Sürgöny, 1866. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1866-09-21 / 215. szám

215. sz. Hatodik évi folyam. SÜRGÖNY. Szerkesztőségi iroda: Pest, kigyó-utcza 4. szám, II. emelet Kiadó­hivatal: Pesten, (barátok-tere 7-dik szám.) Kéziratok nem külldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fáradtatnak sí. Muglín-hirdetések­­ egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alté­­nában Ilansenstein és Vogler; Hamburgban Til­kheim Jakab; Lipcsében Enffler ,r. és Fort Ernő urak­. Pest. Péntek, September 21. 1866. Előfizetési árak. Naponta! postai szétküldéssel. Égése évre..........................20 frt. Félévre................................10 „ Negyedévre.............................6 „ 1 Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . . . 18 frt. — kr. Félévre .... 9 „ — „ Negyedévre . . . 1 r­ói) saBHB^as­sz.l ui -------g-r-—• 1 ‘"«g Előfizetési felhívás „SÜRGÖNY“ october-deczemberi / évi folyamára. Előfizetési á**s 5 forint. A „SÜRGÖNY“ kiadóhivatala. HIVATALOS RÉSZ. ő cs. k. Apostoli Felsége következő legfelsőbb kéziratot méltóztatott kibocsátói : Kedves herczeg Lobkovitz! Midőn a déli se­reg egy részének,az éjszaki sereg erősbitése s a biroda­lom fővárosának védelme végetti előhozása által szere­tett Tirol országomra nézve a veszélyek növekedtek, annak népéhez azon fölhívást intéztem, miszerint a hazai föld védelmére keljen föl, s azon várakozást feje­zem ki, hogy az unokák dicső őseikhez méltóknak fog­ják magukat mutatni. Így történt! A legszentebb javak: Isten­,’Császár­­i hazáérti harczolásra buzdító lelkesü­lés fonala lengett hegyen s völgyön át, gyorsan meg voltak alakulva az országos lövész-századok, melyekhez számos önkéntes lövész-századok csatlakoztak; azok vitéz csapatjaim­­mal nemesen versenyezve, az ellenség előtt kitartás, bátorság s vitézség által tünteték ki magukat. Ott, hol a népfölkelés alakítása rendeltetett el, az gyorsan be volt végezve; az háromszor fölhivatva, mindanny­iszor jól fölszerelve, elszánt magatartással, s rendkívül számosan vonult a kijelölt álláshelyekre. Egyetlen országrész sem maradt hátra a többiek mögött, s névszerint déli Tirol falusi lakossága a meg­­biráltatás komoly napjaiban bebizonyitá, hogy éjszaki Tirol benne méltó testvért, s Házam derék, ha né­pet bir. Emlékül a hűség, bátorság és dicsőségnek ezen napjaira elhatározom egy ezüst emlékpénzt veretni mellképemmel az előoldalon és ezen fölirattal: „Tiroli hű népemnek 1806.“ a hátsóoldalon, mely a táborban állott összes honvédők, országos lövészek és népfölke­lők közt, valamint az országvédelmi főhatóság tagjai közt is ki fog osztatni, és a tiroli országos színekkel ellátott diszszalagon fog viseltetni. Legyen­ az díszjel az egyesekre, egyszersmindlpedig az egész országra nézve, mely újólag díszhelyet vivott ki magának Ausztria történelmében. Schönbrunn, sept. 17. 1866. Ferenc* József, s. k. Kedves Lobkovitz herczeg! Azon alkalom­mal, midőn tiroli n­épemnek, a legújabb eseményeknél újólag tanúsított régen bebizonyult hűsége, vitézsége és áldozatkészségéért köszönetemet fejezem ki, lehetet­len, önnek, kedves herczegem! még különösen is szives köszönetemet nem nyilvánitnom körültekintése, tevé­kenysége és önföláldozásáért s ön előtt kegyelmem és jóindulatom biztosítását meg nem nyitnom. Méltányolni tudom azon áldozatot, melyet ön tes­tileg szenvedő állapota mellett a helytartóság és az or­szág védelem vezetése által Nekem és a honnak hozott, biztos lehet ön a felől, hogy Én ezt mindig hálás emlé­­kemben fogom megtartani. Schönbrunn, sept. 17. 