Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-18 / 240. szám

Második évi folyam­ 240. szám — 1862. H. (‘rke Ritó-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadó hivatal: Barátok tere 7. e­. a. fö­ldszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó* hivatalban, barátok­ tere 7. szám, földszint.. Vidékén bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Szombat/October 18. Előfizetési árak austriai értékben. hordva, ft kr Vidékre, naponkint poer* Budapesten házhoz ft kr Egészdvre 16 — Évnegyedre 4 — ívre 8 — ft kr f Egészévre 16 — Évnegyed­­ ívre 8 — NEMHIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége legfelsőbb kézirata a magyar kir. Főkancellárhoz a nemzeti múzeum és nemzeti színház ügyében. Kedves gróf F­o­r­g­á­c­h ! Tudomásomra ju­tott, hogy a néhai nagybátyám, József Főher­­czeg s Magyarország nádora gondoskodása által életbe léptetett nemzeti múzeuma, valamint a pesti magyar nemzeti színház, ama segélyzés da­c­ára, melyet ezen két intézet az ország részéről élvez, oly helyzetben vannak, melyben az azok irányában képezhető igényeknek egyáltalában nem felelhetnek meg. Azon szándékkal, hogy ezen két intézet ad­dig is, míg a törvényhozás útján, a szükséges in­tézkedéseket megtenni lehetséges leendő segély­zésben részesittessék, önt ezennel fölhívom, hogy Nekem azok helyzetéről, s az azok számára meg­adandó segély terjedelméről mielőbb kimerítő jelentést tegyen, Ischl, oct. 14. 1862. Ferenc/, József s. k. Azon legfölsőbb kéziratnak, melyet föntebb közölhetni szerencsések valánk, első örvendetes benyomása alatt talán nem sike­rül tisztán kifejeznünk azon érzetet, melyet e fe­jedelmi tény bennünk mindenekelőtt ébresztett. Midőn Ő Felsége honatyai gondoskodását azon két intézetre forditá, miknek egyike nem­zeti hagyományaink őre, másika pedig nemzeti mivelődésünk temploma gyanánt kegyeltetik az ország által, nem lehet örömérzetre nem ger­jednünk a fejedelemnek és nemzetnek egy téren való szerencsés találkozásán, — és e tér a nem­zeti mivelődés ápolása. A megoldatlan nagy politikai kérdések zűrzavarában, miknek senki se tudja mikor fog a józan kiegyenlités valahára véget vetni — lehet­­len, hogy a gondolkozó magyarnak eszébe ne jus­son nagy hon fián­­k politikai tanrendszere, ki az alkotmányos kérdések elé és fölé helyezé a nem­zet szellemi s anyagi fejlődésének kérdéseit, a kul­­tura érdekeit, mik eddig ápolatlanok voltak ha­ánkban; lehetlen, hogy meg ne emlékezzék Nagy _ ______ Pál classicus mondatáról, mely azon hazafi po­litikájának csak más kifejezése vola : „az elve­szett alkotmányt egy nap alatt visszaszerezhet­ni, az elveszett nemzetiséget soha!“ Ne vegye ezt valamely frivol elme czélzás­­nak. Nem czélzás az, hanem a nemzet helyzeté­ből folyó reflexió. Tizennégy éve múlt, mióta első sorba és élére állíták az alkotmánykérdést, s ugyanazon idő óta kompromittáltuk az alkotmánynyal együtt a nemzet szellemi s anyagi haladását, melynek oly nagy sikerre­l jártunk már biztos utain. Nem természetes-e, nemzetünknek azon, reményeink által mindig rövidnek hazudott, valóságban azonban mindig hoszabban tartó leirhatlan álla­potai közt, mikben vagyunk, visszafordulni, ha csak egy sóhajjal is, Széchenyi és Nagy Pál tanaihoz ? És a nemzet nem­e ezen rendszerhez tért vissza, midőn a 48 által rámért politikai csalódá­sokat szenvedőleges nyugalommal állta ki, de rögtön fölfogta a nemzeti mivelődésnek 48-ban elejtett fonalát, s a mint, s a mily mérvben lehe­tett, tevőlegesen fölkarolta az arra irányzott eszközöket , s fillérenként, forintonként gyűj­tött százezereket az irodalom s tudomány ápolá­sára, nem­zeti akadémia, színház, múzeum számára? Azonban nem intenek-e lépten nyomon a nagy áldozatokkal kezdett, de befejezetlen, vagy mostoha viszonyok folytán sü­lyedező közintéze­teink, hogy a nemzet közmivelődési ügye sok­kal nagyobb föladat, semhogy azt krajczáregy- ré­tek, s magánadakozások sikeresen s oly nagy mérvben előmozdítsák , milyenhez különben erőnk s jogunk van ? És ha az eszmék fonalán visszaemlékszünk a trón és nemzet közti harmónia ama gyönyörű, de vajmi rövid napjaira, midőn V. Ferdinánd, és az uralkodó ház annyi jeles tagja tetemes összegekkel járultak a magyar akadémia meg­alapításához; s egy cs. k. főherczeg (József) személyesen fáradott a muzeum és színház létrehozatalán, ha visszaemlékszünk azon kész­ségre, melylyel nyelvünket országos jogaiba he­lyező törvényeink szentesíti ettek, s azon időre, midőn a király országgyűléséhez, s most ural­kodó fejedelmünk kir. helytartói minőségben Pest vármegyéhez magyar nyelven szólottak! ha fontolóra veszszük, hogy még az annyi kér­dést nyíltan hagyott octoberi diploma is, a feje­delmi akarat ezen tiszta emanatiója — a nem­zeti nyelvet teljesen s tökéletesen visszahelyező törvényes állapotába! És végre, ha mint politikusok meg kell győ­ződve lennünk, hogy Magyarország létele csak a legitimitás alapján biztos és e legitimitás csak uralkodó­ házunkban van személyesítve! Lehetlen, hogy azon homályos sejtelem, mely többé kevésbé minden magyarban meg­van, tiszta öntudattá ne váljék, miszerint : nem­zetiségünknek érdeke a­ dynastiáéval egy,s annak legjobb akaróját , nemzeti micelődésünknek rokonszenves ápolóját találjuk a dynastiában, mely — mihelyt a fölébredt nemzet maga érdeket mutatott századokig elhanyagolt nyelve iránt, nem késett annak ügyét magáévá tenni, s elő­mozdítani ? És hogy az imént mondottak nem ábránd, mutatja a legfelsőbb kézirat is, melyben a Föl- vég, midőn még alig száradott meg anyagi rege­­neratiónkat eszközlendő hitelintézetünk okleve­lén áldásteljes aláírása, legkedveltebb szellemi mivelődési intézeteinkre terjeszté ki tettleges részvétét. Nem szabad-e ? nem kell-e ily tényeket egy szebb jövő jóslatteljes zálogául üdvözölnünk!? K. A. TÁRCZA: Nyugati leveleit. Kecskem­éthy Auréltól. London, aug. 25. VII. Második vasárnap Londonban. A most splendid whea­­ther­­ Brighton, mond Breijn, tengerbe magyar, drámai tréfa két felvonásban, felvonás közben dicső ebéd, szava­lat és zene nélkül. Befejezés Madame Tusseaud nagy fél fiai s zsiványai társaságában. Ha olyan idő jár Londonban, melyre mi azt mond­juk: beborult, ha a nap fehér köd­párától elfátyolozva halvány sugaraival csak biztat, hogy talán bizony még csakugyan ki fog derülni — az angol azt szép időnek, nice vagy épen beantifuit wheathernek nevezi; ha a nap már elég erős árnyat is vetni, akkor lelkesedéssel mondja: legtü­ndöklőbb idő, a most splen­did wheather! Ilyen most splendid időt éltünk meg aug. 24 kén­t vagy tizen sorakozva magyar és franczia pantalonos atyafiak a Londonbridge­ stationtól elindulánk Brigh­­tonba, a szépségéről, gazdagságáról híres aristocrati­­cus tengeri fördő­helyre. Becsületemre mondhatom, hogy magyar létünkre nem sokat tapasztalunk Angliában s egész utunkon azon változó úrkeletü eszményi jószágból, melyet ro­konszenvnek neveznek. Hanem midőn itt a vasúti vag­­yonba ültünk, melyet egészen elfoglaltunk, a vasúti jegyszedő megpillantván, nyájasan szólt: „Önök ma­gyarok, nemde ?