Sürgöny, 1863. augusztus (3. évfolyam, 174-197. szám)
1863-08-02 / 175. szám
Harmadik évi folyam. 175 - 1863. Hierkeeste-hivatal: .rátok-tere 7. az. a. földszint. Kiadóhivatal: •arAtok-tere 7 az. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadóhivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bérmentes levelekben minden posta-hivatalnál.SÜRGÖNY Vasárnap augusztus 2 Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házholf hordva. Vidékre, naponkint poétán Félévre d t 50 kr. Félévre 10 forint. Negyedévre 4 50 „ . Negyedévre 5 „ Előfizethetni „SÜRGÖNY“-re. Augustus — September 2 hóra 3 ft 50 kr. Augustus—October, évre 5 ft. Augustus— december 5 hóra 8 fit 40 kr. A „Sürgöny" kiadó hivatala HIVATALOS RÉSZ E cs. k. Apostoli Felsége gróf Degenfeld- Schonburg Károly őrnagyot ar Károly bajor herczegn 3-ik az. huszár ezrednél, cs. k. kamarási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. A tekintetes királyi ítélő tábla által az alább nevezetteknek az Ügyvédi vizsga letétele megengedtek vén, részükre vizsgálati határnapul. 1863 ik évi ang. hó 29-ik napja tűzetik ki; névszerint: Halenia Sándor, Tóth Mór, Kiss Ferenz, Panner Gyula, Móczár Vendel, Lélek Antal, Vargha László, Pósa Imre, Prasznovszky Gyula, Petrovics György, Lutz Ferencz, Molnár Elek, Brájjer Lajos, Nádasy Lajos, Buczik Antal, Síró József, Pop Vincze, Bertl György, Velzer Imre, Rosty József, Szabadhegyi György, Gtattiassich Ferencz, Baló Mihály, Zimányi Ferenc., Viszkidenszky Gusztáv, Podhorányi Nándor, Eremit Lajos, Szabó József, Ublarik József, Formanek Károly. »HIVATALOS RÉSZ. Erdélyi ügyek. I. Törvényjavaslat. A három országos nyelveknek a közhivatali közlekedésbeni használatáról. Erdély nagyfejedelemség részére érvényes. 1. §. A három országos nyelv, úgymint: a magyar, német és román nyelv, a közhivatali közlekedésben egyenjogú. 2. §. A felek szabadságában áll, minden, bárminemű beadványokban, valamint minden hivatalos tárgyalásokban a három országos nyelvek akármelyikével élni. 3. §. A felek szóbeli kérelmeik, valamint azok, a tanúk és szakértők kihallgatása feletti jegyzőkönyvek a három országos nyelvek valamelyikéit, és pedig azon a nyelven veendők fel, melyet a kihallgatandó tanú vagy szakértő kijelöl. 4. §. Peres vagy peres ügyeken kívüli bírói tárgyalásoknál, melyekben több felek vesznek részt, szabadságában áll mindenik félnek, a három országos nyelvek akármelyikével élni. 6 §. A felek beadványaira vagy jegyzőkönyvileg felvett kéréseire az elintézés ugyanazon nyelven adandó ki, amelyen a beadvány vagy jegyzőkönyvileg felvett kérés szerkesztetett. 6. §. A bírói határozatok, valamint az indokok, oly esetekben, hol több felek vesznek részt, azon a nyelven adandók ki, melyen a kérelem vagy keresetlevél, illetőleg az első beadvány, vagy az első szóbeli kérelem szerkesztetett. A többi felekkel a határozatnak azon nyelves fordításai is közlendők, melyen ők a tárgyalásnál részt vettek. 7. §. A szóbeli végtárgyalásnak, az ítélet kihirdetésének és kiadványozásának a három országos nyelvek közül azon kell történnie, mely a vádlott anyanyelve. Azonban szabadságában áll a vádlottnak egy mást is a három országos nyelvek közül, amelyet neki érteni kell, e végett választani. 8. §. A felsőbb hatóságok, vagy törvényszékek határozatai hasonlóképen azon nyelven adandók ki, melyen ezen határozatok az előbbi 5. 6. 7. §. szabályai szerint a feleknek kiadandók. 9. §. Mindenkinek szabadságában áll, nyilvános tárgyalásoknál a három országos nyelvek akármelyikét használni. 10. §. A városi és vidéki községekben a községi ügyek belkezelési nyelvét a község képviselete határozza meg. 11. §. A törvényhatóságokban az illető hatóság képviselete határozza meg a törvényhatóság ügykezelési nyelvét. 