 néző. Hungária: Szabó — Mándi, Kis — Egri, Magyar, Sebes — Szegő, Kardos, Cseh, Turay, Szabó III. Phöbus: Vavró — Szilágyi, Toros — Szádovszky, Péter, Komáromi, Béky, Szikár, Sólyom, Titkos II., Tárnok (Serényi Kispest). Már jóval a mérkőzés kezdete előtt gyülekeztek a játékosok és egy ideig a B) csapatok mérkőzését nézték. Kis nagyban csattogtatta fényképezőgépjének zárját Turay volt a szenvedő alany, amíg meg nem unta, hogy modellt álljon Kis gépjének és azután megjegyezte: — Csinálj csak magadról — csoportképeket! Serényi, a kispesti balszélső is megjelent Fábián Pálnak, a PLASz kapitányának hívására. „Recors fote"ágy a modern ülő-és felfekvő bútor már a pengőtől SCtHHierl ROcertnfil. Budapest, III. Haris-Köz 4 Ügy volt, hogy a Hungáriában játsza az I. félidőt, Serkey azonban arra való hivatkozással, hogy Szabó III.-nak nagy szüksége van a mozgásra, kitért a kapitányi kérés teljesítése elől, így Serényi az I. félidőt a nézőtérről kibicelte végig és csak II. félidőre öltötte magára a kék-sárga mezt és váltotta fel Tárnokot a Phöbus-csatársor balszélén.A Phöbusban a vállát fájlaló Juhász maradt ki a kapuból, Péter futott be utolsónak az együttesből. A Hungária jól kezd, de nem sok szerencsével Pontosan 3 órakor kezdtek a csapatok. A talaj szemre jó volt, mert a gyér hótakaró inkább megkötötte a berlini úti pálya salakos talaját. A napsütés alatt azonban felengedett a legfelső réteg, az alatta fagyottan maradt föld pedig nagyon csúszós maradt. Fordulásnál bizony nehéz volt megtartani az egyensúlyt. Nagy lendülettel kezd a Hungária és csatársora pár igen szép támadást vezet. Már az 1. percben szögletrúgást ér el a Hungária, amit Vavró tisztáz. Mándi betalpal Péterbe. Szikár—Béky—Szádovszky—Sólyom akciót Titkos II. elügyetlenkedi. A Hungária házsorától indul, ki az akció a 6. percben, amit Cseh, majd Kardos folytat és Szegő fejese a hálóban köt ki. 1:0. A Hungária frontban marad a gól után is. A Phöbus támadását Sebes kornerre szereli. Béky beadását Sólyom fejeli, Szabó szépen ment. Kardos és Komáromi cselezési párharca után Cseh lő, Vavró véd. Szikár kiteszi Békyt, Kis könnyen szerel. Phöbus-támadást Sólyom lesállása akasztja meg. Sebes kézzel fog egy labdát, a szabadrúgást Sólyom fejére irányítják, a passzt Tárnok kapu mellé lövi. Szikár keveri meg most a kék-fehér védelmet. Szabó III. centerére Vavró ugrik, bukik és Kardos kapja a labdát, de csak a kapufát találja el. Hungáriaszögletrúgást Tőrös tisztáz. A Phöbus ellentámadását Egri menti. A Hungária csatársora most szépen kombinál, de kapu előtt puha. Szegő lövését Szilágyi majdnem a saját kapuba manővrírozza. A 80. percben a kék-fehér halfsorból indul ki az akció, Turay átadja Csehnek a labdát, Cseh remek lövéssel, kapásból küldi a kapuba. 2:0. Hullámzó játék következik, de a Hungária többet támad. A 41. percben a Phöbus jobbszárnya vezet gyors támadást, Kis ököllel üti le a labdát, a bíró fütyül és így Békys gólja már érvénytelen. A 11-est azonban Sólyom laposan a jobb sarokba helyezi. 