Sürgöny, 1865. október (5. évfolyam, 225-250. szám)
1865-10-22 / 243. szám
243. Sz. ötödik évi folyam. Szerkesztőségi iroda és kiadó hivatal Budán, bécsi-utcza (a várban) 184. sz. Fiók-kiadó-hivatal Pesten Győri Pál papirkereskedésében (hatvani-utcsa, a cs. kir. postahivatal melletti sarokhál). Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fogadtatnak el. ________■■ ____ ■■ SÜRGÖNY. Hagynahirdetések: egyhasábos petit sor egyszeri hirdetéséért • kr., kétszeri hirdetésért • kr., háromszori vagy többszöri hirdetéséért 6 kr. számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön, minden beiktatás után 30 kr. o. é. — Külföldről! hirdetéseket átvesznek a következő árak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alténában nanzensteln és Vogler; Hamburgban Torkakelsn Jakab ; Lipcsében Engler , Higen és Wort urak. Buda-Pest. Vasárnap, October 22.1865. Előfizetési árak : Naponta! postai szétküldéssel. Budapesten hishon hordva. Égési évre . .... 10 írt. Égési évre . . . . II írt. — kr. Félévre .*•••• 10 „ Félévre • • • 1 « 1 ■ e Negyedévre • • . • . E » Negyedévre .... 4 „ 10 „ Félévre . . Negyedévre . HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. k. Apostoli Felsége Thiel Ferencz udvari tanácsos- s kabineti igazgatóhoz következő legelsőbb kéziratot méltóztatott kibocsátni : Kedves Thiel udvari tanácsos! Midőn önnek nyugalmi állapotba helyeztetése iránti kérelmét teljesitem, legteljesebb megelégedésem jeléül, s több mint ttven éven át hűséggel s odaadással tett kitűnő szolgálatainak elismeréséül, önt, dij-elengedés mellett, szt.István-rendem kis-keresztjével diszitem föl. Scbönbrunn, October 18-án 1865. Ferencz József, s. k. NEMHÍV atalos rész. Lapszemle. A „Wie n. Ab e n d p.“ oct. 20-ka évfordulója ultimából következő czikket hoz: „Austria népeinek illik ma benső életükbe egy pillantást tenni. Ötször fordult meg az év azon esemény fölött, mely a mai naphoz csatlakozik, s mely, bárminek legyenek is Austria állami alakulásának tartós formái, újkori fejlésének kiindulási pontja, alkotmányos életének forrása maradand. Öt erős állami munkában , nehéz szellemi küzdelem- s harczban töltött év fekszik mögöttünk; nem egy pályán, melyre fris erővel léptünk, vissza kell e lépteinket fordítani; nem igen gazdag virágok diszitik a tényleges eredmények füzérét, melyet kiküzdöttünk. A jogi rend drága kincsét, mely a népek szabadsági szükségletének, történeti öntudatnak , eleven egyéniségének megfelel, mely az egyes jogot a magasabb alá önkényesen nem hajtja s ennek áldozatul nem hozza , de mely a közjogot is megőrzi a jogosulatlan különtörekvés s a jogosulatlan egyéni akarat ellenében, harcz és munka által kell megszerezni. Csak felében van ezen munka végrehajtva. Újból Austria népei elé lép azon követelés, szabad alkotó tevékenységben hatni közre egy czél elérésére, melyhez közel gyakran, oly közel ritkán voltunk mint e pillanatban. Az alkotmányos intézmények általános gyakorlata , melyek alapvonásai öt év előtt megállapíttattak, mindnyájuk belépése a birodalom nagy állami életébe s az abbani résztvevői: ezek azon feladatok, melyek megoldására az összes népek és országok, az összes politikai népcsoportozatok hivatvák. Vagha ezen megoldás fris erőteljes érzékkel, menten a politikai szenvedélytől, menten a szűkkeblű egyéneskedéstől, az egyes úgy mint az egész iránti meleg szívvel hozattatnék létre. Vajha az összes pártok egyetértsenek azon gondolatban , hogy csak oly megoldás, mely mindnyájának szabad tanácskozásából kelt, alapíthatja meg tartósan a haza javát s erősödhetik meg az egyeseknek jogi öntudatában, valamint ma October 20-kán egyet kell érteniök azon Uralkodó iránti hálában, kinek magasztos szava épen e megoldás lehetőségét előidézte, Austria állami jövőjét megalapította.