Sürgöny, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)

1862-06-03 / 127. szám

Vagy igen, a ruthelles­ a magyar országgyűlésbe vetik bizalmukat, s addig követeléseikkel nem kíván­nak előállani. Ez valóban szép dolog, s mi csak azt kí­vánjuk, hogy majd akkor — ha előbb nem — a „Voj­vodina“ és „Okolia“ példája ezek vágyait szintén ne fokozná . Bármint legyen is azonban a dolog, annyi bizo­nyos, hogy a népek és nemzetiségek a puszta ígére­tekre nem nagy súlyt fektetnek, főleg ha azt is tudják , hogy mind­ezt, s még tán többet is más után könnyeb­ben, sőt előbb érhetnek el. Ha egyébiránt áll az , hogy a népek és nemzeti­ségek kielégítése s megnyugtatása az ország érdeké­ben van , ekkor logikailag véve is oda kelletik töre­kednünk , hogy ezen kielégítés s megnyugtatás tekin­tetében mások által meg ne előztessü­nk , hanem hogy az ezért netán tartozó hálára mi is számíthassunk. Egy okkal több tehát arra törekedni , hogy az országnak alkalma legyen, házi dolgai rendezésébe is szólani, nem pedig azon hálátlan szerepre lenni kárhoztatva , hogy míg „mi várunk“, addig mások rólunk nélkülünk meg­­másíthatlanul rendelkezzenek. Vajha hazánkfiai ezen állítás horderejét méltá­nyolni akarnák ! Tudtunkra van, hogy a szerb kérdés néhány héttel ezelőtt sürgetőleg a magyar kanc­ellá­­ria tárgyalása alá terjesztetett. S ezen főkormányszék, melynek még csak ideiglenes hatáskörét sem akarjuk elismerni, e kérdés tárgyalását a magyar ország­gyűlés illetékességéhez tartozónak mondván ki, minden e tárgyat illethető politikai eldöntés ellen tisztelettelje­sen tiltakozott. De mi kérdjük, lehet-e ily legális nyilatkozatnak kellő súlya fent akkor, mikor azt alant semmibe sem veszik ? S mi tartunk tőle, hogy bal sejtelmeink telje­sednek, s a szerb kérdés a magyar udvari főkanczellár minden hazafias törekvése daczára az országgyűlés összejövetele előtt eldöntve ,­­ ez előtt megrvssithat­­lan tényként fog felmerülni. Mindezek oda mutatnak, hogy veszteg továbbá nem maradhatunk. Mint már fennebb érintők, igenis helyén volt, hogy annyi tévedések és félreértések után e hon nem csak egyes fiai, de az egész nemzet egy tömbben, egy érzelemmel tiltakoztak sokat jelentő némaságukkal a szenvedett méltatlanságok ellen ; most azonban akként vagyunk meggyőződve, hogy jelenleg csak kárunkra válhatnék a tétlenség ismét elfogadott elve. Hazánkfiai e passivitást most ismét azért óhajt­ják sikeres gyógymód gyanánt alkalmazni , mert az előbbi alkalommal czélhoz vezetett. Ámde a­ki szemeit kész­akarva be nem hunyja, meri-e állítani, hogy a kö­zelebb lefolyt 12 év s a jelen közt nem volna a legki­rívóbb különbség ? Avagy hasonlatosságul azt fogadjuk tán el, hogy részben visszaadott alkotmányunk ismét felfüg­­gesztetett ? E pontnál meg kell állapodnunk. Litwinovicz püspök beszéde a birodalmi tanácsban tárgyalt concordatum ügyében. „A parlamentáris élet esélyei közé tartozik, hogy olykor az ember politikai barátjaival szemben áll; de végtelenül kínos az oly helyzet, midőn valaki ily ellen­kezésre oly elvek megsértése által szoríttatik, melyeken az idő s az örökkévalóság legmagasb érdekei alapul­nak. Meg kell vallanom, hogy ily szomorú pillanatom e magas gyülekezetben több volt, semmint azt az an­nyira túlnyomólag kától, lakosságú Austria képvisele­tében valaha gyaníthattam volna. Ugyanis a szent kát. egyház, s ennek az állami alapszerződések s birodalmi törvény