Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)
1862-09-17 / 213. szám
Második évi folyam. 213. szám — 1862. Szerda, September 17.Szerkesztő-hivatal: Baráitok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapestet a kiadóhivatalban, barátok-tere 7 szám, földszint. Vidéken bármentes levelekben , minden postahivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austrial értékben. Budapesten házhoz hordva. Idtíkre, naponkint postás K kt ft kr i ft kr f Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Egészévre 16 — '"•'■««frvedra 4 Félévre 8 — Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. Császárné Ő Felsége f. hó 14-én délután Passauból Schönbrunnba visszaérkezett. A tekintetes királyi itélő táblának 1862-dik évi September hó 15-én 455. számhoz kelt határozata folytán az ügyvédi vizga letétele még következő jelentkezetteknek engedtetett meg, vizsgálati határnapul 1862-ik évi September 29 ik napja tűzetvén ki: Hitter Győző, Szeles Sándor, Buczik Antal, Mihajlovits Sándor, Buday Márton, Técsy Lajos, Pick József, Nagy Miklós, Sax Rezső, Szerényi János, Szikszay Lajos, Friedman Sámuel Gyula, Grubiczy László, Hartósy István. További jelentkezések ezután csak a szentmártoni törvényszakra fogadtatnak el. Kelt Pesten, 1862. sept. 16 án. I kihíVA SAJÓS MSI. Tájékozás. Egymással ellenkező tudósításokat hoz Párisból majd minden nap. Tegnap a törvényhozógyűlés feloszlatása s uj választások megrendelése bizonyosnak mondatott; ma e bk megczáfoltatik, s a helyett diplomatiai változásokról szólnak a mai közlések, mik közt legjelentékenyebb volna Lavalettenek Londonba áttétetése, még pedig a nélkül, hogy utódjáról hallatszanék valami. Ezen ellenmondó tudósítások nyilván azon harcznak kifolyásai, mely a császár körül az Olaszországnak kedvező s a pápa világi hatalmát támogató párt közt foly. A mint egyik vagy másik fölülkerekedik, akként újúlnak meg a törvényhozó gyűlés feloszlatása vagy a jelen római követ eltétetése felőli hirek is. Mihelyt e két töredék közt a már régóta folyó tasa végleg eldől, tüstént ministeri változás is fog bekövetkezni. Thouvenel győzelme esetére az Olaszországnak kedvező politika még határozottabb kifejezést nyerne, de hogy mily politika váltaná fel azt, ha Thouvenel s a vele tartó ministerek kilépni kényszerülnének, kitűnik a La Francénak legújabb, vagyis harmadik czikkéből, melyet bízvást a nap eseményének nevezhetünk. Megismertetjük azt röviden. Francziaországnak, — úgymond Lagnerroniére ,l’Europe et la Papautéhez. czikkében,— két teendője van. Elsőt: Európa nagy államait egy congressus gyors egybeültetésére előkészíteni; második a tanácskozás alapjait előleges jóváhagyatás elé hozni. Ezen alapok a következők : 1) Olaszország felosztása három, szövetségi kötelék által egyesített államra; 2) európai biztosíték a Római Sz.Péter örökségéből alakítandó pápai területre nézve; 3) a sz. atya souverainitásának a Markákban és Umbriában, valamint e tartományok jövedelmeiből szedendő adónak fentartása, azok igazgatása a két olasz souverain egyikére bízatván; 4) katonai,diplomatiai,törvénykezési, valamint vám és pénzegység Olaszország minden államaiban. E tervnél Laguerroniére Velenczét egészen kihagyja a játékból. Ezen megoldás lehet mindenesetre elmés, de vájjon ki fogja azt az olaszoknak előterjeszteni? ki fogja azt Victor Emanuelnek ajánlani ? Ő elvéve a két Siciliát törvényes királyától, s most azt kívánnák tőle, hogy azt talán egy Muratnak engedje át. E czikkre Olaszországból kétségtelenül általános följajdulás fog felelni , de valószínű, hogy ezen olasz tiltakozásokba a franczia, angol és belga lapok is belevegyülendnek. Annyi hatása mindenesetre lesz, hogy a congressusi és szövetségi tervek ismét megteendik körfutásukat. Egyéb újat a mai posta alig hozott, s a