“ A „Debatte® is üdvözli az oct. 20-ka évfordulóját, mondván: „Ismét ránk viradott egy oct. 20-ka. Komoly, de mégis igéretteljes azon intés, melylyel az elénk lép, s félreismernék annak nagyságát, ha csupán asszonyias panaszoknak s egyoldalú szemrehányásoknak akarnánk tért engedni. Mindenkit felhív az számadásra,■ senki nem képes arra. Valóban nincs itt az idő, csupán a szomszéd szemében keresni a szálkát. „A bukott rendszer súlyosan vétkezett az oc. ► O-kának szelleme ellen. Úgy mint Goluchowski, és oly kevéssé volt Schmerling képes azt felfogni, a monarchia újjáalakulásának, a haladás szabadszellemű fejlésének föltételeit világos szemmel fölismerni, erőteljes tett által előmozdutni. A rendszer elitéltetését nyomban követte a büntetés: megbukott, s bukásában magával ránta annak támogatóit. Ők nincsenek többé, s nem velük van ma dolgunk. „Mi mindnyájan, Lajthán innen és túl, viseljük ugyan cselekvésük következményeit, de viseljük a bűnösség egy részét is. Azok, kik vak bizalmatlanságban az oktoberi gondolatot maguktól eltasziták, valamint azok, kik azt fölvették, csak azért, hogy azt aztán száműzzék s maguktól messze ellökjék; azok, kik a szakadatlanul előhaladó időt s az erőteljesen lüktető életet szűk s jéghideg formák közé akarák bekénytetni, szintúgy mint azok, kik a szent jogot egy ephemer gondolatért odaadák, ma meghamisiták s holnap megtagadók : ők mindnyájan vétkeztek és — egyenlő jog mindnyájuk számára! most egyenlő részben viselik azt. „Szabad a tér!“ — Még egyszer hangzik e serkentő, sokat ígérő szó. Több mint jog, kötelesség, arra lépni. Ködök vesznek bennünket körül s meredek az ösvény. De egy vezércsillag világit : az oct. 20-kának gondolata. „Egy mindnyájáért, s mindnyájan egyért!“ így szól a jel, melyet lángvonásokban magán visel! Az összeség érdekét nem szabad az egyesek szűkkeblű s önző czéljainak feláldozni; de nem szabad az sem, hogy az egyes joga, igaz igényei s lételének föltételei azok vágyának hozassanak áldozatul, kik a részben csak az egésznek zsámolyát birják fölismerni. Az öszszeségnek áldásteljes jóléte, mely hatalmát s erejét az öntevékeny részek egészséges életének frisen buzgó forrásából meríti, ez az oct. 20. gondolata, ez a föladat, melynek megoldása a népek szabad egyezkedésére van bízva. „Szabad a tér!“ — A múlt öt év gazdag volt fájdalmas tapasztalatokban, de gazdag bölcs tanulságokban is. Lépjünk azok ujjmutatása szerint fris kedvvel, őszinte bizalommal s határozott jóakarattal a pályára; kövessük a csillagot, mely nekünk világít, s habár elkésve, de sohasem későn — elérünk az óhajtott czélhoz!“ Az „Eger“ a megyékbe kinevezett némely főispánok és főispáni helytartókra vonatkozólag következő helyes megjegyzéseket tesz: „Azon kormány, mely egy szabad nép sorsát intézi, a magas feladatot, mely neki szemben e körülményekkel jutott, csak úgy és akkor oldja meg, ha nem tekint aggályosan az alulról jött e nemű felszólalásokra,ha kinevezéseit szabad belátása szerint teszi, ha bizalmát bíró férfiakat helyez be a főispáni székekbe, habár a kinevezések nem találnak is a pártoknál általános helyeslésre. Célzatainak tisztaságában elég ereje van úgyis, az e nemű elszigetelt bizalmatlansági nyilatkozatokra nagy súlyt nem fektetni. Igaz ugyan, hogy a bizalom igen gyöngéd érzete az emberi kebelnek, melyet főleg a magánéletben erőltetni nem lehet. Azonban más tekintetek alá jó akkor, ha az a kormány képviselőjétől tagadtatik meg, mert ez esetben mindazok, kiket a közügyek érdekelnek, nem csak jogosítva, de kötelezve is vannak megkérdezni : váljon a bizalmatlanság indokolt-e ? A hazai közvélemény a Majlríth-Sennyey-kormánynak osztatlan bizalmat szavaz. És méltán. Mert a magyar kormány