Sürgöny, 1862. október (2. évfolyam, 225-251. szám)

1862-10-19 / 241. szám

241. szám — 1862. Második évi folyam Vasárnap, October 19. Szerkenttö-hivatal: Uri-uteza Libaainszky-ház. ki­adó-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó- hivatalban. Birtok-tere 7. szám földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben, Budapesten házhoz hordva. Vidékre, naponkint postás ft kr ft kr Egésiévre 16 — E vne*> y «dre 4 — Félévre 8 — ft kr . L s Egészévre 16 — Évnegyedre 4­­— Félévre 8 — HIVATALOS RÉSZ. ő cs. k. Apostoli Felsége báró Luzsénszky Henrik s Gusztáv századosokat a hadseregben cs. k. kamarási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. Ö cs. kir. Apóst. Felsége f. hó 1-röl Schmidt Nándor pesti tanár vezetéknevének „Kováts“ra, Mrawinácz Mátyás torontálmegyei batzfeldi szü­­letésű­ Pesten tartózkodó borbély vezetéknevének „Ha­ngy­ási“-ra, és Ochs Mátyás csongrádmegyei mindszenti lakos vezetéknevének „Schwarz“-ra átváltoztatását legkegyelmesebben megengedni mél­tóztatott. Ö cs. kir. Apóst. Felsége f. évi September 30-tól Trükk­er Pál vasmegyei kis-czeli lakos vezetékne­vének „Tor“-ra kért átváltoztatását legkegyelmeseb­ben megengedni méltóztatott. Ő cs. kir. Apost. Felsége múlt hó 21-től Neu­­m­­­b­r­e­r Antal soproni vendéglős vezetéknevének „Nérei“re kért átváltoztatását legkegyelmesebben megengedni méltóztatott. Ő cs. kir. Apostoli Felsége f. évi September 26-ról Metzger József pesti mázoló-mester vezetéknevé­nek „M­é­s­z­á r­o­s“ra kért átváltoztatását legkegyel­mesebben megengedni méltóztatott. A brü­nni cs. k. helytartóság a Magyarhonban uralgó keleti marhavész beherczolásának meggátlása tekintetéből következő, a szarvasmarhaszállítást illető megszorítási rendszabályokat rendelt el: Bécs és Brünn városok élelmezésére Magyarhonból szállítandó min­dennemű szarvasmarha egyedül Kopscban helységen át Landenburg kerületi Neudorfba, hol vasúti állomás létezik, szabályszerű egészségi menetlevél előmutatása mellett hajtathatik be, hol az, az ott fölállított marha­­szemlélő bizottmány által történt megvizsgálása után jó egészségben találtatása esetében s ha akadálytalan igazolvánnyal van ellátva, késedelem nélkül vasúton Bécsbe vagy Brünnbe tovább fog szállíttatni. Magyarhonból érkező mindennemű egyéb vágó, avagy vonó marhának behajtása­ úgyszintén nyers hús, olvasztatlan fagygyu,fris bőrök, csontok, szarvak és kör­möknek bevitele föltétlenül tiltatik. Olvasztott fagygyunak, úgyszintén száraz csontok­ és bőröknek bevitele, ha igazolvánnyal kimutattatik, hogy azok vészmentes vidékről hozatnak, továbbá szar­vak­ és körmöknek behozatala , mihelyt azoknak sza­bályszerűen történt tisztítása mutattatik ki, kizárólag csak a belépti állomáson Neudorfon át engedtetik meg. Az uralgó keleti marhavész alkalmá­ból a prágai cs. kir. helytartóság az idegen marhák szállítását kizárólag csak vasúton engedte meg, minél fogva elrendeltetik, hogy a Csehországba szállítandó vágó marha a vaspályára leendő fölrakodásnál min­den csehországi kiszállási állomásra szóló külön egész­ségi menetlevéllel ellátva legyen, melyben egyszers­mind azon helység neve is foglaltassék, hová a marha hajtatni