Sürgöny, 1864. február (4. évfolyam, 26-48. szám)

1864-02-14 / 36. szám

Negyedik évi folyam. 36 sz. — 1864. Vasárnap, február 14. Szer­kesztő-hivatal: Barátok-tere 7. sz. a. földszint. Kiadó hivatal: Brátok-tere 7. sz. a. földszint. Előfizethetni Budapesten a kiadó­­hivatalban, barátok-tere 7. szám, földszint. Vidéken bé­rmentes levelekben minden posta­hivatalnálSORCONT Előfizetési árak austriai értékben. Budapesten házhoz hordva. Félévre 8 ft 50 kr. Negyedévre 4 „ 50 „ Vidékre, naponkint postán. Félévre 10 forint. Negyedévre 5 „ HIVATALOS RÉSZ. ” cs. k. Apostoli Felsége m. évi oct. 17-töl kelt legfelsőbb kabineti iratával, az erdélyi kir. udv. kan­­czellária udv.­ar kanczellárját, báró Reichenstein Ferenczet, valóságos titkos tanácsosi méltósággal, dij­­elengedés mellett, legkegyelmesebben fölruházni mél­­tóztatott. NEMHIVATALOS RÉSZ. A „Pesti Hírnök“ nek tegnapi számunkban köz­lött felhívása tágabb körökben részvéttel találkozván, sietünk kijelenteni, hogy lapunk szerkesztősége is el­fogad úgy készpénzbeli, mint fehérruhában, lépésekben s általán fogva dicsően küzdő véreinknek szükségeire felhasználható mindennemű tárgyakban beküldendő hazafias adományokat, melyek sorát ezen­nel királyi Helytartó­i excellentiájá­­nak 200 o. é.­stnyi nagylelkű adományá­val kezdjük meg. Pest, febr. 13. A napokban a nemzeti casinó tagjai által tartott vig lakoma alkalmával derült kedv közt csak úgy özönlöttek a toasztok. E pohárköszöntések közül többekre érde­kes jegyzeteket lehetne tenni, de ezekkel nem bíbelődvén, ezúttal csak egyet emelünk ki. Valaki a magyar aristocratiára emelt po­harat, mint olyanra, amely érdekét soha sem vá­lasztja el a nép érdekétől, sőt inkább saját érde­két is alárendeli a nép érdekének, ha az állam közjava kívánja.11 Nem szükséges mondanunk, hogy e kö­szöntés obligate megélj­eneztetett. Mi pedig e toaszt által figyelmeztetve so­káig tűnődtünk, hogy vájjon igaz-e az, misze­rint a magyarnak aristocratiája is más, mint a többi nemzeteké? Oly k­öszöntést már sokszor hallottunk , hogy: „áldjo­n meg a magyarok Is­tene“, s e felfogás szerint a magyarnak Istene is külön lenne; de hogy aristokratiája is egészen sajátlagos legyen, ezt még nem hallottuk, hanem mégis igaznak kell lenni, különben a tisztelt toasztírozó nem mondotta volna. De hát miben különbözik a magyar aristo­­­cratia más nemzetek aristocratiájától ? Abban csak nem különbözhetik, mintha csak a magyar aristocratia lenne az, mely érdekét a nép érde­kétől nem tudja elválasztani. Mert igaz az, hogy a magyar aristocratia tagjai közt csakugyan számosan vannak, kik jótékonyan elfoglalják azon diszes és fontos állást, mely nekik az ál­lamban kijelölve van, s a szó legteljesebb, leg­nemesebb értelmében valódi aristocraták, mivel a korona és a nép közt szerencsés és tapintatos közvetítők lévén, ezáltal az állam s így magá­nak a népnek jólétét és érdekét mozdítják elő, miután az állam java a nép javával s érdekével ugyanazonos, s attól el sem választható. De e tekintetben más nemzetek aristocrátiáinak sem tehetünk alaposan sok szemrehányást; sőt ha az alkotmányos országok aristocratái közt párhu­zamot vonnánk mi bizony nem vagyunk