2:1. Szabó csak érinteni tudta a labdát. Hungária-támadások közben ér véget a félidő. Szünetben a Phöbus öltözőjében Barna Sándor elnök elégedetlen:■ — Fiúk, ez nem játék. .Elfelejtitek, hogy a mi stílusunk fő sajátossága a szélsőkre való játék, a mezőny gyors széthúzása! A Hungáriához Titkos mint civil látogat be és a padon is a „balszélre” helyezkedik. Az öltöző előtt nagyobb csoport verődik össze Hungária-szurkolókból. Nádler Pubi rögtön kész a véleményével • Csak Sárosi kellene a centerhallba és egész jó lenne a csapat! Szünet után a Hungária nagy fölényben van Az első akcióra Cseh szépen kiteszi Kardost, de ez lekésik a meredek labdáról. Kiadós Hungáriaoffenzívát Sólyom szép kiadása szakít meg, amit Titkos II. kapu mellé helyez. Szabó III. beadását Kardos kapásból zúgatja a kapufa tövének, a pattanó labdát Komáromi sarokra teszi. Sólyom labdájával Béki megy korperre. Ezt Sólyom fejeli, de közben lesállást jelez a bíró sípja. Egy akciónál Turay ráesik Szikárra, egyéb baj nem történik. A Hungária-csatársor csak Egritő kap jó labdákat, viszont a jobbszárny tehetetlen. Újabb Hungáriaszöglet után Sólyom és Mándi párharca majdnem boxmeccsé fajul. — Hja, persze, barátságos a mérkőzés — jegyzi meg valaki a tribünön. A bíró eközben figyelmezteti is Sólyomot. A 15. percben szép kékfehér akció folytatásaként Kardos élesen centerez. A kifutó Vavró kiejti a labdát és a szemfüles Szabó III. begurítja a hálóba. 3:1. Béky vezeti jól az ellentámadásokat, egy ilyent Seres kornerre szerel. Ezt Béky irányítja, Szikár kapu mögé helyezi. Béky jó helyzetben kapu fölé durrantja a labdát. Remek Phöbus-támadás alakul ki Péter és Titkos II. lábán, de Béky ezt is kapu fölé lövi. Kardos 10 lépésről újra csak a kapufát találja el. Szabó III. lő most messziről, Tőrös rosszul fejeli, Vavró ijedtében kornerre üti a labdát. A 33. percben Béky—Szikár villámgyors akció után Sólyom csak dopplerszerűen teszi be a lábát és Szabó a suhanó labda mellé fog. 3:2. Szegő szabadrúgását Turay fejeli kapu fölé. Magyart lökik most fel. Ő irányítja a 35. percben a szabadrúgást a pálya közepéről. Cseh továbbítja, a perdülő labda Szilágyi hátáról Kardos elé pattan, aki élesen lövi a hálóba. 4:2. Most a Phöbus is feljön és a 38. percben Serényi jól kiharcol egy labdát, beadását Sólyom átlépi, közben Mándit szabálytalanul ellöki, a bíró nem fütyül és a tisztán álló Béky nem hibázhatja el a kaput. 4:3. Serényi és Egri párharca tarkítja a végjátékot. Van még néhány Hungária-támadás és vége a játéknak. NYILATKOZATOK: Lenkey, a Hungária edzője: Tipikus edzőmérkőzés volt. Remélem, hogy kondícióban előbbre vitte a csapatot. A talaj nagyon csalóka volt. Bányai, a Phöbus edzője: Ez volt az első komoly játéka idén . csapatnak. A halfsor még gyenge. Nélkülöztük a megszokott játékmodort, a szélekre való, játékot. A nallsor beteg meg a Hungáriában A Hungária csapatáról az összbenyomás nem volt rossz. A csatársor figyelemreméltó akciókkal árulta el, hogy van benne akcióképesség Cseh néhány gyönyörű húzással, ötletes fordulattal kezdett, később azonban fokról-fokra vesztette el kedvét. A jobbszárnyon Szegő alig mutatott valamit. Kardos tehetséges, de nincs szerencséje a lövésekkel. Turay néha szép dolgokat csinált, néha erősen az old boy-stílus határán járt. Szabó III. volt a jobbik szélső, bár tőle is nehéz kivárni a beadásokat. A fedezetsorban Magyar nem vált be a középen. Kissé kényelmes, feltűnően elkerült a labda. Kevés használható labdát kapott tőle a csatársor. Sebes is bizonytalanul kezdett, csak a II. félidőre javult fel. Egri végig a legjobb half volt a Hungáriában, sőt