1866. Ferenci József, s. k. Az Aradmegyében uralgó keleti marhavész miatt a Kisjenő, Csermő és Borosjenő mezővárosok­ban­ szarvasmarhavásárok megtartása a vész tartama idejére további intézkedésig ezennel betiltatik. Kelt Budán, September 18 án 1866. nyomási tervre kell, hogy irányzottá legyen törekvéseit. És ha ezélzatai tisztán nem állottak is a nyilvánosság nagy piaczán e tartózkodás árnyoldalai mellett nagy előnynyel bírt. Hogy immár a németek, a­nélkül, hogy méltó nemzeti érzületükről lemondanának, — mit senki sem kíván tőlük —, belátják, miszerint veszélyes tévedés volt Austriát német államnak tartani, és súlyát ebben keresni, vagy legalább eltévesztett eszközökkel ebben keresni: belátják, hogy a német elem e birodalmi ka­pocsban nem feltétlen tényező; és Bécs a Fejedelem székhelye ugyan, de a birodalomnak oly értelemben, mint Páris vagy Berlin, nem fővárosa. Hogy a csehek, ruthének, szlovének vezérei ész­lelni kezdik, miszerint a nemzetiségi foederalismus nem oly reális alap, melyre Austriát fektetni gyakorlati politikus czélul tűzhet ki: ez magában csak negatív eredmény, a­mennyiben a pártok dissolutióját vonja maga után; de félreismer­­etlen e jelenségek után, hogy a kormánynak nagy tér nyílik oly positiv concret czélokra irányzott törekvé­seit valósítani, melyek a mérsékelt párt­irányoknak mintegy fusióját képeznék. Azt hiszszük, ez után ugyan a personal unió, fog­­deralismus, egységes állami centralisatio, szóval: a jel­szavakká cristallizált túlzások egyik neme sem jutna egyoldalú érvényre, hanem az, a­mire szükségünk van : az érdekek, óhajok és törekvése­k méltányos kiegyez­tetése — igen­is sikerülhet.“ A lapok legnagyobb része már kimondja vélemé­nyét Lavalette körsürgönyéről, mielőtt az erre vonat­kozó hosszabb és behatóbb fejtegetéseket közöljük, alkalomszerűnek tartjuk egyelőre néhány franczia lap rövidebb észrevételeit registrálni. A „France“ azt mondja, hogy a körlevél érte­kezés és programm egyszersmind. Szavai méltók Fran­­cziaország nagyságához, leyális politikájához és a civili­sationak általa képviselt elveihez. A „Temps“ nem kételkedik, hogy a körlevél min­denütt nagy hatást teend és nevezetesen Németország­ban tetszéssel fog fölvétetni. A körlevél Európának és a világnak befejezett tényekre alapított új elmélete. A „Journ. des Deb.“, melynek Poroszország iránti barátságos iránya ismeretes, értésül adja, hogy mindig azon eszméket képviselte, melyeket a körlevél fölállít. Mint a „Wien. Abendp.“ írja: f. hó 14-én Udi­neben az osztrák és olasz ad hoc meghatalmazottak között megköttetett a posta- és távirati egyezmény. Ugyanazon nap indult meg újra a vasúti közlekedés Lombardia, a várnégyszög és Velencze között. A „Secolo“ az olasz és német­alföldi kormányok közti tárgyalásokról értesül, melyeknek ezérj a terület­szerzés volna Sumatra szigetén, hogy ott kereskedelmi ügynökség és legyenez gyarmat alapíttassék. A „Diritto“ szerint Garibaldi beleegyezett volna, a béke aláírásáig­ állomásán maradni. Ugyanazon időben fog azután az általa vezényelt és a jelen viszonyok közt hasznavetetlen hadtest feloszlatása eszközöltetni. Velenczében két hadtest közül csak három ma­rad meg. Recoaroban a politikai hatóság által Saggini Lö­­rincz főpap kiutasíttatott. Mint Schi­o-ból jelentik, visszavonták onnan a tiroli határ felé előretolt utolsó őrcsapatot. A „Wien. Abenp.“ írja : „A berlini „Börsen- und Handelszig.“ után egy bécsi lap is közölte azon tudó­sítást, hogy L­i­p­ó­t toskánai nagyherczeg e is. fensége „visszahelyezésének lehetetlenségéről most már meg­győződve , a dolgok új rendjét, magán­viszonyainak kielégítő rendezése után, el akarná ismerni. Ferdinánd főleg azonban, kinek javára leköszönt, ezen elhatáro­zással nem értene egyet.