Sürgöny, 1866. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)
1866-09-21 / 215. szám
215. sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda: Pest, kigyó-utcza 4. szám, II. emelet Kiadóhivatal: Pesten, (barátok-tere 7-dik szám.) Kéziratok nem külldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levelezőinktől fáradtatnak sí. Muglín-hirdetések egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beiktatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alténában Ilansenstein és Vogler; Hamburgban Tilkheim Jakab; Lipcsében Enffler ,r. és Fort Ernő urak. Pest. Péntek, September 21. 1866. Előfizetési árak. Naponta! postai szétküldéssel. Égése évre..........................20 frt. Félévre................................10 „ Negyedévre.............................6 „ 1 Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . . . 18 frt. — kr. Félévre .... 9 „ — „ Negyedévre . . . 1 rói) saBHB^assz.l ui -------g-r-—• 1 ‘"«g Előfizetési felhívás „SÜRGÖNY“ october-deczemberi / évi folyamára. Előfizetési á**s 5 forint. A „SÜRGÖNY“ kiadóhivatala. HIVATALOS RÉSZ. ő cs. k. Apostoli Felsége következő legfelsőbb kéziratot méltóztatott kibocsátói : Kedves herczeg Lobkovitz! Midőn a déli sereg egy részének,az éjszaki sereg erősbitése s a birodalom fővárosának védelme végetti előhozása által szeretett Tirol országomra nézve a veszélyek növekedtek, annak népéhez azon fölhívást intéztem, miszerint a hazai föld védelmére keljen föl, s azon várakozást fejezem ki, hogy az unokák dicső őseikhez méltóknak fogják magukat mutatni. Így történt! A legszentebb javak: Isten,’Császári hazáérti harczolásra buzdító lelkesülés fonala lengett hegyen s völgyön át, gyorsan meg voltak alakulva az országos lövész-századok, melyekhez számos önkéntes lövész-századok csatlakoztak; azok vitéz csapatjaimmal nemesen versenyezve, az ellenség előtt kitartás, bátorság s vitézség által tünteték ki magukat. Ott, hol a népfölkelés alakítása rendeltetett el, az gyorsan be volt végezve; az háromszor fölhivatva, mindannyiszor jól fölszerelve, elszánt magatartással, s rendkívül számosan vonult a kijelölt álláshelyekre. Egyetlen országrész sem maradt hátra a többiek mögött, s névszerint déli Tirol falusi lakossága a megbiráltatás komoly napjaiban bebizonyitá, hogy éjszaki Tirol benne méltó testvért, s Házam derék, ha népet bir. Emlékül a hűség, bátorság és dicsőségnek ezen napjaira elhatározom egy ezüst emlékpénzt veretni mellképemmel az előoldalon és ezen fölirattal: „Tiroli hű népemnek 1806.“ a hátsóoldalon, mely a táborban állott összes honvédők, országos lövészek és népfölkelők közt, valamint az országvédelmi főhatóság tagjai közt is ki fog osztatni, és a tiroli országos színekkel ellátott diszszalagon fog viseltetni. Legyen az díszjel az egyesekre, egyszersmindlpedig az egész országra nézve, mely újólag díszhelyet vivott ki magának Ausztria történelmében. Schönbrunn, sept. 17. 1866. Ferenc* József, s. k. Kedves Lobkovitz herczeg! Azon alkalommal, midőn tiroli népemnek, a legújabb eseményeknél újólag tanúsított régen bebizonyult hűsége, vitézsége és áldozatkészségéért köszönetemet fejezem ki, lehetetlen, önnek, kedves herczegem! még különösen is szives köszönetemet nem nyilvánitnom körültekintése, tevékenysége és önföláldozásáért s ön előtt kegyelmem és jóindulatom biztosítását meg nem nyitnom. Méltányolni tudom azon áldozatot, melyet ön testileg szenvedő állapota mellett a helytartóság és az ország védelem vezetése által Nekem és a honnak hozott, biztos lehet ön a felől, hogy Én ezt mindig hálás emlékemben fogom megtartani. Schönbrunn, sept. 17. 