actiója, melylyel föllépett, közjogi kérdéseinkre megnyugtató és jótékony hatást gyakorol, sőt az elvek hatásának végső gyarázate a többi európai nemzetek jogi állására is szilárdító befolyással van. A napóleoni politika a nemzetek históriai joga és állásának ellenlábasa. Mióta az inauguráltatott Európában, a nemzetek legitim követelései, a kötött szerződések szentsége és biztossága, a nemzetközi határozmányok és megállapodással kijelölt birodalmak határai régi biztonságukat elvesztették. A magyar kormány e politikai epidémia terjedésének ellenszeréül adhatta ki programmját, melylyel a birodalom alkotmányának kérdését és különösen Magyarországét a históriai bázisra vezeti vissza. A külföldi sajtó fölismerte annak horderejét, és igazságot szolgáltatott a magyar kormányférfiaknak. A hanyatlásnak indult legitimitás, az európai nemzetek históriai joga újabb erőt nyert e fellépés által, és a nemzet családok keblében a békének egy hatalmas biztosítéka szereztetett meg azáltal. Mi is magyarok, mondhatjuk, hogy szerencsésebb előjelek között még nem kezdeményeztetett hazai közjogi kérdéseinknek megoldása. Hogy azonban e remények beteljesedjenek, a nemzetnek a magyar kormányférfiakkal öszhangzatosan kell működni, mindezen üdvös kezdeményezésnek gyökeret kell verni a hazában, a béke és egyetértés plántájának sarjadzani kell, hogy gyümölcsöt hozzon, ami csak béke ölében történhetik meg. Ezen lelki békének helyreállítása tehát jelenleg a legfőbb czél, ennek szempontjából kell minden egyebet — még a főispáni kinevezéseket is tekintenünk. Ha valami, úgy e nagy kormányczél az, mely áldozatokat érdemel, — különösen a széthúzó vélemények és nézetek azon önmegtagadását, mely az önmérsékeltség hazafias erényének neveztetik. Végre is nem az egyes kinevezések minőségétől függ átalakulásunk szerencsés fejleménye. Még egy tekintetet kell itt megérintenünk. Ősi jellemvonása nemzetünknek — a szabadság szeretete. Semmi sem volt előtte , tűrhetetlenebb a politikai szolgaságnál. Hanem politikai jogaink ne legyenek a magyar előtt szentebbek, mint politikai kötelességeink, amely kötelességek azt követelik tőlünk , hogy a kormány szabadságát is tiszteljük. Politikailag érett nemzetek az alkotmány által kormányaiknak kimért működési körnek szabadságát saját szabadságuk egyik kiegészítő részének tekintették állandóan, — melynek megsértése az egésznek ártalmára szokott lenni. — A szabadság exclusivitást nem tűr, annak minden oldalra egyenlőnek és igazságosnak kell lennie. Mert mit mondanának a megyék ahhoz, ha a leendő tisztújító székek alkalmával választott tisztikar egyes tagjai ellen a kormány bizalmatlanságát mondaná ki ? A választás szabadsága volna ezzel megsértve, és mi volnánk az elsők, kik fölszólalnánk a megyék szabad választási joga érdekében. Amely mértékével a szabadságnak mérünk magunknak, azzal kell mérnünk a kormánynak is. A politikai szabadság a municipiumoknak nem kizárólagos tulajdona; tűrnünk kell és pedig alkotmányunk érdekében, hogy azt a kormány is, mely a nemzettest egy részét teszi, a maga actjaiban akadályozatlanul gyakorolhassa. Jó lesz ezt a politikai pártoknak soha el nem feledni.A százados viharokat kiállott palotájában, egy boldogtalan rendszerrel szakítva, fejedelmi bölcsesége a kiengesztelődés őszinte hangján a magyar jog folytonossága nagy elvét kijelenteni, s ezáltal a nemzetet a fejedelmi bizalomnak s önmagának ismét legkegyelmesebben visszaadni méltóztatott: az öröm és lelkesedés édes érzete hatotta át megyénknek is minden rétegeit! Ezen legmagasb kezdeményezésből fakadozott örömünket növeli azon körülmény, hogy Felséged legkegyelmesb kijelentését csakhamar oly tények váltották fel, mik erősen élesztik a nemzetnek királyához nehéz próbáltatások között is