Sürgöny, 1861. május (1. évfolyam, 100-123. szám)
1861-05-25 / 119. szám
Ház és föld árverezés. Albertfalván (Buda Ballett) Fr Slzingh Ferencitől ráltóilag lefoglalt 9-dik számú biz,aföldekerttel, *eudzsrral, a manoli dulóban pedig egy hold szántófölddel, folyó éri május *5-kén cask * beceboc, folyó éti junius 28-kán a becsáron alól ia, mindenkor 9 órakor délelőtt, a kóraógbárinál, készpénz fizetés mellett biróilag árverettetni fog, mire is s tsudi szándékozok, ugyssintén mind anok, a kik némil igényt támaszthatnak ezennel hivatalonak. Pomázon, májia 20. 1861. • Király László, tek. Peatm. szolgabirája mint végrehajtó. Szőlők árverezése. Az ó létényi határban Lindsajer Márton, és Tichi Mária hites társaktól váltóilag lefoglalt két darab szőlő folyó éri május 31-kén csak a becsáron, folyó évi július 1 a napján pedig a becsáron alól is, mindenkor 10 órakor délelőtt a községházánál, készpénz fixetée mellett biróilag árvereztetni fog; mire ia a venni szándékozók, úgy szintén mindazok, a kik nemű igényt támaszthatnak, ezennel hivatalosak. Pomázon, májna 20. 1861. 298 3 3 Király László, vkgiduutoszolgabinj. SCHOLZ uszodájának megnyitása május 15-én, 1861, egy állandó női uszodával. Alulirt megnyitja az idén intézetét és a t. ez. látogatók kívánságának meg inkább meg fog felelni, miután uszodáját egy 28 öl nagyságú kosárral 120 szobácskákkal úszók, usznitanulók és fürdő urak számára ellátá. A mélység az úszókra nézve egyik felén 12 láb, a másikon pedig rézsútos irányban csak 4 láb és 3 hüvelyk. Addig, míg az intézet fennállott, mindig az eddig létezetteknél, a legszebb látogatásnak örvendett, miután alulírott minden lehető javításokat megetetett és gondoskodott arról, hogy az úszókra nézve smmi veszély nemcsak lehetséges, de még gondolható se legyen : azért alulírott kötelességének tartja, azt anynyival is inkább a t. ez. szülök és nevelő uraknak ajánlani; annálfogva alulírott igyekezetének elismerése tekintetéből számos látogatást bátorkodik reményleni. Minden dicséret nélkül ily intézeteknek előnye tagadhatatlan, melyek kényelmességük és biztosságuknak czélszerűségét eléggé bizonyították. Tisztes és ügyes úszómesterekről hasonlóképan gondoskodott alulirt. Ily módon igyekszik alulirt a tisztelt közönség kívánságának megfelelni és szives látogatásért esedezik. §&*A szabott árak o. é.-ben előlegesen fizettetnek s a pénztárnál megtudhatók. "•tt Állóhely: a lánczhíd fölötti gyala végén a Széchenyi-nétával rézanto van átellenben. HIVATALOS ÉRTESÍTŐ. Gyapjú-eladás. Kun Sannt-Miklós várot több lakosai körülbelül 150 mázsára menő gyapjúsokar együtt ajándékon vár eladni; értesítik a venni akaró kereskedőket, miszerint egyezkedés végett i. májnabő 29-ig bezárólag jelenjenek meg. Kun-Szent-Miklós május 21-én, 1861. 995 1.8 A lakosság nevében Baky József, föregji Pesten a lipótvárosi „sz. Istvánhoz“ czímzett gyógyszertárban, József téren 10. tzom alatt, következő nevezetes szerek kaphatók 1. kínai hajfestészel. Egy adag arat írt 50 kr nap. Ezzel a szemöldököt, szakált és hajat a leghirtelenebb szőkétől és sötét szőkétől kezdve barnára és feketére álandóan megfesthetni, tetszés szerinti színezetet adni a hajnak teljesen hatalmunkban áll, ezen festvény használata mellett a haj minden fésülésnél sötétebb lesz. A szer semmi ártalmas anyagot nem tartalmaz. Az általa előhozott eredmény meglepően szép. A tetőszór nélküli üvegedényben áll, használás utasítással ellátva, ezzel együtt van bepecsételve, mi figyelembe veendő. A kiváló szép színek, mik ezen sír által előhozatnak, minden eddig ismert színeket felülmúlnak. 