Sürgöny, 1862. június (2. évfolyam, 126-148. szám)
1862-06-03 / 127. szám
Vagy igen, a ruthelles a magyar országgyűlésbe vetik bizalmukat, s addig követeléseikkel nem kívánnak előállani. Ez valóban szép dolog, s mi csak azt kívánjuk, hogy majd akkor — ha előbb nem — a „Vojvodina“ és „Okolia“ példája ezek vágyait szintén ne fokozná . Bármint legyen is azonban a dolog, annyi bizonyos, hogy a népek és nemzetiségek a puszta ígéretekre nem nagy súlyt fektetnek, főleg ha azt is tudják , hogy mindezt, s még tán többet is más után könnyebben, sőt előbb érhetnek el. Ha egyébiránt áll az , hogy a népek és nemzetiségek kielégítése s megnyugtatása az ország érdekében van , ekkor logikailag véve is oda kelletik törekednünk , hogy ezen kielégítés s megnyugtatás tekintetében mások által meg ne előztessünk , hanem hogy az ezért netán tartozó hálára mi is számíthassunk. Egy okkal több tehát arra törekedni , hogy az országnak alkalma legyen, házi dolgai rendezésébe is szólani, nem pedig azon hálátlan szerepre lenni kárhoztatva , hogy míg „mi várunk“, addig mások rólunk nélkülünk megmásíthatlanul rendelkezzenek. Vajha hazánkfiai ezen állítás horderejét méltányolni akarnák ! Tudtunkra van, hogy a szerb kérdés néhány héttel ezelőtt sürgetőleg a magyar kancellária tárgyalása alá terjesztetett. S ezen főkormányszék, melynek még csak ideiglenes hatáskörét sem akarjuk elismerni, e kérdés tárgyalását a magyar országgyűlés illetékességéhez tartozónak mondván ki, minden e tárgyat illethető politikai eldöntés ellen tiszteletteljesen tiltakozott. De mi kérdjük, lehet-e ily legális nyilatkozatnak kellő súlya fent akkor, mikor azt alant semmibe sem veszik ? S mi tartunk tőle, hogy bal sejtelmeink teljesednek, s a szerb kérdés a magyar udvari főkanczellár minden hazafias törekvése daczára az országgyűlés összejövetele előtt eldöntve , ez előtt megrvssithatlan tényként fog felmerülni. Mindezek oda mutatnak, hogy veszteg továbbá nem maradhatunk. Mint már fennebb érintők, igenis helyén volt, hogy annyi tévedések és félreértések után e hon nem csak egyes fiai, de az egész nemzet egy tömbben, egy érzelemmel tiltakoztak sokat jelentő némaságukkal a szenvedett méltatlanságok ellen ; most azonban akként vagyunk meggyőződve, hogy jelenleg csak kárunkra válhatnék a tétlenség ismét elfogadott elve. Hazánkfiai e passivitást most ismét azért óhajtják sikeres gyógymód gyanánt alkalmazni , mert az előbbi alkalommal czélhoz vezetett. Ámde aki szemeit készakarva be nem hunyja, meri-e állítani, hogy a közelebb lefolyt 12 év s a jelen közt nem volna a legkirívóbb különbség ? Avagy hasonlatosságul azt fogadjuk tán el, hogy részben visszaadott alkotmányunk ismét felfüggesztetett ? E pontnál meg kell állapodnunk. Litwinovicz püspök beszéde a birodalmi tanácsban tárgyalt concordatum ügyében. „A parlamentáris élet esélyei közé tartozik, hogy olykor az ember politikai barátjaival szemben áll; de végtelenül kínos az oly helyzet, midőn valaki ily ellenkezésre oly elvek megsértése által szoríttatik, melyeken az idő s az örökkévalóság legmagasb érdekei alapulnak. Meg kell vallanom, hogy ily szomorú pillanatom e magas gyülekezetben több volt, semmint azt az annyira túlnyomólag kától, lakosságú Austria képviseletében valaha gyaníthattam volna. Ugyanis a szent kát. egyház, s ennek az állami alapszerződések s birodalmi törvény által biztosított