Sporthirlap, 1941. október (32. évfolyam, 78-86. szám)
1941-10-01 / 78. szám
SZERDA, 1941 OKTÓBER 1. SPORTHÍRLAP A szolnoki szurkolók majdnem bekiabálták az ötödik gólt is... Erőnléti cukor — Mit vett észre Szántó? — Szűcs esete Gervayval, és még néhány érdekesség az Újpest-Szolnok mérkőzésről (Szolnokon jártunk vasárnap, hogy megnézzük a nagy érdeklődéssel várt Szolnok—Újpest találkozót. Az alábbiakat jegyeztük fel a mérkőzésről és a vele kapcsolatos eseményekről. ÚJPESTI SZURKOLÓK SZOLNOKON Nagyon sok újpesti szurkoló volt kiváncsi erre a mérkőzésre. Néhányan már szombaton délután a csapattal együtt elutaztak Szolnokra, a nagy többség azonban vasárnap ment a csapat után. A két reggeli gyorsvonattal és autókkal mintegy 100 újpesti szurkoló utazott le Szolnokra, hogy győzelemre buzdítsa csapatát. Nem is volt hiány buzdításban a mérkőzésen. Zelehovszky, az egyik szurkoló ezt mondta a mérkőzés előtt: — öt kiló erőnléti cukrot ígértem a fiúknak, ha megnyerik a mérkőzést. A mérkőzés után viszont ezt mondta: — Úgy látom az egészet Nagymarosinak kellett volna ígérnem, hogy győzhessünk. A SZOLNOKI KÖZÖNSÉG A szolnoki szurkolók nem ismertek rá a csapatukra a II. félidőben. Akkor kezdték biztatni a csapatot, amikor az berúgta az első gólt. A második gól után még letr kesőbbé vált a biztatás, a harmadik után már tombolt a nézőtér, a negyedik után majd szétszedték a pályát örömükben. Egy újpesti csendesen mondta a mérkőzés után: — Még szerencse, hogy már vége van a mérkőzésnek. Nem sok hiányzott, hogy bekiabálják az ötödiket is... SZÁNTÓ BESZÉL A II. félidőben az addig gyengébben játszó Selmeczi és Kispéter teljes klasszissal feljavult, ezzel nagy mértékben feljavították a szolnoki védelmet, Szántó pedig a csatársor játékába vitt színt és életet balösszekötőbe állásával. Nagy része van abban, hogy 0:4-ről egyenlíteni tudott a Szolnok! A mérkőzés után beszélgettünk vele. — Az első félidő vége felé már észrevettem — magyarázta Szántó —, hogy Nagymarosinak nem megy a játék, vagy talán nem akar játszani. Ezért aztán átmentem balösszekötőbe. Gondoltam, hátha lehet „keresni“ így valamit. Sikerült... Nemcsak Nagymarosit sikerült még jobban megzavarnunk, hanem az ő rossz játéka magával rántotta az első félidőben válogatott formában játszó Balogh 11-t is. Én az első gólunk után éreztem, hogy ki tudunk majd egyenlíteni, őszintén szólva nem is olyan nagy dicsőség ez a döntetlen a Szolnoktól, hiszen eddig még csak egyszer kaptunk ki, Csepelen a WMFC-től. Azért — úgy hiszem — ezt a bravúrt nem sokan csinálnák utánunk. Négy gólos előnyt az Újpesttel szemben nem gyerekjáték behozni! Aztán Szántó még ezt mondta: — Ma délelőtt például egy óráig dolgoztam s a második félidőben mégis ment a játék. Egy villanymotor szerelési munkáját kellett délelőtt elvégeznünk és délre készen kellett lennünk. Elmondta azt is, hogy milyen örömmel dolgozik munkahelyén, ha nagyritkán