“ Igen is. „You can smoke, if you plea­se.“ —­rDohányozhatnak önök,ha tetszik!“ Lám, mennyire ismernek, s mily rokonszenvvel viseltetnek irántunk az angolok ! Mennyire tudják, hogy a magyar ember el nem lehet pipa nélkül; ezt tudva, ámbár tilos vasúti kocsi­kon a dohányzás, nekünk magyaroknak megengedik. E­­­z a k­o­d­y barátom, ki rettentő sokat tart a népek rokonszenvére, e nevezetes eseményből a legmegnyug­tatóbb következtetésekre jutott hazánkra nézve, mik­nek merészségét senki se vitatta, nem lévén szándé­kunk politizálni, hanem mulatni. Legjobb kedvünk is lehetett, mert azon boszú alagutak egyikében, mik alatt eszeveszett gyorsaság­gal átröpül két vonatunk, a múlt vasárnap két ellenkező oldalról jövő vonat teljes erővel összeütközött, pár száz ember megsebesült, néhány meg is halt; minél­fogva igen örültünk, hogy ez pár nap előtt történt, nem lévén valószínű, hogy nyolcz napra reá­­ly második eset adja elő magát. Ezen a Czörnig báróénál is biztosabb statistikai számítás valónak bizonyult is, mert egyszerre különös üdítő fris­séget érzünk találni a vagyonba, melyen érez­ni lehetett, hogy már közeledünk a tengerhez, — s va­lóban vagy tiz percz múlva ép­kéz­lábbal megérkez­tünk Brightonben. Szép város, melynek nagyrész e lejtén s dombokon, amphitheatrum gyanánt, — főutczája pedig, vagy is legválasztékosabb házsora csaknem egyenes vonalban a tengerre néz. Nem hiszem, hogy akárkit is meglepjen, ha egy tengeri város a tengerre néz; ez oly természetesnek látszik, mint hogy a budai zugliget nem Nyíregyházán, hanem a hegyek közt van. De mégis nagy különbség van tengeri fördő s tengeri fördő közt! A koránkban annyira divatos Ostende nem hasonlítható például a Hága melletti bájos Scheveninghez; mindkét város ugyan nem bir kilátással a tengerre, de ennek leg­alább partja nyílt; mig Ostende kilátását kikötő fa­állványok s a part művei csonkítják. Brighton legszebb s legnagyobb városrésze lenéz a tengerre s egy átlát­szó nap, hol viz és ég kölcsönösen adnak egymásnak szint és világosságot, mint e napon, a láthatáron föl­­tü­nedező s játszva közelgő vitorlások, azt vélnéd, más világból jönek. Hát még a háborgó tenger vad tombo­lását mily fölséges érzés lehet e biztos, pompás házak­ból szemlélni, s tehetlen üvöltését hallani ? Mert hősi­esség ide, hősiesség oda, úgy tapasztaltam, hogy leg­több ember csúfabbnak találja a háborgó tengert ha­jóból, mintsem világító toronyból, vagy más biztos helyről látva, avagy a regényben olvasva! Dicső idő volt; a tenger tündöklő, mint a gomb­­ház zománcza; a dagály játéka a parton szemet kecseg­tető , félig bádgyadt, félig bűvös szellő lengett, melyet a tenger mozgása idézett elő; a viz tiszta kék hullá­mai s fehér babgyűrűi vonzók ; a fördés vágyának nem lehete ellenállni, s kezdeményezésem után egyikünk­nek sem. Betolattuk magunkat kocsikon a hullámok közé s pár percz múlva úszva küzdöttünk velük, nyelve a sós vizet — quantum satis. Csodáltam, hogy a szent angolok megengedik va­sárnap a fürdést, nyilvánosan , s megelégszenek azzal, hogy a rendőrség szigorún ügyel, nehogy valaki a köz­morált az által megsértse, hogy magát a kocsiból ing­ben, vagy félmeztelen láttatja a parton ólálkodók által; — ha aztán a vízben csak bokáig áll is, — a morál meg van mentve. Hanem használtuk is az alkalmat, hogy lemossuk magunkról sós vízzel, s ledörzsöljük homokkal azon kőszénpiszkot, mely Londonban az em­berre ragad. Bűneinkből azonban egyet legalább nem bírtunk lemosni, s ez a — torkosság; alig jöttünk ki a vízből, s első gondunk volt ■— hol lehetne jó reggelit, lunche-t vagy ebédet, nevezzétek a mint tetszik, leghamarább kapni. És —­ol emberi hálátlanság — elfeledém ne­vét azon elegáns vendéglőnek, hova sorsunk bevetett,­­ hol alig egy óra múlva pompás halakból s dicső co­teletekből, s mint önkint érződik — párolgó krumplik s óriási óbesterből álló ebéd vigasztalt meg. Étel után more patrio nyújtózni akarva szivarra gyújtottunk, de a pinezér tiszteletteljes komolysággal óvást tőn ezen inparlamentáris viselet ellen, s kivezetett a csinos ebéd­lőből egy zugba, milyen rendesen a smoking room, (dohányzó szoba) hol egy német, egy amerikai, egy sehweitzi touristát találtunk füstölögve ugyanoly rész kávé mellett, minővel nekünk is szolgáltak. Ezen azak hallván, hogy német, franczia, angol nyelven társal­gónk egymás közt, fölváltva a magyarral, nem győz­ték csodálni nyelvismeretünket, míg az amerikait kü­lönösen meglepte az, hogy a magyar nyelv más mint a német. Hasonlón járt X, tisztelt barátom, kit Aachenben a table d’ hotenál interpellált egy német politikus a ma­gyar kérdésre nézve, hogy hát miért is nem akarják a magyarok az ungaroknak megadni jogaikat. Wasum die Magyaren den Ungarn ihre Rechte vor­enthalten? Az úgynevezett magyar kérdés ily ere­deti formulázására barátom félig nevetve, félig boszan­­kodva kezdte magyarázni a dolgot, azaz falra hányni a borsót. Délután néhányan sétálni mentek, L. .. m­ pedig velem együtt, mint csónakdai adeptusok, nem állhat­tuk meg, hogy ki ne evezzünk a tengerre, s társulatunk dicsőségét ne hirdessük Anglia kréta partjai előtt, a mi úgy hisszük fényesen sikerült is. Ha R. . . Pál ba­rátunk velünk van, könybe lábbadtak volna szemei, a pesti Coonabdai admirálok ily diadala láttára; ugyan­is senki sem érez oly mélyen a csónak dicsőségéért s javáért mint ő. Este volt, mire Londonba visszajöttünk, ott el­válva egymástól akaratom ellen rávettem magam, hogy Madame Tasseand viasz-kabinetjébe menjek. Nem vagyok kiváncsi eféle látmányokra, mikben semmi haszon. Azonban Tasseand viasz alakjainak gyűj­teményét komoly férfiaktól is baltam érdekeseknek mondatni, mint a­mely különb az afféle vásárokon csavargó wachsfigm­en-cabineteknél. És valóban, alig léptem át a küszöbön, magam is érdekesnek találtam azt. Madame Tasseand ré­szint pénz árán, részint ajándékok útján sok történeti érdekű tárgyat, nagyemberek apró holmiait szerzé össze, mint például Napóleon sok házi szereit, asztalát, ingét, kapatját, zsebkendőjét, csizmakeféjét s efféle „ereklyéket“, mikre kegyeletesen rábámul a tömeg. A mi azonban Baját érdekkel s becsesei bir, az 181. életnagyságu viasz­alak, melyek az új s régibb kor legnevezetesebb embereit ábrázolják, rendes vagy alkalomszerű öltözetekben. Némely alak talapzaton áll, s nem tesz nagy benyomást, mert látszik, hogy szobrok, mások talapzat nélkül minden irányban van­nak a teremben fölállítva, s ezek rendkívüli élénk be­nyomást tesznek, mert sokszor közelről is alig bír­juk meghatározni, élő vagy viasz­alakok-e ? Némelyik­ről azt hisszük, szinte csak látogató mint magunk; majd megint a látogatót, ki az alakok közé vegyül, viaszbábnak tartjuk, é­s megdöbbentő a csalódás. Becse pedig e gyűjteménynek abban van, hogy az ala­kok élethűek. Itt látjuk Európa valamennyi fejedelmeit, híres államférfiait, dicsőséges íróit, nagy hadvezéreit. Né­melyik tömb csípős nedélylyel van összeállítva. Itt áll például négy férfi, közel egymás átellenében ; távolról nézve azt hinnéd, bizalmasan beszélgetnek; — a négy férfi nem más, mint Garibaldi, mellette