szándékoltatik. NEMHIVATALOS RÉSZ. Tájékozás. Párisban csakugyan egészen uj ministeri jegy­zék keringett, s ebben oly személyek is szerepeltek. TÁRCZA. Nyugati levelek­. Kecskeméthy Auréltól. London, aug. 28. VIII. Esti időtöltés Londonban. Egy részök elbeszélhető. A többivel úgy vagyunk mint a modern sajtószabadság­gal, mely szerint mindenről szabad­­ hallgatni. Oxford Hall. Eldorado, London-Pavillon. Dancingroom. Alhambra. Cremonic gardens s egyéb kevésbé bájos bűnbarlangok. Föltéve, hogy van száz kegyes olvasóm, kilencz­­venkilenc, bizonynyal azt biendi, hogy az estéket szín­házban töltök. Csalódás. Én legalább egyetlenegy 87.ínházban sem voltam. Külföldön utazónak főczélja a népisme, s a népet bizonyos tekintetben színészete is jellemzi; föltéve, hogy a színi, egyáltalán a művészi érzék a népnek egy kiváló tulajdona, mint például az olasznak vagy francziának, kiknek színészete a nem­zeti miveltség s­zociális élet egyik főtényezője. Az angol dicsekhetik ugyan, hogy kebléből kelt ki a világ legnagyobb dramaturgja, —s volt ezenkívül is sok jeles dráma- s vigjátékirója, — a nemzet nagy részt is részén s élheletet talál színészetében: mind a mellett nem képezi az az angol nép élet lényeges vagy kiválóbb vagy jellemző részét. Ehhez járni, hogy a „season“ sem volt kedvező ; egyik nagy színház zárva, a többi jellemzetességét elvesztve azon oknál fogva, mert a londoni úrivilág már kitakarodott nyaralóra, é­s a leszállított árak mellett más közönség, leginkább idegenek foglalják el a helyeket. Pedig bizonnyal a legérdekesb teendőit a fehér mellényben, rózsabokrétázott fekete frakkban s nagy toilettben reszelgő angol úri közönséget , a fa­shionable világot szemlélni. Azonkívül nem elég egy előadást látni, hogy jellemezni lehessen az angol színészetet, gyakran bemenni pedig nem lehet annak, ki legalább pár hónapot nem tölt Londonban. Ennélfogva nem volt sem alkalom, sem idő fog­lalkoznunk a szín­művészettel. Annál inkább éreztük magunkat utalva a színé­szet azon pótlékára, mely Londonban a tulajdonképi népszínészetet képezi, — minthogy a nagy színházak legolcsóbb helyei 2—4—6 shilling lévén — onnan nem annyira az alsó, mint inkább a mérsékelt jövedelmű s decorumot megőrizni kénytelen, de egy koronát (10 sz.) vagy fontot kidobni nem bíró középsorsnak teljesen kizárvák.. E surrogát-színészetnek különféle csodálatos po­gány templomai vannak. A mértföld hosszú hires Oxford­ Street egyik ka­puja tü­ndéb­en van kivilágítva; ez a híres Oxford Music­­ball. Bemenet fizetünk egy shillinget; ez a rendes földszinti díj; a karzatok, ber kényelmesebb ülés s többnyire a buff­etek is vannak, két shilling. Szép, ízletes s oszlopokkal, mik a karzatot tart­ják, ellátott terembe lépünk. Földszint vagy állnak, vagy sűrűn egymás mellett asztalok körül ülnek meg­lehetős hallgatagul a nézők, ritkán élvezvén egyebet pezsgő, czitrom, vagy sörnél. Átellenben van a kis szín­pad. A függöny fölhúzódik s három szerecsen kezd bo­­hóczkodni; az és szolga s a borbély különféle tréfákat űznek egymással; közben pedig néger-dalokat éne­kelnek guitár- és tombola-kiséretté. Mint a franczia szereti az angolt paródiázni, a német a francziát, az austriai