valamilyen könnyebb betegség miatt nem mehet be, akkor erre az időre inkább kiveszi a szabadsága egy részét, annyira nem szeret hiányozni. Végül így fejezte be a beszélgetést: — Remélem, sikerül tartanunk a jó formánkat s a legközelebbi válogatott mérkőzésen néhány szolnoki játékosra is szüksége lesz a kapitány úrnak... A „KIS" SZŰCS ESETE GERVAYVAL Este a vacsora után nagy beszélgetés folyt az újpesti és a szolnoki játékosok között. Bekapcsolódott a beszélgetésbe Gervay József, az MLSz vezetőségi tagja is. Gervay éppen Szűcsnek mondta: — No kis Szűcs, igen jól játszottál ma. Ha így játszol továbbra is, még a válogatott csapat legközelebbi összeállításánál is szóba kerülhetsz. — Már a bécsiek elleni — kérdezte lelkesülten Szűcs. — Ellenük még nem — hangzott a válasz —, hiszen ellenük csak budapesti játékosok játszhatnak. Majd talán a svájciak ellen ... KALOCSAI DR ELÉGEDETLEN Hazafelé jövet Kalocsai dr-ral, az Újpest remek formában levő balszélsőjével beszélgettünk. Géza barátunk igen elégedetlenkedett a mérkőzés eredménye miatt. — Bánt ez a döntetlen — mondta. — Győzelmet érdemeltünk volna. Igaz, hogy a Szolnok harmadik gólja szabálytalan volt , hogy Szusza elvágásáért 11-est kellett volna kapnunk, meg hogy négy kapufát rúgtunk, mégsem lett volna szabad négygólos előnyt leadnunk. önmagáról így beszélt: — Hála elsősorban Kármán Dodinak, meg Zsengellér Gyuszinak, elég sok jó labdát kaptam ezen a mérkőzésen. Úgy érzem, lassanlassan kezd menni a játék nekem. Csak hát még több olyan labdát kell a jövőben kapnom, amire rá lehet futni. Ezek azok a szélső elé hosszan kitett labdák, amiket minden szélső a legjobban szeret. „LEGYEK A MÉRKŐZÉSRŐL A mezőny legjobb játékosa: Zsengellér. A leggyorsabb játékos: Kalocsai dr. Vasárnap esténként tovább hallhatjuk a meglepetéseket. Nincs már sima forduló, nincs egyetlen biztos mérkőzés sem. Avariy ki gondolta volna, hogy az Újpest 4:0-ás vezetés után az egyik pontot Szolnokon fogja hagyni (várható volt a pontvesztés, de nem 4:0 után!), az SBTC simán hazavisz egy pontot a Gamma-mérkőzésből, a MAVAG biztosan győz az Elektromos ellen,satöbbi. Keresztül-kasul verik egymást a csapatok, váratlan teljesítményekbel rukkol ki egy-egy csapat, egy-egy, addig kevésbé ismert nevű játékos, a bajnoki labdarúgás gépezete forog és — nyugodtan állíthatjuk — soha olyan érdekes, izgalmas nem volt, mint éppen most. A heti forduló legjobb csapatteljesítményét a hihetetlen balszerencsével verséget szenvedett , DiMAVAG nyílt tóttá. Az egyéni teljesítmények élén Telegdi, Zsengellér, Kalocsai dr, Szabó (Lampart), Stark, Szenes, Kéri, Solymosi, Dósai, Sós (DiMAVAG) és Pálfi remek játéka áll, ők 1-est érdemeltek. Közülük csak Szabó szerepelt a múlt héten is a legjobbak között! Az osztályzatok különben a következők: FERENCVÁROS-KOLOZSVÁRI AC 30:34 (Kolozsvár. Eredmény: 4:2 (3:2). Gólszerző: Finta, Lukács KAC, Finta, Brassai, Kiszely, Sárosi