Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)
1862-10-18 / 240. szám
Második évi folyam 240. szám — 1862. H. (‘rke Ritó-hivatal: Uri-utcza Libasinszky-ház. Kiadó hivatal: Barátok tere 7. e. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó* hivatalban, barátok tere 7. szám, földszint.. Vidékén bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Szombat/October 18. Előfizetési árak austriai értékben. hordva, ft kr Vidékre, naponkint poer* Budapesten házhoz ft kr Egészdvre 16 — Évnegyedre 4 — ívre 8 — ft kr f Egészévre 16 — Évnegyed ívre 8 — NEMHIVATALOS RÉSZ. Ö cs. k. Apostoli Felsége legfelsőbb kézirata a magyar kir. Főkancellárhoz a nemzeti múzeum és nemzeti színház ügyében. Kedves gróf Forgách ! Tudomásomra jutott, hogy a néhai nagybátyám, József Főherczeg s Magyarország nádora gondoskodása által életbe léptetett nemzeti múzeuma, valamint a pesti magyar nemzeti színház, ama segélyzés dacára, melyet ezen két intézet az ország részéről élvez, oly helyzetben vannak, melyben az azok irányában képezhető igényeknek egyáltalában nem felelhetnek meg. Azon szándékkal, hogy ezen két intézet addig is, míg a törvényhozás útján, a szükséges intézkedéseket megtenni lehetséges leendő segélyzésben részesittessék, önt ezennel fölhívom, hogy Nekem azok helyzetéről, s az azok számára megadandó segély terjedelméről mielőbb kimerítő jelentést tegyen, Ischl, oct. 14. 1862. Ferenc/, József s. k. Azon legfölsőbb kéziratnak, melyet föntebb közölhetni szerencsések valánk, első örvendetes benyomása alatt talán nem sikerül tisztán kifejeznünk azon érzetet, melyet e fejedelmi tény bennünk mindenekelőtt ébresztett. Midőn Ő Felsége honatyai gondoskodását azon két intézetre forditá, miknek egyike nemzeti hagyományaink őre, másika pedig nemzeti mivelődésünk temploma gyanánt kegyeltetik az ország által, nem lehet örömérzetre nem gerjednünk a fejedelemnek és nemzetnek egy téren való szerencsés találkozásán, — és e tér a nemzeti mivelődés ápolása. A megoldatlan nagy politikai kérdések zűrzavarában, miknek senki se tudja mikor fog a józan kiegyenlités valahára véget vetni — lehetlen, hogy a gondolkozó magyarnak eszébe ne jusson nagy hon fiánk politikai tanrendszere, ki az alkotmányos kérdések elé és fölé helyezé a nemzet szellemi s anyagi fejlődésének kérdéseit, a kultura érdekeit, mik eddig ápolatlanok voltak haánkban; lehetlen, hogy meg ne emlékezzék Nagy _ ______ Pál classicus mondatáról, mely azon hazafi politikájának csak más kifejezése vola : „az elveszett alkotmányt egy nap alatt visszaszerezhetni, az elveszett nemzetiséget soha!“ Ne vegye ezt valamely frivol elme czélzásnak. Nem czélzás az, hanem a nemzet helyzetéből folyó reflexió. Tizennégy éve múlt, mióta első sorba és élére állíták az alkotmánykérdést, s ugyanazon idő óta kompromittáltuk az alkotmánynyal együtt a nemzet szellemi s anyagi haladását, melynek oly nagy sikerrel jártunk már biztos utain. Nem természetes-e, nemzetünknek azon, reményeink által mindig rövidnek hazudott, valóságban azonban mindig hoszabban tartó leirhatlan állapotai közt, mikben vagyunk, visszafordulni, ha csak egy sóhajjal is, Széchenyi és Nagy Pál tanaihoz ? És a nemzet neme ezen rendszerhez tért vissza, midőn a 48 által rámért politikai csalódásokat szenvedőleges nyugalommal állta ki, de rögtön fölfogta a nemzeti mivelődésnek 48-ban elejtett fonalát, s a mint, s a mily mérvben lehetett, tevőlegesen fölkarolta az arra irányzott eszközöket , s fillérenként, forintonként