12. §: A 10. és 11. §. foglalt határozatok a törvényhatóság vagy községképviselet hivatalos működése idejéig érvényesek. Ezen hivatalos működés megszűnése után a község vagy törvényhatóság ügykezelési nyelvének meghatározása iránt új határozat hozatkozik. 13. §. A közlések, rendeletek, meghagyások stb. minden neme, melyek közvetlenül a községhez vagy törvényhatósághoz, egyházi vagy másféle testületekhez intéztetnek, a három országos nyelvek közül azon adandók ki, mely az illető község vagy törvényhatóság ügykezelési nyelve, vagy melyet az egyházi vagy más testület használ. 14. §. A kölcsönös érintkezésben ts községek és törvényhatóságok saját ügykezelési nyelvöket használják. 15. §. A cs. kir. katonai hatóságokkali érintkezésben a községek lehetőségig, a törvényhatóságok minden esetben a német nyelvet használandják. 16. §. A törvényhatóságok és törvényszékek belső hivatalos nyelve az, mely az illető törvényhatóság nyelve. — Az elnöki hivatalos érintkezésben mindenkinek szabadságában áll, a három országos nyelvek akármelyikét használni. 17. §. A többi hatóságok és törvényszékek hivatalos nyelve, nem különben ezen hatóságok és törvényszékek egymásközti és Erdély nagyfejedelemségen kivüli hatóságokkali érintkezési nyelve rendeletileg fog meghatároztatni. 18. §. Az oktatási nyelvnek a nép- és középiskolákban, valamint a magasabb tanintézetekben meghatározása azokra bizatik, kiket az illető iskola és magasabb tanintézet gondozása és fenntartása illet. 19. §. Az egyházi anyakönyvek az első paragrafusban egyenjogúnak nyilvánított nyelvek egyikén vezetendők. Szabadságában áll különben az egyes hitfelekezeteknek, a főkormányszékkel egyetértve, erre egy más nyelvet is meghatározni. 20. §. Az egyházi hatóságok is, a felekkeli hivatalos érintkezésben ezen törvényezikk 28 §. határozásaihoz alkalmazkodni kötelesek. 21. §. Ezen határozatokkal ellenkező minden országos törvények megszüntetnek és érvénykívüliekké tétetnek. 22. §. Ezen törvényezikk kötelező ereje haladék nélkül érvénybe lép. II. Törvényjavaslat. A román nemzet és annak vallásai egyenjogúságának keresztülviteléről. Erdély nagyfejedelemség részére érvényes. 1. §. A román nemzet, a görög katholikus vallás mint olyan, és a görög keleti vallás szintén törvényszerüleg elismertetnek. 2. §. A görög katholikus vallás mint olyan, és a görög keleti vallás épen azon önálló helyzettel bírnak, melyet Erdélyországban a többi vallások, fenntartva a korona felügyelői jogát, törvényszerüleg elfoglalnak. A politikai jogok gyakorlata minden hitvallástól független. 3. §. Erdély nagyfejedelemségnek összes nemzetiségei teljesleg egyenjogúak. A nemzetiség czíméből tehát senkinek se nem lehet, se nem szabad bármely előjogot vagy elsőbbséget igényelni vagy érvényesíteni. 4. §.. Az egyes országrészek különböző elnevezései, az egyes nemzetiségek számára politikai jogokat se nem alapítanak, se nem adnak. 5. §. Erdély nagyfejedelemség czímerébe, a román nemzet részére, külön jelvény vétetik fel. 6. §. Ezen határozásokkal ellenkező minden országot törvények megszüntetnek, és jogerőn kívüliekké tétetnek. 