Sürgöny, 1861. november (1. évfolyam, 252-275. szám)

1861-11-03 / 253. szám

tálatokban, gyarapodtunk ismékben, okultunk irány­­ban, korosodtunk időben, ifjadtunk egyetértésben s összetartásban, izmosodtunk bűnszerelemben, tisztul­tunk fogalmainkban, gyakran számba vettük önerőn­ket is, kiaknáztuk a támadt viszonyokat, óvatosab­­bakká s körültekintőbbekké lettünk embertársaink iránti bizalmunkban, takarékosabbakká gazdálkodá­sunkban, majd reméltünk, majd csüggedtünk, miként érdekeinkre a jugalmak kedvezően, vagy sorvasztóan hatottak; csak az önismeret s az önbizalom terén ma­radtunk még hátra, csak egy­es provinciális érdekektől vontuk, vagy végkép megtagadtuk a lendületet. Önkénytelenü­l Menelius tapintatteljes mesé­je jut mindannyiszor eszembe, valahányszor az ily provinciális érdekek kaján, indokolhatlan elhanyago­lása, sőt mintegy szándékos semm­ivé tétele fölött eszmélődöm! Nem c­élom apológiát írni, még kevésbé politikai térre vinni az irányomat; itt maradok K­a­­posvárott, Somogy megye közepén, van itt is akár­hány rendezni való tárgy, melyek, ha körülöttük az összes megye lendítő akarata tényekben nyilatkozan­­dik, gazdagon kamatozandják vissza a befektetett tőkéket. Ezen tárgyak közül köztudomás szerint alig bi­­rand bármi is nagy­obb mérvű közérdekkel, mint a Kaposvárott Somogy megye derék maccenásai által e század elején alapított róm. kath. gy­mnasium. Pár évvel ezelőtt e derék intézet érdekéért, mint hálás egykori növendéke, s utóbb a tanári kar tagja, sokat, igen sokat küzdöttem élő szóval itthon és a sajtó terén, azelőtt a megvesztegethetlen közvélemény ítélő széke előtt; czélom akkor, mint jelenleg is kizárt minden mellékes érdeket, és egyedül csak az ügy­­szentsége vezette tollamat; a bárka rajtam s tehetsé­gemben áll vala, azt a hon legvirágzóbb tanintézetei­vel egyenlő színvonalra emelve dicsőitendettem meg, mégis, mert az igazat a maga szüzességében kimondva egynémely visszaéléseket könyörtelenül megnyirbál­tam ; apostolkodásom jutalma lett, az illető egyének fogalma szerint félreértés, vagy épen harag és le­nekedés. Ma hasonlótól kellene félnem, mert ismét ezen derék tanintézet létkörülmény­ei fölötti higgadt szem­lélődést választottam tárgyamul. Nehéz napokat, ismét a válság nehéz napjait éli e derék tanintézet, s valóban jósnak kellene annak lennie, ki megmondani képes volna, csakugyan mit rejt a legközelebbi jövő méhe számára? Ha úgy a már letttut derék alapító ősök onnét a túlvilágból előjöhetnének , vagy legalább az itt tör­téntek tiszta tudalma hozzájuk is eljutna, aligha is­mét azonnal sírjaikba vissza nem kívánkoznának; legalább e tanintézet életföltételei fölött bizonyosan kebleiket komoly aggály szállná meg. Valahányszor az utolsó két tizedben a hazai tanintézetek újabb és újabb átalakulatokon mentek keresztül: mindannyiszor a kaposvári gymnásium az enyészet sírjánál vajúdott, vajúdott pedig részint a volt kormányrendszer könyörtelen modora, különösen pedig kielégíthetlen pénzszomja, részint az egyes illető hivatottak közönye folytán ! Az intézet nemzője azonban e feszültségből és kölcsönösen csökönön súrlódásból mindannyiszor ma­gát az Intézetet nemcsak diadalra vezette, hanem­ azonfölül egyszersmind jövőjét biztosabbá s virágzóbbá teremtette ! Örökös és eddig be nem gyógyított baj volt, hogy a tanári kar a kor igényeihez, rangjához, megszaporo­dott életszükségleteihez, melyek nagyrészben az új tanrendszerből folytak ki, úgy szinte képzettségéhez és hivatali munkaköréhez illetőleg mindeddig nem díjaztatott. Pedig „pecunia est nervis etc.