Puezto a sze­rencsétlen nemes nápolyi minister, átellenében gróf Cavour, mellette II. Ferencz, az ifjú nápolyi exkirály. Nem messze tőlök áll IX. Pius pápa és Antonelli bi­­bornok. Amaz átszellemült jóság, ez nagy ész, erély s finom ravaszság bélyegével vonásain. Wiseman bibor­­nok mellett áll Abdel Kader, nem távol Luther és Cal­vin, — Washington, Franklin, Macaulay, Brongham, O’Connel, Cobden, Bright, Walter Scott, Macready és I Keen, — Miklós czár és Napoleon, az öreg és a mai,­­ az egész angol királyi udvar és a többi, és a többi.­­ Hallgatok azon tábori ágyról, melyen Napoleon St.­­I Helénában meghalt, é­s melyen mint halott kitünően ábrázolva van is; hallgatok, mert nevetségesnek lát­szanék, hogy viasz­ alak annyira meghassa az embert! Ez mind érdekes, s arcztanulmányozásra bő anyag. De a java a mellékteremben van, hova még fél shillin­get kell ráfizetnie, kibe akar jutni. Pedig ki ne menne be, miután a szoba neve: chamber of horrors, a bor­­zadályok terme. Itt a világ, de különösen Anglia híres gonoszte­vői, rablói, gyilkosai ábrázolják. Itt van azután Orsini, Pierri, Fieschi, Pianori és Marat. Érdekesebb a gyáva orgyilkosoknál, kiknek ar­czára van írva az ész háborodottsága. Mr. William P­a­­­m­e­r, a híres méregkeverő, kinek esete oly nagy zajt ütött az európai sajtóban. Ha az ember e jól hízott szőke gömbölyű pofára tekint, jóságot sugárzó sze­meivel, kopasz széles homlokával, tiszta fehér ingével, gyémánt gombbal mellén, egész typusát látja azon kis kövér mozgékony nyájas becsületes gazemberek­nek, kik oly gyakoriak az életben ; igaz lévén, hogy senki se hasonlít annyira a becsületes emberhez, mint a gazember. Itt áll a többi közt két híres útonálló ,sivány és gyilkos, csinos fiúk ; kivált egyiknek kissé lapos feje, alacsony homloka, nagy pofacsontjai, hossza széles gúnyos szája, lekonyuló orra, rnt sovány arerdőre gyilkos gyűlöletes szemei, — minden porczikája el­árulja a gonosztevőt, — ezt az alakot gyönyör lett volna tanulmányozni, ha az embernek ideje lett volna öltözetök azonban nagyon elüt attól, minőnek a zsiványt mi képzeljük a Patkók hazájában; hasonlit a vándor mes­terlegényekéhez, becsapott tetejű sapka fejükön, pan­talon, kopott frakk, kezekben bot, zsebekben bicska. Ily egyszerű eszközökkel vitték ki ezek nagy tettei­ket, rettegésbe hozva London közvetlen vidékét. Nemes példányai az emberiségnek továbbá Bur­ke és Hare urak, kik mindennemű fogásokkal laká­saikra csalogatták az embereket, ott megölték, s ter­teiket eladták bonczolás végett, rndvágyó orvosoknál A lehető legelőnyösebb húskereskedés, mely beruhá­zási tőkét nem is igényel. Egyetlenegyet kivéve, hol szerelemféltés volt a gyilkosság indoka, valamennyi akasztófára valót pénz vagy bírta gonosz tetteire. Jellemző a korra és nem­zetre; ez utóbbira, mely higgadt vérmérsékű lévén, a pillanat heve ritkán vesz erőt rajta, hanem hidegen számítva követi el a bűnt. Meglepő volt a rablók és gyilkosok sorában lát­ni az indiai hős Nena Sahibot, erőteljes s mégis puha ravasz arczával. Az alkotmányos angol nép is, mint az absolut kormányok a zsiványokkal helyezi egy vonalra a „rebelliseket“. Már ez T­uso. Volt még egy gentleman e szép társaságban, ki minduntalan más boardinghouseba harczolkodott, ott kiszemelte magának a bérlakók egyikét, azt megölte, s értékes holmjaival odább állt. Sohá nem tudtak nyo­mába jönni, mert igen gentlemanlike öltözetű, cilinde­­res, frakkos, tisztes úr vala öleme; másrészt Angliában a ház minden rendőri tolakodás ellenében szentnek tekintetik, s lakóik minden ellenőrködés nélkül hordoz­­kodnak be és ki, a nélkül, hogy ki­ is milétüket valaki kérdezné. Szegény Angliában nincs „Meldzettel.