Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)
1862-10-19 / 241. szám
ben volna, hogy vasúti kérdésekkel, az igazságszolgáltatás, a közigazgatás reformjaival stb. foglalkozatnék, s szintoly jól esnék Plener urnak, ha a birodalom összes népeinek közreműködése mellett foghatna a financiiák rendezéséhez. Helyesebben formulázza az ndv. kanczellár levele e tételt: „Nekünk várnunk kell.“ .... Eddig a beavatott magyar körök eszmemenete. Érdekesnek találom, azt önnek vázolni, azonban tartózkodom minden bírálattól. A „Wanderer“ egy magyarázatára nézve tényleges helyreigazítást nyerek. A főkanczellár levelében mondva van: „Ünnepélyesen tiltakoznom kell azon felfogás ellen, mintha a provisoriummal nyíltan be nem vallott mellékes czélok után való törekvés lett volna egybekapcsolva.“ A „Wanderer“ ezen helyet azon magyarosítási vágyakkal hozza vonatkozásba, miket bizonyos oldalról a magyar kormányférfiakról oly szívesen föltesznek. Ez, mint hitelesen hallom, nem helyes. Azon megyei notabilitás, mely a főkanczellárt interpellálta, azon gyanút fejezé ki, mintha a provisoriumnak azon titkos gondolata volna, a birodalmi tanácsi választásokat előkészíteni, s ezen föltevésre felelt a főkanczellár ünnepélyes tiltakozással. A „Pester Lloyd“ bécsi levelezője arról tudósít, hogy a nagymű. k. helytartótanács segédhivatalainak személyzete legközelebb teljesen kileend egészítve,így e legfelsőbb magyarországi kormányszék végleges szervezete is befejeztetik. Egyúttal azon elterjedt hírt közli, miszerint Schmerling államminiszter ár érzékenyen panaszkodott, hogy az oct. 17-ei finanszbizottmány ülésében tett nyilatkozatait a lapok közhírré tették , és pedig nemcsak azért, mert ezek nem egész hűséggel vannak visszaadva, hanem főleg azon okból, mert egészen parlamentáris szokás ellen van, a bizottmányi ülésekben tett bizalmas nyilatkozatokat köztudomásra juttatni. E tudósítás kommentálására elég leend a „Wiener Zeitung“ estek lapjában megjelent közleményt megismertetni, mely így szól : „A napi sajtónak azon legújabb időben gyakorivá vált szokása alkalmából, miszerint a birodalmi tanács házai által kinevezett bizottmányok egyes tanácskozásaiból, minden parliament szokás ellenére, közléseket hoz, s még a kormány egyes tagjainak egészen bizalmas nyilatkozatait is jelentéseinek tárgyává teszi, föl vagyunk hatalmazva a leghatározottabban kijelenteni, hogy a bizottmányi tárgyalásokra vonatkozó minden ilynemű közlések semmi hitelességre sem tarthatnak igényt, s hogy a kormánynak, azok ellenében, minden felelősséget el kell magától hárítnia.“ A „Presse“ még egyszer visszatér a sajtótörvényre, s az ahhoz kapcsolt fenyitó toldalékra. Ő nyíltan azon párthoz tartozónak vallja magát, mely elvül tűzte ki: „inkább valami, mint semmi“, és sajnálja, hogy a liberálisok közt van egy töredék, milynek jelszava: „minden vagy semmi.“ Megengedi, hogy a felsőház az által, hogy a közhivatalnokok, szolgák, papok, tanúk, szakértők, katonák elleni becsületsértéseket hivatalosan az államügyészség felperessége alatt akarja megtoroltatni, épen nem nagy rokonszenvet tanúsít a szabad sajtóhoz. De miután meg van győződve, hogy ettől sem a ministérium, sem a felsőház el nem álland, tanácsolja az alsóháznak , miszerint e módosítást is fogadja el, nehogy a reichsrath minden sajtótörvény nélkül legyen kénytelen eloszlani , miután e módosítás mellett is a lapok legalább törvénynek lesznek alávetve, s nem egyes kisebb nagyobb zsarnokok önkényének. Véleményünk szerint azonban még van egy harmadik út is, mit meg lehetne kisérteni, s ezt a valaki alkudozása felsőházzal. Már hacsak azon indítvány fogadtatnék is el mind a két ház által, hogy