Szabad Föld, 1952. július-december (8. évfolyam, 27-52. szám)
1952-08-24 / 34. szám
952 augusztus 24. Ludányi Istvánéknál szólalt meg a nyolcvanezredik vezetékes rádió! Egy hónap óta dolgozik Serp Lőrincin Fehér József szerelőbrigádja a vezetékes rádió szerelésein. Megérdemelte a község államunkifjabb ajándékát! Tavaly a begyűjtésben, adófizetésben lett első a megyében Akkor betonjárdát kapott a Nagyfuvaros utca, majdnem két kilométer hosszút! Az idén sem maradtak le! Az elsők között kapuik meg a megyében a szabadpiacot. A jó munkáért vezetékes rádiót kapott a község. Első nap csak kíváncsian nézték, hogyan feszítik ki a munkások a vezetékeket: — Ugyan mi is lesz ebből? Hamar megtudták! A postások végigjárták a házakat, beszéltek a dolgozó parasztokkal a vezetékes rádióról. Ráadásul Bíró József kerékpárműszerész udvarába be is vezettek egyet! Sokan járnak ide. Elvitték a hírét, erősíteni, halkítani lehet. Villanyáramot sem fogyaszt, mégis csak hat forint a díja egy hónapban! Szénási Jánosék éppen névnapot tartottak, mikor náluk is beszerelték A központban valami hiba lehetett, mert Szénási bácsi hiába kapcsolgatta kétszer, háromszor is, csak hallgatott Hagyta... Este, mikor már aludtak, egyszer csak megszólalt: Toki-Horváth Gyula népi zenekara muzsikált. János bácsi felijedt álmából és elkiáltotta magát: — Anyjuk! Briggy csak! Csukd be az ajtót! És szólj már a cigányoknak! Ilyenkor jönnek köszönteni!... Augusztus 20-án pedig Ludányi István kétholdas dolgozó paraszt házába beszerelték az ország nyolcvanezredik vezetékes rádióját. — Azt hittem, már nem is jut nekem — mondta meghatottan — és éppen a nyolcvanezrediket kaptam meg! Hetvenhat éves korban bizony már nem esik könnyen a járás, mégis maga kísérte ki Dékus Antal szerelő elvtársat a kamrába a padlásfeljáróhoz: — Kicsit rossz a lépcső! Le ne essen elvtárs! Közben a konyhában felkerült a falra a kis barna doboz. Percek alatt elkészült a vezeték is. Megszólalt! Ludányi bácsi is megpróbálta előbb, hogyan szól. — A nyolcvanezredik az enyém! — mondta —. Gyere Ludányiné! Táncoljunk egyet! Nem nekünk való már, de hát csak amúgy komótosan, öregesen! Hiszen a mi zenénk! Nekünk is szól! Igaza van Ludányi bácsi! Magáé is már a vezetékes rádió zenéje! A munkások ajándéka jó munkájáért, amiért 702 helyett 778 kilóra teljesítette beadási kötelezettségét Éppen ezért küldték Ludányi bácsinak a nyolcvanezredik vezetékes rádiót! Kaszás Géza Rendőri összeesküvés Párizsban A reakciós francia kormány rendőrsége fegyvereket és a rendőrségen gyártott „írásos bizonyítékokat" igyekszik becsempészni egyes békeharcosok lakására, hogy aztán házkutatásnál ezeket lefoglalja s a bíróság előtt felhasználja a békeharcosok ellen. FRANCIA DETEKTÍV: — Hova viszed ezeket a fegyvereket? FRANCIA RENDŐR: — Ezek azok a fegyverek, amelyeket majd az esti házkutatásnál megtalálunk. RÁDIÓMŰSOR AUGUSZTUS 24-31-IG ! * Állandó műsor Kossuth-rádió; 