Kun László: Békés megye sportjának története a kezdetektől a felszabadulásig (Békéscsaba, 1987)
II. fejezet
badidős szórakozást jelentettek. Sokkal inkább a tornászat megismerését, nem egy esetben pedig azt, hogy a gyerekeket kivonják az iskolaéveiket végigbukdácsoló, túlkoros kamaszok fizikai erővel és verekedéssel kivívott vezéri szerepe alól. Egy ilyen kirándulás teremtette nevelési helyzetet mesterien kihasználó gyulavári tanítókollégájának állít emléket Péczely József: „Péter meg a Sanyi” című életképe (1908). „Szép meleg, tavaszi délután volt a gyulavári iskolában - írja amikor a gyerekek sorbaálltak, és a tanítóúr vezetése mellett kigyalogoltak az erdő alá. Előbb kergetősdit játszottak, azután „kinn a bárány, benn a farkas”t, majd megkérték a tanító urat, engedje őket birkózni. A tanító úr megengedte... A birkózás megkezdődött, Sanyi sorba legyőzte ellenfeleit. - Éljen, éljen! - örvendeztek a gyermekek. Tapsoltak, kiabáltak. - Sanyi a vezér! Sanyi a vezér! Még a tanító úr is megdicsérte Sanyit. - Derék gyerek vagy, fiam! Látom, te nemcsak tanulásban, jó magaviseletedben vagy az első, hanem erőben és ügyességben is... Még be sem fejezhette szavait, amikor Péter az előző évfolyamból visszamaradt, de kora és ereje tudatában sértett kamasz - aki eddig félrevonulva állt... durván félrelökte Sanyit. - Hát én? Velem még nem birkózott! A tanító megveregette Péter vállát: - Igazad van, Péter! Csakhogy te már majdnem legényszámba jöhetnél. Idősebb is vagy, nagyobb is... de Péter durván közbevágott: - Hát akkor ne mondja senki, hogy ő a vezér! A terjengőssé váló elbeszélés csattanója: Péter mégis kiprovokálta az összecsapást. Csakhogy itt nem ökölre, rúgásokra és karmolásokra ment a tét, hanem szabályos ölremenésre. Átfogták egymás derekát. Péter cibálni, rángatni és emelgetni kezdte ellenfelét. Elbizakodottságában hamar elfecsérelte erejét, s az eredmény az lett, hogy egy óvatlan pillanatban Sanyi kibillentette az egyensúlyából, s úgy levágta a gyepre, csak úgy nyekkent. Az osztály üdvrivalgását azonban félbeszakította a vérző vállú győztes sikoltása. Kiderült, hogy Péter mérgében beleharapott. A tanító érezte, hogy meg kellene torolni ezt az alattomosságot, amiért egy tisztességes, útszéli csárdában is alapos verés járna. De fékezte magát. Nem keverte le a jól megérdemelt nyaklevest. Még a szülőknek szóló üzenetekkel sem fenyegetődzött, hanem csak ennyit mondott: - Te Péter? Te? Nem szégyelled magad? Majd a többi gyerekhez fordult: - Az ilyen fiúval többet ne játsszatok! S a gyermekek többet soha nem játszottak Péterrel...”59 76