által biztosított jogai többször támadtattak meg a legkíméletlenebbeté. De főleg egy van, a­mi r megfoghatlan előttem. Mióta küzdünk a legnagyobb nehézségekkel, hogy őszhazánkat újjá alakítsuk, é­s e nehézségek közt nem legcsekélyebb az, hogy még mindig nem akar sikerülni fáradozásainknak, az aus­­triai néptörzseknek részben igen eltérő érdekeik mel­lett is, összetartozósága körül érintkezési ponto­kat feltalálni. Engedjék meg kérdenem, mint van az, hogy a népeknek az egyetértésben s szeretetben való egyesülésére ezértó legcsodálatosb isteni intézmény, a kathol. egyház, a népek anyja s nevelője, — hazánk újjászületésének combinátióiból miért szándékoltatik kihagyatni ? (Oho ! a baloldalon). Ha a káról, egyház­ról az mondatik, hogy nem kell azt Austria karakte­­risztikumának venni, hogy államunkat nem kell kato­likusnak tekinteni , úgy ebben meggátolják annak állítását, a­mit az imént kimondottam. Kérdem, mint van az, hogy minden egyéb szemügyre vézetik, min­den más viszony méltányoltatik, csak az egyházi érde­kek nem ; mint van az, hogy a kátely egyház annyi millió gyermekét szabadelvű intézményekkel szándé­kozik boldogítani,­­ mégis a gyermekek anyja, a­pátél, egyház ellen részint nyílt háború indíttatik, ré­szint állami békékba akarják azt verni ? De jól tudom én, hogy e kérdésre ilyféle tömeges válasz adatik . Mi megkülönböztetjük az ultramontanizmust a katolicis­­mustól, a pápát az egyháztól, az egyházat a konkordá­tumtól, az egyházat a vallástól, a népeket a főpászto­roktól. Ebből láthatni, a megkülönböztetésnek igen éles bonczkése használatik s nyilvánvaló, hogy a boncztan utján terveztetik kísérlet. Mi tiltakozunk az ellen, hogy életünkben részekre daraboljanak bennün­ket: Isten egyháza egy és oszthatatlan, s annak jel­lemző éles eleme van. A kátali egyházban hitágazat az, hogy a római pápa ő szentsége földi helytartója Krisztusnak, kinek adatott minden hatalom a mennyben s a földön. Tény, hogy ezen szent atya székhelye az örök város, Róma, honnét a kától, egység az egész földkerekségre kiárad; tény, hogy ott vannak a vértanuk sírjai, s ezért tény az is, hogy az összes kától, világ szivei e szent város felé fordulnak. Hasonlag hitágazat az is, hogy az egy­ház a vallástól elválaszthatja, mert az egyház látható jelképe ennek; a­ki tehát a kától, népeket s vallást az egyház szolgáitól elválasztja, az a testet a lélektől választja el, pedig ez gyilkosság. Ez azon egyház, melynek itt törvényeket szabni volnának hajlandók; de engedjék kimondanom : ily bonettani eljárásra nincs szüksége a konkordátumnak,­­ egyátalán semmi törvénynek; az oly törvény minden készülvényével épen csak rothadás és feloszlás lenne. Oly nézetekből s alapelvekből semmi örvendetes sem várható az egyházra nézve, mert lehetetlen bármily gyönge kilátást táplálni arra nézve, hogy a konkordá­tum mint birodalmi törvény, mint állami szerződés te­kintetni s Austria népeinek képviselői által mint csá­­szári szó tiszteletben tartatni fog.