Sürgöny, 1862. szeptember (2. évfolyam, 201-224. szám)

1862-09-17 / 213. szám

Második évi folyam. 213. szám — 1862. Szerda, September 17.­­Szerkesztő-hivatal: Baráitok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapestet­ a kiadó­hivatalban, barátok-tere 7 szám, földszint. Vidéken bármentes levelekben , minden posta­hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austrial értékben. Budapesten házhoz hordva. I­­­dtíkre, naponkint postás K kt ft kr i ft kr f Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Egészévre 16 — '"•'■««frvedra 4 Félévre 8 — Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. Császárné Ő Felsége f. hó 14-én délután Passauból Schönbrunnba visszaérkezett. A tekintetes királyi itélő táblának 1862-dik évi September hó 15-én 455. számhoz kelt határozata folytán az ü­gyvédi vizga letétele még következő jelent­kezetteknek engedtetett meg, vizsgálati határnapul 1862-ik évi September 29 ik napja tűzetvén ki: Hitter Győző, Szeles Sándor, B­u­c­z­i­k An­tal, M­i­h­a­j­lo­vi­ts Sándor, B­u­d­a­y Márton, Té­csy Lajos, Pick József, Nagy Miklós, Sa­x Rezső, Sz­e­r­é­n­y­i János, S­z­i­k­s­z­a­y Lajos, Friedman Sá­muel Gyula, G­r­u­b­i­c­z­y László, H­art­ó­s­y István. További jelentkezések ezután csak a szentmár­toni törvényszakra fogadtatnak el. Kelt Pesten, 1862. sept. 16 án.­ ­I kihíVA SAJÓS MSI. Tájékozás. Egymással ellenkező tudósításokat hoz Párisból majd minden nap. Tegnap a törvényhozógyű­lés fel­oszlatása s uj választások megrendelése bizonyos­nak mondatott; ma e bk­ megczáfoltatik, s a helyett diplomatiai változásokról szólnak a mai közlések, mik közt legjelentékenyebb volna Lavalettenek Lon­donba áttétetése, még pedig a nélkül, hogy utódjáról hallatszanék valami. Ezen ellenmondó tudósítások nyilván azon harcznak kifolyásai, mely a császár kö­rül az Olaszországnak kedvező s a pápa világi hatal­mát támogató párt közt foly. A mint egyik vagy másik fölülkerekedik, akként újúlnak meg a törvényhozó gyűlés feloszlatása vagy a jelen római követ eltétetése felőli hirek is. Mihelyt e két töredék közt a már régóta folyó tasa végleg eldől, tüstént ministeri változás is fog bekövet­kezni. Thouvenel győzelme esetére az Olaszországnak kedvező politika még határozottabb kifejezést nyerne, de hogy mily politika váltaná fel azt, ha Thouvenel s a vele tartó ministerek kilépni kényszerülnének, ki­tűnik a La Francé­nak legújabb, vagyis harmadik czikkéből, melyet bízvást a nap eseményének nevez­hetünk. Megismertetjük azt röviden. Francziaországnak, — úgymond Lagnerroniére ,l’Europe et la Papautéh­ez. czikkében,— két teendője van. Elsőt: Európa nagy államait egy congressus gyors egybeültetésére előkészíteni; második a tanácskozás alapjait előleges jóváhagyatás elé hozni. Ezen alapok a következők : 1) Olaszország felosztása három, szövet­ségi kötelék által egyesített államra; 2) európai biz­tosíték a Róma­i Sz.