“ E hírt a legjobb forrásból egész terjedelmében költöttnek jelenthetjük ki. Bé­cs b ő 1 közük sept. 20 ról : S­ar­ol­ta mexi­kói császárné ő felsége f. hó 18-kán reggel kíséretével, közte Don Castillo minister és Badonez követ­ségi tanácsos úrral, gyorsvonaton M­i­r­a­m­a­r­a­b­ó­l Vi 1- 1­a­c­h­b­a utazott. Ő felsége Insbruckon át Rómába megy és mint hallatszik, October­­­se felében térend vissza Miramareba. NEMHIVATALOS RÉSZ. Szemle. A „M. Világ“ tegnapi számában írja: „A monarchia lajtán­ tuli országaiban a hullámzó közvélemény mondhatni chaoticus állapotából utolsó időben látható alakokká kezd tömörülni. Hogy a Sep­tember 20-ai tény ez oldalon is foglalásokat tett a közérzületben, világosan észlelhető. A kormánynak némi elégtételül szolgálhat az ez utóbbi oldalról tapasztalt szenvedélyes megtámadáso­kért a gyanusításokért, hogy a németek is megtérni kezdenek a helyzet józan felfogásához, s a csehek is be kezdik látni, a mi törekvéseikben merő idealizmus , s azt hiszszük, támaszul szolgál neki, hogy Magyaror­szágban is a közvetítő eszmék az elmékbe hatottak, mint a 15­ős bizottmány munkálatának legalább né­hány pontjai tanúsítják. Igaz, hogy a sept. 20 ki csak negatív tény volt. Nem mutatott positív alapot, melyen a kormány állana, és a megnyitott szabad tér — die freie Bahn — minden pártot azzal kecsegtetett, hogy a kormány titkos rokon­­szenvével bír, s azt magával ragadnia sikerülene. Az idő megmutatta, hogy ez csalódás volt. Ha az utolsó tanácskozmányok eredménye ki fog fejlődni, akkor látni fogják minden oldalon, hogy a kormány a freie Bahn alatt nem azt értheti, hogy részéről minden elv­i irány nélkül várja be, míg a 17 Landtag tanács­­kozmányai labyi­intjéből tán félszázad múlva valamely egyezkedési terv kibontakozik. Bizonyos, a szélsőségek kiegyenlítésére, egy a viszonyok közt lehető alkotmá­ A bécsi bíboros herczeg-érsek főpásztori körlevele. (Mária névünnepe alkalmából.) (Folytatás.) Ha valamely hadvezér azt akarja reményleni, hogy győz, pontosan kell ismernie a helyet, melyen a csatát vívja, s pontosan kell kiszámítania a rendelkezé­sére álló fegyverek minőségét s e felett semmi csaló­dásban sem szabad lennie. Mindez annál sürgetőbb ugyan, minél nagyobb a távolból találó lövegek része a sikerből; de akkor is, midőn a római súlyos lándzsá­ját lökte ellenfelére s a lovag pánczélozottan ugratott elő, akkor sem volt ez teljesen felesleges, mint az ókori csatatérek ezt bizonyítják. Szt. Pál arra inti a híveket, hogy Jézus Krisztus vitéz harczosaiul harczoljanak, s mint földi fegyverekkel való küzdelemben, ehhez is a bátorság s állhatatosság elmellőzhetlen, de nem kielé­gítő ; mindehhez a helyesen fontolgató belátásnak kell csatlakoznia. Földi életfeladásunkat, a viszonyokat, me­lyek között azt teljesítenünk kell, s a segély eszközöket, melyek felett e részben rendelkezünk, úgy kell felfog­nunk, mint a­hogy valóban vannak, s e felett semmi csalódásban sem szabad lennünk És szorosan ugyane szabály áll a haza iránti kötelességek teljesítése körül. A keresztény előtt a haza hatalma és nagysága nem a legfőbb jó, hogy ez a jogtalan erőszak felhasználása által gyarapittassék, ezt sem nem óhajthatja, sem nem helyeselheti. De azért ama birodalom méltósága és jó léte, melyhez Isten rendelése folytán tartozik, előtte nem közönyös, s midőn ezt Istennek tetsző eszközök által előmozdítja, az igaz emberbaráti szeretet köteles­ségét teljesíti mindazok irányában, kik vele ugyanezen államban egyesülnek. De az akarattal, hogy ember­társainknak használjunk, még nincs minden megtéve, az intézkedések horderejét, melyek mellett tágabb és szoros­ körben helyt állunk, belsőleg kell megítélnünk, s azt, a­m­i üdvös, attól, a­mi üdvtelen, kellőleg kell tud­nunk megkülönböztetni. Régóta vannak