Sürgöny, 1862. december (2. évfolyam, 277-299. szám)

1862-12-03 / 278. szám

Második évi folyam. 278 szám — 1862. Szerkesztő-h­ivatal: Uri-utoza Libatinszky-ház. Kiadó-hivatal: Barátok-tere 7. ss. a. földasint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben , minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Előfizetési árak austriai értékben. Hadapesten házhoz hordva. V délre, naponkint postás ft kr ft kr Egészévre 16 — Évnegyedre 4 — Félévre 8­­ft kr Hbeészévre 16 — Félévre 8 — É­rsegyedre 4 HIVATALOS RÉSZ. ö cs. k. Apostoli Felsége gróf K & 1 n o k y Gusz­táv Zsigmond századost a „Miklós orosz nagyherczeg“ 2-ik huszár ezredben, s követségi titkárt a londoni cs. k. nagy követségnél, cs. k. kamarási méltósággal legke­gyelmesebben fölruházni méltóztatott. A cs. k. Apostoli Felsége Bogyay László zala­­megyei főispánt ezen méltóságától legkegyelmesebben fölmenteni méltóztatott. A magyar kir. udv. kanczellár Augusztin Ká­rolyt a magyar kir. udv. kanczellária tiszteletbeli udvari fogalmazó-segédévé nevezte ki. Hirdetmény. Folyó évi Mindszenthava 18-kán 17,126. sz. a. kelt kegyelmes királyi udvari rendelmény szerint, a cs. s Apostoli királyi Felsége f. é. october 10-én kelt legfelsőbb elhatározásával az 1863-ik évre az egész birodalomban, a katonai határőrvidék kivételével, 85.000 főből álló hadnjonczjutaléknak kiállítását, s ezen hadkiegészitésnek 863. évi február 15 től kezdve ugyanazon évi márczius végéig leendő foganat­­rtását elrendelni, s egyszersmind megengedni méltóztatott, hogy a katonai képző intézetekből kilépendő növendé­kek, valamint ez az utolsó hadkiegészítésnél is meg­történt, az ujonczjutalékból le ne számíttassanak. Ugyanazon hó 21-én 17,285. sz. a. kelt k. udvari rendelmény szerint pedig a cs. s Apostoli királyi Fel­ségének f. é. october 9-én kelt legkegyelmesebb elha­tározásánál fogva ezen njonczozásnál is mindazon könnyítések és kedvezmények lépenének hatályba, melyek ő Felségének 1860-ik october 6 án kelt leg­­magasb elhatározása alapján a hadkiegészítési sza­bályzat 13, 21, 29 és 34. §§, valamint az ehhez adott hivatalos utasítás 12, 23 és 37. §§-ainak a hadkötele­sek irányában­ enyhébb alkalmazására vonatkoznak, s melyek már a múlt ujonczozásnál is foganatba vé­tettek. Azon részletes újonczjutalékok kimutatása sze­rint, melyek egyes országok által az egész birodalmi jutalék számára állítandók, Magyarország (a Muraköz­zel, a visszakeblezett erdélyi részekkel s a létezett temesi Bánság és szerb Vajdasággal együtt, ez utób­biba a római és isroki járásokat bele nem foglalva) 1863-ik évben összesen 25,680 ujonczot állítani köteles. Az 1863. évi ujonczállitásnál az 1842. 1841. 1840. 1839 és 1838 ik években született ifjakra kerül­vén a sor, a hadkiegészítési szabály 3 ik, illetőleg a hivatalos utass­ág 5-ik § a értelmében: Az 1842 évi január 1-től ugyanazon évi deczem­ber 31 ig bezárólag született, s I. 1862 ik év deczem­ber 31-vel 20 éves kort elért ifjak fognak tartozni az I-ső korosztályba. Az 1841-ik évi január 1-től ugyanazon évi decz. 31-éig születtek a II-ik korosztályba. 1810-iki január 1-től ugyanazon évi deczember 31-éig született figyermekek a III-ik; 1839 ik évbeli ugyanezen időszakban született ifjak a IV ik; végre az 1838-ik évben születtek az V-ik korosztályba. Ennélfogva a fent kitett öt év alatt ez országban született, az osztrák birodalmi, illetőleg magyar ál­­lamkötelékhez tartozó, s jelenleg itt tartózkodó, vagy távol lévő minden hadköteles ifjak ezennel fölhivatnak, hogy hadkötelezettségek teljesítése végett, illető ható­ságaik által tudatandó napon és helyen okvetlenül megjelenni; hogyha