2. Bajusz- és szakálnövesztű-pinnádé. Adagjai frt 80 krujpenz Ezen pomadéból reggel, naponta egyszer, két borsószem nagyságy, az illető helyekre gyöngén bedörzsölendő. A szer oly hatályos, hogy 16 éves fiatal embereknél is teljes erős szakást növesztett már hat hónap alatt 3. Lilionese, az orvosi ügyek porosz kir. minisztériuma által megvizsgáltatott s azon sajátsággal bir, hogy a bőrnek ifjú frisseségét újra viszszaadja, s minden bőrtisztátlanságot, mint szeplőt, bőrfoltotvisszamaradt himlőfoltot, pörsenést, száraz és nedves bilrzuzmókat nemkülönben orrvörösséget, akár fagyás, akár a vér tisztátlanságától okoztatott az, és a bőr sárgaságát eltávolitja. Egy üveg ára 2 frt ujpenz. 4. Keleti szőrvesztő szer. 801 6-1 Egy üveg ára 2 frt 50 kr ujpenz. Ezen szer a szőrök olyatén helyekről eltávolítására szolgál, hol azt az ember nem örömest szokta tönni, 15 percz múlva, minden fájdalom és ártalom nélkül megtisztul ezen szer állal a bőr. A bajusz a férfi dísze, a szépnemnél díszítésül nem szolgál; ennek, nemkülönben a fölötte sűrűn összenőtt szemöldök szőreinek, s vagy elöl a homlokon, vagy oldalt az arezon mélyen és erösen benőtt haj kiirtására nincs nálánál biztosabb szer. Vidékre! küldetésnél pakolásért 50^jkrral több. Különben nem küldetik. Esterházy 1854-ik ért W W X f V a3, MM % X €7 € JSjul. ..f«Vménn,e(li«zasert. 1 "^ hozása 42,000 frtj un. 15. fSnjménnyel hl) bnzisa 78,.000 frt. ^"Sjul. 1. fönjörvénnyel5 ft Továbbá társas játékok egy ilyen biztositványi fi___ Ara egy ilyen biztosítási jegynek 2 sorsjegyre 2 frt, 5, 10, 20-ra 4 frt, Morgenstern A. és társa, 2, 5, 10 és 20 darab sorsjegyekre, kaphatók itt : w ^ _ melyek olyformán vannak rendezve, hogy egy ilyen biztositványi jegygyel több nyereményeket is lehet csinálni. " “ *7 Ü-W ' 2785.16 [1| Pénzváltói iroda Pesten, nagyhid-nteza 11. szám. (874*) Hirdetmények. (1-3) Hirdetmény. 1167. Sz. kir. Pest város törvényezéke által közhírré tétetik, mikép az 1836. 18. t. czikk által felállított vásárbíróság működését a városi törvényszék rendes helyiségén már a legközelebbi vásár alkalmával megkezdendi, s jövőre szabályszerűen folytatni fogja. Kelt Pesten az 1861 évi május hó 21-én tartott törvényszéki ülésből. Nagy Károly, főjegyző szerint vagy azonnal kifizethető, vagy a birtokon teherül tovább is maradhatván, az uj birtokos átveheti. Veresegyháza, május 15. 1861. Mártonfy Ignácz, végrehajtó főszbiró. (865) (1-8) Ingatlan birtok eladás. 