Sürgöny, 1862. február (2. évfolyam, 26-49. szám)

1862-02-23 / 45. szám

Második évi folyam. 'Szerkesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Barátok tere 7. sz. a földszint. 45. szám — 1862. Vasárnap, február 23 Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmenti s levelekben , minden posta­hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. ft kr , ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 50 Félévre 8 50 Egy hóra 2 — Vidékre, naponkint postán Egészévre 19 — Évnegyedre 5 — Félévre 10 — Egy hóra 2 — ft kr , ft kr NEMHIVATALOS RÉSZ. Bécs, febr. 21. L. A bíród, tanács alsóháza meghálálta a feszültséget, mellyel mai ülésének tekintettünk elébe. A vita, mint tudva van, az esküdtszékek behozatalát a sajtópörökre nézve illette. A bizott­mány ajánlata, mint olvasóink a távirati sür­gönyből értesültek, vagy mint alkalmasint még előbb is tudták, megbukott. Itt tehát csak azon érdekes históriát kell elbeszélnem, hogy a bukás mikép­p mily körülmények közt történt. Legelőbb is Lasser minister úr szólott. Emlékeztető a házat, hogy Pratobevera igazság­ügyi minister úr már nyolc­ hónappal ezelőtt kijelente , miszerint a kormány elvben nem ellenzi az esküdtszékeket, hanem csak az ország­gyűlések véleményét kívánja e tárgyban hallani. A kormány véleménye e tekintetben nem vál­tozott, de az esküdtszékek kivételes alkalmazását nem helyeselheti, minélfogva kéri is a házat, hogy a bizot­mány ajánlatával hagyjon fel. A minister után szól Zyblikiewicz tudor úr (lengyel) és beszéde oly benyomást tesz, hogy hasonlóra e házban nem emlékezünk. A beszé­det csak vázlatilan közölhetem, de ajánlom a tisztelt szerkesztőségnek, hogy egész terjedel­mében ismertesse meg olvasóinkkal, habár csak azért, mert nem kis érde­kkel bir azon centra­lista lapokkal szemközt, kik annyira szeretik a magyar törvénykezést gyalázni. A lengyel hazafi a többi közt igy szól: „Tschabuschnik követ az azon statistikai adatot emelé ki beszédében, hogy Bécsben 1852 óta, tehát kilencz esztendő alatt, a sajtó­dolgok­­bani büntetések mindössze nem mentek többre mint 170 börtönnapra és 480 forintra. Gácsh­on­­ban, uraim, a sajtóra kimondott büntetéseket nem napok, hanem esztendők szerint számítjuk és a pénzbírságok ezrek re rúgnak. Pedig nálunk nincs annyi lap mint itt Bécsben; taval három független lap­uk volt, az idén csak kettő van és ezekre azon kemény büntetések nem kilencz, hanem csak egy év alatt monda­tak ki, az alkot­mányos kormányzatnak első évében. Ezen kü­lönbségnek oka nem — miként azt sokan hinni fogják — a lengyel sajtónak jellemében, hanem törvénykezésünk állapotában keresendő. Ténye­ket említek uraim. Bizonyos kerü­tetben egy őrjárat alkalmával egy koldus fogatik el. A koldus siket-néma és ezt a kerületi elöljáró (Be­zirks-Vorsteher) gyanúsnak taálja. Minthogy a koldus egyátalán szólani nem akar, az elöljáró úr a keresetet azzal kezdi, hogy megbotoztatja é s a koldus siket­néma marad. De hogy a kol­dust szólásra bírja, mit tesz az elöljáró? Vasat tüzesít és a tüzes vassal fenyegeti a koldust. Ez nem szól. Ekkor az elöljáró a tüzes vassal mellbe­­föfi a koldust s miután a kínzott most sem szól, másodszor harmadszor is ismétli az elöljáró barbár vallatását. A dolog titok nem maradt. Az elöljáró perbe fogatott, azonban a fölebbezés ut­ján ártatlannak nyilváníttatott és büntetése csak abban állott, hogy az egyik kerületből a má­sikba tétetett át.