7. §. Ezen törvény kötelező ereje haladék nélkül hatályba lép. TARCZI Harsányi Pál igazgató elnöki jelentése a magyar képzőművészeti társulat I. évi július 5-én tartott közgyűlésében. (Vége). Az előbbi kísérletek után alkotott a társulatnak alapszabályokat, melyekben oly terjedelmes hatáskört nyitott meg ennek, hogy mihelyt azt egészen betöltendi, felvirágozva leend a hazában a művészet minden ága, mert a lángész nem hiányzik a magyarnál, sőt aránylag nagyobb számmal található, mint bármely más fajnál, csak a kiművelődés segédeszközei hiányzanak, azért e társulat alapszabályaiban első helyre van kitűzve egy országos művészeti tanintézet felállítása is. Megnyerte a választmányt cs. k. Apostoli Felsége legmagasabb kegyelmétől az alapszabályok jóváhagyását, úgy hogy a társulat fennmaradása s sikeres működtetése most már csak a közönség pártolásától függ. Önműködésének szervezetét is elrendező s megállapító a választmány, — megszüntetvén az előbbi gyakran közbejött fennakadásokat. Első alakulásakor egész országban alig volt 5 —6 alapítványa a társulatnak, azóta s főleg az utóbbi hónapokban 30 alapítványt szerzett, s a kezdetben alig száz rendes tag helyett ekkorig csak itt a két fővárosban majd 200 tagot, az ország minden részeiben pedig 300 ügynököt kért fel, ügynöki díj mellett egyelőre tagok szerzésében fáradozni, s remélhető, hogy beküldendő aláírási íveiken örvendetes számmal lesznek az új tagok. A társulati tagok szaporodása ugyan kiválólag az ő saját hazafias buzgalmuknak, s a honi művészet iránti lelkesültségeknek tulajdonítandó, de a választmánynak mégis van azon érdeme a körül, hogy a társulatot a legsanyarúbb viszonyok közt nem csak erkölcsileg fenntartván, hanem folytonos működésével figyelmet ébresztvén a közönségnél iránta, a hazafias buzgalom s lelkesültség tettleges nyilvánitlatásának alkalmat és módot nyújtott. A leendő művészeti nyugdíjintézetre pénz és értékes tárgyakban egy kis tőkevagyont szerzett s a társulati leltárt is annyira gyarapította, hogy azt már a tagok közhasználatára bocsáthatja. Az 1861-ki országgyűlési képviselők kiadott arczképeit összesen eladta. Szerkesztette és kiadta a választmány a társulati évkönyvet, oly irányban, hogy az a társulat emelkedésével fokonként tartalmasabb s a hazai művészetre nézve mind történelmi, mind tanulságos tekintetben hasznos kézikönyvvé legyen. Kiállította és kiadta a társulati képes album első füzetét, egészen hazai műtermékül, oly irányban, hogy utóbb az évenkint kiadandó albumi füzet ne csak a hazai művészet fokonkénti emelkedését tanúsítsa, hanem a tagoknak oly kedvezményül is szolgáljon, mely az évenkénti tagdíj anyagi értékét egymaga feléli. A második füzetre, nyitott verseny útján, már megválasztó a műveket, s most vannak kőzetétel alatt; a harmadik füzetre pedig új versenyt nyitott. A társulati pénztár elégtelenségében áldozatra kész hazafiakat keresett fel a választmány, kisegítő aláírásra, hogy saját helyiséget bérelhessen, ne csak tanácskozásaira, hanem a tagok központi társalgására is, hol a művészek és műkedvelők saját kört képezvén, mind szórakozást, mind okulást élvezhessenek, de mi még több, hogy ugyanott helyiséget bérelhessen a hazai műcsarnoknak. E műcsarnokot határozatilag megállapított szabályok szerint alakítván, tisztán hazai műtermékekből rendezte és megnyitotta, oly rendszer mellett, melynek értelmében e műcsarnoknak nem is annyira áldozatos, mint inkább nyereséges pártoltatása a közönség által már maga elegendő legyen arra, hogy a hazai művészeknek biztos anyagi léteit eredményezzen, s ezzel a hazai művészet felvirágoztatásának lendületet adjon. E hazai műcsarnokban öszpontosuló művészeti érdekek fontosságától áthatva, meghívó levelekben felkérte a választmány mind a kormányzó közhatóságokat és magas személyiségeket, mind a nemzeti művelődésre működő testületeket és egyleteket, hogy a hazai művészet iráti pártoló részvétük , rokonérzelmek nyilvánításául kegyeskedjenek e műcsarnokot meglátogatni, az ily erkölcsi gyámolításnak értéke gyakran az anyagi áldozatok értékét is felülmúlván. A társulat kitűzött hatásköreinek egyes ágait fokonkint akarván a választmány egymásután betölteni, átment az évenkénti