5.30: Hírek, lapszemle. — 3.45: 8 30: Reggeli zenés műsor — 6.45: (hétfő kivételével) A Szabad Nép vezércikkéből. — 7.40: Naptár. — 7.45: (hétfő kivételével) Levelezőink jelentik. — 7.55: Műsorismertetés. — 8.30: Műsorzárás. — 12 00: Hírek, Hangos Újság. — 14.00: Időjárás- és vízállásjelentés — 15.15: Hírek szerbül. — 17.00: Hírek, külpolitika. — 18.40: Hírek németüll. — 19 30: Hírek szerbül — 20.00: Hangos Újság. — 22.00: Hírek. Sport. — 24.00: Hírek. Petőfi-rádió: 9.45: Jó reggelt gyerekek. — 9.15: Hírek szlovénül. — 10.00: Hírek. — 11.30: Műsorzárás — 17.30: Hírek. — 18.25: Hírek szlovénül. — 19.15: Sportnegyedóra. — 21.00: Hírek franciául. — 21.30: Hírek németül. Kossuth-rádió. Hétfő; 5.00: Falurádió. 1. Gazdakalendárium. 2. Krumpliásás — gépi segítséggel. 3. Ez idén is jobban fizetett az őszi árpa. — 6.45: Hírek. — 7.45: Külföldi lapszemle. — 11.30: Miénk a Balaton. Irodalmi riport. — 12.30: A Fővárosi Népi Zenekar Játszik. — 13.15: Cser Tímea énekel. Kisér! a Magyar Rádió kisegyüttese. — 14.15: Heti zenés kalendárium. — 15.00: Úttörő-híradó. — 15.30: Straussátiratok. Herz Lili zongorázik. — 15.50: Megvédjük a békét. — 16.20: Ifjúsági fejtörő. — 16.45: Az úttörők zenei szakköreinek. — 17.15: Ifjúság Hangja. — 17.35: Román zenei hét. — 17.55: Jó munkáért szép muzsikát. — 19.00: Hová öt tenger vize ömlik. — 20.40: Begyűjtési verseny hírei. — 20.45: Dalok a szép pilótaéletről. — 21.00: Román zenei hét. — 22.25: Hanglemezek.Kedd: 5.00: 1. Gazdakalendárium. 2. Lekopott a baromfilegelő. 3. Német parasztok. 4. versenyben az ország kenyeréért. —11.30: A Rádió asszonyrovata. — 11.50: Hanglemez. — 12.30: A Román Népköztársaság Belügyminisztériumának Művészegyüttese játszik. — 13.00: Körösi Dudás Zoltán és zenekara játszik. — 13.30: Szórakoztató zene. — 14.15: Hanglemezek. — 15.30: Koreai dalok. — 15.50: Német operákból. — 16.20: Goethe-versek és dalok. — 16.45: A békéstardosi zenei gimnázium énekkara énekel. — 17.15: A Határőrség Híradója. — 17.45: Termelési híradó. — 18.00: Zenés Irodalmi összeállítás. — 18.30: Szatmárököritói táncok. 19.00: Egy falu — egy nóta. — 20.40: A begyűjtési verseny hírei. — 20 45: Színdarab- Út a tanyákról. — 22.10: Hírek. — 22.52: Tánczene. — 23.00: Zenekari hangverseny. Szerda: 5.00: Falurádió. Gazdakalendárium. 2. A Jó gazda kezében a napraforgó tányér is takarmánnyá válik. .3. Gergely bácsi megmagyarázza. — 11.30: Egy terenda története. Elbeszélés. — 12.30: Toki Horváth Gyula és zenekara román népzenét játszik. — 13.15: Miklós Itafa és Angyal Nagy Gyula éneket. — 14.15: Régi zongoramuzsika. — 14.30: Szovjet önerőkből. — 15.00: Úttörő-híradó. — 15.30: Kincs a föld alatt. — 16.00: A Magyar Rádió ajándékműsora. — 17.15: A Balassagyarmati Népi Zenekar műsorából. — 17.30: A dollár álarc nélkül. Előadás. — 17.45: A termelésben élenjáró dolgozóknak. — 18.15: Szív küldi. — 19.00: Építőipart félóra. — 20.40: Hanglemez. — 20.50: Daniló plébános levele. — 21.00: Új román muzsika. — 22.25: A Stúdió zenekar játszik. — 23.30: Beethoven vonósnégyeses. — 23.55: Hanglemez. Csütörtök: 5.00: Falurádió. 