Sporthirlap, 1935. november (26. évfolyam, 87-95. szám)

1935-11-20 / 92. szám

2 Névtelen Hunga kalandjai Szegeden öt fejezetben — A Sporthírlap tudósítójától — A Budapestre vasárnap este 9.12-kor befutó 2015. sz. gyors­vonat egyik másodosztályú fül­kéjében, a vonatkísérő kalauz egy pepita füzetet talált, rajta ezzel a címzéssel: „A Sporthír­­lapnak”. . . Címzett a füzetet megkapta s miután egyrészt arról győződött meg, hogy a füzet tulajdonosa kinyomozh­a­ta­tlan, má­s­részt arról, hogy a jól olvasható kéz­írással megírt soksok oldal a Hungária szegedi útjáink le­­­ írását tartalmazza, néhány je­lentéktelen simítással az aláb­biakban közreadja: I. . amelyben elindulunk Pestről és az életet tetszetősnek talá­lom Hogy ki vagyok, nem fontos. Egymilliomod része vagyok Bu­dapestnek, ahol­ megszülettem, élek és élni fogok hirtelen meggaz­dagodásomig, vagy­ legalább is halálomig. Szeretem a futballt, szeretem a veszélyest kalandokat és szeretem itthagyni Pestet. Ezek az érzések indítanak arra, hogy a Hungáriá­val Szegedre utazzam, már most, szombaton délután. Boldog öröm árad szét bennem, ahogy a nyirkos, homályos és füs­tös pályaudvarról nekirugaszko­dik a gyorsvonat, hogy más vidé­kek, más emberek közé ragadjon. Takács Béla „Hungária" fel­­írású kék cédulákkal külön sza­kaszt tépett ki a vonatból. Ha be­fordulok az ablakból, ahonnan gúnyos mosollyal néztem a tova­tűnő Podmaniczky-utcát, pirulnom kell. Ami nekem felemelő, boldog esemény, az a többieknek fásult Unalom. Amíg én diadalmasan né­zem a visszafelé rohanó pesti ház­tetőket és a Szabadság ünnepét ülöm magamban, addig Turay, Szabó, Dudás és Kardos mozdu­latlan arccal römizik és egyked­vűen szívja cigarettáját. Biró ol­vas, Pénzes ölhetett kezekkel néz a poggyásztartóra. A vezetők is kártyáznak, csak Schaffer nem. Hatalmas teste olyan egyenesen ül a padon, mint egy Memnon-szo­­bor. Tekintete a semmibe révedez. Ha akarnék is a holnapi mér­kőzésről beszélni, aligha tudnék valakivel is. Csak kártyabemondá­sokat hallhatok s az az érzésem, hogy itt senki sem ismeri a mási­kat egy napnál régebben. Ha író lennék, azt mondanám, ez a vihar előtti csend, mely a szegedi mécs­esét megelőzi. De magamnak be­vallhatom: itt mindenki unatko­zik. Én nem. Megint csak az ablak­hoz állok. Még sohasem láttam ennyire a sötétedést, mint most. Mintha valami nagy színpadon a világo­sító oltogatná a lámpákat, úgy bo­rul fátyol a hamuszínű földekre. Mert már Monornál járunk. A kocsiban már régen ég a vil­lany. Már Schaffer is pikézik Mándival, Kisfalvi igazgató alsóst játszik Csehvel. Hang nem hab­­­szik. Nem tudom miért, de nagyon jól érzem magam. Lehet, hogy a vonat ringatása okozta, lehet, hogy az álmosító meleg, az ablaknál állva elalud­tam. Még egy ideig láttam a vo­nat szikráit, azután csak arra em­lékszem, hogy lármára ébredtem fel. A fiúk a csomagokat szedték le és elrakták a kártyákat. Fel­vesszük a kabátokat, kitódulunk a perronra és a vonat szuszogva begördül a II. fejezetbe, melyben Szabó majdnem bele­fullad a céklás­­tálba A pályaudvar elég sötét, tapo­gatózva szorítunk kezet a kül­döttséggel, mely fogadtatásunkra megjelent. Hűvös szél vág az arcunkba. A pályaudvar előtti térségen három rozzant taxi. Mi, kísérők, vad rohammal elfoglaljuk vala­mennyit, a csapat gyalog akar bemenni a városba, amely fél­órányira fekszik. Bent, a