Sürgöny, 1866. augusztus (6. évfolyam, 174-198. szám)

1866-08-02 / 175. szám

176. sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda: Pest, Kigyó-utcza 4. szám, II. emelet. Kiadó-hivatal: Pesten, (barátok-tere 7-dik Szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rondos levele­zőinktől fogadtatnak el. Magyív-h­irrd­etéssel­ : egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majn ai Frankfurtban és Hamburg-Alte­­nában Hausenstein és Vogler; Hamburgban Tü­rkheim , Jaltai); Lipcsében Engler M. és Fort Ernő urak. Pest. Csütörtök, augustus 2. 1866. Előfizetési árak. Napontai postai szétküldéssel. Egész évre..........................20 frt. Félévre ...... 10 „ Negyedévre............................5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre .... 18 frt. — kr. Félévre . . . . . 9 „ — „ Negyedévre . . . 1„ „CO _ HIVATALOS RÉSZ. . . cs. k. Apostoli Felsége vécsei és bőröl­lye­­i ságfái Vécsey József táborkari ezredest kamarási méltósággal legkegyelmesebben fölruházni méltóztatott. A budai cs. k. orsz. pénzü­gyigazgatóság Cherny István rendelkezés a­latti fogyasztási vámhivatali pénz­­szedőt II. osztályú adóhivatali ellenőrré nevezte ki. Hirdetmény A f. hó 1- én beállított buda kanizsai 223. számú és n. kanizsa-budai 224. számú vasutvonatok e hó 31-kétől ugyanazon rendben, mint julius 31-dike előtt, közlekedni és levélnyalábok szállitására használtatni fognak. Kelt Pesten, 1866. julius 30 án. A cs. k. posta-igazgatóságtól. NEM HIVATALOS KÉSZ. Bécs, jul. 31. Ő cs. kir. Apostoli Felsége júl. 3- án méltóztatott fogadni a prágai városi képviselőség küldötteit, B­i­­eher, dr. Brauner és dr. R­i­c­g­e­r urakat. A „Va­­terl.“ e kihallgatásról következő részleteket közöl: Dr. Brauner kijelente, miszerint ki van küldetve Prága város képviselősége által, hogy a legmagasabb trón lépcsői előtt hű képét adja azon város szenvedé­seinek, mely mindig, szerencsében és balsorsban hiven megállott a legmagasabb uralkodó­ház oldala mellett. A város segédforrásai kiapadtak és a község kénytele­­nitve jön a hitelhez folyamodni, hogy az ellenség köve­teléseinek eleget tehessen, melyek az utóbbi napokban egy Theresienstadtnál előfordult végzetes esemény kö­vetkeztében még magasabbra fokozódtak. A legalázatosabb és hű város tehát azon kéréssel közeledik a legmagasabb trónhoz, méltóztatnék Ő Fel­sége annak tekintetbe vételével, a­mit a község erején felül elviselni kénytelen, a szorongatott városnak gyors és megfelelő segélyt nyújtani, annyival is inkább, mert a város az ellenség elvonulása után sem fogja a meg­kezdett építkezéseket megszüntethetni, miután ezek számos elszegényedett lakos életfenntartására szolgál­nak. Oly súlyosan nyomják a jelen viszonyok a lakos­ság valamennyi osztályait, hogy sok iparos, ki egyéb­kor tetemes adót fizetett, most mint városi őr áll a köz­ség szolgálatában. Ez alkalommal dr. Rieger kifejezést adott azon fájdalmas érzetnek, melyet bizonyos bécsi lapok gyanúsításai Csehországban és Prágában szü­k­­ségként előidéznek. Ő Felsége a küldöttséget a legkegyelmesebben méltóztatott fogadni és körülbelül a következőket vá­laszolta : „Vérző szi­vet emlékezik azon szenvedésekre, melyek szeretett Csehországára és a bü Prágára nehe­zültek, és kiváló gondoskodásának tárgya leend, hogy a súlyosan megviselt országnak a legbővebb segítség nyujtassék. — Csehország bü lakosságának gyanusítá­sát Ő Felsége soha sem vette figyelembe, sőt ellenke­zőleg bámulja az összes ország és Prága városának méltó, lejális és önmegtagadó magatartását.