Sporthirlap, 1941. október (32. évfolyam, 78-86. szám)

1941-10-01 / 78. szám

2 SPORTHÍRLAP SZERDA, 1941 OKTÓBER 1. Mi történt a budai „aranycsapattal" ? — Az ért­hetet­en szolnoki 4:4 — Csak leherés pályán haj­landó játszani a Gamma -­luray, az elpusztít­hatatlan— Baróti, az udvarias fiú — Ha 2:2-nél nem kapufát rúdnak a kolozsvári csatárok — A­ Törekvés már megint a Corinthian-díjban bízik­ Hétfő esti csevegések a Szövetségi Házból Jámbor halandó, aki hétfőn este benyitsz a Vadász­ utca 31. számú ház kapuján, hagyj fel minden re­ménnyel, itt nem hallasz másról, csak futballról. Itt nincs háború, nincs politika, itt csak egy érdekli az embereket: hogyan is gurult va­sárnap a zöld gyepen a szeszélyes kerek bőrlabda. Hallgasd csak, mi­ről is beszélnek!• — Hát ilyen még sohasem volt! 4:0-ról 4:4. Maga érti ezt az ered­ményt? Mert én nem! Azt még el tudom képzelni, hogy 0:2-ről egyen­lítsen egy csapat, sőt az Újpest.• Lampert óta már a 0:3-ról való egyenlítést sem tartottam lehetet­lennek, de ez a 4:4 fejbevág. Hát már 4:0-ás vezetés sem életbiztosí­tás? — Bizony nem az. És tudja, mi lett volna nagy méreg az újpestiek számára? Ha a Szolnok 5:4-re meg­nyeri a mérkőzést. Mert, amint ol­vasom, erre is volt lehetőség. Én a múltban csak egy hasonló ered­ményre emlékszem: a Kispest már 3:0-ra vezetett a Vasas ellen és a végén a Vasas 4:3-ra nyert. (Hegyi Gyula, a Vasasok intézője beszélget valakivel.) • Az első emeleti folyosón Jánosy Bélát, a Gamma szakvezetőjét lát­juk Magyarváry József társaságá­ban. Valaki húzza őket: — Mi történt a budai „arany­csapattal" ? — Miféle aranycsapattal? — Hát nem aranycsapa­t az, ame­lyik olyan sokba kerül? Jánosy bosszúsan legyint: — Tóth I miatt vesztettünk. Egy­szerűen ez történt.TM — No és tán Turay n-vel elége­dettek az urak? A két Gamma-vezető nem szól semmit, csak sokatmondóan legyint. — Node már jön a nagy Palatí­nus... — Bár már a pályán látnám — sóhajt fel Jánosy — dehát egyelőre még aligha szállhat be. • Közeledik Lancsek Gyula, a Lam­­part intézője. (A Gamma legköze­lebbi ellenfele — a Lampart!) Ma­gyarváry feltűnően hangosan mond­ja: —• Bernáth úr! Kérek három szer­ződtetési űrlapot. Még ma este be akarjuk nyújtani annak a nagy csa­tárnak a szerződését. — Ne tessék ijesztgetni — mondja Laucsek. — Ha volna ilyen nagy csatár a piacon, akkor már mi is régen leszerződtettük volna a Gam­ma elől.• Jánosy kérdezi: — Milyen a halom utcai pálya? — Jó. Füves. — És lóhere van-e rajta? — kérdi Magyarváry. — Lóhere? Minek az? — A Gamma bejelentette a szö­vetségben, hogy a jövőben csak olyan pályán hajlandó játszani, amelyen háromlevelű lóhere is van. Szerencse nélkül nem lehet futbal­lozni. Inkább veszünk minden csa­patnak lóheremagot, de a lóheréhez ragaszkodunk. Az elnök előszobájában Lenkey, Takács Béla és Négyesi, az újvidé­kiek új szerzeménye beszélget. Ép­pen Négyesi mondja: — Láttátok volna, hogy Suttyó milyen remekül játszott. Az ellen­fele egyszerűen nem tudott mellette megmozdulni. Olyan elpusztíthatat­lan fizikuma