jogai többször támadtattak meg a legkíméletlenebbeté. De főleg egy van, ami r megfoghatlan előttem. Mióta küzdünk a legnagyobb nehézségekkel, hogy őszhazánkat újjá alakítsuk, és e nehézségek közt nem legcsekélyebb az, hogy még mindig nem akar sikerülni fáradozásainknak, az austriai néptörzseknek részben igen eltérő érdekeik mellett is, összetartozósága körül érintkezési pontokat feltalálni. Engedjék meg kérdenem, mint van az, hogy a népeknek az egyetértésben s szeretetben való egyesülésére ezértó legcsodálatosb isteni intézmény, a kathol. egyház, a népek anyja s nevelője, — hazánk újjászületésének combinátióiból miért szándékoltatik kihagyatni ? (Oho ! a baloldalon). Ha a káról, egyházról az mondatik, hogy nem kell azt Austria karakterisztikumának venni, hogy államunkat nem kell katolikusnak tekinteni , úgy ebben meggátolják annak állítását, amit az imént kimondottam. Kérdem, mint van az, hogy minden egyéb szemügyre vézetik, minden más viszony méltányoltatik, csak az egyházi érdekek nem ; mint van az, hogy a kátely egyház annyi millió gyermekét szabadelvű intézményekkel szándékozik boldogítani, mégis a gyermekek anyja, apátél, egyház ellen részint nyílt háború indíttatik, részint állami békékba akarják azt verni ? De jól tudom én, hogy e kérdésre ilyféle tömeges válasz adatik . Mi megkülönböztetjük az ultramontanizmust a katolicismustól, a pápát az egyháztól, az egyházat a konkordátumtól, az egyházat a vallástól, a népeket a főpásztoroktól. Ebből láthatni, a megkülönböztetésnek igen éles bonczkése használatik s nyilvánvaló, hogy a boncztan utján terveztetik kísérlet. Mi tiltakozunk az ellen, hogy életünkben részekre daraboljanak bennünket: Isten egyháza egy és oszthatatlan, s annak jellemző éles eleme van. A kátali egyházban hitágazat az, hogy a római pápa ő szentsége földi helytartója Krisztusnak, kinek adatott minden hatalom a mennyben s a földön. Tény, hogy ezen szent atya székhelye az örök város, Róma, honnét a kától, egység az egész földkerekségre kiárad; tény, hogy ott vannak a vértanuk sírjai, s ezért tény az is, hogy az összes kától, világ szivei e szent város felé fordulnak. Hasonlag hitágazat az is, hogy az egyház a vallástól elválaszthatja, mert az egyház látható jelképe ennek; aki tehát a kától, népeket s vallást az egyház szolgáitól elválasztja, az a testet a lélektől választja el, pedig ez gyilkosság. Ez azon egyház, melynek itt törvényeket szabni volnának hajlandók; de engedjék kimondanom : ily bonettani eljárásra nincs szüksége a konkordátumnak, egyátalán semmi törvénynek; az oly törvény minden készülvényével épen csak rothadás és feloszlás lenne. Oly nézetekből s alapelvekből semmi örvendetes sem várható az egyházra nézve, mert lehetetlen bármily gyönge kilátást táplálni arra nézve, hogy a konkordátum mint birodalmi törvény, mint állami szerződés tekintetni s Austria népeinek képviselői által mint császári szó tiszteletben tartatni fog. Figyelmeztetni akarom önöket néhány mozzanatra. Önök kezdeményezés utján szabadsági törvényeket hoztak javaslatba s vittek keresztül, éspedig önök azok által minden irányban védbástyákat kívántak felállítani, hogy az államhatalom közegei a nép életébe erőszakosan ne avatkozhassanak. Ezen államhatalomnak már most csak egy nyílt útja van, s ez az egyház felé vezet. Bizonysága ennek a vallási ediktum. De itt aztán az államnak