549. Arad megyének aradi kerülete szolgabirósága mint kiküldött végrehajtó bíróság részéről közhírré tétetik, mikép Beretei Márton Zsigmond veszprémi lakos részére megítélt 22050 ft p. é. tőke, tartozási járulékai kielégítésére, néhai Szalbek György ingatlan hagyatékát képező petriai uradalom, az ahhoz tartozó Korbest Rossia, Orersia és Vinyesd összen 480,847 ft 66 kr u. é. becsült fekvőségekkel egyetemben folyó évi juniushó 19-én Aradon a megyeháználi alispáni irodában, d. e. 11 órakor most már harmad ízben tartandó nyilvános bírói árverés utján a becsértéken alól is el fog adatni. Mire venni szándékozok s érdeklett felek azon figyelmeztetéssel hivatnak meg, hogy a vevő az ezen fekvőségekre zálogilag biztosított adósságokat a vételár erejéig a bíróság utasítása szerint elvállalni tartozik, és hogy a hitelezők zálogjogukat az eladásig e bíróságnál annál bizonyosabban bejentetni köteleztetnek, mennyiben különben maguknak kellene tulajdonítaniok, ha a vételár felosztása hozzájárulok nélkül történnék, s ők ezáltal, amennyiben a vételár felosztásilag elfogyna, kizáratni fognának. Egyébiránt az árverésnek többi feltételei, valamint a becslési okirat e bíróságnál minden időben megtekinthetők. Arad május 16-án 1861. ki tömegéből mint marasztalt alpréstől kielégítési végrehajtás utján lefoglalt s összesen 3700 a. é. ftra becsült, s a Czegléd városi 123. sz telekjegyzőkönyvben A. I. i. r. sz. 151. h. r. sz. alatti házból, 2. r. sz. (10222, 10224 ) h. r. sz., s 3 r. sz. 12463. h. r. sz. alati földekből s közlegelői illetményből álló *, telek,valamint t.i. r. sz. (505-506) h. r. sz. alatti ház melléképületekkel , és a 2. r. sz. 14111. h. sz. alatti 384 (”, öt öreghegyi szőlő 1861 évi junius hó 25-ik napján első ízben, az esetben pedig, ha az 1-ső árverésen a becsár meg nem adatnék 1861. évi julius hó 23-dik napján d. e. 9 órakor másod ízben Czegléd városi házánál tartandó bírói árverésen el fognak adatni. Mely árverésre a venni kívánók s mind azok, kik végrehajtás alá vett javakhoz zálogjogi vagy bármely más igényt tartanak, ezennel hivatalosan meghivatnak. Czegléd május 18-án 1861. Szúnyogh Pál, végrehajtó tanácsnok. (1-3) 247 2-3 ) . /kamlia 11 fitg?r|f €*t Veszély és fájdalom nélkül 2 óra alatt elűzi Dr. Vlrih Brcaben, Jfigerzeil 528. Gyógyszer utasítással küldetik. Egyebet levelezés által. (286) (3—3) Vendéglő bérbe adása. Migs báró Sina Simon úr ő excellentiája Érd (Hamabég) uradalmi tisztsége részéről közhírré tétetik, hogy a fehérvári országút mellett álló „Pelikán“ czimü nagy vendégfogadó a f. é. julius I-sején a tiszttartósági rodában tartandó nyilvános árverésen 1861. évi 180 octobertől számítandó három egymásután következő évre haszonbérbe fog adatni, mely árverésre a bérleni szándékozók, szükséges bánatpénzzel ellátva t. meghivatnak. Érd, május 4-én 1861. Gazdasági hivatal által. Épen most jelent meg Emich Gusztáv könyvkiadó-hivatalában l'esten. (Baritok t«r« 7. ». i »5 em) • niuu Pf'HIVr Vándor valamint minden trtelee könyvárusnál kapható : KIPFELHAUSER KÖLTEMÉNYEI. A szerző arcaképével. Bolti ára 05 ujkr. 10 Ua&sz&n Ziraiyi szabadalmazott föl tlUTrácki Tikit MENETREND. 1861. évi március hó 25 től kezdve, érvényes az 1861. évi nyári havakra. 1. KASBACs HADTVÁRAD fölé. Bolca ind. 7óra— percsk. este6 óra 80 perczkor reggel Pest . .5 55. reggel 4 5 délután Czegléd . Szolnok-9 10■2S Lő» 7 8 • 20 46n este P.-Ladányi 23• d. u 12 40„ ésel Debreczen3 -r• . 3 n 1 reggel Tokaj5 36 n 7 n 43 Miskolc* .7 42 este 112 Forró Encs9 55 délután Kassa . érk. 10 500 n 3 n 38• n P.