“ A volt kormány e hézagosságot tudván, ismét törekvéséhez következetesen majd az egész elmúlt évtizeden keresztül szívós harczot küzdött a gymnasium alapítóinak képviselő patronátusi választmányával oly czélból, hogy az intézet alapítványi tőkéit elfoglal­hassa, és saját rendelkezése alá vonhassa! — Miért is egyelőre megtagadta az intézet nyilvánossági jo­gát, melyet később, — a kijelölt kormányt föltételeknek a patronátus által elég tétetvén, —megadott ugyan, de nem ejtette el egyszersmind saját „tőke behúzási tervét", melynek folytán az intézetet, ezt az amúgy is édes atyát, s ilyennek föláldozó ápolását szükséglő tanintézetet, mintha csak közhasznú drága életére tört volna, tetemesen meg­adóztatta. Ezen mostoha intézkedés az amúgy is ápolásra szorult tanintézetet csakugyan életereiben támadta meg, mely hogy ma is él, derék gondnokai, ügyvéde s pénz­tárnoka tapintatteljes intézkedésének köszönhető. A bekövetkezett álalános drágaság által szoron­gatott tanárok időközben évi 500 ftnyi díjazásukat a rendszerezett tanári 700 ftnyi évi díjazás fokára emel­tetni szolgálták; a patronálus e méltányos kérésnek hódolván, a kamatjövedelem erejéig fejenkint 50 ftnyi évenkinti pót-dijazást utalványozott. Időközben egy felsőbb rendelet úgy okoskodván : „1848. előtt a kaposvári gymnasium anyagi élete a „megye“ által kezeltetett, — de most, — t. i. ak­kor — a megyehatóság egyszersmind ma­ga a megye , — tehát az intézet pénzeinek kezelése közvetlenül jogfolytonosság alapján is a megyeható­ságot illeti,“­a a gymnasium alapítványának kezelé­sét, illetőleg az e fölötti közvetlen felügyeletet a so­­mogymegyei hatóságra bízta, kizárván abból az alapí­tók választmányát. A gymnasium szerencséjére akkor megyei főnö­künk ngs. Szalay Nikodém, az előadó m. biztos pedig a ritka lelkű, s magja képzettségű Skublits Gyula ur volt. E két magas szellemű tan-, és intézet-barát, mi­után a m. kormány többszörös fölllesztések után is, sem az intézetre kirótt adót el nem engedte, sem pedig a kezdetben remélt tanári fizetés-javítást saját pénzé­ből nem teljesítette, csüggedetlenül keresték a módot, mely a tanintézet e két, valóban előbb utóbb halált hozó sebére biztos gy­ógyszert teremtene! — így jön, hogy megszületett nálunk azon valóban életrevaló eszme, miszerint az intézet alapítványához, mint annak örök tulajdona, a somogymegyei „lététeményi pénztár“, mint senki és mindenki vagyona, hozzá­­csatoltassék, mely 18—19000 ftból állhatott. Midőn a gymnasium e két halhatatlan érdemű, s magas szellemű apostola, e kedvihez tervük kivitelé­ben együtt­működve fáradozott : egy felsőbb rendelet, és az ő működésük színtere, az intézet eddig kipótolat­lan kárára — megváltoztatott! A kormány ezalatt nem mulasztotta el a gymna­sium alapítóit az­ intézet anyagi életének vezetését illetőleg föntartott jogaikról, lemondásra rábírni meg­kísérteni ! Szerencsére ütött a megváltás