nyílt tere van, minden korlát nélkül A polgár háza vár legyen ; ellenben az Isten háza a közigazgatás közlegeinek bizonyos czélokra minden akadály nélkül járva álljon ! Minden más érdekek társulati értekezleteken tanácskozás alá vetettetnek , de az egyház tagjai, elöljárói, a vallási ediktum értelmében ezt ellenőriztetés nélkül nem tehetik. Szóval, ahova csak pillantunk, a kátel, egyház ellen mindenütt a legnagyobb bizalmatlanságot fölkelteni látjuk. Ha el is felednék mindent, de az utóbbi napokban olyasmi történt e házban, hogy hadiállapotban vélnénk magunkat; ez valóban szomorú esemén, hadiállapot a törvényhozók s az egyház között. Mert gondolják meg, miképen s várjon kellő kímélettel jártak el az egyház, az oltái, s alapjogainak öszfoglalata : a konkordátum iránt. Oly alkalmakból, melyek e tárgygyal a legcsekélyebb összefüggésben sem állanak , támadtatok meg az egyház s a konkordátum, a discussió minden szabályai ellenére, mert a legszentebb dolgok akkor támadtattak meg, midőn az ügyrend miatt védhetők nem voltak. Higyék el, hogy e magas gyülekezet szabályainak soha sem hoztam nagyobb áldozatot, mint akkor, midőn hallgatnom kellett, mialatt Isten egyháza ellen oly kitételek hozattak fel, melyek példátlanok. A rege-tanból a legiszonytatóbb szörnyeteget idézték fel, hogy annak nevét a konkordátum megjelölésére használják. Rajta nézzenek szembe ezen szörnyeteggel, melylyel a népeket rettenteni akarják, élén az oszthatatlan Szent Háromsággal. (Szónok a baloldal felé fordulva, a konkordátum egy példányát mutatja). Ez azon ábrázat homloka, s két ragyogó szeme: IX. Pius és Ferencz József Ő Felsége; ezen egész ábrázat pedig csak a kathol. népek felé van fordítva, s nincs benne szó másról, mint a kathol. egyház jogairól. Van egy más birodalmi törvény is, mely ismét a monarchia más részei felé van fordítva, ugyanazon módon, mint a konkordátum a kathol. egyház felé. Ez az ápril 8-ki pátens kommentár azon gondolathoz,melyet legkegyelmesebb Urunk valósítani akart, midőn a konkordátumot létrehozta. Önök uraim, nem látszanak figyelembe venni azt, hogy ez csak keresztülvitele volt egy alkotmányos gondolatnak, mely az 1849-ki alkotmányban ott állott,és hogy a császár mindkét oldalra nézve megtartotta szavát. A császár ezáltal igazságot szolgáltatott mindenkinek . Ő Felsége nem csupán a konkordátumot hozta létre, hanem a más felekezetű többi hit szolgái számára az áprilisi pátenst bocsátotta ki. E pátensről sokáig azt mondták, hogy általa a konkordátum éle le lön törve. A valóság az, hogy a konkordátum egy betetőzött építmény, s hogy nincs éle, hegye, de a legkevésbbé van fordítva valaki felé a végett, hogy őt megsértse. Igaz, le lön törve egy él, de ez azon nyílt, mely a konkordátum ellen azért volt intézve, mivel ezáltal a katholikusokat sértve hittek lenni. De, természetesen, ezen fegyver az áprilisi pátens által megsemmisíttetett, mert ebbe egy nemével az aggodalomnak, a konkordátumból csaknem szóról szóra felvétettek a legfontosabb határozmányok, hogy nyilvánvaló legyen a katholikusok s nem katholikusok egyenjogúsága. Némelyek azt vélték, hogy a konkordátum által akadályozva van a Németország azon részeivel való kiengesztelődés, melyek tulajdonkép nehezen lesznek valaha kiengesztelhetők ; azt vélték tehát, hogy azon jogok által, melyek a kathol. egyháznak adattak, ezen bizonyos érdekek