“ A baloldalon zaj támad s folytonosan nö­vekedik. Kiáltások: Mikor történt az? Hol tör­tént? Hogy hívják azt az embert? Zyblikiewicz: „Felelek minden kérdé­sükre uraim. A dolog történt Krzostek kerü­letben 1856. vagy 1857-dik évben és a hivatal­noknak neve Alexa.“ Zyblikiewicz még több hasonnemű adato­kat hozott fel, de ezek oly kényesek, hogy jobb­­­nak tartom, a gyorsirói tudósítást bevárni. Az egész beszédnek benyomását egy kis vég­hatás is növelte. Lasser minister úr ugyanis szokása szerint védelmezvén a hivatalnokokat, Zyblikiewicz egyes adatainak ellentmondott és különösen egyre nézve kívánt a lengyel hazafi­tól bizonyítványokat, mire ez székét elhagyva, a minister úrnak azonnal átnyújtja a követelt bi­zonyítványokat. Gróf Cl­am jelentkezett volt, hogy a bizottmány ajánlata ellen szóljon, de a szót átengedi az utána következőnek. Ez Schind­ler úr, ki Julius von der Traun álnév alatt holmi ártatlan dolgokat összefirkálván, írónak tekinti magát. Olvasóink ezen nagy embert azon szaváról ismerik, hogy „a magyarokat az arkan­gyalnak tüzes kardjával kell bekergetnie a sza­badság paradicsomába.“ Schindler úr azóta ügy­védi állomást nyert. Ma nemcsak a bizottmány, de a sajtó ellen is szól. „Azt híresztelik, úgy­mond a többi közt, hogy a szabad sajtó a leg­olcsóbb ellenőrködés. Hogy a sajtó milyen olcsó szokott lenni, azt mutatják a Revalenta arabiká­ról stb. szóló hirdetmények.“ A ház ezen őt lealázó életen elpirul. — „Ohó!“ hallatszik, de azért Schindler uram még is csak okos ember, — tudja Pál mit kaszál. Utána sz­ól Rieger (a cseh), szellemdu­­san, életteljesen mint mindig s csak azon előny­nyel, hogy nagyobb mérséklettel s botrány nél­kül. A ház nevetve s bravókkal kiséri remek be­szédét. A bizottmány mellett szavaz. Utána következik Kuranda, ki Schindler urat a következő apostroffal tiszteli meg: „A diletansok roszabbak azoknál, kik semmit sem értenek. Schindler úr diletai­s a sajtóterén.“ Festi aztán a sajtó állapotát October 20-dikáig. Tschabuschnik úr, úgymond, úgy vélekedik, hogy az utóbbi évtizedben a sajtónak állapota nagyon jó lehetett, mert csak tizennyolca pere volt. Hiszen 1848. előtt a sajtó­pöröket nem is ismertük, akkor tehát alkalmasint eldorádója volt itt a szabad sajtónak. (Nevetés és bravó.) B­r­i­n­t jogtanár úr, a baloldalnak eddig egyik hőse, elvileg szinte az esküdtszékek mel­lett nyilatkozik, de akként vélekedik, hogy miután a kormány azokat a sajtó számára be­hozni nem akarja, tehát várnunk kell. A bizott­mány ellen szavaz. Brinznek ezen logikai nyilatkozata nagy boszankodást okoz az egész házban. Gróf Cr­a­m az alkalmat megragadja egy pár szóra. Ő sem azon érveket nem helyesli, melyek a bizottmány ajánl­ata ellen, sem azokat, melyek mellette ho­zatnak föl. Az ő állása a kormányhoz ismeretes — úgy szól — mindamellett kénytetve látja magát, a kormány­nyal szavazni, mert ő nem li­berális, hanem nyilt­an conservativnek vallja ma­gát. Ellenben megfoghatlannak találja, hogy oly férfiak mint Brinz tanár úr, meggyőződésük el­len szavaznak a kormány mellett és mégis füg­­getleneknek mondják magukat. A ház zajos tetszésbe tör ki s Brinz úr ezen tetszésből megért­hette, hogy a gyülekezet több­sége miként vélekedik róla. Legvégül az államminister úr szólott. Rieger úr (a cseh) beszéde végén a bizott­­mányi javaslat ellenest azzal vádolta, hogy libe­rálisok elvben, de reaktionärek gyakorlatban. Az