III.) Az I. félidőben hatalmas küzdelem. Ekkor a Ferencváros háromszor szerzi meg a vezetést, a kolozsváriak csak kétszer tudnak egyenlíteni. A II. félidőben az eddig túl nagy erővel játszó kolozsváriak visszaesnek. $900 néző előtt remek hírverő mérkőzés. Ferencváros: Csikós 2, Waldinger 4, Tálrai 2, Pósa 4, Polgár 2, Kiss 2, Lukács 3, Sárosi NT 3, Finta 3, Kiszely 3, Cyetval 2 , 30. KAC: Seprényi 4, Szaniszló II 4, Vass 2, Pál 3, Telegdi 1, Csákány 3, Lukács 3, Szántai 4, Bonyhádi 5, Reinhardt 3, Brassai 2 . 34. ÚJPEST-SZOLNOK 27:28 (Szolnok. Eredmény: 4-4 (3:0). Gólszerző: Kalocsai dr, Zsengellér, Nagymarosi (11-11-ből), Zsengellér, Szántó, Nagy, Szántó, Kispéter (ziceből). Roppant érdekes, izgalmas mérkőzés. Az Újpest 4:0-ra vezetett, de a Szolnok szerencsés körülmények között kiegyenlített. Zsengellér és Kalocsai dár válogatott formában játszott. Nagymarosi a mezőny legrosszabbja. Újpest: Aknavölszyi 3., Balogh II 2, Bíró 3, Nagymarosi 5, Mészáros 2, Kármán 2, Adánt 3, Szusza 2, Zsengellér 1, Zörgő 3, Kalocsai dr 1 : 27. Szolnok: Horváth 3, Csabai 3, Kispéter 3, Selmeczi 2, Szűcs 2, Fazekas 2, Szántó 2, Korkuti 2, Laborcz 3, Nagy 3, Korom 3 . 28. LAMPART—KISPEST 27:33 (Halom utca. Eredmény: 3:1 (1:0). Gólszerző: Tolvaj, Nagy, Baranyai, Baranyai. Az első félidőben a Kispest volt jobb, a másodikban a Lampart. Megérdemelt győzelem. Lampart: Szabó 1, Haraszti 3, Szomo- Tányi 2, Stark 1, Nádasi 3, Szenes 1, Hrotkó II 4, Bihari 4, Jenőfi 3, Baranyai 2, Tolvaj 3 , 27. Kispest: Vécsey 3, Kajdácsi 2, Gazdag 3, Monostori 3, Szabó III 2, Fűzési 3, Egressy 3, Hidasi 4, Mészáros 3, Beke 4, Nagy 3 , 33. MÁVAG —ELEKTROMOS 25:31 (Bihari utca. Eredmény: 2:0 (2:0). Gólszerző: Nagy, Gál.) A MÁVAG nemcsak lelkesen, hanem igen jól is játszott ezúttal és biztosan gyűrte maga alá jónevű, de széteső csatársorú ellenfelét. A győzelem aránya még nagyobb is lehetett volna. MÁVAG: Tihanyi 2, Varga 2, Bozsin 2, Opata 2, Kéri 1, Steinhaed 3, Kisuczki 2, Szüle 3, Muszka 3, Gál 2, Nagy 3 - 25. Elektromos: Boldizsár 2, Pálinkás 3, Török 3, Pázmándy 2, Pákozdi 3, Onódy 2, Béky 4, Tőrös 2, Marosi 3, G. Tóth 4, Ortutay 3 - 31. A legnagyobb balszerencséje az újpesti csatársornak volt. (Négy kapufát rúgtak!) A legszomorúbb játékos a mérkőzés után: Aknavölgyi. (Négy gólt kapott és egyikben sem volt ,,benne".) A legjobban fejelt: Szűcs és Balogh II. A legszemfülesebb és legjobb szolnoki csatár: Szántó. A legjobban járt: a szolnoki közönség. (Ritkán látható remek mérkőzést kapott.) MI VOLT A DÖNTŐ PILLANAT A MÉRKŐZÉSEN? Már a Nyugati pályaudvar körül járt a vonatunk, amikor az egyik újpesti szurkoló megkérdezte tőlünk: — Szerkesztő úr, mit fog beírni a ,„Döntő pillanatok“ című cikkükbe erről a mérkőzésről ! — A harmadik szolnoki gólt — mondtuk. — Az nem lesz jó — hangzott a válasz. — Az volt a döntő pillanat, amikor Nagymarosit beállították a csapatba... Szűcs