odakinn meg vannak sértve. De az áprilisi pátens a nemkatholikusoknak épen olyan, s némely pontokban még nagyobb jogokat ad, mint a konkordátum a katholikusoknak, kívülről pedig mégsem hallunk semmi,különösen hálás hangokat, sőt mindenfelé tapasztaljuk , hogy az illetőknek nem elég, ha a nemkatholikusok szép jogokat kapnak, náluk a fődolog az volna, ha a katholi egyház biztosított jogaitól megfosztatnék. De engedjék személyes véleményemet e tekintetben kifejeznem. Ezen irigység, ezen kegyetlenség, ezen saját jogainak feladása, csakhogy mástól is megvonassanak jogai: ez valóban némi Meduzafej féle (Helyes ! a jobb oldalon), így folyt a mi küzdelmünk, s a mai javaslat, melyet a választmány tett, nem egyéb, mint ezen hadiállapot folytatása. Ez a legközvetlenebb támadás az egyház jogainak egyike ellen, amint azok a konkordátumban foglaltatnak. Micsoda ezen concordátum ? Az egész világ úgy tekintheti azt mint államszerződést. Kétségtelenül birodalmi törvény is. Kellett ugyan hallanunk, hogy a concordátum a birodalom alattvalóival kötött szerződés. De ki kell mondanom, hogy az, ki ezt állítja, úgy járt, mint ezrek járhattak, hogy t. i. a concordátumot nem is olvasták. (Oh ! balról.) A császár és az egyház feje a két szerződő fél, s micsoda viszony van ezen két nagyhatalom között? Tagadható e a császár joga szerződések kötésére? Azt önök nehezen fogják megengedni. De ki a pápa ? valamely hatalomnak képviselője ? Igen, ő képviselője, mert a katholikus egyház Krisztus szavai s azon ima szavai szerint is, melyet önök mindennap elmondanak — Istennek országa a földön. Ezen ország oly nagy, mint a terület s ezen terület a földkerekség. Ezen hatalommal, ezen egyházfejedelemmel 700 év óta különböző szerződések s nagyszámú konkordátumok köttettek. Ezek eddig tiszteletben is tartottak, mig a modern államtudomány azon magas fölfedezésre jött, hogy a pápával könnyen kell elbánni, mert mögötte nem áll 200,000 szurony, s mert ő nem képes a különböző gyapotkelméket sat. konfiskálni. (Vidámság) De volt e században valaki, ki nagy tekintélynek tartatott, ha az forgott fen, hogy hatalmasságok becsültessenek s méressenek meg. Midőn I. Napoleon követet akart a pápához küldeni s ez őt kérdezte, hogyan viselje magát a pápával szemben, azt felelé neki: „Beszéljen ön úgy, mintha 200,000 szurony állana mögötte.“ Persze Napoleon ezt későbben elfeledte. (Vidámság.) De ezen feledékenység, amint a sziklaszigeten maga is bevalló, borzasztó büntetéssé vált reá nézve (nyugtalanság a baloldalon), mert azon elemek között, melyek ellene fölkeltek, hogy zsarnoksága alól fölszabaduljanak, az európai népek katholikus érzete egyike volt a legnagyobb s legfontosabb tényezőknek. Ha a concordatum ellenzői azon körülményt mint oly valamit hozzák föl, ami ezen szerződésnél hiányzik, t. i. hogy nem államszerződés, s ezáltal bizonyítni vélik, hogy e törvényt meg lehet támadni, mert a birodalmi törvénynek épen jellemző tulajdonával nem bír, ez sikertelen erőlködésnek mondható. Ellenkezőleg világosan kifejezve találom, hogy ezen szerződésnek, mely mindjárt kezdetben ünnepélyesnek jelentetett, mindig egy államszerződés érvényével kell bírnia, s hogy a legcsekélyebb forma se hiányozzék, hallják, hogyan hangzik ezen államszerződés ratifikációja. (Felolvassa az illető helyet latin nyelven ) Remélem, önök ismerik a hangot, mely itt