órája a középszerű sétány, azontúl poros, homokos puszta,­­ oldalán tónak csúfolt piszkos mocsárral, túl rajta ismét a homok-buczkás rákosi puszta, és igy puszta homok és hom­okpuszta a legszebb változásban, mely­nek egyik zugában pasis lehetne az Orczy kert, hanem ha odaér is az ember, nem tudja, ott feje tetejére álljon vagy sóló-tánczot járjon-e, vagy egy magános útfélen melancholiájában valamelyik szép ákáczfára fölkösse-e magát ? „Mi Pestnek nagyszerű jellemet s eredetiséget kölcsönöz, — az a Duna. Mi Pestet széppé teszi, — a Duna. Mi Pesthez szép vidékeket hoz köze), — az a Duna. Tétény , Promontor, és Szent Endre, vagy Vácz, Visegrád vidékei lesznek idővel a pestiek kirándulási helyei, mint Bécsé Baden, Vöslan , s csak a proletáré lesz a zugliget. „De Bécs vidékére az unalmas prózai vasút vi­­szen, mig Budapest vidékére maga az út is — ha­józás a Dunán — élvezet. Ha a főváros gyarapodni fog népszámban s vagyonban, ha élv­vágyai finomul­ni, s a természet iránti értékei fejlődni fognak, a va­sárnapot nem azzal fogja kitüntetni a hétközna­pok felett, hogy libapecsenyét eszik s egy szeze borral többet iszik ebédre, — hanem lelkének is fog eldele­­tet szerezni akarni, testét pedig mulatva edzeni! Ek­kor felviruland a vidék tiz mértföldre Pest körül; a vadon erdők parkokká s a Dunának most elhagyott szép szigetet tündérkertekké fognak átvarázsoltatni; minden oldalon csinos majorok és jó vendéglők fog­ják várni a vasárnapi publikumot, melyet a minden félórában tol-le járó gőzösök ezer számra fognak szállí­tani mindenfelé, — és Pest oly híres leend élvezetes­ségéről, hogy a külföldiek, kik ezrenkint látogatják Bécset, nem fogják megállani, hogy Pestre is le ne ránduljanak, — és hozandnak nekünk szép arany-sou­­veraineket és frankokat, és a nyugati civilisatiónak aranynál értékesebb kincseit és elviendik jó hírünket magukkal, — s emlegetni fogják az egész világban, mily szép, mily miveit, mily mulatságos Magyarország fővárosa, — mint mi emlegetjük Párist,Brüsselt,Ham­burgot, Genfet és a többit. „És mind­ennek egyik hatalmas tényezője lehet a csónak­ba, mely már magában az eldeletek legszebb ne­mét nyújthatja az idegennek, míg magunknak azon hasznot is teszi, hogy a férfiak erejét edzi, az ifjakét kifejti, s testmozgásokban­ ügyességet ad, mely nélkül nincs grace, nincs k­e­c­s­e­s­s­é­g, és mint a testgya­korlatok iránti érdeket, úgy a természet szépségei iránti érzéket, a nemesebb mulatság iránti fogékonyságot is mind szélesebb körökbe terjeszti. „Szóval — itt a­ fenséges Duna mintegy maga kínálkozik, s csalogatja széles vizével a főváros lakóit éldeletére; ne hagyjuk barmok közönyével folyni le előttünk, hanem használjuk, élvezzük, mint a velenczei használja s élvezi lagúnáit s tengerét. „Tehát Dunára magyar !“ Ekkint álmodám az új­pesti „Schiller“ benső,­­ a vigan pattogó, lángoló tűznek külső hatása alatt, mig végre alkonyodván immár, megszólalt a vezér: „Dunára magyar!