László. SBTC—GAMMA 28:29 (Mező utca. Eredmény: 1:1 (1:1). Gólszerző: Trenka, Patkoló.) A Gamma kissé elbizakodottan játszott, pedig tudhatná, hogy ma egyetlen mérkőzésre sem szabad elbizakodottan kiállni. Az SBTC jobban játszott, a győzelmet is megérdemelte volna. SBTC: Szabó 2, Budai 2, Tímár 2, Kiss 2, Debreczeni 3, Marosi 3, Borsányi 3, Csuberda 2, Kovács 3, Laczkó 3, Trenka 3 - 28. Gamma: Bolemányi 2 ,Szilvási 2, Kónya 3, Király 2,Tóth I 2, Híres 2, Kincses 2, Tóth II 3, Turay II 4, Horváth II 4, Patkoló 3 - 29 SZEGED—NAGYVÁRAD 27:26 (Szeged. Eredmény: 0:0.) Közel egyenlő erejű csapatok küzdelme. Sorsdöntő volt a II. félidő végén az, hooy Baróti l1-esét a parapás formában lévő Solymosi kivédte. Seged: Tóth 2, Szabó 2, Gyuris 2, Baróti 2, Kis 2, Bertók 3, Bognár 4, Harangozó 2, Kalmár 3, Toldi 2, Nagy 3 , 27. NAC: Solymosi 1, Molnár 2, Domján 2, Krasznai 2, Juhász 2, Deményi 2, Fuszek 2, Kovács I 4, Sárvári 3, Bodola 3, Tóth III 3 : 26. WMFC—DiMAVAG 27:24 (Diósgyőr. Eredmény: 1:0 (0:0). Gólszerző: Marosvári. Nagy szerencsével győzött a WMFC! Az első félidőben egyforma volt a két csapat, a másodikban a DiMÁVAG szinte végiig támadott, mégis a WMFC lőtt gólt. Remek mérkőzés! WMFC: Dósai 1, Kállói 2, Szalay 2, Kapta 2, Gere 3, Dudás 2, Kiss II 3, Marosvári 3, Szabadkai 4, Jáger 3, Pintér 2 , 27. DiMAVAG: Gáspár 3, v. Bohus 2, Felföld! 2 ,Kertész 2, Sós 1, Berta 2, vitéz Mészáros 3, Füzér 2, Fazekas 2, Barna 2, Turbóki 3 : 24. UAC—SzVSE 27:33 (Újvidék. Eredmény: 3:1 (0:0). Gólszerző: Ramos, Sebők, Zsoldos, Zsoldos.) Az SzVSE szinte végig tíz emberrel játszott Lajtos sérülése miatt, az UAC mégis csak az utolsó negyedórában tudott győzni. UAC: Platz 3, Négyévi 3, Máriás 2, Hargittai 3, Turay I 2, Ramos 2, Mézes 2, Víg 3, Pálfi 1, Zsoldos 3, Markos 3 , 27. SzVSE: Papp 2, Domonkos 3, Lajtos 4, Kalocsai 3, Balogh I 3, Sebők 2, Kecskés 4, Borbély I 2, Korányi II 2, Varga 3, Tihanyi 3 , 31. «W5®3«SeS6«». Szabó Pál, a budapesti kerület ifjúsági edzője népes edzőbemutatót tartott tegnap délután az RTK, PSG és a LASC meghívott játékosaival Rákosszentmihályon. VIDÉKI EREDMÉNYEK Bácsföldvár: BARi—Mohol SK 4:0 (2:0) Bar. Vezette: Gál. Góllövő: Balaska, Feiszthammer, Tapavica, Tyutya. Magyaróvár. Serlegmérkőzések: KISOK— Károlyligeti levente 3:1. Vezette: Selmeczi. — Hubertus—MOGAAC 2:1. Vezette: Hummel. — MiSC—MiSE 2:2. Vezette: Rockebauer. Dunaharaszti, D. Törekvés—Fóti SE 3:0 (1:0). I. o. Vezette: Kéry. Góllövő: Csengeri (21. Speck. Szenttamás. Újvidéki VAK II—Csaba FC 2:2 (2:0). II. o. Vezette: Mihók. Góllövő: Molnár II, Augusztin I, illetve Stanacsev. GÉPKOCSIBALESET ÉRTE a Rozsnyói SIC játékosait. Az RSK vasárnap Antaltelepre akart utazni, de az elindulás után pár perccel az autóbusz felborult és a játékosokat maga alá temette. Petrovics, Pólyák és Szoboszlai súlyosan, megsérült. A rozsnyói kórházba szállították őket. ARADI, a Taxisok, később az MTK, majd