1866. Ferenci József, s. k. Az Aradmegyében uralgó keleti marhavész miatt a Kisjenő, Csermő és Borosjenő mezővárosokban szarvasmarhavásárok megtartása a vész tartama idejére további intézkedésig ezennel betiltatik. Kelt Budán, September 18 án 1866. nyomási tervre kell, hogy irányzottá legyen törekvéseit. És ha ezélzatai tisztán nem állottak is a nyilvánosság nagy piaczán e tartózkodás árnyoldalai mellett nagy előnynyel bírt. Hogy immár a németek, anélkül, hogy méltó nemzeti érzületükről lemondanának, — mit senki sem kíván tőlük —, belátják, miszerint veszélyes tévedés volt Austriát német államnak tartani, és súlyát ebben keresni, vagy legalább eltévesztett eszközökkel ebben keresni: belátják, hogy a német elem e birodalmi kapocsban nem feltétlen tényező; és Bécs a Fejedelem székhelye ugyan, de a birodalomnak oly értelemben, mint Páris vagy Berlin, nem fővárosa. Hogy a csehek, ruthének, szlovének vezérei észlelni kezdik, miszerint a nemzetiségi foederalismus nem oly reális alap, melyre Austriát fektetni gyakorlati politikus czélul tűzhet ki: ez magában csak negatív eredmény, amennyiben a pártok dissolutióját vonja maga után; de félreismeretlen e jelenségek után, hogy a kormánynak nagy tér nyílik oly positiv concret czélokra irányzott törekvéseit valósítani, melyek a mérsékelt pártirányoknak mintegy fusióját képeznék. Azt hiszszük, ez után ugyan a personal unió, fogderalismus, egységes állami centralisatio, szóval: a jelszavakká cristallizált túlzások egyik neme sem jutna egyoldalú érvényre, hanem az, amire szükségünk van : az érdekek, óhajok és törekvések méltányos kiegyeztetése — igenis sikerülhet.“ A lapok legnagyobb része már kimondja véleményét Lavalette körsürgönyéről, mielőtt az erre vonatkozó hosszabb és behatóbb fejtegetéseket közöljük, alkalomszerűnek tartjuk egyelőre néhány franczia lap rövidebb észrevételeit registrálni. A „France“ azt mondja, hogy a körlevél értekezés és programm egyszersmind. Szavai méltók Francziaország nagyságához, leyális politikájához és a civilisationak általa képviselt elveihez. A „Temps“ nem kételkedik, hogy a körlevél mindenütt nagy hatást teend és nevezetesen Németországban tetszéssel fog fölvétetni. A körlevél Európának és a világnak befejezett tényekre alapított új elmélete. A „Journ. des Deb.“, melynek Poroszország iránti barátságos iránya ismeretes, értésül adja, hogy mindig azon eszméket képviselte, melyeket a körlevél fölállít. Mint a „Wien. Abendp.“ írja: f. hó 14-én Udineben az osztrák és olasz ad hoc meghatalmazottak között megköttetett a posta- és távirati egyezmény. Ugyanazon nap indult meg újra a vasúti közlekedés Lombardia, a várnégyszög és Velencze között. A „Secolo“ az olasz és németalföldi kormányok közti tárgyalásokról értesül, melyeknek ezérj a területszerzés volna Sumatra szigetén, hogy ott kereskedelmi ügynökség és legyenez gyarmat alapíttassék. A „Diritto“ szerint Garibaldi beleegyezett volna, a béke aláírásáig állomásán maradni. Ugyanazon időben fog azután az általa vezényelt és a jelen viszonyok közt hasznavetetlen hadtest feloszlatása eszközöltetni. Velenczében két hadtest közül csak három marad meg. Recoaroban a politikai hatóság által Saggini Lörincz főpap kiutasíttatott. Mint Schio-ból jelentik, visszavonták onnan a tiroli határ felé előretolt utolsó őrcsapatot. A „Wien. Abenp.“ írja : „A berlini „Börsen- und Handelszig.“ után egy bécsi lap is közölte azon tudósítást, hogy Lipót toskánai nagyherczeg e is. fensége „visszahelyezésének lehetetlenségéről most már meggyőződve , a dolgok új rendjét, magánviszonyainak kielégítő rendezése után, el akarná ismerni. Ferdinánd főleg azonban, kinek javára leköszönt, ezen elhatározással nem értene egyet.