távirati tudósítások sem szorultak ma bővebb magyarázatra, kérdéseiben a lehetlensége, alkalmazhatlan volta. Ezen alapeszme fonalán érkezik, fölfogásunk szerint, Kovács Lajos úr, e röpirat szerzője azon javaslatokhoz miket a közös birodalmi ügyek kezelésére nézve tesz. És megvalljuk, valamint éles elmével jelölé meg, hogy „az uralkodó érdeke a közös ügyek, a mi érdekünk az országos ügyek helyes rendezése,“ — úgy szellemdús, indokolá is a fejedelmi hatalom azon túlsúlyát, melyet ő a közös ügyek vezetésére nézve szükségesnek tart; s az e tárgyra vonatkozó két fejezet: „A közös ügyek mivolta," és „Vonjuk össze az eredményeket“—művének fénypontjait képezik. Való ugyan, miszerint a javaslatok hézagosak maradtak az által, hogy a fejedelem mellé állítandó senatus hatáskörét, a fejedelem és a ministériumok irányábani állását, és jogkörét körül nem írta, nem definiálta, így, amint oda álltlá, eredetének, f. i. királyi kinevezése az országgyűlések általi választás, — ezen kettős minőségében nehéz elhatározni, egyedül királyi tanácstestület, privy council, vagy némi államhatalmat gyakorló államtanács lebegett-e szerző szemei előtt. Másrészt, ha Kovács Lajos úr művét egészben kiegyenlítési programmnak tekintjük, a kivihetőség szempontjából nem lehet némi aggodalmakat el nem nyomnunk; a mennyiben a hazán belől aligha fognak sokan felfogni s rokonszenvükre méltatni oly kiegyenlítési kísérletet, mely az 1848-at még kiindulásul sem tartja ildomosnak vitatni; a 47 et pedig mint lehetlent elveti; ámbár — utóbb mégis a belkormányzatot 48-ra, a közös birodalmi ügyek kezelését 47 re viszi vissza a szerző; úgy hogy talán csak egy kis stylaris merevségnek tulajdonítandó, ha szerzőnek e kijelentése: ,,1847 nem lehet többé; 1848-at kiindulásul ma tartom ildomosnak vitatni“ — félreértésekre ad alkalmat, miket egy szabatosabb kifejezés elháríthatott volna. Hasonló stylarie nehézkesség s az értelem, rovására gyakorolt lapidáris rövidség az, melylyel szerző nemzeti hivatásunkat megfelelő. Azt mondja Kovács Lajos úr: „Az újkori eszmék hatalmának kell, hanem megtörni rajtunk, de módosulni bennünk, hogy hivatásunkat betöltsük.“ Sajnálom, hogy oly szép contemplativ ész, minő Kovács Lajosé, ily egyoldalú s félremagyarázható tételt állíta föl. A magyar nemzet már nem léteznék, ha a nyugati civilisatió utaira nem tért volna. Elsajátítottuk a kereszténységet,elválva a kelettől,a római katholikus egyház tagja lön nemzetünk, és azóta a nyugat minden vallási és szellemi mozgalma viszhangra talált hazánkban; a reformatió, az új társadalmi politikai eszmék, jók,roszak, nyugatról átjöttek hozzánk, nyugathoz kötöttek, az újkori civilisatióhoz , melynek vannak árnyoldalai, de melynél magasabb, nemesebb fokon még soha sem állt az emberiség. Az újkori eszmék közt sok jó, sok igaz; némely valósítható, a másik legalább szép ideál. Végletükig vive, igaz, hogy elfajulnak és a civilisatiónak, melyet emelniük kellene, átkát képezik, romlását idézik elő. A jogegyenlőség, a nemzeti egyenjogúság eszméi, az emberi észnek absolut uralomra emelése végleteikben barbárságra visznek vissza s vandál kezekkel fognák szétrombolni a társadalmat. Azonban: „quelle lui si sage, quel sentiment si beau, dont Tabus dangereux ne fut pas un fléau?