“ Ezután Ő Felsége a küldöttség egyes tagjaihoz még különböző kérdéseket intézett Csehország és Prága viszonyait illetőleg, és ezzel a küldöttséget legkényel­­mesebben elbocsátotta. Lapszemle. A visszatekintések czikk­ czikksorozat írója a „Magyar Világ­ban elmélkedései folytán a harmadik czikkben már azon pontig jutott, hogy már a bizonyosnak mondható békekötés utáni be­rendezk­e­­désre nézve is ejthet egypár tájékozó szót, retro­spectivája fonalán így adva elő nézeteit: „Ha az országgyűlés által megoldandó föladat nem egyszersmind életkérdés a birodalom többi tarto­­mányaira nézve is; ha az országgyűlés működésének eredményéről nem föltételez­tetik vala a lajtántúli né­peknek alkotmányuk mily­ alakbani fejlődése ; szóval, ha a magyar alkotmány­kérdés egyoldalúlag megold­ható volna, cseppet sem kételkedhetni azon, hogy már az első feliratra azonnal határozó leirat következett, vagy egyátalában a tárgyalásoknak minden bizonynyal gyorsabb menetét tapasztalhattuk volna . De, mint említek, a megkezdett munka, — mely Austria regene­ratióját czélozza, melynek sikeres bevégeztétöl függ Austria népeinek jövő boldogsága, valamint a biroda­lomnak oly szilárd alapra való helyezése, melyről kifelé nagyhatalmi állásának tekintélyét, benn pedig népeinek bizalmát öregbíthesse, — oly nagyszerű, hogy annak elhamarkodása, bármiféle tekintetek vagy pressio miatt, helyrehozhatatlan és nagyobb hiba lett volna, mint elhalasztása. Minélfogva csak iskolás gyermekhez illő zúgoló­dás — most, midőn a külbonyodalmak úgy a magyar országgyűlésnek hathatós működését, mint a lajtántú­­liak munkálatainak újonnani fölvételét gátolják,­­ azon kormányt, melynek érdemei elvitázhatlanok, méltatlan vádaknak kitenni. Tagadhatatlan az, hogy az országgyűlés elnapo­lása minden igaz hazafi keblében fájdalmas érzést ger­jesztett. De a higgadt gondolkozásúnknak nem az el­napolás fájt, hanem az , hogy el k­e­ll e napolni. Egyéb­iránt tanga az országgyűlés az elnapolás által nagy za­varokból lett kisegítve , mert bizony nehéz volna kita­lálni, hogy mily alapon tudott volna akkori helyzetében, legjobb akarat mellett is, a külbonyodalmaknak legyő­zésére hathatós támaszt nyújtani, ha mindjárt jelenték­telennek tartjuk is azon pártot, mely inkább hagyta volna saját vérét ehhel halni, mint hogy az opportunitás­­nak elvéből csak legkisebbet is feláldozzon , mint ezt az inségi ügy feletti vitánál alkalmunk volt tapasztalni. Egyébiránt a dolgok ma már oly fordulatot vet­tek, mely szerint a békekötés bizonyosnak mondható. Sokat ugyan a béke­föltételekről nem tudhatni, de azt el lehet képzelni, hogy bár különböző érdekekből, de mindenik hadakozó félnek szorosan érdekében áll, se­regeit hazavinni, s népeit a békével megörvendeztetni; annálfogva föl lehet tenni azt is, hogy a négyheti fegy­vernyugvás még le sem telik, s már a véglegesen meg­állapított szerződések alá lesznek írva.Nem időszerű most arról szólani, vájjon mennyire lesz reánk nézve előnyösen a béke megkötve; annyi azonban bizonyos, miszerint bármily áldozatokat kel­lessék is most a békekötés végett hozni, a kár valószí­nűleg százszorozott reend volt egy hosszabb háború folytatása által. A­milyen természetesnek, és oly bizonyosnak vél­hetjük, hogy a békekötést nyomban követi a be­rendez­kedés elejtett fonalának azonnali fölvétele, s a biroda­lomnak oly szilárd alapra leendő forma szerinti átalakí­tása, hogy bármily viszály érje is ezentúlra külellensé­gek támadásai miatt, benn bizalomra, kifelé pedig rendíthetlen bátorságra és ellentállásra bizton számít­hasson. Hogy ezen munkálathoz a magyar országgyűlés hathatósan járulni lesz