ilyen lanyha-szivü (mattherzig) liberálisok az absolutismusnak egyengetik útját. Az államminis­­ter úr beszédében különösen Rieger úr ezen vádját utasítja vissza, mondván, hogy e szemrehányást nyugodtan tűri; ha lanyhaszivüség , alkotmány és a budgetnek a birod. tanács elé hozatalát ki­eszközölni, akkor ő csakugyan lanyhaszivü libe­rális. Szavazatra kerülvén"a dolog, a bizottmány javaslata (az esküdtszékek behozatala) 68 szava­zattal 90 ellen megbukik. Az esküdtszékek mel­lett szavaztak Gi­kra, Mühlfeld és még egyné­hány grosz-oesterreicher, a német autonomisták egy része, a lengyelek és a cseh pártnak polgári töredéke. A journalista­ páholy járatosai azon meg­nyugvással hagyák el az ülést, hogy ezentúl na­gyon jó dolguk lesz. TÁRCZA. A mexicói franczia expeditió. (A „Journ. des Debats“ után). (Folytatás.) Mint mondók, két város közt van választás, a raktárak, a gylllpontok elhelyezését illetőleg. — Ezek Xalapa sorszaba városai, melyek közöl az egyik jobbra, a másik balra esik, — mindegyik külön uton, a vera-cruz-mexicói régi s­al uton. A régi ut az, melyet a vera-cruzi kereskedői kar a század elején oly jó karba helyezett, mely azonban a függetlenségi hábo­rú alatt elromlott. Az Xalapán megy át, miután Puente del Reyen, vagy Puente­ nationalon, mely falu fölött né­mely erődítmények uralkodnak, s Plan del Rión hala­dott át, hol egy hegyen fekvő erődöcske tűnik fel, s az anahuaci fennsíkot Perote helység közelében éri el, a­mely fölött egy elég jelentékeny erőd uralkodik. A má­sik ut Cordován s Orizabán át megy. A gyorskocsik jelenleg ezen utat eléje teszik a másiknak. Az rövidebb s jó karban van. Orizaba a függetlenség előtt csupán mezőváros volt. Jelenleg az népességére nézve túlha­ladja Xalapát. Ott sokkal kevesebb számmal találhat­ni, mint Xalapában, oly laktalan zárdákat, melyeket laktanyákká lehetne átalakítni. Mexicóban csak a haj­­dankorban építtettek zárdák; oly új városban, mint Orizaba, semmi ilyes sem tűnik elő. Xalapának a tenger fölötti magassága 1320 métrenyi, körülbelől egyenlő a Vogézek hegytetőivel. Vera­ Cruz fénykorában, ama kikötés gazdag kereskedői Xalapában oly mezei házakkal bírtak, hova azért jöt­tek, hogy a sárgaláz ellen m­enhelyet találjanak, s hogy a partvidék hősége által megingatott egésségüket hely­reállítsák. Orizaba magassága attól nem sokat külön­bözik . Xalapa érdemlett hírneve daczára valószínű, hogy az expeditió az orizabai utat követendi, mivel az gyorsabban vezet Puebla városába, melyet szükségkép el kell foglalni, mielőtt Mexico felé nyomulnának, é­s mivel termékenyebb s vízzel s fával jobban ellátott vidékeken át vezet oda. A Vera­ Cruz s Xalapa vagy Orizaba közt eső tér ama vidékhez tartozik, mely me­leg földnek (Tierra Caliente) neveztetik, hol a tropi­cus termények, a czukornád, néha a kávéfa, a vanilla , a cacaófa találhatók; mely utóbbinak elkészített gyü­mölcse, 1.1. a csokoládé, Mexicóban tetemes fogyasz­tási czikk. Az azték császár, a babonás s szerencsétlen Montezuma, csokoládéval kinálta meg Cortez Ferdi­­nándot, s maga a csokoládé név is azték eredetű (cho­­colatl). A melegföld lakossága főleg pizánggal s kukori­­czával táplálkozik. A pizáng(banan)foly leves gyümölcs, melynek több igen különböző fajai léteznek, s melyet nem kell ama hasonnevű termény után ítélni meg, me­lyet Algir küld Párisba s mely nagyon középszerű. Nincs oly termény, mely ennél nagyobb pazarsággal nyújtaná