az államügyész csak akkor legyen köteles hivatalból fellépni, ha azt a megsértett fél kívánandja, bizonyosan sokat szelídítené e törvény szigorúságát, s előreláthatólag az államügyészeknek sok munkát, az államnak pedig sok költséget é s néha még compromissiót is megkímélne. A „Botschafter“ a bécsi nemzeti bankkal kötendő szerződést s a tervezett bankokmányt 3 szempontból akarja tüzetes tárgyalás alá venni; tudniillik először: elfogadhatja a banktársulat a reichsratti bizottmány által ajánlott szerződést?; 2-szor a tervezett intézkedések képesek-e a valutát helyreállítani, minő hatással leendenek a nemzetgazdászati és financzviszonyokra ?; 3 szor képes leend e a nemzeti bank mindazon követeléseknek megfelelni, Melyek egy birodalmi, független hitelintézettől kivántatnak. E szempontok közül jelenleg csak az elsőre terjeszti ki figyelmét, s helyesli a bankbizottmány eljárását, melyszerint a bánáti túlságos áldozatokat nem kíván, s elegendőnek tartja, hogy a privilégium 10 évi meghosszabbításáért 80 millió forint kölcsönt köt ki az államnak, mely 2% t jövedelmezne, de csak akkor lépne életbe a kamatozás, ha a bankjegyek kényszerített forgalma megszünend. Egyébiránt, bár a bankbizottmány elég méltányos volt a bank irányában, mégis a „Bolkschafter“ úgy találja, hogy a bankjövedelem kiszámításában nem egészen helyes alapokat használt, így például a jövedelembe azon tőkék és azon előlegezések kamatjait is beszámította az 1861 ik évre, melyek csak 1861. deczember 31-ike után fizetendők. És e kétféle kamatok 890,367 forintra menve, ezek a 6,761,506 ft 1861-ki jövedelemből leszámitandók s igy világos, hogy a bankbizottmánynak a bank jövedelmét 1861-re 5,611,139 ftra kellett volna számítani, mely jövedelem nem elegendő arra, hogy a bankalap 6% kamatozzék, hanem csak 5 * */2 százalék kamatot teszk% — Collegánk észrevétele helyes s csodáljuk, hogy e fontos észrevétel a bankbizottmány figyelmét elkerülhette. pinczérhez hasonló szolgálatkészséggel, mint valami hivatalos fensőbbséggel, mely Angliában ismeretlen. Valódi tánctteremek is vannak, például a High Ilolburnon a „Dancingroom“ oly pompás, hogy nem csak Debreczen, de mióta a redoute leégett, Pest sem bir különbet fölmutatni. Mind e mulató helyek feje a híres Cremonne gardens, mely mindent egyesit magában, mi másutt lelhető, hol fényesen illuminált kert, színi productiók minden nemei, s táncz is található. Persze, hogy e táncz mindenütt egyforma, a közönség alig vesz részt benne, csak 8—12 pár járja meglehetős kopott ruhában, a férfiak fejükön kalappal, a nők shawlban s köpönyegben, meglehetős csúfos, s meglehetős rész kedvvel az eltorzított quadrillet. Bérelt egyének, kik bizonyos díjért tánczolnak, s korteskednek a tánczra de nem sok eredménnyel. Mindent összevéve, semmi művészet, sok otrombaság, kevés élet, vastag tréfák, durva comicum, sok nuditás, s mindig csak ugyanazon unalom. E mulatságok amúgy is inkább csak Londont, de nem jellemzik általán az angolt; ennek valódi nemzeti mulatsága a sport, lófuttatás, vadászat, agarászat, gyorsfutás, evedzés, az öklözés művészete s mindenek előtt a criquet játék, amikben gyönyörködni nem volt alkalmunk, kivéve Windsorban, hol távolról néztük a criquetező testőrkatonákat. De van Londonban is egy neme a felettébb jellemző mulatságoknak , de aki bennök részt akar venni, csak jó kedvét vigye magával, hanem szépészeti, erkölcsi s egyébb finom igényeinek legnagyobb részét hagyja benn. Mert piszkos, többnyire földalatti zugba lépünk, hol pálinka mellett pipázva üldögél a közönség, oly légkörben, hogy csodálnunk kell, mint nem fúlnak meg benne. A háttérben levő színpad függönye fölbazatik, ismét