1 Gazdakalendárium. 2. őszi vetés legkorszerűbb előkészítése. 3 Szovjetunió ratifikálja a magyar békeszerződést — szovjet segítség. 4. Versenyben az ország kenyeréért. — 11.30: A munka hőse. Elbeszélés. — 12.30: Hanglemezek. — 13.15: Szórakoztak zene. — 14.15: A Rádió Gyermekújság műsora. — 14.50: A Magyar Rádió népi zenekara játszik. — 15.30: Hazáról, emberekről. Déry Tibor utinaplója. — 16.00: Régi magyar operákból. — 16.30: A magyar nép történetéből. — 16.45: A Román Rádió ének- és zenekara játszik. — 17.00: Külpolitikai kérdésekre válaszolunk. — 17.15: Ifjúság Hangja. — 17.35: Jó munkáért szép muzsikál. — 18.00: Néphadsereg híradója. — 19.00: Egy falu — egy nóta. — 20.40: A begyűjtési verseny hírei. — 23.05: Állami Népi Együttes zenekara. Péntek: 5.00: Falurádió. 1. Gazdakalendárium. 2. A szőlő termelőt nem ért váratlanul a szüret. 3. Hány jószágot tart egy hold föld.— 5.45: A Rádió asszonyrovata. — 11.30: Katona és a bennszülött. Elbeszélés. 11.45: Szovjet operettdalok.-------12.30: Sztálin Politikai Tiszti Akadémia fúvószenekara* 13.15: ifj. Magyari Imre és zenekara. — 14.15: Szórakoztató zene. — 15.00: úttörő-híradó. — 15.30: Az előadóművészet mesterei — 15.50: Liszt műveiből. — 16.20: úttörő sporthíradó. — 16.45: Beszélgessünk oroszul. — 17.15: A mai magyar opera — 17.55: Nemzetközi kérdések. — 18.10: Péntek este kimentem a szőlőbe. Dalok. — 19.00: Látogatás kínai tudósoknál. — 19 . 5: Dalok szovjet filmekből. — 20.40: A begyűltési verseny hírei. — 20.45: Román dalok. — 21.00: A Magyar Rádió szimfonikus zenekara. — 22 25: Szabadság, szeretem . . . Dalok. — 23.10: Szórakoztató zene. Szombat. 5.00: Falurádió. 1. Gazdakalendárium. 2. Ikerbárány — kettős haszon. 3. Répafejesés szovjet módszer szerint. — 11.30: A nagy építkezés mentén Elbeszélés. — 12.30: Rácz Béla és zenekara — 13.00: Balettmuzsika. — 13 30: Hanglemezek. — 14.15: Civil a pályán című filmből dalok. — 14.30: Családi krónika. Ebeszélés. — 15.00: Román népdalok. — 15.30: Beszélő atlasz. — 15 45: Állami vállalatok hírei. — 15.50: A Rádió művészet híradója. — 16.10: Szovjet napok — szovjet emberek. — 16.20: A béke katonái dalolnak. — 17.15: Szovjet zenekari muzsika. — 18.00: Falu rádió. — 18.30: Szív küldi. — 19.00: Egy falu — egy nóta. — 20.40: A begyűjtési verseny hírei. — 20.45: Román Rádió műsorából hangverseny. — 21.15: Vasárnap a strandon. — 22.25: Tánc éjfélig. Vasárnap: 6.00—900 lej: Zenés vasárnap reggel. — 9.00: Egy falu — egy nóta. 10.00: Hangverseny Donajevszkij műveiből — 11.00: A Magyar Rádió béke műsora. — 11.30: A Magyar Rádió szimfónikus zenekara. 13.00: Verbunkosok, csárdások népdalok. — 13.30: Hangos Világ. — 14.15: Hanglemezek. — 14.45: Vendéglátóipari üzemek érvedett népi zenekara. — 15.30: Zenekari muzsika. — 16.00: A Szovjetunió szocialista mezőgazdaságja — 16.30: Tánczene. — 17.00: Egy ház a külpolitikában. — 17.20: Hanglemezek. .