oly el­­bizakodottak s hitik, hogy egészben véve a ma­gyar aristocratiának ítélnénk a pályakoszorút. Abban sem különbözhetik a magyar aris­­tocrátia más nemzetek aristocrátiájától, mintha a magyar lenne az, mely még saját érdekét is alárendeli a nép érdekének, ha az állam java kí­vánja. Mert ezt az állam java sohasem kivánja, ezt józanul követelni sem lehet, ez teljesen felesle­ges és szükségtelen, s a magyar aristocrátia sem tette soha, melynélfogva a toasztnak ezen része csup­a értelemnélküli szóvirág, milyen pohara­zás közben buján szokott tenyészni. Mi tehát egyáltalában nem tudjuk kitalálni a magyar aristocrátia elkülönítő jeleit, hacsak a toasztírozó úr — mindig a népről beszélvén, a „nép“ alatt a „demos“-t nem akarja érteni, vagy­is azt igyekszik nyilvánosságra hozni, miszerint a világon egy nemzet aristocrátiájában sincs annyi democrata mint a magyar aristocrátiában. No ha már ezt értette poharazó úr, úgy nem mondunk ellene, akkor alkalmasint igaza lesz, ha nem bensőleg is, legalább külszínleg. De ha ez igaz, az a kérdés: helyesen van-e az így? Mi nem mernénk „igen“-nel felelni, s mi bizony az aristocratikus democratákra soha­sem ürítenénk poharat, mert ez szerepfelcseré­lés, s ezt elvégre is az állam, a nép érdeke bán­ja meg. Ha a kereskedő poéta, a táblabíró énekes, az államférfi gazdasszony, az aristocrata de­mocrata akar lenni, habár csak tiszteletbeli is: ez mindig szerepcserélés, s mindig nevetséges, az utóbbi esetben pedig veszélyes is. Ugyanis az aristocratiának minden állam­ban oly fontos, oly üdvös szerepe van, melyet az állam veszélyeztetése nélkül nem lehet el­hanyagolni vagy épen mással felcserélni, s e szerep : a „stabilitás,“ a „konservatismus“ vagy­is a „fentartás“ elvét képviselni. A democratia szerepe ellenben a „mozgás“, a „változtatás.11 Mind a két elem az államban szerfelett szüksé­ges, s ha kölcsönös mérséklettel gyakorolta­­tik a két különböző elv, s ha meg nem zavar­­tatik a kellő egyensúly, ezáltal az összes ál­lam s igy az összes néposztályok szilárdsága, jóléte, java mozdittatik elő. Ellenben, ha az aris­tocraták szerepükről megfelejtkezve, a­helyett, hogy a democraták türelmetlen előretörekvését mérsékelnék, még maguk is a demokraták zász­lójához csatlakoznak, s ha az úgy is erősen be­futott katlanba még maguk hordják a tüzelőt , úgy ne csodálkozzanak, ha aztán a katlan is elpattan; ne panaszkodjanak, hogy az alkotmá­nyosságot fel kellett függeszteni, mert ezt ma­guk idézték elő, miután a törvényes és alkot­mányos conservativ gátok szétrombolása után a democratiai álrohamtól, s a teljes anarchiától csak erőhatalom, csak absolut parancsszó ment­heti meg az államot. Ez okból mindig igaz ma­rad az, hogy az aristocrata democraták nem a nép javát mozdítják elő, hanem egyenesen az alkotmányosság és a nép érdeke ellen dol­goznak. F. E. Stéos, febr. 12. L. A nap eseménye a kir. tanácsnak h­aza­­bocsátása. Örömest engedjük át bécsi kollegáink­nak a tisztet, méltányolni az érdemeket, melye­ket tettei által szerzett ; mi inkább azért tarto­znak neki hálával, a­mit elmulasztott, értjük a döntést az erdélyi vasút ügyében. Az ügy, mely annyi zajjal vitetett a birodalmi tanács elé, annyi eszélylyel, erélylyel, sőt szenvedélylyel támogattatott, még tárgyalás alá sem került! Kétségkívül a birod.