emberek, a­kik az állam és gya­rapodásának feltételei felett gondolkoznak, s ezen em­berek mintegy száz év előtti időkig mind egyetértettek abban, miszerint az élvezetek, a kicsapongás, az érzéki vágyakbani elsülyedés, úgy az erkölcsi szemérem el­­tompítása szerencsétlenséget hoz az államra, és ez leend — ha ideje korán nem vétetik eleje — azon vil­lámokkal teli felhő, a­mely a birodalmak összeroska­­dása előtt áll elő. Most egészen az ellenkező állíttatik: azt mondják, az élvvágy és annak eszközei a legerő­sebb emeltyű, melylyel az államok hasznos tevékeny­ségre tétethetnek mozgásba,­­ a­mely gazdagokká, ha­talmasokká, szerencsésekké teszi a népeket, tehát az állambölcseség, valamint az emberi szabadság iránti tisztelet a­t parancsolja, hogy ily törekvéseknek a leg­­tágabb tér engedtessék, — minden, a mi azt háborít­hatná, eltávolíttatván. Az egyszerűség, melylyel ruház­­kodunk és táplálkozunk, semmi esetre sem fokmérője az állam tökéletességének, különben ősi képmásunkat a négereknél, és Afrika belsejében kellene keresni. Az elhatározó dolog egészen másban rejlik. A­mi a testi világra nézve a világosság és melegség,­­ az a szel­lemre nézve a megismerés s kötelességérzet. A megis­merésben minden haladás örvendetes, de a­mi nem igaz, az nem ismeret, hanem balhiedelem. Minél inkább tanulja az ember az Űrbeliség összefüggését áttekinteni, és annak hatásait kiszámítani, annál behatóbban képes az érzéki világot saját czéllal használhatóvá tenni. Ha a szalmakunyhó téglából épült házzá lesz, tiszta pa­dolat fakszik a szennyes agyagföldön, és a nap derül­ten néz be az ablakon át, ez nemcsak annak bizonyítéka, mikép az egészségről s kényelemről jobban van gon­doskodva, hanem annak is, hogy az ismeretek elha­ladtak. Én ha templomok, királyi paloták, kastélyok, épületek készülnek, ez nemcsak az ismeretek létezését bizonyítja, hanem a teremtő gondolat s a fennforgó ma­gasabb szükséglet hatalmát is; mert az „izük nekem“ és „tetszik nekem“ között nagy örvény van, oly örvény, a­mely az embert az állatoktól elválasztja, és ez az oka, miért oly hatályosak a nagyszerű építmények a nép önérzetének emelésére, s arra, hogy annak közel és távol becsülést szerezzenek. Az emberi dolgok termé­szete hozza magával, mikép az érzéki világ ismerete és a készültség, a­mely annak kizsákmányolását megrö­vidíti, az élvezet segédeszközei számára is használtat­nak, hogy azok sokszorosítása a kereset­t forgalom részére nagy fontosságot nyer, és épen azért növekedő buzgalommal űzetik. Azonban a régi Róma nem azért lett nagygyá, mert a római polyva- és árpakásával élt, míg ruházata egy darab durva gyapotkelméből állt, hanem mert volt valamije, a­mit magasabbra becsült, mint a pillanat élvezetét, mert — ámbár a tévely s babonaság elhomályosította benne Isten sejtelmét, — a mennyeitől való félelem, s a haza iránti kötelességérzet hatalmasan uralkodott fölötte, míg a megedzés, melyben munkás élete begyakorló, az engedelmesség, valamint a halál megvetése által szörnyűvé lön az ellenség előtt. A vad embernek a félig nyers hús épen oly élvezetet nyújthat, mint az európai ingeneznek a gazdag lakoma, de nem az ízlés érzete, hanem az érték a mérvadó, melyet vala­minek tulajdonítunk. Ugyanez áll a ruházatra nézve is; a néger épen úgy büszkélkedhetik a különböző színekre, melyeket testébe edzett, mint a tetszvágyó nő legcsi­­nosabb, legdrágább ruházatára. Áll ez valamennyi ké­szítményt illetőleg, melyeket az üzérkedés a fénynek, kényelemnek, és az élet finomításának áldoz; a szelle­met csak akkor zsibbasztják el s fosztják meg azok méltóságától, ha mint óhajtásának tárgya, nem a kellő helyet foglalják el. Világosság nélkül elcsengerészednek, elfonnyad­nak