a Tokod Jeles hátvédje az Újvidékkel tárgyal. Lehetséges, hogy ezen a héten már le is igazolják. OSZTÁLYOZÓK: Három kapus, három középhátvéd, két fedezet és három csatár az 1-esek között HM A LEGSZEBB MELÓDIÁK RAGYOGÓ OPERETTJE FILMEN! I W&M SZELECZKY ZITA SÁRDY JÁNOS KISS MANYI az Operaház tenoristája LATABÁR KÁLMÁN VASZARY PIROSKA BILICSI TIVADAR Rendezte: Podmanszky Félix Zenei vezető: Fényes Szabolcs ÁTRIUM Premier mai ROYAL A*POLLO SPORTVICCHIRLAP Csák: „Csak azt láttam, hogy Aknavölgyi bezuhan a kapuba** 2 3 4 * * * 8 Őszinte nyilatkozatok a harmadik szolnoki gólról Az Újpest—Szolnok mérkőzés legfontosabb gólja kétségtelenül a harmadik gól volt. Ennek a gólnak a szereplői annyit nyilatkoztak már és annyiféleképpen, hogy helyénvalónak tartottuk, kérdezzük meg a szereplőket mi is, hogyan is esett az a gól. íme, a közjegyzőileg hitelesített válaszok: Almavölgyi: Láttam, hogy veszélytelen a dolog. Mielőtt azonban megfoghattam volna a labdát, Kolláth alaposan meglökött. Ez azonban nem volt elég. Korom segítségével rámtiport, a fejemet a kapufához vérdeste, végül még rámlökte Bíró Sanyit. (Legalább a könnyebb Baloghot lökte volna rám!) Utána Korommal együtt rámültek s még mielőtt elájultam volna, hallottam, hogy Kolláth kártyát vesz elő és oszt Koromnak. A végén hallottam, amikor Korom megszólalt: „Feri, te szabálytalanul játszol!“ Kolláth: Szó sincs arról, hogy én Aknavölgyit két kézzel belöktem volna a kapuba. Ez először is azért nem igaz, mert a közelében sem voltam. Éppen Laborczcal vitatkoztam egy előzőleg kihagyott gólhelyzeten. Különben is egy kéz volt... Laborcz: Nem tudom, mitől eredt el Mészáros orra vére. Egy darázs dongott körülöttem, azt akartam elkapni. A darázs végül Mészáros orrára repült s ott akartam elcsípni. Hát tehetek róla, hogy a darázs helyett én szúrtam meg Mészárost? Csák: Becsületszavamra mondom, nem láttam a szabálytalanságot. Hogyan is láthattam volna, amikor én csak a labdát figyeltem. Annyit azért meg tudtam figyelni közben, hogy Aknavölgyi bezuhan a kapuba, de hogy ez miért történt, máig sem értem. Senki sem mondhatja, hogy nem álltam feladatom magaslatán, hiszen miután Aknavölgyit belökték, és Mészárost leütötték, jeleztem, hogy két percet hosszabítok. Most már mindenki bizonyára tisztán látja, hogyan esett a gól. Kivéve Csákot. Újpesti párbeszéd — Nincs semmi baj, még mindig mi vagyunk az egyetlen veretlen csapat. — Pedig ez a vasárnapi eredmény vereséggel fölérő döntetlen volt... Abbahagyta — Olvasta? A szolnoki Szűcs a második újpesti gól után arra gondolt, hogy abbahagyja a labdarúgást. — Az semmi. Nagymarosi már az első gól után abbahagyta. Mozik műsora Szolnoki mozi: Becsületből elégtelen. (Főszerepben Nagymarosi.) Csepeli filmszínház (vasárnap óta): így élni jó! 3 « Mindernyéresz a sporthoz @wishinigde Törés-és vízmentes, kar-,zseb-,futhall-, pilóta-,autós stopperek - időellenőrző órák! Az