­tanácsnak erdélyi tagjai mindannyian egyaránt sajnálják, hogy nem vi­hetik haza a hirt, miszerint Bécsben teljesültek a remények, melyeket ide hoztak ; de ép oly kétségtelen, hogy ezen követek nagyobb része örömestebb tér haza a semmivel, mint azon va­lamicskével, mely mellett a szebeni hazafiak buzogtak. Mi is csak nagy megelégedéssel fogadhat­juk, hogy eléretett a legfőbb siker, mely szá­munkra elérhető volt, az t. i., hogy az ügy még továbbra is függőben marad. De ezen megelége­désünkben nem szabad felednünk, hogy e siker egyelőre nem egyéb, mint néhány hóra való el­halasztás és hogy a tevékeny, segélyforrások­ban bővelkedő szebeni urak a küzdelmet annak idejében tán kettőztetett erővel fogják megújí­tani. Szükséges ma már gondoskodni róla, hogy azon idő a mi állásunkat is erösbülve találja. Ne bízzunk túlságosan a nemzetgazdászati ér­vekben, bár­mily nyomatékosak és helyesek le­gyenek is azok, mert úgy járhatunk velük, mint a hadvezér, kinek van ugyan jó lovassága, de a téren, melyen a csata foly, nem használ­hatja. Hasztalan tagadnók,hogy az egész ügyben a politika a „primás“, biztosítékunk pedig nincs, hogy az a válságos órában magyar nótát fog húzni. Az erdélyi országgyűlés előreláthatólag nyilatkozni fog a dologban. Semmi kétség, hogy e nyilatkozat a nagyvárad-kolozsvári vonal mellett szólana, ha ama gyülekezetben Erdély­nek valamennyi népei képviselve lennének, de ugyanez remélhető-e az erdélyi országgyűlés­nek eddigi minősége mellett? És ha az erdélyi országgyűlés többsége az arad-szebeni vonal mellett szavaz, jóakaróink a birodalmi tanácsban nem lesznek-e lefegyve­rezve ? Gröthével kell mondanunk : „Die Über gar so mannigfaltig, sind nur aus einem Punkte zu curiren“. Legfontosabb, legmesszibb ható érde­keink az esélyeknek, sőt mi roszabb: elleneink kegyelmének vannak átszolgáltatva mindaddig, míg utat - módot nem találunk kibontakozni a zavarokból, és szert tenni a befolyásra, mely bennünket megillet. Hogy a közeledési hajlamnak bár leghalvá­nyabb tüneményeit előzékeny örömmel fogadand­­ják a Lajtán innen, az kétségtelen. Tapasztal­tuk ezt a birod. tanácsosok körében épen az utóbbi hetekben, a­midőn a vasút kérdése volt szőnyegen s tapasztalhatjuk azt mindenkor a közönségnek minden rétegeiben. Lám még az „Oest. Zigu is nem sajnálja a fáradságot, min­denféle dib-dáb notitzeket egy czikkben össze­hordani, hogy azokból következtesse, miszerint „Magyarországon a németségtől (Deutschtum) való idegenkedés egyáltalán nem oly nagy, mint magyar hangok elhitetni akarják.“ Melyek ezen hangok, hol és mikor állították, hogy a magyar a németségtől idegenkedik, azt a jó „Oest. Zig“ nem mondja, valamint azt sem, hogy mit ért ő a Deutschtum alatt? A német népet? Hogy ez­iránt Magyarországon a legélénkebb rokonszenv uralkodik és uralkodott még akkor is, a­midőn nem egy hőse a centralista tábornak bizonyos büszkeséggel hirdetgette, miszerint Austriának semmi köze Németországhoz, azt az egész vi­lág tudja. A német fejlődési törekvéseket? Hogy ezeket a legjobb indulattal