szól s a kezet, melynek vonásai vannak itt. Önök ismerik azon két pontot is, melyek itt annyira kiemeltetnek: ezek ugyanazon szavak, melyek által a birodalom alkotmánya biztosíttatott. A császári szó ismételve azon biztosítást nyújt, hogy Ő Felsége nem fogja tűrni ezen alkotmány megsértését. Vajjon kétféle mértékük van önöknek a birodalmi törvények érvényesítéséhez? Engedjék mondanom uraim, hogy 1856 ki ápril 12 -én az egyház képviselői Ő Felségének trónja előtt jelentek meg, s hogy hozzájok Ő Felsége tiszteletre méltó szavakat intézett, melyek egyszerűségükben s nagyságukban valóban emlékszerüek.A mit a concordatumban megígértem, azon hűséggel tartandom meg, mely egy férfihoz s császárhoz illik.“ Nép emberei, tudják e önök, mi a férfi adott becsületszava? Erről kezeskedett a császár.“ Enök : „Kénytelen vagyok szónok urat arra kérni, hogy ő Felségének személyét a vitán kívül hagyja.“ (Kiáltások a baloldalon : Igen helyes !) Litwinovicz püspök : „Én egy törvényről beszélek, melyet ő Felsége szentesített.“ Elnök: „Mi a törvényekről beszélünk, de kérem, a koronát teljesen kívül hagyni a vitáin, különben kénytelen leszek öntől a szót megvonni.“ (Élénk helyeslés a baloldalon.) Litwinovicz püspök: „Valóban meg nem foghatom. A választmányi javaslatban egy törvénynek, egy czikkelyének érvénytelenné nyilvánításáról van szó. Itt tehát csak lehetne valakire hivatkozni s kell is, ha védeni akarja az ember azt, ami megtámadtatik, hiszen nincs más garantiánk, mint épen a császár szentesítése. De menjünk át már most az előterjesztésre, mely ma foglalkoztat bennünket, s itt valóban csodadolgot tapasztalunk. Nem szenved kétséget, hogy az egyház a hadiállapot egy nemében, a konkordátum pedig ostromállapotban van ; tudjuk , hogy körös-körül régóta létetnek kémszemlék a végett, hogy azon rést üthessenek. Már egy kérvény kapaszkodik fel, majd felkúszik valaki egy követ magasára , hogy az egyik vagy a másik pontról követ dobjon le az épületbe, akár talál aztán akár nem. (Derültség.) Végre egy kinyulványt vélnek fölfedezni a pénzügyi előterjesztvényen, s most ma ez ellen intéztetik a főtámadás, — és különös, hogy e támadásnál mindenféle elrozsdásodott fegyvereket pillantunk meg, mint udvari kancelláriai, udvari kamrai, tanulmányi udvari bizottsági végzeményeket. Ezeket hozzák fel egy fenálló birodalmi törvény ellen, éspedig anélkül, hogy figyelemmel volnának azon jogi tételre : lex posterior derogat priori; de még ez az eset sem fordul itt elő, mert az előterjesztvényben csak véleményes javaslatokkal van dolgunk, melyek nem is nyerték meg a császár szentesítését. De a legcsodálatosabb mégis az, hogy a konkordátum még a halottakat is feltámasztja. A tanulmányi udvari bizottság, mely ezen házban oly sokszor s nem ritkán kárhoztatás kíséretében záratott koporsójába, ma föltárnád s a szabadcsapatokkal a konkordátum 31-dik czikkelye ellen rohan. (Nagy derültség a baloldalon.) Ilyesmi csak halomban fordulhat elő, hol minden fegyver s minden szövetség egyformán jó, s csak ez a jelszó : „Segítsen, ami segíthet“ (Derültség.) Tehát kétségtelen, hogy az egyház alapjogainak területén támadtatik meg. Még nem elég. Azon következetlenségekhez, melyeket ezen látvány feltüntet, még egy másik is járul. Az alkotmányos felelős miniszerek a tanulmányi bizottsághoz küldetnek iskolába, hogy tanulmányozzák a módokat, melyek