élő csoportok (és milyenek) s más productiók váltják egymást. De a nézők érdeke csak most kezd nyilatkozni, most jó a fődolog, t. i. az esküdtszék paródiája. Megjelen a chiefbaron, főbíró, a díszruhájában, az ügyvédek talárban s parókával, a nézőkből jelöltetnek ki a surytagok, azután b.jö a vádlott, s tanult. Az előadók mindenféle víg egyének, lumpok, korhely,színészek, dologtalan zugprókátorok ; a nőszerepeket is ők alják, megfelelő női ruhában. A tárgyalt pörök kényes természetűek, például egy idős gentleman gazdasszonya panaszkodik, hogy ma házassági ígéretekkel elcsábítál — vagy váló pör forog fönn a nő hűtlensége alapján. Képzelhetni, hogy a tanúvallomások, az ügyvédek beleszólásai, ellenkérdései, a bírák nyomozása mily csiklandós részleteket fedeznek föl, míg végre a tény napvilágra jö; az ügyvédek komoly szóváltásai, a bíró resumere — mind a komikum netovábbja a nézők babotáznak, tapsolnak, tombolnak. Az előadásnak vége. Egy velünk volt német pedáns nem győzte rászólását fejezni ki, a bíróságnak ily kigúnyolása fölött. „Mint tisztelje a nép a törvény kezelőit, ha ily iskolába jár, mint e helyek?“ mormogá. Ez a balfelfogás. Nincs jobb iskola a szabadság iskolájánál. Nincs tisztesebb sajtó az angolnál, mert szabad. Nem lehet biztosabb a kormány, mert a szabadságon alapul. Sehol sem tiszteltebb a fejedelem és a törvény. És igy sehol sem áll nagyobb tiszteletben s annyira minden gyanúsításon fölül a bíróság, melyet Angliában, mint a miniszereket, s mint mindent bírálni s tréfa tárgyává tenni szabad. Ezzel azonban korántsem akarom mondani, hogy e jury-játék különösen erkölcsös s acstethikus mulatság. Sőt ellenkezőleg. Persze, ha egy lépéssel lejjebb megyünk, még ennél különb mulatságokra is akadunk ; ilyen a box, hol két ember agybafőbe öblöződik, egymás szemeit kiüti, oldalbordáját betöri, míg a szenvedélyes nézők tapsolnak, s a nyertesre fogadásokat tesznek. Szép mulatság lehet továbbá az is, midőn egy zárt arénában kutyák és patkányok viaskodnak egymás ellen. Mind a két mulatság durva, embertelen , de az első legalább némi férfiassággal jár, a második csak merő bestialitás. Mind a kettő keményen tiltva is van, szőbe vétetik a rendőrség által, de többé kevésbé titokban virágzik. . .. Íme kedves olvasónők, ezek voltak önök kedves mátkáik, férjeik, imádottaik esti időtöltései Londonban. Semmit sem hallgattam el! Nyugodnak e most már ? Szláv sajtómozgalom Magyarországban A „Gáj“ lapja jelenti, miszerint a báni értekezletnek a vasút ügyében kiküldött központi választmánya e hó 18-kán egybe fog gyűlni, az időközben végzett dolgokat tárgyalás alá veendő s határozatot hozandó a fölött, vájjon mi ezentúl a teendő a horvát szlavón vaspálya tekintetében. Ugyanezen gyűlés alkalmával — mond továbbá az idézzük kutforrás — a háromegy királyság leendő földhitelintézetének programja is tárgyalás alá fogja kerülni. Ily intézet —úgymond — akkora befolyással birhat a haza jólétére, miszerint lehetetlen föl nem kérnünk az illető uraságokat, rostálnák mindenkép a kérdésben forgó tervezetet s támogatnák azt lelkük egész erejével. A „Pozor“ „Teendőink“ felirat alatt veszi föl e kérdést, s ezt mondja: „Tőlük telhetőleg támogatván a háromegy királyság nemzeti gazdaságát honi törvényhatóságaink, annyira mennyire semlegesíthetnék azon közbajunkat, mely az ország és a birodalom mai napig rendezetlen állapotából csirázik. Kiki — úgymond — elevenen érzi, miszerint a jövő küzdelmek tekintetéből nagy erőkre van szükségünk, s ha a nemzet ideje korán s kellőkép készíttetik elő azokra, szerencsésen leküzdjük az ellenünkben álló akadályokat. „Íme — úgymond — a magyarok a politikai pangás, tespenés közepett is nem csak nemzeti irodalmak, nem csak szellemi érdekeik , hanem szintúgy anyagi jólétüknek is gondját viselik. 