­­ Figyelmeztetni akarom önöket néhány mozzanatra. Önök kezdeménye­zés utján szabadsági törvényeket hoztak javaslatba s vittek keresztül, és­pedig önök azok által minden irányban védbástyákat kívántak felállítani, hogy az államhatalom közegei a nép életébe erőszakosan ne avatkozhassanak. Ezen államhatalomnak már most csak egy nyílt útja van, s ez az egyház felé vezet. Bizonysága ennek a vallási ediktum. De itt aztán az államnak nyílt tere van, minden korlát nélkül A pol­gár háza vár legyen ; ellenben az Isten háza a köz­­igazgatás közlegeinek bizonyos czélokra minden aka­dály nélkül járva álljon ! Minden más érdekek társu­lati értekezleteken tanácskozás alá vetett­etnek , de az egyház tagjai, elöljárói, a vallá­si ediktum értelmében ezt ellenőriztetés nélkül nem tehetik. Szóval, a­hova csak pillantunk, a kátel, egyház ellen mindenütt a leg­nagyobb bizalmatlanságot fölkelteni látjuk. Ha el is felednék mindent, de az utóbbi napok­ban olyasmi történt e házban, hogy hadiállapotban vélnénk magunkat; ez valóban szomorú esemé­n, ha­diállapot a törvényhozók s az egyház között. Mert gon­dolják meg, miképen s várjon kellő kímélettel jártak­­ el az egyház, az oltái, s alapjogainak öszfoglalata : a konkordátum iránt. Oly alkalmakból, melyek e tárgy­­gyal a legcsekélyebb összefüggésben sem állanak , tá­madtatok meg az egyház s a konkordátum, a discus­­sió minden szabályai ellenére, mert a legszentebb dolgok akkor támadtattak meg, midőn az ügyrend miatt védhetők nem voltak. Higyék el, hogy e magas gyülekezet szabályainak soha sem hoztam nagyobb ál­dozatot, mint akkor, midőn hallgatnom kellett, mialatt Isten egyháza ellen oly kitételek hozattak fel, melyek példátlanok. A rege-tanból a legiszonytatóbb szörnyete­get idézték fel, hogy annak nevét a konkordátum megjelölésére használják. Rajta­ nézzenek szembe ezen szörnyeteggel, melylyel a népeket rettenteni akar­ják, élén az oszthatatlan Szent Háromsággal. (Szónok a baloldal felé fordulva, a konkordátum egy példányát mutatja). Ez azon ábrázat homloka, s két ragyogó szeme: IX. Pius és Ferencz József Ő Felsége; ezen egész ábrázat pedig csak a kathol. népek felé van fordítva, s nincs benne szó másról, mint a kathol. egyház jogai­ról. Van egy más birodalmi törvény is, mely ismét a monarchia más részei felé van fordítva, ugyanazon módon, mint a konkordátum a kathol. egyház felé. Ez az ápril 8-ki pátens­ kommentár azon gondolathoz,me­lyet legkegyelmesebb Urunk valósítani akart, midőn a konkordátumot létrehozta. Önök uraim, nem látszanak figyelembe venni azt, hogy ez csak keresztülvitele volt egy alkotmányos gondolatnak, mely az 1849-ki alkot­mányban ott állott,é­s hogy a császár mindkét ol­dalra nézve megtartotta szavát. A császár ezáltal igaz­ságot szolgáltatott mindenkinek . Ő Felsége nem csu­pán a konkordátumot hozta létre, hanem a más feleke­zetű­ többi hit szolgái számára az áprilisi pátenst bocsá­totta ki. E pátensről sokáig azt mondták, hogy általa a konkordátum éle le lön törve. A valóság az, hogy a konkordátum egy betetőzött építmény, s hogy nincs éle, hegye, de a legkevésbbé van fordítva valaki felé a végett, hogy őt megsértse. Igaz, le lön törve egy él, de ez azon nyílt, mely a konkordátum ellen azért volt intézve, mivel ezáltal a katholikusokat sértve hittek lenni. De, természetesen, ezen fegyver az áprilisi pátens által megsemmisíttetett, mert ebbe egy nemével az ag­godalomnak, a konkordátumból csaknem szóról szóra felvétettek a legfontosabb határozmányok, hogy nyil­vánvaló legyen a katholikusok s nem katholikusok egyenjogúsága. Némelyek azt vélték, hogy a konkor­dátum által akadályozva van a Németország azon ré­szeivel való kiengesztelődés, melyek tulajdonkép nehe­zen lesznek valaha kiengesztelh­etők ; azt vélték tehát, hogy azon jogok által, melyek a kathol. egyháznak adattak, ezen bizonyos