Sürgöny, 1866. október (6. évfolyam, 224-249. szám)

1866-10-19 / 239. szám

239. sz. Hatodik évi folyam. Szerkesztőségi iroda: Pest, Kigyó-utcza 4. szám , II. emelet. Kiadó­hivatal: Pesten, (barátok-tere 7-dik szám.) Kéziratok nem küldetnek vissza. Bérmentetlen levelek csak rendes levele­zőinktől fogadtatnak el. SÜRGÖNY. IVEag­án­-h­ir­detések­ : egyhasábos petit-sor egyszeri hirdetésért 8 kr, kétszeri hirdetésért 7 kr, háromszori vagy többszöri hirdetésért 6 kr számittatik minden beik­tatásnál. A bélyegdíj külön minden beiktatás után 30 kr o. é. — Külföldről hirdetéseket átvesznek a következő urak : Majnai Frankfurtban és Hamburg-Alte­­nában Hausenstein és Vogler, Hamburgban Tü­rkhelm Jakab, Lipcsében Engler M. és Fort Ernő urak. Pest. Péntek, October 19, 1866. Előfizetési árak. Naponta! postai szétküldéssel. Egész évre..........................20 frt. Félévre ...... 10 „ Negyedévre............................5 „ Budapesten házhoz hordva: Egész évre . . . .­­ 8 frt. — kr. Félévre......................9 „ — „ Negyedévre .­­1 r­TM . HIVATALOS RÉSZ. Ő cs. kir. Apostoli Felsége következő leg­felsőbb kéziratot méltóztatott a magyar kir. udvari kanczellárhoz kibocsátói : Kedves Majláth udvari kanczellár! Azon áldozatok közt, melyeket a legújabban lefolyt végzetteljes háború-időszak szabott Rám, a ma­gyar országgyűlés elnapolása a legsúlyosbak egyike volt, mivel magyar királyságom alkot­mány­szerű állapotának végleges szabályzása, s ezáltal az össz­birodalmambani alkotmányszerű tevékenység újrafelélesztése is határozatlan idő­re halasztatott el. Annál élénkebb örömmel látom a béke­kötés által azon lehetőséget nyújtva, hogy a f. évi jan. 24-ről kelt határozatom által, a háború bevégzéséig elnapolt magyar országgyűlést is­mét összehívhassam. Azon sajnos kiterjedésnél fogva, me­lyet az uralkodó ragály legnagyobb fájdal­mamra szeretett magyar királyságom nagy ré­szében, különösen pedig annak fővárosában vett,­­ tartózkodnom kell ugyan az összehí­vás határidejét már most meghatározni, azon­ban mégis megbízom önt, az arra megkíván­­tató előintézkedések haladéktalan előkészíté­sével, hogy az országgyűlés az egésségi viszo­nyok kedvezőbb fordulata esetében nagyfon­­tosságú tevékenységét a legrövidebb idő alatt megkezdhesse. Továbbá megbízom önt, hogy magyar királyságom mindazon lakosainak, kik a létezé­sében fenyegetett birodalom védelmére önként fegyvert fogtak, legőszintébb köszönetemet nyilvánítsa, s legmelegebb elismerésemnek ki­fejezést kölcsönözzön azon áldozatkész részvét számtalan bizonyitványaiért, mely vitéz had­seregem s derék szövetséges-társaim sebesült harczosai irányában egyenlően szeretetteljes ápolásban tanúsíttatott. Az illetők bizonyosnak tarthatják, hogy míg ők ezáltal a felebaráti szeretetnek egyik legnemesb kötelességét teljesiték, egyszersmind atyai szivemnek legmélyebb megszomorodásá­­ban valódi vigaszt nyújtottak. Bécs, oct. 17. 1866. Ferenci József, s. k. , cs. kir. Apostoli Felsége f. évi oct. 12 röl kelt legfelsőbb határozatával legkegyelmesebben elrendelni méltóztatott, hogy a különös tevékenység s buzgó fára­dozások elismeréséül, a magyar önkéntes-lovas test első osztályának fölállításánál, az e mellett bizottmá­ny­­tagokul működött gróf B­o­m­b­e­rt­e­s Lajos ezre­desnek a hadseregben, s eörményesi s kárán­­s­e­b­e­s­i báró F­i­á­t­h Lajos nyugalmazott ezredesnek a legmagasb megelégedés kifejezése tudtukra adassék. nemes Kille Ferencz vezérőrnagy, országos