kisérjük, az sem ti­tok. — A német tudományt vagy irodalmat ? hogy ezeket megbecsülni ne tudnék, azt al­kalmasint az „Oest. Ztg“ sem merné ránk fogni. Ha azonban az „Oesterreichische Zig“ a Deutschtum alatt becses önmagát, eddigi poli­tikáját, a bureaucratiát vagy azon jogbölcsele­­tet érti, mely a jogot elbölcselegni akarja, ak­kor bizony ma is még minden magyar hangból megértheti, hogy ezen Deutschtumtól iszonyo­dunk most is úgy mint ennek előtte. Mi épen azt számítjuk a jobb jövőnek biz­tosítékai közé, hogy a rokonszenvet, mely a magyart és a lajthán­ inneni népet ö­sszefűzi, a túlzók itt és nálunk időnként csökkenteni bír­ták ugyan, de megsemmisíteni nem, és hogy ezen kölcsönös érzelmek régi erejükben üdítő­­leg fognak ismét fellobbanni, ha csak felsza­ba­­dulunk azon átkos búv alul, mely most a népe­ket egymástól elválasztja. Azon körülményből, hogy a franczia kor­mány­orgánumok is elismeréssel szólnak a bé­csi kir. tanácsban febr. 2-án történt miniszeri nyilatkozatról, azt következtetik itt, miszerint Drouin de Lhuys kísérletei, egy franczia-osztrák szövetséget létrehozni, jó útban vannak. A franczia szabadelvűek kezdik belátni, hogy Francziaország nem bízhatja sorsát kizá­rólag az angol szövetségre. Anglia valóságos szélkakas, mely jobbra-balra fordul s csak egy dologban állandó, t. i. Francziaország iránti gyű­löletében. Oroszország annyira el van foglalva a len­gyel zavarok és belső viszonyainak átalakulása által, hogy szövetsége most Francziaországnak nem nagy előnyt nyújtana,­­ nem is említve, hogy a franczia alsóbb néposztály mindig nagy rokonszenvet tanúsít a lengyelek iránt. Tehát, ha Francziaország nem akarja magát feltétlenül Anglia karjaiba dobni, kénytelen ál­dozattal is Austriához közeledni. Francziaország viszonyát Oroszországhoz jellemzi azon adoma, melyet Cuza herczegről beszélnek.­­ Franczia lapok szerint ugyanis egy orosz ügynök fontos felfedezéshez jutott. Cuza herczeg, borozás közt, azt nyilvání­totta volna — az ügynök szerint, — hogy Fran­cziaország általa (Cuza által) fegyvereket csem­­­pész a lengyeleknek. Az ügynök jelentése folytán az orosz követ kérdést intézett Drouin de Lluyshez, ki moso­lyogva azt felelte, hogy ezúttal csal­ a példa­beszéd : in vino veritas. Angol lapok azon bízt hozzák, hogy Fran­cziaország és Anglia közt közeledés történt a dán ügyben, miután Francziaország a dán mo­narchia integritását fenntartani javasolta. — Le­gyen e hir való vagy hamis, semmit sem vál­toztat a dolgon. Austria mindig a fennálló szerződések mel­lett küzd s oly kevéssé van ez ügyben köz­vetlenül érdekelve, miszerint párton kívüli állása által lehetővé váland Austriának, a köz­vetítő és békítő szerepet elvállalni Németország és a többi európai hatalmak közt. Austria interventiójának Schleswigben ez egyik főczélja, miután csak így lett lehetséges a háborút localizálni és az európai békét fenn­tartani. Bármint igyekezzenek a forradalmi elemek a dán hadjáratból nagyobb mérvű háborút jó­solni, ezúttal csalatkozni fognak, mert mindegyik nagyhatalom meggondolja a dolgot, mielőtt a békés európai közvélemény ellenére, bizonyta­lan és merész kísérletekbe keveredik. — Fran­­cziaországban