— 17 40: Kincses Kalendárium. — 19.00: Szovjet tánc zene. — 20.20: Operakedvelőknek hangverseny. — 21.20:Hangképek a vasárnap sportjáról. — 21.50: Wanda Witkomirska hegedül. — 22.10: Tánczene — 23.10: Mai román szimfonikus zene. Petőfi rádió. Hétfő: 7.35: Klasszikus onerettekből. — 8.15: Zenekari művek. — 900: Dalok. — 9.20: Zümmögőcske. — 9.45: Beszélgessünk oroszul. — 10.10: Részletek a Rádió operettjeiből. — 11.00: Óvodások műsora. — 11.20: Báthory Márta nyitány. — 15.00: Hangverseny Kodály műveiből — 16 00: A 203 as határkő. — 16.30: Szovjet népek dalai. — 17.40: A Rádió népművelési híradója. — 18.00: Olasz forradalmi da 18-10-- Beszélő atlasz. Haló Moszkva c. filmbolt. — 19.00: Tudomány amerikai módra. Előadás. — 19.35: Szív keid!. — 20.00: Dvorzsák: F-dúr vonósnégyes. — 22.00: A Magyar Rádió Néni zenekara. — 22 40: Hanglemezek. Kedd. 6.00: Filmzene. — 6.35: Bányászdalok. — 7.00: Könnyű hangszerszólók. — 7.35: A Magyar Rádió népi zenekara. — 8.30: Hanglemezek. — 9 20: Pajtások kérdeznek — bajnokok felelnek. — 9.40: A gyermek rádió műsora. — 10.10: Pripácz Ferenc előadása. — 10.25: Délelőtti hangverseny. — 10.40:Magyar zenekari hangverseny — 15.00: Indulók fúvószenekarra. — 15.15: Marjay Erzsébet és Kövesdi Pál énekel. — 16.00: A magyar bányák hőse. Irodalmi riport. — 16.20: Hanglemezek — 16.30: Mesélő muzsika 17.40: A Munkaerőtartalékok Központi Együttesének műsorából. — 17 55: Előadás Beethovenről. — 18.40: Szív küldi. — 19.00 : Magyar Rádió tudományos híradója. — 19.15: Sportnegyed óra. — 19.35: A Magyar Néphadsereg Ének- és Tánceső visztesének zenekara. — 22.00: Román kamarazene. — 22.30: Részletek Fiblch operáiból. Szerda. 6.00: Kínai szénbányászok dalai. — 7.00: Hanglemez. — 7.35: Hanglemezek. — 8.00: Magyar muzsika. — 9.00: Chopin műveiből. — 9.20: A Gyermekrádió műsora. — 10.10: Szórakoztató muzsika. — 11.00: Óvoklások műsora. — 15.00: Hangverseny gyermekeknek. — 15.30: Szovjet és népi demokratikus híradó. — 15.45: Délutáni hangverseny. — 16.45: Dalok. — 17.10: Barbusse írásaiból szemelvények. — 17.30: Hanglemez. — 17.40: Állami gazdaságok híradója. — 18.00: Magyar népdalok. — 18.40: Tánczene. — 19.10: A Magyar Rádió ajándékhangversenye. — 20.10: A magyar szociáldemokrácia szerepe a II. világháború előkészítésében. Előadás. — 22.20; Hanglemezek. Csütörtök. 6.00; Vidám dalok és táncok. — 7.00; Hanglemezek. 7.35; Színes muzsika. — 8.30; Szovjetunió a szocializmus országa. — 8.40; Operettrészletek. 9.20; A Gyermekrádió műsora. — 10.10; Magyar kamarazene. — 10.50; A Magyar Rádió népi zenekara. — 1500; Kttürő mikrofonnal az országban. — 15.20; Színes hegedűmuzsika. — 15.40; Fiatalok zenei újságja. — 16.10; Romvári Gertrud énekel. — 16.40; A herceghalmi kísérleti gazdaságban. — 17.00; Hanglemez. — 17.10; Hangverseny Ljadov művedből. — 17.40: A Falurádió előadása. — 17.55: Bartók műveiből. — 18.40: Szív küldi. — 19.00: A sáribesnyői állami gazdaságban.