Szabad Föld, 1954. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)
1954-01-24 / 4. szám
Mit várhatunk a berlini Hétfőn reggel a világ minden táján az emberek nagy érdeklődéssel nyitották ki az újságokat. Végre megtalálták bennük azt a hírt, amelyet oly nagyon vártak: a négy hatalom berlini főbztorai megállapodtak abban, hol lesz a külügyminisztere találkozó színhelye. Ezzel végleg megnyílt az út az előtt, hogy január 25-én, Berlinben — először a volt Ellenőrző Tanács épületében, majd az Unter den Lindenen, a szovjet főbiztosságon — elkezdjék tanácskozásaikat Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere, Dulles, az Egyesült Államok külügyminisztere, Eden, Anglia külügyminisztere és Bidault, Franciaország külügyminisztere. Berlinben az utóbbi évek egyik legfontosabb tárgyalására kerül sor. Igaz, hogy az értekezletet nemkötötték előzetes feltételekhez, de annyi máris köztudomású, hogy a világbéke és a nemzetközi biztonság legégetőbb kérdései, köztük elsősorban Németország egységesítésének ügye kerül napirendjére. Ezért sikeres megegyezések esetén a világpolitikában újabb nagy enyhülés köszöntene be, sokkal közelebb kerülne megvalósulásához az emberiség nagy vágya: a tartós béke, a félelemnélküli élet. De várjon várhatunk-e ilyen sikereket a berlini találkozótól? — teszik fel sokan a kérdést. És ilyenkor talán felrémlik bennük a külügyminiszterek öt évvel ezelőtti párizsi tárgyalásainak képe, amelyre rányomta bélyegét a nyugati hatalmak végnélküli, gáncsoskodó, semmi eredményre sem vezető huzavonája. A történelmi párhuzamokból természetesen hasznos következtetéseket vonhatunk le, de ha a berlini találkozó esélyeit latolgatjuk, feltétlenül figyelembe kell vennünk, hogy az utóbbi években sok minden megváltozott a nemzetközi helyzetben. Mindenekelőtt hatalmas mértékben megnövekedtek a béke erői, megnőtt a Szovjetuniónak — a béke vezető erejének — a tekintélye és egyre jobban sokasodott azoknak az embereknek száma, akiik megálljt kiáltanak az úgynevezett hidegháborúnak, síkraszállnak a nagyhatalmak közötti békés tárgyalásokért. Ezek a körülmények nehezebb helyzet elé állítják az imperialista köröket. Nem bújhatnak már egykönnyen gáncsoskodó jelszavak mögé, mert — ment a „New York Times" című"amerikai vezető lap is kénytelen beismerni — „A világ békére sóvárog és egyetlen kormány sem lehet hajlamos arra, hogy elzárkózzék bárminek a megvitatása elől." Éppen ez a kényszerű felismerés vitte őket arra, hogy hosszú jegyzékváltások után végül mégis elfogadják a Szovjetunió augusztus 4-e javaslatát a külügyminiszteri értekezlet összehívására. A nemzetközi feszültség csökkentése felé vezető úton ez a békeszerető erők legnagyobb sikere az új esztendőben. Most már az van hátra, hogy a berlini tanácskozás eredményes is legyen. Mitől függ ez? Elsősorban attól, milyen szándékkal ülnek le a tárgyaló felek a zöld asztalhoz. A Szovjetunió kormánya már nem egyszer félreérthetetlenül kifejezte álláspontját a berlini találkozóról. Jegyzékeiből kitűnik, hogy a megegyezés legcsekélyebb lehetőségeit is megragadja a nemzetközi biztonság megteremtése érdekében. A Szovjetunió úgy véli, elsőrendű feladat, hogy Németországot demokratikus alapokon minél sürgősebben egyesítsék és megszüntessék a fasizmus újjáéledésének minden veszélyét. A német kérdés rendezése elősegítené az osztrák államszerződés gyors