“ Bántam is, hogy láttam e derék embert; a­mint haza jöttem, magamra zártam a szobaajtót. benn- Tájékozás. Váljon Napoleon császár egész ministériumától, vagy csupán Thouveneltől vált-e el, még nincs határo­zottan tudva; a „Morn­ Post“ tegnapi tudósítását nem erősíti még meg semmi hivatalos közlemény. Hogy mily hatást fogna egyébként ama hír valósulása tenni, kitű­nik már azon rettegésből, mely a párisi börzén Thouvenel és Fould visszaléptének puszta hírére ke­letkezett. A hitelpapírok rögtön 1, 25-el estek le; mi fog még akkor történni, ha valóban bekövetkezik a ministérium teljes átváltozása ?­­ A­mély lenyomó hatást tett azonban Thouvenel visszalépése Párisban, épen oly emelő eredménye volt Dronin de Lhnys kine­­veztetésének a bécsi börzén, mely az ezüst értékét azonnal jelentékenyen leszökteté. Ez utóbbira természetesen a legjobb hatást kelle tennie azon minister föllépésének, kinek múltjából leg­élesebben az Austria iránti barátság vonása tűnik k­i, minek jelérői most is a Sz. István rend nagykeresztjé­t viseli. Ezen baráti érzé­let pedig nála valódi meggy­ő­ződés eredménye, mit tanúsított akkor, midőn az­ a krimi hadjárat után a császár ellenében is érvényesig. Miként gondolkozik a római kérdésre vonatkozólag, legjobban kitünteti a nemzeti gyűlésben tett ezen nyilatkozata : „Sohasem fogom a franczia respu­blikát az összes respublikákkal együttesnek tekin­teni. IX. Pius kettős jellemmel bir, mint világi uralkodó Rómában s mint az egyház feje. In­nen a nehézség. Ha a világi fejedelem elvesztené ko­ronáját, ebbe senkinek sem lenne joga beleszólni; de az egyház fejének szabadnak kell lennie s az egész kath­o­likus világ érdekelve van az által, hogy e szabadság va­­lódi legyen.“ Ez volt nyilatkozata 1849-ben,és semmi sem jogosít föl azt hinni, hogy­­ akkor csak a villám­i helyzet diplomatája volt; gazdagsága mindig megen­gedő neki a független vélemény táplálását, s ő azt min­dig ki is mondá; ha pedig nem birá azt győzelemre juttatni, visszalépett. Ha tehát a császár őt most ism­­ a ktd­rigyek élére állítja, ez annak bizonysága, hogy Dronin de Llnys fölebbi politikai hitvallása képezi a tuileriák római politikájának is alapelvét. Egy bécsi lap azon hiszemét fejezi ki, miszerint Dronin de Lhnys kineveztetése egyszersmind Porosz­­ország iránti szívességi szolgálat is. A tuileriák ura t. i. előre látja, hogy Austria és Poroszország közt komoly viszályok fognak kifejlődni, s ki lenne ez esetben alkalmasabb mint Dronin de Lhnys a két hatalom közti alkudozásokat közvetítni? — Nem ereszkedünk e conjectura bővebb taglalásá­ba , de azt hiszszü­k, hogy az alkalmas közvetítő ép oly alkalmas lehet egyszersmind ezen lehetséges vi­szályok eltávolítására is, s csak ez értelemben oszthat­nák az említett szívességi szolgálat iránti nézetet. Ámde várjuk be az új küü­ü­gyminister tevékeny­ségének első gyümölcseit, s csak ezekből fogjuk föllép­tének egész jelentősségét megítélhetni. Ne feledjük azonban a porosz bel­viszályt ma sem. A lapok még folyvást vitatkoznak azon, vájjon valóban meg van e sértve az utóbbi tények által a porosz al­kotmány vagy sem? A helyzet fő kérdése azonban nem ez, hanem az, hogy mit fog a kormány jövőben tenni. Egy kis alkotmánysértéstől Bismark valóban nem ijedne vissza, csak aztán olyan vágásokba bírná azt vinni, hogy azo­kban úgy forogna az állam szekerének keze

Next