érdekek odakinn meg vannak sértve. De az áprilisi pátens a nemkatholikusoknak épen olyan, s némely pontokban még nagyobb jogokat ad, mint a konkordátum a k­atholikusoknak,­­ kívül­ről pedig mégsem hallunk semmi,különösen hálás han­gokat, sőt mindenfelé tapasztaljuk , hogy az illetőknek nem elég, ha a nemkatholikusok szép jogokat kapnak, náluk a fődolog az volna, ha a katholi egyház biztosí­tott jogaitól megfosztatnék. De engedjék személyes véleményemet e tekintetben kifejeznem. Ezen irigység, ezen kegyetlenség, ezen saját jogainak feladása, csak­hogy mástól is megvonassanak jogai: ez valóban némi Meduzafej féle (Helyes ! a jobb oldalon), így folyt a mi küzdelmünk, s a mai javaslat, melyet a választmány tett, nem egyéb, mint ezen hadiállapot folytatása. Ez a legközvetlenebb támadás az egyház jogainak egyike ellen, a­mint azok a konkordátumban foglaltatnak. Micsoda ezen concordátum ? Az egész világ úgy tekintheti azt mint államszerződést. Kétségtelenül birodalmi törvény is. Kellett ugyan hallanunk, hogy a concordátum a birodalom alattva­lóival kötött szerződés. De ki kell mondanom, hogy az, ki ezt állítja, úgy járt, mint ezrek járhattak, hogy t. i. a concordátumot nem is olvasták. (Oh ! balról.) A csá­szár és az egyház feje a két szerződő fél, s micsoda viszony van ezen két nagyhatalom között? Tagad­ható e a császár joga szerződések kötésére? Azt önök nehezen fogják megengedni. De ki a pápa ? valamely hatalomnak képviselője ? Igen, ő képviselője, mert a katholikus egyház Krisztus szavai s azon ima szavai szerint is, melyet önök mindennap elmondanak — Is­tennek országa a földön. Ezen ország oly nagy, mint a terület s ezen terület a földkerekség. Ezen hatalommal, ezen egyházfejedelemmel 700 év óta különböző szer­ződések s nagyszámú konkordátumok köttettek. Ezek eddig tiszteletben is tartottak, mig a modern államtu­domány azon magas fölfedezésre jött, hogy a pápával könnyen kell elbánni, mert mögötte nem áll 200,000 szurony, s mert ő nem képes a különböző gyapotkel­méket sat. konfiskálni. (Vidámság) De volt e század­ban valaki, ki nagy tekintélynek tartatott, ha az for­gott fen, hogy hatalmasságok becsültessenek s méres­senek meg. Midőn I. Napoleon követet akart a pápá­hoz küldeni s ez őt kérdezte, hogyan viselje magát a pápával szemben, azt felelé neki: „Beszéljen ön úgy, mintha 200,000 szurony állana mögötte.“ Persze Na­poleon ezt későbben elfeledte. (Vidámság.) De ezen fe­­ledékenység, a­mint a sziklaszigeten maga is bevalló, borzasztó büntetéssé vált reá nézve (nyugtalanság a baloldalon), mert azon elemek között, melyek ellene fölkeltek, hogy zsarnoksága alól fölszabaduljanak, az európai népek katholikus érzete egyike volt a legna­gyobb s legfontosabb tényezőknek. Ha a concordatum ellenzői azon körülményt mint oly valamit hozzák föl, a­mi ezen szerződésnél hiány­zik, t. i. hogy nem államszerződés, s ezáltal bizonyítni vélik, hogy e törvényt meg lehet támadni, mert a biro­dalmi törvénynek épen jellemző tulajdonával nem bír, ez sikertelen erőlködésnek mondható. Ellenkezőleg vi­lágosan kifejezve találom, hogy ezen szerződésnek, mely mindjárt kezdetben ünnepélyesnek jelentetett, mindig egy államszerződés érvényével kell bírnia, s hogy a legcsekélyebb forma se hiányozzék, hallják, hogyan hangzik ezen államszerződés ratifikációja. (Fel­olvassa az illető helyet latin nyelven ) Remélem, önök ismerik a hangot, mely itt szól