“ s minta nyílt) repültünk le a csó­­nakdáig, melynek salonja azalatt zászlókkal s sző­nyegekkel, s terített asztallal ünnepi alakot ölte; majd rövid pihenés után Air. John pompás 30 éves lámpását gyújtá meg, s mozgékony szolgák s pinczérek kezdék felhordani az óriás roastbeefet, nélkülözhetlen mellék­leteivel, s azon sokféle jófélét, mire hatalmas erőlkö­désünk által érdemeket s nem csekély ét- és i­vágyat szereztünk. Midőn kedélyes társaságunk eloszlott, szakadt az eső és köd, mely azóta csaknem szakadatlanul tart, és igy az ég is befejezé ez évre a csónakdai idényt. Kákay Aranyos. I. a p s 7. e m I c. A „P. II.“ után általunk is közlött fölirati javas­latra nézve pénteki számunkban hoztunk avatott fér­fiútól némi felvilágosítást. Ennek kiegészítéséül szol­gál a „P. N.-ban ugyanaz, nap megjelent más értesítés, melyet az igazság érdekében közlünk, az olvasóra bízván ez ügyben — a commentárt; a beküldött czikk így hangzik :­­ „A „P. H.“ 246. számában ily czim­ alatt „Ta­nulságos történeti okmány“, azon kir. leiratnak, me­lyet báró Vay Miklós, mint volt m. k. kanczellár, az­­ országgyűlés első feliratára állítólag kibocsátandónak vélt, javaslata közöltetik, oly czélból, hogy m­egmu­­­­tassák, miszerint az, általa javaslatba hozott közjogi megállapodások, melyeket az alkotmányos kiegyenlí­­­tés föltételeiül tekintett, csak egy pontban külön-­­böz­nek lényegesen azoktól , melyek a Schmerling , és Perthaler urak által átdolgozott s gróf Forgách Antal ur által ellenjegyzett, tehát a gróf politikájának alapjául és kiindulási pontjául tekintendő királyi le­iratban foglaltatnak, s a melyek Deák Ferencznek az országgyűlés által példátlan fszhangzással elfogadott második országos feliratát idézték elő. Napi újdonságok * Pályázat. A kisdedóvó intézeteket Magyar­­­országban terjesztő egyesület részéről a pesti közép­ponti kisdedóvó képezdei igazgatóságra pályázat hir­dethetik. A pályázókban következő kellékek kívántatnak meg : Átalános nevelés­tudomá­nyi magasabb képzettség, különösen a kisdedóvás terén elméleti és gyakorlati is­meretek és képesség, ajánlatai és előnyül szolgál az e téren igazolható gyakorlati jártasság. A pályázók folya­modványaikat a fennebbi kellékeket igazoló bizonyítvá­nyaikkal ellátva 1. évi november 12-ikéig bezárólag az egyesület alelnökéhez­­, Simon Flórent úrhoz (Aldunasor 7. sz.) adják be. A jelentkezetteknek mind elméleti, mind szóbeli s írásbeli, úgy­szintén gyakorlati képzettsége és ké­pessége fölötti vizsgálatok ugyane hó 16-án és követ­kező napjain egy külön bizottmány előtt fognak tartatni. Az igazgató javadalmai ezek : 600 ftnyi évi díj, mely azonban az egyesület állapota javulásával 800, sőt 1000 ftra emelkedhetik, tüzelőja­vultságául 100 ft, és öt szobá­ból álló szállás. A pályázatok eredménye fölött a novembe 3- án tartandó közgyűlés határozand. Pesten, 1861. october 14-kén Ür­m­én­y­i József, elnök. * A budapesti kir. orvosegylet, f. é. oct. 26 -án tartott rendes ülésében Bókai János tr. gyermekkórházi igazgató elsédorves, agyviz-s­érvben (hydrokephalus externus) elhalt tizennégy hónapos leány *­ Tán mégis valamivel lassabban ! Szerk. kának koponya boltozatát mutatta be.Hir­achter Ignácz tr. gyermekkórházi szem orvos gyermek beteget mutatott be, kinek mind a két szemén gúlaképU szürkék á- l­y­o g (katarakta pyramidalis) van kifejlődve. — Végre P­o­ó­r Imre tr. közkórházi elsődorvos fakadék-iz­­z­a­g­b­a­n (ektema impetiginosum) szenvedett s gyógyuló­félben levő beteget mutatott be, kit hat éves