pályázatok megnyitására is, s már a f. évre 300 és 200 aranyból álló két nagy jutalmat tűzött ki a boci művészeknek, nemcsak aránylag legjobb, de ezen jutalmat feltétlenül meg is érdemlő művekért, s ha olyanok nem fognának a pályázók közt találtatni, az aránylag legjobb műnek mindenesetre 50 arany jutalom fogván kiadatni, az ilyen mű azonban a művész tulajdona maradván. Ezek azok főbb vonalakban, miket az igazgató választmány a társulat szilárdabb alapra állítása s emelése körül eddig elkövetett eljárásának részleteiről egyébiránt a terjedelmes jegyzőkönyvek s a levéltár megszaporodott okmányai terén azon tanúságot, hogy fáradozott eleget, s ha nagyobb eredményeket nem mutathat fel, annak egyik oka még a közállapot kedvezőtlen viszonyaiban is feltalálható. Az eddigi minden eredmény csekélység ugyan a nagy czélra, de jóval több mint az, ami eddig nem volt, s ha a leendő választmány jobban megfelel hivatásának , bízzunk a nemzetben, hogy az nem vonandja meg a hazai művészettől pártolását. Az egyetemtől s tudós társaságtól kezdve, de egészen a pusztán csak társalgási körig, a közművelődésnek majd minden intézeteit felállította már nemzetünk, csak a képzőművészetről látszik mintegy megfelejtkezettnek; de azért, hogy mindent nem tehet egyszerre, azt, amit még hátrahagyott, el nem ejtő. A képzőművészetnek ugyan a nemzeti művelődésnek tényezői között, a komoly tudományok után elsősorban kell állania, nemcsak mivel általában azok a szellemi kifejlettség legnemesebb virágai, hanem mivel az iparnak majd minden ágazatával oly szoros kapcsolatban állanak, hogy az ipar nemesbülése s a tökély magas fokára kifejlődése, — a mire pedig hazánknak oly végtelen szüksége van, — egyedül a képzőművészetek virágzásáról föltételeztetik. A művészet kifejlettsége nélkül nemcsak városaink építkezései otromba kőhalmazok, de hajlékaink is nyomom csak s akiok, bútorzataink idomtalan fateknők és lóczák, ruházataink silány férczélmények volnának, mert még egy kömives, asztalos és szabó sem felelhet meg a czivilizatio finomabb igényeinek magasabb művészeti fogalmak és ízlés nélkül, annál kevésbé más, a művészettel még közelebbi rokonságban álló iparos. Az ipar fölemelkedésétől függ ismét legnagyobb részben a kereskedelem s közjólét felvirágzása is. Mélhatlanul hinnünk kell tehát, hogy a képzőművészetek elhanyagolása csak onnan jött eddig nemzetünknél, mivel épen mindent fel akarván emelni, a mit jónak s hasznosnak lát, nem válogat a sorozatban, hanem a mi inditványoztatik, felkapja, s innen még azon állat nemesítésére, melyen ülni szeret, előbb állita fel lóversenyeket, mint a saját szellemi fejlődésére oly nélkülözhetetlen képzőművészetekre hozott volna áldozatot, de ez csak azon véletlenségből származik, mivel eddig a képzőművészet javára sem kitűnő egyéniség, sem társulat által nem létetett közindítvány. Most már én legalább erősen hiszem, hogy ha e társulat rendeltetésének megfelelni komolyan törekszik, csak úgy felkarolandja nemzetünk a művészet ügyét pártoló ölébe, mint felkaroló a tudományosét. Az idők mostohasága, és a közvagyontalanság, sőt a hazánk egyharmadát jelenleg ínségre lesújtó csapás e hitemben engem meg nem tántorítnak, mert a szegény még szegényebb lesz akkor, ha önérdekeit elhanyagolja, és leendő jobblétének csak azért nem teszen némi áldozatot, mivel az egy kissé távolabb van tőle, mint a már rárohant szükség. A szegénynek sorsa csak az, akár nemzet, akár egyén, hogy szegénysége miatt kevesebbet fordíthatván jobbléte eszközlésére, lassabban vergődik arra, mint a gazdag ; de azért nem cselekednék helyesen, ha jövendő jobblétére semmit sem vonna el napi szükségeitől. A társadalmak kezdetében még