puha, meleg szállodá­ban találkozunk össze újra. Meg is szaporodtunk. Szalavetz La­jos úr van itt, a híres potyautas. Ő az, aki Nápolyba is ingyen utazott, nem volt számára problé­ma Szegedre lejönni. Megtanultam a potyautazás művészetét, ki tudja, mikor lesz rá szükségem. — Újpestnél felszálltam, — ma­gyarázza Szalavetz, aki nagyon imponál nekem — és amikor jött a kalauz, egyszerűen azt mondtam, hogy már kezelte. De Ceglédnél jött az ellenőr és le kellett száll­­nom. Felszálltam a következőre, arról Félegyházán leszállítottak. A következő vonattal érkeztem meg. Három pengővel indultam, még van egy pengőm. —Ebből, neki bőven telik vissza­utazásra. De a jószívű Takács nagyobb összeghez juttatja. A va­csoránál nyolc pengőt gyűjt neki. A hosszú asztal körül ülünk valamennyien és nagyrészt sült kolbászt vacsorázunk. Schaffer minden falat után körülnéz. Kar­dos rengeteg vizet iszik, Szabó vagyontételben eszi a céklát és borral locsolja, persze csak kevés­sel. Érdekes lenne kimutatni, hogy hány méter kolbászt evett meg a 12 futballista. Sputnira csavarva úgy festene, mint egy pesti kábel. A nehéz vacsora könnyű moz­gást kivág. Keresve sem találhatni megfelelőbbet, mint a billiárdot. Dzsessz szól a kávéházban, a kísé­rők feketéznek. Futballról még mindig nem esett szó. Féltizenegykor Schaffer kicsa­varja a dákót Cseh kezéből és aludni zavarja a társaságot. A 12 játékos a túlerővel szemben tehe­tetlen. A kísérők viszont felkerekednek és kisétálnak az alvó Szegedbe. III. , amelyben napfényre és vesegörcsre éb­redünk és Seidner doktor csodát mivel Ragyogó, kristálytiszta reggel. Az ablakomból jól látom a Ti­szát és Újszegedet, és ugyanaz az érzés fog el, mint tegnap a vonat ablakában. Aztán kiderül, hogy Szabó gör­csökkel fekszik a szobájában és kétségbeesettre változik­­ minden arc. Schaffer nem veszti el vele­született nyugodtságát és bízik valami isteni csodában. A többiek odalent reggeliznek és bíznak Schafferben, így telik az idő. Villányi Armand, a Szeged el­nöke is itt tölti idejét, főleg pa­naszkodással. Nincs elővétel, rosz­­szak a bírók. A szegedi közönség­nek nem szívügye a Szeged, az amatőröket inkább szeretik. Igaz, hogy ennek főleg a bírók az okai, akik kivétel nélkül ellenségei a szegedieknek. — Talán Wiczenik nem... — sóhajtja reménykedve az elnök. Azután megebédel a csapat és befut a különvonat. A 400 vendég szétárad a városban, sok jut ide is. Két orvos is érkezett, Bo­­dánszky dr. és Seidner dr. Utóbbi hozott magával morfiumot és pa­­paverint és fecskendőt és ezzel bi­zonyítja, hogy az orvosnak — a szegedi elnökkel ellentétben — megadatott a jövőbelátás tudomá­nya. Szabó két injekciót kap, amitől feléled. Aztán sietve öltöznek és autó­buszra kapnak, hogy rohanjanak a IV. fejezetbe, amely­ben izgalmas mérkő­zésnek és egy szo­morú lélekdrámának lehetünk tanúi Nem akarok a mérkőzés leírásá­val foglalkozni, mert bár a játék­os véleményem szerint — érdekes volt és változatos, nem volt elég nagyvonalú ahhoz, hogy dicsérjem és nem volt elég gyenge ahhoz, hogy szidjam. A Hungária jobb volt, ezt mindenki megállapít­hatta volna, ha akadt volna objek­tív szem a szegedi határban. De nem akadt. Csak én voltam objektív. Megállapítom tehát, hogy a sze­gedi közönség a világ legfurcsább közönsége és Wiczenik bíró Sha­kespeare legtragikusabb hőse le­hetne. A szegedi közönség:. 