Szabad Föld, 1954. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1954-01-24 / 4. szám

Mit várhatunk a berlini Hétfőn reggel a világ minden­­ táján az emberek nagy érdeklődéssel nyitották ki az újságokat. Végre meg­találták bennük azt a hírt, amelyet oly nagyon vártak: a négy hatalom berlini főb­ztorai megál­lapodtak a­bban­, hol lesz a külügyminisztere találkozó szín­helye. Ezzel végleg megnyílt az út az előtt, hogy január 25-én, Berlinben — először a volt Ellenőrző Tanács épületében, majd az Unter den Linde­­nen, a szovjet főbiztosságon — elkezd­jék tanácskozásaikat Molotov, a Szov­jetunió külügyminisztere, Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere, Eden, Anglia külügyminisztere és Bi­­dault, Franciaország külügyminisztere. Berlinben az utóbbi évek egyik leg­fontosabb tárgyalására kerül sor. Igaz, ho­gy az értekezletet nem­­kötöt­ték előzetes feltételekhez, de annyi máris köztudomású, hogy a világbéke és a nemzetközi biztonság legégetőbb kérdései, köztük elsősorban Németor­szág egységesítésének ügye kerül napi­rendjére. Ezért sikeres megegyezések esetén a világpolitikában újabb nagy enyhülés kösz­öntene be, sokkal köze­lebb kerülne megvalósulásához az em­beriség nagy vágya: a tartós béke, a­ félelemnélküli élet. De várjon várhatunk-e ilyen si­kereket a berlini találkozótól? — teszik fel sokan a kérdést. És ilyenkor talán fel­rém­lik bennük a külügyminiszterek öt évvel ezelőtti párizsi tárgyalásainak képe, amelyre rányomta bélyegét a nyugati hatalmak végnélkül­i, gáncsos­­kodó, semmi eredményre sem vezető huzavonája. A történelmi párhuza­mokból természetesen hasznos követ­keztetéseket vonhatunk le, de ha a berlini találkozó esélyeit latolgatjuk, feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy az utóbbi években sok minden megváltozott a nemzetközi helyzetben. Mindenekelőtt hatalmas mértékben megnövekedtek a béke erői, megnőtt a Szovjetuniónak­ — a béke vezető ere­jének — a tekintélye és egyre jobban sokasodott azoknak az embereknek száma­, akiik megálljt kiáltanak az úgynevezett hidegháborúnak, síkra­­szállnak a nagyhatalmak közötti békés tárgyalásokért. Ezek a körülmények nehezebb helyzet elé állítják az impe­rialista köröket. Nem bújhatnak már egykönnyen gáncsoskodó jelszavak mögé, mert — ment a „New York Ti­mes" című"amerikai vezető lap is kény­telen beismerni — „A­ világ békére só­várog és egyetlen kormány sem lehet hajlamos arra, hogy elzárkózzék­ bár­minek a megvitatása elől." Éppen ez a kényszerű felismerés vitte őket arra, hogy hosszú jegyzékváltások után vé­gül mégis elfogadják a Szovjetunió augusztus 4-e javaslatát a külügymi­niszteri értekezlet összehívására. A nemzetközi feszültség csökkentése felé vezető úton ez a békeszerető erők leg­nagyobb sikere az új esztendőben. Most már az van hátra, hogy a berlini tanácskozás eredményes is legyen. Mitől függ ez? Elsősorban attól, milyen szándékkal ülnek le a tárgyaló felek a zöld asztalhoz. A Szovjetunió kormánya­­ már nem egyszer félreérthetetlenül kifejezte ál­láspontját a berlini találkozóról. Jegy­zékeiből kitűnik, hogy a megegyezés legcsekélyebb lehetőségeit is megra­gadja a nemzetközi biztonság megte­remtése érdekében. A Szovjetunió úgy véli, elsőrendű feladat, hogy Németor­szágot demokratikus alapokon minél sürgősebben egyesítsék és megszün­tessék a fasizmus újjáéledésének min­den veszélyét. A német kérdés rende­zése elősegítené az osztrák államszer­ződés