szerint a tanulmányi alap körül eljárni kell, és pedig egészen alkotmányos fogalmak szerint. (Derültség.) Ha ily ellenmondásba jő valaki önmagával, akkor aztán Isten tudja, lehetséges-e róla valami egyebet gondolni, mint nyílt ellenségeskedést a katholi egyház ellen. Az egyház s vallás közti bár még oly elmés megkülönböztetések sem állják ki aztán itta próbát. Önök talán sértve éreznék magukat, ha azt mondanám, hogy itt őszinteség hiánya forog fen. De azért megmondatom ezt önöknek valaki által, kinek tekintélyét aligha fogják félreismerni. (Szónok felolvas több pontot Schweitzer ügyvédnek Frankfurtban ily czím alatt: „A korszellem s a kereszténység“ megjelent művéből, és aztán felemlíti, hogy itt egy telivér liberálissal van dolguk; egyúttal bizonyítékul hozza fel ezeket arra nézve, hogy mit tesz az, ha oly orgánumokat, melyek jó századon át tartottak , bizonyos liberális romákba akarják szorítani. Aztán folytatja : „Ha ezen államszerződésben, ezen birodalmi törvényben valami tudósítás szükséges volna, azon esetre maga ezen államszerződés intézkedik az iránt, hogy miként történjék az. Ugyanis a 35 ik czikkelyben mondatik, hogy ha a jövőben nehézségek merülnének fel, ő szentséges őfelsége az ügy barátságos elintézése iránt egyezkedésbe bocsátkoznak. Léphetnek-e önök azok helyébe, kik ezen szerződést maguk közt kötötték ? Kijelentik-e egyoldalúlag, hogy a konkordátum valamely czikkelye nem kötelező erejű ? Uraim ! én önöket elismerem a nép képviselőiül, de őfelsége képviselőiül semmi esetre sem. Ennyit a választmányi javaslat első részére. Annak második részére vonatkozólag már mondtam, hogy tökéletesen úgy hangzik, mint egy udvari kancelláriai rendelet. Alapelvei, úgy a mint a jelentési előterjesztvényben állanak, egymásnak ellenmondanak, s oly rendeletek viszhangjai, melyek soha életbe nem léptek. Itt egy tulajdonról van szó, melyet ő Felsége az egyháznak megerősített, mi mellett annak természete nem változott, a tudományok s nevelés, és szellemi mivelődés részére való rendeltetése csorbát nem szenvedett, csak azon egyetlen megszorításnak adatvan hely, hogy ezen alapok rendeltetésükhöz képest csak katholy czélokra fordíttathassanak. Helytelennek találják-e ezt? Én csodálkozva vagyok kénytelen megjegyezni, hogy épen a ház azon része, melytől a mai választmányi javaslat támogatása váratik, a legkülönösebb ellenmondásban áll önmagával. A vallásügy fölötti tanácskormány alkalmával a választmányban egyhangúlag elfogadtatott azon elv, hogy a koronaországokban levő vallási alapok az egyháznak átszolgáltassanak, s addig is azok jövedelmei rendeltetésük czéljára fordíttassanak. Ugyanaz áll a tanulmányi alapok mellett a koronaországokban levő egyházi vagyon tekintetében, s ugyanazon javaslat második formulázásában ez mondatik: „Az egyházak s a vallási testvérliletek saját ügyeiket függetlenül intézik s igazgatják, s korlátlan birtokában és élvezetében maradnak a vallási, oktatási s jótékonysági czélokra szánt intézeteik, alapítványaik s pénzalapjaiknak.