“ E hírt a legjobb forrásból egész terjedelmében költöttnek jelenthetjük ki. Bécs b ő 1 közük sept. 20 ról : Sarolta mexikói császárné ő felsége f. hó 18-kán reggel kíséretével, közte Don Castillo minister és Badonez követségi tanácsos úrral, gyorsvonaton Miramaraból Vi 1- 1achba utazott. Ő felsége Insbruckon át Rómába megy és mint hallatszik, Octoberse felében térend vissza Miramareba. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. A „M. Világ“ tegnapi számában írja: „A monarchia lajtán tuli országaiban a hullámzó közvélemény mondhatni chaoticus állapotából utolsó időben látható alakokká kezd tömörülni. Hogy a September 20-ai tény ez oldalon is foglalásokat tett a közérzületben, világosan észlelhető. A kormánynak némi elégtételül szolgálhat az ez utóbbi oldalról tapasztalt szenvedélyes megtámadásokért a gyanusításokért, hogy a németek is megtérni kezdenek a helyzet józan felfogásához, s a csehek is be kezdik látni, a mi törekvéseikben merő idealizmus , s azt hiszszük, támaszul szolgál neki, hogy Magyarországban is a közvetítő eszmék az elmékbe hatottak, mint a 15ős bizottmány munkálatának legalább néhány pontjai tanúsítják. Igaz, hogy a sept. 20 ki csak negatív tény volt. Nem mutatott positív alapot, melyen a kormány állana, és a megnyitott szabad tér — die freie Bahn — minden pártot azzal kecsegtetett, hogy a kormány titkos rokonszenvével bír, s azt magával ragadnia sikerülene. Az idő megmutatta, hogy ez csalódás volt. Ha az utolsó tanácskozmányok eredménye ki fog fejlődni, akkor látni fogják minden oldalon, hogy a kormány a freie Bahn alatt nem azt értheti, hogy részéről minden elvi irány nélkül várja be, míg a 17 Landtag tanácskozmányai labyiintjéből tán félszázad múlva valamely egyezkedési terv kibontakozik. Bizonyos, a szélsőségek kiegyenlítésére, egy a viszonyok közt lehető alkotmá A bécsi bíboros herczeg-érsek főpásztori körlevele. (Mária névünnepe alkalmából.) (Folytatás.) Ha valamely hadvezér azt akarja reményleni, hogy győz, pontosan kell ismernie a helyet, melyen a csatát vívja, s pontosan kell kiszámítania a rendelkezésére álló fegyverek minőségét s e felett semmi csalódásban sem szabad lennie. Mindez annál sürgetőbb ugyan, minél nagyobb a távolból találó lövegek része a sikerből; de akkor is, midőn a római súlyos lándzsáját lökte ellenfelére s a lovag pánczélozottan ugratott elő, akkor sem volt ez teljesen felesleges, mint az ókori csatatérek ezt bizonyítják. Szt. Pál arra inti a híveket, hogy Jézus Krisztus vitéz harczosaiul harczoljanak, s mint földi fegyverekkel való küzdelemben, ehhez is a bátorság s állhatatosság elmellőzhetlen, de nem kielégítő ; mindehhez a helyesen fontolgató belátásnak kell csatlakoznia. Földi életfeladásunkat, a viszonyokat, melyek között azt teljesítenünk kell, s a segély eszközöket, melyek felett e részben rendelkezünk, úgy kell felfognunk, mint ahogy valóban vannak, s e felett semmi csalódásban sem szabad lennünk És szorosan ugyane szabály áll a haza iránti kötelességek teljesítése körül. A keresztény előtt a haza hatalma és nagysága nem a legfőbb jó, hogy ez a jogtalan erőszak felhasználása által gyarapittassék, ezt sem nem óhajthatja, sem nem helyeselheti. De azért ama birodalom méltósága és jó léte, melyhez Isten rendelése folytán tartozik, előtte nem közönyös, s midőn ezt Istennek tetsző eszközök által előmozdítja, az igaz emberbaráti szeretet kötelességét teljesíti mindazok irányában, kik vele ugyanezen államban egyesülnek. De az akarattal, hogy embertársainknak használjunk, még nincs minden megtéve, az intézkedések horderejét, melyek mellett tágabb és szoros körben helyt állunk, belsőleg kell megítélnünk, s azt, ami üdvös, attól, ami üdvtelen, kellőleg