a csehet vagy magyart, úgy az angol bohózat legkedveltebb eleme a néger. Ha Ira Aldrige fajrokonai közül nem találkozik mű­vész, kit szerződtetni lehetne, megteszi a fehér is, csak kezét, nyakát, arczát, haját be kell jól feketíte­nie. Persze, hogy nem mesterség felismerni a valódi 8 álnégert, de ez mindegy, csak fekete legyen, ily he­lyeken az elég. A függönyt ismét fölhúzzák, ismét egy néger áll elő, frakkban, kalappal fején, kezében seprőforma vesz­­szőcsomaggal. Előtte asztal áll, mely szószéket képvi­sel, míg a művész amerikai parlamenti szónokot paro­dizál ; nagy dühösséggel ordít, vesszőjével vagy öklé­vel az asztalra csapkod; beszédének tartalma pedig merő esztelenség, minekutána azonban annakutánna, de mivel ennélfogva általában mert; és így tovább, a tetszés nagy, a taps élénk, a hahota hangos, de „bravo vagy vivát“ kiáltás soha se jő ki az angol száján. A szónok még egyszer megjelen, s politikai czél­­zásokkal teli bohó beszédet tart; párhuzamot húz a „derék hazafi“ a „bátor hős“ Garibaldi között, ki (épen azon időtájban Donquixottkodott Róma ellen) nem tekint veszélyre, fáradalomra, igy úgy tettre kél hazája szabadságáért­, és Palmerston lord között, kit a parlamentház előtt mindig készen vár equipa­­gera, s alig várja be az ülés végét, már haza kocsiz, s aztán nem gondol többé semmivel. — A népszerű Páni­nak ily persiflirozása nagy tetszésben részesül,­­ ha­nem azért legkevésbé sem árt népszerűségének. Más országban a fekete művész efféle életekért legalább is hat hónapi börtönt kapna, még­pedig hetenkinti egy napi böjttel súlyosbítottat, ezzel pedig a minister ön­magának legtöbbet árt. Hasonló mulatóhely az Eldorado is, azon kü­lönbséggel, hogy énekesnői valamivel leéltebbek és rú­­tabbak. Kárpótlásul azonban még rútabb énekek. Az an­jóinak azonban ez elég jó , ő szereti ugyan a z­enét, ebéd után első kérdése „who will sing a song ?" ki akar egy dalt énekelni? de nagyon szerény mutat­ványnyal is beéri. Ha lehet, még elegánsabb látszatú épület a Lon­don Pavillon, nevezetessége egy 13 éves fiatal­ember, ki 20 stonet, azaz 240 fontot nyom. E formát­lan hasóriás félmeztelenül sétál a gallérián, s a nők kí­váncsian tapogatják meg mellét és karjait. Persze mi­lyen nők ! Az Alhambra formaszerű kétemeletes színház. Mind e helyiségeknek jelleme körülbelől ugyanaz. A színi mutatványok elég bohók s mulatságosak, az ének elég rosz. Atlétái mutatványok, a trapéze s egyéb kötél­mű­vészet is szokásos. Kedvencz látmány fölvoná­sok közben az „élőképek“, vagyis mindennemű mythologiai csoportok; testszin tricában levő, de kü­lönben csaknem ruhátlan alakok tömbje a legmerészebb attitűdökben forog a nézők szeme előtt; az antik kecs kevesbbé, mint a ronnák tökélye­s szembetűnősége jellemzi e divós nymphákat, kikkel, hogy ajánlólevél nélkül is megismerkedjél, csak a függönyök mögé kell menned, s nem is kell magadat, csak pénztárczádat bemutatnod. És minél nagyobb szamár vagy, annál szí­vesebben látnak. Azután a színpadról a nézőhelyen át fel a karza­tig vastag kötelet feszítenek ki; megjelen egy csinos tiz-tizenegy éves leányka, végig jár a kötélen, s te­tején mindennemű nyaktörő productiókkal gyönyör­ködteti