“ Ez ismét kettős liberális mérték egy és ugyanazon tulajdon megbírálására és épen csak a katholikus egyházzal szemben. Nem kell ett felhevülni s a törvényhozó gyűlés következetessége fölött kétségbe esni? Ha azonban Austria katholikus népei tulajdonukat maguk számára igénybe veszik, korántse higyék önök, hogy ezt más vallású polgártársaik iránti ellenkező indulatból, ne higyék, hogy ezt azért teszik, mert ily intézmények fejlesztését elleneznék; ellenkezőleg Austria katholikusai bizonyítani fogják önöknek, hogy ők nagyon jól felfogják, mennyire hatalom a tudomány s a szellemi kultúra mily tündérvessző, melylyre Austria elrejtett kincsei napfényre hozandók. Ők nem fognak fösvénykedni s áldozatokat hozandnak, de mindenekelőtt meggyőződve kell lenniök, hogy örök lett tulajdonuk szent és érinthetlen, s akkor nem szabad önöknek azzal kezdeniük, hogy mindenkitől épen ezen szentséget követeljék áldozatul. Az országos képviseleti rendszerek szerint, melyek a birodalmi alkotmánynak kiegészített részét képezik, az iskolák és egyházak világos országos ügyeknek tekintendők, s a királyságokat és országokat illeti e tekintetben a törvényhozás. Hogyan fognak ezek állani, ha önök megvonják tőlök az anyagi alapokat, az alapítványokat ? Óvakodni kellene, az országos törvényhozást az életerőtől, a pénzforrástól megfosztani, nehogy valamely rész órában, melyet Isten vajha távolítson el Austriától, velünk is hasonló történjék. Végül még egyetlen körülményt akarok megemlíteni. Melyik pillanatot választják önök ezen határozott támadásra a konkordátum s ezáltal az egyház ellen ? Szerencsétlenebbül, úgy hiszem, nem választhattak volna. Ezen század nemes vértanúja IX. Pius két üldöző között áll, kik őt megrabolták s a kik e rablást szerződések romjai felett, azok szétszaggatott darabjain vitték végbe. Koczkát vetnek önök ma az ő egyetlen ruhája felett, s ezen perez legyen kedvező arra, hogy a sz. atyát Austria, a katholikus Austria is epével táplálja melyet neki egy törvényezikk cserépdarabjában a szétrombolt államszerződésből, a konkordátumból, nyújtanak oly pillanatban, midőn a szent atya fiaitól környezteik, hogy török vigaszt fogadjon, kik között számosan vannak Austriának fiai is? Nem akarom hinni, hogy önök a világnak ily szomorú látványt akarnak nyújtani; nem hihetem, hogy önök egy szerződés érintése által a katolikusok érzelmeinek megsértésére mintegy jogot akarnak gyakorolni, hogy őket oly nagyfontosságú kötelezettségek alul fölmentsék. Nem hihetem, hogy önök Austria érdekeivel megegyezőnek tartják, ha a népek közé egyenetlenséget szórnak. Remélem tehát, hogy önök a mai javaslat ellen fognak szavazni s azt el fogják vetni.“ (Egyes helyeslés a középen.) Londoni kiállítás. London, máj. 11—17. 1862. Hogy teljesen rendben volna a kiállítás, azt nem mondhatom, de igen azt, hogy csaknem rendben van. A franczia, osztrák, török és némely más osztályzatok megszűntek alaktalan pondrókhoz hasonlítani, melyek az átváltozás nehéz kínjában szenvednek, — most már ezekből a csinos, szép lepke csaknem egészen kibújt, még egy utolsó erőlködés és előttünk fog állani a negédes állat nympha. Igaz, az angol igazgató-bizottmány is sietteté a véget, kihirdetvén már pár nap előtt, hogy lesznek vagy nem lesznek a ládák kipakolva, 1z én túl mind ki fognak a palotából vettetni. A látogatók száma e héten naponkint 7 15,000 között ingadozott, a szerint, amint szép vagy esős idő volt, azonban többnyire esett. A bérleti jegybirtokosok száma a fizetőkét csaknem mindig meghaladta; ennek oka a magas belépti ár (5 shilling), melyet a közönség annál kevésbé volt hajlandó megadni, mivel jól tudja, hogy a kiállítás elrendezése nincsen befejezve. Holnapután, azaz 