1. Már azzal az elhatározással jön ki a pályára, hogy botrányt csinál, ha nem tetszik neki a já­ték. 2. A pestivel ellentétben nem az idegen csapatot, hanem annak kö­zönségét szidja. 3. Meg sem közelíti a pesti publikum szakértelmét. Ezzel szemben Viczenik: 1. Kimosolyog a közönségre, amivel egészen megássa a maga sírját. 2. Nem mer megadni egy jo­gos 11-est, viszont utána annyira furdalja az oldalát a lelkiismeret, hogy megad egy vitatható 11-est. 3. Emiatt viszont megintcsak annyira furdalja a lelkiismeret, hogy nem ad meg egy szabályos gólt. Hogy mégsem neveztem őt rossz bírónak, azt azzal indokolom, hogy a tudása megvan, csak köny­­nyen zavarba jön, hála a szegedi publikumnak és azzal, hogy vég­eredményben nem gátolja meg az eredmény reális kialakulását. Ezen a meccsen különben még egyéb csodákat is láttam. Láttam a világ legrosszabb jobbszélsőjét, a Hungáriában, láttam a világ legizgatottabb rendőrtisztjét a pá­lyán. Hallottam, hogy kő süvít el a fülem mellett s megérhettem jó egészségben a meccs végét, ámbár győzött a Hungária. V. , melyben minden jóra fordul és örömmel köszöntöm a drága jó Budapestet Újra a vonaton ülök. Az utóbbi órák izgalma, me­lyekbe hibámon kívül csöppentem bele, most már kellemes zsibba­dásban nyilvánul, apró fej­fájásban. Mint Edward angol királynak, nekem is fülembe zúg­ja átkait a szegedi népharag, me­lyet oly közelről kellett kiállanom. . Sötét tájakon rohan vonatunk és a függönyhöz bújva bőven van időm álmodozni mindenféléről. Sportról, igazságról, kultúráról. De ilyen bohóságokkal nem ér­demes foglalkozni. A meleg — érzem — újra elal­tat és mielőtt kihullna kezemből a töltőtoll, befejezem az írást. A füzetet itthagyom a pamla­­gon majd, a rendőrséget arra ké­rem, juttassa el a címzettnek és ne boncolgassák ennek okát. Most pedig addig nézem az el­suhanó bakterházakat, amíg el nem alszom. Jó érzés azt tudni, hogy egyen­letes gyorsasággal közeledünk Pesthez... A pepita füzet tartalma Itt véget ér. Alulírott, mint a Végre ismét érdekes vasárnap­juk volt­ az amatőröknek. Az Elek­tromos ismét a régi nagy formában győzött, Szentlőrincen 1500 néző előtt folyt le a helyi derbi, a Hungária—KAC-mérkőzésen inté­zőt vert a­­ bíró. (Hova tartozik Mandik titkár?) Hetek óta készült az SzFC és a WSC a helyi derbire, amely azért is­ fontos volt, mert mindkét csapat be akar kerülni a­ Nemzeti Ligába s Mandik­ Bélát, a BLASz titkárát mindkét csapat magáénak vallja. A vasárnapi mérkőzésen 1500 néző jelent m­eg és a Wekerletelepi SC fölényesen győzött 3:0-ra. Tegnap este a szövetségben Mandik Béla büszkén mondta mindenkinek: — Mit szól a csapatomhoz? 3:0-ra győzött! Egyesek szerint, ha vasárnap az SzFC győzött volna 3:0-ra, akkor Mandik a szentlőrinci csapatot vallaná a magáénak. (Válogatni jár az alsó­osztályú kapitány) Gefahl Henrik vasárnap meg­jelent, az egyik III. osztályú mécs­esén. Néhány tehetségre hívták fel a figyelmét, azokat akarta meg­nézni. A mérkőzés rendiben folyt egészen a II. félidő közepéig, akkor az egyik játékos kiállítása miatt nagy lett a felháborodás. A néző­téren verekedni is kezdtek. — Én is a verekedő csoport köze­lében álltam — meséli Gerahl — és már majdnem meg is vertek. Ekkor vette észre az egyik csapat vezetője, hogy milyen szorongatott helyzetben vagyok „Ezt ne bánt­sátok, — kiabált rám mutatva — ez az új intézőnk!” így aztán meg­­menekültem. Majd még szomorúan hozzá­tette : — Hát érdemes alsóosztályú kapitánynak lenni? ... (Intézőverés a Sorok­­sári­ úton) Derbi mérkőzés volt a Soroksári­­úton a „kis” Hungária és a KAC között is. Végeredményben egy góllal győzött a Hungária. A KAC csapatának intézője szerint azon­ban ezt csak Hertzka bírónak köszönheti. Az egyik szemtanú sze­rint Szűcs intéző ebbeli meggyőző­désének a bíróöltözőben is kifeje­zést adott Még­hozzá túlerélyes formában. Azt mondta a bírónak: —­ Na, bíró úr, ön se fog több Kispest-mérkőzést vezetni! A diskurzus folyamán Szűcs intéző megsértette a bírót, aki rögtön elégtételt vett magának. Szegény intézőik! 30 .... NÉV: CÍM: Sporthirlap Szegedre küldött munkatársa kijelentem, hogy fentiekhez semmit hozzá nem tettem, semmit el nem, vettem, pusztán néhány helyesírási hi­bát javítottam ki. Tabi László: (A Vérhalom driklije) A Vérhalom—BSC kölyökmérkő­­zésre nem jelent meg a bíró. A BSC ebbe belenyugodott, az intéző már kezdte felöltöztetni a srácait Schlesinger bácsi, a Vérhalom intézője sehogyan sem akart bele­nyugodni abba, hogy ne legyen mérkőzés. Gondolkozott, mit csinál­jon. És hogy mit csinált, azt már ő meséli el: — Odamentem az egyik szur­­kólónkhoz, kezébe adtam egy csoma­got ,és azt mondtam­, hogy menjen ki a pályáról és jöjjön úgy vissza, mintha ő lenne a bíró. Kiment, mikor láttam visszajönni, elkiál­tottam magam: itt a bíró! A BSC nem gyanako­dott, lejátszottak­ a mérkőzést, győztünk hat góllal. A mérkőzés után elmondták a BSC-nek a driklit, de szegény csa­pat még óvni sem óvhat, hiszen a szabályok szerint kölyökmérkőzést bárki vezethet... (A „kis” Sárosi­­ „nagy” gólja!) Sárosi III. nem először szerepelt vasárnap a MAFC I. csapatában, játszott az MTK ellen is. Sőt ez után a játék után majdnem ki is maradt a csapatból. A bemutat­kozás ugyanis, hogy úgy mondjuk, nem volt „Sárosi”-méretű. A MAFC vezetősége azonban, nagyon helyesen, nem alkotott végső véle­ményt egy játék után és „betette” a BSE ellen is. Eredmény: egyelő­re nincs jobbösszekötő gond a műegyetemieknél. Tavaly ilyenkor meg az újonc csapatban játszott a „kis” Sárosi (amilyen „kicsi”, 170-en jóval felül) s most vasárnap olyan gólt lőtt a „nagy” BSE-nek, amilyen „a nagy könyvben van”. . — Csudám megijedtem, amikor megkaptam Gulyás labdáját, — mondta Sárosi III. a félidőben — hirtelen azt sem tudtam, mit csi­náljak. Olyan tisztán álltam, nem akartam elhinni, hogy ez is lehet­séges. Aztán lőttem__ — Lőni már tudsz — mondta egy idősebb klubtársa — majd nyilatkozni is megtanulsz ... Merthogy csak a zöldfülűek len­nének ilyen őszinték? AMIRŐL A BÖRZÉN BESZÉLNEK Milyen idők! Majdnem megver­ték a válogatót! A bíró megverte az intézőt! — A Sporthirlap tudósítójától — Sportérmet, plakmek ét || n /. | Budapest, szobrok, sertepek, románc­ |y|Os 4»§ClH w­ill cÉi iV- kér­, jelvényei Iwolcsabttan T ** | Esk­­átS SPORT HÍRLAP SZERDA, 1935 NOVEMBER 20. A CSAF—MLSZ nagyszöllősi alszövetségének őszi for­dulója után a Huszti SE pontveszte­ség nélkül áll az első helyen. 2-ik a beregszászi BFTC, 3-ik a szintén be­regszászi EMSE. Az ungvári alszö­­vetségben a királyhelmeci KSC szin­tén pontveszteség nélkül vezet, mö­götte az ungvári UMTE és a csapi CSSE helyezkedtek el. A nagyszöl­lősi kerületben még néhány mérkőzés hátra van, ezeket már csak tavasz­­szal bonyolítják le.

Next