legalább a jelszó: béke minde­nekelőtt. Paris, febr. 10. I n s é g­ tt g­y. Az ínség ügyében működő pestmegyei központi választmány 1864. évi január 27-kén tartott ülésének jegyzőkönyve. Jelen voltak: Kapivári Kapy Ede főispáni helytartó mint vá­lasztmányi elnök, sőt. Török Pál superintendens, gróf Szapáry István, gróf Ráday László, báró Orczy Béla, Hajós József, Bernáth Lajos, Szilassy István, Koppély Frigyes, Wodianer Béla, Darányi Ignácz, Kármán La­jos, Ensel Sándor és Rédly Sándor választmányi tagok. Az ülés megnyittatván, mindenek­előtt a f. év január 13-ai ülésről szerkesztett jegyzőkönyv olvasta­tott fel, és egész terjedelmében jóváhagyatott; ezután elnök úr a közelebbi 14 nap alatt befolyt segélyzési p­énzösszegekről és ezen idő alatt tett kiadásokról ér­­tesité a válás talányt, mely előterjesztés szerint : 1) A nagy m. k. helytartótanács az országos könyöradományokból Pest megye részére utalványozott 6000 ftot. 2) A pesti takarékpénztár a kemény időjárás ál­tal felfokozott szükség tekintetbevételével újólag ado­mányozott 1300 ftot. 3) A váczi püspök e méltósága az alája rendelt lelkészek által e megye területén gyűjtött adományok fejében beküldött 79 ftot. 4) Pest megye főispáni helytartója a szükölkö­dők részére általa már korábban felajánlott adomány fejé­ben 200 ftot, összes bevétel : 7572 ft. Kiadatott: 1) Kecskeméti járás alválasztmányi elnökének 2000 ft. 2) Pesti járás alválasztm­ányi elnökének 1000 forint. 3) Solti járás alválasztmányi elnökének 500 forint, összesen : 3500 forint. Egybevetve az eddigi összes bevételt, mely is teszen 15523 ft 77 krt, az összes kiadásokkal, melyek összesen 6300 ftot tesznek, maradt szabad rendelkezés alatti pénzkészlet 9223 ft 77 kr. Ezen elnöki előterjesztés után felolvastattak az alválasztmányi elnökök jelentései az ínségi viszonyok­nak járásukbani jelen állapotáról, az általuk időköz­ben az Ínség enyhítésére tett, valamint a jövőre nézve szükségesnek talált s azért javaslatba hozott intézkedé­sekről, mely jelentések egyrészt a járási alválasztmá­­nyok és elnökeik buzgó fáradozásairól tanúskodván, másrészt az Ínségnek e megyébeni állapotáról köz­érdekű adatokat és a szükölködők segélyezésére nézve czélszerű javaslatokat tartalmazván , a jegyzőkönyvbe terjedelmesebben felvétetni határoztattak. Ehez képest: I. A kecskemét járási alválasztmány elnöke jelenti, miszerint gróf Pejacsevich Márk a szükölködők részére 40 p. m tiszta búzát ajánlott fel, mely is Abony, Rékas, Jánoshida, Ujszász, T.­­Györgye, T.-Szele és Farmos községek között kellő arányban kiosztatott. A f. é. január 13-ki ülés határozata folytán ren­delkezésére adott 2000 ftból azon járás 17 ínséges köz­ségei között kiosztatott 1795 ft és pedig az illető köz­ségi bizottmányok kezelése alá, melyek e segélyt az alábbi részletes kimutatás szerint használták fel. Vásároltatott ezenfelül a szükölködők elnyomoro­­dott kisdedei számára 1 mázsa kétszersü­lt, melyben Rékas, T.