az embernek­­tápszert. Egy hed­olitrenek ti­­ze­drészét tevő tér, melynek mivelésére évenkint néhány napi munka fordittatik, elég leend egy tiz személyből álló család táplálására. Azonban a pizáng termésére forró éghajlat kívántatik. A kukoricza több munkát szükséges mint a pizáng, de sokkal kevésbbé forró éghajlatot kíván , s épen ezért jobban el lévén terjed­ve, nagyobb szerepet játszik a tartomány tápszerekkel ellátásában. Az bámulatosan tenyészik a Tierra Ca­­lientében, s még oly éghajlatok alatt is szép termést ad, mint a francziaországi. Az Mexicóban oly fennsíkokon található, melyek a tenger fölött 2800 métrenyire emel­kednek föl. Ez a pyrénei hegyláncz magassága, a főbb hegytetők kivételével. A kukoricza roppant bő termést ad Amerikában, egyébiránt azt hiszik, hogy az ame­rikai eredetű, s hogy onnan hozatott Európába. A ked­vező években s a meleg vidéki jó földekben Mexicóban 1 kukoricza-mag után 500 at s a rosz földekben 150-et lehet nyerni. Még ott is, a­hol a föld meddőbb, Hum­boldt szerint 70—80 magot lehet számitni. A mexikói a kukoriczát, szintúgy a pizángot, igen különbözőkép elkészítve eszi. Ő abból kenyeret készit, mely arepá­­nak neveztetik, s az olasz polentával rokon pépet, mely atolének neveztetik. Az atolének 16 faja íratott le. A marhák s különösen a lovak s öszvérek szintúgy élnek a kukoriczával, mint az emberek. A gabnát illetőleg az csupán a fennsíkon található nagyobb mennyiségben, s azon utas, ki­malapán átmenve, hág föl a Cordille­­rákra, azt nem igen veszi észre Perote előtt, noha az sokkal kisebb magasságban is terem. Egész Mexicó­ban, de még különösebben a melegföldön, melyen a ki­szállás után át kellene haladni s megszállani, s az er­re következő mérséklett vidéken, egyedül a gazdag néposztály esik oly buza-lisztből készült kenyeret, minő a miénk. Kenyere igen kitűnő, de drága; s ha nem látszanék tanácsosnak, katonáinknak kukoriczát vagy pirángot adni,­­ azoknak előre el kellene lát­va lenniök külföldről hozott liszttel; addig is, mig a fennsíkot elfoglalhatjuk, a­hol igen jó lisztet találan­­dunk, a Mexicóval szomszédos pueblai s tolucai síko­kon termett szép búzából készítve. A sereg tápszerei­nek kiegészítése végett, ökör­csordát­ is fogunk találni a haciendákban, — ezen egy oly nagy laképü­lettel ellátott terjedelmes birtokokban, mely — midőn régi — némi erődöt képez. A narancs igen közönséges. Azon földön, melyen a narancsfa tenyészik, terjedel­mes , s a narancsfák nagyon elszaporodtak. Az rend­kívüli bőségben található — igen különféle fajú jószű gyümölcsök közepette — az úgynevezett mérséklett vi­déken, melynek legtökéletesebb jellegét Xalapa tün­teti föl, s melyhez tartozik Orizaba is. A katonaság egésségére nézve ez becses segélyforrás leend, melyet a sereg Mexicóban is igen bőven fog találni, noha a narancsra nem gyümölcsözhetik maga ama főváros kör­nyékében. Valamely sereg jólétének, sőt még hadműködé­­seinek sikerére nézve is lényeges feltétel, hogy az biz­tosított szállítási eszközökkel bírjon. E tekintetben az expeditiónak minden szükséglete födözve lesz. Mexicó­ban nem igen használják a kocsit, még oly utakon sem, melyek arra nagyon alkalmasaknak látszanak, azon­ban ott nagy mennyiségű öszvérek vannak ; az áruk nagy része öszvér­háton szállíttatik, még Vera­ Cruz s Mexicó közt is. A katona számára legszükségesebb czikkek egyike, a fa egészen a fennsíkig nagy bőségben