gyűjtött százezereket az irodalom s tudomány ápolására, nemzeti akadémia, színház, múzeum számára? Azonban nem intenek-e lépten nyomon a nagy áldozatokkal kezdett, de befejezetlen, vagy mostoha viszonyok folytán sülyedező közintézeteink, hogy a nemzet közmivelődési ügye sokkal nagyobb föladat, semhogy azt krajczáregy- rétek, s magánadakozások sikeresen s oly nagy mérvben előmozdítsák , milyenhez különben erőnk s jogunk van ? És ha az eszmék fonalán visszaemlékszünk a trón és nemzet közti harmónia ama gyönyörű, de vajmi rövid napjaira, midőn V. Ferdinánd, és az uralkodó ház annyi jeles tagja tetemes összegekkel járultak a magyar akadémia megalapításához; s egy cs. k. főherczeg (József) személyesen fáradott a muzeum és színház létrehozatalán, ha visszaemlékszünk azon készségre, melylyel nyelvünket országos jogaiba helyező törvényeink szentesíti ettek, s azon időre, midőn a király országgyűléséhez, s most uralkodó fejedelmünk kir. helytartói minőségben Pest vármegyéhez magyar nyelven szólottak! ha fontolóra veszszük, hogy még az annyi kérdést nyíltan hagyott octoberi diploma is, a fejedelmi akarat ezen tiszta emanatiója — a nemzeti nyelvet teljesen s tökéletesen visszahelyező törvényes állapotába! És végre, ha mint politikusok meg kell győződve lennünk, hogy Magyarország létele csak a legitimitás alapján biztos és e legitimitás csak uralkodó házunkban van személyesítve! Lehetlen, hogy azon homályos sejtelem, mely többé kevésbé minden magyarban megvan, tiszta öntudattá ne váljék, miszerint : nemzetiségünknek érdeke a dynastiáéval egy,s annak legjobb akaróját , nemzeti micelődésünknek rokonszenves ápolóját találjuk a dynastiában, mely — mihelyt a fölébredt nemzet maga érdeket mutatott századokig elhanyagolt nyelve iránt, nem késett annak ügyét magáévá tenni, s előmozdítani ? És hogy az imént mondottak nem ábránd, mutatja a legfelsőbb kézirat is, melyben a Föl- vég, midőn még alig száradott meg anyagi regeneratiónkat eszközlendő hitelintézetünk oklevelén áldásteljes aláírása, legkedveltebb szellemi mivelődési intézeteinkre terjeszté ki tettleges részvétét. Nem szabad-e ? nem kell-e ily tényeket egy szebb jövő jóslatteljes zálogául üdvözölnünk!? K. A. TÁRCZA: Nyugati leveleit. Kecskeméthy Auréltól. London, aug. 25. VII. Második vasárnap Londonban. A most splendid wheather Brighton, mond Breijn, tengerbe magyar, drámai tréfa két felvonásban, felvonás közben dicső ebéd, szavalat és zene nélkül. Befejezés Madame Tusseaud nagy fél fiai s zsiványai társaságában. Ha olyan idő jár Londonban, melyre mi azt mondjuk: beborult, ha a nap fehér ködpárától elfátyolozva halvány sugaraival csak biztat, hogy talán bizony még csakugyan ki fog derülni — az angol azt szép időnek, nice vagy épen beantifuit wheathernek nevezi; ha a nap már elég erős árnyat is vetni, akkor lelkesedéssel mondja: legtündöklőbb idő, a most splendid wheather! Ilyen most splendid időt éltünk meg aug. 24 ként vagy tizen sorakozva magyar és franczia pantalonos atyafiak a Londonbridge stationtól elindulánk Brightonba, a szépségéről, gazdagságáról híres aristocraticus tengeri fördőhelyre. Becsületemre mondhatom, hogy magyar létünkre nem sokat tapasztalunk Angliában s egész utunkon azon változó úrkeletü eszményi jószágból, melyet rokonszenvnek neveznek. Hanem midőn itt a vasúti vagyonba ültünk, melyet egészen elfoglaltunk, a vasúti jegyszedő megpillantván, nyájasan szólt: „Önök magyarok, nemde ?“ Igen is. „You can smoke, if you please.