az egész mezőnyben is. A védelemben Máruli rutinja nagy érték még mindig. Kis gyors és erőteljes rugó. Ha harcolni kell a labdáért, majdnem mindig nyert ügye van. Passzokkal átmenni rajta azonban még mindig könnyű. Szabó bátor és rugalmas, de még mindig vannak pillanatok, amikor megilletődik és elkésik a beavatkozással. A PitHaus csak egyénileg mutatott fet Néhány játékosa máris tip-top formában van. Igen jó volt Péter, Komáromi már helyenkint kihagyott, ide Szávodszky sem teljes értékű erő. A fedezetsor időnkinti ingadozása magával rántotta a csapatot, amelynek védelme nem volt olyan, mint ősszel. Különösen Törős volt bizonytalan. Rúgásai ritkán sikerültek, szereléseiben sem biztos. Szilágyi szorgalmasan bekkelt, Vavró nagy igyekezettel védett. A csatársorban Sólyom esze, irányító készsége a bázis. Rajta kívül azonban senki sem gondolt a szélsőkre. Béky remekül viszi a labdát, mikor azonban a befejezésre kerül a sor, akkor hirtelen elfogy a tudománya. Szikár és Titkos II. inkább passzív szerepet vállalt. Tárnok inkább csak a kapu előtt veszélyes, de míg eljut odáig... Kispest Serényije csak egy félidőt játszott. Nem sok labdát kapott, azok közül is csak keveset tudott jól megjátszani. Igaz, hogy olyan labdákkal nem nagyon gondoltak rá, amiknél az ő gyorsasága és erélye érvényesülhetett volna. Barátságos mérkőzések Drogisták profi—Drasche 2:1 (2:1). Simor utca. Bíró: Szőke (Kormos). Drogisták: Verő — Sőtér, Fogoly III. — Kristóf, Basky, Holczer (Sipos) — Mohácsi, Tarr, Hegedűs, Kisutzky, Béres. — Drasche, Sztanó — Pohádi, Milsinszky — Drót I., Drót II., Daczkó — Marsusovszky, Balykay, Sztopkó, Gombarcsik, Füzi. — Kezdetben a Drasche ostromol. Marsusovszky beadásából a vezető gólt Sztopkó éri el. Gombarcsik szép lövése alig kerüli el a kaput. Balykay tör előre, de Fogoly III. biztosan szereli. Ezután egy szépen felépített Draschetámadás ismét Fogoly III közbelépésén akad meg. Majd Holczer ívelten ad előre, Tarr lefejeli a labdát (1:1). Mohácsi e ígyén! lefutásból ér el gólt (2:1). Szünet után a Drogisták Tarr, Kisutzky, Hegedűs, Szabó és Béres csatársorral játszanak. Az első félidővel ellentétben fölénybe kerülnek, azonban további eredményt nem sikerül elérniük. A késői kezdés miatt a II. félidő 30 percig tartott. Jó volt a Drogisták védelme és a Drasche csatársora. MNHM k IoánIAI LC UTÓLÉRHETETLEN “O.LCU-IOI KAPHATÓ MINDEN PAPI NÜZLEIBENI Hétfő, 1954 február .■ Elég jó csatárok, gyenge védelmek FTC—TURUL TE 5:4 (0:0) ■c ÜlLŐi út. Bíró: Braun. A kezdésre így álltak fel a csapatok:FTC: Horváth — Váradi, Ojtosi — Hazuda, Pyber, Kelemen — Bédy, Kiss, Jakab, Füzér, Deák. (A 11. félidőben Hirsch és Kocarek állt be Deák, illetve Horváth helyére.) Turul TE: Budai — Barna, Szécsényi — Zimmermann, Nagy, Alexander — Tauzin II., Tauzin I., Punczengruber, Stand, Sós. (A II. félidőben Füzi IV. és Himmer állt be.) Mindkét csapat erősen tartalékos. A második félidőben több csere is történt. Az első félidőben a játék jobb volt, míg a kondíció tartott és eredményesebben birkóztak meg a nehéz talajjal. Ekkor kiegyenlített volt a küzdelem és változatos. A II. félidőben az FTC mindjárt rákapcsol és Kiss két góljával 2:0-ra vezet (a második gól Széchényiről pattant az ellenkező sarokba: öngól). A 15. és 29. p-ben egyenlít a Turul Stand és Füzi