Sürgöny, 1863. január (3. évfolyam, 2-25. szám)
1863-01-14 / 10. szám
Ypsilon-Ryger,) előadása könnyebb megérthetése végett a német nyelvet használta. A „Hlasz* * tanácsolja is a cseh követeknek, hogy álljanak el ezentúl ily kisegítőtől, miután az mégsem vezet czélra. Ferenc József: Megyei tudósítások. Pestmegyei másod alispán, Szeles Mihály mint a fenyitő törvényszék rendes elnökének a lefolyt 1862-ki évi megyei fenyitő törvényszolgáltatást tárgyszó és annak eredményét kimutató jelentése: (Vége.) E leverő jelenségek okai mélyebb nyomozásával tehát e helyütt felhagyva, mindazonáltal egy időre kezeinkhez letéteményezett nehéz hivatásunk érzetében saját bíró társaim megnyugtatással szolgál kimondanom azt, hogy ennyi halálos ítélet hozatalára nem csak a törvény szigora kényszerbe bennünket kérlelhetetlenül, de azon meggyőződés is, hogy fenyítő intézeteink a közbátorság megőrzését czélzó javításokra még nem elegendők , mert igaz ugyan, hogy különösen Pest megyének központi börtönei s börtönrendszere nemolyanok, minek csak évtizedek előtt is voltak hazánknak legtöbb fegyházai: sötét, rosz levegővel eltelt, százados mocsókkal befertőztetett tömlöczök, melyek a rabok erkölcsi romlása mellett, azoknak testi jóllétét is veszélyesztették, — hanem tisztaság, élelmezés, rend és felügyeletre nézve példányai szolgálhatnak, és nem is olyanok, melyek az erkölcsiség végromlásának kútfejei lehetnének ; — mert a dolgozóház, melyben két éven aluli büntetésre ítélt rabjaink foglalatoskodtatnak, eltartóztathatja őket a gonosztettek kiforrásától,a henyéléstől ; azonban, hogy sem ezek, sem országos fegyházaink, hová a két éven felüli büntetésre ítéltek szállíttatnak, még nem javítóintézetek , — mutatják a szomorú példák és tapasztalás, ugyanis azon rabló gyilkos Takáts Gábor,ki a folyó év elején Ó-Budán rögtön-itélő bírói ítélet következtében végeztetett ki — a váczi fegyintézetben eltöltött 6 évi rabságából elbocsáttatása után alig 10 napra követte el élet- s vagyon-biztonság elleni tettét, két oly bűntárssal szövetkezve, kik szintén nem sok idővel azelőtt szabadultak kiállott büntetéseik után e megye börtönéből; — az elhirhedt Dönti Péter, ki rabló-bandájával hosszabb ideig rettegésbe tartotta e megye alsó részét, szintén a váczi fegyintézetnek nem javult rabja volt — társai a négy Bogár s a többiek mindannyian hosszabb s rövidebb ideig e vagy más megyék fegyenczei voltak — végre azon emberi szörny Hajagos József, ki e folyó év elején egy pusztai tanyán öt tagból állt szegény családot, szülőket és három ártatlan gyermeket, vért fagylaló kegyetlen kínzások között, néhány nyomorult forint értékű ingóságok elrablása közben két bűntársa segélyével gyilkolt le — már egy ízben rabló gyilkosságért halálra ítélve, nyert kegyelemnél fogva kitöltött hosszas fogsága után nem sok időre követte el emberiséget gyalázó tettét —• Így több mások is büntetés által nem javítva, egyebet nem hoztak magokkal börtönben kiállott büntetésük után, mint az emberiség ellenében azon szolgai tökélyt, mely a vesztett szabadság után kebleikben egyedül fenmaradt, türelmet és boszút! Tagadhatatlan ugyan, hogy a munkátlanságon kívül gyakran egyik kútfeje a véteknek a szükség. De viszont, habár szomorító, mégis való, hogy hazánkban az élet s vagyon elleni erőszakos bűnöknek oka nem annyira a szükség és szegénység mint a henye munkátlanság szülte betyárkodás, és hogy azon zsarnokoskodás, melyet hősiesnek ismert fajunk szégyenére hosszabb idő óta — néhány nem annyira bátor, mint vakmerő s vérengző haramia gyakorol nagy terjedelmű s népes vidékek felett — azért oly nehezen kiirtható, mert, sokak előtt a kitnnálló rabló nem az, minővést