tüzérségi igazgató Pesten, saját kérelmére; Klapka Ferdinánd vezérőrnagy, donnersbergi Hofmann Sándor, ezredes a had­mérnöki törzsből, a lembergi országos­­hadiparancsnok­ság 6. osztályának főnöke; ezen czimzetes ezredesek a hadi­ létszámból: Ger­­hauser András, a déli hadseregnél a hús­költségek igazgatója, és F­r­u­b­i­n János, a tábori kórházak igaz­gatója; Maglich János, téralezredes Veronában, ezre­desi ranggal ad honores; südwaldeni nemes Fabrici Ferencz, a 4. sz. Hoch és Deutschmeister-gyalogezred alezredese ; S­k­a­l1­i­t­z­k­y Vincze, a 47. sz. Hartung-gyalog­­ezred alezredese; a következő térőrnagyok: Kainz János Vero­nában, jacomini­­ és sigisbergi B­r­u­m­a 11 i Antal Leg­­nanoban, és danneburgi Arnholt Károly Mantuában, — mindhárman alezredesi ranggal ad honores; gróf G­ö­e­s­s Albert térőrnagy Mantuában; Brazer József őrnagy, kórház-parancsnok Ve­­lenczében; G­o­g­­­i­a Ferdinánd, őrnagy a hadilétszámból, a velenczei katonai élelmezési raktár ellenőre; és siccardsburgi L­i­c­c­a­r­d Móricz, őrnagy a hadi­létszámból, vonatparancsnok a 9. hadtestnél, — ez utóbbi valamely helyi­ alkalmaztatásra előjegyeztetésé­­nek fentartásával. Változások a cs. k. hadseregben. Áthelyeztettek: Báró Baltin Károly altábornagy, várparancs­nok Peschierában, és No­bile Henrik téralezredes Peschierában, a rendelkezési állapotban a következő őrnagyok: S­c­h­m­i­g­t­t Gusztáv, az első bécsi önkéntes­zászlóalj parancsnoka, a 9. tábori vadászzászlóaljhoz; Jenny Cäsar, a 2. bécsi önkéntes-zászlóalj pa­rancsnoka, a 33. sz. gr. Gyulai gyalogezredhez; Schmidt Boldizsár, a 3. bécsi önkéntes-zász­lóalj parancsnoka, a 28. sz. lovag Benedek gyalog­ezredhez ; Weigert Ferencz, a 4. bécsi önkéntes-zászlóalj parancsnoka, a 71. sz. II. Lipót toskánai nagyherczeg gyalogezredhez; Pás­el János, a krakusi Önkéntes-ezredből, az 55. sz. gr. Gondrecourt gyalogezredhez; és Raab József, a 6. sz. gr. Coronini gyalogezred­ből, a 29. sz. gr. Thun-Hohenstein gyalogezredhez. Felr­uháztattak: Wc Bogolyai lovag Podlewski Vincze, nyugalma­zott alezredes, ezredesi ranggal ad honores; Neuwirth József és Pollaczek Vincze, nyugalmazott I. oszt. századosok, őrnagyi ranggal ad honores. Nyugdijaztattak: Báró Sztankovits Lajos altábornagy, vár­parancsnok Mantuában, táborszernagyi ranggal ad honores; arnd­ b. Schneider Károly altábornagy, a ve­­lenczei megszálló­ csapat osztálynoka; conte C­o­r­t­i Ferencz vezérőrnagy, várparancs­nok Pálmaunorában; báró G­a­á­l Lajos, és báró V­e­r­é­r Károly, ve­zérőrnagyok és megszálló-csapat-dandárnokok, — mind­hárman altábornagyi ranggal ad honores; továbbá nemhivatalos rész. Szemle. A magyar országgyűlés közeli egybehivását biz­tos kilátásba helyező kegyelmes királyi levéllel egyide­jűleg kibocsátá­s Felsége azon rendeletet, mely szerint a cseh, galicziai és lodomeriai, dalmatiai, alsó és felső­­austriai, salzburgi, stájerországi, karinthiai, kraini, bu­kovinai, morvaországi, sléziai, tiroli, Vorarlberg­, isz­­triai, görzi és gradiskai, továbbá a trieszti országgyű­lések i. é. november 19-ikére egybehivatnak törvényes gyülhelyeikre. Sem a szász-porosz békekötés ügye,sem a kré­tás kérdés nem lépett újabb stádiumba. Az előbbit ille­tőleg hoz ugyan egy újabb versiot a „Neue Preusz. Zg.