1848 óta — úgymond — a magyarok irodalma szépen szilárdult és öregbedett, s épen ezen szellemi tevékenységüknek tudandó be nagyrészt érdemül a múlt évi egyetértés és együtt tartás a politikai küzdtéren. Azóta másba nem foghatván, az országos földhitelintézet engedélyét eszközlék ki hazájuk számára, s ez után sok számos földesurat meg fognak menteni a romlástól s a nemzettestnek megtartani jobb időkre. Való igaz (zsiva isztina), a mivel mi horvátok nem kérkedhetünk , miszerint a magyar nemzet előkelőbbjei, jobbjai (bolgársztvo) mindazon közvállalatok élén állanak, miknek rendeltetése a nemzet jobblétét előbbre vinni, ők gondját viselik a hitelintézeteknek, a vauaknak, vízszabályozásoknak, a mocsárok lecsapolásának, a puszták termékenyítő művelésének, az iparnak és kereskedelemnek, szóval az egész nemzeti gazdaságnak. „Nálunk is — úgymond — minden emberfia örült, látván, hogy maga a bán állott élére a horvát– szlavón vaspálya ügyében létrejött választmánynak s csakugyan újból örülne minden emberül, hogy ha a földhitelintézet után följajdult szavak viszhangra találnának azon férfiak keblében, akik képesítnék a trón zsámolyához közeledni s igénybe venni ugyanazt a horvátok számára, amit másoknak is engedélyeznek.“ Érdekkel bír tudnunk továbbá, mi nézetben van ugyanazon testvérsajtónk Magyarország nem annyira társadalmi, mint állami, azaz politikai és közállapota felől. Ugyancsak a „Gál“ lapja pesti levelezője, a fennidéztük számban azt mondja, hogy nincsen semmi örvendetes jelenteni valója Magyarországból, azon élő igazságot (zsivasztita) azonban nem gondolja hallgatással mellőzendőnek, miszerint"egy időtől fogva nagyon elkomorodott a közvélemény. Levelező e fordulat lélektani magyarázatául némitényeket hoz fel a sajtó és Királyhágón inneni és túli megyei, élet köréből, s a következő megjegyzéssel fejezi be levelét: „Amott a Királyhágón túl a megyebizottmányok szervezésében főkép a kiválóan jóérzületű elemre valónak tekintettel. Reményüket ugyanis leginkább a románokban vetették, szemközt a separatista magyarokkal, mégis mi jön a következés? Semmi egyéb — úgymond — mint óvástételek az ocrogált alapelven, fölterjesztvények, az alkotmányos törvények visszahozatalát sürgetők, s mindemellett egyetlen egy folyamodvány sem a februáriusi ocrognak a Lajtán innen is leendő érvényre hozatala dolgában.“ Föl sem említenék a „Gáj“ lapja ezen pesti levelét, ha ugyancsak a „Gáj“ lap arra nyomban következő száma élén czikkre nem akadnánk, amelynek fölirata : „Magyarország és a februáriusi pátens.“ Czikkire az „U. und W.“ „A vég előjelei“ czimű s a „Donau Zig“ ellen intézett értekezése szempontjából indulván ki, csak két nyomatékot emelünk ki az egészből. Szó van a horvát- és magyarországi szláv értelmiség néhány képviselője nézetéről az államminiszer úr programmja felől, aztán pedig a magyarok lelkületéről az odrog iránt. A horvát- és magyarországi néhány szláv értelmiség — czikkíró szerint — ekkér nyilatkozott volna: „Figyelemmel kísértük —úgymond — a modort, melyben az államminiszer úr a nemzetiségi egyenjogúság elvét — hivatalban és köztanodákban a Csehország és Dalmathon részére megirt választási rend folytán keresztülvitte; jól, nagyon is jól jegyeztük meg magunknak az államminiszer úrnak a birodalmi tanácsban tett azon vallomását, miszerint lehetetlen keresztülvinnie a nemzetiségi egyenjogúság elvét; valamint megjegyeztük magunknak azon nézeteket is, miket ugyanő kifejtett volt Csehország gazdasági egyletei, az egyleti jog, valamint a szláv és a német elem Csehországban leendő egyenjogúsítása tekintetében; viszszaemlékezünk az államminiszer úr azon vallomására, miszerint neki lehetetlen kormányoznia az 1852-ks büntető törvény nélkül, s látjuk is, miként bánnak a sajtóval Cseh-, Gács, Magyar- és Horvátországban. Mindezen és még egyéb hason természetű sok számos jelenség arra ösztönöz minket is, valamint magyar- és horvátországi szláv testvéreinket: ne csatlakozzunk a február havi pátens által aetrogált alkotmány ügyéhez, ne fogadjuk el kényszerű jótéteményeit.