“ —rDohányozhatnak önök,ha tetszik!“ Lám, mennyire ismernek, s mily rokonszenvvel viseltetnek irántunk az angolok ! Mennyire tudják, hogy a magyar ember el nem lehet pipa nélkül; ezt tudva, ámbár tilos vasúti kocsikon a dohányzás, nekünk magyaroknak megengedik. Ez a kody barátom, ki rettentő sokat tart a népek rokonszenvére, e nevezetes eseményből a legmegnyugtatóbb következtetésekre jutott hazánkra nézve, miknek merészségét senki se vitatta, nem lévén szándékunk politizálni, hanem mulatni. Legjobb kedvünk is lehetett, mert azon boszú alagutak egyikében, mik alatt eszeveszett gyorsasággal átröpül két vonatunk, a múlt vasárnap két ellenkező oldalról jövő vonat teljes erővel összeütközött, pár száz ember megsebesült, néhány meg is halt; minélfogva igen örültünk, hogy ez pár nap előtt történt, nem lévén valószínű, hogy nyolcz napra reály második eset adja elő magát. Ezen a Czörnig báróénál is biztosabb statistikai számítás valónak bizonyult is, mert egyszerre különös üdítő frisséget érzünk találni a vagyonba, melyen érezni lehetett, hogy már közeledünk a tengerhez, — s valóban vagy tiz percz múlva épkézlábbal megérkeztünk Brightonben. Szép város, melynek nagyrész e lejtén s dombokon, amphitheatrum gyanánt, — főutczája pedig, vagy is legválasztékosabb házsora csaknem egyenes vonalban a tengerre néz. Nem hiszem, hogy akárkit is meglepjen, ha egy tengeri város a tengerre néz; ez oly természetesnek látszik, mint hogy a budai zugliget nem Nyíregyházán, hanem a hegyek közt van. De mégis nagy különbség van tengeri fördő s tengeri fördő közt! A koránkban annyira divatos Ostende nem hasonlítható például a Hága melletti bájos Scheveninghez; mindkét város ugyan nem bir kilátással a tengerre, de ennek legalább partja nyílt; mig Ostende kilátását kikötő faállványok s a part művei csonkítják. Brighton legszebb s legnagyobb városrésze lenéz a tengerre s egy átlátszó nap, hol viz és ég kölcsönösen adnak egymásnak szint és világosságot, mint e napon, a láthatáron föltünedező s játszva közelgő vitorlások, azt vélnéd, más világból jönek. Hát még a háborgó tenger vad tombolását mily fölséges érzés lehet e biztos, pompás házakból szemlélni, s tehetlen üvöltését hallani ? Mert hősiesség ide, hősiesség oda, úgy tapasztaltam, hogy legtöbb ember csúfabbnak találja a háborgó tengert hajóból, mintsem világító toronyból, vagy más biztos helyről látva, avagy a regényben olvasva! Dicső idő volt; a tenger tündöklő, mint a gombház zománcza; a dagály játéka a parton szemet kecsegtető , félig bádgyadt, félig bűvös szellő lengett, melyet a tenger mozgása idézett elő; a viz tiszta kék hullámai s fehér babgyűrűi vonzók ; a fördés vágyának nem lehete ellenállni, s kezdeményezésem után egyikünknek sem. Betolattuk magunkat kocsikon a hullámok közé s pár percz múlva úszva küzdöttünk velük, nyelve a sós vizet — quantum satis. Csodáltam, hogy a szent angolok megengedik vasárnap a fürdést, nyilvánosan , s megelégszenek azzal, hogy a rendőrség szigorún ügyel, nehogy valaki a közmorált az által megsértse, hogy magát a kocsiból ingben, vagy félmeztelen láttatja a parton ólálkodók által; — ha aztán a vízben csak bokáig áll is, — a morál meg van mentve. Hanem használtuk is az alkalmat, hogy lemossuk magunkról sós vízzel, s ledörzsöljük homokkal azon kőszénpiszkot, mely Londonban az emberre ragad. Bűneinkből azonban egyet legalább nem bírtunk lemosni, s ez a — torkosság; alig jöttünk ki a vízből, s első gondunk volt ■— hol lehetne jó