“, de maga e lap sem tulajdonit teljes hitelt annak s csak puszta hirként említi meg. E szerint Poroszország az Elbe jobb partját zálogul megtartaná mindaddig, mig az észak-német parlament Szászországnak Poroszor­­szághozi viszonyát rendezendi. Ezenközben az úgynevezett szabadelvű nemzeti párt nem nyugszik, s Lipcsében ismét egy gyülekezetet tartott, melyen mintegy 200 személy volt jelen. Ez urak magukra ruházva a közvélemény képviselését, ennek nevében határozatot is hoztak. E határozatban ismételve követelik a szász csapatoknak hazabocsátta­tását. A „Dresd. Journ.“ e lipcsei gyülekezet követe­lését azon megjegyzéssel utasítja el, hogy a szász csa­patok hazabocsátása a béke megkötése előtt lehetetlen; a béke megkötése után pedig nagyon természetes, hogy be fog következni e lipcsei határozat nélkül is, habár nem „elbocsátás“ alakjában. A Porosz- és Oroszország közt kereskedelmi szer­ződés kötése végett kezdett alkudozások sem látszanak sikerülni. Berlinből azt írják, hogy a porosz kormány hiába alkudozott Oroszországgal a fölött, hogy szün­tesse meg ez a vámhivatali rendszernek általa elrendelt egyoldalú megváltoztatását. A főfigyelmet azonban Berlinben jelenleg a kato­nai intézkedések veszik igénybe, melyekről tegnapi számunkban már említést tettünk. A „Nordd. Alig. Ztg.“ ma három új hadtest fölállításáról szól : egy Hannover­­ban, másik Kurbessen, Nassau és Frankfurtban s a harmadik az Elbe herczegségekben. Hozzáteszi, hogy az új intézkedések természetesen azon elvből fognak kiindulni, hogy az új tartományok minden fegyverfog­ható lakosa köteles szolgálni, hanem a mellett lehető­leg tekintet fog fordittatni az uj országrészek különböző viszonyaira s az átmeneti stádium által parancsolt ki­mélettel fognak eljárni. Kurbessen­ és Nassauban már az uj zászlóeskü is el van rendelve; Hannoverban még nincs. Hanem a papságnak már ez utóbbi országban is meghagyatott, hogy az egyházi imákból törüljék ki V. György ő fel­sége nevét. További rendelkezésig azonban tetszésükre bizatik, e helyett vagy „Vilmos király ő felsége“ nevét használni, vagy csak egyszerűen „a felsőbb elöljá­róságért“ tartani könyörgést. Ezekben foglalhatók össze a Németországból ér­kezett hírek. A krétai fölkelés néhány nap óta sem előre, sem hátra nem halad. Feleslegesnek tartjuk már az egy­másnak ellenmondó táviratokat figyelemben részesítni. Az angol­­lapok közül a „Herald“ síkra száll a török kormány mellett s a fölkelők ellen. A „Herald“ szerint a keleti kérdés megoldása, hála a nagyhatalmak törekvésének, még a távol jövő­ben fog csak bekövetkezhetni; de hogy a megoldás nem állhat másban mint az ottomán birodalom feloszlá­sában, ő is belátja, míg a hellenek örökségi igényeivel megvetőleg bánik el. Egészben véve a bizonytalanság állapotában van a kérdés, és a közönséget óvni kell, hogy a kabineti tervek és összeesküvésekről szóló görög és brüsseli eredetű híreknek ne adjon nagy hitelt, s nem hiszi, hogy a krétai zavarok és a Törökország szá­razföldi tartományaiban rejlő forrongás Sz. Pétervárról vagy Páriából szítatnék. Az izgatás bölcsője csak Gö­rögország. — Azt mondja: Kandia szigetét a törökök rendkívül nagyra be­csülik és a görögök ép oly természetes módon sóvárog­nak utána. Helyzeténél fogva onnan az egész Levantet és nevezetesen a Dardanellák bejáratát őrszemmel le­het tartani. Kétségenkivül sülyedt e sziget; megerősí­tett pontjai, kikötői és utai nagy elhagyatottság állapo­tában vannak, de gazdag talajjal bir, mely talán felér a róniai szigetcsoport értékével, és mégis a török biro­dalomra nézve mindig költséges teher volt. Hogy mégis miért vívnak a törökök érte, annak hadászati és politikai