van Suttyónak, hogy talán még 40 éves korában is bírni fogja az NB I iramát. Emlékezze­nek azonban az urak arra is: az Újvidék még igen sok kellemetlen meglepetést fog szerezni legjobb csa­patainknak is­­ Újvidéken. * Egy másik csoportban Jakab, a MAVAG Intézője, Benes Ernő, a WMFC Intézője és Moldoványi já­tékvezető beszélget. Moldoványi Ja­kabnak magyarázza a MAVAG— Elektromos mérkőzés játékvezető­­eseteit. — Kérem — mondja Moldoványi — igaz telkemre mondom, hogy a második félidő két MAVAG-gólját nem adhattam meg. Mindkettő előtt nyilvánvaló szabálytalanság történt: kézzel érintették a labdát. — Csak az a kérdés, hogy szándé­­kosan-e. — Már engedelmet kérek, ha lá­tom azt, hogy a csatár kézzel beüti a labdát a gólba, akkor csak fel kell tételeznem a szándékot. • Újpesti vesztők érkeznek: Czip­­per Oszkár, Vincze Jenő, Takács Géza. Savanyú arccal felelgetnek a kérdésekre és­­ fogadják a részvét­nyilatkozatokat.• Bartos Géza, a Szeged fővárosi képviselője jön fölfelé a lépcsőn. Jánosy Béla már messziről feléje kiabál: — Na, maguk is szégyelhetik ma­gukat. A 43. percben nem tudnak berúgni egy 11-est... — Tudod, hogyan történt ! — így Bartos. — Úgy, hogy Baróti egye­nesen Solymosinak gurította. A ka­pusnak csak annyit kellett csinálnia, hogy kényelmesen lehajolt és a lába elöl fölemelte a labdát. Amíg a labda hozzáért, nyugodtan meg is fésü­l­­ködhetett volna. — Mindig tudtam, hogy Baróti udvarias fiú — mondja valaki ■— de hogy ennyire udvarias legyen, azt mégse gondoltam. Bartos lehalkítja a hangját és mondja Jánosynak: — Csak úgy magunk között mon­dom: valahogy kijött az igazság ennél a 11-esnél. Ha én vagyok a játékvezető, nem ítéltem volna 11-est. Ettől eltekintve, 2—3 góllal nyerhet­tünk volna, de úgy látszik, megint rossz sorozatban vagyunk. A csatá­rok szinte a kapuból rúgták ki a labdákat. Toldi Gézának például volt olyan helyzete, hogy közvetlenül a kapu szájában kapta fejre a labdát, senki sem tudott már beavatkozni és­­ a labda a fejéről mellé csú­szott. A 11-es ügye sem szokatlan már nekünk. Tavasszal vagy 13 da­rab 11-est hagytak ki a fiúk... ti Újvári Ferencet, a kolozsvári mér­kőzés játékvezetőjét faggatják, mi volt Kolozsvárott. — Jobb volt a Fradi — mondja — de ha 2:2 után egy nagy hely­zetből kétszer is nem kapufát rúg a kolozsvári csatársor, hanem gólt, akkor nem nyert volna más ott, csak a Kolozsvár.• Görgényi, az MLSz titkára Tas­­nádyt, a Törekvés intézőjét ugratja: — Hallom, nem engedte a csapa­tát tovább játszani... Pedig nem is vonult még le a pályáról a két csa­pat. — Nézze — mondja Tasnády — igaz lelkemre mondom, így történt: Én az OTE kapuja mögött álltam, mert az OTE húzta az időt és min­den labdát kivágott, a labdaszedők pedig segédkeztek az időhúzásban, tehát én mentem visszaküldeni a labdákat. Egyszercsak hallom, hogy sípol a játékvezető. Nézem az órám, látom, hogy még öt perc van látra. A két csapat közben már felállt a pálya közepén, hogy búcsúzzék a kö­zönségtől. Jön hozzám Regös és mondja: „Szólni kéne a