hivatva, mihelyt ideje eljö­vend; ezen ugyan egy pillanatig sem kételkedik senki; s­ ha az összehivatott, csak ott foghatja fel teendői fonalát, a­hol elhagyta, — tudniillik a 15 ös bizottmánynak a közös ügyekre vonatkozó munkálata tárgyalásánál. A béke azonban lényegesen átalakíthatja a vi­szonyokat. Kormánynak és országgyűlésnek előbb tisz­tán kell látni, s azután kettőztetett bizalommal — el­tiporva a kétkedésnek legparányibb csíráját is — ítéli a munkához fogni. Az országgyűlés többsége, ha módo­sítaná is a 15 ös bizottmány munkálatán, azt bizonyára az adandó, a fejlődő körülmények szerint fogja tenni,­­ azon meggyőződésből indulva ki, hogy nem egyol­dalú concessiók azok, miket hozunk, hanem , hogy a monarchia többi országai közti kötélés­ alkotmányos rendezése egyszersmind a mi alkotmányos jólétünk, fejlődésünk, s a belbéke garantiája leend. És a­mit szem elöl téveszteni nem szabad, az nem egyéb , mint hogy úgy a kormánynak, mint az ország­­gyűlésnek egyaránt a leggyorsabban kell folytatni a fölveendő munkálatokat, mert nincs mit tagadni, hogy az utolsó idők eseményei oly rendkívüli nyomort hagy­nak maguk után, melyek a birodalom népeit, — ha gyors és hathatós intézkedések nem történnek, — kép­telenné teendik az állam fönntartására ; ezen hathatós intézkedések pedig kizárólagosan az alkotmányos szer­vezésben központosának.“ Közvetlenül a fegyverszünet megkötése után, a bé­kekötés alkalmával lefizetendő hadiadó beszerzése vé­gett a legelőkelőbb bankházak főnökeivel tárgyalások indíttattak meg. E tárgyalások — mint ezt a pénzvi­lágban jártas és üzletben szakavatott itteni lap egyik bécsi levelezője írja —­ szerencsés eredményhez is ve­zettek. Egy júl. 30 án a pénzügyministériumnál tartott értekezletben, melyben a többek között P­­­p 11­7 báró bankkormányzó, Rothschild, Sin­a, Wodianer, Marmann, Löwenthal, Lämel, Ladenburg, Mi­tt­er J. M., Königswarter, Epstein, Schey Frigyes, Schnapper, továbbá a hitelintézet, az anglo austriai bank, ma földhitelintézet és az escompte bank elnökségei részt vettek, s az illetők elhatározták, hogy az államnak e bajos helyzetben rendelkezésére állanak. A segítség abban áll, hogy a bankárok, vala­mint a nagy hitelintézetek, a hadikárpótlásnak megfe­lelő 20 millió tallérnyi összeget acceptálják, mire a bank e fizetés­képes házak és intézetek ezüstre szóló váltóit ugyancsak ezüstben beváltja. E váltók lerovása 1 évre van előlegesen meghatározva, de valószínűleg még előbb fog megtörténni, mert az olaszországi hadi­kárpótlás, az államjavak bevételei és a vámok jövedé­kei e czélra fognak fordíttatni. Tényleg a bank kölcsö­nözi ugyan ezen ezüstöt, de mégis különbség van benne, mert nem kölcsönzi egyenesen az államnak, miután egyszersmind Rothschild, Wodianer és Sina kezességét bírja. Az „Ostens Ztg.“ elismerő szavakkal dicséri az értekezletnél jelenvolt nagy bankházak főnökeinek hazafias készségét,­­ mert a kérdéses összeg gyors le­fizetését az ellenség által megszállott területek felsza­­badítása fogja követni, miáltal a súlyos terhek, melyek nagy és fontos tartományokra nehezednek, gyorsan megszüntetnek, és a sebek, melyeket a bábom a nem­zeti jó­léten ejtett, hamarább fognak orvosoltathatni. Az értekezlet e kedvező eredménye a börzén már is­meretes volt, és az Üzletvilág ez eredmény fontosságát kellőleg méltányolván, a hitelpapírokat növekedő ár­folyammal vásárolta, mi ellen idegen váltók és nemes érczek tetemesen olcsóbb áron kínáltattak. Habár még ez órában a Nikolsburgban megállapí­tott és már­is megerősített békeelőzményekről hiteles és hivatalos tudósítások