pedig nem azon hatóság vagy község illetőségéhez tartoznának, hol ezen fölhívás őket érte, mégis azon község elöljáróinál, hol jelenleg tar­tózkodnak, magukat bejelenteni a hadkiegészítési sza­bályzatban foglalt súlyos következmény terhe alatt semmikép el ne mulasszák. És fölhívatnak mindazok, kiknél a fent kitett kor­osztályokba eső akár saját illetőségű, akár pedig más hatóság vagy községbeli hadköteles egyének bármi oknál fogva tartózkodnak, hogy ezeket saját községük elöljáróinál a fölszólamlási tárgyalások megkezdése napjáig, ha pedig ilyeneket az ujonczozás folyama alatt fogadnának szállásba, egy 24 óra alatt bejelenteni kö­telességüknek ismerjék, minthogy különben a hadki­egészítési szabályzat 44 és 45 §§-aiban elősorolt bün­tetések szigorával sujtatnának. A katonai váltságdíj ezen ujonczozásnál is 1200. o. é. forintnyi öszvegre lévén legfelsőbbig meghatá­rozva, az érdeklett közönség ezennel értesittetik, mikép a váltságdíj lefizetésénél ezelőtt kivételesen engedé­lyezett eljárás a jövő ujonczozásnál többé helyt nem foglalhat, hanem a hadhelyettezési szabályzatnak ide vonatkozó rendeletei teljes hatályukba lépendnek vissza. Ennélfogva mindazok, kik a jelenleg fölhívott s fentebb elősorolt öt korosztálybeli hadkötelesekért a váltságdíjt letenni, s azokat ekkor a hadkötelezettség­től végleg fölmenteni óhajtják, ezen szándékukat az il­lető megyei, kerületi, vagy városi hatóságnál ez intéz­kedés közhírré tételétől kezdve bezárólag azon, minden­ütt külön hirdetménynyel tudatandó napig, melyen az illető hatóság területén a fölszólamlási bizottmány mű­ködése meg fog kezdetni, annyival is inkább bejelent­sék, minthogy ezen időn túl a váltságdíj többé semmi szín alatt elfogadtatni nem fog. Ép oly föltétlenül fognak visszautasíttatni az ujon­­czozási előmunkálatok vagy az állítás folyama alatt legfelsőbb helyre közvetlenül intézett küldemények is, a felek tehát a váltságdíjnak ily­es, eddig több ízben előfordult közvetlen fölterjesztésétől jövőre tartóz­kodjanak. A fölszólamlásokat tárgyalandó bizottmányok működésének kezdete­i tartama felől a közönség min­den hatóságnak külön hirdetménye útján tüzetesen ér­­tesülend. Egyelőre csak annyi jegyeztetik meg, mikép a fölszólamlások országszerte 1862 ik évi deczember 15-től 1863 ik évi január 20 áig terjedő időszakban fog­nak tárgyaltatni. Ezen fölszólamlási időnek kellő figyelemben tar­tása a fölmentési igényeknek netáni érvényesithetése czéljából az illetőknek annál is inkább ajánltatik, mint­hogy ezen bizottmányok általában utasítva vannak, hogy működéseiket az állítást három héttel megelőző­leg okvetlenül befejezzék; ennek következtében az el­késett beadványok általuk többé föl nem vétethetvén, ezek közül csupán azok fognak ezen magyar kir. kor­mányszéknél tárgyaltathatni, melyeknél a nem szándé­kos mulasztás az egyúttal megejtendő tiszti vizsgálat alapján igazolva leend. E helyütt arra is különösen fölhivatnak az ille­tők, hogy fölmentési ügyeikben előbb, mintsem ezek a megyei, kerületi vagy városi bizottmányok által tár­gyaltattak és végzéssel elláttattak volna, ezen magyar királyi kormányszékhez, vagy bárhová ne forduljanak, valamint felebbezési ügyeiket az I. folyamodású bi­zottmány mellőzésével közvetlenül ide ne terjesszék, minthogy egyedül ez van hivatva az ilynemű agyda­­rabok kellő fölszerelésére, mi utólagosan csak az idő elmulasztásával s a félnek azalatti károsodásával esz­közölhető. Ezenkívül czélszerű­nek látta még ezen magyar királyi helytartótanács az érdekletteket a hadkiegé­szítési hivatalos utasítás 15, 16, 24 és 32 ki­­§ ainak kedvezményeire különösen figyelmeztetni. Ezeknek