oka van. Ha Kandia elnyeri függetlenségét vagy a gö­rög királyságba kebleztetik, európai birtokuk fölötti hatalmukat lazítják meg és egyszersmind természetes ellenségüknek jövő támadó hadműveletekre alapot szol­gáltatnak. A görögök pedig oly játékot űznek, melyben csak nyerhetnek, mindegy, várjon az egész betéteit vagy csak egy részét teszik zsebre. Rájuk nézve minden ve­reség vagy diadal fensőbb jelentőségű. Ők gyűlölik a törököket, és pedig mélyebben, mint az olaszok gyűlöl­ték az osztrákokat. Az olaszokként hasonlóul nem vol­tak elég erősek arra, hogy ellenségüket fegyver erejé­vel elűzhessék, és ember­emlékezet óta híják a világot zajjal segélyükre. Megengedjük, hogy a világ nagy része rokonszen­vez velük. A török kormány — legjobb pillanataiban is rész ; a nyugat érzelmei és szokásaihoz sohasem tudott alkalmazkodni; e gazdag keresztény tartományokat, úgyszintén egyiptomi tartományokat is felemésztett sú­lyos adóival; — de mi történjék a törökök elűzetése után?... . S várjon jobb-e a görög kormány a török­nél? ... A törökök elűzetése után Krétából valószínű­­leg Epirus, Thessalia, Thracia és Macedonia felkelése, más szóval az anarchia következnék be ... A dolgok mostani állása megérdemli a fentar­tást, már azért is, mert egy politikai ér keletkezését megakadályozza vagy legalább kitölti. Ezen nézet ellen minden alkalommal azon nyilat­kozattal állnak elő a „Star“, a „Spectator“ és legújab­ban az „Economist“ is, hogy a görög többet ér a török­nél , sőt a sokat ócsárolt görög kormányzás is jobb a töröknél. A­miért a huszas években a helléneket Perik­ies geni­ális és romlatlan utódainak tekintették, nem kell most az ellentétes véglethez átugorni és őket bar­bároknak kikiáltani. Függetlenségi harczuk alatt való­ban oly szellemet fejtettek ki, mely a legnagyobb vára­kozásra jogosított fel. A béke idejében hanyatlottak, mert egy nép sem maradhat mindig azon paleton, melyre magát a lelkesedés pillanataiban felküzdötte. Végre elfelejtik, mi mindent tett a keresztény diplo­­matia, hogy e kis államnak életét megnehezítse. Az olaszországi viszonyok át­alakulásával a ró­mai kérdést is újra pengetni kezdik a lapok. A „La Pressernek Rómából azt írják, hogy ő szentsége IX. Pius pápa fölhagyott végkép azon gondolattal, hogy Rómát elhagyja. „Mindig sajnálta, hogy a forradal­miaknak egyszer átengedte a tért; másodszor nem akarja elhagyni helyét.“ A „La Presse“ azt hiszi, hogy a szent­széknek nincs oka félni az olaszoktól a fran­­cziák eltávozása után, s hogy az olasz kormány segélye nélkül a forradalmi párt tehetetlen. A „La Presse“ azt hiszi, hogy a római kabinet szabadelvű része, melynek élén Antonelli s az oly mél­tatlanul rágalmazott Merode áll, reá fogja bírni a szent atyát, hogy a Vegezzivel megkezdett alkudozások újra elővétessenek. A „La Presse“ azon meggyőződését fejezi ki, hogy „a párisi, bécsi és madridi udvarok közt egyetértés jöhetne létre, mely szerint a pápai állam olyanforma viszonyba lépne Olaszországhoz, mint a­milyenben áll az észak-német szövetség Poroszország­hoz, mihez még hozzájárulna a katholikus hatalmak garantiája.“ ____ Azon német követek, kik Skene úr termeiben nemrég értekezletet tartottak, ismét összejöttek Bécs­ben. A Herbst vezérlete alatt álló csehországi németek most is visszatartózkodó állást foglaltak el e bécsi párttöredékkel szemben, s most sem jelentek meg ez értekezleten. A múltkor megjelenteken kívül most Tinti báró, Kuranda és Eichhoff is részt vettek e confe­rentián. Dr. Hasner egy programmot olvasott föl, mely oly „kimerítő tárgyalás alá vétetett“, mint a „Fremdbl.