Antal Zoltán - Sass Tibor: A magyar sport kézikönyve 1984 (Budapest, 1984)
Tájékozódási futás (Tájfutás)
Tájékozódási futás (Tájfutás) TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A tájékozódási futást (tájfutást) hazánkban a fiatal sportágak között tartják számon, őshazájában, Skandináviában, régóta művelik, már az 1890-es években rendeztek versenyeket. Kialakulása ott úgy történt, hogy a futóatléták ,,mezei” edzéseiket erdőkben végezték, és az edzők a lefutandó távokat a megjelölt fákig, vagy egyéb tereptárgyakig tűzték ki. Ezeknek a megjelölt helyeknek a megkeresése később már térkép alapján történt, fokozatosan egyre több pontot adtak meg. Végül kedvet kapva a térkép alapján történő tájékozódáshoz, az atléták egy része tájékozódási futással kezdett foglalkozni. Ugyanez vonatkozott a sífutókra is. Kezdetben edzésen, majd különválasztva, versenyszerűen is jelentkezett a tájékozódási sífutás. Sok skandináv sífutó ma is „kétlaki”, mindkét sportágban versenyez. A közép-európai országokban a tájékozódási futás egészen más alapokról indult el, nem az atlétikából és a sífutásból, hanem a természetjárásból. A térkép alapján tájékozódó turisták figurája közismert. Ezek között alakult ki egy csoport, akik a tájékozódási-térképészeti részt jobban kedvelve, ún. „tájékozódási terepgyakorlatokat” kezdtek rendezni. Az első ilyen versenyt hazánkban Berend Ottó kezdeményezésére a Duna SC rendezte 1934. április 22-én. A rendezők elsősorban tájékozódási feladatot akartak adni, de végül is a verseny, amelyen a részvevők turistaöltözékben indultak, mégis időmérés alapján dőlt el. Hiszen azok között, akik a tájékozódási feladatot egyaránt teljesítették, kellett valamilyen sorrendet megállapítani, így mindjárt az első versennyel elkezdődött a vita, hogy összeegyeztethető-e a futás a turistasággal? Minthogy a versenyzés egészen 1969 végéig a természetbarát mozgalom keretein belül zajlott hivatalosan, ez a vita állandóan jelentkezett. Különböző módszerekkel próbálták megakadályozni az időtényező érvényesülését, de egyik sem vezetett igazán eredményre. Az első hazai „tájékozódási terepgyakorlat” után az érdeklődés rohamosan nőtt, de a világháború megakadályozta a gyors fejlődést. Utána azonban a szervezett természetjáró-mozgalom keretein belül egyre inkább megindult a kibontakozás. 1948-ban a Pilisben rendezték az első országos csapatbajnokságot. 1952-ben, Thuróczy Lajos győzelmével, az első országos egyéni bajnokságot jegyezhettük be a sportág történetébe. Ez utóbbi azért fontos mérföldkő, mert eddig az időpontig szinte kizárólag több versenyző együttese (két-, sőt hatfős csapatok) teljesítette a feladatot. Ezután már egyre inkább az egyéni versenyzés felé tolódik a súlypont, hasonlóan a kezdettől fogva döntően egyénileg versenyző skandináviai tájékozódási futókhoz. Az északi irányzat és a közép-európai forma közelítését, majd találkozását hozza nemzetközi kapcsolataink fejlődése. Külföldi versenyzők az