ifjúsági és kölyökbajnokság vasárnapi eredményei IFJÚSÁGI BAJNOKSÁG I. osztály Északi csoport: M. Pamutipar—BTK 3:1 (1:1). BLK—Testvériség 5:4 (4:1). ESzKRT—UTSE 4:0 (2:0). PSC—Vasas 5:0 (2:0). Elektromos—Wolfner 6:4 (2:2). UTE—Z. Danuvia 2:0 (1:0). Keleti csoport: MÁVAG—KTK 7:1 (3:0). FTC—DSE 8:1 (1:0). SzRTC—SzAC 9:0 (4:0). Törekvés—KAC 5:3 (3:3). WSC— SAC 4:2 (1:2). Déli csoport: Hungária—KFC 5:2 (1:0). M. Posztó—PeMTK 5:2 (1:1). WMTK— Goldberger SE 5:0 (2:0). Cs. MOVE— „33'FC 20:0 (8:0). BMTE—III. ker. Árpád SE 6:2 (2:1). ÚTE—UFC 6:4 (1:2). II. osztály Északi csoport: VI. ker. SC—B. Vasutas 5:1 (2:1). Juta TE—UMSE 3:0 (0:0). HAC—TLK 9:0 (7:0). MFTR—RTK 4:3 (4:0). SASC—URAK 2:0 (1:0). Keleti csoport: Fér. Vasutas—SzNSE 6:2 (3:0). Kistext—KSSE 4:1 (2:1). Hálókocsi— K. Törekvés 4:0. Egy félidő! SzFC—BTC 11:0 (5:0). Postás—KMTE 7:0 (3:0). KSC— REAC 3:0 (1:0). Déli csoport: BSK—M. Textil 10:1 (4:0). WMTK—Gamma 4:2 (1:1). FSC—STC elmaradt. P. Juta—Ganz 4:1 (3:0). FSE— PTSC 1:1 (1:0). MAFC—BAC 4:2 (1:1). III. osztály Északi csoport: Vízművek—B. Magyarság 7:1 (2:1). RÁC—F. Remény 10:2 (4:0). Compador—Uránia 3:2 (3:0). PMTK—Főv. Tkör 2:1 (1:1). Déli csoport: S TE—Kelenvölgy 8:3 (3:1). LOSC—NJTC elmaradt. Nagytétény—Szondy 3:1 (0:1). ETC—RTE 5:1 (1:0). Tipográfia—Vámmentes 4:2 (1:1). WMTK—Gázgyár elmaradt. KOZ. VVK BAJNOKSÁG I. csoport: FSC—Goldberger SE 4:1 (2:0). UTE—.,33'FC 1:0 (0:0). VSC— IMAFC elmaradt. III. ker. Árpád SE— UFC 4:1 (2:1). III. csoport: Hungária—BIK 4:1 (4:0). WMTK—PeMTK 6:1 (5:0). ETC—P. Juta 5:0 (3:0). BMTE—SAC 4:2 (2:1). III. csoport Cs. MOVE—SzNSE 6:0 (5:0). WSC—SzRTC 2:1 (2:0). SzFC—Kistext elmaradt. SzAC—K. Törekvés 9:0 (3:0). KAC—SzTE 6:0 (2:0). WMTK—KMTE 7:0 (3:0). IV. csoport: BSzKRT—KTC 2:0 (1:0). Postás—WMTK 1:1 (0:0). Szondy—Fér. Vasutas 1:1 (1:1). V. csoport: DSE—RTE 3:1 (1:0). KSSE—Törekvés 0:0. MÁVAG—KTK 1:1 (1:0). FTC—BTC 3:2 (3:0). LASC—BTK 2:2 (1:1). VI. csoport: B. Magyarság—RÁC elmaradt. M. Előre—PSC elmaradt. P. Remény—RÁC 7:0 (3:0). TLK—Vasas 0:0. Z. Danuvia—TLC 6:1 (2:0). B. Vasutas— BTK 3:3 (3:1). VII. csoport: UTE—BTK 4:1 (2:1). VI. ker. SC—III. ker. Árpád SE 1:0 (0:0). Elektromos—Testvériség 4:0 (0:0). Juta— Compactor 1:0 (0:0). VIII. csoport: UVASC—UTSE 1:0 (1:0). Vízművek—UMSE 3:1 (2:0). UTE—Wolfner 3:1 (1:0). PMTK—URAK 0:0. Kapható minden jobb szaküzletben A Ganz—M. Textil elmaradt, ifjúsági mérkőzést november 30-án játszák le. A SAC—LoSC, Szondy—KAOE, Vasas— B. Magyarság és a VI. ker. SC—NSG kölyökmérkőzések két pontját 0:0 gólaránnyal az előlálló csapatok javára igazolták. Fegyelmi eltiltások az ifiknél. Suth G. UVASC 1941 október 16-ig és Tomsits Gy. Főv. TKör 1941 november 26-ig lett eltiltva a játéktól. Fegyelmi eltiltások a kölyköknél. Motzár Gy. BLK 1941 november 7-ig és Szűts S. TSC 1941 december 31-ig nem játszhat. IPORTÉRMET ÜJELVÉNYT készít MORZSÁNYI J. IV., Váczi u. 36. Telefon: 182-217