“ mondja, hogy első pontja fölött „hat óráig tartó“ vita keletkezett. A határozat az jön, hogy a gyülekezet ra­gaszkodik a közös ügyek parlamentáris kezeléséhez s egy közös birodalmi képviselethez; egyébként enged­ményekre hajlandó, kivéve a foederalistikus irányt. A vízvezetékről. Rövid néhány nap múlva itt lesz azon idő, midőn ki fog tűnni, hogy képes e Pest városa lakosságának nagy tömege a közszellem azon fokára emelkedni, mely közérdekű hasznos munkák végrehajtására kívántatik; oly munkák végrehajtására, melyek bár anyagi veszte­séggel nem járnak, mégis inkább a közjó előmozdítá­sát, mintsem az egyes résztvevő gazdagítását tűzik ki feladatukká. Hogy az ily természetű vállalatok közül a pesti vízvezeték fontosságánál fogva első­­helyre teen­dő, azon mélyebben gondolkozó emberek előbb sem kételkedtek; remélhető, hogy a sajtónak a legnagyobb elismerést érdemlő buzgósággal ismételt intései, külö­nösen pedig a még most is fenyegető járvány már azo­kat is megtérítették, kiknek vízvezeték azért nem kel­lett, mert ők csak bort vagy sört isznak. Érett tehát már most a nagy közönség a vízveze­ték használatára, érett lesz nemsokára az ügy belső fejlődése is arra, hogy a választmány a közönség elé lépjen azon kérdéssel, akar-e oly mértékben részt venni a részvény aláírásban, mint kivántatik arra, hogy hazai tőkével létesíttethessék ezen vállalat, vagy sem ? Újra felhasználjuk az alkalmat annak sürgeté­sére, hogy hazai tőkével létesíttessék, mit elejétől fogva mindig ajánlottunk. Ajánlottuk pedig azért, mert leg­tisztább meggyőződésünk szerint ezen vállalat, ha nem is az első évben, de 3—4 év múlva a legjobban jöve­delmezők közé fog tartozni, s minthogy hazánknak köztudomású szegénységénél fogva igen nagyon érez­hető veszteségnek tartjuk azt, ha akármiféle oly válla­latnak, melyet saját erőnkből létesíthetünk, ha ennek kamatjával a külföldnek adózunk. Ajánlottuk azért, mert azon esetben, ha nem lenne jól jövedelmező vál­lalat, szégyennek tartanánk, ha nem találtatnék nálunk azon közszellem, mely ilyféle elkerülhetlenül szükséges mű­ létesítésére kivántatik. Nem is kételkedtem soha, hogy a vízvezeték léte­sítésére szükséges tőkének előteremtése nálunk is lehet­séges ; de vannak sokan, kik nemcsak kételkednek, ha­nem annyira kislelkűek, hogy a lehetőséget egyenesen tagadják; ezért is hasznos dolognak tekintem annak fejtegetését, hogy mit várhat a vízvezetéktől anyagilag és közvetlenül azon közönség, melynek részvéte a léte­sítésre elkerülhetlenül szükséges; hogy mit várhat a háztulajdonos, ki azt házába vezettetni kívánja, mit a fogyasztók és mit a részvényes? Vessen azután min­denki számot magával, és gondolja meg, mennyit for­díthat egy ilyféle vállalat létesítésére, hogy majd az­után, midőn itt lesz az elhatározás napja, habozás nél­kül mondhassa ki a tőle várható összeget. Azon kérdésre, hogy „mit várhat a vízvezetéktől a háztulajdonos,“ eddig sokan azzal fognak felelni, hogy sok áldozatot és fizetést. Mi ezt határozottan ta­gadjuk, és ezennel be is bizonyítandjuk, hogy a háztu­lajdonos a víznek házába való bevezetéséért egy kraj­­czárt sem fizetend. Kerül ugyanis egy három emeletes háznak fölszerelése (a vizet nem minden lakásba ve­zetve, hanem úgy, hogy minden emeleten csak egy csap legyen és egy csurgó­ 300—400 forintba; ha ezen össze­get a háztulajdonos 