játékvezető­nek, hogy öt perccel hamarabb fújta le a meccset. Ezt a partjelző is meg­állapította." Várjunk egy kicsit! — mondtam én. — Ami biztos, biztos, előbb beszéljünk a partjelzővel. Az öltöző előtt a partjelző társaságában­­ mentünk oda a játékvezetőhöz és mondtuk neki, hogy hamarabb fújta le a mérkőzést. Ekkor már ÚTE- szurkolók és vezetők vettek körül bennünket és fenyegetően kiabálták: ITT NEM LESZ KAPUFADÖNTÉS,­­ MEG HASONLÓ! EZT VEGYÉK! TUDOMÁSUL, HA JÓT AKARNAK!­­ Kalmár Jenővel néztük együtt a SalBTC—Gamma mérkőzést. A régi, hírneves válogatott játékos vé­leménye érdekelt bennünket. Vájjon hogyan látja egy volt válogatott mai társait ?• Az SBTC egyáltalán nem tiszteli a tekintélyt, sőt a hazai pálya elő­nyét sem és már az első percekben bedurrantja gólját. — No, jön-e az egyre a három? — beszél szinte magában Jenő ba­rátunk. Alig egy perc múlva Patkoló szög­­letrúgása érintés nélkül kanyarodik be a gólba. A salgótarjáni kapus ki­üti a labdát, de Kalmár már kiált: — Benn volt, öcsém! (Ha azt írjuk, hogy Kalmár kiál­tott, ez bizony túlzás, éppen csak hogy meghallottuk Jenő barátunk szavát, ő maradt a régi, szerény és halkszavú Kalmár Jenő.) Az első negyedóra után ő kérdez: — Igaz, hogy a Gammában ját­szik Horváth Bandi is? Igen? Mert eddig még nem nagyon láttam. Kincses jó helyzetben magasan ad be,­­egészen a túlsó oldalra. Kalmár felszisszen:­­ — Lám, és a baj! A mai játéko­sok nem néznek és nem látnak a pályán. Még olyan játékos is, mint Kincses, ilyen rosszul old meg jó helyzeteket. Az SBTC csatársorának játékán így csodálkozik: — Nézd csak, ezek tudnak! Hogyan keresik egymást az egyből adott labdáikkal! Beretvás ül előttünk. Turay Bandi egyik akciója után ezt kérdezte tőle Kalmár: — Mondd, Turay Bandit megbün­tetik, ha leveszi a lasztit ! (Beretvás ugyanis a Gamma egyik csapatának edzője.) A 40. percben, miután közben többször megdicsérte Kalmár az SBTC csatársorát, Trenka gólt lő, remek kis akcióból. A játékvezető azonban nem adja meg. Kalmár résztvevően szól be Berkessynek, a salgótarjániak edzőjének: — Balszerencse! Szabályos gól volt! Azután a Gammáról beszél: — Érthetetlen a gammások rossz játéka. Sajnálom, mert miattuk jöt­tem ki. Annyi szépet hallottam már Tóth II-ről, Tóth I-ről, Kónyáról és a többiről. Csak Király az, aki meg­üti a mértéket, no és „Sinya", azaz A játékvezető, amikor meggyőződött a tévedéséről, azt mondotta, hogy akkor folytassuk a mérkőzést. Ilyen hangulatban ebbe már nem mehet­tünk bele. Természetesen óvunk! Valaki a háttérben megszólal: — Ez a Töri a Corinthian-díj ré­vén akar visszakerülni az NB I-be.