ingatlan bizalmát; hogy a Felséged által ünnepélyesen kimondott ige közelebb testté váland. Országos kormányunk a nemzet bizalmával találkozó férfiak kezeibe letéve; köz-országgyülésünk immár egybebiva; a folyó évi September 20-án kelt legmagasb nyilatkozatával pedig mindazon, a Felségeden magyar nemzetét aggasztott akadályokat elhárítva lenni szemléljük, melyek a királyi trón és haza elválaszthatlan érdekében őszintén óhajtott jogos és méltányos kiegyezkedésnek útjába állhatták volna. S habár lelkesedésünk közepette alkotmányos helyhatóságunkat sajnosan nélkülözni kényteleníttetünk , mégis Felséged atyáskodó gondoskodása iránti fiúi kegyeletből, és Felséged magyar kormányának hazafias törekvéseibe helyezett bizalmunknál fogva, a magas politikai követelmények színvonalára emelkedve, azon kecsegtető reményben, hogy e részbeni jogos óhajunkon országgyűlésileg mielőbb segítve leend, egyelőre megnyugvásunkat találjuk! Felséges Urunk! A magyar országgyűlés legkegyelmesebben összehíva lévén, mai bizottmányi ülésünk alkalmával, követeink megválasztására törvényszabta intézkedéseinket megtevénk. Ismerjük a helyzet komolyságát, ismerjük a sokoldalú nehézségek tömkelegét; de bízunk Felséged ünnepélyesen kijelentett legmagasb akaratában, bizunk a nemzetnek királyához és hazájához szilárd hűségében, hogy a kiegyenlítés nagy műve Felséged trónja dicsőségére, s hazánk boldogságára sikeresen megoldva leend! Távol legyen tőlünk a birodalom nagyhatalmi állását mellék-tekinteteknek alárendelni; távol legyen tőlünk Felséged örökös tartományai alkotmányos szabadságának természetes fejlődése elé akadályokat görditeni; de midőn a birodalom nagyhatalmi állását, éd a közös uralkodó legmagasb személyében öszpontosult kapcsot vérünkkel és vagyonúnkkal megvédeni, s mint alkotmányos nemzet a birodalom többi alkotmányos népeivel testvéri egyetértés- s szeretetben élni mulaszthatlan feladatunknak tekintjük , akkor az 1723. 1., 2. és 1790. 10. czikkekben elévülhetlenül megállapított, a birodalom szem elől nem téveszthető közös érdekével öszhangzásba hozható sarkalatos törvényeinket, mint őseinktől öröklött drága hagyományunkat sértetlenül utódainkra átszármaztatni óhajtjuk, ezt követelvén tőlünk Felséged és hazánk iránti legszentebb polgári kötelességünk. Midőn e szerint Felséged és hazánk iránti törhetlen ragaszkodásunk tudatában Felséged alkotmányos életünk visszaállítására tett legmagasb kezdeményezéséért legőszintébb hálánkat alattvalói hódolattal letennék, legmélyebb alázattal kérjük Felségedet, miszerint azt ama legbuzgóbb imánkkal atyailag legkegyelmesebben fogadni méltóztassék, miként a mennyei gondviselés Felséged uralkodását minden áldásaival árassza el, s engedje, hogy Felségednek dicső megkoronázza Főrendünk a közéletben. Hogy bécsi lapok, kivált az új korszak kezdete óta, az aristocratia túlsúlyával rémízgetik a — sajátszerű ellenmondáskép — bécsi polgári elemet: ennek politikai indokai mondhatni általán ismeretesek a magyar politikusok előtt. A letűnt korszak alatt Bécs városa már-már az ős Rómával, a skót kapu néhány furfangosabb celebritása a római polgárokkal kezdé magát confundálni. Tetszhetett nekik a szerep: föltétlenül rendelkezni az Árpádok, Podiebrádok, Dekebálok, Sobieszkyk stb. utódainak öröke fölött! A bécsi mereven centralizáló nagy osztrák álmok valósultának legfőbb ellensége, akadálya : a nemzetiségi érzés; egyetlen csalétke : a democratia jelszava. Hozzávéve, hogy a lapirodalom csaknem kizárólag ama felekezet kezében van, mely születése s társadalmi állásánál fogva minden születési előkelőségnek legtermészetesebb ellensége : mindez okok s állapotok összehatása eléggé érthetővé teszi a bécsi sajtó egy részének ez irányú izgatását. Szemben ez állapottal