s a kezet, melynek vo­násai vannak itt. Önök ismerik azon két pontot is, me­lyek itt annyira kiemeltetnek: ezek ugyanazon szavak, melyek által a birodalom alkotmánya biztosíttatott. A császári szó ismételve azon biztosítást nyújt­, hogy Ő Felsége nem fogja tűrni ezen alkotmány megsértését. Vajjon kétféle mértékük van önöknek a birodalmi tör­vények érvényesítéséhez? Engedjék mondanom uraim, hogy 1856 ki ápril 12 -én az egyház képviselői Ő Fel­­ségének trónja előtt jelentek meg, s hogy hozzájok Ő Felsége tiszteletre méltó szavakat intézett, melyek egy­szerűségükben s nagyságukban valóban emlékszerüek.­­A mit a concordatumban megígértem, azon hűséggel tartandom meg, mely egy férfihoz s császárhoz illik.“ Nép emberei, tudják e önök, mi a férfi adott becsület­szava? Erről kezeskedett a császár.“ E­­­n­ö­k : „Kénytelen vagyok szónok urat arra kérni, hogy ő Felségének személyét a vitán kívül hagy­ja.“ (Kiáltások a baloldalon : Igen helyes !) Litwinovicz püspök : „Én egy törvényről beszélek, melyet ő Felsége szentesített.“ Elnök: „Mi a törvényekről beszélünk, de ké­rem, a koronát teljesen kívül hagyni a vitáin, különben kénytelen leszek öntől a szót megvonni.“ (Élénk helyes­lés a baloldalon.) Litwinovicz püspök: „Valóban meg nem foghatom. A választmányi javaslatban egy törvénynek, egy czikkelyének érvénytelenné nyilvánításáról van szó. Itt tehát csak lehetne valakire hivatkozni s kell is, ha védeni akarja az ember azt, a­mi megtámadta­­tik, hiszen nincs más garantiánk, mint épen a császár szentesítése. De menjünk át már most az előterjesztés­re, mely ma foglalkoztat bennünket, s itt valóban cso­dadolgot tapasztalunk. Nem szenved kétséget, hogy az egyház a hadiállapot egy nemében, a konkordátum pe­dig ostromállapotban van ; tudjuk , hogy körös-körül régóta létetnek kémszemlék a végett, hogy azon rést üthessenek. Már egy kérvény kapaszkodik fel, majd felkúszik valaki egy követ magasára , hogy az egyik vagy a másik pontról követ dobjon le az épületbe, akár talál aztán akár nem. (Derültség.) Végre egy kinyul­­ványt vélnek fölfedezni a pénzügyi előterjesztvényen, s most ma ez ellen intéztetik a főtámadás, — és külö­­nös, hogy e támadásnál mindenféle elrozsdásodott fegy­vereket pillantunk meg, mint udvari kanc­elláriai, ud­vari kamrai, tanulmányi udvari bizottsági végzeménye­­ket. Ezeket hozzák fel egy fenálló birodalmi törvény ellen, és­pedig a­nélkül, hogy figyelemmel volnának azon jogi tételre : lex posterior derogat priori; de még ez az eset sem fordul itt elő, mert az előterjesztvény­ben csak véleményes javaslatokkal van dolgunk, me­lyek nem is nyerték meg a császár szentesítését. De a legcsodálatosabb mégis az, hogy a konkordátum még a halottakat is feltámasztja. A tanulmányi­ udvari bi­zottság, mely ezen házban oly sokszor s nem ritkán kárhoztatás kíséretében záratott koporsójába, ma föl­tárnád s a szabadcsapatokkal a konkordátum 31-dik czikkelye ellen rohan. (Nagy derültség a baloldalon.) Ilyesmi csak halomban fordulhat elő, hol minden fegy­ver s minden szövetség egyformán jó, s csak ez a jel­szó : „Segítsen, ami segíthet“ (Derültség.) Tehát két­ségtelen, hogy az egyház alapjogainak területén tá­­madtatik meg. Még nem elég. Azon következetlensé­gekhez, melyeket ezen látvány feltüntet, még egy má­sik is járul. Az alkotmányos felelős miniszerek a tanul­mányi bizottsághoz küldetnek iskolába, hogy tanulmá­nyozzák a módokat, melyek