19 én kezdődik a 22 shillinges beléptiár, s e körülményhez járulván a palota elrendezésének előhaladása e héten, nem kétlem, hogy a látogatók száma 50%/v-al fog szaporodni. És ez fontos az alapítókra nézve, mivel az egész nem a kormány műve; e roppant vállalat semmi egyéb mint egy csinos üzletke, s kiadván rá 4,500,000 e. forintot, két annyit akarnak bevenni, — de ami haszon aztán belőle marad, az egy új nagyszerű gondolat kivitelére fog fordíttatni. Ez épen a vállalatban a szép, a nagy, sőt a hazafiailag s emberileg szent. E mostani kiállítás is semmi egyéb, mint szülötte az 1851-kinek. Kicsinyek nagyokat, nagyok nagyobbakat szülnek. Ki most lép be a keleti dóm alá, végtelenül kellemesen és nagyszerűen lepetik meg, jobbra és balra végig tekintvén az ép oly tágas s felségesen magas átmetszeten (transept), mint amilyen tágas és magas az előtte 800 láb hosszúságban elnyúló hajó, végződő túl a nyugati dómban. E homok karzatai köröskörül, váltva, zöld és vörös vékony márványoszlopokon nyugosznak, melyek fejezetei dúsan megaranyozvak, s tojásdad ivezeteik kék, barna és sárga szinü arabeszkekkel vannak ékesítve. Az átlátszó üveggel födött tetőt tartó vékony magas vasoszlopok s ezekből fenn szép övezetben összeboruló támaszok világoskék, piros és fehér színre lévén festve, mindez, és azok a magasban repkedve lebegő czímeres, számtalan zászlók, aztán meg az a nagy öblös tér, az a felséges magasság, az a friss, szabad lég, az a ragyogó világosság, az egésznek valami kibeszélhetlenül vidám, derült, könnyű, sőt mondhatnám, lebegő jellemet ad. Ha pedig a roppant dómba pillantunk fel, mely fejünk felett kiterjed, csaknem azt hiszszük : a kék égbe magába pillantunk fel. És aztán a féltékenyen irigy francziák, azaz levelezőik, nem szégyenltek még a domokon is elmánczkodni, nevezvén azokat üvegharangnak, melyet a kertészek káposztáikra borítanak. Bizony pedig ilyenféle emberek jobban tudhatják, hogy mi gyümölcs az, melyből ily nagy haranggal sem lehet dinnyét csinálni. E dóm alatti tért (mint a nyugati alattit is) magas emelvény foglalja el, melyre három oldalról, több lépcsőkön juthatni fel. Balra az átmetszetben vannak a kiállított angol vas-, aczél- és érergyártmányok, mint colossális kapuk öntött vasból, 50 mázsás harangok, Armstrong s Whitworth híres ágyúi stb.; — jobbra a gyarmatok, mint Victoria, Tasmania, Új-Scotia, Vancouver, Canada stb. nyers, de változatos és dús termékei, bőrök, érczek, gyapot s egyebek. Magán az emelvény hátulsó részén van két angol kiállítónak gyönyörűn épített oszlopos pavillonja, kifestve és megaranyozva; köröskörül pedig a széleken töréneti s mythologiai jeles márvány-s érerszobrok vannak felállítva. E térnek közepén van Aln son-nak nagyszerű s feltűnőleg kedves stylü szökőkutja, majolica ízlésben. Oly nagy ez, hogy bármely közpiacz közepére oda illenék. Az egész faragott köböl van építve, csak diszitvényes florenczi modorban festett porczellánok. Ilyen porczellán az oszlop tetején álló s a sárkányt megölő szent György; ilyen az oszlop derekát körülvevő s koszorúkat tartó négy angyal; ilyen az ezek alatt látható négy griffmadár,melyek nagy virágedényeket emelnek; ilyen még lejebb a nagy nympha, mely csigatekenőt tartva fején, szintén csigateknőben ül, s mindeniket egy-egy hattyú emeli hátán; csak ezek alatt van aztán a víztartó, melyet kőkor vesz körül, mi