Szabad Föld, 1959. január-június (15. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-18 / 3. szám

TALÁLKOZÓK A főváros mindig tárt ka­pukkal fogadja a vidékről ér­kezőket, s ezért önmagában sem a szenzáció erejével, sem más hatással nem bírt az a tény, hogy karácsony előtt ezrével érkeztek a vidéki lá­togatók. Közöttük azonban hatvanhárom madocsai pa­rasztember — együtt — uta­zott fel, a népfront hívta meg őket, s ez a látogatás bizony már nem azonosítható az ál­talános megszokottal. Ugyanis a madocsaiak nem­csak a város nevezetességeit nézték meg, hanem elsősorban a Gheorghiu-Dej Hajógyárat látogatták meg. Most a héten pedig a madocsaiak hívására a hajógyáriak vendégeskedtek Madocsán. Ők a szövetkezete­ket keresték fel, beszélgettek egyéni gazdákkal, megszem­lélték a tiszteletükre rende­zett borversenyt és a közös vacsorán borospohár koccant a madocsai dolgozó parasztok egészségére, s viszont, a mun­kások egészségére. Hamarosan a paksi dolgo­zó parasztok is ellátogatnak a fővárosba, a kajdacsiak pe­dig Sztálinvárosba mennek — vagyis a Hazafias Népfront kezdeményezésére mindjob­ban sűrűsödnek a munkás­­paraszt találkozók. Milyen könnyű ez manapság, hiszen eltűnt már az az árok, ame­lyet évtizedekkel ezelőtt az urak tudatosan szántottak a munkások és parasztok közé. Bizony, ennek nagyon örül­hetünk, mert ezek a látogatá­sok csak látszólag apró dol­gok. Valójában a népfront ilyen módon is közelebb hoz­za egymáshoz a falu és a vá­ros dolgozóit, segít abban, hogy a munkások és parasztok kicseréljék egymás gondola­tait, elmondják egymásnak, ki hogyan halad a szocializmus építésében, a munkás mit vár­hat a dolgozó paraszttól és ugyanez fordítva. A találkozókon elhangzott beszélgetésekből az tűnik ki, hogy a munkást nagyon is ér­dekli a paraszt ember mun­kája, sorsa és a parasztot is a munkásé. Kézzel foghatóan is megérzik egymásra utaltsá­gukat, s ez a falu, a város, egyszóval egész szocialista társadalmunk építése szem­pontjából roppant fontos erőt jelent. A találkozókban egyben nagyszerűen érvényre jut a Ha­zafias Népfront társadalmi ré­tegeket összefogó szerepe is. Ez szintén nagyjelentőségű do­log, ami még egy ok arra, hogy a találkozók megrende­zése felett örüljünk, s az or­szágos méretekre való kibon­takoztatásához még több si­kert kívánjunk. Komló tíz esztendeje Tíz évvel ezelőtt, 1949-ben kezd­ték meg a mecseki szénmedence kis községének, Komlónak szocia­lista várossá fejlesztését. A Haza­fias Népfront — a város társadal­mi és tömegszervezeteivel közö­sen — ünnepségeket rendez az év­forduló tiszteletére. Kiállításon mutatják be Komló évtizedes fej­lődését, szovjet hősi emlékművet és szobrokat lepleznek le a jubi­leum alkalmából. —---- ~ -----­ij 1°r ° ' ’ ' * . — "Ti Fj ! i Közöljük a heti rádióműsort BBjPjJ # # Szabad Told ~isa mi pwjrjfom sM rJHbfc4 i - a ^ i XV. ÉVFOLYAM, 3. SZÁM. ÁRA: 10 FILLÉR 1959. JANUÁR 18. ESTI BESZÉLGETÉS MOGYORÓDON A VILÁG ELŐREHALADÁSÁRÓL Két közismert és megbecsült mogyoródi gazdával, Kovács Pál­lal és Pásztor Józseffel beszélget­tem a minap. Még a hó, meg a szél sem keserített bennünket a meleg szobában s inkább csak „il­lendőségből” kezdtem el panasz­kodni rájuk, amikor Pásztor Jó­zsefeknél átléptem a küszöböt. — Micsoda idő! — sóhajtoztam, az ablakon át belátszó hófúvások felé mutatva. — Valóságos világ­vége! Az autó, meg az „Antikrisztus” Kovács Pali bácsi, aki melles­leg atyafiságos viszonyban van Pásztorék­kal és most is ezt a ro­koni kapcsolatot ápolgatta a tűz­hely mellett, rögtön helyreigazí­tott: — Nem az! Mert, ha még nem tudná, hát az 1899-ben volt! — Micsoda? — A világvége. Ezen csodálkoznom illett volna, Pali bácsi azonban nem hagyott rá időt, mert emlékeinek nagy és színes guzsalyáról azon nyomban gombolyítani kezdte ezt az 1899- es históriát. — Rémülten jött haza egyik nap szegény édesapám Pestről. „Gyerekek, mondta, jön a világ­vége! Pestre már meg is érke­zett!" Aztán akadozó szavakkal elmondta, hogy az egyik kapu előtt csődület támadt egy furcsa alkalmatosság körül, amelynek elől két kisebb, hátul meg két nagyobb kereke volt és három ember ült e vasból készült ször­nyeteg gyomrában. Kettő csak ült és nézett mindenfelé, a har­madik meg jobbra-balra forgatta azt az ötödik kereket, amely az alkalmatosság belsejében volt, s ha éppen úgy tetszett neki, hát 35 kilométert is száguldhattak egy óra alatt... Hogy ez micsoda, azt bizony ő nem tudja, állítólag va­lami a­u­tó, de akármi legyen is. ..az Antikrisztus kísérti vele a vi­lágot”, mert úgy durrog az az át­kozott, hogy minden lovaskocsi letér a mellékutcákra s a kocsi­sok keresztet vetnek ... — Hát persze, hogy nevettünk ezen, már hogyisne nevettünk volna, mikor azt mondja, hogy durrog, meg hogy a lovaskocsik letérnek a mellékutcákra és a ko­csisok keresztet vetnek ... Cudar egy história! Pásztor József nem nevetett. Azaz, hogy csak mosolyintott egyet-egyet, mint akinek sok mon­danivalója van, ami most, úgy lát­szik, kikívánkozik belőle. — Tudja, ez az autó ... Erről jut eszembe, hogy én huszonöt éven át mindennap gyalog jártam át Fótra dolgozni. Huszonöt évig! Tizenkét kilométert gyalogoltam naponta, hol volt akkor még a busz, amely ma itt áll meg szin­te a konyha ajtaja előtt s éppen hogy csak érte nem megy minden egyes utasnak. Hol voltunk mi akkor és hol vagyunk ma?! Bele­szédül az ember, ha végig gon­dolja ... Pali bácsi rábólintott, s aligha­nem ő is azt tette, amit én, ma­gában azt számolta, hogy Pásztor József gyalogszerrel megjárt 90 ezer kilométeréből kétszer is ki­­tellenék az egyenlítő hossza és még maradna is valami. Az ember elszakadt a földtől Pásztor József tev­ább ber­zélt. — Ma tíz, tizenöt perc ez az út, szinte észre se veszi az ember. A repülő talán egy perc alatt el­suhan felette, utána nézni sincs idő ... Hát nem különös? Nekem negyedszázadon át ez a napi két­szer hat kilométer szinte kitöltöt­te az életemet, órákig jártam és órákat gondolkodtam ... S ma? Szinte pillanatok alatt eljut az ember ilyen távolságokra. — Helyes, nagyon helyes! — ezt Pali bácsi mondta, akiből a repü­lő említése óta látnivalóan kikí­vánkozott már egy újabb törté­net. — Tudjátok, én emlékszem még az öreg kántortanító, Bazsó Flórián szavaira. „Az ember már régtől fogva szeretne repülni — szokta mondogatni. — De meglát­játok, hogy ezt, ezt az egyetlen egyet soha nem fogja megengedni neki az Úristen... Az ember gyarló teremtés, hát a földön a helye!" S lám, hogy mik nem tör­ténnek! Negyven év sem telt el és nem győztem magam hasradobál­­ni a repülőből lövöldöző ember elől. Szegény Bazsó, szegény Ba­zsó Flórián ... é­s Pali bácsi saj­nálkozva ingatta a fejét — hol tart már a világ azóta! Néhány percre csend ült a szo­bára, beszélgetésünk kezdete óta most először, de érteni lehetett a csendből. Az egyszerű lélek adó­zott a modern század csodákat te­remtő, fejlődő tudományának. — És mi újság a gazdaságban? — próbáltam megtörni a csendet s újabb irányt szabni beszélgeté­sünknek is. — Köszönjük, csak dolgozga­tunk. Az ember igyekszik is, küsz­ködik is. — De van is eredménye — mondtam. — Lám, milyen taka­ros kis porta ez is. Szinte kira­katba kínálkozó. Vártam, hogy Pásztor József ar­cán átfusson a gazdaember öröme, de hiába. Könyökölt az asztal szélén, tenyerébe ejtett homlok­kal s csak akkor emelte rám te­kintetét, amikor azt kérdezte: — Tudja, hogy mit kell nekem ezért dolgoznom? Hogy mit tö­röm én a fejem azon, hogy min­denre jusson és még maradjon is? Hogy legyen kenyér, legyen vető­mag és takarmánynak is hely akadjon a magam öt hold föld­jén? Három tehén, egy borjú, meg egy ló várja az istállóban, hogy gondoskodjam róluk! Nem pazarolhatom el őket! Tetszik ezt érteni? Hogyne érteném, de értette ezt a hatvannyolc esztendős Kovács Pál is, aki ezúttal azt mondta: — Nem szabadna nekünk, Jós­ka fiam, tizedennyit sem dolgoz­ni. Nem bizony, ez az igazság. Hej, csak lennék én most har­mincéves! Vélemény az űrrakétáról Odakint elállt a hó, a szél is meglámborodott s a hirtelen le­hulló alkony búcsúzásra intett. Vendéglátóim a kapuig kísértek, de ott még egy kis beszédünk akadt. — Mit gondol — fordult felém Pali bácsi — hol járhat az a ra­kéta — s tekintetével belefúrt az át­hatolhatatlannak tetsző ja­nuári ég végtelen feketeségé­be. — Hol? — s emlékezetemen át­villant a reggeli rádióhír — ti­zenötmillió kilométerre innét... Már a Holdat is messzire elhagy­ta és most a Nap körül kering .. . — Igen, igen, kering a Nap­­ körül... — mondta Pali bácsi,­­ aztán hozzátette: — Nézze, én nem tudom ezt pontosan megér­­jí­teni, meg talán a gondolatomat kifejezni sem. Ez a rakéta pedig igen nagy dolog lehet. Én csak annyit tudok: ha ez csak egy ki­csit is segít abban, hogy ne le­gyen háború, akkor nekem elég is amit tudok róla. Ez a legna­gyobb dolog... Még egyszer kezet fogtunk , míg az autóbuszt vártam, furcsa ötletem támadt. „Vajon mit szól­tak volna azok a szovjet tudó­sok, akik a legmodernebb techni­ka, a bámulatbaejtő pontosság jegyében ezt a rakétát elkészítet­ték ha hallották volna Pali bácsi véleményét világűrt hódító alkotásukról?” Úgy hiszem, helybenhagyó me­leg mosollyal jutalmazták vol­na... Söptei János + KÉPES HÍRADÓ +’ Elkészült és megkezdte működését a könnyűipar első izotóplaborató­­riuma, ahol sugarak segítségével kü­­­lönböző vizsgálatokat végeznek. Külföldre utaznak a kaposvári hűt&* házból a puskavégre került tapsuig*­lesek. Már gyerekzsivajtól hangos az új, emeletes héttantermes békéscsabai iskola, amely több mint másfélmillió forintba került. Gindele Katika eLM) osztályos itt tanulja a betűvetést. