Sporthirlap, 1936. július (27. évfolyam, 52-60. szám)
1936-07-01 / 52. szám
SZERDA, 1936 JÚLIUS 1. SPORTHÍRLAP Mámor és ujjongás Újpesten (de csak a szurkolók körében) A vezetőség és a csapat már a Prostejov elleni meccsre készül — bizakodva, de nem elbizakodottan — A Sporthírlap (Diadalmámor, ujjongás, büszkeség feszíti az újpesti kebleket. A vasárnapi ragyogó győzelem óta nagy szaporulat állott be a lila-fehér szurkolótáborban. Olyanok is boldogságtól és büszkeségtől ragyogó arccal fogadták a gratulációkat és vallották magukat Újpest-szurkolóknak, akik a tavaszi Hungária—Újpest meccs óta visszavonultak a szurkolástól, sőt olyanok is, akik eddig más klub színei mellett tettek hitvallást. A mámor erősen felcsigázta a szurkolóképzeletet. Találkoztunk olyan emberrel is, aki már arról beszélt, hogy hány góllal nyeri Újpest ezt a KK-t. A Ferencváros és a Hungária kiábrándító eredményei után úgy jött ez a remek újpesti győzelem, mint szárazságtól tikkadt földre a kiadós özv. Schreibner Mártonné ÉTTERME KERTHELYISÉGE XIV. Gyarmat utca 24 Esténként elsőrangú cigányzene i nyári zápor. Nem csoda, ha a lilafehér dugózápor nyomán nő a lelkesedés, mint a gombás sztratoszférában száguldozik a képzelet. Ám itt az újpesti vezér lakásán nyoma sincs a mámornak. A lefüggönyözött ablakokon át nem jut be a forróság, csak egy kis enyhe szellő berzenkedik bebocsátásért. A szóba hűvös és az újpesti vezér hangja higgadt:) — Ha valaki figyelte az elmúlt hét folyamán tett nyilatkozataimat és magatartásomat, láthatta, hogy nem vagyok elbizakodott, de bizakodom. Az optimizmus — ha hangfogóval is — kicsendült a beszédemből. Láttam a torinói mécsesét és — hittem. Ha Torinóban nem játszik olyan lehetetlenül rosszul a csatársor, ott is nyerhettünk volna. Ám annyira meg voltak a fiúk ijedve a Torino nagy hírétől, hogy épkézláb akciót alig hoztak össze. Emellett Vincze klubhűségből nem fitten vállalta a játékot. Soroksári, majd gráci sérülése óta ez volt az első komoly meccse. Mondhatnám: Vincze megengedte magának azt a fényűzést, hogy Kb.meccsen tartsa első kétkapus edzését. Amint tegnap láttuk, ez az edzés nem volt minden haszon nélkül. Vincze lényegesen jobban játszott, mint Torinóban és ez az egész csatársorra jó hatással volt. Az ötösfogat, ha nem is játszott olyan jól, mint a Bocskai, vagy a Szeged ellen, de önmagára talált és ez is elég volt a győzelemhez. (Hármasban kavargatjuk a feketét. A harmadik Jánosy. Most ő is közbeszól.) — Vincze vasárnap még nem volt a régi, de látom rajta, hogy egyre jobban feljövőben van. Talán már vasárnap újra formája csúcsán lesz. (A kis újpesti vezér szivarra gyújt. Langfeldert szivar nélkül éppen olyan nehéz elképzelni, mint Újpestet Langfelder nélkül. Nagyon összenőtt ez a két-két fogalom. A szivarfüst árnyékában csendesen folyik tovább a szó. Az újpesti szívről... — Nem ujjongok, de — mit tagadtam — nagyon boldog vagyok. Nem azért, mert jól játszott a csapat, nem is azért, mert győzött és továbbment, hanem azért, mert óriási szívet és akarást láttam a fiúknál. A profifutballistát szeretik úgy elképzelni, azaz inkább úgy rajzolni, mint akit csak a pénz érdekel , aki csak akkor futballozik jól, ha nagy díjakat tűznek ki számára győzelem esetén. Nos , mi nem tűztünk ki díjat és mégis volt a fiúkban szív, akarás és lelkesedés. Ez komoly ok az örömre. Láttam már olyan mérkő tudósítójától — zést, ahol a nagyobb tudású csapat vereséget szenvedett a kisebb tudásútól, de ha egy csapatban a szív és a tudás egyesül, attól még a balszerencse is nehezen veheti el a győzelmet... (A feketekávé „színvonala” apad, Langfelder hangja kissé emelkedik.) Meccs előtt befutott Bécsből a szomorú hír, hogy a Hungária is kiesett. Nem fűztünk hozzá semmi tanulságot. Látszott a fiúkon, hogy tisztában vannak a rájuk váró feladattal, hogy nekik kell megmenteniök a magyar futball becsületét. Nos , megtették kötelességüket. Ennyi volt az egész... (Arról beszélgetünk, hogy a mérkőzés elején még meglehetősen bizonytalan volt a meccs sorsa. Az újpesti vezérnek különvéleménye van:) — Optikai csalódás, hogy eleinte nem volt eredményes a csatársor. Az olasz kapusnak hallatlan szerencséje volt. El tudom képzelni, hogy a legjobb formában levő Pjanicska ebben a játékrészben már négy dugót kapott volna. Olyan reflexszerűen tolt el az olasz kapus néhány labdát, így Zsengellér fejesét, Szalay nagy lövését, hogy az már több, mint szerencse. Senki sem tehetett volna neki szemrehányást, ha beengedi őket. Node ez nem mehet egy mérkőzésen át. Egyszer csak a mi időnknek is el kellett jönnie... Én erősen bíztam a győzelemben... (No mi azért láttuk, amint Patyi bácsi idegesen szaladgált le és fel a partvonalon. De talán beszéljünk arról, amit egyesek állítottak, hogy sokáig éppen a nagy lendület akadályozta meg az újpesti csatárok eredményességét, mert odaszorították az olaszokat a kapuhoz és kényszerítették őket, hogy védekezzenek.) — Hallatlan volt az iram. Nem is emlékszem, hogy mikor láttam ilyen nagyiramú meccset. Hogy ez hiba lett volna? Nem. A lendületből nem volt szabad engedni. Ez tette lelkileg tönkre az olaszokat. Én azért futkostam le és fel, hogy kövessem a játékot, de rövid idő után feladtam. Kifulladtam. (Jánosyé a szólás joga.) — Mertem ezt az emberfeletti iramot követelni, mert tudom, hogy most remek kondícióban van a társaság. Sokan bámultak, hogy az utolsó negyedórában még tudott a csapat erősíteni. Nos, kijelentem, hogy még nem is jött ki belőlük minden. Ha néha-néha engedtek az iramból, az inkább annak tulajdonítható, hogy olykor-olykor megrettentek az olaszok tisztátalan, lábramenő játékától és óvatoskodtak. Egyik sem futott be halálos fáradtan az öltözőbe. (Arról beszélünk, hogy sok sziszegés volt a rossz passzok miatt.) — A tribün távlatából — mondja Langfelder — csak azt lehet látni, hogy nem sikerült a leadás. Én azonban közelről azt is láttam, hogy egy-egy rosszul sikerült passz hátterében ott volt egy alattomos lökés, egy alig észrevehető gáncs. Galli például akárhányszor belekapaszkodott hátulról Szűcs nadrágjába , Szűcs ezért nem tudta rendesen átadni a labdát. (Sokan azt mondották, hogy Torino csalódást keltett s Újpest magasan fölötte állott.) — Magasam? Ezt talán nem mondanám. Újpest jobb volt és biztosan győzött. Torinóban ennek ellenére is reálisam kaptunk ki. Torino nem tipikus olasz csávát. Otthon nyílt sisakkal játszott. Csatárai bátran harcoltak. Látta volna, hogy kétszer olyan gyorsak voltak, mint itt. Egy bajuk van, hogy nincs nemeztközi rutinjuk. Hja! Ezt drágán kell megfizetni. A Hungária tehát kiesett a KK- ból. Fájdalmasan gyorsan esett ki, anélkül, hogy csak egy pillanatra is megcsillogtathatta volna hívei előtt a továbbjutás lehetőségét, nem is idegen pályán vérzett el, mint a Ferencváros, nem is egy végzetes utolsó perc ütötte ki, mint a Phöbust, simán hullott el, még csak vigaszt sem hagyva maga után a 12 KK-csapat közül rajta kívül csak a Zsidenice volt az, amelyik mindkét meccsén kikapott. Ne csináljunk temetést, tanácsolja Meisl Hugó, akinek jóval ritkábban van temetnivalója, mint nekünk s éppen ezért könnyedén adhat tanácsot. De igaza van. Nem csinálunk temetést, csak éppen megkeressük az okát ennek a szomorú kudarcnak. Nem kell soká keresni. A sajtó jelentős része s vele a közvélemény is azt állítja: fáradt a Hungária, ezért nem játszhatott szerepet. Nem kétséges, hogy a Hungária formájának, többet használt volna a bajnokság utáni pihenő, mint az öt portyamérkőzés, de a kudarc fő oka mégsem a fáradtság. Sokat időzöm a kék-fehérek körében s nyugodtan állíthatom, hogy méltánytalanság a klub vezetőit okolni a csúfos kudarcért s ezzel felmentést adni a csapat játékosainak. Ha a csapat tagjait olyan végzetesen kimerítette volna az az öt mérkőzés, akkor arról akár magánbeszélgetéseik, akár interújaik során feltétlenül szóltak volna. De soha egy szóval sem említették, hogy fáradtak volnának és Schaffer is kijelentette minden alkalommal, ha szóba került, hogy a csapat nem fáradt. Már pedig a fáradtságról elsősorban nekik kellett volna tudniok. Ennek a kudarcnak az okát Szabó Péter mondta meg s aláírom minden betűjét: nincs szelleme a csapatban. Hogyan? — kérdezhetnék — hát akkor volt szellem, amikor veretlenül nyerték a bajnokságot? Akkor sem volt. * A „csapatszellem” azok közé az elvont fogalmak közé tartozik, amelyek rendszerint csak negatív előjellel szerepelnek. A csapatszellem, amely nem más, mint a játékosok jószándékú együttérzése és együttes lelkesedése a klub színei iránt, olyan természetes tartozéka minden futballcsapatnak, hogy jelenléte sohasem feltűnő, csak a hiánya. Addig, ameddig a Hungária játékosai formájuk tetején voltak s ameddig hideg technikával is tetszés szerint rúgták góljaikat, erre a bizonyos lelki együttérzésre nem volt nagy szükség s eléggé összekötötte őket az érdekközösség. De amint az elkerülhetetlen hullámvölgybe értek és szükség lett volna arra, hogy együttérző szívükkel pótolják a tudásbeli hiányt — jöttek a vereségek. A Hungária, amelyik egy éven át tartó bajnokságban mutatta meg nagy tudását, nem kaphatott volna ki másképpen egy rossz Viennától a saját pályáján. Hiába tudjuk, hogy a csapat nagy része a szívét is „kiteszi” a győzelem érdekében. Két-három fiú közönye meddővé teszi a másik nyolc igyekezetét. A közöny ragadás, miért gürcöljek én, ha a másik nem teszi, ezt kérdezi a másik nyolc is és a Bratislava közben hét gólt rúg. Ez a két-három ember a kudarcok oka. Az egyik, mert önhittségében magát istennek képzeli, a másik,, mert a közönyt születésével hozta a világra, a harmadik, mert még nem nőtt szívéhez a kék szín s a negyedik talán azért, mert nem a mi fajtánk. Nem a fáradtság... A lelki közöny, a cinizmus. • Csak fokozza a dolog szomorú voltát, de egyébként természetes, hogy ezek a közönyemberek a csapat legtehetségesebb tagjai. És ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni, ha felvetjük a felelősség kérdését. Schaffer Alfréd jól tudja, hogy ezzel a két-három emberrel baj van, ha nehéz a helyzete. Ha a Kardos lelke a Sebes Gusztiban lenne, Sebes már régen nem játszana, derekas tudása ellenére sem. De az edző nem meri a felelősségét vállalni egy nagytakarításnak, melynek nyomán ugyan megváltozna a csapatszellem, de — legalábbátmenetileg — hanyatlana a forma is. Az edző,, akinek valóban szívügye a Hungária hagygyá tétele s aki a bécsi meccs után már a múltját féltette, holott mindent megtett a siker érdekében, nem szívesen látja be, hogy a közönyemberek előtt a tekintélytisztelet is csak három napig tart, mint minden „csoda” s a közönyösek lelkében már neki sincs respektusa. És az egyesület elnöke, Brüll Alfréd, aki az emelkedett szellemek idealizmusával nem ismer javíthatatlan bűnöst, nem tudja elhinni, hogy arra a másik nyolc játékosra — sajnos — jobban hat a sztárok cinizmusa, mint az elnök és edző szívből jövő lelkesedése.* Egy klubot igazán naggyá nem annyira a bajnoki pontok száma, mint az a mindent egybefogó szeretet tesz, amellyel a klub minden tagja kell, hogy viseltessék a színek iránt. Az idegen lelket, a cinizmust ki kell operálni, még ha áldozatokkal jár is és helyükre kell plántálni a hevülni tudó szívet, még akkor is, ha nem mindjárttudja pótolni azt, ami a lábból hiányzik. A KK-mérkőzések nemcsak nemzetközi viszonylatban fontosak, de még közönség szempontjából is fölébekerekednek a bajnoki mécscseknek. A KK győztese nem sokkal kisebb hős, mint a bajnokság győztese. Ha ugyan nem nagyobb... S ha ma még vigasztalóak is Brüll Alfréd szavai, hogy „ne feledjük, ez a csapat nyert veretlenül bajnokságot", két év múlva Szenfert Kávéház A sportemberek találkozóhelye. Esténként RIGÓ JANCSI közkedilt ciginzenekara muz.ikál. Túl.: Tihaméry Kálmán talán a Hungária bajnoksága után így szól majd a pártatlan futballbarát:— Jó, jó, de ne feledjük, ez a Hungária kapott ki kétszer a Viennától...• Néhány hónappal ezelőtt — ha jól emlékszem, Miskolcon — megérkezés után kávéházba vonult a Hungária uzsonnázni. A játékosok ott körülülték a hosszú asztalt és percek múlva hozták a párolgó kávét és kalácsot. És akkor az egyik játékos — oly mindegy, hogy ki — fejcsóválva és ingerülten így kiáltott át a csapat vezetőjéhez : — Mi az? Se vaj? Se dzsem?. Se tojás?? Hát ez is uzsonna?? Én már akkor tudtam, hogy ennek a cikknek a megírására sor fog kerülni. Meg is írtam, higgyék el: őszinte barátságból. Tabi László: A CSAPATSZELLEM... (Magyarázat a Hungária KK-szereplésére) Sok keserves vereség árán. Semleges pályán is megvernék őket két góllal. Otthon azonban minden csapatot megverhetnek. (Talán a játékosokról valamit. Zsengellér... Jánosy a soros.) — Zsengellér pontosan annyit adott, amennyit vártunk tőle. Nagyon meg vagyunk vele elégedve, de lesz még jobb is. Szó sem igaz, amit suttognak, hogy elejtjük egy időre. Szűcsnek az volt a feladata, hogy Gallit, a veszélyes olasz középcsatárt semlegesítse. Ezt kitűnően csinálta. Külön öröm, hogy komoly sérült nincs. Kállai, Kocsis, Seres és Szalay baja múló természetű. (A heti műsorról.) Kedden és csütörtökön könnyű mozgás és péntek reggel háromnegyed 7 órakor a Keletiről már útnak is eredünk Prostejov felé (Prostejov a második KK-állomás...) — A szurkolók ujjonghatnak és álmokat szőhetnek — mondja Langfelder — de a vezetők és a csapat nem. Vasárnap este csendes győzelmi vacsorán vettünk részt. Az elbizakodottság nem kapott hangot. Nincs könnyű meccs, noha örülünk, hogy nem az Admirával kerültünk össze. Annak is örülünk, hogy Prostejovban lesz az első meccs. Mi örülünk, a Prostejov azonban nem. Még hétközben levelet kaptunk tőlük, amelyben azt ajánlják, hogy cseréljünk pályaválasztó jogot, ők ugyanis — amint írták — biztosm veszik, hogy mi kerülünk tovább. Vasárnap este az olaszaiktól megtudtuk, hogy ők szórószóra ugyanezt a levelet kapták Prostejovból. Mi persze nem dőltünk be az átlátszó kis driklinek. (Remények...) ■— Remélni és bízni kell. Mi nem álmodjuk meg magunkat a Kb.döntőbe, de ott akarunk lenni és mindent megteszünk, hogy ott is legyünk. A többi a futballszerémesé és az ellenfelek dolga. Jf A Mindenki gratulált a Sztafeníceknek, hogy ilyen szép ugrással túljutottak az első KK-akadályon! — No hallja, Adorján, ez csak természetes!... — Akkor annál kevésbé természetes, hogy pont annak az egyesületnek az elnöke nem gratulált, amelyben pedig legkevesebb ok van a szomorúságra. — Talán elkallódott az üdvözlő távirat... —• Újpesten nem szoktak elkallódni a táviratok. — Hát végre is, nem lehet senkit kötelezni arra, hogy örüljön a mások sikerének. — Ezt mondják a lila-fehérek is. De azért megjegyzik maguknak az esetet. Pláne, hogy a nemgratuláló elnök az 5:0 után tanuk előtt kijelentette, hogy az ő csapata gólokkal verné ezt az Újpestet. A lila-fehérek majd a legközelebbi bajnoki találkozás alkalmával előveszik az erre vonatkozó feljegyzést... — Vigyázzon, Adorján, magáról is sok mindent feljegyeztek már!... — Ezt pedig én jegyzem meg magamnak! Sértődötten távozom! 3 » Pihenőre tér a Phetius — A Sporthírlap tudósítójától — A KK-küzdelmekben oly derekasan szerepelt újpesti kék-sárgák szabadságot kaptak a vezetőségtől. — Két-három hétig pihennek a fiúk, — tájékoztat bennünket Barna Sándor elnök. — Azután ismét edzésbe állnak, hogy kellően felkészülve álljanak ki az új idény első meccsére. Érdekes, hogy a Phöbus első meccsét az új szezonban az Újpest ellen játsza. A benfentesek már találgatják, milyen csapattal áll majd ki az együttes az őszi idényben Vannak, akik a következő csapatot látnák szívesen: Csikós — Törös., Fekete — Wéber, Megyeri, Titkos II. — Béky, Szikár, Solti, Turay, Szabó. A vezetőség még nem foglalt állást. Ráér.A Titkos II., a Phöbus jeles balfedezete felépült betegségéből. Most már csak utókezelésre jár a kórházba. Tőrös I. már részt vett a legutóbbi edzésen és rövidesen az erősebb gyakorlatokba is belekapcsolódik.