bajából ki vallat remél kigyógyithatni. A buda­pesti kir. orvosegylet ezen tanévi nagygyűlése, mint minden évben, úgy most is, oct. 14 -én tartatott meg. Minthogy ez évben tisztújítás nem volt, a tisztviselők és választmányi tagok megmarad­tak hivatalaikban. E gyűlésben az orvosegylet a köv. tíz új tagot vette föl kebelébe : Thann Károly vegytudor és egyetemi tanár, továbbá: Bolyó Károly, Hartl Alajos, Herrmann Adolf és Samu. Németh Ignácz, Patrubány Antal, Schmidt György , T­ó­t­h Sán­dor tanár, és Z­a­­­á­r István orvostudor urakat. A tmélt. m. kir. helyt. tanács tetileg elismerte a budapesti kir. orvosegylet nyilvánossági és testületi jogát, mire az egy­let saját alapszabályait kinyomatta, s megválasztott kül­földi tagjainak oklevelet küld. Az egylet pénztára és könyvtára a legjobb rendben találtatván, az egylet köszö­netet szavazott mind a pénztárnok B­e­n­e Ferencz,­­ mind a könyvtárnok Grosz Ferencz tudor uraknak, V­e­r­e­b­é­l­y­i tr. urnak pedig a könyvtár szabatos ren­dezéséért (Halász tr. indítványára) hálás elismerés fe­jében tiszteletdíjat szavazott meg. Végre emlékezetbe hozzuk azt, hogy a budapesti kir. orvosegylet tavai, két évi határidőre 100, és külön 50 db. aranyat tűzött ki p­á­l­y­a­d­í­j­u­l azoknak, kik hazánk valamely tájékának egészségi és természeti viszonyait népesedési és orvosi tekintetben legalaposabban leírják ; figyelmeztetjük érdek­lett hazánkfiait, hogy e pályázat határideje tizenhárom hó múlva (1862. dec. 15-ig) lejár, mikorra t. i. a pályázandó munkáknak be kellene küldetniük. * Múlt hó 27-én hunyt el Váczon az ottani ke­gyesrendi ház legidősb tagja Nagy Lipót, ki ott 26 évig mint természettanár, 9 évig mint a ház és gymnasium igazgatója, 10 évig mint a siketnéma intézet igazgatója dicséretesen működött, 89 éves korában. Béke az érde­mes aggastyán hamvaira I *A pesti szegény g­y­e­r­m­e­k­k­ó­r­h­á­z­i egylet részéről ezennel közhírré tétetik , hogy csütör­tökön f. hó 7-én, délelőtti 10 órakor a n. múzeum épüle­tében közgyűlés fog tartatni, melynek főtárgya az egy­leti hivatalnokok és az igazgató választmány választása lesz. Pest, 1861. nov. 2. Czanyuga József, egyleti titkár. * H­ő­k­e Lajos tisztelt munkatársunk a ref. hittani iskolában a történelembel­ előadásokat fog tartani. S miu­tán a nevezett iskola jelenleg igen kimért pénzalappal­­ rendelkezik, Höke Lajos minden tiszteletdijról hazafiailag lemondott. * Győrmegyének oct. 26-kán folytatólag tar­tott bizottmányi ülésében elhatároztatott, hogy a győrme­gyei nemes árvák és a magyar színészet felsegélésére ala­kított pénztárak megőrzése tekinte­téből netán bekövet­kezhető fordulat esetében a tőke kezelése egy választ­mányra bízassák, melynek tagjai, eltekintve hivatalos ál­lásuktól, mint magán egyének működhessenek s magukat, ha a szükség úgy hozná magával, bár mikor kiegészíthes­sék. — Zmeskál István, a Győri Közlöny szerkesztője Szilvássy Márton megveretése ügyében kiküldött vegyes küldöttség elnöke — a vizsgálat eredményéről, jelentését a vizsgálati iratokkal együtt előterjesztvén, végeztetett,mi­kép a helytartótanács a hozzá fölterjesztendő vizsgálati ira­tok melletti jelentésben, miután a katonaság a bűntényt elkövető katonákkali szembesítést