reggelit, lunche-t vagy ebédet, nevezzétek a mint tetszik, leghamarább kapni. És —ol emberi hálátlanság — elfeledém nevét azon elegáns vendéglőnek, hova sorsunk bevetett, hol alig egy óra múlva pompás halakból s dicső coteletekből, s mint önkint érződik — párolgó krumplik s óriási óbesterből álló ebéd vigasztalt meg. Étel után more patrio nyújtózni akarva szivarra gyújtottunk, de a pinezér tiszteletteljes komolysággal óvást tőn ezen inparlamentáris viselet ellen, s kivezetett a csinos ebédlőből egy zugba, milyen rendesen a smoking room, (dohányzó szoba) hol egy német, egy amerikai, egy sehweitzi touristát találtunk füstölögve ugyanoly rész kávé mellett, minővel nekünk is szolgáltak. Ezen azak hallván, hogy német, franczia, angol nyelven társalgónk egymás közt, fölváltva a magyarral, nem győzték csodálni nyelvismeretünket, míg az amerikait különösen meglepte az, hogy a magyar nyelv más mint a német. Hasonlón járt X, tisztelt barátom, kit Aachenben a table d’ hotenál interpellált egy német politikus a magyar kérdésre nézve, hogy hát miért is nem akarják a magyarok az ungaroknak megadni jogaikat. Wasum die Magyaren den Ungarn ihre Rechte vorenthalten? Az úgynevezett magyar kérdés ily eredeti formulázására barátom félig nevetve, félig boszankodva kezdte magyarázni a dolgot, azaz falra hányni a borsót. Délután néhányan sétálni mentek, L. .. m pedig velem együtt, mint csónakdai adeptusok, nem állhattuk meg, hogy ki ne evezzünk a tengerre, s társulatunk dicsőségét ne hirdessük Anglia kréta partjai előtt, a mi úgy hisszük fényesen sikerült is. Ha R. . . Pál barátunk velünk van, könybe lábbadtak volna szemei, a pesti Coonabdai admirálok ily diadala láttára; ugyanis senki sem érez oly mélyen a csónak dicsőségéért s javáért mint ő. Este volt, mire Londonba visszajöttünk, ott elválva egymástól akaratom ellen rávettem magam, hogy Madame Tasseand viasz-kabinetjébe menjek. Nem vagyok kiváncsi eféle látmányokra, mikben semmi haszon. Azonban Tasseand viasz alakjainak gyűjteményét komoly férfiaktól is baltam érdekeseknek mondatni, mint amely különb az afféle vásárokon csavargó wachsfigmen-cabineteknél. És valóban, alig léptem át a küszöbön, magam is érdekesnek találtam azt. Madame Tasseand részint pénz árán, részint ajándékok útján sok történeti érdekű tárgyat, nagyemberek apró holmiait szerzé össze, mint például Napóleon sok házi szereit, asztalát, ingét, kapatját, zsebkendőjét, csizmakeféjét s efféle „ereklyéket“, mikre kegyeletesen rábámul a tömeg. A mi azonban Baját érdekkel s becsesei bir, az 181. életnagyságu viaszalak, melyek az új s régibb kor legnevezetesebb embereit ábrázolják, rendes vagy alkalomszerű öltözetekben. Némely alak talapzaton áll, s nem tesz nagy benyomást, mert látszik, hogy szobrok, mások talapzat nélkül minden irányban vannak a teremben fölállítva, s ezek rendkívüli élénk benyomást tesznek, mert sokszor közelről is alig bírjuk meghatározni, élő vagy viaszalakok-e ? Némelyikről azt hisszük, szinte csak látogató mint magunk; majd megint a látogatót, ki az alakok közé vegyül, viaszbábnak tartjuk, és megdöbbentő a csalódás. Becse pedig e gyűjteménynek abban van, hogy az alakok élethűek. Itt látjuk Európa valamennyi fejedelmeit, híres államférfiait, dicsőséges íróit, nagy hadvezéreit. Némelyik tömb csípős nedélylyel van összeállítva. Itt áll például négy férfi, közel egymás átellenében ; távolról nézve azt hinnéd, bizalmasan beszélgetnek; — a négy férfi nem más, mint Garibaldi, mellette