a növények, meleg nélkül elvesznek. Az ismeret a lélekre nézve világosság, a­mennyiben valódi ismeret, és ment minden igaztalan vegyül­éktől; de nem elegendő arra nézve, mert a kötelességérzet éltető melegére is van szüksége. Az Isten látja a szívet, az ember nem látja. Az örök bíró mérlegén minden könnyűnek talál­tatik, a­mi nem reá irányoztatik mint utolsó czélra. Az ember minden tevékenységet becsül, a­mely törekvésekre érdemes czélok eszközéül szolgál, a szán­dékot, egészen lekövetni azt a szív­mozgató önelhatá­­rozásáig, a legmagasb árra bízza, és ha az államok vezetői ezen irányban ítélik meg az emberek tevékeny­ségét, nem tesznek egyebet, mint azt, a­mit hivatásuk parancsol nekik. Azonban Isten önuralmat kíván, és az államnak is ezt kell kívánnia. Bizonyos mértékben min­dig érvényesíti az magát, valahányszor a pillanat ösz­töne a jövőre való tekintetnek rendeltetik alája. Kevés föld volna megmivelve, ha a gazda felhagyna munkájá­val, mihelyt fáradságot, meleget, esőt vagy hideget érez. De annyi önuralommal, mint mennyivel minden ember bír, a­ki nem bamba, épen oly kevéssé eléged­hetik meg az állam, mint az Isten. A szilárd alap, me­lyen a népek jóléte nyugszik, a föld mivelése. A kitartó szorgalom középtermékenységű­ országokat is kertté változtathat. Ám a jókedvű, fáradhatlan tevékenységre a mely minden, bármily kicsiny területet kizsákmányol a remény, gazdaggá tehetni, nem terjedhet ki. Egyes ember álmokban ringathatja magát; egészben véve na­gyon tudja a kicsiny mezei gazda, hogy eltekintve ki­­számíthatlan közbejöhető eseményektől, nem gazdagod­­hatik meg. A kilátásnak tehát, miszerint maga és övéi becsületesen kijöhetnek, elég hatalmat kell fölötte gya­korolnia, nemcsak azért,hogy a renyheséget és mérték­­letlenséget távol tartsa, hanem hogy a túlságos kiadá­sok elé is határt vonjon; arra kell őt bírnia, mikép dús aratás vagy szüret után tegyen félre valamit, ne igya, egye meg, vagy játsza el mindenét, a­mije van, avagy ne vegyen nejének, leányának nehány czifraságot, — ne fizesse meg fiáért a tánczmulatság költségeit, míg Isten áldása végkép elfogy. De a mit a földből nye­rünk, azt, ha a külföldnek nem akarunk adózni, sok­szorosan át kell alakitanunk, és oly czélokra használ­hatóvá tennünk, melyekre teljesen alkalmatlannak lát­szik. E szolgálmány mindinkább ama munkásokra száll, kik a nagy tőke szolgálatában állanak. Mennél többet kormányoz a gép, annál mélyebben sülyed a munkás szellemi tevékenységére tartott igény, de az embersze­retet óhajtja, hogy ezen naponkint növekvő tömeg el ne satnyuljon, hanem megelégedésben saránylagos jólétben éljen, s hogy a polgári rendnek mily nagy része van ezen óhajtás teljesítésénél, az államférfiú előtt nem­ ma­radhat titokban. Világos azonban, hogy a megelégedés s a szükségesek biztosítása a munkásra nézve, egyedi, csak reményei s élvezetei önkéntes korlátozása ,diai le­hetséges. Csak ábrándozók tagadhatják ezt komolyan. De a gazdaggá válás reménye által mily gyakorta élesztettek már vállalatok, melyek az átalános jólétre nézve jelentőséggel bírnak! Ez tökéletesen igaz, de ezek nem hosszas és hathatós önmérséklés nélkül sikerültek. „Oh hiúság, meg hiúság s mulékony minden, mi a nap alatt áll.