-Ladány ind-1 50 d. u1 n 17 éjjel B.-Ujfalu .„ 2 552 n 57 Nagyvárad érk.4 104 46 reggel N AKAD feli Réce . ind. 7 óra— perez, este6 óra 80 perczkor reggel Peet. .5 65 . reggel4 5 délután Czegléd9 107 35 este Szolnok 10 109 19 Mező-Túr 11 34 11 26 éjjel Caaba ._ 1 31 » d. u.2 28 Arad érk.3 »22 a n5 n 16 reggel III. KASSA ia NAGYVÁRADtÓI PEST és BÉCS falé. Kassa ind 4óra 32 percz. reg. 10 óra 86 perczkor délelőtt Forró-Encs6 2 12 54' délután Miskolcz .7 823 6 n Tokaj . .• 9 195 59 Debreczen. 127 . d- «■ 10 56 este P.-Ladányn 1 42 » n 12 59„ éjjel Szolnok4 454 47 reggel Czegléd .érk.6 466 — Pest . .8 27 , este8 23 61 A _ Becsn 6 1 . reggel5 69n este Nagyváradind. 10 35 „ d. e.8 25 este B.-Ujfalu . érk. 11 47 10 12 P.-Ladány. l % 52 . d- »• 11 45 éjjel Czegléd» 5 N 45 n n6— n reggel IV ARADról PEST és BÉCS felé Arad . . ind.a óra 42 percz. d.8 óra 4 perczkor este Csaba. . „1 36 n d. u. 10 51 Mező-Túr. „3 30 d u.1 49 éjjel Szolnok . „ Czegléd . érk. 0 5 d. u.4 11* reggele — „ este 5 40n n Pest . „8 278 23n Béca . . „6 * 1 . reggel5 n 59n este A közállomásokróli indulóé ideje, minden pái .udvaron kifüggesztett részletes menetrendben van kimutatva. A vasúthoz csatlakozó postakocsik indulnak: Aradról Szebenbe : minden nap este 7 órakor, az utazók korlátlan felvétele mellett. Nagyváradról Kolozsvárra : minden nap este 6 órakor, az utazók korlátlan fölvétele mellett. Azonkívül gyorskocsi minden nap reggel 8 órakor 4 utas korlátott fölvétele mellett. Nyíregyházáról Nagybányára: kedd és péntek reggel 5/, órakor. Nyíregyházáról Szatmárba : minden nap reggel 51/, órakor. Tokajból S.-A.-Ujhelybe : minden nap este 7 órakor. Kassáról Lőcsére : mnden nap éjjeli 1 órakor. Kassáról Szigetre: minden nap este 5 órakor. Kassáról Tarnowba: szerda és szombat este 6 órakor. Az Igazgatóság. Árverések. (877) „ (1-3) Jószág eladás. 346. A Hont megyei ipolyi járás központi szolgabirája által ezennel közzé tétetik, hogy a néhai Jakubik Antal hagyatékához tartozó, Felső-Túr helység határában fekvő s lakházzal együtt 2027 ft 24 kr u. é. becsült 7* úrbértelki jószágnak nyilvános árverés útján eladatása elrendeltetvén, az árverésre két határnap tűzetik ki, úgymint f. évi június 27-e és f. évi julius 27-e mindég délelőtti 9 órára, mely határnapokon a venni kívánók 200 főt bánatbérrel ellátva Felső-Túr helységben a helyszínen jelentkezzenek. Az árverés többi feltételei a szolgabirónál bármikor megtekinthetők. Ipolyság, május 21-én 1861. Libertinyi József, közp. szbiró. (875) (1_L) Váltó-eladás. 14246.^ Alólirott mint tszéki biztos által közzé tétetik, miszerint Klein L.-nek, Halassy Béla elleni ügyében, utóbbit cselekvőleg Halassy Ferencz mint adósa szenvedőleg illető felperesnél kézi zálog-A . ,*u% február . kelt 3000 ftrol móló váltójának elárvereztetese a tek. » k.r. vtanéknek 1261. május 14-én 14246. sz. a. kelt végzésével elrendeltetvén, határidőül 1861. évi májushó 29-ikének reggeli 10 órája a vtótörv.szék helyiségében bálvány útcza 517. a. 1-sö emleten, kitűzetik. Pest május 22-én 1861. Újhelyi, tszéki biztos. (876) (1-3) Ház és föld-eladás Czegléd város tanácsa részéről közhírré tétetik, miszerint Antal Pálnak mint