a hatalmas birodalmi elemmeli viszonyunkkal — hazánkban a politika tengelyét a nemzetiség minden egyéb fölött uralkodó érdeke képezi. És azért itt mindenekelőtt hazafiak vagyunk és pedig magyar hazafiak. A főkérdés az : mily alakban, mily általános társalmi elvek mellett biztosítható legjobban a nemzeti lét ? Az aristocrata egyszerre democratává, a democrata aristocratává lesz, ha ezt a nemzeti lét kérdése igy kívánja. Mert legfőbb vágyunk : magyarok maradni, a mi pedig — még ellenséges elemmel is küzdve — kis számunk mellett nem valami könnyű dolog. A magyar aristocratia úgy kül mint beltulajdonokra nézve a világ legszebb aristocratiája. — De lemond előjogairól, leszáll a szeretett nép közé, ha a nemzeti lét föltétele követeli. De midőn születési előjogairól lemond, kivánható-e, s egyátalán okos és hazafias kivánat-e, azt is követelni, hogy a legszebb jogról: a hazafias érdemekre törekvés és azok gyakorlása, mégpedig megszokott vezéri szerepben gyakorlása jogáról is lemondjon ? Nem is állíthatnék, hogy nálunk e követelés bármely kis felekezet vagy osztály részéről felállíttatnék. Az történik mindössze, hogy lapirodalmunk újdonságrovataiban, életeskedő irányczikkekben, tárczai és egyéb belletristikai közleményekben olykor fordulnak elő csípős czélzások, megrovások a főurak abbeli — szerintünk igen dicséretes — törekvései ellenében, mely szerint hazafias vagy jótékony czélú egyletek, intézmények vezetésére, elnökletére vállalkoznak, melyeket szerintük mind polgári egyének vállalhatnának el. E részben voltak esetek, midőn a nyilvánított ellen-észrevételek helyesek voltak, a szóban forgó személyre találólag alkalmazottak. Mert nem minden főur alkalmas vagy érdemes minden poletra. De viszont az is áll, hogy valaki épen azért, mert fönr, nem okvetlen kizárandó minden ügy éléni szerepléstől. Részemről csupán abban találnék kárhoztatandót, ha volnának közlönyök, melyek már elvből a főrendet e neki természetes feladat teréről kizárni akarnák. Mennyire helytelen volna e nézet, talán legjobban kiderül, ha a húsz-harmincz év előtti lapokat forgatva, sokszor komoly, érzelmes hangon írt vezérczikkekben panaszokra találunk, melyekben elő van adva, hogy főuraink miért nem követik más nagy hazák, különösen Anglia példáját, hol a főrend versenyez a többi osztályokkal a honfiúi érdemekben, az egyletek, vállalatok élére áll, azokat előmozdítja, erkölcsi, szellemi, anyagi erejével támogatja ? És most, midőn megértük, hogy főrendünk e szép feladat teljesítésében lelkesedik, midőn a legpolgáriasabb intézmények, kereskedelmi, iparos vállalkozások fölkarolásában buzgólkodik, midőn a legalsóbb rendű társaságok közbizalma, szeretete után sóvárog, s midőn ennek folytán egy-egy iparosegylet vagy társaskör elnökletére meghivatik, ezt nagyobb örömmel s büszkeséggel fogadja el, mint előbb jóval magasabb rangú, fontosabb és bár közhasznú, de nem választás utáján nyert állomást, várjon e körülményben megütközzünk és azt kárhoztatandónak találjuk ? Azt lehetne ezután kérdeni, hogy ha e szerep is zárva volna az aristocratiától, mit tegyen hát, hol működjék a köz javára? És illetőleg, ha semmit sem tenne, ha nem törekednék befolyásra, vájjon ez czélszerűbb, hazafiasb vagy szabadelvűbb eljárás volna-e ? Nem az-e a józanul felfogott szabadelvű irány követelménye, hogy a felsőbbek álljanak az alsóbbak munkakörébe, a nemzet napszámosai sorába,s a foglalkozás közössége lévén a legszebb kapocs az egymáshoz közeledésre ? Nagy kár volna a nemzeti ügyre, nagy mulasztás, hiba volna a főrend részéről, ha tagjai most is szembe állanának a közáramlattal, s nem igyekeznének haladni a nemzettel a szellemi, valamint anyagi elhaladás terén. Mennyi haszon háramlanék abból reánk, ha ama néhány gazdag