megkötését, Ausztria függetlenségének biztosítását. A szovjet kormány emellett azt is célszerűnek tartja, hogy a berlini értekezlet után tartsanak öthatalmi tanácskozásokat a Kínai Népköztársaság külügymintezemzetiek részvételével és vitassák meg a nemzetközi feszültség enyhítésének összes kérdéseit. Nyílt és világos álláspont ez, meggyőzően bizonyítja a Szovjetunió őszinte békeakaratát. Vajjon milyen magatartást tanúsítanak majd ehhez az amerikaiak Berlinben? Természetesen senki sem láthat be Dulles gondolataiba, de a mostanáig elhangzott nyilatkozatok és sajtóvélemények annyit elárulnak, hogy célkitűzéseik merőben elütnek a Szovjetunió álláspontjától. A „New Statesman and Nation” című lap idéz, az amerikai külügyminisztérium egyik főtisztviselőjének „néhány kiváltságos és megbízható amerikai újságíró előtt” mondott beszédét, amelyben hangsúlyozta, hogy az amerikaiak „nem várnak eredményeket a berlini találkozótól." Pusztán azért, mert nem is akarnak eredményt elérni. Miért ülnek le akkor egyáltalán tárgyalni? A „New Statesman and Nation” illetékes, amerikai körökre hivatkozva így válaszol erre: „Az amerikaiak számára a berlini tárgyalások elsődleges célja nem annyira az, hogy komoly tárgyalásokat tartsanak az oroszokkal, hanem inkább az, hogy meggyőzzék a franciákat, briteket és németeket arról, hogy kimerítették az összes eszközöket az oroszokkal való megegyezésre való törekvés terén. Ebből az következnék, mintha az amerikai kormányzat úgy látná, hogy most az egyetlen lehetőségaz európai védelmi közösség és Németország felfegyverzésének gyors jóváhagyása." Ezért fognak az amerikaiak mindent elkövetni a berlini találkozás eredménytelenségéért. Számukra a német kérdés „rendezése” egyértelmű azzal, hogy újra felállítják a támadó hadosztályokat Nyugat-Németországban és bevonják ezeket a haderőket az úgynevezett európai hadseregbe. Vagyis: úgy akarják megteremteni azeurópai népek „biztonságát”, hogy szembe- Mini egymással Kelet- és Nyugat- Európát. Ezen a téren egykáron perdülnek velük Adenauer és hívei, akik a négyhatalmi találkozó balsikerén tr.és terjednek. Elvetemültségükben még attól sem riadnak vissza, hogy zavargásokat készítenek elő Berlinben a külügyminiszteri értekezlet meghiúsítására. Csak lovat ad Adenauerék alá az, hogy az amerikai lapok és egyes amerikai politikusok nyíltan kijelentik: semmi szándékuk építő javaslatokkal hozzájárulni a berlini tanácskozások sikeréhez. Az amerikai álláspont tehát egy cseppet sem nyújt biztató reményeket, ha a négyhatalmi találkozó kilátásait vizsgáljuk. Fennmarad a kérdés: vájjon mindenben osztják-e nézetüket az angolok és a franciák? A külföldi sajtóközlemények, arról tanúskodnak, hogy nem. A franciák szándékai például sok tekintetben megközelítik a szovjet kormány álláspontját. „Franciaország — írja a „La Libre Belgique" című belga polgári lap — Berlinben a következő javaslatot fogja tenni: Bidauli az Öt Nagy találkozását indítványozza majd (Kína meghívásával) azonnal Berlin után. Ennek az öthrtalmi találkozónak bevezetőjéül kellene szolgálnia az indokínai ellenségeskedések beszüntetését célzó tárgyalásoknak, tekintettel arra, hogy a francia közvélemény ezt egyre erősebben követel." Az angolok — ha nem is ilyen gyakorlati javaslatokkal jörnek Berlinbe — szintén reményeket fűznek a tárgyalásokhoz. Számukra, az egyik nyugati lap szerint, „a berlini konferencia csak bevezetője a Kelet és Nyugat közötti nagyobb arányú közeledésnek." Az a véleményük: „ahhoz, hogy a konferencia sikeresnek legyen nevezhető, nem okvetlen szükséges, hogy olyan eredményeket tudjon felmutatni, mint például a német kérdés rendezése. Az angolok megelégszenek azzal, ha a berlini eszmecsere hidat emel Kelet és Nyugat között.’’ Ez az álláspont — noha egyáltalán nem lehet gyakorlatiasnak nrezni — mégis józanabb, megfontoltabb és arról tanúskodik, hogy az angol kormány, együtt a francia kormánnyal nem helyezkedik olyan rosszindulatú nézőpontra, mint az amerikai vezető körök. Ezért sok amerikai lap már most megállapítja, hogy Dulles Berlinben összeütközésbe kerül Edennel és Bidaurttal, s így tovább mélyülnek majd a nyugati szövetségesek közötti ellentétek. Ez egymagában is bizonyos akadályt jelent azoknak az amerikai kísérleteknek az úrnéban, amelyek a külügyminiszteri találkozó elsekélyesítésére irányulnak. De a dolog lényege mégsem ebben rejlik. Az emberek milliói azért várnak sikereket a nagyhatalmi tanácskozásoktól, mert tudják, hogy a Szovjetunió a legnagyobb szívóssággal és türelemmel száll síkra a vitás nemzetközi kérdések rendezésére. És ezt a törekvést az emberek millióinak békevágya e célozza meg. Szerte a világon így hangzik a népek követelése: „Egyezzenek meg a nagyhatalmak, teremtsék meg a nemzetközi biztonságot!" Ez a hang utat tör magának berni tárgyalótermekbe és nem hagyhatja figyelmen kívül egyetlen hatalom 60111- Eszéki Gyula Nagyon hideg van! Szél süvít az olasz falucska utcáin, hideg eső csurog az iskolája siető gyermekek nyakába. Az iskolában sincs melegebb. Az eső és a szél szabadon hatol be a tető és a falak repedésen. Alig nevezhetjük osztálynak ezt a nedves, sötét raktárhelyiséget, ahol azelőtt Castro tartotta a fát és szenet. Castro, a falu leggazdagabb embere, kereskedő. Az iskolát két évvel ezelőtt elvitte a megáradt folyó. Beppo Aldi akkor még egészen kisfiú volt, nem járt iskolába. Elúszott az iskola, a padokkal, táblával, dobogóval együtt. Sok ház elpusztult amikor és az emberek fedél nélkül maradtak. Beppoék háza is nagyon megrongálódott. A legkisebb eső is becsurog, átfújja a szél. Ha élne Beppo apja, Aldi asztalos, már rég megjavította volna! De Beppo apját, sok más partizánnal együtt megölték a fasiszták. Édesanyja megfázott az árvíz tavaszán és fél éve köhög, ki sem tud mozdulni a szobából. Beppo kérdezgeti: — Anyuka, nincs szükséged valamire? — Semmire kisfiam. Megvan mindenem. De Beppo tudja, hogy édesanyja nem mond igazat. Hiszen semmijük sincs. Tudja azt is, hogy több húst és zsíros ételt kellene ennie, száraz, meleg házban laknia, melegen betakaróznia, dehát honnan teremtsék elő mindezt? Így is sok már az adósságuk Castrónál. Mindenki fél ettől a gonoszképű, fekete embertől Még signor Bolli, a tanító is fél tőle, mert ő is tartozik neki. Ezért ad Marsinonak, a kereskedő fiának mindig jó osztályzatot. Ma még hidegebb van az iskolában, mint máskor. Vagy talán csak Bepponak tűnik így? Marsilio bezzeg nem fázik. Ő és a többi jobbmódú gyerekek melegítőt hoztak otthonról, azt tartják a lábuk alatt. A melegítő vasból van és izzó parázzsal van tele. Beppo is hozott melegítőt, de üresen áll a pad alatt és a hideg vastól még jobban fázik a lába. De jó lenne, ha volna benne parázs... És milyen jó lenne egy ilyen melegítő az édesanyjának. Talán