gyors megkötését, Ausztria füg­getlenségének biztosítását. A szovjet kormány emellett azt is célszerűnek tartja, hogy a berlini értekezlet után tartsanak öthatalmi tanácskozásokat a Kínai Népköztársaság külügymintez­­em­zetiek részvételével és vitassák meg a nemzetközi feszültség enyhítésének összes kérdéseit. Nyílt és világos állás­pont ez, meggyőzően bizonyítja a Szovjetunió őszinte békeakaratát. Vajjon milyen magatartást tanú­sítanak majd ehhez az amerikaiak Ber­linben? Természetesen senki sem lát­hat be Dulles gondolataiba, de a mos­tanáig elhangzott nyilatkozatok és sajtóvélemények annyit elárulnak, hogy célkitűzéseik merőben elütnek a Szovjetunió álláspontjától. A „New Statesman and Nation” című lap idéz, az amerikai külügyminisztérium egyik főtisztviselőjének „néhány kiváltságos és megbízható amerikai újságíró előtt” mondott beszédét, amelyben hangsú­lyozta, hogy az amerikaiak „nem vár­nak eredményeket a berlini találkozó­tól." Pusztán azért,­­ mert n­em­ is akarnak eredményt elérni. Miért ülnek le akkor egyáltalán tárgyalni? A „New­ Statesman and Nation” illetékes, amerikai körökre hivatkozva így vála­szol erre: „Az amerikaiak szám­ára a berlini tárgyalások elsődleges célja nem annyira az, hogy komoly tárgya­lásokat tartsanak az oroszokkal, ha­nem inkább az, hogy meggyőzzék a franciákat, briteket és németeket arról, hogy kimerítették az összes eszközöket az oroszokkal való megegyezésre való törekvés terén. Ebből az következnék, mintha az amerikai kormányzat úgy látná, hogy most az egyetlen lehetőség­­az európai védelmi közösség és Né­metország felfegyverzésének gyors jó­váhagyása." Ezért fognak az amerikaiak min­dent elkövetni a berlini találkozás eredménytelenségéért. Számukra a né­met kérdés „rendezése” egyértelmű az­zal, hogy újra felállítják a támadó hadosztályokat Nyugat-Németország­ban és bevonják ezeket a haderőket az úgynevezett európai hadseregbe. Vagy­is: úgy akarják megteremteni az­­euró­pai népek­ „biztonságát”, hogy­ szembe- Mini egymással Kelet- és Nyugat- Európát. Ezen a téren egykáron per­dülnek velük Adenauer és hívei, akik a négyhatalmi találkozó balsikerén tr.és terjednek. Elvetemültségükben még attól sem riadnak vissza, hogy zavargásokat készítenek elő Berlinben a külügyminiszteri értekezlet meg­hiúsítására. Csak lovat ad Adena­uerék alá az, hogy az amerikai lapok és egyes amerikai politikusok nyíltan ki­jelentik: semmi szándékuk építő javas­latokkal hozzájárulni a berlini tanács­kozások sikeréhez. Az amerikai álláspont tehát egy cseppet sem nyújt biztató reményeket, ha a négyhatalmi találkozó kilátásait vizsgáljuk. Fennmarad a kérdés: váj­jon mindenben osztják-e nézetüket az­­ angolok és a franciák? A külföldi sajtóközlemények, arról tanúskodnak, hogy nem. A franciák szándékai pél­dául sok tekintetben megközelítik a szovjet kormány álláspontját. „Fran­ciaország — írja a „La Libre Bel­­gique" című belga polgári lap — Ber­­linben a következő javaslatot fogja tenni: Bidauli az Öt Nagy találkozá­sát indítványozza majd (Kína meghí­vásával) azonnal Berlin után. Ennek az öth­rtalmi találkozónak bevezetőjéül kellene szolgálnia az indokínai ellen­ségeskedések beszüntetését célzó tár­gyalásoknak, tekintettel arra, hogy a francia közvélemény ezt egyre erőseb­ben követel." Az angolok — ha nem is ilyen gyakorlati javaslatokkal jör­nek­ Ber­linbe — szintén reményeket fűznek a tárgyalásokhoz. Számukra­, a­z egyik nyugati lap szerint, „a berlini konfe­rencia csak bevezetője a Kelet és Nyu­gat közötti n­agyobb arányú közeledés­nek." Az a véleményük: „ahhoz, hogy a konferencia sikeresnek legyen nevez­hető, nem okvetlen szükséges, hogy olyan eredményeket tudjon felmutatni, mint például a német kérdés rende­­zése. Az angolok megelégszenek azzal, ha a berlini eszmecsere hidat emel Kelet és Nyugat között.’’ Ez az állás­pont — noha egyá­ltalán nem lehet gyakorlatiasnak nrezni — mégis jó­zanabb, megfontoltabb és arról tanús­kodik, hogy az angol kormány, együtt a francia kormánnyal nem helyezkedik olyan rosszindulatú nézőpontra, mint az­ amerikai vezető körök. Ezért sok amerikai lap már most megállapítja, hogy Dulles Berlinben összeütközésbe kerül Edennel és Bidaurttal, s így to­vább mélyülnek majd a nyugati szö­vetségesek közötti ellentétek. Ez egy­magában is bizonyos akadályt jelent azoknak az amerikai kísérleteknek az úrnéban, amelyek a külügyminiszteri találkozó elsekélyesítésére irányulnak. De a dolog lényege mégsem eb­ben rejlik. Az emberek milliói azért várnak sikereket a nagyhatalmi ta­nácskozásoktól, mert tudják, hogy a Szovjetunió a legnagyobb szívósság­gal és türelemmel száll síkra a vitás nemzetközi kérdések rendezésére. És ezt a törekvést az emberek millióinak békevágya e célozza meg. Szerte a vi­lágon így hangzik a népek követelése: „Egyezzenek meg a nagyhatalmak, te­remtsék meg a nemzetközi biztonsá­got!" Ez a hang utat tör magának­­ ber­­ni tárgyalótermekbe és nem hagy­hatja­ figyelmen kívül egyetlen hatalom 60111- Eszéki Gyula Nagyon hideg van! Szél süvít az olasz fa­lucska utcáin, hideg eső csurog az iskolája siető gyermekek nyakába. Az iskolában sincs melegebb. Az eső és a szél szabadon hatol be a tető és a falak repedése­n. Alig nevezhetjük osztálynak ezt a nedves, sötét raktárhelyiséget, ahol azelőtt Castro tartotta a fát és szenet. Cas­­tro, a falu leggazdagabb embere, kereskedő. Az iskolát két évvel ezelőtt elvitte a megáradt folyó. Beppo Aldi akkor még egészen kisfiú volt, nem járt iskolába. Elúszott az iskola, a padokkal, táblával, dobogóval együtt. Sok ház elpusztult amikor és az emberek fedél nélkül ma­radtak. Beppoék háza is nagyon megrongáló­dott. A legkisebb eső is becsurog, átfújja a szél. Ha élne Beppo apja, Aldi asztalos, már rég megjavította volna! De Beppo apját, sok más partizánnal együtt megölték a fasiszták. Édes­anyja megfázott az árvíz tavaszán és fél éve köhög, ki sem tud mozdulni a szobából. Beppo kérdezgeti: — Anyuka, nincs szükséged valamire? — Semmire kisfiam. Megvan mindenem. De Beppo tudj­a, hogy édesanyja nem mond igazat. Hiszen semmijük sincs. Tudja azt is, hogy több húst és zsíros ételt kellene ennie, száraz, meleg házban laknia, melegen betaka­­r­ózni­a, dehát honnan teremtsék elő mindezt? Így is sok már az adósságuk Castrónál. Min­denki fél ettől a gonoszképű, fekete embertől Még signor Bolli, a tanító is fél tőle, mert ő is tartozik neki. Ezért ad Marsinonak, a kereskedő fiának mindig jó osztályzatot. Ma még hidegebb van az iskolában, mint máskor. Vagy talán csak­ Bepponak tűnik így? Marsilio bezzeg nem fázik. Ő és a többi jobbmódú gyerekek melegítőt hoztak ott­honról, azt tartják a lábuk alatt. A melegítő vasból van és izzó parázzsal van tele. Beppo is hozott melegítőt, de üresen áll a pad alatt és a hideg vastól még jobban fázik a lába. De jó lenne, ha volna benne parázs... És milyen jó lenne egy ilyen melegítő az