“ A magyarokról pedig a „Gál“ lapja vezérczikkezője így szól : „Hogy mennyire — úgymond — csillapodott a még múlt évben Magyarországon végig vonult zivatar, azon mindenkinek csodálkoznia kell, ki csak valahogy ismeri a magyarok nemzeti és egyéni jellemének megtörhetlen voltát. Azon múlt évi roppant zaj s az ez évi, csak nem azt mondanák, hogy mély síri csend oly ellentétben vannak egymással, miszerint föltehetnék, hogy az utolsó rövid időszak folytán a magyar kérdés igen-igen közeledett megoldásához. „Azonban —folytatja — ki azon mai csend után ítélne, azt találná az egészből következtetni, miszerint Magyarországban maga a közszellem is megváltozott, hogy tehát a magyarok mai nap mégis hajlandóbbak már egyet-mást engedni abból, amit még csak imént az egész világ hallatára oly konokul megtagadtak, az ily észlelő, egybevető csakugyan nagyon tévedne. „A magyarok engedékenységét, ha valaki úgymond, úgy bizonyára mi a Dráván inneniek vagyunk képesek legjobban megítélni, mi — úgymond — akiknek velük dolgunk volt, úgy hogy vér is folyt mindkét felől, sem még a kibékülés idejében is, a midőn könynyebben eshetett volna nekik egyet-mást engedni, nem akartak ők engedni. (mert nem engedhettek még az „O. und W.“ szerint is.)“ Szó lévén az odrog keresztülviteléről a Lajtán innen is, helyén lesz még a prágai „Nar. Listy“ cseh napi közlöny ebbeli nyilatkozatát is közlenünk. Az ugyanis oct. 16-ki számában közölvén a „Journal des Débats“ legújabb szemlélődését Magyarország ügye felöl, melyet — közbe legyen mondva, a gyermetegség netovábbjának talál jellemezni, közli egyúttal egész kiterjedésében a hivatalos „Prager Zeitung“ egyidejű s amazzal egyirányú czikkét is, megelégedvén csakis helylyel-közzel egy egy közbevetett kérdő-, vagy kiáltójellel. Ím a czikk a „Národni“ fordítása után: „Hogy ha úgy látszik — mond az államminiszter csehországi közlönye — mintha a magyaroknak sikerült volna minden kiegyezést lehetlenné tenni s Erdély azon részeiben, melyekben a magyar elem túlnyomó, némely előnyt biztosítani maguknak, — mindenesetre oly törvénytelen előnyöket, úgymond, amelyek a kétségtelen jog egész erejével fölfegyverzett kormányt már csak azért sem tartóztatják vissza , miszerint eddigi útját ezentúl is bátran folytathassa, úgy másfelől, t. i. a háromegy királyságban a közérzület jelentékeny fordulata van készülőben, oly fordulat, amely a kormány intenziói számára egyenesen utat tör stb.“ Minek is fáraszszuk az olvasót tovább, miután az előzményül s kiindulási pontul szolgáló ténynek maga a háromegy királyság hivatalos közlönye oly cathegoricus módon mond ellent. Értjük különösen a „Gáj“ lapjából idézett „Magyarország és a február havi pátens“ czimü vezérczikket. Ferenc József: Ift emlékszobrok Magyarországban. Alig van tér hazánkban, mely úgy emelkedett és terjedt volna, mint a képzőművészetek tere. Az anyagi és reális műtermékenységnek egy évtized óta évenkint emelkedett forgalma közt minden évben találkozunk már egyes sikerült építészeti- és szoborművekkel, melyek mind szellemük, mind tárgyuk által alkalmasak irányuknak megfelelni. Ezen egykor oly mostohán kezelt művészeti ágak