véget vetne annak a rettenetes köhögésnek ... Ezen gondolkozott Beppo és észre sem vette, hogy Marsilio grimaszokat vág. Az óra végén megszólal a csengő. A fiúk kirohannak az osztályból, játszanak, futkároznak az udvaron. Beppo óvatosan körülnéz. Egyedül maradt. A tanító is kiment az osztályból. Melegítőjét lábával ügyesen odatolja Marsilioéhez. Gyorsan letérdel, kinyitja, nem bánja, hogy összeégeti ujjait a vas. Jaj, mennyi izzó, aranylé parádít, s amint átrakja, máris áthevíti a melegítő falát. — Hát te meg mit csinálsz itt? Te tolvaj! — hangzik fel mögötte Marsilio kárörvendő hangoskodása. — Nézzétek csak, mit csinál ez a jómadár! Beppo felemelkedik. Arca kipirult, mintha az izzó szén perzselte volna meg. — Signor Ball, tolvajt fogtunk — kiáltja Marsilio. — Meg akar lopni. Megbünteti, vagy szóljak az apámnak? « — Nem, ne nyugtalanítsuk signor Castrot, — siet a válasszal a tanító — majd megbüntetem én ezt a fekót, hogy megemlegeti... Azzal elővett egy papírlapot és nagy betűkkel ráírta: „Tolvaj.” A felírást Beppo mellére tűzte. Csak menjen végig a falun ezzel a felirattal — hadonászik Marsilio.— Hadd lássa mindenki, milyen fia van Aldinak, a nagy hősnek... Az utolsó szavakat gúnyosan hangsúlyozta. Beppo az osztály közepén ül. Aki csak bejön, rögtön észreveszi a mellére tűzött feliratot. A felírat csontig égeti húsát, szédül, nem mer inni sem a melegítő felé. Várjon benne hagyták-e a szenet? — Tolvaj! Tolvaj! Lopni akartál és nem sikerült! — így kiáltoz néhány gyerek Marsilio buzdítására. Signor Belli, a tanító is sokalja, amit Beppovaltesznek, de nem mer vépet vetni a komédiának, hiszen Marsilio Castro fia ... Csak korábban fejezi be az órát és hazaküldi a gyerekeket Beppo csak ül tovább az osztály közepén. — Te is elmehetsz — szólítja meg a tanítót— de a felírást le ne vedd, különben signor Castro szigorúbban megbüntet... Beppp halgat. — Mire vársz? — szól újból a tanító. — Mondtam, hogy hazamehetsz! Félsz, hogy meglátnak a faluban? No, ne félj, esik az eső, senkivel sem fogsz találkozni. — Nem félek — felel Beppo halkan. — Csak ... szeretném elvinni ... a melegítőt. A tanító meghökkent. — El akarod vinni a melegítőt a lopott parázzsal? — kérdi — Az anyámnak, signor — dö int Beppo. Nagyon köhög szegény... És olyan hideg van nálunk... Venni nem tudunk, mert signor Castro... A tanítónak eszébe jut, hogy ő is tartozik az uzsorásnak. És megbüntette ezt a gyereket. Az arca elvan piros, mintha a parázs érezné. Ha ároott mozdulattal letépik, fiú melléről a feliratot és odaadja Bepponak a melegítőt: — Szaladj gyorsan fiam, még meleg! írta: N. Kaloa Osztrák-szovjet jegyzéke állás A küszöbönálló berlini külügyminiszteri tanácskozás kapcsán az osztrák kormány jegyzéket intézett a négy hatalomhoz és kéri, hogy vitassák meg az osztrák kérdést. A Szovjetunió kormánya válaszolt erre a jegyzékre. Válaszában kijelenti: kész megteremteni minden tőle telhetőt az osztrák kérdés végleges rendezése és a megfelelő tárgyalások céljából. Magától értetődő, hogy az osztrák államszerződés kidolgozására összehívandó tárgyalások sikere attól függ, hogy az összes részvevők mennyire törekednek majd a szabad és független Ausztria helyre- s állítására és az európai béke megszi- I lárdítására. Kutyaszorítóban iiiába erőszakoskodnak az amerikai száborús körök. Franciaország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg nem hajlandók jóváhagyni az ,,európai hadseregről” szóló egyezményt, mert nem akarnak egy tárból cseresznyézni Adenauerral. USA: Mikor jöttek már be, haszontalanok? FRANCIA: Majd, ha előbb elkergeti a kutyáját... Háromszáz évvel ezelőtt egyesült Ukrajna és Oroszország A Szovjetunióban most ünnepük Ukrajna és Oroszország újraegyesítésének 300. évfordulóját. Mindkét nép egységes törzsből, az ó-orosz népcsoportból származik. Ennek a népcsoportnak egységes területe volt és közös nyelvet beszéltek. Később az ó-orosz népcsoportból három rokon népcsoport alakult: az orosz, az ukrán és a bjelorusz. A népcsoportok történelmi fejlődése különbözőképpen alakult. Míg az orosz népcsoport hatalmas központi államot alapított, az ukrán és bjelorusz földek külföldi hódítók uralma alá kerültek. A tizenhatodik században az ukrán területek nagy részét a lengyel főurak foglalták el. Az ukrán nép nem volt hajlandó behódolni a leigázóknak, felszabadító háborút kezdtek, amelynek fő ereje az ukrán parasztság volt. Az 1648—1654-es felszabadító háború élén Bogdán Hmelnyickij, a kiváló államférfiú és hadvezér állt. A nép kívánságára már kezdettől fogva azt tűzte ki célul, hogy létrehozza az ukrán nép újraegyesítését a testvéri orosz néppel egy egységes orosz államban. 1653-ban Oroszország az ukrán nép segítségére sietett, hadat üzent a lengyel hódítóknak. Ezzel meggyorsult Ukrajna felszabadítása, 1654 január 18-án pedig az ukrán képviselők tanácsa egyhangúlag kimondta Ukrajna újraegyesítését Oroszországgal. Ez a nap óriási jelentőségű volt az ukrán nép további fejlődése szempontjából. Ezentúl az orosz néppel együtt sikeresen visszavert minden hódítót és boldog hazát épített magának. Ma az orosz és az ukrán nép a Szovjetunióban élő testvérnépekkel együtt megbonthatatlan barátságban él és sikeresen építi boldog jövőjét, a kommunizmust. 0JRJ A TŰZRE... Néhány nappal ezelőtt Eisenhower elnök beszédet tartott a parlamentben az Egyesült Államok helyzetéről. Szavainak nem csekély hányadát a „belső kommunizmus” elleni új terrormódszerek bejelentésének szentelte. Az elnök nem nagyon válogatott a jelzőkben, így nem csoda, hogy beszédén felbuzdulva szólásra emelkedett Alargaret Chase Smith, Álam állam republikánus szénákra és törvényjavaslatot terjesztett be. Ebben nem kevesebbről van szó, mint arról, hogy „fosszanak meg állampolgárságától minden olyan személyt, aki a kormányzat megdöntésére törekedett". Az emberek azt várták, hogy Eisenhower — aki sok esetben a McCarthy-féle „boszorkányüldözés” megfékezésének szerepében tetszeleg — nyomban lehurrogja ezt a nyíltan fasiszta, otromba javaslatot. De nem ez történt. Eisenhower volt a republikánus szenátornő torzszülött törvénytervezetének legbuzgóbb támogatója. „Az elnök — mutatott rá a „Le Monde’’ című párizsi polgári lap — túltett mindazon, amit a. ..boszorkányüldözés" legelkeseredettebb hívei követelhetnek. Maga McClart hit sem kívánta soha hogy a kommunistákat megfosszák állampolgárságuktól." Eisenhower a besúgók sérthetetlenségének törvénybe iktatása után most erre is vállalkozott ... Aki ezek után mégis kétségbe vonja Eisenhower őszinteségét a mccarthyzmus elleni, harcban, annak az elnök hívei így válaszolnak: „Éppen ezzel akarja megfékezni McCarthiékat. Kutyaharapást szőrivel!" _ Igazán furcsa törekvés. Ez éppen olyan, mintha valaki olajjal akarná elfojtalna a tüzet.