a nézőket, mik nagy Ügyességéről, s korán ki­fejlesztett izomerejéről tesznek bizonyságot. Miss Na­thalie (ha jól emlékszem ez neve) nagy vonzerőt gya­korol a közönségre; neve nagy betűkkel nyomva a hirdetéseken; szóval: kész­pénz kedves szülői számára, kik „nevelésével“ bizonynyal sokat fáradtak , s nem egy kötelet rongyoltak el gyengéd tagjain, mig azt annyira betaniták a kötélen tánczolni. Van valami lázaszt­ó ezen, a gyermekekkel való s pedig nagyon divatos üzletben, s valóban hidegvér­rel nézhetném, ha ily gyötört csodagyermek szüleire ti­zenkét botot vernének; csekély büntetése volna ez a rendszeres gyermekgyilkolásnak. Bár szép volt a kis Nathalie, én már láttam, a­mint élte tavaszában sorvad, s egy rút kórházban hunyja be örökre megtört szép szemeit. Miután majd minden mulatóhelyen kell gyerme­keknek is szerepelni, s egyik túl akar tenni a másikon csodagyerekeivel, már a boszantótól a mulatságosig megy a visszaélés. Az Albam­brában például egy quar­­tettnek kísérete gyanánt alig három éves kis arasznyi fiú veri a dobot, mely nyakába lévén akasztva, csak­nem a földre húzza le szegényt. De rendkívüli ügyes­séggel s jó kedvvel végezte szakmáját, borzasztó tap­sok után ismételnie kellett az előadást. Ha meggondo­lom,mily önzetlen szenvedéllyel gyönyörködött e gyer­mek saját művészetében, dobolásának mennyire örült? nem átallom kijelenteni, hogy az egyetlen művész, kit Angliában hallottam, ő volt. Mi lesz belőle, ha felnő? kötéltánczos, vagy nap­lopó? tán erőszakkal besorolják tengerésznek, s mű­vészileg fogja megmászni az árboczot ? tán a Horsmon­­ger Lane melletti ünnepelt akasztófán fogja bevégezni művészi pályáját. Tökéletesen egyre megy ki a dolog. Ezekből állanak körülbelől valamennyi ilynemű mulatóhelyeken a mutatványok. Közben-közben fölsé­­tálunk a karzatokra, szemlét tartunk a közönség fö­lött. Nagyrésze idegen, egy két asztalnál víg társaság, férfiak s szép ifjú nők, pezsgő champagnie mellett; különben tán egy-egy kiváncsi vidéki nejével, s igen igen sok szép leány, azok közül, kik más nevet horda­nak, mint keresztlevelükben áll; többnyire fekete se­lyembe öltözvek ; gyönyörű szőke fürteik három-négy fodorban hanyagul csüggnek le vállaikon derékig; ar­­czukon az angol „fajszépség“ legszebb változatai. — Mozdulataik nem legkecsesebbek, modorukat pedig legkevesbbé sem fogja szemérmesnek mondani még az is, ki e pontban a superlativushoz szokott, de ha férfi pajzánkodva hozzájuk nyúl, ököllel úgy ütik hátba, hogy szinte kong. Tisztes nő ily helyeken ritkán lát­ható, de megtörténik, hogy a munkás nejét is magá­val viszi, s azzal szerényen asztalhoz ül, s ott háboru­­­san tölti az estét, nem törődve azzal, hogy röpködik körül minden oldalról a sakogósselyemruhás denevérek s a vesztére vállalkozó­ szellemű tüzes vérű fiatalság, helyenkint fegyvertelen policeman is álldogál, inkább kik a külügyi miniszeri változás által felavatott új iránynak még határozottabb jellemet kölcsönöztek volna. Lagnerroniére­s lapjának több barátjai valának a ministeri jelöltség tiszteletében részesítve. Ezen combinatió azonban nem valósult; Fould visszalépése hírének roppant hatása a börzére nem maradhatott