hiányoznak, mindamellett szá­mosabb adatok hatottak már át a nyilvánosságba, me­lyek némi világot vetnek az Austria és Poroszország között létrejött egyezkedésekre. E tekintetben azt írják a „Debatte“nak, hogy azon hír, mely szerint a florenczi kabinet békefeltételei között a déltiroli vagy istriai terü­let követelése is bennfoglaltatnék, merőben alaptalan. Olasz oldalról e követelés nem vezetett a békefeltételek­­ közé, a­mit Austria nemcsak hogy nem is tűrt volna, de ezen esetben el lett volna határozva az Olaszország elleni háborút minden erejének megfeszítésével tovább foly­­­­tatni. Bajorország és a többi dél­német hadviselők kizá­r­lása az Austria és Poroszország közti nikolsburgi béke , tárgyalásokból, — mint szintén a „Debatte“ értesül — , természetes következménye volt azon programainak,­­ melyet v. d. P­f­o­r­d­­­e­n , D­a­r­w­i­g­k és V­a­r­n­i U­b­­­e­r urak maguk között megállapítottak, és melyben a nevezett államok különállása a béketárgyalásokat ille­tőleg elhatároztatott.­­ Egy bécsi lap azon állítását, hogy az Austria által Poroszországnak fizetendő hadi kárpótlás összege nem busz , hanem hatvan millió tal­lért tesz, a „Debatte“ határozottan megc­áfolja. Aus­tri­a azon 15 millió talléron kívül, mely ötöt még a Schleswig bolsteini bábomból illeti, nem fizet több , b­e­­ 20 millió tallérnál. Poroszország eleinte ugyan egy nagyobb összeget követelt, de miután a nikols­burgi tárgyalásoknál jelen volt franczia Bened­et­ti úr kijelentette, miszerint a francziák császára azon óhajtását nyilvánító, hogy Poroszország hadi-kárpótlási követeléseit 20 millió tallérra szállítsa le, erre a jelen­volt porosz király azt felelte: „Szívesen engedek a császár kívánságának.“ Az olasz lapoknak kevesebb szabadság adatik had­vezéreik tettei felett ítélni mint a bécsi lapok egy részé­nél valóban nem egészen ildomos modorban tapasztal­ták. Erről egy florenczi levél győz meg bennünket. A hírlapok polémiája a lissai csatáról — mondja a hiva­talos olasz „Gazetta“, nagyobbrészt hibás híreken és a törvény hamis felfogásán alapszik, mely nem engedi meg, valakit kárhoztatni, a­kire még ítélet nem monda­tott. A kormány ismeri kötelességét, nem szükséges a sajtó nyilatkozatait bevárnia , hogy azokat tel­jesítse. A fennálló törvények és szabályok eszközt nyúj­tanak neki, hogy a parancsnokok viseletét el­­érje, ha hibásak, azonban a kormány kötelessége egyszersmind az országtól megkívánni, hogy egy csata iránt minden elh­irtelenkedett ítélettől tartózkodjék és minden kár­­hoztatást mellőzzön oly férfiak felett, a­kik cselekede­tükről mlég jelentést n­em tettek és védelmüket elő nem adták. Ismétli, hogy a kormány ismeri kötelességét. Hadi mozgalmak. A „Kamerad“ részletes leírását közli a jul. 22 én Blumenau mellett vívott csatának. Az idézett forrás szerint az osztrák haderő ezen ütközetben Mendel ezredes-dandárnok vezénylete alatt, a 12 ik vadászzászlóaljból, a Panna és Maruchelli gyalogezredekből, a 2 ik szám­i hg. Schwarzenberg, és a 6-ik sz. Ferencz József császár dzsidás ezredekből, továbbá a 9. sz. Mensdorff dzsidás ezred 3 dik századából, az I./III. számú dandár ütegből, s 16 db nyolcz fontos ütegből állott. Ezen dandár jul. 18 án foglalta el a kissé terjedő­kény, de kedvező állomásokat nyújtó blumenaui vonalt, melyet távirati úton vett fővezéri parancsnál fogva egész a szélsőig védelmeznie kellett. A csapatok a csatavonalban előnyösen, s a hadá­szat szabályainak szemmel tartásával voltak elhelyezve,s ezenkívül gondoskodva volt fedezetről is ; a jobb szár­nyat fedezte a Henriquez dandárhoz tartozó, s