édesanyjának. Talán véget vetne annak a rette­netes köhögésnek ... Ezen gondolkozott Beppo és észre sem vette, hogy Marsilio grimaszokat vág. Az óra végén megszólal a csengő. A fiúk ki­rohannak az osztályból, játszanak, futkároznak az udvaron. Beppo óvatosan körülnéz. Egyedül maradt. A tanító is kiment az osztályból. Mele­gítőjét lábával ügyesen odatolja Marsilioéhez. Gyorsan letérdel, kinyitja, nem bánja, hogy összeégeti ujjait a vas. Ja­j, mennyi izzó, aranylé parádít, s amint átrakja, máris áthevíti a mele­gítő falát. — Hát te meg mit csinálsz itt? Te tolvaj! — hangzik fel mögötte Marsilio kárörvendő han­goskodása. — Nézzétek csak, mit csinál ez a jómadár! Beppo felemelkedik. Arca kipirult, mintha az izzó szén perzselte volna meg. — Signor Ball­­, tolvajt fogtunk — kiáltja Marsilio. — Meg akar lopni. Megbünteti, vagy szóljak az apámnak? « — Nem, ne nyugtalanítsuk signor Castrot, — siet a válasszal a tanító — majd megbünte­tem én ezt a f­ekót, hogy megemlegeti... A­zzal elővett egy papírlapot és nagy betűk­kel ráírta: „Tolvaj.” A felírást Beppo mellére tűzte. Csak menjen végig a falun ezzel a felirattal — hadonászik Marsilio.­­— Hadd lássa min­­denki, milyen fi­a van Aldinak, a nagy hősnek... Az utolsó szavakat gúnyosan hangsúlyozta. Beppo az osztály közepén ül. Aki csak bejön, rögtön észreveszi a mellére tűzött feliratot. A felírat csontig égeti húsát, szédül, nem mer inni sem a melegítő felé. Várjon benne hagy­ták-e a szenet? — Tolvaj! Tolvaj! Lopni akartál és nem sike­rült! — így kiáltoz néhány gyerek Marsilio buzdítására. Signor Belli, a tanító is sokalja, amit Beppo­­val­­tesznek, de nem mer vépet vetni a komédiá­­nak, hiszen Marsilio Castro fia ... Csak koráb­ban fejezi be az órát és hazaküldi a gyereke­ket Beppo csak ül tovább az osztály közepén. — Te is elmehetsz — szólítja meg a tanító­t— de a felírást le ne vedd, különben signor Cas­tro szigorúbban megbüntet... Beppp halgat. — Mire vársz? — szól újból a tanító. — Mondtam, hogy hazamehetsz! Félsz, hogy meg­látnak a faluban? No, ne félj, esik az eső, sen­kivel sem fogsz találkozni. — Nem félek — felel Beppo halkan. — Csak ... szeretném elvinni ... a melegítőt. A tanító meghökkent. — El akarod vinni a melegítőt a lopott pa­rázzsal? — kérdi — Az anyámnak, signor — dö int Beppo. Na­gyon köhög szegény... És olyan hideg van ná­lunk... Venni nem­ tudunk, mert signor Castro... A tanítónak eszébe jut, hogy ő is tartozik az uzsorásnak. És megbüntette ezt a gyereket. Az arca elvan piros, mintha a parázs érezné. Ha áro­­ott mozdulattal letépi­k, fiú melléről a feliratot és odaadja Bepponak a­ melegítőt: — Szaladj gyorsan fiam, még meleg! írta: N. Kal­oa Osztrák-szovjet jegyzéke állás A küszöbönálló berlini külügymi­niszteri tanácskozás kapcsán az oszt­rák kormány jegyzéket intézett a négy hatalomhoz és kéri, hogy vitas­sák meg az osztrák kérdést. A Szovjetunió kormánya válaszolt erre a jegyzékre. Válaszában kije­lenti: kész megteremteni minden tő­le telhetőt az osztrák kérdés végle­ges rendezése és a megfelelő tárgya­lások céljából. Magától értetődő, hogy az osztrák államszerződés kidol­gozására összehívandó tárgyalá­sok sikere attól függ, hogy az összes rész­vevők mennyire törekednek majd a szabad és független Ausztria helyre- s állítására és az európai béke megszi- I lárdítására. Kutyaszorítóban ii­iába erőszakoskodnak az amerikai száborús körök. Franciaország, Olaszor­­szág, Belgium, Hollandia és