Puezto a szerencsétlen nemes nápolyi minister, átellenében gróf Cavour, mellette II. Ferencz, az ifjú nápolyi exkirály. Nem messze tőlök áll IX. Pius pápa és Antonelli bibornok. Amaz átszellemült jóság, ez nagy ész, erély s finom ravaszság bélyegével vonásain. Wiseman bibornok mellett áll Abdel Kader, nem távol Luther és Calvin, — Washington, Franklin, Macaulay, Brongham, O’Connel, Cobden, Bright, Walter Scott, Macready és I Keen, — Miklós czár és Napoleon, az öreg és a mai, az egész angol királyi udvar és a többi, és a többi. Hallgatok azon tábori ágyról, melyen Napoleon St.I Helénában meghalt, és melyen mint halott kitünően ábrázolva van is; hallgatok, mert nevetségesnek látszanék, hogy viasz alak annyira meghassa az embert! Ez mind érdekes, s arcztanulmányozásra bő anyag. De a java a mellékteremben van, hova még fél shillinget kell ráfizetnie, kibe akar jutni. Pedig ki ne menne be, miután a szoba neve: chamber of horrors, a borzadályok terme. Itt a világ, de különösen Anglia híres gonosztevői, rablói, gyilkosai ábrázolják. Itt van azután Orsini, Pierri, Fieschi, Pianori és Marat. Érdekesebb a gyáva orgyilkosoknál, kiknek arczára van írva az ész háborodottsága. Mr. William Pamer, a híres méregkeverő, kinek esete oly nagy zajt ütött az európai sajtóban. Ha az ember e jól hízott szőke gömbölyű pofára tekint, jóságot sugárzó szemeivel, kopasz széles homlokával, tiszta fehér ingével, gyémánt gombbal mellén, egész typusát látja azon kis kövér mozgékony nyájas becsületes gazembereknek, kik oly gyakoriak az életben ; igaz lévén, hogy senki se hasonlít annyira a becsületes emberhez, mint a gazember. Itt áll a többi közt két híres útonálló ,sivány és gyilkos, csinos fiúk ; kivált egyiknek kissé lapos feje, alacsony homloka, nagy pofacsontjai, hossza széles gúnyos szája, lekonyuló orra, rnt sovány arerdőre gyilkos gyűlöletes szemei, — minden porczikája elárulja a gonosztevőt, — ezt az alakot gyönyör lett volna tanulmányozni, ha az embernek ideje lett volna öltözetök azonban nagyon elüt attól, minőnek a zsiványt mi képzeljük a Patkók hazájában; hasonlit a vándor mesterlegényekéhez, becsapott tetejű sapka fejükön, pantalon, kopott frakk, kezekben bot, zsebekben bicska. Ily egyszerű eszközökkel vitték ki ezek nagy tetteiket, rettegésbe hozva London közvetlen vidékét. Nemes példányai az emberiségnek továbbá Burke és Hare urak, kik mindennemű fogásokkal lakásaikra csalogatták az embereket, ott megölték, s terteiket eladták bonczolás végett, rndvágyó orvosoknál A lehető legelőnyösebb húskereskedés, mely beruházási tőkét nem is igényel. Egyetlenegyet kivéve, hol szerelemféltés volt a gyilkosság indoka, valamennyi akasztófára valót pénz vagy bírta gonosz tetteire. Jellemző a korra és nemzetre; ez utóbbira, mely higgadt vérmérsékű lévén, a pillanat heve ritkán vesz erőt rajta, hanem hidegen számítva követi el a bűnt. Meglepő volt a rablók és gyilkosok sorában látni az indiai hős Nena Sahibot, erőteljes s mégis puha ravasz arczával. Az alkotmányos angol nép is, mint az absolut kormányok a zsiványokkal helyezi egy vonalra a „rebelliseket“. Már ez Tuso. Volt még egy gentleman e szép társaságban, ki minduntalan más boardinghouseba harczolkodott, ott kiszemelte magának a bérlakók egyikét, azt megölte, s értékes holmjaival odább állt. Sohá nem tudtak nyomába jönni, mert igen gentlemanlike öltözetű, cilinderes, frakkos, tisztes úr vala öleme; másrészt Angliában a ház minden rendőri tolakodás ellenében szentnek tekintetik, s lakóik minden ellenőrködés nélkül hordozkodnak be és ki, a nélkül, hogy ki is milétüket valaki kérdezné. Szegény Angliában nincs „Meldzettel.