főur is, kik elvonultan a hon határain kívül élnek, hazai közéleti működésünkben részt vennének, s egy-egy szegényebb vállalat élén állva, annak lendületet adnának! Ha egy-egy ily roppant vagyonú fötr félre- vagy a bonból kivonultan, talán saját osztálya, vagy a közvélemény szigora miatti elkeserültségből, honfiúi körétől feledve, sivárul él : ez épen a nem rendes állapot, s csak helyeselnénk a tapintatot, ha különféle hazai társulatok, egyletek az ilyent megtisztelő poletra választva, kötelességére, hagyományos szerepére emlékeztetnék ; és a bizalom által megnyerve, a népszerűség drága fényének reményében (mert hiszen melyik magyar nem örül ennek?) — bizonynyal visszatérne állomására, melyet születése s vagyona arányához a hon nemzete kijelölt számára. Ne induljunk mindenben kiskorúlag a külföldön dívó jelszavak után. Ha bécsi greizlerek, a franczia napszámosok gúnyolják aristocratiájukat , ezáltal sem a német, sem a franczia nemzetiség veszélyezve nincs. De nálunk vannak időszakok, s ilyen volt az utóbbi 17 év, főleg a Bach-korszak, midőn a nemzet nagy tömege nem mozoghatott; azonban a vagyonos, tekintélyes főrend mindent elkövetett a nemzeti érdek előmozdítására, s vezérkedett, szervezett, összetartott, szóval megtette, amit a többi osztályok akkor nem tehettek. Megfelelt főrendi feladatának. Ellenfeleink a Lajthán túl bámulják ez öszhangzatos működést a legnehezebb körülmények közt, s ellenszenvük is fölnyithatja szemét az olyan elvakultnak, ha volna köztünk, ki e főrendben nemzeti létünk hatalmas oszlopait látni nem akarja. Nemzeti létünk biztosítása az első és főszempont, s csak midőn majd ez rendületlen, örök alapokra lett fektetve, a szerint fog változhatni társadalmi szerkezetünk, s ha kell áldozatot hozni erkölcsit vagy anyagit , azt hiszem, hazafias aristocratiánk nem fog soha összeütközni a nemzet érdekeivel s dicsőségének, nagyságának szűkkeblű ellenzője soha nem lesz. V. Bács-Bodrogh i. e. vármegyék bálafelirata: „Felséges Császár és Apostoli Király! Legkegyelmesebb Urunk! Midőn császári és Apostoli királyi Felséged a magyar nemzetet, — mint egykor a nagy s igazságában halhatatlan Mátyás király egymaga hű magyarjai között személyesen megjelent, hogy hallhassa elnémult nemzete szavát, orvosolhassa panaszát, s meggyőződjék annak hűségéről, — közelebbi legmagasb látogatásával szerencséltetni és és Buda várában, dicső őseinek Napi újdonságok. ” A „Zempléni Híradó” jelenti: Megyénk uj főispánja gr. Sztáray Victor ur , maga f. hó 18-kán délutáni 3—4 óra közt fog ünnepélyesen bevonulni városunkba, hol a másnapra egybehívott megyei bizottmánynyal a központi választó bizottság megalakítása czéljából az értekezletet megtartandja. A pesti városi törvényszék által aug. 22-kén a pest-losonczi vasúttársaság könyvei és üzletvitele megvizsgálására kinevezett bizottmány e feladatát befejezve, néhány nap előtt vizsgálata eredményét a fenntnevezett törvényszékhez és a cs. kir. pénzügyministériumhoz intézett jelentésében felterjesztette. A „P. L.“ tegnapi számában e jelentés nyomán közli a társaság állományát s a bizottmánynak e státusra vonatkozó véleményét. A bizottmány a társaság genesisét éles bírálat alá vonva, jelentése egy részében kiemeli azon számos alapszabályi sértéseket, melyeket az igazgatótanács elkövetett, s melyek a bizottmány nézete szerint igen jelentékeny s igazolatlan kiadásokkal a vállalatot veszélybe döntötték. A jelentésnek a „P. L.“ által közlött pontjaira még visszatérünk. — Sz. k. Pestváros főbírája, a f. évi octob. 19-én kinevezett Thanhoffer Pál a hivatalos esküt f. hó 20-kán letette, és a városi törvényszék vezetését tegnap vette át. A főbírói hivatal helyettes ellátásával eddig megbízva volt , a de d János tanácsnok ezen minő