bűnei indokitják — hanem bátor, regényes férfiú, — ki midőn futóvá lesz, részvét kiséri — kit ha elfogatik, szánakozás követ a statárium eleibe — kíváncsiság, bámulat s többnyire gyűlölet bírái iránt vezeti a bitófához — mint ezt a végperczes közelítésekor megtört lelkű fiatal rabló Bogár Imrének kivégeztetésekor — kinek virágokat szórt a hibásan alkalmazott szánalom — a fővárosi közönség tapasztalta; — míg ellenben azon pusztázó hadnagyot, kit közelebb Bogár Mihály lőtt agyon, s ki a közbátorság fentartása körüli kötelesség teljesítésének lett áldozatja — özvegye s árvái könyein kívül oly élénk részvét alig kisért sírjába. Mindazon emberbarátok Beccáriától kezdve Grohmanig és Szemere Bertalanig, kik a halálos büntetésnek nem jogszerűségét és nem-czélszerüségét állították , a büntetés czéljának értelmezésekor a büntetés egyik üdvös hatásának ismerték be azt, hogy elejét veszi hasonló cselekedeteknek — már pedig ez nem egyéb a „praeventio theoriájánál“ — a bűn megelőzésénél, mi által a bűnös gátoltatik újra bűnt követni el és annak bátorságát veszik el; de ezen utóbbi ismét nem egyéb mint elrettentés, a halálbüntetésnek ereje pedig, bármit mondjanak is azok, kik a kivégeztetések alkalmávali zsebtolvajlásokra hivatkoznak, melyekről egyébiránt mindenki tudja, hogy maguk után halálos büntetést már nem vonnak, épen az elrettentésben nyilatkozik legerősebben; a törvényben mint fenyegetés, a végrehajtásban mint példa. Mindaddig tehát, míg az állam s a polgárok személy és vagyonbiztosságának erőszakos megtámadásoktól megóvására a törvényhozás sikeresebb módokról gondoskodni nem fog, a törvényszékek s bírák, kik különben is a törvényeknek csak végrehajtói, a fenálló törvényekhez képest, habár vérző kebellel és azon igazságot nem tagadva, mit Bulwer „Clifford“jében mond, „hogy az embert soha rosszabbul nem használják, mint a midőn felakasztják, kénytelenek lesznek kivételesen halos ítéleteket is hozni, azonban nem fojthatják el kebleikben azon óhajt s törekvésük oda megy ki, hogy minden más esetekben, a vétkeseket rövidebb vagy hosszabb időre szabadságaiktól megfosztó ítéleteik eredménye a büntetés czéljainak legnemesebb része, a bűnös javítása legyen. Ezt azonban csak okszerű népnevelés segélyével lehet elérni, mi nem a fenyítő törvényszékek kezeibe van letéve; van ellenben még egy más eszköz is, mely körünktől nincs annyira távol, és amelyet ezúttal a tekintetes tisztiszék figyelmébe ajánlani bátorkodók s mely nem egyéb, mint a mit egyik koszorús írónk, báró Eötvös József fogházjavítási javaslatának végén szívhez szólólag e szavakkal említ: „nem a magányos elzárás, nem munka, nem hallgatás eszközölhetik a javítást; a társaság büntethet, vissza ijeszthet a rosztól, meggátolhatja a gonoszok egymásközti megromlását, de csak egy jobbíthat igazán s örökre: a hit!!“ Igenis, a hitvallás mulasztja, különösen a javításra irányzott lelki oktatás egyedül az, melynek hiányát némileg fegyenczeink, kiknek mostani számuk 287, és a kik mindenben, mit törvény enged s emberiség parancsol,részesittetnek, a lefolyt évben érezhették. Azonban segítve leendő szükségen is. A közigazgatás más ágaiban tett megtakarítások részben arra fordíttatni fognak, hogy a lelkészek kellőleg dijaztatva, a börtönökben a lelki oktatással többször foglalatoskodjanak, és minden vasárnap isteni tisztelet tartassák ; sőt biztos kilátás van, miszerint kivált a nagy számú katholicus fegyenczek egy a rabok oktatásával kiválólag foglalkozó lelkészt nyerendenek, kinek ez okból régi 25 főból álló tiszteletdija 200 ftra emeltetett. Minélfogva remélhető lesz a nagy czél elérése, szerencsétlen sülyedt embertársainknak az erény útjára