megtagadta, keressék föl, hogy a vizsgálat további folytatását elrendelni mél­­tóztassék. * Székesfehérvár városa f. hó 28-kán tar­tott ülésében Zsömböry városbiró indítványára az ország leg­primása­b eminentiájának hazafias fáradalmai és kü­lönösen az udv. kanczelláriához intézett legközelebbi ira­táért — köszönetet szavazott. * A budai n­éps­zin­h­áz játékrendjében, mint Molnár igazgató úr hivatalos lapja , a budai szinlap értesít, Budavár ostroma, a honvédleány, a jargovicsi éj és­ész pénz és születés czimü színművek előadatása betiltatott. *A rominok hangulatára s vezéreinek jellemzé­sére Halmigyi Sándor „román testvéreink sérelmei“ csi­­ma csikkében érdekes adatokat említ föl. A román publi­cista Baricz György jelszava kibékülés. De ennek telje­sülését attól feltételezi, hogy románok és magyarok le­gyünk kölcsönösen őszintét. Nu vinde­m pigi­’a in sacn! — zsákban macskát ne áruljunk. S ő maga mindjárt erős példával kezdi meg ez őszinteséget, midőn igy szól: Hív­játok a románokat bárhová a föld kerekségén (országgyű­lésre) Pestre, Bécsbe, Párisba, Turinba vagy Londonba, addig meg nem nyugosznak, a­míg az egész világ hallattá­ra ki nem öntik lelkük keserűségét (természetesen a ma­gyar ellen); ők, a románok el vannak határozva, ezt a legelső, bárhol adandó alkalommal megtenni. Bobeczel Sándor Naszódvidék jelenlegi főkapitánya Kolozs megye ösgyűlésén kimondotta, hogy az egész világ progressive halad a jogok kiterjesztésével, csak a magyar halad re­gressive. S ugyanezen tétel ott ragyog a beadott tiltakoz­­ványban is. Lipotarin úr Doboka megye szervező gyűlé­sén oly elv elfogadását szabta az egyetértés föltételéül, hogy, ha ötét 10,000 szavazó választja meg, legyen neki egymagának tízezer szavazata. * Luczenbacher testvérek és a mohácsi városi hajó- Kádi. „Nem akarjuk vizsgálni, vajjon mi czélból lett ezen okirat annyi idő múlva épen most közölve ? Vaj­jon a kérdéses­ javaslat közlője csak a jövő történetíró számára­ akart-e azóta szűkebbre szorított alkotmányos életünk mezején böngészni ? S vajján közlő úrnak nyitva áll-e a m. k. udvari kanczellária irattára mindazon fölterjesztésekre és javaslatokra nézve is, melyek gróf Forgách ur ő nagyméltósága ál­tal a legújabb időben keletkezett magyar kormány­zati intézkedések tárgyában tétettek , s melyek­nek tartalmát és indokolását ismerni a jövő ma­gyar történetírója, de a mostani nemzedékre nézve is vajmi érdekes lenne? Mindezt nem vitatva, jelenleg — a leghitelesebb kútfőből értesítve — csak annak megjegyzésére szorítkozunk , hogy a közlött leirati ja­vaslat csakugyan egyike volt azokn­ak, melyek akkor több oldalról indítványoztatnak ; de ez lényegesen el­tér attól, melyet báró Vay tiszttársával, S­z­ögy­é­­nyi László másod-­kanc­ellárral mindenekelőtt hatá­rozottan ajánlott volt a koronának. Csak midőn ez a „ködösség, határozatlanság és erélyesség­ alaptalan vádjával mereven visszautasittatott, — csak akkor ke­rült a közlött javaslat szőnyegre, de épen nem mint báró Vay­n­a­k végleges megállapodása, mert ő erre nézve világosan fenntartotta magának, értekezni a ma­gyar korona törvényes első tanácsosaival, kik csak ak­kor érkeztek föl Buda-Pestről. Ez értekezés meg is tartatván, egy harmadik és negyedik javaslat