*). Ha e nemzetnek van küldetése, az abban állna, hogy a nyugati kultúrának őre és közvetítője legyen kelet felé. Vegye föl magába az újkori eszméket, de ne szolgailag, hanem áteszmélve, nemzeti jelleméhez s viszonyaihoz alkalmazva, a józan ész és vallás-erkölcsi bírálat rostáján tisztázottam Ne zárjuk el magunkat az újkor előtt, hanem ne vessük el a múltat sem, mert az nemzeti létünk részét képezi. Igyekezzünk kiegyeztetni az eszméket a tényekkel, s állami életünkben a mérséklet szellemét honositani meg, hogy nyolcz századig föntartott alkotmányos szabadságunkat tovább is megőrizhessük,s a minket környező népeknek okuk legyen bennünket becsülni, alkalmuk tőlünk tanulni.Ez volna küldetésünk. És hogy K. L. úr is csak igy fogta föl azt, s nem azon értelemben, melyet egy. laptársunk neki tulajdonított, irata több helyein mutatja, arra figyelmeztetvén, h hogy államügyeink rendezésében mindenütt a kiegyenlítésre, az elvek s érdekek kiegyeztetésére vagyunk utalva , csak ily középúton maradás biztosíthatván az alkotmányosságot, míg az egyoldalú democrat törekvések végeredménye az absolutizmus. A mondottakból következik, hogy szerző belpolitikájával esetleg sok pontban megegyezném. Ellenben határozott ellenzéket fognék képezni K. L. úr, mint külügyminister ellen, mint ki valóságos reactionarius szerepre akarná használni nemzetünket, s többi közt, annak küldetéséül tűzi ki, hogy a „német egységet megakadályozza“. De erről holnap. Kecskeméthy A. Bédi, sept. 15. L. A bíród. tanácsnak mindkét házai ma kezdették meg ismét gyűléseiket. Mindkét ház bizottmányokat választott, melyek Ő Felségéhez a Császárnéhoz irányzandó üdvözlő feliratokat szerkesztendnek. A képviselői testületek e feliratokat in corpore fogják a felséges Fejedelemnőnek átnyújtani. Napirenden a követek házában az „általános német kereskedelmi törvénykönyv négy első könyveinek behozataláról szóló törvényjavaslat“ volt s az e felett keletkezett vita teljes figyelmünket érdemli. Az e törvényjavaslat megvizsgálására kiküldött bizottmány nevében Kaiser jogtudor szól. A törvényjavaslatnak elfogadását ajánlja, hangnyomattal megemlítve, miszerint e törvénynek el nem fogadása a fenforgó körülmények közt szemben Németországgal nagy baj volna. Mint a bizottmánynak minoritási tagjai Prazak (cseh) és Michlfeld szójának. És megtörtént azon rendkívüli dolog, hogy a morvat szlávok vezére és az ultra-centralista jogtudor ugyanazon véleményen voltak — legalább az alapelvre nézve. Prazak s Mühlfeld ugyanis egyetértőleg azt vallják , hogy az oktoberi diploma s a februári alkotmány értelmében a kereskedelmi törvényhozás csakis a teljes birodalmi tanácsot illeti. A következtetésekre nézve azonban a két követnek véleménye már messzire eltér egymástól. Prazak ekkér okoskodik: A kereskedelmi ügyekben csak a teljes birodalmi tanács hozhat törvényt. A teljes tanács azonban együtt nem lévén, a szűkebb tanácsnak nem áll jogában a dologhoz szólani. E gyülekezet tehát illetéktelen. Ha neonbuti kuiuntuy a kérdéses törvénynek behozatalát sürgősnek találja, bátran oorogálhatja a februári alkotmány 13. §-ának értelmében az egész birodalomnak. Mühlfeld a következő jellegzetes logikával gyönyörködteti a gyülekezetét: Az áll, hogy a kereskedelmi törvényhozás csak a teljes birodalmi tanácsot illeti, de ez nem tesz semmit, azért mi mégis megszavazhatjuk a törvényt, mert már hoztunk, név szerint a pénzügyekben törvényeket, melyek sajátképen csak a teljes hírod, tanácsot illették volna. Ha tehát benne vagyunk, miért ne folytatnék. A pénzügyi dolgokban megszavaztuk a törvényt a Lajthán inneni tartományokra nézve, a kormány pedig azt a februári alkotmány 16 ik §-ának értelmében kiterjesztette a Lajthán túli országokra is. Kövessük most is e módot, szavazzuk meg a német kereskedelmi törvénykönyvet azon országokra nézve, melyek e házban képviselvék s nyilvánítsuk egyúttal az óhajt, hogy a kormány e törvénykönyvet az említett 13. §-nak alapján hozza be az itt nem képviselt országokban is. Ez értelemben teszek is indítványt azon esetre, ha a ház a német-szláv tartományok számára megszavazza a törvényt. A két szónoknak becsületesen s találóm megfelelt Kaiser úr a bizottmány nevében, határozottan kifejezvén, miszerint a kereskedelmi törvényhozás csakis a magánjog terén mozog, a magánjogi törvényhozás