talál­ható Ezek először is a tropicus fák, továbbá a mexikói cserfa, melynek jelenléte megnyugtatja az utazót, ki a sárga lázra gondol, mivel tudja, hogy akkor, midőn azt, a fennsíkra fölhágtában megpillantja, már túl van ama kor hatáskörén. Fönnebb fenyő erdők vannak. Magán a fennsíkon a fa ritkábbá lesz Puebláig, azonban még­is az teljesen elég leend egy oly sereg szükségei szá­mára, mely nem igen számos, s mely ott csak át­halad. Xalapán vagy Orizabán túl — azon arányban, a mint fölfelé megyünk — az egész tenyészet annál gyor­sabban módosul, minél meredekebb a vidék. A partvi­dék s a fennsík fölött uralkodó hegyek oldalai közt mindenféle termények tenyésznek, vagy tenyésztethet­­nek,­­ az egyenlítő alatt fekvő legtermékenyebb tar­tományok terményeitől fogva Norvégia terményeiig. Orizabában vagy Xalapában még a mérséklett vidé­ken, ezen földi paradicsom-formában voltunk; csakha­mar föltűnik ama vidék, mely hide­g­nek (Tierra- F­r­­­a) neveztetik; noha az emelkedettség bizonyos ha­tárai közt, s ha ott viz is van, mint Pueblában s kör­nyékén, vagy mint Mexicó környékének egy részében, Tacubaya felé, az éghajlat bájos s a vidék kellemes. Ezen hosszas fölfelé menetel közben, midőn a nagy mexikói fennsíkhoz közeledünk, az út szélén levő ke­vés miveit mezőkön többféle európai termények talál­hatók , noha még egészen a forró földöv nevével jelölt szélességi fokok közt vagyunk. Ha egyszer oda érkez­tünk,­­ a thermometer után ítélve azt hihetnők, hogy európai éghajlathoz tértünk vissza. Szerencsétlenségre Puebláig nem találunk váro­sokra; ekkér Orizabától kezdve több mint 120 kilo­­métrenyi téren, csak középszerű segélyforrásokkal bíró tartományon kell keresztülmennünk. De mégis az orizabai utón át a vidék termékenyebb, kevésbé van meddő terekkel átmetszve, s kevésbé laktalan, mint a másik. Továbbá itt kevesebbet kell fölfelé mennünk, hogy a fennsíkot elérhessük, mint a xalapai utón át. Azonban a föld mindkét felől, csakhogy egyenlőtlen fokokban egyforma jellemet tüntet föl, t. i. oly tér­emel­kedések által különválasztott síkokat, melyek — úgy látszik — hajdan emlékezetet­ haladó idő óta kiszáradt tavak fenekéül szolgáltak. Ott a föld gyakran oly só­val van telve, mely gátolja a mivelést, s mely a föld belső részéből határozatlan időnkint száll föl. Az ezen sóban uralkodó elem a szik-carbonat. A perotei lejtőtől kezdve Puebla környékéig terjedő tartomány, melyen Xalapából jőve át kell mennünk, különösen gazdag ezen sóban, s érdemlett nevet nyert: a rosz tarto­mány (el Mai Pais) nevet. (Vége köv.) Erdélyi vasút. III. *) A tőkepénzesek, mint mondók, készeknek nyilatkoznak az arad-gs.ebeni vasutat fölépíteni. Vájjon vissza kellene-e ajánlatukat utasítani, csupán azért, mert ajánlatuk nem felel meg Er­dély általános érdé­knek? Vissza szabadna-e azt utasítni, midőn ajánlatuk, ha nem felel is meg Erdély közügyének egészen, de e helyett a testvérország egy teljes figyelmet érdemlő vidé­két ajándékozza meg a vasút termékenyítő hatásával? Maga Ghega lovag így szól a Maros-völ­gyéről, melynek legnagyobb részén fogna az arad-szebeni vasút áthúzódni : „A Marosvöl­gye az ő sok mellékvölgyeivel hasonlíthatlanul nagyobb területet vesz maga számára igénybe. ” Tegnapi czikkünkben sajtóvétságből hibásan volt az illető kát vonal költségvetésének különbsége 16 m­i 11­­­ó­ra téve 36 millió helyett, mint bármely más erdélyi völgy; e terület majd­nem­­ez egész országon keresztül húzódik.