­Péter örökségéből alakítandó pápai területre nézve; 3) a sz. atya souverainitásának a Mar­kákban és Umbriában, valamint e tartományok jöve­delmeiből szedendő adónak fentartása, azok igazga­tása a két olasz souverain egyikére bízatván; 4) ka­tonai,diplomatiai,törvénykezési, valamint vám és pénz­egység Olaszország minden államaiban. E tervnél La­­guerroniére Velenczét egészen kihagyja a játékból. Ezen megoldás lehet mindenesetre elmés, de váj­jon ki fogja azt az olaszoknak előterjeszteni? ki fogja azt Victor Emanuelnek ajánlani ? Ő elvéve a két Si­­ciliát törvényes királyától, s most azt kívánnák tőle, hogy azt talán egy Muratnak engedje át. E czikkre Olaszországból kétségtelenül általános följajdulás fog felelni , de valószínű, hogy ezen olasz tilta­kozásokba a franczia, angol és belga lapok is bele­vegyülendnek. Annyi hatása mindenesetre lesz, hogy a congressusi és szövetségi tervek ismét megteendik körfutásukat. Egyéb újat a mai posta alig hozott, s a távirati tudósítások sem szorultak ma bővebb magyarázatra, kérdéseiben a lehetlensége, alkalmazhatlan volta. Ezen alapeszme fonalán érkezik, fölfogásunk szerint, Kovács Lajos úr, e röpirat szerzője azon javaslatokhoz miket a közös birodalmi ügyek kezelésére nézve tesz. És megvalljuk, valamint éles elmével jelölé meg, hogy „az uralkodó ér­deke a közös ügyek, a mi érdekünk az országos ügyek helyes rendezése,“ — úgy szellemdús, indokolá is a fejedelmi hatalom azon túlsúlyát, melyet ő a közös ügyek vezetésére nézve szük­ségesnek tart;­­ s az e tárgyra vonatkozó két fejezet: „A közös ügyek mivolta," és „Vonjuk össze az eredményeket“—mű­vének fénypontjait képezik. Való ugyan, miszerint a javaslatok hézago­sak maradtak az által, hogy a fejedelem mellé állítandó senat­us hatáskörét, a fejedelem és a ministériumok irányábani állását, és jogkörét körül nem írta, nem definiálta, így, a­mint oda álltlá, eredetének, f. i. királyi kinevezés­e az or­­szággyűlések általi választás, — ezen kettős minő­ségében nehéz elhatározni, egyedül királyi tanács­­testület, privy council, vagy némi államhatalmat gyakorló államtanács lebegett-e szerző szemei előtt. Másrészt, ha Kovács Lajos úr művét egész­ben kiegyenlítési programmnak tekintjük, a ki­vihetőség szempontjából nem lehet némi aggo­dalmakat el nem nyomnunk; a mennyiben a hazán belől aligha fognak sokan felfogni s ro­­konszenvükre méltatni oly kiegyenlítési kísér­letet, mely az 1848-at még kiindulásul sem tar­tja ildomosnak vitatni; a 47 et pedig mint lehetlent elveti; ámbár — utóbb mégis a bel­­kormányzatot 48-ra, a közös birodalmi ügy­ek kezelését 47 re viszi vissza a szerző; úgy hogy talán csak egy kis sty­laris merevségnek tulaj­donítandó, ha szerző­nek e kijelentése: ,,1847 nem lehet többé; 1848-at kiindulásul m­a tar­tom ildomosnak vitatni“ — félreértésekre ad al­kalmat, miket egy szabatosabb kifejezés elhárít­hatott volna. Hasonló stylarie nehézkesség s az értelem, rovására gyakorolt lapidár­is rövidség az, mely­­lyel szerző nemzeti hivatásunkat megfelelő. Azt mondja Kovács Lajos úr: „Az újkori eszmék hatalmának kell, ha­nem megtörni raj­tunk, de módosulni bennünk, hogy hivatásunkat betöltsük.