pedig a Lajthán innen a szűkebb birod. tanácsot, a Lajthán túl az országos képviseletet illeti. Tagadhatlanul — úgymond — nagyon kívánatos dolog, hogy az itt nem képviselt országok is fogadják el a kérdésben forgó törvénykönyvet, de ezen kívánatosság bennünket még nem jogosít föl arra, hogy mi e törvényt reájuk erőszakoljuk. Nem tehetünk egyebet mint felkérni a kormányt, használjon fel minden alkotmányos eszközt arra, hogy e törvény az egész birodalomban ugyan, de alkotmányos úton jusson érvényre. Ami Mühlfeld urnak a pénzügyekbeni eljárásunkra való hivatkozását illeti, szónok nyilván feledi azon fontos körülményt, miszerint a pénzügyek tárgyalására Ő Felsége által különösen vagyunk fölhatalmazva, míg a kereskedelmi törvénykönyvet egyedül az igazságügyi miniszter úr hozta e házba, tehát oly kormánytag, melynek hatásköre csak a szűkebb birod. tanács országaira szorítkozik. Mühlfeldnek indítványa csak nagy nehezen nyerte meg a szükséges támogatást, a szavazat alá majd csak akkor fog kerülni, ha a ház a törvényt elfogadta. Mi lesz e szavazatnak eredménye, azt ma alig lehet még megmondani. Ámbár a ház rendesen bizottmányainak véleményéhez szokott csatlakozni, ma a dolognak kimenetele mégis kétes, mert nem tudhatjuk, mennyiben fognak a jobboldaliak, legalább a csehek az ultra centralistákkal szövetkezni. Egyébiránt azon meggyőződésben nyugodtunk meg, miszerint döntő helyen a kérdés már el is van határozva. Ő Felsége ugyanis a múlt évi december 15-kén a következő tartalmú (eddig még közzé nem tett) legfelsőbb kéziratot kegyeskedett a főkancellár ő Méltóságához intézni: Kedves gróf Forgách! A másolatban ide mellékelt, mai napon kelt elhatározásomból meglátja ön, miszerint igazministériumomat felhatalmazom, az általános német kereskedelmi törvénykönyv négy első könyveinek behozataláról szóló törvényjavaslatot a szűkebb birodalmi tanács elé hozni a végből, hogy az együttesen, azon, a birodalmi tanácsnak javaslatként már előterjesztett kereskedelmi törvénykönyvnek négy első könyveivel, alkotmányszerű határozás alá vétessék. Erről önt azon meghagyással értesítem, hogy ezen kereskedelmi törvénykönyvnek Magyarországomba való behozatalára, mihelyt csak megtehető, törekedni kell. Bécs, 1861 évi december 15-dikén. Ferencz József, s. k. E legkegyelmesebb kézirat szövegéből elvitázhatlanul kitetszik, hogy ő Felsége a kereskedelmi könyvet a szűkebb birodalmi tanácshoz utasitja s ha tehát csakugyan volna illetékességi kétely a dologban, a birod. tanácsos urak közül alkalmasint senki sem fogja tagadni, miszerint a magyarázat joga egyedül ő Felségét illetheti. A szűkebb birod. tanácsnak határozatait pedig eddig még nem láttuk a többször idézett 13 §. értelmében Magyarországra is kiterjeszteni. *) Van-e oly bölcs törvény, oly szép érzés, melylyel való visszaélés ne volna kárhozatos. A birodalom alkotmányos rendezése magyar fölfogás szerint. Az e czim alatt megjelent szellemdús röpirat figyelemre méltó adalékokat nyújt a kiegyenlítési politikának, és ha javaslatai közvetlen alkalmazhatósága kétes is, de kétségtelen az, hogy eszméket gerjeszt s tisztáz, s így az egyezkedésnek, melynek órája előbb-utóbb ütni fog, sikerére jótékony befolyást gyakorland. A röpiratba foglalt eszmelánczolatok magva gyanánt jelöli meg szerző azon kijelentést, melyet a főkanczellár úr a ministeri tanácsban a ministeri felelősség vitatása alkalmával ten. „Azt akarom, mondá a főkanczellár, hogy az osztrák császár legalább is oly hatalmas legyen, mint a magyar király". E kijelentés mély értelme ma már mindenki szemébe tűnhetik, mert azóta tanúi valánk azon merész játéknak, mely a februári pátens érdekében a ministeri felelősség örve alatt praeoccupálni akarta a Magyarországgali államjogi viszály kiegyenlítését, s a fejedelem elhatározási képességét