kell tudnunk megkülönböztetni. Régóta vannak emberek, akik az állam és gyarapodásának feltételei felett gondolkoznak, s ezen emberek mintegy száz év előtti időkig mind egyetértettek abban, miszerint az élvezetek, a kicsapongás, az érzéki vágyakbani elsülyedés, úgy az erkölcsi szemérem eltompítása szerencsétlenséget hoz az államra, és ez leend — ha ideje korán nem vétetik eleje — azon villámokkal teli felhő, amely a birodalmak összeroskadása előtt áll elő. Most egészen az ellenkező állíttatik: azt mondják, az élvvágy és annak eszközei a legerősebb emeltyű, melylyel az államok hasznos tevékenységre tétethetnek mozgásba, amely gazdagokká, hatalmasokká, szerencsésekké teszi a népeket, tehát az állambölcseség, valamint az emberi szabadság iránti tisztelet at parancsolja, hogy ily törekvéseknek a legtágabb tér engedtessék, — minden, a mi azt háboríthatná, eltávolíttatván. Az egyszerűség, melylyel ruházkodunk és táplálkozunk, semmi esetre sem fokmérője az állam tökéletességének, különben ősi képmásunkat a négereknél, és Afrika belsejében kellene keresni. Az elhatározó dolog egészen másban rejlik. Ami a testi világra nézve a világosság és melegség, az a szellemre nézve a megismerés s kötelességérzet. A megismerésben minden haladás örvendetes, de ami nem igaz, az nem ismeret, hanem balhiedelem. Minél inkább tanulja az ember az Űrbeliség összefüggését áttekinteni, és annak hatásait kiszámítani, annál behatóbban képes az érzéki világot saját czéllal használhatóvá tenni. Ha a szalmakunyhó téglából épült házzá lesz, tiszta padolat fakszik a szennyes agyagföldön, és a nap derülten néz be az ablakon át, ez nemcsak annak bizonyítéka, mikép az egészségről s kényelemről jobban van gondoskodva, hanem annak is, hogy az ismeretek elhaladtak. Én ha templomok, királyi paloták, kastélyok, épületek készülnek, ez nemcsak az ismeretek létezését bizonyítja, hanem a teremtő gondolat s a fennforgó magasabb szükséglet hatalmát is; mert az „izük nekem“ és „tetszik nekem“ között nagy örvény van, oly örvény, amely az embert az állatoktól elválasztja, és ez az oka, miért oly hatályosak a nagyszerű építmények a nép önérzetének emelésére, s arra, hogy annak közel és távol becsülést szerezzenek. Az emberi dolgok természete hozza magával, mikép az érzéki világ ismerete és a készültség, amely annak kizsákmányolását megrövidíti, az élvezet segédeszközei számára is használtatnak, hogy azok sokszorosítása a keresett forgalom részére nagy fontosságot nyer, és épen azért növekedő buzgalommal űzetik. Azonban a régi Róma nem azért lett nagygyá, mert a római polyva- és árpakásával élt, míg ruházata egy darab durva gyapotkelméből állt, hanem mert volt valamije, amit magasabbra becsült, mint a pillanat élvezetét, mert — ámbár a tévely s babonaság elhomályosította benne Isten sejtelmét, — a mennyeitől való félelem, s a haza iránti kötelességérzet hatalmasan uralkodott fölötte, míg a megedzés, melyben munkás élete begyakorló, az engedelmesség, valamint a halál megvetése által szörnyűvé lön az ellenség előtt. A vad embernek a félig nyers hús épen oly élvezetet nyújthat, mint az európai ingeneznek a gazdag lakoma, de nem az ízlés érzete, hanem az érték a mérvadó, melyet valaminek tulajdonítunk. Ugyanez áll a ruházatra nézve is; a néger épen úgy büszkélkedhetik a különböző színekre, melyeket testébe edzett, mint a tetszvágyó nő legcsinosabb, legdrágább ruházatára. Áll ez valamennyi készítményt illetőleg, melyeket az üzérkedés a fénynek, kényelemnek, és az élet finomításának áldoz; a szellemet csak akkor zsibbasztják el s fosztják meg azok méltóságától, ha mint óhajtásának tárgya, nem a kellő helyet foglalják el. Világosság