Kő András: Szemétből mentett dicsőségünk. Volt egyszer egy aranycsapat… (Budapest, 1997)

A kötetben előforduló személyek

Samaranch, Juan Antonio (1920-): spanyol sportvezető, diplomata, 1980-tól a NOB elnöke. Ifjú korában több sportágat űzött. Egyesületi ve­zetőként és újságíróként is tevékenykedett. 1977-80 között Spanyolország szovjetunióbeli és mongóliai nagykövete volt. Samitier, José Vilalta (1902-1972): labdarúgó, edző, sportvezető. Az FC Barcelona és a Real Madrid csatára, minden idők egyik legnagyobb spanyol játékosa. Huszonegyszeres válogatott. Edzőként és sportvezetőként is rendkívül sikere­sen működött. Sándor István (1750-1815): író, bibliográfus. Sándor Károly (1928—), labdarúgó. Az MTK, ill. jogutódai (Textiles, Bp. Bástya, Bp. Vörös Lobo­gó) jobbszélsője, 1949-64 között 75 alkalommal lépett pályára címeres mezben. Klubcsapatával három bajnoki aranyérmet szerzett (1951, 1953, 1958). Minden idők egyik legkiválóbb magyar jobbszélsője. Santamaria, José Emilio (1929-): uruguayi, majd spanyol labdarúgó, szövetségi kapitány. A Na­ciónál, később a Real Madrid középhátvédje. A madridi csapattal három BEK-et nyert (1958, 1959 és 1960). Világ Kupa-győztes -1960. Az uru­guayi válogatottban 1952 és 1957 között 20 mér­kőzésen, a spanyol nemzeti tizenegyben 1958 és 1962 között 16 találkozón szerepelt. Részt vett az 1954-es és az 1962-es vb-n. Edzőként is szép sike­reket ért el, 1980 és 1982 között spanyol szövet­ségi kapitányként dolgozott. Santos, Nilton, Dos (1927-): brazil labdarúgó. A Botafogó hátvédje 1948-65 között. A váloga­tottban 1949 és 1962 között 75 találkozón ját­szott. Három vb-n (1954,1958, 1962) vett részt, 1958-ban és 1962-ben a világbajnoki címet nyert válogatott tagja volt. Sárosi I (Stefancsics) György (1912-1993), lab­darúgó, edző. A Ferencváros FC középfedezete és belső csatára, 1931-13 között 61 mérkőzésen volt válogatott. Három bajnoki aranyérem bir­tokosa (1938, 1940,1941). A magyar labdarúgás kiemelkedő egyéniségeinek egyike. 1946-tól az FTC főtitkára. 1948-ban­­ az MLSZ engedélyével - Olaszországba szerződött, ahol hamarosan edző lett, és ott is telepedett le. 1952-ben a világ­hírű Juventus Sárosi irányításával szerezte meg az olasz bajnoki címet. Sárvári (Skvarek II) György (1903-?), labdarú­gó. A Hungária FC és a III. ker. FC belső csatára. 1927-ben és 1928-ban 2 alkalommal volt váloga­tott. Sas (Sohn) Ferenc (1915-1988), labdarúgó. A Hungária FC, majd a Boca Juniors jobbszélső­je, 1936-38 között 17 mérkőzésen öltötte magára a címeres mezt. Az 1938. évi világbajnokság után kivándorolt Dél-Amerikába, de gyakran hazalá­togatott Argentínából. Schaffer Alfréd (1893-1945), labdarúgó, edző. A BAK, a Tatabánya, az MTK, az FC Nürnberg, a Slavia Praha, a Sparta Praha, az Amateure Wien és az Austria középcsatára 15 alkalommal szere­pelt a válogatott tizenegyben. Az MTK-val há­rom bajnoki aranyérmet nyert (1917-19) és két­szer volt gólkirály (1918,1919). Minden idők leg­kiválóbb magyar csatárai közé sorolható. A Ta­nácsköztársaság idején egy népbiztos munka­társa volt, emiatt aztán külföldre távozott. Leg­nagyobb sikereit Németországban aratta, ahol a „Fussballkönig" (Futballkirály) nevet kapta. A harmincas évek közepén hazatért, és edző­ként kétszer bajnokságra vezérelte volt klubcsa­pata profi alakulatát, a Hungária FC-t (1936, 1937). Schiaffino, Juan Alberto (1925—), uruguayi, majd olasz labdarúgó, edző, szövetségi kapitány. A Pe­­narol játékosaként 19 alkalommal szerepelt az uruguayi válogatottban. Tagja volt az 1950-es vb-n első, majd 1954-ben negyedik helyezett együttesnek. Az olasz nemzeti tizenegybe négy­szer válogatták be. A Muan és az AS Roma játé­kosa volt. 1962-ben visszaköltözött Montevideó­­ba. A hetvenes években uruguayi szövetségi ka­pitány is volt.

Next