s hatalmát paralizálni és megkötni törekedett .... pedig csaknem sikerrel. „Az osztrák császár kevesebb joggal nem bírhat, mint a magyar király“. Ebből kettő következik : 1. a főkormányzatban rokon elvek s intézmények szüksége a Lajtán innen és túl; 2. a ministeri felelősség elvének a főkormányzat Lajos e m I e. A „Vaterland“ „a németországi vendégek“ czim alatt következkező czikket közöl : „Alig mentek haza németországi vendégeink, a kik Drehernél, a Sperlben sat. oly előzékeny bánásmódban részesültek, minőben csak egy éhes vándor derék házigazda által részesíttethetett, és már kritikai elmélkedéseket kezdenek közleni a fölött, amiben itt részeltettek, valamint az ünnepélyes napok tartama alatt tanúsított saját maguk tartása fölött. Az eredmény hidegebb s szegényesebb, semmint Schmerling úr erősödései után, melyeket azon alkalommal a német kérdésbeni kiegyezésre vonatkozólag tapasztaltunk, várhattuk volna. A „Süddeutsche Zeitung“, Bluntschli orgánuma, aki poharak közt túláradt Austria dicséretében, s akinek phrasisai itt különösen nagy reményeket keltenek, mindent defavouál, mit a bécsi feketevörös aranyos lapok a nemzeti egylet ismeretes vezéréről és a kis német programaitól a nagy némethez való átmeneteléről írtak, s ezenkívül úti benyomásokat és itt tett politikai szemlélődéseket közöl, melyek a bécsi németekre nagyon kevéssé hangzanak hizelgőleg. Bluntschli helyreigazítólag a következőket jegyzi meg: aug. 27 dikéről szólván, mely napon Bluntschli a bécsi „Presse“ szerint azt nyilatkoztatta ki, hogy nem akarják a porosznak a dolog élén állását, s az egyes államok souverainitását érintetlenül óhajtják hagyni — nem egy jelentőségű-e ez a nagy német programmhozi csatlakozással ? Minden esetre, ha e nyilatkozat valóban megtörtént. Azonban a tudósítás épen ezen elhatározó pontban lényegesen hamis. *) Amit Bluntschli valósággal mondott, a következő: „Németországban nem akarnak poroszokká lenni, nem akarnak egységes államot, hanem a szövetség souverainitását a közös, név szerint a külügyekben s az egyes államok souverainitását a többiekben. Látható, hogy udvari tanácsos úr különbséget tesz Németországnak Poroszországba leendő olvadása közt, amit visszautasít, és Poroszországnak Németországba olvadása közt, mely utóbbi esetben a legfőbb hatalom egy Hohenzollernnek adatnék át. A politikai észlelődésekből, melyeket Bluntschli tesz, e következőket közöljük: 1) az alkotmányos elv gyökeret vert a népben, de a fennálló s a februári alkotmány ideiglenesnek tekintetik és foederalistikus értelemben leendő átalakításának szükségessége egész átalánosságban elismertetik. Csak senki (?) se tudja megmondani: mikor, mily terv és minő erők által hajtassák véghez ezen átalakulás. 2. A Németországhoz hajlam, a szövetségi viszony elleni minden idegenkedés, annak szükség érzett, hogy ezen összeköttetés ellenkezőleg, még szorosabb legyen, a nép minden osztályában igen el van terjedve s különösen igen élénken fölgerjedt az új *) A „Mitteldeutsche Volkszeitung“ e következő nyilatkozatot foglalja magában: „A tárgyalás kezdete előtt, melyet a frankfurti pünkösdi gyűlés bizottmánya Bécsben, ausztriaiakkal tartott, Bluntschli indítványára azon kölcsönös biztosítás adatott, hogy a tárgyalások bizalmasak fognak maradni. Ezen erkölcsi kötelezettséghez híven, elmaradtak a gyűlés belső eseményeiről szóló pontos közlemények, melyek különben bekövetkeztek volna. Miként a bécsi „Presse“ bizonyítja, egy mégis feloldá magát azon kötelezettség alól, és a nélkül, hogy ezen példát követném, nem tartóztathatom vissza a kinyilatkoztatást, mikép a bécsi „Presse“ közleménye nem pontos, hiányos és oly egyes kifejezések csúsztattatak bele, melyek bizonyosan nem használtattak, hanem csak későben igazíttattak be. Azon gyűlés egy tagja.“