“ Sajnálom, hogy oly szép contemplativ ész, minő Kovács Lajosé, ily egyoldalú s félrema­gyarázható tételt állíta föl. A magyar nemzet már nem léteznék, ha a nyugati civilisatió utaira nem tért volna. Elsajátí­tottuk a kereszténységet,elválva a kelettől,a római katholikus egyház tagja lön nemzetünk, és azóta a nyugat minden vallási és szellemi mozgalma viszhangra talált hazánkban; a reformatió, az új társadalmi politikai eszmék, jók,­roszak, nyu­gatról átjöttek hozzánk, nyugathoz kötöttek, az újkori civilisatióhoz , melynek vannak árnyol­dalai, de melynél magasabb, nemesebb fokon még soha sem állt az emberiség. Az újkori eszmék közt sok jó, sok igaz; némely valósítható, a másik legalább szép ideál. Végletükig vive, igaz, hogy elfajulnak és a civi­­lisatiónak, melyet emelniük kellene, átkát ké­pezik, romlását idézik elő. A jogegyenlőség, a nemzeti egyenjogúság eszméi, az emberi észnek absolut uralomra emelése végleteikben barbár­ságra visznek vissza s vandál kezekkel fognák szétrombolni a társadalmat. Azonban: „quelle lui si sage, quel sentiment si beau, dont Tabus dangereux ne fut pas un fléau?*). Ha e nemzetnek van küldetése, az abban állna, hogy a nyugati kultúrának őre és közve­títője legyen kelet felé. Vegye föl magába az újkori eszméket, de ne szolgailag, hanem átesz­mélve, nemzeti jelleméhez s viszonyaihoz alkal­mazva, a józan ész és vallás-erkölcsi bírá­lat rostáján tisztázottam Ne zárjuk el ma­gunkat az újkor előtt, hanem ne vessük el a múltat sem, mert az nemzeti létünk részét képezi. Igyekezzünk kiegyeztetni az eszméket a tények­kel, s állami életünkben a mérséklet szellemét honositani meg, hogy nyolcz századig föntartott alkotmányos szabadságunkat tovább is megőriz­hessük,s a minket környező népeknek okuk legyen bennünket becsülni, alkalmuk tőlünk tanulni.Ez volna küldetésünk. És hogy K. L. úr is csak igy f­ogta föl azt, s nem azon értelemben, melyet egy­­. laptársunk ne­ki tulajdonított, irata több helyein mutatja, arra figyelmeztetvén, h hogy államügyeink rendezésében mindenütt a kiegyenlítésre, az el­vek s érdekek kiegyeztetésére vagyunk utalva , csak ily középúton maradás biztosíthatván az alkotmányosságot, míg az egyoldalú democrat törekvések végeredménye az absolutizmus. A mondottakból következik, hogy szerző belpolitikájával esetleg sok pontban megegyez­ném. Ellenben határozott ellenzéket fognék ké­pezni K. L. úr, mint külügyminister ellen, mint ki valóságos reactionarius szerepre akarná hasz­nálni nemzetünket, s többi közt, annak küldeté­séül tűzi ki, hogy a „német egységet megakadá­lyozza“. De erről holnap. Kecskeméthy A. Bédi, sept. 15. L. A bíród. tanácsnak mindkét házai ma kezdették meg ismét gyűléseiket. Mindkét ház bizottmányokat választott, melyek Ő Felségéhez a Császárnéhoz irány­zandó üdvözlő felira­tokat szerkesztendnek. A képviselői testületek e feliratokat in corpore fogják a felséges Fejede­lemnőnek átnyújtani. Napi­renden a követek házában az „álta­lános német kereskedelmi törvénykönyv négy első könyveinek behozataláról szóló törvényja­vaslat“ volt s az e felett keletkezett vita teljes figyelmünket érdemli. Az e törvényjavaslat megvizsgálására ki­küldött bizottmány nevében Kaiser jogtudor szól. A törvényjavaslatnak elfogadását ajánlja, hangnyomattal megemlítve, miszerint e törvény­nek el nem fogadása a fenforgó körülmények közt szemben Németországgal nagy baj volna. Mint a bizottmán­ynak minoritási tagjai Prazak (cseh) és Michlfeld szójának. És megtör­tént azon rendkívüli dolog, hogy a morvat szlá­vok vezére és az ultra-centralista