kelet­kezését idézte elő. Ezek azonban döntő körökben tár­gyalásra sem méltatván, a Hírnök által közlött leirati javaslat jön elfogadva, Schmerling és Perthaler urak módosításaival, a­mely körülmény báró Vay s vele Szögyényi és gróf Széchey Antal lelépését vonta maga után. „Nem volna ugyan minden érdek nélkül az em­lített urakra nézve, köztudomásra juttatniok, a Hírnök által közlött javaslattal szemben, az érintett más há­rom javaslatot is, annak bizonyságául, hogy azon köz­jogi megállapodások közt, melyek alapján ők az al­kotmányos kiegyenlítést lehetőnek hitték és Schmer­ling úr módosítván­yai közt több mint egy pont van, m­lyek egymástól lényegben annyira e­ltérnek, mint ég a földtől , de ők ebbeli igazolásuknak szükségét nem érzik.“ Az „Out Deutsche Pool,“ a telivér centralista párt azon minden német liberális vesét csiklandoztató közléssel lepi meg pártját, hogy az első előterjesztés, mit az államministérium a birodalmi tanácsnak teend, sem kevesebb sem több mint a miniszerfelelősségi tör­vény. A nevezett lapnak e fölfedezésre annyira túlcsordult eddig oly sivár keble az örömtől, hogy azt teljességgel nem birá magába elrejteni és eláruló, az a nyilvánosságnak, pedig tudta , hogy a ministérium titokban tartja ezen javaslatát, csak azért, hogy a birodalmi tanácsnak annál édesb meglepetést szerezzen. Hogy azonban mily ter­mészetű lesz ezen javaslat, még nem tudja, annak benső értéke iránt e lapnak is látszanak némi halk ké­telyei lenni, mert szinte sóhajtva kiált föl : vajha az minden alkotmányos igénynek megfelelő legyen ! Mi azonban kénytelenek vagyunk kételyét még azon meg­jegyzéssel keserűbbé tenni, hogy mit ér minden mi­­nister-felelősségi törvény, hol az autonómia, mely ama törvénynek legnagyobb részét fölöslegessé teszi, oly fej­letlen állapotban van, mint Austriában. Az „Ost Deutsche Post“ az említett törvény­­javaslatot főleg most üdvözli, midőn a kormány az új adózási évbe lép, a­nélkül, hogy a bevé­teli és kiadási összegekre vonatkozólag az alkot­mányos testület közreműködését igénybe vette volna. Attól tart t­­­, hogy Austria alkotmányos élete, s ille­tőleg birodalmi tanácsa gúny tárgyává válik az eré­­lyesb és gyakoratibb népek előtt, ha bárminő for­mák alatt illetékességét az átalános birodalmi ügyek­­ben ki nem vívja. Abban már semmi akadályt sem lát, hogy Magyarország abban nincs képviselve, s nem is akar képviseltetni. A magyarok így is , úgy is tiltakoznak, ők maguk akarnak pénzük s vérük fö­lött rendelkezni. Vagy erőszakkal kell őket kénysze­ríteni annak teljesítésére, a­mivel az egyetem irányá­ban tartoznak, vagy meg kell nekik a személyes uniót adni. Ez utóbbira nem lévén semmi kilátás, jobb, hogy a világ lássa, miszerint ez által az absolutizmus nem hozatik be. Sőt épen annál szükséges­nek tartja az alkotmányosságnak teljes kifejtését a Lajthán túl, menn­nél nagyobb teljhatalommal jár el a kormány Magyar­­országban, mert különben azon föltevésnek tenné ki magát a bíród, tanács, hogy merő bábokból áll, kik az alkotmányos állam leglényegesb szabadalmát, az ál­lam erszénye fölötti ellenőrködést, pusztán formai okokból kezükből kisiklani engedik, így ösztönzi az „Ost D. Post“ a kormányt s birodalmi tanácsot s még természetesnek