Peterdi Pál: Gyarmati sors avagy egy bal kéz története (Budapest, 1996)

X. fejezet

A választási eredménye alapján az MDF kormányt is alakíthatott és az országos listáról magam is bekerültem a parlamentbe. Az eddigiekből bizonyára kiderült, hogy nem volt egyszerű az éle­tem: tulajdonképpen egy kemény adok-kapok csata a sorssal. Az ilyesmiben pedig megkeményedik az ember, egy idő után talán bele is fásul. Amikor viszont először léptem be az országház épületébe, valaho­gyan mindez leolvadt rólam. íme, az első szabadon választott magyar országgyűlésnek én is a tagja vagyok. Ez az érzés tette talán, meg bizonyára a környezet lenyűgöző szépsége, de igazán és őszintén meg­hatódtam: a hívő bebocsátást nyert a szabadság, a jog és az igazság székesegyházába. Nem állítom, hogy ez a tűz négy teljes éven át ugyanilyen hőfokon izzott. Akkor már egyértelmű volt, hogy az MDF-hez kapcsolódom és azon belül is elsősorban Lezsák Sándorhoz. Lezsák egy alkalommal behívott magához a két kedves titkárnő, Olajos Csabáné és Németh Juditka társaságában. Közölte, hogy feleségével, Lezsák Gabriellával megalapította a Laki­telek Alapítványt, és kérte, hogy én legyek az egyik kurátora. Mondtam, hogy szívesen vállalom és tulajdonképpen csak két bök­kenőt látok az ügyben. Először is: nem tudom, mi az, hogy kurátor. Másodszor: bármi legyen is, arra senki se gondoljon, hogy én egész nap egy irodában fogok üldögélni. - Segítened kell - mondta Lezsák -, majd megtalálod a helyedet. Meg is találtam, azóta sem hagytam abba és még folytatom is, amíg csak szükség lesz rám. A Lakitelek Alapítvány kuratóriumában Ghéczy Ivánnal, Tollas Tiborral és Gálfalvi Györggyel iskolateremtő vál­lalkozásunk sok sikerélményt hozott számomra. Tibor Tamás távozott az OTSH éléről, szóba került, hogy én vegyem át a helyét. Érdekes helyzet volt. Háromnegyed évvel előbb még a vízilabda­szövetség elnökségébe sem kerültem be, most pedig én lehettem volna a magyar sport első számú vezetője. A sportminiszter. Csábító kilátás! De valahogyan ódzkodtam ettől a feladattól. Kapolyi László, a volt iparügyi miniszter rábeszélt. Joga volt véle­ményt formálni, pontosan negyvenöt éve ismertük egymást, háború után ő is az CITK-ban pólózott.

Next