hatás nélkül a cabineti válságra s ennek tulajdonítható, hogy Persigny az utolsó napokban szint változtatott, s míg azelőtt Thouvenellel határozottan a római kérdés gyors megoldása mellett emelt szót, most oda nyilatkozott, hogy Róma rögtöni vagy közeli odahagyása nem esz­közölhető. Ezen közvetítő föllépés által el­len fordítva a kabineti válság, de mindamellett oly ellentét maradt fönn, melynek e válság előbb-utóbbi bekövetkezését kel­lene eredményeznie. Thouvenel visszalépett, mert Rómá­ban a statusquónak most akart véget vetni; a vele tar­tott ministerek azonban megmaradtak, mert a római kér­dés olasz értelembeni megoldásának elhalasztását szük­ségesnek­ találák. Ámde ez­­ az, a­mit Dronin de Linys kineveztetése kifejez ? Minden valószínűség szerint nem, s így ha ez majd jobban kifejtendi politikáját, akkor a kérdéses ministerekre nézve is elkövetkezik a lemon­dás órája, föltéve természetesen, hogy Persigny újabb színváltozása ismét el nem fordítja a ministeri krízint Ezen párisi eseménynek visszahatása Turinra előre látható. Mily befolyást fog az az olasz kormány politikájára gyakorolni, nem lehet bízvást előre mondani. Csak azon egy látszik kikerülhetlennek, hogy Ratazzi egész kabinetével le ne mondjon. Ö,­ki a franczia szö­vetségnek mindent feláldozott, azon ígérettel, hogy an­nak közbenjárása által mindent megnyer, most nem léphet egyébbel a parlament elé, mint az aspro­­montei győzelemmel s azon tilalommal, hogy Ró­máról mint olasz fővárosról álmodozzék. Kormányá­nak gyöngesége úgy is csak azon reményben töretett, hogy épen e gyöngeség hozandja meg a kívánt ered­ményt; most ő nem csak mint gyönge ember, hanem mint kijátszott államférfi, kénytelen a parlament elé lépni, — ha t. i. még előbb vissza nem lép. Mily politika fog utána föllépni? erre nézve helyeseknek látszó ,gyanításokat olvasunk az „Ind. belga“-ben. E szerint nem kell azt hinni, miszerint oly ministérium fog föllépni, mely a franczia szö­vetségen kívül keresendő az eddigi czélt; ellen­kezőleg, Ratazzi utódjainak el kell fogadniuk a helyzet kényszerűségét, s bár függetlenebb politi­kát fognak követni, mindamellett egy perc­ig sem fognak arra gondolni, hogy Rómát erőszakkal s a francziák akarata ellenére elfoglalják. Már meg is jelent egy uj olasz röpirat, mely azt bizonyítja, misze­rint a római kérdést hosszabb vagy rövidebb időre aludni kell hagyni, s a nemzet egész erélyét a belszerve­zetre öszpontosítani, hogy aztán, ha az idő elérkezik, rendeltetését teljesíthesse. Valószínű­, hogy ez leend a közvetlen jövő olasz politika fővonása, ámde hogy ezen politika nem fog-e Dél-Olaszország önállósági hajla­mai által annyira meggátoltatni kifejtésében, erre nézve a jelen nem nyújt biztosítékot, a jövő nem nagy reményt. Lapszem­le. A „Magyar Sajtó“ az első magyar gőzhajó­társaságnak szentel egy czikket, melyben felem­líti, hogy a kibocsátott 600 aláírási ívből eddig csak 200 küldetett vissza, háromezer és néhány száz részvény aláírással, s v­éleménye szerint sze­rencse lesz, ha 1 millió frt alá lesz írva az első ma­gyar gőzhajótársaság részére. A büszke szavak­nak tehát kicsiny vége lett, s ennek okát abban találja a „Sajtó“, hogy sokan