nagykorúságukhoz közelednek , és mi minden új művek érez és köböl alkotott költészetét üdvözöljük, melyek a nemzet elhunyt nagyságai iránti kegyeletnek, a szépművészetek fényének s nemzedékről nemzedékre ápolásának hármas emlékét alkotják. Ezúttal a befejezéséhez legközelebb álló, Székesfehérvár számára készült Vörösmarty-emlékrajzával kezdem. Az erre választott értelmes bizottmány a művészetismerő gr. Zichy Jenővel, mint egy már is jelentékeny, e czélra szánt pénzösszeg gyűjtésének kezdeményezőjével élén, a szobrász választásában merész, de nem csupán hazafias, hanem művészeti tekintetben is kitűnő választást tett, midőn ifjabb b. Vay Miklóst bizta meg egyenesen remek költőnk nagy mérvbeni emlékszobrának elkészítésével. Ezen választás nem az említett művész által a legközelebbi időkben készített Berzsenyi és Kazinczy mellszobrok nyomán történt csupán, hanem főkép egy ezen szobrász által a szóban forgó emlékhez készített mintavázlat után. A nevezett szobrász, kit már csak így nevezünk, ezen bizodalmát igazán művészi módon igazolta. Többszöri megtekintés után, miközben a szobor Bécsben modellroztatott, fokonkint láttuk ez emlék keletkezését. Vay az általa éretben örökítendő költő egész egyéniségét oly lélektani igazsággal fogta fel, hogy mind a belső mind a külső jellemzetesség összeolvadását, mind azon módosítást, melyet az által arányosított művében, hogy Vörösmartynak fiatalabb s leghatásosabb életidejére ment vissza, világosan és határozottan fejezte ki. A költő gondolkozó arczát nem találjuk ugyan eszményi felfogással visszatükrözve, de mindenesetre oly nemes kinyomatban, mely őt azon, miben mint ember hasonló volt mindenkihez, túlemeli. E mellett a vonások meglepőleg hasonlók az abban a korban természet után készült kőrajzokhoz és kiváltkép Barabás azon olajfestvényéhez, mely előttünk a magyar akadémiából ismeretes. A vonások könnyen áttekinthetők az arcznak maga elé nézése által. Az alak bal lábán nyugszik és a jobb keresetlenül van előretéve. Kezében könyvet tart, melynek lapjai közé a balkéz közép ujja van helyezve, s ezzel természetes ellentétben a jobb mintegy a mell feléig emelkedve tartja az irónt. A költő tehát a maga valóságában úgy van ábrázolva, hogy mint ilyen könnyen felismerhető, míg a hasonlatosság, valamint az egész emlékábrázolati czél ellentétteljes berendezése, valamint több tekintetben új, egyszersmind az egésznek sikerült voltát érezteti velünk. Mi a mellékességeket illeti, a magyar nemzeti viseletét magától érthetőleg alig ábrázolhatta, közvetíthette volna jobban a plastikui művészet számára valaki, mint épen magyar művész. Már sok rosszul felfogott öltözéket volt alkalmunk látni, néha kitűnő szobrászoktól is, a világ különféle részein. Nézetünk szerint a magyar viselet nem csak a mai reális művészeti iránynak általában, de drámai forrását tekintve is, melyre a plastikai műveknél szükséges ellentéteknek oly nagy szüksége van, különösen az érez szobrászatnál, nagyon kedvező. Ezt Vay, aki kora fiatalságától a művészet e komoly mezején előszeretettel tanult oly sokat, érezte, és ami több, az anatómiai alkotással együtt emelte érvényre. Az emlék 8 láb magas, czinkből öntetik, bronzirozva lesz. Öntés végett a híres Fernkorn-féle öntödének van átadva, minélfogva mind az öntés, mind a vésett kidolgozás tekintetében csak sikerültet várhatunk. A talapzat az aránynak megfelelőleg 11 láb magas lesz, simított gránitból. Vajha építészetileg szabatosabban sikerülne, mint azon zagyva- és üres talapzatok, melyek a Kisfaludy és Petőfi-szobrok alatt az egésznek hatását zavarják. Sehol se sajnálatosabb a szigorú vitiszabályok elhanyagolása, mint épen az építészeti- és szoborműveknél, mert semmi se jelöli világosabban egy népnek miveltségi fokát századokra, mint ezek. Azért óhajtandó, hogy mindig próbált „szakférfi“ bizassék meg emléki tárgyakkal és azt na bizzák oda egyszerű szállitmányképen (mi fájdalom gyakran történik) valami kereskedőre, mint ez a különben tiszteletre méltó Gerenday Antal úrnál az eset, aki se nem kőfaragó, se nem szobrász. Világ iparrajtárlat. Csengery Antal úrtól következő, általunk teljesen osztott tartalmú czikket olvasunk a „P. N.