— 19.35: Tánczene. — 22.00: Hanglemezek. — 22.35: Kamarazene. Péntek: 6.00: A Falurádió mezőgazdasági híradója. — 6.15: Operarészletek. — 7.00: Szimfonikus táncok. — 7.35: Szórakoztató muzsika. — 8.15: Magyar dalok. — 9.20: Gól — Ifjúság! sporthangjáték. — 10.10: Indulók, tömegdalok. — 10.33: Fülep Tibor hegedül. — 11.00: A Magyar Rádió ajándékműsora. — 15.00: Román népzene. — 16.00: Hostyánszki elvtárs. Elbeszélés. — 17.00: Szív küldi. — 17.40: Az Ifjúsági rádió műsora. — 18.10: A proletárasszony példaképe: Hámán Katalin. — 18.40: Hanglemezek. — 19.00: Egy falu — egy nóta. — 19.35: Jó munkáért szép muzsikát. — 20.00: Csehszlovák és bolgár tánczene. — 22.00: Zenés, vidám tarka-est. Szombat: 6.00: Hanglemezek. — 7.00: Magyar hangsorszólók. — 7.35: Hanglemezek. — 8.00: Csárdások, verbunkosok. — 8.40: Operarészletek. — 9.45: Görög gyermekek műsora. — 10.10: Délelőtti hangverseny. — 10.50: A kuruckor dalaiból. — 15.00: Hanglemezek. — 15.25: Pestis Fontainebleauban. Elbeszélés. — 15.45: Népdalok. — 16.00: Képek a Román Népköztársaság zenei életéből. — 16.35: Közgazdasági negyedóra. — 16.50: Szív küldi. 17.10: Tanuljunk énekszóra oroszul. — 17.40: A Rádió postája. — 18.00: Hanglemezek. — 18.40: Tánczene. — 19.15: Sport , negyedóra. — 19.35; Mindenki operája. — 22.00; Részletek a Cigánybáró c. operettből. — 22.30; Magyar muzsika. Vasárnap; 8.00; Hanglemezek. — 8-30; Falurádió. 1. A Falurádió levelesládája. 2. Mit tartsunk észben? Rendeletek magyarázata. — 9.00; Részletek a János vitéz c. daljátékból. — 9.30; Református istentisztelet közvetítése. — 10.15; Hanglemezek. — 11.00; Miska bácsilemezesládája. 11.30; Banyászműsor. — 12.05; Kínától — beranig. — 12.50; ecetünkről... — I.oo; A Moszkvai Rádió műsorából. — 14.00; Román művészek muzsikáinak. — 15.00; Tudományos fejtörő negyedóra. — 15.20: Csárdások, pojkák. — 15.45: Tartós békeerő népi demokráciáért c. lap ismertetése. — 16.00: A Rádió Gyermekszínházának műsora. — 16.40: Szív küldi. — 17.00: Takács viadala. — 17.45: Tánczene. — 18.40: Merénylet. Rádiódráma. — 19.58: Karádi-népdalok. — 22.00: Mátyás Mária énekel. — 22.25: Irodalmi zenés est* SZMANÍJU Mi újság az országban? A MAGYAR BÉKEMOZGALOM is — úgy mint a világ egész haladó emberisége — a Béke Világtanács határozatának javaslatára augusztus 25 én Avicenna-ünnepséget rendez. Avicenna ezer évvel ezelőtt született a mai Üzbekisztán területén. Nagy orvos, filozófus, természettudós volt. Jelentős művekkel gazdagította a tudományt. Ezért adózik most emlékének megbecsüléssel az egész haladó emberiség. SZOMBATON DÉLUTÁN elindult Koreába a magyar nép ajándékát vivő vonat. A virágdíszben pompázó vonat 71 ezer ajándékot vitt a koreai népnek. SZEPTEMBERBEN mutatják be a „Semmelweis” című új magyar filmet.A VÁRPALOTÁN új napköziotthont építenek. Az új napközi 446 ezer forintos költséggel épül és december 15-re elkészül. HAJDÚ-BIHAR megyében eddig több mint hatvan termelőszövetkezet befejezte a gyapot tetejezését. A tetejezést a nádudvari Vörös Csillag tsz végezte el elsőnek. • MEGKEZDTÉK az Első fecskéit című új magyar zenés vígjáték film felvételeit. In Jó dolog az I. típusú tszcs, a II. típusú ennél is jobb -de a III. típusú mindegyiknél jobb! — Lépcső vezet az emeletre, lépcsőn jussunk el a III. típusú termelőcsoportokig is! — így beszélgetett az a néhány atkári dolgozó paraszt, aki 1951 márciusa elején , . megalakította az I. típusú Micsurin Iszcs-. Persze már akkor is voltak, akik ellenkezőképpen vélekedtek. Azt mondották: ha valamivel, nehezebben is indulnának, ha már az induláskor is több elavult szokással kellene szakítanak, még akkor is jobban járnának, ha III. típusú csoportot alakítanának. Előbb és jobban zöldágra vergődnének. De hát a többség véleménye győzött... S végeredményben igazuk is volt: a mi pártunk és kormányzatunk bölcs intézkedése lehetővé teszi, hogy a dolgozó parasztok fokozatosan ismerkedjenek meg a nagyüzemű, szocialista mezőgazdaság előnyeivel. Másfél esztendő múlt el azóta. Kinek lett igaza? — döntsék el a tények, döntse el a másfél esztendő története. A szót pedig adjuk át Virág Gergely elvtársnak, az atkán most már II. típusú Micsurin tszcs elnökének: Tovább kell fejlődnünk! — Ha minden jól megy, már ez a cím sem lesz sokáig érvényes. Arról van szó, rövidesen átalakulunk altípusává. Dobi István középparaszt, csoporttag éppen tegnap reggel is sürgetett, mikor tartjuk már az átalakulási közgyűlést? Neki is. Kiss Jánosnak, Erdélyi Andrásnak, Mihók Istvánnak, Juhász Zoltánnak, Bodó Antalnak, öcsémnek, az egész vezetőségnek, no meg jómagamnak is hónapok óta az a véleményünk, hogy tovább kell fejlődnünk, nem rozsdásodhatunk meg a II. típusú csoportban. Hogy miért, elmondom az okát. — Tavaly nyáron még éppen csak a neve volt meg a gyereknek, vagyis a tszcs-nek. Tagosítás addig nem volt, szanaszét gazdálkodtunk; voltak olyan tagok, akiknek 12—14, sőt 15 darabban volt a földjük. Egyetlen táblát sem sikerült összehoznunk. Az őszi tagosításra 27-re szaporodtunk s kialakítottunk egy szép, 305 kat. holdas tagot. Na, ezen már bebizonyítuk, mit tudunk. A tsiűködjíst sza-^ báyzá,PA'¥tőftáfeáhózr‘*TtfVén-, --'minden tag benyújtotta egyéni vetéstervét. Igen, de’ már sok tagunknak eszébejutott, hogy például a 80 holdas búzatáblán eléggé változatos terméseredményeket érünk el, mert hiszen parcelládként más előnövények voltak benne. Ha tehát már szövetkezeti gazdák vagyunk, tegyük igazságossá a jövedelemelosztást. Legkézzelfoghatóbb módja enne az átlagelosztás. Jöttek a tagok: „Gergely bácsi, próbáljuk meg a II. típust.” Áttértünk. I — A tagosított 305 holdon kedvük szerint forgolódhattak a gépállomás traktorai. 