visszatérítése, és a büntető társasággal kiengesztelése, mi tagadhatatlanul legsikeresebben előmozdittathatnék az 1837-ik évben Brémában alakult, s a tán most is virágzónak mintája szerint létrehozható „Bab-óvó egyesületek“ által, melyeknek czélja a fenyitő s fogházakból kiszabadultakat bűnökbe visszasülyedéstől megóvni, béke angyalaként lépni fel a társaság és annak meghasonlott tagjai között, visszaadni, kenyérkeresetteli ellátás által „a hazának számos munkás tagot,“ — folytonos szemmel tartás által vezérelni a tántorgó lépteit — felszántani, emberi bánás és oktatás által, az Ínség könnyűit, és vigasztalást nyújtani a kétségbeesettnek. Kelt Pesten, dec. 31-én 1862. Szeles Mihály, Pestmegye alispánja. Zágráb, január 9. Zágrábmegye közgyűlését Kukuljevic Iván főapán következő beszéddel nyitotta meg tegnap : „A folyó ügyeken kívül két tárgy lesz e gyűlésen tanácskozás adá veendő, L az ujonczozás és a falusi községek szervezése. Az elsőt illetőleg udvari kanczelláriánktól és a helytartótanácstól leiratok érkeztek, melyekben Ő Felségének m. é. deczember 10-dikén kelt legmagasb elhatározása folytán meghagyatik, mikép országunk által 1863-dik évre normális illetékül 2256 ujoncz lesz állítandó s az ujonczozás i. é. február 15 től márczius végéig befejezendő; miután azonban e megye az ujonczozást illetőleg már 1861 novemberi közgyűlésében kimondá elvileg véleményét, a mellőzhetlenül szükséges előleges munkálatokra közigazgatási uton történtek lépések, és nem maradt egyéb hátra, mint a legmagasabb rendelet értelmében véglegesen megoldani e tárgyat. A községek szervezését illetőleg, amely nagy fontosságánál fogva népességünk minden osztályát nagyon érdekli, 16 szolgabírótól, illetőleg kerületi gyűlésből érkezett bejelentés, melyekből örömmel értesültem, hogy e tárgy némely kerületben megérett, és minden oldalról megvitattatott. Miként továbbá az érintett jelentésekből láttam, csaknem valamennyi kerület s főleg értelmesebb részek azon meggyőződésre jutottak, mikép a községek mostani beosztása s szervezése se a kor igényeinek, se a közigazgatás czéljának nem felel meg, sőt az is elismertetik, hogy a mostani kis bíróságok az alkotmányos igazgatás s az átalános haladás nagy akadályai. A jelenlegi községek felosztása s a nagyobbaknak jövőben leendő felállítása iránt különböző vélemények vannak. Némelyek azt óhajtják, hogy az előbben politikai községek léptettessenek életbe ; mások, hogy az új községek alakításánál a mostani parochiák határaira és terjedelmére fordíttassék tekintet; míg mások ily felosztást már csak azon oknál fogva sem tartanak lehetségesnek, mert parochiáink egy része több kerületre, megyére s hatóságra van felosztva, és terjedelmet s népességet illetőleg igen kicsinyek. Én tehát azt hiszem, hogy központi bizottmányunk, amely a községek rendezését illetőleg kimerítő tervet tesz e gyűlésnek beadandó, mindezen véleményeket éretten megfontoló és oly javaslatot ten, amely minden pártot s véleményt kielégítene. De az iránt is eltérő nézetek keletkeztek a megyében, vájjon a nagyobb földbirtokok bekebeleztessenek e a községekbe vagy nem? Nem lehet tagadni, hogy e fontos kérdés Európa különféle államaiban már heves vitákat idézett elő, főleg ott, hol a feudalizmus szelleme a nemzetet túlszárnyalni akaró. De ha azon elvet állítjuk közbe, mikép a község kicsiben az, ami az állam nagyban , azt is meg kell engednünk, hogy valamint az állam az államban nem szül jót, épen úgy nem előnyös a község sem a községben, tehát az úri község a falusi községben, főleg ha az utóbbi birtoka által van körítve és átszelve. Azokat, kik a nagyobb uradalmaknak a kisebb községekkel leendő egyesítésének