határozott kitétele szerint az illető bizottmánynál sze­mélyesen megjelenő felek fölszólamlásaikat nemcsak írásban, hanem élő szóval is előadhatják , a netán igénybe venni kívánt fölebbezést is csupán szóval is bejelenthetik ; ennélfogva más okmányok s bizonylatok költséges megszerzése rem is szükséges, mint a­me­lyeknek bélyegmentes kiszolgáltatására a hivatott sza­kaszokban körülírt eseteknél a lelkészek és községi elöljárók hivatalból kötelezve vannak. És oly fölösleges a családtagok munkaképtelen­ségére vonatkozó orvosi bizonyítványoknak bármily orvostól, magán utoni szorgalmazása is, minthogy ez­után minden ilynemű vizsgálatnak a megyei, kerületi vagy városi rendes főorvos által a fölszólamlásokat tárgyaló bizottmány színe előtt kellene teljesítetnie, s tárgyalás alapjául csupán a főorvos által bizottmány­ból kiállított , ennek polgári s katonai elnöke által előttemezett bizonylat fog fölvétetni. Ezen egész ujonczozási eljárás pedig az 1858-ik évi September 29-én kelt legfelsőbb határozattal életbe léptetett, s lényegileg most is teljes hatályban maradt szabályzat szerint lévén foganatosítandó, az ennek alapján szükséges teendők részleteivel mai napon az ország minden önálló törvényhatóságat egyúttal meg­­bizattak. Kelt a magyar kir. helytartótanácstól, nov. 9. 1862. A magas cs. k. pénzügyministerium Frank Károly és Schlafsky József II. rend. cs. k. adósze­dőt I. rend. cs. k. adószedőkké; — a nagyvárad-budai cs. k. országos pénzügyigazgatósági osztály Much Károly III. rend. cs. k. adószedőt és Richtarszky József I. rend. adóhivatali ellenőrt II. rendű adószedők­ké; — Takács Ede és Brüll Frigyes II.rendű adó­hivatali ellenőrt III. rendű adószedőkké; H­e­r­a­y Antal és Jagicza József II. r. adóhivatali ellenőrt I. rendű adóhivatali ellenőrökké; F­a­r­k­a­s Mihály gyűjtőpénz­tári tisztet és Lewiczky György III. rendű adóhiva­tali ellenőrt II. rendű adóhivatali ellenőrökké, és végre I­z­v­á­r­d­y Frigyes irodai segédet III. rendű adóhiva­tali tisztté kinevezte. a Pesten egybegyűlt kitűnő hazafiak részéről kellett volna valaminek történnie a kibékülés megkönnyítésére. A czikk tárgyilagos adatai oly zavarttak,hogy megc­áfolásra méltóknak nem tarthatjuk, érdemleges részét pedig nem vitat­juk ; feleljenek, ha tetszik, azok, a­kiket illet. A nemzet a pesti gyülekezetektől várt „valamit," ez tagadhatlan. Tény az is, hogy ma az ország ér­telmiségét a meghiúsult remény fájós érzete rezgi át. Ha igaz, hogy a kormány is osztotta ama várakozást, úgy ma teljes kárpótlást lelhet azon érzésben, melyet ezen remény meghiúsulása or­szágszerte keltett. Ezt pedig ismeri a kormány, ismeri a fejedelem, s ezért teljesen közönyös dolog, hogy a „Presse“-nek miként tetszik a hazánkban uralkodó hangulatot lellegezni. Sajátságos ugyan a „Presse“ logikája, a­midőn mondja : „Magyarországban még min­dig oly rész a hangulat, mint volt, ergo nem engesztelő és megnyerő lépéseket kell tenni, ha­nem épen azon politikát szükséges folytatni, mely a birodalom legelső nemzetét ezen szeren­csétlen hangulatba ejtette." Az ilyen logika em­lékeztet azon becsületes vargánéra, a ki gyerme­keit mindig ütlegelte, hogy jókedvüek legyenek s csodálkozott, hogy nem fog rajtuk a döngetés s mindig szomorúak maradtak. Hála istennek, hogy döntő körökben más logikát követnek. Jól mondja a „Presse“ : „A hitelbank enge­délyezése és az amnestia által Magyarország irányában bebizonyíttatott, miként itt Bécsben őszintén óhajtják a kiengesztelést.