szegényebbek az emberek, mert napi falatjaikat is alig szerezhetik meg, mert gyakran félmeztelenek és félvadak, mégis nemcsak anyagi áldozatokat hoznak a társadalomnak, hanem, ami több, még szerfelett becses jogaik egy részét is feláldozzák, pedig akkor még sem a hazafiság lelkesítő érzelme, sem az önérdekek fölvilágosult ismerete nem buzdítja őket, csak ösztönileg érzik, hogy eszközlendő jobblétek tekintetéből szükségük van a társadalomra. Azért én már a felvilágosult közértelemnél, és főleg magyar fajunknál soha sem félek attól, hogy pártoltatásra ne találjon az, ami valóban hasznos és szükséges ; csak célszerűleg kezeltessék annak ügye a vállalkozók által. Lapszemle. A „Pesti Hírnök“ Pest városára vonatkozó érdekes harmadik czikke így szól : „E lapok 170-dik számában tett igéretünkhez képest szolgálunk e lapok tisztelt olvasóinak adatokkal Pest jövedelmi és kiadási forrásairól 184%-dik érről. Pest városa még csak ezelőtt 30 évvel is nagyon el volt hanyagolva, a kövezet igen rosz, a világítás nyomorult volt, az utczák a legtisztátalanabb állapotban voltak, a mostani Pestnek legszebb vidékén homokbuczkák és szemétdombok voltak láthatók. Ezt nézetünk szerint azon körülménynek kell tulajdonítani, hogy a város igen nagy kiterjedésben épült, s a város jövedelmei nem voltak elegendők, ezen nagy kiterjedéshez képest a szükséges követési, világítási s tisztántartási kiadások fedezésére, egyrészről pedig a csekély fizetéssel ellátott tanácsi tagok inkább foglalkoztak oly magánfelek ügyeivel, melyek mellékjövedelemmel voltak összekötve, mint közigazgatásiakkal. A választott polgárok testülete pedig a tösvénységig gazdálkodó volt, s azon igyekezett, hogy a kiadás a bevételt fölül ne haladja, tehát csak az történt a város díszítésére, s a lakosok kényelmére, mi a városi jövedelemhez képest történhetett, új jövedelmi forrásokra sem a tanács, sem a választott polgárság nem igen gondolván. A szomorú emlékű 1838-as árvíz nemcsak egyesek vagyonában, de a közvagyonban is tetemes kárt okozván, s ennek következtében már az előbbeni szerény városi jövedelmek a kiadások fedezésére elegendők nem lévén, a városi hatóság kényszerítve lett új jövedelmi forrásokról gondoskodni. Ezek közé tartozott a házi adó felemelése. Ugyanis azelőtt a pestiek igen csekély adót fizettek, ez tehát jóval felemeltetett, de minda mellett is csekélynek mondható volt. A község vagyonához tartozó több ezer hold szántó- és kaszálóföldek parlagon hevertek, ezeket részenként haszonbérbe kezdék kiadni, később behozatott a sör- és húsfogyasztást illeték, melyek szintén bérbe adattak, s a városnak mintegy 140,00upftot jövedelmeztek. A város jövedelme már 1848-ig mintegy 200,000 fltta szaporodott. Ezen jövedelem szaporodást Pest városa leginkább Rottenbiller Lipótal , később főpolgármesternek köszönheti, ki 1843-ban alpolgármesternek választatván, páratlan szorgalommal igyekezett a város közigazgatási és pénzügyeit rendbe szedni, s az utczák kövezésére, a város díszítésére mindent elkövetett, s Pest, hogy azzá lett a mi most, a dicsőült nádor József cs. kir. főherczegsége után neki köszönheti; csak sajnálni lehet, hogy 1861 ben, midőn a város ügyeinek vezetése ismét kezébe került, a korszellem által elragadtatá magát, s a közigazgatási ügyek vezetésében nem bírt már oly erélyt kifejteni, mint azelőtt. A város jövedelmei tehát, mint érintők, 1838 után tetemesen szaporodtak, de szaporodtak a kiadások is, úgy hogy ezeket némileg adósságokkal is kellett pótolni, min csodálkozni azonban nem lehet, mert ezen újabb nemzedéknek sok helyrehozni valója volt, mit a régiebb elhanyagolt. Egyébiránt az adósságok legnagyobb része ingatlanokba