ellenei, arra figyelmeztethetném, hogy hazánkban nem keletkeztek újabb körülmények, mint minek a régiek voltak. Régi alkotmányunk alatt csak néhány kiváltságos nemes és nem nemes község volt, melynek tagja lenni egy nagyobb földbirtokos sem idegenkedők, míg a többi községek mindannyian a feudalismusnak s a megyék feudalistikus tisztviselőségének szolgáltak. Nekünk ellenben most szabad és autonóm megyéket kell alakítanunk, a melyek ne megvásárolható szolgák, vagy élettelen automaták legyenek és épen ezért kell ily szabad községekben a népesség minden osztályának képviselve lennie, épen ezért kell, hogy mindannyian hasonló jogokkal bírjanak, hasonló terheket viseljenek, természetesen vagyonuk, értelmiségek s azon előny vagy kár arányához képest, melyet a községtől húznak. A községben lakó nagyobb birtokosok ignorálhatják, vagy elismerhetik az államhatóságok többjeit, de vannak idők, melyekben saját nagy káruk nélkül és az igazgatás s a község érdekében nem feledkezhetnek meg polgári lakostársaikról, ha nem akarják, hogy ezek szintén megfeledkezzenek róluk. A községek berendezését s igazgatását illetőleg is léteznek különféle vélemények, amelyek azonban könynyen összeegyeztethetők. Az alkotmányos elv, melyet annyira szeretünk, azt követeli tőlünk, hogy a községekben alkotmányos szabadság barátai is legyünk, melynek a despotismus s a mindent elnyomó centralisatió legnagyobb ellenségei. Mint szlávok és alkotmányos horvátok megvetjük e két ellenséget s azért gyámolitaunk kell a községek autonóm szabadságát, mert ez minden ország 8 állam alapja. A mit községeinkre nézve teszünk, azt megyénkért is tesszük, amely szintén egy nagy község; minél több szabadságot engedünk a kis községeknek, annál nagyobb szabad autonómiát kívánhatunk magunknak. El van ismerve, hogy a szabad s jól szervezett ország az állam legjobb őre és minden belzavargás természetes ellensége, mely az elévültséget, jólétet, szerencsét alááshatná. Megvárom tehát a központi bizottmánytól, hogy javaslatában e nézpontból is teljesen felfogó korunk feladatát, és hogy tekintetbe véve megyénk viszonyait, a nagy földbirtokosok érdekeit a földmivelőkével, valamint az országért a kormányéval összekötni tudta.* (A gyűlés további folyamát holnap közlendjük ) „Teszem azt“ szavalat, (németül) Délia Hermin kisasszony által. „Fóti dal“ Vörösmartitól, szavalja Egressy Gábor. Kettős „Don Juanból”", éneklik Markovits Ilka k. a. és Bignió. „Cavatina“ Ördög Róbertből, énekli Weisz Katalina k a. Az „Áldás" a Prófétából, énekli Weisz Janka k. a. „Bölcsődal“ Róberttel, hegedű és zongorára, előadják Czeke és Deutsch. * A Wöhler énektanár vezérlete alatt álló „pesti unió“ szombaton tartotta meg második estélyét a polgári lövöldében s néhány élvezetes órát szerzett a számosan egybegyült vendégeknek. A szabatosan és lelkesen előadott dalok mindvégig ébren tartották a hallgatók figyelmét s derült kedvét; több darabot közkívánatra ismételni kellett. Hangos éljeneket érdemelt ki a jelenvolt Volkmann Róbert, kinek két szép szerzeménye szintén előadatott, nem különben Wöhler tanár, kinek szakképzettsége s buzgósága e szép sikert lehetővé tette. A jelenvoltak teljes megelégedéssel s ezen énekegylet iránt fokozódó részvéttel oszlottak szét. * Az első négyes estély, melyet Waeselghem, Pischinger, Panhans és Randers rendeztek Braun és Bakody közreműködése mellett, vasárnap tartatott meg a zenede szerény termében, mely eléggé megtelt, ha ugyan nem is zsúfolásig. A közönség Mozartot s Beethovent élvezte ; a kivitel egészben véve kielégített, bár, úgy látszik, kissé több elevenség nem ártott volna ; ez azonban nem hiányzott Bakody erélyes zongorajátékában, sem Braun énekében, ki hangja nagyságát nem mindig mérte hozzá a terem kicsiségéhez. A közönség sokszoros tapsokban nyilvánította a működők iránti elismerését „0.