­Györgye és Jánoshida községek részesittet­­tek, s mely neme a segélyezésnek a kisdedek egész­ségi állapotára való kedvező behatás tekintetéből fe­lette czélirányosnak mutatkozván, továbbá is alkalmaz­tatni ajánltatik. A kiosztott pénzsegély az illető községi bizottmá­nyok által a helyi viszonyokhoz képest, különbözőleg használtatott fel; és ugyan Abony városa 650 egyénre nyitott inségi kony­hát, melynek költségeit részint saját, részint a közp. választmány adományaiból fedezi, e mellett az ottani nagyobb birtokosok által is naponta 100 egyén láttatik el meleg étellel. Fentebbi 650 egyénnek, mint szintén a munkára képes, de jelenleg dologtalan lakosoknak időnkint adott előlegezések az ottani bizottmány havi kiadásait 1500 ftra emelik ; a jánoshidai inségi bizottmány a takarékpénz­tártól nyert 5000 ftnyi kölcsönből a kisebb birtokos és munkás osztály részére gabonát vásárolt és ennek előlegezésképeni elosztása által 1057 egyén élelmét február végig biztosította. A közp. vál. segélyéből 180 szegény tartozik, részint készpénzbeli kisebb összegek­nek, részint lisztnek kiosztása által. A praemontrei szerzet 35 egyént lát el étellel, ezenfelül tehetősebb földesgazdákat is segélylyel gyámolít. Rékas községében az Ínség egyebekhez képest legnagyobb fokra emelkedett, mutatja ezt az ottani halandóságnak a múlt évekébezi aránya, mely szerint az elhaltak száma 1862-ben 98 volt, 1863-ban pedig 225-re rúgott, úgy hogy az azon évben szülöttek szá­mát 87-el felülmúlja. Egy nagy községben csak 40 gazda képes magát közsegély nélkül fentartani, 50 gazda a belga bank által Rékasnak adott 15,000 frank kölcsönből nyert előlegezést, a mintegy 300 családot képező e/g-os telkesek és 290 zsellér a fentebbi pénzen vásárolt gabonának kölcsönképeni kiosztása által se­­gélyeztetik. 380 szűkölködő pedig a közp. választmány és néhány tehetős, ottani lakos adományaiból fentar­­tott inségi konyhán élelmeztetik. Tápió­ Györgyén a megszorult kisebb birtoku gaz­dák kölcsön által reményük könnyitni helyzetüket. A munka nélküli napszámos­ osztályból a közp. vál. és néhány tehetős, ottani lakos segélye által eddig mint­egy 152 egyén nyer élelmet, de ezen osztály minek­utána nagyobb aránybani segélyezést igényel. Ujszászon a szegény családok száma 300-at meg­­halad. E községben a közp. választmány segélyzése arra használtatott, hogy abból 33 családnak több heti el­látása biztosíttatott, a legszegényebb családok gyer­mekei, számszerint 225, naponta levessel elláttattak, s azonkívül hetenkint 900 font kenyér osztatott ki; e községben is a szükölködők fenntartása ennekutána nagyobb áldozatokat igénylene. Tószegen és Ó-Kétskén, hol a Tisza rétjén némi takarmány termett és a lakosok eddig marhájuk árá­ból tarthatták fenn magukat, a segélyzés szüksége oly nagy mértékben, mint egyebütt, elő nem fordult, a­ közp. választmánytól kapott s a helybeli adakozások utján egybegyült adományokból részint rozs, részint liszt vá­sároltatván, ebből 300 egyén élelmeztetik oly módon, hogy nekik családonkint naponta 1 font liszt adatik. Újkécskén a mintegy 120-ra menő munkaképte­len egyén a központi választmánytól nyert és köztük készpénzben kiosztott segély mellett a hetenkint két­szer tartatni szokott vásáron önmaga szerezheti be élelmi szükségletét és itt­enségi konyhák felállítása ezen kedvező körülménynél fogva eddig szükségesnek nem mutatkozott

Next