szerint a tanulmányi alap körül eljárni kell, és pedig egészen alkotmányos fogal­mak szerint. (Derültség.) Ha ily ellenmondásba jő va­laki önmagával, akkor aztán Isten tudja, lehetséges-e róla valami egyebet gondolni, mint nyílt ellenségeske­dést a katholi egyház ellen. Az egyház s vallás közti bár még oly elmés megkülönböztetések sem állják ki aztán itt­­a próbát. Önök talán sértve éreznék magukat, ha azt mon­danám, hogy itt őszinteség hiánya forog fen. De azért megmondatom ezt önöknek valaki által, kinek tekinté­lyét aligha fogják félreismerni. (Szónok felolvas több pontot Schweitzer ügyvédnek Frankfurtban ily czím alatt: „A korszellem s a kereszténység“ megjelent mű­véből, é­s aztán felemlíti, hogy itt egy telivér liberá­lissal van dolguk; egyúttal bizonyítékul hozza fel eze­ket arra nézve, hogy mit tesz az, ha oly orgánumokat, melyek jó századon át tartottak , bizonyos liberális ro­mákba akarják szorítani. Aztán folytatja :­ „Ha ezen államszerződésben, ezen birodalmi tör­vényben valami tudósítás szükséges volna, azon esetre maga ezen államszerződés intézkedik az iránt, hogy miként történjék az. Ugyanis a 35 ik czikkelyben mon­datik, hogy ha a jövőben nehézségek merülnének fel, ő szentsége­s ő­felsége az ügy barátságos elintézése iránt egyezkedésbe bocsátkoznak. Léphetnek-e önök azok helyébe, kik ezen szerződést maguk közt kötöt­ték ? Kijelentik-e egyoldalúlag, hogy a konkordátum valamely czikkelye nem kötelező­ erejű ? Uraim ! én önöket elismerem a nép képviselőiül, de ő­felsége kép­viselőiül semmi esetre sem. Ennyit a választmányi ja­vaslat első részére. Annak második részére vonatkozólag már mond­tam, hogy tökéletesen úgy hangzik, mint egy udvari kanc­elláriai rendelet. Alapelvei, úgy a mint a jelen­tési előterjesztvényben állanak, egymásnak ellenmon­danak, s oly rendeletek viszhangjai, melyek soha élet­be nem léptek. Itt egy tulajdonról van szó, melyet ő Felsége az egyháznak megerősített, mi mellett annak természete nem változott, a tudományok s nevelés, és szellemi mivelődés részére való rendeltetése csorbát nem szenvedett, csak azon egyetlen megszorításnak adatvan hely, hogy ezen alapok rendeltetésükhöz ké­pest csak katholy czélokra fordíttathassanak. Helytelen­nek találják-e ezt? Én csodálkozva vagyok kénytelen megjegyezni, hogy épen a ház azon része, melytől a mai választmányi javaslat támogatása váratik, a leg­különösebb ellenmondásban áll önmagával. A vallás­ügy fölötti tanácskormány alkalmával a választmány­ban egyhangúlag elfogadtatott azon elv, hogy a ko­ronaországokban levő vallási alapok az egyháznak átszolgáltassanak, s addig is azok jövedelmei rendel­tetésük czéljára fordíttassanak. Ugyanaz áll a tanul­mányi alapok mellett a koronaországokban levő egy­házi vagyon tekintetében, s ugyanazon javaslat második formulázásában ez mondatik: „Az egyházak s a val­lási testvérliletek saját ügyeiket függetlenül intézik s igazgatják, s korlátlan birtokában és élvezetében ma­radnak a vallási, oktatási s jótékonysági czélokra szánt intézeteik­, alapítványaik­ s pénzalapjaiknak.