elő­­fogaton ide szállított 9 ik vadászzászlóalj, mely a vas­­uthajlásnál foglalt állást; ezen zászlóalj 21 én érkezett meg, s hozá a biztos hirt, hogy 22-én délelőtt az egész dandár meg fog érkezni. E mellett a Pozsony városi ka­tonai parancsnokság a dandár biztosítására 8 jobb szárny fedezetét még a 9 ik számú dzsidás ezreddel is megerő­­síté ; ezen tartalék a dandárral — számos lovas és vadász­őrjáratok által létetett folytonos összeköttetésbe. Az ellenség a közelebbi napokban Landshut, Ho­henau, Dürnkrut, Gairing s végre Marchegg helysége­ken áthatolva, Malaczka és Storufa mellett erejét össz­­pontositá. 21.-én megszállta még Beszterczét és Mária völgyét két gyalogsági dandárral, 7 lovas századdal és egy üteggel, s csapatokat­ kezdett előtolni a hegyekbe, az osztrák jobb szárny fenyegetésére. A 6 dik számú dsidás ezred második osztálya, a Mazuckelli gyalogság s a tartalék üteg támoga­ása mellett Dorner alezredes vezénylete alatt támadást intézett három ellenséges lovas századra, s két huszárt és 4 zsákmány lovat hozva magával, reggeli 0% óra­kor állomására visszatért. Már ezen csatározás alatt tárata fel Mendel ezre­des a dandárüteget, s a tüzelést az akkorbei, szintén fellé­pett ellenséges ütegek és lovasság ellen megkezdett­ 0% órakor a dandár­üteg balszárnyának kinyújtásá­­val mind a 1­6 nyolczfontos ágyú szintén felállíttatott oly módon, hogy a kereszttüzelés igen alkalmas lett. Az ellenség a Beszterczétől délre eső halmon kez­detben csak hat, majd 9, végre 1­0 óra tájban 40 ágyút léptetett a csatavonalba, melyek először 4500— 5000, majd 2000 lépés távolságból tüzeltek. Az ágyutüzelés, melylyel Mendel ezredes takaré­kosan bánt, nehogy lőszerk­észletéből kifogyjon, mind hevesebb és hevesebb­­ön , s végre 9 óra tájban a 7/II. lovasüteg is a csatavonalban foglalt helyet, s ezzel osz­trák részről 32 ágyú vett részt az ütközetben Délelőtti 11 órakor Reisinger tüzérőrnagy jelenti, hogy a parancsai alatt álló 16 nyolcz fontos ágyutelep­nek lőszere e fogyott, s hogy ilyen töltényeket nem is­ szerezhet; a 16 ágyú tehát visszarendeltetett a tarta­lékhoz Pozsonba; helyét a 8/II. számú lovas­üteg fog­lalta el, s ezzel a tüzelő osztrák ágyuk száma 24 lett. Reg­geli 10 ha órakor az ellenség szándéka teljesen belát­ható volt: lovasság és tüzérséggel akarta a császária­kat a honflokon elfoglalni, s az állomást a környező ma­gaslatoknak birtokba kerítésével tenni tarthatlanná. — Több­­ összehangzó jelentésből tűnik ki, hogy kez­detben 2, majd 4, sőt 6 ellenséges zászlóalj létetett mozgásba az osztrák bal és jobb szárny ellen; a ve­zénylő dandárnak a jobb szárnyat nem féltve, az in­kább fenyegetett balszárny erősítésére az épen megér­kezett Hessen gyalogság két zászlóalját rendelte ki. Az ellenséges had balszárnyának pillanatnyi irányváltozása, s a tüzelés megszüntetése oldal­táma­dást sejtetett, melyet a würtembergi herczeg dandára volt az ellenség ellen intézendő. 11 órakor az ellenség törekvése a balról lévő ma­gaslatokat komolyan fenyegető; itt a Maruckelli gya­logság a nehéz tüzet alig tartható; tett intézkedések egyébiránt ezen pontokat előnyösen igyekeztek biztosí­tani. A jobb szárny támogatása tekintetéből a vezény­let a gyalog csapatokat mind a magaslatok megszállá­sára rendeli, kivéve egy­ Parma és egy Hessen zászló­aljat, melyek Blumenau és Hidegkutnál foglaltak ál­lást. Ezen intézkedés teljesen megnyugtató volt, mert a centrum jól elhelyezett 24 ágyúval és lovas dandárral rendelkezvén, minden egyenes támadást aggodalom nél­kül vehető fel. A csapatok minden oldalon nagy elszántsággal