“ Ezt a ma­gyar nemzet megértette jól, tudja is, kik azok „Bécsben“, kik az engesztelést „őszintén“ óhajt­ják. A hála­érzet, ezt bátran állíthatjuk, általá­nos ; ugyanilyen a hálanyilatkozat is, s habár ez nem oly hangzatos, hogy tőle centralista col­­legáinknak megijedniök kellene, mégis elég han­gos arra, hogy megértse Felséges Urunk s meg­győződjék arról, hogy azon magvaknak, melye­ket kegyelme hint, egyike sem vész el — hogy annak idejében meg fognak azok fogamzani és kicsirázni — hogy az ő magyar kertjébe min­denfelől sok követ dobtak ugyan 14 év óta, de azért mégis megmaradt a jó, hálás földje, mely meghozza a termést annak, ki a vetés és ápolás munkáját nem sokallja. A „Presse“ elég okot szolgáltat arra,hogy feltegyük róla, miként czikk­ével épen azon ör­vendetes dispositiónak, melyből a hitelbank en­gedélyezése s az amnestia eredt, csökkentésére s lankasztására tör. Mi azonban e részben telje­sen meg vagyunk nyugtatva. A korona s a nem­zet bölcsesége egyaránt megértette a kibékülés mellőzhetlen szükségleteit, s ezen örvendetes té­nyen a „Presse“ insinuatiói nem fognak másí­tani semmit. Magyarország és Felséges királya közt az egyetértés helyreállíttatni fog, mert helyreállíttatni kell, mert helyreállítását egya­ránt követeli a korona és hazánk érdeke. Ideje, hogy centralista kollegáink ez eszmével barát­kozzanak meg és kezdjenek valahára kibonta­kozni azon theoretikus elfogultságból, mely ed­dig is az alkotmányos eszmék és viszonyok fej­lődését a birodalomban lidérczként nyomta, s nekünk is, nekik is annyi kárt, bajt s keserűsé­get okozott. Megakadályoztatni a kiegyezést, erre nem lesz elég erejük, mert az élő viszonyok mindig hatalmasbak voltak a theóriáknál. De van elég hatásuk könnyíteni és siettetni a kie­gyezést és ezt tenniök, úgy hisszük, mindket­tőnk érdekében volna. Bécs, dec. 1. L. Biztos tudomás szerint a kormány újabb, komolyabb s nagyobbszerű rendszabályokkal foglalkozik a közbiztonság ügyében. A magyar kanc­elláriában e tárgy felett az utóbbi napok­ban több tanácskozmányok tartottak a fő­kan­­czellár úr elnöklete alatt. Tegnap a főkanczel­­lár ő nagyméltósága hosszasabban értekezett a hadügyminiszer ő excellentiájával s a zsandár­­ság főparancsnokával. Remélhető, hogy a ké­szülőben levő rendszabályok mihamarébb fog­nak foganatosíttatni s hogy a kormány egész erejével fog azon balviszonyok megszüntetésére működni, melyek alatt minden anyagi érdek egyaránt szenved. Az EMUIT­ATALOS RÉSZ. Mécs, dec. 1. L. Csak az utóbbi levelemben fejtegetem, miként az eszmék tisztulása a Lajthán inneni centralista körökben még koránt sem tett oly örvendetes haladásokat, mint túl a Lajthán. A „Pressernek tegnapi czikke ezen állításom igaz­ságát nagyon is bizonyítja. Bosszankodni az ilyen ömlengéseken már alig lehet. Elmélkedés, melynek minden szava azt tanúsítja, hogy író­ján­,­k fogalma sincs a dologról és személyekről, mikről értekezik, csak nevetségesnek mondható. Az ember ugyan részakaratot, is gyaníthatna, a midőn hallja, hogy a „Presse“ hálátlanságot vet a magyar hitelbank részvényeseinek sze­mére, holott pedig az egész világ tudja, hogy az alapító gyülekezet küldöttsége néhány héttel ezelőtt leghőbb köszönetét nyilvánította Ő Fel­ségénél ,­­ de jámbor szomszédaink becsületére el kell ismerni , miként részakarat valóban nincs bennük. Mindaz, mi részükről oly ellensé­gesen érint bennünket, csupa értelem­hiány, me­rő politikai ügyetlenség. „Jó emberek, de rosz muzsikások“ — mondá egy német költő honfitár­sairól. A bureaukratin 12 év alatt az „Augs­burger Alig. Zrg“ kintornáján a szegényeknek fejébe belevert bizonyos nótákat, melyektől sza­badulni még nem tudtak és a­miket tehát most is, adandó alkalommal, elfütyölnek. Ezen nóták­hoz tartozik különösen ama „furioso“, melyet centralistáink