“ Bántam is, hogy láttam e derék embert; amint haza jöttem, magamra zártam a szobaajtót. benn- Tájékozás. Váljon Napoleon császár egész ministériumától, vagy csupán Thouveneltől vált-e el, még nincs határozottan tudva; a „Morn Post“ tegnapi tudósítását nem erősíti még meg semmi hivatalos közlemény. Hogy mily hatást fogna egyébként ama hír valósulása tenni, kitűnik már azon rettegésből, mely a párisi börzén Thouvenel és Fould visszaléptének puszta hírére keletkezett. A hitelpapírok rögtön 1, 25-el estek le; mi fog még akkor történni, ha valóban bekövetkezik a ministérium teljes átváltozása ? Amély lenyomó hatást tett azonban Thouvenel visszalépése Párisban, épen oly emelő eredménye volt Dronin de Lhnys kineveztetésének a bécsi börzén, mely az ezüst értékét azonnal jelentékenyen leszökteté. Ez utóbbira természetesen a legjobb hatást kelle tennie azon minister föllépésének, kinek múltjából legélesebben az Austria iránti barátság vonása tűnik ki, minek jelérői most is a Sz. István rend nagykeresztjét viseli. Ezen baráti érzélet pedig nála valódi meggyőződés eredménye, mit tanúsított akkor, midőn az a krimi hadjárat után a császár ellenében is érvényesig. Miként gondolkozik a római kérdésre vonatkozólag, legjobban kitünteti a nemzeti gyűlésben tett ezen nyilatkozata : „Sohasem fogom a franczia respublikát az összes respublikákkal együttesnek tekinteni. IX. Pius kettős jellemmel bir, mint világi uralkodó Rómában s mint az egyház feje. Innen a nehézség. Ha a világi fejedelem elvesztené koronáját, ebbe senkinek sem lenne joga beleszólni; de az egyház fejének szabadnak kell lennie s az egész katholikus világ érdekelve van az által, hogy e szabadság valódi legyen.“ Ez volt nyilatkozata 1849-ben,és semmi sem jogosít föl azt hinni, hogy akkor csak a villámi helyzet diplomatája volt; gazdagsága mindig megengedő neki a független vélemény táplálását, s ő azt mindig ki is mondá; ha pedig nem birá azt győzelemre juttatni, visszalépett. Ha tehát a császár őt most ism a ktdrigyek élére állítja, ez annak bizonysága, hogy Dronin de Llnys fölebbi politikai hitvallása képezi a tuileriák római politikájának is alapelvét. Egy bécsi lap azon hiszemét fejezi ki, miszerint Dronin de Lhnys kineveztetése egyszersmind Poroszország iránti szívességi szolgálat is. A tuileriák ura t. i. előre látja, hogy Austria és Poroszország közt komoly viszályok fognak kifejlődni, s ki lenne ez esetben alkalmasabb mint Dronin de Lhnys a két hatalom közti alkudozásokat közvetítni? — Nem ereszkedünk e conjectura bővebb taglalásába , de azt hiszszük, hogy az alkalmas közvetítő ép oly alkalmas lehet egyszersmind ezen lehetséges viszályok eltávolítására is, s csak ez értelemben oszthatnák az említett szívességi szolgálat iránti nézetet. Ámde várjuk be az új küüügyminister tevékenységének első gyümölcseit, s csak ezekből fogjuk fölléptének egész jelentősségét megítélhetni. Ne feledjük azonban a porosz belviszályt ma sem. A lapok még folyvást vitatkoznak azon, vájjon valóban meg van e sértve az utóbbi tények által a porosz alkotmány vagy sem? A helyzet fő kérdése azonban nem ez, hanem az, hogy mit fog a kormány jövőben tenni. Egy kis alkotmánysértéstől Bismark valóban nem ijedne vissza, csak aztán olyan vágásokba bírná azt vinni, hogy azokban úgy forogna az állam szekerének keze