“ * Mint definitivumot írják, hogy Stoll Péter nemz. színházi énekmester helyébe Böhm Gusztáv választatott. Böhm ur Győrött volt eddig karmesteri állomásban. E hir egyszersmind azt mondja, hogy Böhm harmadik karmester lesz Pesten. A nélkül, hogy Böhm ur érdemeiből le akarnánk valamit vonni, kit nem ismerünk, meg kell vallanunk, hogy Stoll távozását sajnáljuk. Ő az énektanítás terén kétségtelen érdemekkel bír. E tekintetben elég legyen csak arra utalnunk, hogy operánknak már is két jeles művésznőt képezett, az egyik Voggenhuber Vilma, a másik Láng Paulina k. a. Ezenkívül az ő vezetése nyomán lépett színpadra Triebler Paulina k. a., ki jelenleg Temesvárit vendégszerepel és tetszésben részesül, továbbá nem sokára találkozunk még egy növendékével, Lőwy (Oroszi) kisasszonynyal, ki az első alapokat az énekművészeiben zenedénk tanáraitól nyerte, s a színpad számára Stoll ur által képeztetett ki. Oroszia, a mint műértőktől hallottuk, igen szép althanggal rendelkezik s e tér a nemz. színpadon már kellőleg be lévén töltve, a német színházban fogja talentumának próbáit adni. Stoller elbocsáttatása okául kettőt hoznak fel : az egyik, hogy Voggenhubert Berlinbe ajánlotta volna, mi azonban, mint hiteles kútfőből tudjuk, nem való, — sőt inkább az áll, hogy épen említett énekmesterének nagy része van abban, hogy továbbra is szerződést fogadott el a nemz.színháznál, — a másik ok, hogy Marchetti tenoristáról kedvezőtlenül nyilatkozott. Ha ez történt, úgy Sz. csak a tényt constatírozta. Egyébiránt nem hisszük igazgatóságunktól, hogy ily — nem mentjük — csekély hibáért egy családatyát és szorgalmas s érdemeket szerzett tagját a színháznak kenyerétől megfossza. A dolog érdemén tehát oly homály lebeg, melyről vagy nincs tudomásunk, vagy egy elhamarkodott lépés az egész, melyet gyönge invectivákkal kívánnának mentegetni. ? A „Független“ Ellinger visszaszerződtetését azon föltételhez köti, ha megköveti a közönséget- Mi megvalljuk, ezen újabb kis „skandalumot“ elengednek. Ha csakugyan oly mélyen megbántotta a közönséget, hogy művészete és a színház körüli érdemei azt nem feledtethetik, akkor jobb lesz segédkezet sem nyújtani ahhoz, hogy visszajöjjön , vagy nem oly nagyjelentőségű a bántalom, s akkor a közönség magához méltóbban cselekszik, ha Ellingertől, a tenoristától jó éneklést, ügyszeretetet, szorgalmat és nem bocsánatkérési komédiákat vár. Ez a mi szerény véleményünk. * Azon ajánlatra, hogy Dawison hajlandó lenne a nemz színházban lengyel nyelven föllépni, a „M.S.“ következő megjegyzést tesz : „Mi Dawison vendégszereplését a helybeli német színpadon szives figyelemmel kísérjük és róla közlött jelentéseink által tanusítni kívántuk, hogy a művészet közérdekeit nemzetiségi tekintetben monopolizálni nem akarjuk. Azonban másfelől nem tagadjuk, mikép saját nemzeti intézeteinket is rendkívül óhajtjuk minden idegen befolyástól tisztán tartani és azt hisszük, saját magunk irányában e méltányosságot a másokkal szemben tanúsított méltány erejénél fogva kettős joggal követelhetjük. Ennélfogva Dawison lengyel vendégszereplését sem pártolhatuk, mivel tartunk tőle, hogy ez előzmény később kevésbbé kedvelt nyelvű és egyéniségű szereplők fölléptetésére szolgálhatna okul. S egyátalában úgy vagyunk meggyőződve, hogy nemzeti színházunk egyik főrendeltetése egyenesen a magyar nyelv művelése lévén, e fontos tekintet alól egyedül olyan világra szóló művészek kedvéért lehet kivételt tenni, mint Ristori vagy Aldridge.