felperesnek 2000 ft tőke követelése ; járulékai erejéig Zsemlye Imre hagyaték(873) Szőlőeladás. Magyar királyi váltótörvényszéki ítélet foganatosítása következtében, Pest megyei veresegyházi határban levő szőlője Csokonay Józsefnek , mely 39 sorból áll, s alulról Ubránkovitsnn, felülről Csokonay Józsefné szomszédok között fekszik és 600 frt o. é. becsültetett — a folyó év junius 17-én délelőtti 10 órakor árverésre bocsájtatik, mely alkalommal, ha a becsáron el nem kelne, második „Il\n‘^idöU1,n«'an fé- julius 18. ggen 10 órája a helyszínen fog meg\ fAla ‘■«áron alul ifa“«!tUbbet .gárenek BrökiSnen átadandó teszem Árverési bánatpéna 100 endő. Megjegyeztetik, hogy ezeköt részre betáblázott mintegy 300 frt az árvatömegi tartozás, a vevő akaratja Dániel Béla Aradmegyei sz. biró mint kiküldött végrehajtó. (866) (1-3) Nemesi birtok eladása. A Sopronmegyei Répczemelléki járás főszolgabírói hivatal részéről közzé tétetik, miszerint Pap Károly soproni ügyvéd által képviselt Neiihrer Antal felperes ur kértére 5647 frt 98 krt. é. váltótartozás és járulékai kielégítése tekintetéből alperes néhai Stettner István ur hagyatékához tartozó, Sopron megyében a makkos-hetyei határban fekvő, s a makkos-hetyei t. j. k. 15-ik lapján jelen ikt, végrehajtásilag 11,630 a. é. fo rintra becsült nemesi birtoknak , a volt sopronyi kerületi törvényszék mint kereskedelmi biróság által f. évi január 23. 201. sz. a. hozott végzéssel megengedett végrehajtási árvereztetések. 1861-ik évilius hó 15 és ugyanazon évi augustushó 17-ik napjain, mindenkor reggeli 9 órakor a helyszínen, a község hadnagya házánál meg fog tartatni, s ha azért az első árverésnél legalább is a becsár meg nem igértetnék , a másodizbeni árverés alkalmával a becsáron alul is oda adatni fog. Az árverési feltételek úgy a telekkönyvi kivonat, valamint a becslési jegyzőkönyv alólirott végrehajtást teljesítő főbíró hivatalában, úgy a felperesi ügyvéd irodájában is betekinthetők. A jelzáloggal bíró hitelezők felhivatnak, hogy jezálogi jogukat alólirottnak a jószág eladásáig annál bizonyosabban bejelentsék, mert ellenkező esetben magoknak túl ijdonithatják, ha a vételár felosztása az ő hirök nélkül történik meg, s ha e miatt a mennyire az által a vételér kimerittetnék, ki fognak záratni. Mesterháza május 15-én, 1861. Mesterházy Pál, főbiró. (87.) (TI) Haszonbérlet. Fülöpszállás városa közbirtokosság tulajdonához tartozó Páka puszta rész, mely 400 s nehány hold jó minőségü szántó és kaszálló földet foglal magá-f ban a mostani 50 és 100 holdnyi részekben i. é. junius hó 3-án d. e. 9 órakor a helyszínen, az úgynevezett régi gestaháznál tartandó árverezésen f. é. z.Mihály napról 3 egymás utáni évekre haszonbérbe kiadatni fog, mely időben és helyre a bérleni kívánók azon kéréssel hivatnak meg , hogy kellő bánatpénzzel — mely a bérleti összeg 10%-a lesz — magukat ellátni szíveskedjenek, a bérleti feltételek addig is a város főjegyzői hvatalnál megtudhatók Fülöpszállás város tanácsa Szántóföld eladás. „Ágos Sáros megye alsó tárczai j£rás főszolgabirája által közhírré tétetik, miszerint Rosenberg sDayid részére Lubinszky Antaltól biróilag végrehajtás után lefoglalt Somos községben a telekkönyv 193. sz alatt fekvő 33 holdnyi, 3000 p.