vonakodtak alá­­írni oly vállalatra, melynek kezeléséből már elő­re kizárottaknak hitték magukat; megriasztotta a pénzembereket az is, hogy mikor még nem is létezett a társulat, mikor még nem volt meglőve a medve, máris rendelkeztek többen féligmeddig bőre felett; továbbá pártok keletkeztek, lett ex­clusiv magyar, majd minden áron angol, végre magyar-angol felekezet, s így rontották egymást; végre a bizottmány kinevezésénél kimaradtak volt oly egyének, a­kik azelőtt leginkább buz­­gólkodtak a társulat létesítése körül.­­ Véle­ményünk szerint azonban legfőbb oka az arány­lag kevés eredménynek az, hogy mint kereske­delmi vállalat, egy új gőzhajótársaság nem ígér nagy jövedelmet, midőn a meglevő szabadalma­zott gőzhajó társulat is kénytelen az állom sub­­ventiój­át igénybe venni, s igy a nyereségvágy nem buzdította azon vállalkozókat, kik más üz­letekben vagy állampapírokban is nem 5 vagy 6, hanem 7—10­0 kamatot és veszélyeztetés nél­kül húzhatnak. Mint hazafiai vállalat pedig nem gyűjthetett annyi aláírót, mennyi kívánatos lett volna, mert jó hazafi sok van ugyan az ország­ban, de felette kevés olyan, ki minden hazafiai vállalatban legjobb akarattal is részt vehetne. (Ez ügyhöz legközelebb tüzetesen hozzászólandunk.) A „P. Lloyd“ bécsi evelezője igen érdekesen vázolja, miként fogják föl a m. udv. kanczellária körében a provisorium jelentőségét. Alkalmat ez illetékes személyektől eredő nyilatkozatokra a fő­­kanczellárnak levele egy megyei notabilitáshoz adott, melyet mi is közlünk. Mint ennek bővebb magyarázatai kü­lönöbb figyelmet érdemelvén e nyilatkozatok, közöljük mi is ezen érdekes köz­leményt. Az így hangzik: „Mi azon megnyugtató öntudattal bírunk, ■— így szólnak — hogy a provisoriummal senkinek sem al­kalmatlankodunk vagy épen elnyomunk. Az egymás­sal szemközt álló elvek harcza a szenvedélyesség leg­nagyobb fokát érte volt el. Parlamentálásra többé nem lehet­ gondolni. Még kevesbbé volt lehetséges, azon hangulatnál fogva, melybe mindketten jutottak, ki- s egyezést eszközölni. A provisorium a harcznak szüne­tet, a haragnak nyugalmat parancsolt. A megfontolás­­időszaka ez. A provisorium a semlegesség jellemével bír, s ezért nem is harczoló. Feladata a két ellenséges elv összeütközését távol tartani. A provisorium nem csak Magyarországban, hanem a Lajtban innen is é­­rezhetővé téve magát, mint túl, úgy itt is némileg le­hűltek. A virályzó felek egyike sem engedett ugyan még a maga „látszatából,“ de ha az eldöntés órája el­érkezik, egyik sem fogja a másiknak szive vérét kí­vánni. Innen és tulnan hasonlíthatlanul nagyobb haj­lam létezik bensőleg a kiegyezésre, mint külső­leg ész­revétetni akarnák. A provisorium jelszava: „Meghozza az idő a jó tanácsot.“ (Kommt Zeit, kommt Rath.) Ideje le fog járni, mihelyt ama jó tanács megjő, s a jó tanács meg­­jő, ha az idő alkalmas lesz reá. Hogy a birodalmi ta­nács nem az igazi tanács, ma kétségen felül látszik állni Egy programmnak kellene a jó tanácsot előteremtenie — igy vélekednek némelyek s mindenki azt kérdi: Van-e a kanczellárnak programmja? A „Wanderer“ a főkanczellár leveléből határozott „nem“-et olvas ki s ezt méltán tartja vigasztalan, csüggesztő dolognak. Ám­de a főkanczellár nem mondá: „Nekem nincs program­­mom!