“-ban. Pest, okt. 16-án. E lapok legutóbbi számában közölve volt a „W. Zeitungénak a londoni iparműtárlat tárgyait illető hirdetménye. Az ebben foglalt fölszólítás tárgyában nem hallgathatjuk el egy pár észrevételünket Még Londonban volt e sorok írója, mikor az iparműtárlat magyar osztályának rendezőit a „South Kensington Museum“ felszólítá, eszközöljék ki, hogy a magyar termékek, állandó kiállítás végett, engedtessenek általa nevezett intézetnek. A magyar termékek állandó tárlata a világkereskedés központján, oly eszme, melyet lehetetlen volt a legnagyobb örömmel nem fogadnánk. Íme, most értesít bennünket a fent közlött hivatalos hirdetmény, hogy kiállított tárgyaink állandó tárlatának Anglia több jeles nyilvános közintézete is kész megnyitni termeit. S a kiállítási bizottság késznek nyilatkozik a kiállítók által rendelkezése alá bocsátott tárgyakat Nagy-Brittania ezen különböző közhasznú és tudományos intézetei közt kiosztani. Nem tudjuk, minő elvek vezérlik a t. bizottságot a kiosztásban, az összes birodalom kiállítási tárgyait illetőleg. Úgy véljük azonban, hogy a tárlat magyar osztálya iránti rendelkezés közelebbről illet bennünket, hogy sem a napi sajtó kötelességének ne tartanék, egy pár tájékozó szót ejteni ez ügyben. A magyarországi kiállítókhoz szólunk. A magyarországi termékek állandó tárlata a világpiacon! Szükséges-e fejtegetnünk a hasznokat, melyeket e feladat valósításából várhatunk ? S szükség-e bővebben magyaráznunk, hogy e czél csak úgy érezhetik el, ha a Magyarországból kiállított termékek együtt maradnak ? Végig tekintve a „Wiener Zig“ hirdetményében elsorolt intézeteken, egyedül a South Kensington museumot tartjuk oly helynek, hol kiállított tárgyaink együtt maradhatnak. Akiknek alkalmuk volt e museumot megtekinteni, bizonyára bámulattal hajolnak meg a gyakorlati angol ész előtt. Hasonló valamit hasztalan keresünk a continensen. Nem ismerünk tudományos intézetet, mely inkább volna hivatva terjeszteni mindazon ismereteket, melyek a művész, az iparos és kereskedő tudományos kiképezésére szükségesek. Nagy-Brittania többi múzeumai főleg tudományos férfiak, egyes szakok mivelőinek kiképzésére szolgálnak, s a természeti és művészeti tárgyak olyatén leltárait képezik, amelyeket csak szakbeli tudományos előkészület után vizsgálhatni haszonnal. A South Kensington múzeum az előkészületeket adja meg. A kereskedő itt egybegyűjtve találja minden éghajlat termékeit; a művész mintákban vagy eredetiekben minden korszak alkotásait a művészet minden ágában; s az iparos szemléleti oktatást nyerhet az anyagról, melyből dolgozik, minden változataiban, s a feldolgozás minden stádiumában, a legújabb talál* * * Egy másik emlék a K a z i n czy a Széphalmon, Ujhely mellett. Az akadémia elnökének gr. Dessewffy Emilnek pártfogása alatt ezen dicsteljes mű tervezete egészen készen van már. Ybl építőmester volt hivatva egy emléket teremteni, mely Kazinczynak 100 éves jubilaeumán nyilatkozott elismeréséhez méltó legyen. Ő ezen felhívásnak egy valóban emléképítészeti műben tett eleget. Egy szigorúan klassikus modorban épült csarnok fogja Kazinczy egykori lakát mintegy tokba foglalni.