“ — Mi megvalljuk, e megjegyzés határozott hangjával, mely egy igen helyes elvet proclamál, még az utóbbi kivételeket sem tartjuk összeegyeztethetőnek. Dawison egy oly specialitás lévén a maga nemében mint Ristori vagy Aldridge. Mondjuk ki categorice, hogy a magyar nemzszínház állása és szelleme semmiféle idegen nyelvet és zagyvalékot nem tűtr el deszkáin és igy ne tegyünk kivételeket még Ristori vagy Aldridge irányában sem , s akkor igazolva leszünk az egész mivelt világ előtt, mig az ilyes kivételek elvünket némi gyanúba keverik. * A „Hon“ szerint a szinész-strikenek már vége van. A nemz.színház igazgatósága az illető művészekkel már megkötötte a szerződést. A játékdíjak rendszere keresztül vizetett. A „M. S.“ értesülése szerint a nemz. színház Carina k. a. frankfurti énekesnővel 3 évre szerződött 5-től 6 és 7000 ftig növekedő fizetéssel. A művésznőre nézve e szerződés már kötelező erővel bír, az igazgatóságra azonban csak akkor válik kötelező erejűvé, ha a művésznő három debütje folytán a közönség tetszésével találkoznék. A Dresdában egy csodatenor van , neve Schnorr von Carolsfeld. E művészről azt mondják, hogy tenorhangja ritkaság ez epigon-korban, hanem a mellett oly alkattal bir, melyről Rigoletto azt énekli , hogy a „rettentő ily alkattal birni.“ * Az„Új nemzedék“ czímű szépirodalmi vállalat oszlásnak indult. Az „Ország“ tegnapi számában két nyilatkozattal találkozunk. Az egyikben Balogh Zoltán mintáz „Új nemzedék“ volt szerkesztője értesíti r. t. ez. olvasó közönséget, hogy czimváltoztatásért óhajtván folyamodni, addig is, mig ő részben engedélyt nyerhetne, az „Új nemzedékbe begyűlt előfizetési pénzt Wodiáner F. volt kiadótól mindenki visszakövetelheti. A másik egy tiltakozás, melynek átvételére a fővárosi lapok felkéretvén, azt itt közöljük : „A számtalan kiadói visszaélés, milyen legközelebb Wodiáner F. kiadása alatt a „Magyarország“ megszűnésénél is előfordult s mi által nagy részben az irodalom hitele is szenved, kényszerit bennünket, mint az „Uj nemzedék“ volt belmunkatársait, hogy Wodiáner F. nyomdász és kiadó újabb eljárása ellen, mely szerint az „Uj nemzedék“ előfizetőit a „Divatcsarnok “-kal akarja kielégíteni , ünnepélyesen tiltakozzunk. — Az olvasó, midőn valamely lapot kíván járatni, bizonyosan annak programmjában kifejezett irányáért és a lap munkatársainak dolgozataiért fizet elő; ha pedig a helyett más szellemű s más munkatársakkal biró vállalattal akarják kielégíteni , egyenesen rászedetik. — Mi a valódi kielégítést csak abban látjuk, ha a kiadó — vállalatát megszüntetvén , — a pénzt visszaküldi, — s csak is azon esetben tartja meg, ha netalán valaki világosan kinyilatkoztatná, hogy pénzéért mást is elfogad, mint mire előfizetett. Kelt Pesten, január 12 én 1863. Abonyi Lajos, Áldor Imre, Almási Tihamér, Bodor Károly, Csermelyi Sándor, Dalmady Győző, Deák Farkas, Emil, Győry Vilmos, Katona Gyula, Kiséri, Kuliffay Ede, Kun Pál, Szabados János, volt főmunkatárs, Szász Béla, Tolnay Lajos, Udvardy Vincze, Vida József, Zalár, mint az „Új nemzedék“ volt belmunkatársai.“ — Jelentés a „harangvirágok“ iránt. A virágok“ czimű két kötetnyi beszély-gyüjteményemre nyitott előfizetési fölhívásomban némelyek szerint rövidre szabtam a pénzbeküldési határidőt, s nem gyűjthettek elegendő közönséget. Hogy ne legyen senkinek se panasza s legkivált nekem ne legyen : ime kijelentem, hogy nevezett munkámra f. hó 20 dikáig nyujtom meg a pénzbeküldési határidőt — azon kikötéssel azonban, hogy ez időhaladék tökéletesen megfelelend várakozásomnak. Kelt Pesten 1863. jan. 9. Kulcsár József. * A „Bihar“ szerkesztője, Györffy Gyula nyilatkozik, hogy a nevezett lap f. é. első számában megjelent „Újév napján“ czimü czikkért