jogtudor ugyan­azon véleményen voltak — legalább az alap­elvre nézve. Prazak s Mühlfeld ugyanis egyet­­értőleg azt vallják , hogy az oktoberi diploma s a februári alkotmány értelmében a kereskedelmi törvényhozás csakis a teljes birodalmi tanácsot illeti. A következtetésekre nézve azonban a két kö­vetnek véleménye már messzire eltér egymástól. Prazak ekkér okoskodik: A kereske­delmi ügyekben csak a teljes birodalmi tanács hozhat törvényt. A teljes tanács azonban együtt nem lévén, a szűkebb tanácsnak nem áll jogá­ban a dologhoz szólani. E gyülekezet tehát ille­­téktelen. Ha neonbuti kuiun­tuy a kérdéses tör­vénynek behozatalát sürgősnek találja, bátran oo­rogálhatja a februári alkotmány 13. §-ának értelmében az egész birodalomnak. Mühlfeld a következő jellegzetes logi­kával gyönyörködteti a gyülekezetét: Az áll, hogy a kereskedelmi tör­vény­hozás csak a teljes birodalmi­ tanácsot illeti, de ez nem tesz semmit, azért mi mégis megszavazhatjuk a törvényt, mert már hoztunk, név szerint a pénzügyekben törvényeket, melyek sajátképen csak a teljes hírod, tanácsot illették volna. Ha tehát benne vagyunk, miért ne folytatnék. A pénzügyi dol­gokban megszavaztuk a törvényt a Lajthán inneni tartományokra nézve, a kormány pedig azt a februári alkotmány 16 ik §-ának értelmé­ben kiterjes­ztette a Lajthán túli országokra is. Kövessük most is e módot, szavazzuk meg a német kereskedelmi törvénykönyvet azon or­szágokra nézve, melyek e házban képviselvék s nyilvánítsuk egyúttal az óhajt, hogy a kormány e törvénykönyvet az említett 13. §-nak alapján hozza be az itt nem képviselt országokban is. Ez értelemben teszek is indítványt azon esetre, ha a ház a német-szláv tartományok számára meg­szavazza a törvényt. A két szónoknak becsületesen s találó­m megfelelt Kaiser úr a bizottmány nevében, ha­tározottan kifejezvén, miszerint a kereskedelmi törvényhozás csakis a magánjog terén mozog, a magánjogi törvényhozás pedig a Lajthán in­nen a szűkebb birod. tanácsot, a Lajthán túl az országos képviseletet illeti. Tagadhatlanul — úgymond — nagyon kívánatos dolog, hogy az itt nem képviselt országok is fogadják el a kér­désben forgó törvénykönyvet, de ezen kívána­tosság bennünket még nem jogosít föl arra, hogy mi e törvényt reájuk erőszakoljuk. Nem tehetünk egyebet mint felkérni a kormányt, használjon fel minden alkotmányos eszközt arra, hogy e törvény az egész birodalomban ugyan, de alkot­mányos úton jusson érv­ényre. A­mi Mühlfeld ur­nak a pénz­ügyekbeni eljárásunkra való hivat­kozását illeti, szónok nyilván feledi azon fontos körülményt, miszerint a pénzügyek tárgyalására Ő Felsége által különösen vagyunk fölhatal­mazva, míg a kereskedelmi törvényköny­vet egye­dül az igazságügyi miniszter úr hozta e házba, tehát oly kormány­tag, melynek hatásköre csak a szűkebb birod. tanács országaira szorítkozik. Mühlfeldnek indítványa csak nagy nehezen nyerte meg a szükséges támogatást, a szavazat alá majd csak akkor fog kerülni, ha a ház a törvényt elfogadta. Mi lesz e szavazatnak ered­ménye, azt ma alig lehet még megmondani. Ám­bár a ház rendesen bizottmányainak véleményé­hez szokott csatlakozni, ma a dolognak kimene­tele mégis kétes, mert nem tudhatjuk, mennyiben fognak