“ E­gy más helyen pedig a Marosvölgyéről mint az ország legnagyobb s egyszersmind legfontosabb völgyéről szól, mely területi viszonyai, hegyei­nek alakulatai, földterményei, forgalma és ipar­beli jelentőségére nézve a legnagyobb figyelmet érdemli; a­mi pedig mint vasúti vonalat illeti, maga Ghega lovag mondja, hogy az technikai tekintetek, hajlási és görbületi viszonyok szem­pontjából mindenesetre a legtermészetesb vasúti irány. Lehet-e tehát azon csodálkozni, hogy a tőkepénzesek a nemzetközi forgalom szempont­jából építendő vasút számára Erdély ezen főfon­­tosságu völgyét választék? Szabad-e őket ezért szemrehányással illetni, vagy épen ajánlatukat visszautasítani, midőn ők az által az ország egy részére áldást hoznak, azon vonalnak pedig, mely Erdély általános érdekének szolgáland, nem ár­tanak ? Ez utóbbi állítás igazságát könnyű belátni már a minap mondottakból is. Igen helytelen felfogás volna t. i. azt hinni, hogy az arad-sze­beni vasút fölépítése által a kolozsvár­ brassói­­nak útja jövője örökre el lenne vágva. E két pá­lya korántsem ellentétes természetű, s azok ezért nem zárják ki egymást. Ez csak akkor lenne az eset, ha e két pálya azonos érdekűvé tétetvén, egymással versenyezne, így péld. ha mind akettő a nemzetközi forgalom közvetítője akarna lenni. Elválasztva azonban a bel- és nemzetközi közleke­dés ügyét, a két pálya sem irányára, sem érde­kére nézve nem bír a párhuzamos pályák termé­szetével. Annyira különböző két érdeknek szol­gálnak azok, annyira eltérő czéloknak felelnek meg, hogy egymással tulajdonkép soha sem ve­­télkedenének; nincs ennélfogva semmi ok, a­mi­ért az egyik pályát a másiktól félteni lehetne vagy épen kellene. Versenyük jelenleg csupán azon kérdés eldöntésére szorítkozik: vajjon me­lyike a két pályának építtessék ki előbb, s ezen kérdésre, úgy hiszszük, legjobban megfelel azon válasz, hogy a tervben levő vonalak közöt az építtessék ki legelőbb, melyre a megkivántató pénzmennyiség készen van, mi jelenleg az arad­­szebeni vasútnál az eset. Hogy miért ajánlkoznak a tőkék ez utóbbi vonalra, ennek okait már múlt számunkban fej­tegettük. Azok tulajdonosai mindenekelőtt azt zárták szem előtt, hogy a létesitendő nagy pon­­tusi vonalnak középső lánczszemét minél rövi­­debb és czélszerű­bb után s minél olcsóbban hozzák létre, s úgy itélének, hogy e tekinte­teknek a feketetengeri világkereskedés szem­pontjából is csak ezen választott vonal felel meg. Lássuk, miként akarják a két pálya tervezői il­lető vonaluknak kapcsolódását a világkereske­delmi forgalommal eszközölni. A kolozsvár-brassói vonal a bucsesti szo­roson át menvén ki Oláhországba, egyenes vo­nalban sietne Brailába, a Duna azon pontjára. Napi újdonságok. * A magyarországi árvízkárosultak javára tegnap délben a nemz. múzeum dísztermében rendezett hangver­seny kitűnő eredménynyel ment végbe. Daczára annak, hogy ma ismét egy jótékony czél veszi igénybe a közön­ség emberbaráti részvétét, igen nagyszámú hallgatóság foglalta el az említett nagy terem tágas helyeit. A mű­so­­rozat kitűnőleg érdekesen volt szerkesztve, s az előadók egytől egyig nagy tetszésben részesültek. Bognár Vilma k. a. és Ellinger úr énekelőadásai, M. Felekiné szavallata, Lauka Gusztáv humoristikus fölolvasása, Wohl Janka k. a. és Sípos úr zongorajátéka, s kit legelől kell vala emlí­tenünk, Desirée Artot k. a. elragadó énekmüvénete ajóték

Next