tartja , ha a horvát ország­gyűlés követeire még egy kicsit várnak ; de már az erdélyi országgyűlésre várni szerinte annyi len­ne, mint a birodalmi tanács teljes tevékenységbe helyezését végtelenre elhalasztani s az elleneknek azon diadalt szerezni, hogy az egész alkotmányt ad absurdum deducálják. Mintha nem épen abban feküdnék a legnagyobb alkotmányos képtelenség, hogy a birodalom egyik fele alkotmányos uton kíván al­­kotmánytalan adókat annak másik felébe behozni. A „Magyar Sajtó“ Kolozsvárról, egy oct. 29 iké­­ről szóló levelet közöl, melyet kivonatilag megismer­tetni, jónak találjuk. A levelező a többek közt ezeket mondja : Csü­ggesztő tényeket kell registrálnom, de szük­séges, hogy Magyarország lássa, mint mennek nálunk a dolgok. A napokban egy megbízható egyén fordult meg nálam, ki a szász városokat mind bejárta; az m­ondá, hogy Beszterczén megváltozott az eddigi politikai szellem. Segesvárról és Brassóról hiszi, hogy a törvény terét el nem hagyják. Szebenben irtóztató módon foly az izgatás, hemzsegnek az utczák, a casinó, a nyilvá­nos helyek a disponibilis beamlerektől; nem lehet ott egyebet hallani, mint az alkotmány, a pesti ország­gyűlés, a kir. főkormányszék, a helytartótanács, a ma­gyar vezetők, az összes magyar nemzet kisebbítését, káromlását, e város a reactio kész fészke, — evvel végző szavait. Székely­földről egy tekintélyes egyéntől vettem levelet. Ebben az alkotmányos tisztviselők sorsa van szintoly sötéten festve. Mondatik, hogy a k­nánczok, az adószedők képtelenül izgatnak ellenük ; de ez h­agy­­ján, ezt tudnák paralizálni; de izgatnak maguk a té­nyek, miket a helyzet kép­telensége erőszakol a kbr. fökormiányra s ez a törvényhatóságokra; ilyenek , hogy a szegény dohánytermesztő nép dohányát elvet­ték, s ez elnézetett; most az adót exegnálják, a bélyeg fizetését elrendelték, a tisztviselők ingyen szolgálnak, a rabok tartására a falutól kértek segedelmet, s a nép ag­gódik, hogy miféle tisztek ezek, a­kiket a király néki fi­zet, a­kik még a rabokat sem tudják az ő segélye nélkül eltartani; holnap, holnapután tán az ujonczo­­zást rendelik el, az új adót is emlegetik, sat. Mindezek nagyon izgatólag hatnak a nép kedélyére, sőt bizal­mát a mostani alkotmányos szinti igazgatás tartóssága iránt mindinkább megingatják. A zalatonai fejetlenkedés hírét olvasták eddig önök. November 3 ra tudományos gyűlésre bívta a meg K. Saguna püspök a román értelmiséget. Kolozsvárt October 2 -án volt a román kasino megnyitási ünnepe. Fejérvárra 200-ad magával zászlókkal megy bizottsági Illésbe egy bizottmányi tag. Fogarasba 25 ig vezetnek egy magyart, hogy saját nyelve természete szerint az oláhot oláhnak nevezi. Doboka megyében átalános szavazást sürgettek a román bizottmányi tagok. Egy hírlapban azt olvastam, hogy kanczellárnak legal­kalmasabb lenne egy román, mert ők legrészrehajlat­­lanabbak, egy ilyen egyedül a haza javát mozdítná elő. A Gazeta folytonos izgatását nem részletezem, elég azt csak említeni. Ama lap példátlanul kissebbit, gyűlöltet minket folyvást a maga köreiben, levon ró­lunk minden érdemet, eldisputálja őszinteségünket, a dynastiai hűség mintaképének a maga felekezetét ál­lítván föl. S hogy miként érez a papságnak is egy ré­

Next