a jobboldaliak,­­ legalább a csehek az ultra centralistákkal szövetkezni. Egyébiránt azon meggyőződésben nyugod­tunk meg, miszerint döntő helyen a kérdés már el is van határozva. Ő Felsége ugyanis a múlt évi december 15-kén a következő tartalmú (ed­dig még közzé nem tett) legfelsőbb kéziratot ke­gyeskedett a főkanc­ellár ő M­éltóságához in­tézni: Kedves gróf Forgách! A másolatban ide mellékelt, mai napon kelt elhatározásomból meglátja ön, miszerint igaz­­ministériumomat felhatalmazom, az ál­talános német kereskedelmi törvénykönyv négy első könyveinek behozataláról szóló törvényja­vaslatot a szűkebb birodalmi tanács elé hozni a végből, hogy az együttesen, azon, a birodalmi tanácsnak javaslatként már előterjesztett keres­kedelmi törvénykönyvnek négy első könyvei­vel, alkotmányszerű határozás alá vétessék. Erről önt azon meghagyással értesítem, hogy ez­en kereskedelmi törvénykönyvnek Ma­gyarországomba való behozatalára, mihelyt csak megtehető, törekedni kell. Bécs, 1861 évi december 15-dikén. Ferencz József, s. k. E legkegyelmesebb kézirat szövegéből elvitázhatlanul kitetszik, hogy ő Felsége a ke­reskedelmi könyvet a szűkebb birodalmi tanácshoz utasitja s ha tehát csakugyan volna illetékességi kétely a dologban, a birod. tanácsos urak közül alkalmasint senki sem fogja tagadni, miszerint a magyarázat joga egyedül ő Felségét illetheti. A szűkebb birod. tanácsnak­ határozatait pedig eddig még nem láttuk a többször idézett 13 §. értelmében Magyarországra is kiterjeszteni. *) Va­n-e oly bölcs törvény, oly szép érzés, melylyel való visszaélés ne volna kárhozatos. A birodalom alkotmányos rendezése magyar fölfo­gás szerint. Az e czim alatt megjelent szellemdús röp­­irat figyelemre méltó adalékokat nyújt a ki­­egyenlítési politikának, és ha javaslatai közvet­len alkalmazhatósága kétes is, de kétségtelen az, hogy eszméket gerjeszt s tisztáz, s így az egyez­kedésnek, melynek órája előbb-utóbb ütni fog, sikerére jótékony befolyást gyakorland. A röpiratba foglalt eszmelánczolatok magva gyanánt jelöli meg szerző azon kijelentést, me­lyet a főkanczellár úr a ministeri tanácsban a ministeri felelősség vitatása alkalmá­val ten. „Azt akarom, mondá a főkanczellár, hogy az osztrák császár legalább is oly hatalmas le­gyen, mint a magyar király". E kijelentés mély értelme ma már min­denki szemébe tűnhetik, mert azóta tanúi valánk azon merész játéknak, mely a februári pátens érdekében a ministeri felelősség örve alatt praeoc­­cupálni akarta a Magyarországgali állam­jogi viszály kiegyenlítését, s a fejedelem elhatározási képességét s hatalmát paralizálni és megkötni törekedett .... pedig csaknem sikerrel. „Az osztrák császár kevesebb joggal nem bírhat, mint a magyar király“. Ebből kettő következik : 1. a főkormányzatban rokon elvek s intézmények szüksége a Lajtán innen és túl; 2. a ministeri felelősség elvének a főkormányzat L­a­jo­s­­ e m I e. A „Vaterland“ „a németországi vendégek“ czim alatt következkező czikket közöl : „Alig mentek haza németországi vendégeink, a kik Drehernél, a Sperlben sat. oly előzékeny bánás­módban részesültek, minőben csak egy éhes vándor derék házigazda által részesíttethetett, és már kriti­kai elmélkedéseket kezdenek közleni