„ Kincses. Horváth Bandi elfelejtette, hogy itt ma délután labdarúgómér­kőzés van és nem séta-parti. Tóth II össze-vissza játszik. Ha tudtam volna, hogy ilyen gyengék, inkább fölmentem volna a kislányommal a Gellérthegyre. Csak a második félidőben békült meg némileg Kalmár Jenő. Ekkor is az SBTC tetszett neki: — Remek a Stécé csatársora. Lám, lehet, átállni a korszerű rendszerre és mindjárt jól is futballozni. Mese az, hogy nem bir valaki a régiből „átnyergelni". Hát ha nem akar, akkor nem is bir. Berkessy „Elli“ érti a dolgát és olyan lelkes, hogy Salgótarján rövidesen fölállíthatja az újabb „oroszlánbarlangot". Kevesen fognak Salgótarjánból pontot haza­vinni. Az SBTC felső kapufát lő, azután Tóth f­elgáncsolja a tarjáni közép­csatárt. Ott történt, velünk egy­­vonalban. Tizenegyest követelt a né­zők nagy része, de Kalmár Jenő nem értett egyet velük: — Nem volt tizenegyes. A lab­dáért nyúlt be. Azután felébredt benne a régi csa­tárvér: — Különben is, minek cipelte már annyit a labdát. Két lépéssel előbb már lőhetett volna nyugodtan. Nem! Ő még cipelte! (Berkessy Elemér a játék egyik szakaszában szinte percenként sza­ladt be az aprótermetű gyúróval, sérült játékosaihoz gyógykezelni, majd kicipelni őket a partvonalra. Humoros látvány volt a hosszú „je­genye" a parányi kis gyúró mellett. Hát bizony, a játékosokat inkább Berkessy emelgette.) Kalmár Jenő nevet: — Szegény Elli! Még szerencse, hogy bírja. Az izgalmat is, a cipelést is. Telik az erejéből. Azután sóhajt egyet: — Hej, ha bennem csak feleennyi energia lett volna! Az egyik ismerős hátraszól hozzá: — Bizony, bizony, még ma is fo­cizhatnál, Jenökém! — Hát igen! De sebaj, majd ha ezek a vidéki srácok felnőnek! Egészséges, jó lábakkal, tehetséggel, óriási akarással. Ezek majd helyre­billentik a magyar labdarúgást. Én már csak tanítani fogom a kispesti gyerekeket. — WM-rendszerre ? — Természetesen! Kalmár Jenő "bírálata az SBTC— Gamma mérkőzésen keresztül a mai magyar labda­rúgásról TTLm n I Vadász-u. 31.1 L------—”—1] — Miért jobb a kapu felé csavart szögletrúgás, ahogyan Markos és Gyetvai csinálja? Elmondja: Molnár Ignác A napokban edzők és játékosok társaságában beszélgettem a szöglet­rúgásról. Valaki mondotta: — Mi lehet az oka annak, hogy az utóbbi időben rengeteg a szöglet de szörnyen kevés belőlük a gól, holott a jól rúgott szöglet félgólnak tekinthető, éppen úgy, mint egy jól rúgott húszméteres szabadrúgás. Kint voltam az Elektromos— Gamma mérkőzésen — mondta a másik. — A játékvezető tévesen nem ítélt meg egy szögletet. A mi időnk­ben ezért nagy k­övetelőzés lett volna. Most semmi sem történt. Szinte már nem is veszik komolyan a szögleteket. Emlékszem — mondotta megint más — gyerekkorunkban a grundon az volt a szokás, hogy három szög­let helyett egy 11-est rághattunk. El is mutatta, mennyivel többre ér­tékeltük akkoriban a szögleteket Nem csodálkozom azonban, hogy ■most nem sokra becsülik, hiszen van olyan mérkőzés, hogy 10­—15 szöglet is esik egy mérkőzésen, de egyből sem lesz gól. Mi lehet ennek az oka? Talán védőink annyira jók, vagy csatáraink annyira rosszak? Nem a védők javultak fel és nem is a csatárok rosszak — mondtam én —, hanem az a baj, hogy rosszul küldik be a szögleteket. Nekem legalábbis ez a véleményem. Hogy-hogy rosszul? Mert szerintem nem úgy kell rúgni a szögletet, hogy az egyenes vonal­ban távolodjék a kapuvonaltól, hanem úgy, hogy csavartan a kapu felé közeledjék. Náci! Náci! — mondták — te már megint valami nyakatokért megoldással jössz. Hát nem az a jó szöglet, amely szembe jön a csatár­ral, amelybe csak bele kell tennie a csatárnak a fejét? Hát nem előnyt jelent a védőnek, ha a szöglet feléje száll, a csatártól meg távolodik ? Te mindig ilyen csavart, komplikált megoldásokat keressz. Nem ilyen csavaros rúgásokra, hanem rendes tiszta rúgásokra, egyszerű megoldá­sokra kell tanítani a játékosokat. Ez nem nyakatekert megoldás — mondtam én. — Ez nem elmélet. Ezt én a gyakorlatban próbáltam ki számtalan esetben. Meg is mon­dom őszintén: Markostól tanultam a szögletrúgásnak ezt a fajtáját. Most meg Gyetvai rúgja remekül úgy a szögletet, ahogyan én taní­tom a f­iaimnak. Nohát, hogyan megy ez? Véleményem szerint a jó szöglet­­rúgást a következőképpen kell végrehajtani: Leteszem a labdát a negyedkör legmagasabb pontjára, hogy külső lábfejjel jól hiába lehes­sen nyúlni. Fontos, hogy a labda fűzője ne a rúgó felé essék, mert a fűző tájékán mindig van egy kis torzulása a labdának és ha ezen a tájon rúgjuk meg, akkor nem biz­tos a rúgás. Ha a jobbszélső rúgja a szögletet, akkor az alapvonal mögül körülbelül 20—25 fokos szögben fusson neki és a jobbláb külső csüdjével küldje be a kapu elé. Az ilyen labda pörögve száll és út­közben hirtelen a kapu felé kanya­rodik. Ha szélcsendes az idő, akkor körülbelül az ötösre célzom a lab­dát, ha a kapu felé fúj a szél, akkor hátrább, a 11-es pont irányába, ha meg ellenszél van, akkor egészen a kapu elé. Ha a balszélső rúgja be, akkor természetesen a rúgás bal külsővel történik. A lövés pillanatá­ban kissé hátradől a test és akkor a labda emelkedve, ívelten, pörögve csavarodik a kapu elé. Emlékezzenek csak az urak, hogy Markos komoly, nagy védelmeknek hány gólt rúgott érintés nélkül ilyen szögletekből. Briggy a csudába! — mondta valaki. ■— Már megint újabb vessző­­paripa az érintés nélkül rúgott szöglet! Hiszen minden valamirevaló futballista tudja, hogy ez tiszta véletlen. Nem lehet a labdarúgást ilyen véletlenekre alapozni. Ezért igazán nem érdemes tanítani ezt a rúgásmódot. Node uraim — mondtam én —, én nem ezért tartom jónak ezt a rúgásfajtát. Én sem estem a fejem lágyára. Én is tudom, hogy az érintés nélkül rúgott szögletgól­ban a szerencsének is szerepe van, de nemcsak ezért tartom jónak Gyetvaiék rúgásmódját, hanem másért is. Nohát erre kiváncsiak vagyunk, kedves „Rastelli úr"... Hát kérem. Először is az erősen pergő labda valóban a védelem felé csavarodik, de ez csak látszólagos előny. A valóság az, hogy ennek a labdának az útját a védelem kép­telen kiszámítani. Egyszerűen meg­­piszítja őket. Ha bele is tudják tenni a fejüket nagyritkán, vagy ha érinti is öklével a kapus, ez még nem jelent felszabadítást. A pergő labda az esetek legnagyobb száza­lékában szeszélyesen elpattan a védőtől. Szó sincs arról, hogy ki tudja fejelni a hátvéd a 16-oson kívülre. Ottmarad a kapu előtt és­­ a csatár előtt. Hang­súlyozom: az ilyen labda mindig a csatár előtt marad, viszont igen gyakran megtörténik, hogy