fektettetvén, azokat, úgyszólván a várost terhelő adósságoknak tekinteni sem lehetett. Ugyanis az 184. évre készített költségvetésben a várost terhelő adósságok 419,842 ft 28'*/,# krral vetettek fel. Ezen adóssági összegből fordittatott: A szegényápoló-intézetre 36,139 forint 36 krajczár. Az aldunasoron volt Ágoston féle ház megvételére 19,466 ft. Az üllői uton épített katonai laktanyára megvett telkekre 6,400 ft. Ugyanazon laktanya építésére 66,000 ft. Jövendőbeli árvíz általi veszedelmek gátlására s a város biztosítására 120,000 ft. A két kamatú kölcsön 2-dik és 3 dik részleteinek késedelmes adósságokért fizetésére 38,632 forint. A városház építésére 13,840 ft. A kerepesi út melletti katonai szénapajta építésére 3250 ft. Az ősz utczai tanoda építésére 4350 ft. A ferenczvárosi Krinesz s Horváth féle telkek megvételére 13,728 ft 22/s kr. A terézvárosi templom építésére 8193 frt 373/s krajczár. Kórház építésére 10480 ft. Józsefvárosi templom építésére 1180 ft. Stalló utczai iskola építésére 2960 ft. A fennérintett adósság elő nem sorolt többi része pedig utak kövezésére, földalatti csatornák építésére, a nemzeti múzeum és színház építéséhezi adakozásokra fordittatott. Már tekintve, hogy az Ágoston-féle 19,456 fton megvett ház később 33,000 fton adatott el, s hogy azon késedelmes adósok, kikért a városi pénztár a két kamata kölcsön részletfizetésekben 38,632 ftot kiadott,ezen summát a városnak később megtérítik, végre hogy azon telkek, melyeknek megvételére, a azon épületek, melyeknek kivitelére az említett adósságok nagy része költetett, időközben értékben tetemesen növekedtek, bizton állíthatjuk, hogy az említettük adósság ennek nem is tekintethetett. Ezen kedvező pénzügyi állapota Pest városának a választott polgárság szigorú gazdálkodásának , a nm. helytartótanács s királyi kincstár szigorú ellenőrködésének volt tulajdonítható. A közigazgatási, törvénykezési, rendőrségi, egyházi, tanodai és orvosi személyzet ugyanis csekély volt, a csak, lehet mondani, csekélységbe került. Ugyanis az 1848. évi költségvetés szerint az érintett összes tiszti és szolgai személyzet fizetése volt 89,415 ft 18 kr; a városi biztosok, szolgák és poroszlók ruházata került pedig 8905 ft 8 krba,s igy az ösz- 87.es tisztikar és szolgai személyzetre tett kiadás csak 98,220 ft 26 kr volt. Ezen összegből esett a tanács- és törvényszék főbb tagjaira, úgy szintén az alpolgármester és főkapitányra 10,200 ft, a szószólói hivatalra 1000 ft, a jegyzői hivatalra 4200 ft, iktató-hivatalra 1269 ft,iroda-személyzetre 5400 ft, irodai szolgákra 716 ft, levéltári hivatalra 1288 ft, ügyészi hivatalra 2100 ft, számvevő hivatalra 3057 ft, pénztári hivatalokra 7088 ft, telekhivatalra 1384 ft, mérnöki hivatalra 700 ft, gazdasági hivatalra 1544 ft 30 kr, külvárosi törvényszékekre 3780 ft, kapitányi hivatalra 31,694 ft. 36 kr, egyházi karra 5223 ft 12 kr, tanodai személyzetre 5989 ft, orvosi személyzetre 2782 ft. Az említett évi költségvetésben voltak ugyan 16,836 ft 30 kr, mint indítványozott fizetések felvéve a számvevő, letét, jegyzői, gazdasági, iktatói, adó, házi, pénztári s gyámhivatalok, úgyszintén az orvosi és oktatási személyzet részére, az ezekben részint újonnan alakítandó hivatalok, részint pedig a fizetések szaporítása tekintetéből, úgyszintén a poroszlók számának szaporítása miatt, de ezek a n. m. helytartó-tanács által helyben nem hagyatván, csak tervben maradtak. A városi tisztviselők és ezek özvegyeinek nyugpénze összesen 1833 ft 20 kr volt. Városi alapítványok és jutalmazásokra 642 frt, tűzoltószerekre pedig 1288 frt fordíttatott. A város által különböző czélokra felfogadott lakásoknak bére 6183 frt 36 krba került, ezen kívül pe-