nélkül elcsengerészednek, elfonnyadnak a növények, meleg nélkül elvesznek. Az ismeret a lélekre nézve világosság, amennyiben valódi ismeret, és ment minden igaztalan vegyüléktől; de nem elegendő arra nézve, mert a kötelességérzet éltető melegére is van szüksége. Az Isten látja a szívet, az ember nem látja. Az örök bíró mérlegén minden könnyűnek találtatik, ami nem reá irányoztatik mint utolsó czélra. Az ember minden tevékenységet becsül, amely törekvésekre érdemes czélok eszközéül szolgál, a szándékot, egészen lekövetni azt a szívmozgató önelhatározásáig, a legmagasb árra bízza, és ha az államok vezetői ezen irányban ítélik meg az emberek tevékenységét, nem tesznek egyebet, mint azt, amit hivatásuk parancsol nekik. Azonban Isten önuralmat kíván, és az államnak is ezt kell kívánnia. Bizonyos mértékben mindig érvényesíti az magát, valahányszor a pillanat ösztöne a jövőre való tekintetnek rendeltetik alája. Kevés föld volna megmivelve, ha a gazda felhagyna munkájával, mihelyt fáradságot, meleget, esőt vagy hideget érez. De annyi önuralommal, mint mennyivel minden ember bír, aki nem bamba, épen oly kevéssé elégedhetik meg az állam, mint az Isten. A szilárd alap, melyen a népek jóléte nyugszik, a föld mivelése. A kitartó szorgalom középtermékenységű országokat is kertté változtathat. Ám a jókedvű, fáradhatlan tevékenységre a mely minden, bármily kicsiny területet kizsákmányol a remény, gazdaggá tehetni, nem terjedhet ki. Egyes ember álmokban ringathatja magát; egészben véve nagyon tudja a kicsiny mezei gazda, hogy eltekintve kiszámíthatlan közbejöhető eseményektől, nem gazdagodhatik meg. A kilátásnak tehát, miszerint maga és övéi becsületesen kijöhetnek, elég hatalmat kell fölötte gyakorolnia, nemcsak azért,hogy a renyheséget és mértékletlenséget távol tartsa, hanem hogy a túlságos kiadások elé is határt vonjon; arra kell őt bírnia, mikép dús aratás vagy szüret után tegyen félre valamit, ne igya, egye meg, vagy játsza el mindenét, amije van, avagy ne vegyen nejének, leányának nehány czifraságot, — ne fizesse meg fiáért a tánczmulatság költségeit, míg Isten áldása végkép elfogy. De a mit a földből nyerünk, azt, ha a külföldnek nem akarunk adózni, sokszorosan át kell alakitanunk, és oly czélokra használhatóvá tennünk, melyekre teljesen alkalmatlannak látszik. E szolgálmány mindinkább ama munkásokra száll, kik a nagy tőke szolgálatában állanak. Mennél többet kormányoz a gép, annál mélyebben sülyed a munkás szellemi tevékenységére tartott igény, de az emberszeretet óhajtja, hogy ezen naponkint növekvő tömeg el ne satnyuljon, hanem megelégedésben saránylagos jólétben éljen, s hogy a polgári rendnek mily nagy része van ezen óhajtás teljesítésénél, az államférfiú előtt nem maradhat titokban. Világos azonban, hogy a megelégedés s a szükségesek biztosítása a munkásra nézve, egyedi, csak reményei s élvezetei önkéntes korlátozása ,diai lehetséges. Csak ábrándozók tagadhatják ezt komolyan. De a gazdaggá válás reménye által mily gyakorta élesztettek már vállalatok, melyek az átalános jólétre nézve jelentőséggel bírnak! Ez tökéletesen igaz, de ezek nem hosszas és hathatós önmérséklés nélkül sikerültek. „Oh hiúság, meg hiúság s mulékony minden, mi a nap alatt áll.