a védő mögé kanyarodik. A védő rendesen már csak akkor veszi észre, hogy mögéje került a labda, amikor az már mögötte is van! Viszont a csatár még mindig maga előtt látja a labdát, rárohanhat és van esélye, hogy bevágja. Akkor már rendesen kijött belőle a pörgés. Előnye még az is, hogy az ilyen rúgás nyomán szinte sohasem csavarodik a labda kapu mögé, holott ez az egyenes rúgásmódnál bizony számtalanszor megtörténik. Már­pedig követhet-e el nagyobb hibát a csatár, mint akkor, ha kapu mögé rúgja a szögletet? Nem szánalmas az, hogy olyan nagy csatáraink is sok esetben mögé rúgják a szögletet, mint mondjuk Ádám, vagy Kincses ? No meg hány­szor történik meg, hogy a csatár diája fut az egyenesen rúgott és a kaputól távolodó szöglet alá. A Markos-féle szögletnél az a veszély a védőt fenyegeti. Ez csak elmélet, Náci bátyám — hangzott a közbeszólás. De nem elmélet ám! — mondtam én. — Az én fiaim előtt már szám­talanszor a gyakorlatban is be­bizonyítottam, hogy nekem van igazam. Tíz közül hét-nyolc esetben érintés nélkül rúgtam gólt ilyen szögletből. Amikor a kapus is ott volt a kapuban? Nem volt ott. Azonban ha ott is volt a védelem, tíz közül kettőből, háromból gólt rúgtak az ifijeim is. Várjon a másfajta szögletrúgás dicsekedhetik-e akár 30 százalékos eredménnyel is ? És ugyanígy rúg­ják már a szögleteket az én kezem alatt volt játékosok a mérkőzéseken is. Az elmúlt héten örömmel olvas­tam, hogy tanítványaim már NB 1 meccseken is rúgtak ilyen szöglet­ből gólt. A szegedi Bonyhádi, aki most a Kolozsvári AC színeiben rúgja a labdát, csak az ercsi edző­táborban tanulta meg ezt és a NAC-nak érintés nélkül rúgott gólt szögletből. Várdai, a nagyváradi kapus látta a labdát, de az meg­perdült előtte és becsapta őt. A labda mellé nyúlt és­­ kész volt a gól. A­­szegedi Borbélyok is ismerik ezt a rúgást. Bizonyára tőlük tanulta meg Varga, az SzVSE játékosa, aki a Kispest ellen juttatta ilyen szög­lettel gólhoz a csapatát. Vécseyt is becsapta a csavart labda, mellé nyúlt, a labda túl jutott rajta és a befutó Kecskés — előtte volt a labda! •— gólba vágta. Varga egy másik hasonló szöglete után Kaj­­dolcsi az utolsó pillanatban csak szerencsével vágta ki a labdát a gólvonalról. De átböngésztem a most vasárnapi mérkőzések leírását is. A Gamma egyik pontját Patkoló ilyen szöglettel mentette meg. Pat­­koló szöglete érintés nélkül jutott gólba. Szabó már csak a gólvonalon túlról tudta kiütni Kolozsvárott Bonyhádi a Fradi ellen is gólt szer­zett csapatának a szögletével. Csavart labdáját Csikós csak rosszul tudta öklözni és a kolozsvári Lukács gólba vágta. Szánta meg az Újpestnek érintés nélkül rúgott gólt ugyanilyen szögletből... Várjon még mindig állítják az urak, hogy ez csak elmélet? Nem elmélet bizony ez! Bárkivel fogadni merek, hogy az ilyen szögletek harminc százalékát góllá lehet értékesíteni. Természetesen nem haragszom meg, ha valaki be­bizonyítja, hogy a másik szöglet­rúgás jobb. De ne elméletben tes­sék e­­t bebizonyítani, hanem gyakorlatban, mint én

Next