mindannyiszor hallatnak, vala­hányszor azon férfiakról van szó, kik a legvég­sőbb perczekig küzdöttek az alkotmányos esz­mék mellett a bureaukratismus keletkező hatal­ma ellen, s a kik elsők lobogtatták ugyanazon eszmék zászlóját, a midőn centralista hőseink ilyesmiről még álmodni sem mertek. A midőn azonban centralista barátainkat időnként eldeclamálni halljuk, a mit 12 év alatt tanultak, elnézéssel kell lennünk irányukban, mert már a görög bölcs mondotta tanítványának, hogy előbb felejtenie kell, a­mit tanult és csak azután tanulhat jobbat. A feledésre pedig idő kell, s mi nem tehetünk czélszerűbbet, mint ha jó példát adunk nekik, és feledjük mi is a feledni­­valót. Beszél a „Presse“ arról is, hogy múlt héten Lapszemle. A „Wanderer“ a Landtagok hatásköréről értekezvén, különösnek tartja, hogy az alkotmányos­ság, legalább úgy mint a február 26-iki okmányban formulázva van, alig tehet egy lépést, hogy az illeté­kesség kérdésébe ne ütközzék. A reichsratle, mely e kérdéssel maga is sokat foglalkozott, s tisztába csak akkor jöhetett, midőn tagjainak egy harmadrésze a teremet elhagyta, s­ még el sem oszlott, s a Land­tagok még össze sem ültek , már is nagy harcz tá­madt hatáskörük felett. Mig a sajtó egy pár tár­gyat fejtegetni kezdett, hogy a tartományi gyűlések munkálódását elősegítse , más oldalról még azon ha­ Szerda, december 3. táskör is kétségbe vonatik, mely e gy üléseknek ki van szabva, s nem arról van kérdés, hogy m­i­k­é­p­e , hanem, hogy miről tanácskozhatnak. Ha hiba volt e vitatkozásokat felidézni, úgy a W, mint mondja, maga vádolja magát. Más, de velünk egy­ színezetű lapok tovább fejtegették gondolatainkat, s a kormánylapok is felléptek ellenokaikkal. Az utóbbiak a febr. 26-ki alkotmány betűire támaszkodva, úgy látszik, hogy a Landtagokból valami „mixtum Compositum“-ot szeretnének alkotni, mely a népképviseletbőil és b­­­­reancratismusból lenne összeállítva, szóval egy hivatalos­ szoba lenne, mely csak annyiban különböz­nék más hivatalszobáktól , hogy itt egy pár nem­hivatalnok is beszélhet. Lehet , folytatja a W., hogy egykor, ha az előkérdések elintéztetnek , a Landtagok számára csakugyan nem fog több ha­táskör felmaradni. Hanem most, úgy rémlik nekünk, hogy e felfogás nem helyes. Sőt inkább e tartományi gyűlések feladata minél több anyagot szolgáltatni a jövő reichsrab­nak, s ennek kezébe adni azon adato­kat, melyek neki hiányoztak, s melyek hiányát any­­nyira érezte. Épen a legközelebbi adófelemelési viták­ban látta az ember, hogy még azon követek is, kik ma­gukat nem úgy tekintették mint Landtagok kül­döttjei, saját hazájuk szükségeit nagyon kiemelték, s rájuk nézve csak örvendetes lehet, ha a tartományi gyűlések maguk sorolják elő kívánalmaikat, s nem lesznek kénytelenek puszta magán­véleményekkel elő­­állani. Hogy minden országnak saját szükségeire leg­többet kell ügyelni, ez igaz, de épen ez okból nem le­het a törvény száraz szavaihoz ragaszkodni. Erre egy közel fekvő példát hozhatunk fel. A birodalom nyugati felének a része élénk kereskedelmi összeköttetésben áll Magyarországgal. Nincs e tehát Morva-, Csehorszá­­goknak, stb. érdekükben, hogy a magyar országgyű­lés, mely a törvénykezést rendezheti, mielőbb összehi­­vassék, holott a törvény betűi szerint ez a cseh és morva Landtagokra nem tartozhatik ? Ily példákkal — mondja a „W.“ — többekkel szolgálhatnánk, me­lyek világosan mutatják: „hogy a betű megöl, s a szellem elevenit.