“ hanem ezt: „Végleges formulázott programmot nem közölhetek önnel !“ Ámde kinek van mai időben bármi nagy kérdésre nézve végleges formulázott prog­rammja ? A czélokat világosan láthatja egy státusférfin maga előtt, de nem az utakat, mik oda vezetnek. A czélra nézve megnyugtathat a főkanczellárnak nem minden ünnepélyesség nélkül tett eme nyilatkozata: „Én min­denekelőtt magyar vagyok s keblemben él azon ke­gyelet a hon iránt, mely minden valódi hazafi keblét betölti.“ Minden magyar tudja, mit jelentsen ez. Ámde az utakat kétségtelenül Isten keze jelöli ki egyedül. Egy magas állású német úrtól nem rég egy bi­zalmas embere kérdé, hogy tulajdonkép miként akarja a magyar kérdés megoldását intézni. „Tudja ön, vá­­laszolá az interpellált, — ha Isten volnék, akkor így eszközölném. Azaz tulajdonkép, szakítá magát szóló félbe — ha Isten volnék, épen nem is kellene eszközöl­nöm. Csak mondanom kellene: „legyen“­s lenne. S meg kell vallanom, hogy én ezt nem csak igen kényelmes, hanem egyszersmind igen kellemes dolognak is tar­tom. De a kormány nem Isten, s ezért nincs is oly ké­nyelmes s oly kellemes dolga, mint az Ur Istennek ott fenn a mennyben. Teremtéseihez mindenekelőtt anyag­ra van szüksége. Ezen anyagok különfélék; nevezik emberek, érzületek, érzetek, viszonyok, körülmények, események, kellékek, befolyásoknak. Ez anyagok kö­­zöl némelyik igen érdes s másik teljesen alkalmatlan­­, kikészíttetésre ; úgy kell azt venni, a­mint van. Immár be fogja ön látni, hogy nem mondhatom meg önnek, minek lesznek adott perezben az emberek, érzületek­­érzések, viszonyok, szükségek, események és befo­­lyások s azért azt sem mondhatom meg, mit és miken fogok az adott perezben cselekedni.“ A­mit itt a német államférfin német józansággal mondott, ugyanazt mondá a magyar főkanczellár ma­gyar ihlettel: „A jövő Isten kezében van !“ De ha es­hetőségekről van szó, nem kell mindjárt gondolatain­kat a távolban jártatnunk, hol a czitromok s az állam­csínyek virágosnak. Nem kevésbbé fontos dolgok sok­­kal közelebb feküsznek hozzánk. Mielőtt lejárna az év, fognak állítólag a Lajthán inneni országgyűlések egybe­hivatni. Ki mondhatná meg ma, mily befolyást fognak belviszonyaink alakulására gyakorolni ? . . . A német kérdés is mindig türelmetlenebbül kopogtat Austria aj­taján. Ki tudja, mi hoz? Jelentőségét pedig minden tá­borban egyformán elismerik. S­z a­v­agy minap avatott kézzel utalt arra, s a „Don. Zig“ nem rég mondá : az autonómia mértéke, mely Magyarországnak megadan­dó lesz, a német kérdés alakulásától függ. Azon állam­férfin tehát, ki gyakorlati politikát űz, viseljen bár né­met vagy magyar nevet, legyen centralista vagy dua­lista, ily körülmények közt nem bírhat bevégzett pro­grammal, s hogy a bevégzett programmot sem ütheti a nagy dobra, fölötte könnyen felfogható, kivált ha azon ember a mai körülmények közt foglalja el a magyar ud­vari kanc­ellár állását. „Mi várhatunk“, mondják Pesten s mondják Bécs­­ben. Ennek a „várhatunk“-nak mindenesetre van egy kis bökkenője. „Várni“ tulajdonkép egyikünk sem vár­hat. Igen jól esnék, ha országgyűlésünk azon helyzet.

Next