“ Ez ismét kettős liberális mérték egy és ugyan­azon tulajdon megbírálására és épen csak a katholi­kus egyházzal szemben. Nem kell e­­tt felhevülni s a törvényhozó gyűlés következetessége fölött kétségbe esni? Ha azonban Austria katholikus népei tulajdonu­kat maguk számára igénybe veszik, korántse higyék önök, hogy ezt más vallású polgártársaik iránti ellen­kező indulatból, ne higyék, hogy ezt azért teszik, mert ily intézmények fejlesztését elleneznék; ellenkezőleg Austria katholikusai bizonyítani fogják önöknek, hogy ők nagyon jól felfogják, mennyire hatalom a tudo­­mány s a szellemi kultúra mily tündérvessző, melylyr­e Austria elrejtett kincsei napfényre hozandók. Ők nem fognak fösvénykedni s áldozatokat hozandnak, de mindenekelőtt meggyőződve kell lenniök, hogy örök lett tulajdonuk szent és érinthetlen, s akkor nem sza­bad önöknek azzal kezdeniük, hogy mindenkitől épen ezen szentséget követeljék áldozatul. Az országos kép­viseleti re­ndszerek szerint, melyek a birodalmi alkot­mánynak kiegészített részét képezik, az iskolák és egyházak világos országos ügyeknek tekintendők, s a királyságokat és országokat illeti e tekintetben a tör­vényhozás. Hogyan fognak ezek állani, ha önök meg­vonják tőlök az anyagi alapokat, az alapítványokat ? Óvakodni kellene, az országos törvényhozást az élete­rőtől, a pénzforrástól megfosztani, nehogy valamely rész órában, melyet Isten vajha távolítson el Austriától, velünk is hasonló történjék. Végül még egyetlen körülményt akarok megem­líteni. Melyik pillanatot választják önök ezen határo­zott támadásra a konkordátum s ezáltal az egyház ellen ? Szerencsétlenebbül, úgy hiszem, nem választ­hattak volna. Ezen század nemes vértanúja IX. Pius két üldöző között áll, kik őt megrabolták s a kik e rablást szerződések romjai felett, azok szétszaggatott darabjain vitték végbe. Koczkát vetnek önök ma az ő egyetlen ruhája felett, s ezen perez legyen kedvező arra, hogy a sz. atyát Austria, a katholikus Austria is epével táplálja melyet neki egy törvényezikk cserépda­rabjában a szétrombolt államszerződésből, a konkor­dátumból, nyújtanak oly pillanatban, midőn a szent atya fiaitól környezteik, hogy török vigaszt fogadjon, kik között számosan vannak Austriának fiai is? Nem akarom hinni, hogy önök a világnak ily szomorú lát­ványt akarnak nyújtani; nem hihetem, hogy önök egy szerződés érintése által a katolikusok érzelmeinek megsértésére mintegy jogot akarnak gyakorolni, hogy őket oly nagyfontosságú kötelezettségek alul fölmentsék. Nem hihetem, hogy önök Austria érdekeivel megegye­zőnek tartják, ha a népek közé egyenetlenséget szór­nak. Remélem tehát, hogy önök a mai javaslat ellen fognak szavazni s azt el fogják vetni.“ (Egyes helyes­lés a középen.) Londoni kiállítás. London, máj. 11—17. 1862. Hogy teljesen rendben volna a kiállítás, azt nem mondhatom, de igen azt, hogy csaknem rendben van. A franczia, osztrák, török és némely más osztályzatok megszűntek alaktalan pondrókhoz hasonlítani, melyek az átváltozás nehéz kínjában szenvednek, — most már ezekből a csinos, szép lepke csaknem egészen kibújt, még egy utolsó erőlködés és előttünk fog állani a ne­gédes állat nympha. Igaz, az angol igazgató-bizott­mány is sietteté a véget, kihirdetvén már pár nap előtt, hogy lesznek vagy nem lesznek a ládák kipakolva, 1z én túl mind ki fognak a palotából vettetni. A látogatók száma e héten naponkint 7 15,000 között ingadozott, a szerint, a­mint szép vagy esős idő volt, azonban többnyire esett. A bérleti jegybirtokosok száma a fizetőkét csaknem mindig meghaladta; ennek oka a magas belépti ár (5 shilling), melyet a közönség annál kevésbé volt hajlandó megadni, mivel jól tudja, hogy a kiállítás elrendezése nin­csen befejez­ve. Hol­napután, azaz 19 én kezdődik a 2­2 shillinges belépti­ár, s e körülményhez járulván a palota elrendezésének előhaladása e héten, nem kétlem, hogy a látogatók száma 50%/v-al fog szaporodni. És ez fontos az alapí­tókra nézve, mivel az egész nem a kormány műve; e roppant vállalat semmi egyéb mint egy csinos üzletke, s kiadván rá 4,500,000 e. forintot, két annyit akarnak bevenni, — de a­mi haszon aztán belőle marad, az egy új nagyszerű gondolat kivitelére fog fordíttatni. Ez épen a vállalatban a szép, a nagy, sőt a haza­­fiailag s emberileg szent. E mostani kiállítás is semmi egyéb, mint szülötte az 1851-kinek. Kicsinyek nagyo­kat, nagyok nagyobbakat szülnek. Ki most lép be a keleti dóm alá, végtelenül kel­lemesen és nagyszerűen lepetik meg, jobbra és balra végig tekintvén az ép oly tágas s felségesen magas átmetszeten (transept), mint a­milyen tágas és magas az előtte 800 láb hosszúságban elnyúló hajó, végződő túl a nyugati dómban. E homok karzatai köröskörül, váltva, zöld és vörös vékony márványoszlopokon nyu­­gosznak, melyek fejezetei dúsan megaranyozvak, s to­­jásdad ivezeteik kék, barna és sárga szinü arabesz­­kekkel vannak ékesítve. Az átlátszó üveggel födött te­tőt tartó vékony magas vasoszlopok s ezekből fenn szép övezetben össz­eboruló támaszok világoskék, piros és fehér színre lévén festve, mindez, és azok a magasban repkedve lebegő czímeres, számtalan zászlók, aztán meg az a nagy öblös tér, az a felséges magasság, az a friss, szabad lég, az a ragyogó világosság, az egész­nek valami kibeszélhetlenül vidám, derült, könnyű, sőt mondhatnám, lebegő jellemet ad. Ha pedig a roppant dómba pillantunk fel, mely fejünk felett kiterjed, csaknem azt hiszszük : a kék égbe m­agába pillantunk fel. És aztán a féltékenyen irigy francziák, azaz le­velezőik, nem szégyenltek még a domokon is elmáncz­­kodni, nevezvén azokat üvegharangnak, melyet a ker­tészek káposztáikra borítanak. Bizony pedig ilyenféle emberek jobban tudhatják, hogy mi gyümölcs az, mely­ből ily nagy haranggal sem lehet dinnyét csinálni. E dóm alatti tért (mint a nyugati alattit is) ma­gas emelvény foglalja el, melyre három oldalról, több lépcsőkön juthatni fel. Balra az átmetszetben vannak a kiállított angol vas-, aczél- és érergyártmányok, mint colossális kapuk öntött vasból, 50 mázsás harangok, Armstrong s Whitworth híres ágyúi stb.; — jobbra a gyarmatok, mint Victoria, Tasmania, Új-Sco­­tia, Vancouver, Canada stb. nyers, de változatos és dús termékei, bőrök, érczek, gyapot s egyebek. Magán az emelvény hátulsó részén van két angol kiállító­nak gyönyörűn épített oszlopos pavillonja, kifestve és megaranyozva; köröskörül pedig a széleken tör­éneti s mythologiai jeles márvány-­s érerszobrok vannak felállítva. E térnek közepén van Al­­­n s­o­n-nak nagyszerű s feltűnőleg kedves stylü szökőkutja, majolica íz­lésben. Oly nagy ez, hogy bármely közpiacz közepére oda illenék. Az egész faragott köböl van építve, csak diszitvényes florenczi modorban festett porczellánok. Ilyen porczellán az oszlop tetején álló s a sárkányt megölő szent György; ilyen az oszlop derekát körül­vevő s koszorúkat tartó négy angyal; ilyen az ezek alatt látható négy griffmadár,melyek nagy virágedénye­­ket emelnek; ilyen még lejebb a nagy nympha, mely csigatekenőt tartva fején, szintén csigateknőben ül, s mindeniket egy-egy hattyú emeli hátán; csak ezek alatt van aztán a víztartó, melyet kőkor vesz körül, mi

Next