“ Ez hangzik felénk a felette régi időből. A földi javak nagy erővel megragadhatják a lelket, bűbájos fényben intenek azok, az embernek úgy tetszik, mintha megelégedést nyújtanának, mely ellen semmit sem vet­hetni a mérlegbe, hanem csak addig, míg azt el nem értük, mert az ígéret, melyet a vidáman világító remény adott, birtoklás által be nem töltetik. De az egyedül va­lódi jó oly nagy és hatalmas, hogy annak még csalékány visszfénye is elegendő a világot megindítani. Oly férfiak, kik azon gondolattal foglalkoztak, hogy dúsgazdagok és tiszteltek legyenek, kik azonban a rájuk csábítólag csil­logó szél után semmi fáradozástól vissza nem rettenve­ és semmi alkalmatlanságot számba nem véve, törekedtek, s már ezen küzdelemben és koc­káztatásban kielégítte­­tésre találtak, elvitázhatlanul nagyon sokkal járultak az ipar­i kereskedelem előmozdításához; de az ilynemű férfiakkal nem szabad összehasonlítani azon embereket, kik csak azért akarnak pénzt nyerni, hogy azt haszon­­talanságra s érzéki élvezetekre elpazarolják. Ezeket semmi fényes légvár nem csalogatja, hanem csak a leg­­aljasabb vágy, ennélfogva a kereskedelem és ipar elő­­haladásának nem előmozdítói, hanem csak akadályai. Va­lamely roszul kiszámított vállalatra tíz , húsz- s több ezer forintot kölcsönöznek ki, tobzódásban élnek, s ezután csődöt mondva kiegyenlítési eljárást idéznek elő, hogy mielőbb ugyanazon játékot ismételjék. Szűk azon szív, melynek bálványa a pénz, de a pénz megvetésére az’embert csak anny­iban lehet köte­lezni, a­mennyiben azon dolgokat és szolgált­ányokat, melyeket pénzért szerezhetni meg, megvetni kötelessége. Ennélfogva az adókérdés az, mely a kedélyeket a leg­szélesebb körökben felizgatja, s az, várjon a követelt ösz­­szegek közvetlenül az államhatalomnak vagy az ország­nak és községeknek fizetendők-e, semmi különbséget sem­ tesz. A virágra nézve nem elég, hogy a víz, melyre szük­sége van, az öntöző­kannából kifolyjék, hanem annak a virágágyra is kell folynia. Ez áll azon járulékokra nézve is, melyekkel a társaság közös ügyeinek ellátá­sáért adózik. Ha tehát az emberek elméjébe verik, hogy a fokozott érzéki élvezet s a nyomorúságos hiúság, mely a falakra simított színes papírral, a székekre feszített selyem borítékokkal, hajlongásokkal és czimekkel fog­lalkozik, az emberi törekvés igazi, észszerű czélja, ho­gyan követelhetni az állam és községek megbízottjaitól, hogy nemcsak éppen ne lopjanak, hanem hogy maguk és mások számára bizonyos előnyöket megvessenek, me­lyek az adókötelesek kárára a költségeket növelik, ha­bár azok miatt törvényes vizsgálat meg nem intattatn­a­­tik ? Hogyan akarják felőlük feltenni, miszerint a közös szükségletekre begyűlt öszegekkel azon fáradhatlan gond­oskodással és okos takarékossággal bánjanak, melylyel egy értelmes házi­gazda saját vagyonát és birtokát kezeli. De mennyivel többet lehetne tetemesen csekélyebb összegekkel kieszközölni, ha az állam és községek összes megbízottjaiba a nemes hazaszeretet és gyöngéd lelki­ismeretesség ezen szellemét beléjük szivárogtatni lehetne! Azonban a világ felfogásterén, mely a vágyak szabadsá­gát hirdeti, balgaság lenne ily érzületet tőlük várnia igazságtalanság ilyest követelni. A legtöbb hivatalnok­nak semmi kilátása valamely fényes és jólfizetett állo­másra, és Bokán gyakori érintkezésbe jönnek oly embe­rekkel, kik az élvezet és kényelem eszközeivel teljes mér­tékben bírnak. Ahhoz tehát, hogy ezek nem csak a fed­déstől és büntetéstől óvakodnak, hanem teljes lelkükből hivataluknak is élnek, s minden alkalmat megragadnak, hogy polgártársaik hasznára legyenek, önmérséklet szük­séges. Nem ritkán bátorság is kell ahhoz, kivált oly dol­gokban, melyek az államvagyon kezelésére vonatkoz­nak , de nem csak ezekben egyedül. „Nem akarok ve­sződni, nem akarok neki ártani.“ Ezek egészen ártatlanul hangzó szavak,de az adókötelezettek sok pénzébe kerül­nek, és sok jót és üdvöst megakadályoznak. Azonban a kötelességteljesítés bátorsága, mely napról napra minden dicséret s haszon nélkül, sőt kellemetlenségekre való ki­látással feszerejét megtartja, szintén oly növény, mely a felülről jövő megihletés nélkül nem tenyészik.

Next