Luxemburg nem hajlandók jóváhagyni az ,,európai had­seregről” szóló egyezményt, mert nem akarnak egy tárból cseresznyézni Adenauerral. USA: Mikor jöttek már be, haszontalanok? FRANCIA: Majd, ha előbb elkergeti a kutyáját... Háromszáz évvel ezelőtt egyesült Ukrajna és Oroszország A Szovjetunióban most ünnepük Ukrajna és Oroszország újraegyesí­tésének 300. évfordulóját. Mindkét nép egységes törzsből, az ó-orosz népcsoportból származik. Ennek a népcsoportnak egységes területe volt és közös nyelvet beszéltek. Később az ó-orosz népcsoportból három ro­kon népcsoport alakult: az orosz, az ukrán és a bjelorusz. A népcsopor­tok történelmi fejlődése különböző­képpen alakult. Míg az orosz népcso­port hatalmas központi államot ala­pított, az ukrán és bjelorusz földek külföldi hódítók uralma alá kerül­tek. A tizenhatodik században az ukrán területek nagy részét a lengyel főurak foglalták el. Az ukrán nép nem volt hajlandó behódolni a le­­igázóknak, felszabadító háborút kezdtek, amelynek fő ereje az ukrán parasztság volt. Az 1648—1654-es felszabadító háború élén Bogdán Hmelnyickij, a kiváló államférfiú és hadvezér állt. A nép kívánságára már kezdettől fogva azt tűzte ki cé­lul, hogy létrehozza az ukrán nép újraegyesítését a testvéri orosz nép­pel egy egységes orosz államban. 1653-ban Oroszország az ukrán nép segítségére sietett, hadat üzent a lengyel hódítóknak. Ezzel meggyor­sult Ukrajna felszabadítása, 1654 január 18-án pedig az ukrán kép­viselők tanácsa egyhangúlag ki­mondta Ukrajna újraegyesítését Oroszországgal. Ez a nap óriási jelentőségű volt az ukrán nép további fejlődése szempontjából. Ezentúl az orosz nép­pel együtt sikeresen visszavert min­den hódítót és boldog hazát épített magának. Ma az orosz és az ukrán nép a Szovjetunióban élő testvérné­pekkel együtt megbonthatatlan ba­rátságban él és sikeresen építi bol­dog jövőjét, a kommunizmust. 0JRJ­­ A TŰZRE... Néhány nappal ezelőtt Eisenhower elnök beszédet tartott a parla­mentben az Egyesült Államok helyzetéről. Szavainak nem csekély hánya­dát a „belső kommunizmus” elleni új terrormódszerek bejelentésének szen­­telte. Az elnök nem nagyon válogatott a jelzőkben, így nem csoda, hogy beszédén felbuzdulva szólásra emelkedett Alargaret Chase Smith, Álam állam republikánus szénákra és törvényjavaslatot terjesztett be. Ebben nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy „fosszanak meg állampolgár­­ságától minden olyan személyt, aki a kormányzat megdöntésére töreke­dett". Az emberek azt várták, hogy Eisenhower — aki sok esetben a McCarthy-féle „boszorkányüldözés” m­egfékezésének szerepében tetszeleg — nyomban lehurrogja ezt a nyíltan fasiszta, otromba javaslatot. De nem ez történt. Eisenhower volt a republikánus szenátornő torzszülött törvényter­vezetének legbuzgóbb támogatója. „Az elnök — mutatott rá a „Le Monde’’ című­ párizsi polgári lap — túltett mindazon, amit a. ..boszorkányüldözés" legelkeseredettebb hívei követelhetnek. Maga McC­lart hit sem kívánta soha hogy a kommunistákat megfosszák állampolgárságuktól." Eisenhower a besúgók sérthetetlenségének törvénybe iktatása után most erre is vállal­­kozott ... Aki ezek után mégis kétségbe vonja Eisenhower őszinteségét a mccarth­yzmus elleni, harcban, annak az elnök hívei így válaszolnak: „Éppen ezzel akarja megfékezni McCarthi­ékat. Kutyaharapást szőrivel!" _ Igazán furcsa törekvés. Ez éppen olyan, mintha valaki olajjal akarná elfojtaln­­a a tüzet.

Next