80 hold búzánk 12.45 mázsás átlagot hozott. A nemtagosított parcellákon 6.40 volt az átlag. A tagosítás után, a tavaszig újabb 45 család lépett be, közel 700 holddal. A tagosított táblán kívül még — ugyanolyan minőségű földön — 200 hold búzánk volt. Könnyű kiszámítani, hogy a holdankénti 6,05 kilós különbség ai 200 holdnál pontosan 1210 mázsás veszteséget jelent. Óriási mennyiség ez! Ezért is várja most a tagság olyan örömmel a tagosdásti 1470 mázsát termett keresztsoros búzánk . De szavamat ne felejtsem, 10 hold búzát még külön, keresztsorosan vetettünk, a leggyöngébb minőségű részen: 14,70 mázsás lett az átlag! 20 hát. hold sörárpát ugyancsak keresztsorosan vetettünk. 10 centi magas lehetett, de igen csenevész volt. Jön a megyei főagronómus: „Virág bácsi, vasboronát neki!” Másnap rámentünk, vasboronával. Magam is azt hittem, na ennek vége lesz. Egy hét múlva aztán úgy neki iperedett, hogy csuda! A 20 holdon 228 mázsa árpa termett, vagyis 11,4 mázsás átlag. Már ekkor megfordult a fejemben, micsoda eredményeket érnénk el, ha ezeknél sokkal nagyobb táblákon alkalmazhatnánk a szovjet agrotechnikai módszereket! — Persze, a beadási kötelezettség teljesítésénél is jelentős mértékben észrevettük a nagyobb kedvezményt amit államunk ad: az I. típusú tszcsnek kijáró 10 százalék helyett mi már 15 százalékos kedvezményben részesültünk. A terméseredményekkel és a jóléttel azonban növekedtek a nehézségek is. Nyolc holdon borsót, 15 holdon paradicsomot, 15 holdon dinnyét termeltünk. A 8 hold borsóból 67 ezer forintot árultunk. Belebotlottunk a jövedelemelosztás akadályaiba. Annyi zűrzavar volt, néha egymásután három éjszaka, nem aludtam, csak számoltam, számoltam. Egyesek igen jól jártak. Dehát a szövetkezeti gazdálkodás célja az, hogy mindenki jól járjon! Meg a fogatok kérdése. Fele tagságunknak van lova, felének nincs. Két-három gyalognapszám jár az egynapos fogatmunkáért. És bizony a lovastagoknak gyakran akad fuvar is, könnyen leesik a 100—150 forint. Dobi István elvtárssal ezente sokat tűnődtünk már. Több mint 1000 holdon kértünk tagosítást — Adóst 1045 holdra kértük a tagosítást. Az utóbbi napokban újabb 10 család lépett be. Nőtt a földterület , és egy ilyen nagv gazdaságot közös állatállomány nélkül már nehéz elképzelni. Tavasz óta akarunk egy háromezres baromfitelepet felállítani, de szégyen bevallani, senki sem hajlandó hozzáfogni a munkához. Azt mondják, majd ha munkaegységet kapunk érte, mint a III. típusú csoportban ... Jó, jó, de ehhez nekünk is át kell alakulnunk! De még más is sürget bennünket. Jó munkát végzett eddig is a gépállomás, hát még milyet végez akkor, ha majd a mi lányaink, fiaink ülnek a traktorra és a saját, állandó brigádjuk területén dolgoznak! — így állunk elvtársak, sokat tanultunk a másfél esztendő alatt! Megtanultuk, jó dolog az 1. típusú zsícs, — a II típusú ennél is jobb, a III. típusú pedigmindegyiknél jobb! S tagságunk többsége is tudja, belátja már ezt!