“ Ez hangzik felénk a felette régi időből. A földi javak nagy erővel megragadhatják a lelket, bűbájos fényben intenek azok, az embernek úgy tetszik, mintha megelégedést nyújtanának, mely ellen semmit sem vethetni a mérlegbe, hanem csak addig, míg azt el nem értük, mert az ígéret, melyet a vidáman világító remény adott, birtoklás által be nem töltetik. De az egyedül valódi jó oly nagy és hatalmas, hogy annak még csalékány visszfénye is elegendő a világot megindítani. Oly férfiak, kik azon gondolattal foglalkoztak, hogy dúsgazdagok és tiszteltek legyenek, kik azonban a rájuk csábítólag csillogó szél után semmi fáradozástól vissza nem rettenve és semmi alkalmatlanságot számba nem véve, törekedtek, s már ezen küzdelemben és kockáztatásban kielégíttetésre találtak, elvitázhatlanul nagyon sokkal járultak az ipari kereskedelem előmozdításához; de az ilynemű férfiakkal nem szabad összehasonlítani azon embereket, kik csak azért akarnak pénzt nyerni, hogy azt haszontalanságra s érzéki élvezetekre elpazarolják. Ezeket semmi fényes légvár nem csalogatja, hanem csak a legaljasabb vágy, ennélfogva a kereskedelem és ipar előhaladásának nem előmozdítói, hanem csak akadályai. Valamely roszul kiszámított vállalatra tíz , húsz- s több ezer forintot kölcsönöznek ki, tobzódásban élnek, s ezután csődöt mondva kiegyenlítési eljárást idéznek elő, hogy mielőbb ugyanazon játékot ismételjék. Szűk azon szív, melynek bálványa a pénz, de a pénz megvetésére az’embert csak annyiban lehet kötelezni, amennyiben azon dolgokat és szolgáltányokat, melyeket pénzért szerezhetni meg, megvetni kötelessége. Ennélfogva az adókérdés az, mely a kedélyeket a legszélesebb körökben felizgatja, s az, várjon a követelt öszszegek közvetlenül az államhatalomnak vagy az országnak és községeknek fizetendők-e, semmi különbséget sem tesz. A virágra nézve nem elég, hogy a víz, melyre szüksége van, az öntözőkannából kifolyjék, hanem annak a virágágyra is kell folynia. Ez áll azon járulékokra nézve is, melyekkel a társaság közös ügyeinek ellátásáért adózik. Ha tehát az emberek elméjébe verik, hogy a fokozott érzéki élvezet s a nyomorúságos hiúság, mely a falakra simított színes papírral, a székekre feszített selyem borítékokkal, hajlongásokkal és czimekkel foglalkozik, az emberi törekvés igazi, észszerű czélja, hogyan követelhetni az állam és községek megbízottjaitól, hogy nemcsak éppen ne lopjanak, hanem hogy maguk és mások számára bizonyos előnyöket megvessenek, melyek az adókötelesek kárára a költségeket növelik, habár azok miatt törvényes vizsgálat meg nem intattatnatik ? Hogyan akarják felőlük feltenni, miszerint a közös szükségletekre begyűlt öszegekkel azon fáradhatlan gondoskodással és okos takarékossággal bánjanak, melylyel egy értelmes házigazda saját vagyonát és birtokát kezeli. De mennyivel többet lehetne tetemesen csekélyebb összegekkel kieszközölni, ha az állam és községek összes megbízottjaiba a nemes hazaszeretet és gyöngéd lelkiismeretesség ezen szellemét beléjük szivárogtatni lehetne! Azonban a világ felfogásterén, mely a vágyak szabadságát hirdeti, balgaság lenne ily érzületet tőlük várnia igazságtalanság ilyest követelni. A legtöbb hivatalnoknak semmi kilátása valamely fényes és jólfizetett állomásra, és Bokán gyakori érintkezésbe jönnek oly emberekkel, kik az élvezet és kényelem eszközeivel teljes mértékben bírnak. Ahhoz tehát, hogy ezek nem csak a feddéstől és büntetéstől óvakodnak, hanem teljes lelkükből hivataluknak is élnek, s minden alkalmat megragadnak, hogy polgártársaik hasznára legyenek, önmérséklet szükséges. Nem ritkán bátorság is kell ahhoz, kivált oly dolgokban, melyek az államvagyon kezelésére vonatkoznak , de nem csak ezekben egyedül. „Nem akarok vesződni, nem akarok neki ártani.“ Ezek egészen ártatlanul hangzó szavak,de az adókötelezettek sok pénzébe kerülnek, és sok jót és üdvöst megakadályoznak. Azonban a kötelességteljesítés bátorsága, mely napról napra minden dicséret s haszon nélkül, sőt kellemetlenségekre való kilátással feszerejét megtartja, szintén oly növény, mely a felülről jövő megihletés nélkül nem tenyészik.