é.stra becsült szántóföld, az árverés feltételekben kiszabott részfizetések szerint biróilag eladatni rendeltetvén, nyilvános árvezér határnapjául folyó évi június 20. napjának reggeli 9 órája, amelyen csak becsáron, és f. é. július 24. napjának szintén reggeli 9 órája midenkor a helyszínen Somoson, a midőn a becsáron alul is át fog adatni, tűzetik ki. Felhivatnak egyszersmind azok, kik ezen birtokra telekkönyvileg zálogjogot nyertek, miszerint igényeiket az alálirt biróság előtt az árverés napjáig annál inkább bejelentsék, mert különben a vételár az illetőknek a nem jelentkezők netaláni rövidségével is készbesittetni fog.“ Epejes, május 16-án 1861. Hrabéczy Gábor főszolgabíró. (870) (1-3) Frisch István elleni csődmegnyitás. 75. Temesvár sz. kir. városa törvényszéke részéről ezennel közhírré tétetik, hogy a f. é. május 13-án 60. sz. a. Frisch István helybeli szitásmester vagyona felett csődöt megnyitó végzés folytán ugyane csőd a vagyonbukott hitvesének Frisch Máriának, mint férjével többnyire közösen kötelezettnek bárhol létező mindennemű ingós ingatlan javaira kitér(254*) ^ (1-3) Német színházépületi részvények tulajdonosaihoz. Pest város hatósága f. é. ápril 27-től kelt határozatával az Erzsébet téren fennálló ideiglenes színházi részvények tulajdonosaival, részvényük beváltása iránt barátságos egyezség megkisértésére ki(1-3) Kallos Albert. 14964. Harteben C. A. helybeli könyvkereskedő felperessége alatt Kallos Albert ellen 14964. sz. alatt 80 frt erejéig támasztott váltókereset folytán, tárgyalási határidőül f. é. juniushó 3-ka tűzetett ki. (872) (2-3) Gerendáink elvezettetése. A sz. Rókushoz czímzett Pestvárosi kórház gondnoksága részéről közhírré tétetik, miszerint a nevezett kórházban egy pár szász darab hosszabb s rövidebb faragott gerendák , miknek fele mennyezetekre is felhasználhatók, i. é. junius 10 én délelőtti 9 órakor ugyan ott tartandó árverés utján el fognak adatni. Pest, május 21 én 1861. tesztetik ; ideiglenes tömeggondnoknak Stehmann Kristóf, perügyelőnek pedig Szandits István főügyész neveztetik ki Mind azok, kik a csődtömegből, valamit bármely jogszőmel követelnek, felszólittatnak, hogy keresetöket a szükséges adatokkal támogatva, i. é. julius 15-ig e törvényszéknél okvetlenül beadják, később beadott követeléseiknek hely nem adatvan. Temesvár szab. kir. városa 1861 május 15-én tartott törvényszéki üléséből küldött választmány részéről a még be nem váltott szinházépületi részvények tulajdonosai ezennel felhivatnak ezen egyezség pontozatai megállapítása végett. június 1-én, délutáni 3 órakor a városházi tanácsteremben annál bizonyosabban megjelenni, mivel a jelentkezőkkel az egyezség pontozatai minden esetre megállapíttatni fognak. Mire ismeretlen tartózkodású alperes oly hozzáadással idéztetik, miszerint, ha a kitűzött határidőre vagy személyesen, vagy meghatalmazottja által meg nem jelennek, részére a v. t. II. része 214. §-hoz képest gondnokul Tatay Pál h. ügy vél neveztetett ki. Pest, május 14 én, 1861. Kir. váltótörvényszék. E stimbos fii tv „mtUiUH* vm osololv«. (867) “(2-3) (878) Csődök és egyezségi eljárások. Felhívások. Idézések.