a fölött, a­miben itt részeltettek, valamint az ünnepélyes napok tartama alatt tanúsított saját maguk tartása fölött. Az eredmény hidegebb s szegényesebb, semmint Schmerling úr erő­södései után, melyeket azon alkalommal a német kér­­désbeni kiegyezésre vonatkozólag tapasztaltunk, vár­hattuk volna. A „Süddeutsche Zeitung“, Bluntschli or­gánuma, a­ki poharak közt túláradt Austria dicséreté­ben, s a­kinek phrasisai itt különösen nagy reménye­ket keltenek, mindent defavouál, mit a bécsi fekete­vörös aranyos lapok a nemzeti egylet ismeretes vezé­réről és a kis német programaitól a nagy némethez való átmeneteléről írtak, s ezenkívül úti benyomáso­kat és itt tett politikai szemlélődéseket közöl, melyek a bécsi németekre nagyon kevéssé hangzanak hi­­zelgőleg. Bluntschli helyreigazítólag a következőket jegyzi meg: aug. 27 dikéről szólván, mely napon Bluntschli a bécsi „Presse“ szerint azt nyilatkoztatta ki, hogy nem akarják a porosznak a dolog élén állását, s az egyes államok souverainitását érintetlenül óhajtják hagy­ni — nem egy jelentőségű-e ez a nagy német programm­­hozi csatlakozással ? Minden esetre, ha e nyilatkozat valóban megtörtént. Azonban a tudósítás épen ezen elhatározó pontban lényegesen hamis. *) A­mit Bluntschli valósággal mondott, a következő: „Német­országban nem akarnak poroszokká lenni, nem akar­nak egységes államot, hanem a szövetség souverainitá­­sát a közös, név szerint a külügyekben s az egyes álla­mok souverainitását a többiekben. Látható, hogy udvari tanácsos úr különbséget tesz Németországnak Poroszországba leendő olvadása közt, a­mit visszautasít, és Poroszországnak Németországba­ olvadása közt, mely utóbbi esetben a legfőbb hatalom egy Hohenzollern­nek adatnék át. A politikai észlelődésekből, melyeket Bluntschli tesz, e következőket közöljük: 1) az alkotmányos elv gyökeret vert a népben, de a fennálló s a februári alkotmány ideiglenesnek te­kintetik és foederalistikus értelemben leendő átalakítá­sának szükségessége egész átalánosságban elismerte­tik. Csak senki (?) se tudja megmondani: mikor, mily terv és minő erők által hajtassák véghez ezen átalakulás. 2. A Németországhoz­ hajlam, a szövetségi vi­szony elleni minden idegenkedés, annak szükség­ ér­­zett, hogy ezen összeköttetés ellenkezőleg, még szoro­sabb legyen, a nép minden osztályában igen el van terjedve s különösen igen élénken fölgerjedt az új *) A „Mitteldeutsche Volkszeitung“ e következő nyilatkozatot foglalja magában: „A tárgyalás kezdete előtt, melyet a frankfurti pünkösdi gyűlés bizottmánya Bécsben, ausztriaiakkal tartott, Bluntschli indítványára azon kölcsönös biztosítás adatott, hogy a tárgyalások bi­zalmasak fognak maradni. Ezen erkölcsi kötelezettség­hez híven, elmaradtak a gyűlés belső eseményeiről szóló pontos közlemények, melyek különben bekövetkeztek vol­­na. Miként a bécsi „Presse“ bizonyítja, egy­­ mégis feloldá magát azon kötelezettség alól, és a nélkül, hogy ezen példát követném, nem tartóztathatom vissza a kinyi­latkoztatást, mikép a bécsi „Presse“ közleménye nem pontos, hiányos és oly egyes kifejezések csúsztattatak bele, melyek bizonyosan nem használtattak, hanem csak késő­ben igazíttattak be. Azon gyűlés egy tagja.“

Next