küzdtek kedvező állomásaik megtartásáért, sőt a jobb szárnyon az ellenség vissza is nyomatott. Így állott az ütközet, midőn 1144 órakor megér­kezik Schaffer százados, a II. hadtest törzskarától, s közli a távsürgönyt, mely szerint ötnapos fegyverszü­net köttetett, s az ellenségeskedések déli 12 től fogva megszüntetendők. Habár a dandárüteg sokat szenvedett, s e pilla­natban már tölténye sem volt, s a két lovas­üteg is aránylag csak csekély mennyiségű lőszerrel rendelkez­hetett,­­ azért mégis az ellenséges ütegek ismételve elnémíttattak, s láthatólag sokat szenvedtek , valamint az ellenséges lovasság is, támogatva a gyalogság által, nem igen volt hajlandó a vasúttöltést védő Mazzuchel­­lick és az osztrák lovasság ellen támadólag működni. Néhány perc­c­el 12 óra után a tüzelés megszűnt a centrumban, egy fél óra múlva a szárnyakon is. „A csapatok — írja a „Kam.“ szembetűnőleg nagyobb erő ellen küzdöttek, állomásaikat megtárták, sőt a jobb szárnyon előnyt is vívtak ki. A dandár vesz­tesége : 1 tiszt, 19 az altiszttől lefelé, 9 ló­ sebesült és eltűnt : 6 tiszt, 131 köz­vitéz, és 26 ló. Az ütközet alatt észrevehető volt, hogy az ellenség ereje négy porosz hadtestből, az egész 7 ik had­osztályból, majd az egész 8-ik gyalogsági hadosztályból, s a Bismark vezérőrnagy lovassági dandárából állott.“ A fegyverszünet beállása óta a csatatéri hirek las­­san kint elnémulnak. De úgy látszik, hogy az ellensé­geskedések megszüntetésének hivatalos híre nem érke­zett meg mindenhová a maga idejében. A „Pressernek ugyanis jelentik, hogy Theresienstadt várparancs­noka még szombaton, júl. 29 -én kirohanást tett. A ki­rohanás e szerint K­r­a­­­n­a felé történt, e mellett a vas­úti híd felgyujtatott és számos porosz fogoly ejtetett. A „Wanderer“ szerint a prágai porosz katonai parancs­nokság ezért visszatolásokat rendelt el: minden napra 10,000 mázsa zabot, 600 m. lisztet, 500 m. kávét, 150 m. rizst s több egyebeket követelvén. E hírek hiteles megerősítése egyébiránt még elvárandó. A nyugati harcrtéren is, miit látszik, félreértések és a tények nem ismerése következtében megtörtént, hogy daczára ájul. 27-ken Nikolsburgban Pfordten bá­ró előtt kijelentett formaszerinti biztosításoknak, porosz csapatok Bajorországban mégis egész jul. 29-kéig egyre előrenyomultak,sőt ugyanaz­nap bajorok s poro­szok között Weiden mellett ütközet is történt, melyben az elsők, mint hírlik, nehéz veszteségeket szenvedtek. A „N. Fr. Pr.“ azt hallja, hogy mindjárt az ellen­séges occupatio megszűnése után egy hadikármen­­tesítési bizottmány fog kineveztetni, melynek feladata lesz­ azon károkat kipuhatolni, melyeket a há­ború a birodalom egyes részeiben okozott. Az éjszaki hadsereg veszteségi kimutatásának folytatása. A jul. 3 - i königgrät­zi csatában a 2. sz. sz. Wrangel vértesezredből m­e­g­s­e­b­e­­s­ült s elfogatott: Bassenheim Alfréd kapitány. A 49. gyalogezredből sebesültek: Lenk Já­nos kapit.; b. Rohn Emil főhadnagy (Bécsben van); elveszett:­­Markart Vilmos kapitány. Az 1. tüzérezredből sebesült: Kressner Ervin főhadnagy (Bécsben van.) A 8. gyalogezredből halott: Sinekal Gyula ka­pitány. A 15. gyalogezredből halott: Ritter Adolf fő­hadnagy. A 77. gyalogezredből ha­lot­t: Roeszner Lajos főhadnagy. A 79. gyalogezredből sebesült: Trzeschu­k Ferdinánd hadnagy; elveszett: Martin Antal hadnagy. A 74. gyalogezredből halott: Nierlich Károly főhadnagy. A 3. tüzérezredből halott: Koppe Ferdinánd főhadnagy; súlyosan sebesült: Pistauer Vincze hadnagy; könnyen sebesült: Kupeczek Antal hadnagy. A táborkari törzsből halott: Bauer János ka­­pitány.

Next