közcsend-háboritás bűntettével vádoltatva, a cs. kir. katonai törvényszék elé állíttatott és a lap további szerkesztésétől ideiglenesen eltiltatott, minek következtében visszalép és a lap ideiglenes szerkesztését Hollósy Lajos kiadó arra ruházza. * A Terézvárosban — írja az „0“ — a hatóság egy helyet fedezett föl, hol számos munka nélküli proletár család lakott együtt, s az e városrészben összefogdosott kutyák és macskák húsával táplálkozott. Mintha csak a párisi mesterekből olvasnék e nehány sort. * Kovács János békéscsabai róm. kath. lelkész és czimz. kanonok Csabán 1 hó 11-kén meghalt. Külföld. ANGOLORSZÁG. A „M. Post“ a törökországi miniszer-változást a szultán azon hő óhajtásának tulajdonitja,hogy Törökország független hatalmassággá legyen. A szultán ezen eredmény elérése végett el van tökélve, nem elégedni meg látszólagos reformokkal. A szultán M eh em ed-Ali, s R usd i pasákat elbocsátá, mivel erre okai voltak. A kabinet többi tagjai azt bizalomhiánynak tekintvén, beadták lemondásukat, de a szultán csupán Fuad lemondását fogadá el. Ez utóbbi tehát odahagyja a ministériumot, mivel a szultán elégületlen az ügyek általános folyamával. Ezen elégületlenségnek fő oka Montenegro s Szerbia helyzete. A szultán el van tökélve, küzdeni azon hatalmasság ellen, mely mindezen fölkeléseket szítja, azaz Oroszország ellen. Ezért sürgeti a reformokat, s ezért akarja azokat kierőszakolni. A szultán Angolországban 4 páncélos hadihajót rendelt meg. Ő nem akarja megengedni Oroszországnak, hogy birodalma tartományaiban viszály magvait hintse el. Törökországnak éber kormányra van szüksége. A hivatalos lap közli Stanley tábornoknak, a chinai angol haderő parancsnokának jelentését. Ezen okirat Kahding városának azon angol s franczia csapatok általi visszavételét jelenti, melyek a britt parancsnok rendelkezésére helyeztettek. Kahding visszafoglalása egy 30 mérföldnyi körletet teljesen szabadon hagy Shangai körül, melynek a chinai felkelők szomszédságától megmentése határoztatott el. Az Osborneban f. hó 9-én a krályné elnöklete alatt tartott titkos tanács-ülésben a parliamentnek jövő febr. 1re összehivatása határoztatott el. FRANCZIAORSZÁG. Az „Opinion du Midi“ cz. lap másodszor megintetett, Alzon apátnak egy oly levele miatt, mely rendetlenségre hiv föl, s melynek közzététele veszélyezteti a közbékét. A „Courrier du Dimanche“ pedig harmadszor intetett meg, egy ily cziműt czikk miatt : „Levél a szerkesztőhöz“, mivel ezen czikkben a szerző hitelétől akarja megfosztani az általános szavazatjog alkalmazását. Goltz gróf, az új porosz követ, f. hó 10-én Parisba érkezett. A „France“ a Poroszország s Austria közt, a szövetséggyűlés tervezett reformja iránt fönnforgó viszály tárgyában igen megnyugtató értesítéseket kapott. E szerint a szavazatok többsége, úgy látszik, már biztosítva van a küldöttek gyűlésére vonatkozó austriai javaslat számára. Mivel azonban ezen többség csak 1—2 szónyi lenne, Austria kijelentené, mikép nemhogy végletre akarná hajtani a dolgokat, Poroszország elleni ellenséges érzületből, hanem inkább egyedül azt akarta Németország s Európa előtt constatkrozni, hogy a szövetségi intézmények fokozatos kifejtésének akadályai nem az ő részéről erednek, mint a berlini kabinet közlönyei azt el akarták hitetni. Ha a bécsi kabinet kezdeményzése, a német szövetséggyűlés újraszervezése végett, a korszak szükségeivel , a német nép óhajtásaival öszhangzólag, sikeretlen maradna, ez iránt a felelősségnek Poroszországra kellene hárulnia. A közös hon keblébeni szakadás kikerülése végett Austria, hogy a kibékítés művét előmozdítsa, elhalasztani szándékozik a tervezett reformok létesítését. Eddigelévo