“ Bécs, dec. 2. Ő cs. k. A p o s t o l­i F e l­s é g e f. évi nov. 30-ki legmagasb határozata folytán Csehország, Enssen aluli és fölüli Ausztria, Salzburg, Stiria, Karinthia, Krajna, Morvaország, Szilézia, Tirol, Voralberg, Istria, Görz és Gradiska f. évi dec. 10-kére egybehívott országgyűlé­seit 1863. jan. 8 kára, Dalmatia, Galiczia, Lodomeriáét Krakóval és a Bukovináét 1863. jan. 12-re méltóztatott elnapolni. Ezen elnapolás fő oka az, írja a „Wien. org“ hogy a birodalmi tanács elismerést érdemlő áldozatkész tevékenysége és minden, a gyorsabbitást eszközölhető ügy­rendszerű eszköz felhasználása ludltott­­a a törvény­­hozásnak több, tárgyalás alá vett fontos dolgai dec.10 ig, e néhány nap alatt már végkép be nem fejezhetők , míg a birodalmi tanács e bár rövid határidő alatt folytatott tevékenysége által az akadály nélkül megtörténhetik. Ehhez jó még az a nyomatékos körülmény is, hogy az országgyűlések megny­itásának áttétele egy más napra december havában, az egészen közel levő karácsonyi ünnepek miatt az üléseknek különféle hátrányokkal összekötött hosszabb félbeszakítását vonná maga után. Gazdászati s üzleti szemle. Egész Európában pang az üzlet, sem a keres­kedés, sem az ipar nem tud felmutatni élénkséget. Csak ha Francziaországot nézzük, látni fogjuk,hogy a raktárakban roppant mennyiségű áruk állnak felhal­mozva, melyek a fogyasztás és a forgalomba vitel bol­dog napjára várakoznak . Lyonban legközelebb több bukás jön bejegyezve, melyek által újabban több mint 7 millió ftnyi tőke van koc­kára állítva. Angol­országban 20—40 ezer munkás maradt kenyér- és kereset nélkül, mert munka­adó gyáraik bezárattak. Mindenfelé fenhangon kiáltozzák, hogy nincs pénz, pedig pénz van ám, csak hitelben fogytunk meg, és pedig azon okból, mert visszaéltünk vele. Ki egy mil­lió kész értékkel birt, az hitelénél fogva 10 millióval is üzérkedett s elérkezvén a fizetés ítéletnapja, ő megbu­kott, hitelezői pedig tőkéik legnagyobb részét elvesz­tették. Óvakodnak most ez utolsók kikölcsönözni tőkéi­ket , megégetvén szájukat a kása, most a jeget is meg­­fújják. Még a valóban szilárd vállalat sem nyer hitelt, nincs bizalom. Pénzét mindenki markába szorítja, ez­ért van oly kevés a forgalomban. Különösen a mi viszonyainkat illetőleg megjegy­zendő, hogy nálunk a két múlt évben a szokottnál erősb lábra kapott fényűzés, ennek czikkei méreg­drá­gaságának fedezése rendkívüli s mélyen érezhető költ­séggé fajult. Az elmaradott adóhátralékoknak a folyó évi illeték­kel rögtönös behajtása adóbeli kötelezettségünket há­romszorosan nehezítette, e végett pedig jövedelmi for­rásaink rendkívül kimerítvek. A nyers termények s különösen a gabnafélék ke­lendőségét szokatlan körülmények változtatták meg; mostani termésünk középszerűn alólinak tekinthető, míg majdnem egész észak-nyugati Európában — hol terményünk leginkább fogyasztatott — kielégítő ter­més lévén, kérdésben forgó czikkeinkre nem is nagy a szükség. Néhány évvel ezelőtt a nagy nemzetek háborúra készültek, a pénzjegyek hitele megcsökkent ; nagy mennyiségű gabnát vásároltak össze az államok; nagy iparvállalatok keletkeztek ; nagy­ mennyiségű pénz ára­ztatott szét az iparosok közt s ezek és a nyereke­­désre számitó kereskedők jól fizették a gabonát. Ily körülmények közt igen sokan a mezei gazda­sági vállalatok után láttak. Mint Austrália sivatagjaira 700,000 ember rohant aranyat ásni egy pár szerencsés digging (aranyásók verme) találásának hírére, úgy hazánkban százezrek siettek résztvenni a mezei gazdászat hasznaiban ; a haszonbér 2—3-szorosra szökkent; a kézi munka mód nélkül fizettetett; a gépek s nemes, hasznos állatok Nyugat-Európából rendeltettek meg; építkezés, nyitás, rendezkedés, adásvevés állott be országszerte. Természetesen e rendkívüli körülmények nem sokáig tartottak. Nyugat-Európában kielégítő termés

Next