10 százalékos kamatozás és 10 év alatti visszafizetési föltétel alatt fölveszi, mire bizonyo­san a vízvezetéki társulat maga fog módot nyújtani, úgy fizetend évenkint 45—60 forintot. Ezen évi járulékot a háztulajdonos, a­hol a viszonyok engedik, egészen ke­vésbé kedvező viszonyok között pedig csak a kamato­kat veti ki a lakókra, s miután háromemeletes házban Pesten legalább is 9 családot tehetünk föl, úgy a leg­szorosabb esetben esik egyre 5 frt—6 frt 66 kr. A ház­tulajdonos tehát nem fizetend semmit, nem vállal ma­gára más terhet, mint azt, hogy ő ezen évi járulékokat a lakóktól beszedje, és azokat a kölcsönadónak ki­fizesse. Azt fogja erre a tisztelt olvasó mondani, hogy e szerint tehát az egész fizetés a lakót sújtja, mi arra nézve nagyon terhes lesz, mi azonban ezt is megczá­­foljuk. Igaz ugyan, hogy a teher a lakóra esik, sőt az még többet is fizetend, t. i. vízszükségletéhez és lakás­­béréhez képest 3—30 forintot, mi a fentebbi összeghez adva, 8—36 forintot, némely esetekben még talán töb­bet tesz; szegény lakóknál azonban, földszintes s pincze­­lakásokban, csak 3—4 forintot tesz; de a mint egy­részről az igazság megkívánja, hogy az áruczikket az fizesse meg, a ki elhasználja, úgy másrészről határo­zottan állíthatjuk, hogy a 3—36 ft nemcsak hogy nem több, hanem kevesebb, mint a mit vízért jelenleg is kiadunk. A­ki ezt nem tudná, és meg akar győződni, az ne sajnálja a fáradságot, hanem számítsa ki, hogy mennyit fizet most dunavízért, mennyit a kútviznek emeletekre való felhordásáért és tegye ugyanezt isme­rőseinél úgy, mint én csakugyan megtettem, s ekkor azt fogja tapasztalni, hogy bár nagyon különbözők egyes családok igényeik és kiadásaik, úgy mégis a következő általános viszony fennáll: 80 forintos lakást tartó családok vizre való évi kiadásuk legalább 2 ft. 150 forintos lakást tartó családok vizre való évi kiadásuk legalább 3 ft. 200 ftos lakást tartó családok vizre való évi ki­adásuk legalább 6 ft. 300 ftos lakást tartó családok vizre való évi ki­adásuk legalább 12 ft. 400 ftos lakást tartó családok vizre való évi ki­adásuk legalább 16 ft. 500 ftos lakást tartó családok vizre való évi ki­adásuk legalább 20 ft. 1000 forintos lakást tartó családok vízre való évi kiadásuk legalább 40 ft. A lakók tehát a mellett, hogy a vízvezeték léte­sítése után szépen öntözött utczákon fognak járhatni, hogy a tűz­biztosság és házi kényelmük nagyobb lesz, hogy nemcsak a közönséges mosásra elegendő víz­mennyiségről fognak rendelkezhetni, hanem hogy ott­hon még fürdőket is fognak használhatni, mi rendkívül jótékony befolyással van az egészségi állapotra; hogy végre minden háztartási műtétre, mely vizet igényel, minden perezben határtalan mennyiségű lágy, tiszta, friss és hűvös dunavizet használhatnak, minek fontos­ságát a háziasszonyok fogják legjobban méltányol­hatni,­­ mind e mellett még kevesebbet fognak fizetni, mint eddig. Lehet-e tehát ily körülmények között arra számí­tani, hogy a város lakossága nagyban részt veene a vízvezeték­ nyújtotta előnyökben ? Ezen kérdésre, úgy hiszem, bizton igennel felelhetünk. Hátra van még kérdésünk harmadik részére a felelet. Hogy ennek kellő méltánylásába bocsátkozhas­sunk, kérdezzük mindenekelőtt, hogy hát milyen nagy azon összeg, mely a vízvezeték létesítésére kívántatik, melytől sokan annyira elijednek, hogy előteremtésének megkísértését a legkalandosabb merények közé soroz­zák ? Felelet: 400,000 ft mint minimum, 500,000 forint

Next