IV. góljaival (Ojtosi segédletével!). Azután a 39. p-ben Ojtosi megint nem bír hatalmas pocakjával, de Stand-lal sem és vezet a Turul 2:3-ra. A következő percben Szécsényi öngóljával egyenlít az FTC. Bédy a 40. p-ben rúgja a mérkőzés legszebb gólját, majd Tauzin I. egyenlít utoljára a 42. p-ben. Kiss szép gólja jelenti az FTC győzelmét a 43. p-ben. A tavaszi kezdés már mindkét csapatot eléggé jó formában találta. — Jók az FTC-ben Kiss, Hazuda és Deák, Jakab igazolta, hogy a jövő nagy ígérete. Ojtosi old-boy benyomását teszi. Béldy álmos, lendület nélküli szélső, de technikás. A Turul TE legjobb embere a II. félidőben beállt és Egyiptomot járt Himmer, Barna és Füzy IV. voltak még megfelelők. Honigberger FTC: A válogatottakkal persze másként fog menni. Hanser, Túral TE: Az első kétkapus játék volt és egészen rendes akciók voltak. Hátha majd kompletek leszünk! LTE—III. ker. TVE 3:5 (3:3). Nagyszombat-u. Bíró: Dömötör. LTE: Weisz — Tóth, Fancsali II. — Fancsali I., Appel, Horváth — Mattek, Mezei, Beslitz, Havel, Jales. — III. ker. TVE: Zoch — Pribil, Sugár — Csetneki, Agendorfer, Tomsics — Krajina, Lencsés II. (Anderlik), Boskovitz, Lencsés I., Baczakó. Az erősen csúszós és hóval borított pályán a játékosok egymás testi épségére vigyázva, nem nagyon erőltették meg magukat , így komoly játékból nem igen lehetett szó. Az első félidőben a III. osztályú LTE szépen tartja magát. Szünet után a fiatalokkal felfrissített vívók mindinkább fölénybe kerülnek, de a hajrában elvesztik a biztos mérkőzést. Góllövő: Hard (2), Appel (2, egyiket 11-esből), Mattek és Pribil (öngól) LTE: Lencsés I. (2), Lencsés IL, Anderlik és Boskovitz (III. ker.). —LTE ifj.— III. ker. TVE ifj. 5:0 (3:0). Budatétény—Rákospalotai RC 12:2 (5:1). Bíró: Láng. Budatétény: Schwarcz — Kiss, Andrásik I. — Andrásik I., Megyeri, Hendrik — Simon, Rudolf, Schmidt, Pataki, Sidak. RAC: Iván — Szűcs, Stem I. — Dudás, Haár, Blandel — Mészáros, Turcsányi, Haar II., Stadinger, Stem A budatétényi profik állandó nagy fölényben játszottak és megerőltetés nélkül zúdítottak gólözönt ellenfelük kapujába. A gólokat Rudolf (3), Sidlik, Megyeri (2—2), Dobos, Andrásik I. és II., Simon (1—1) és Szűcs (öngól), a RAC részéről Haár II. és Stein II. lőtték. Elektromos—Postás 4:4 (1:2). Latorca utca. Elektromos: Ujváry —Csovits, Kocsis — Deák, Kolozsvári, Lengyel — Melicharik, Buzássi, Tóthi (Lévay), Obsitos, Sas. — Postás: Lendvai — Jelen, v. Kerényi — Héthelyi, Gombos, Bokor I. — Kása, Kertész, Bodrogi, Mátéffy, Horgos. Nagy Elektromos-fölénnyel indul. Lövések özöne zúdul a Postás-kapura, pontosan 33 darab, de Lendvai nagyszerű és a szerencse is vele van. Végül a 27. percben Kolozsvári átadásával a pompás Sas becsapja Jelent. Bead és Obsitos beteszi. 1:0 az Elektromos javára. Továbbra is az Elektromos támad, de a Postás lő gólokat, kettőt is Mátéffy révén. 2:1-re vezet a Postás. Fordulás után Obsitos átadását Sas remek lövéssel értékesíti. 2:2. Újra Sas a gólszerző. 8:2. Az Elektromos vezet, Kása egyenlít. 3:3. A 31. percben Sas megint vezetéshez juttatja az Elektromost, Mátéffy is követi Sast a mesterhármas terén és egyenlít. 4:4. Kritika: Szép és élvezetes játék volt pompás csatárokkal s a havas talajjal nehezen birkózó védelmekkel. A két edző, Schmidt az Elektromosé és Bodrogi a Postásé elégedett.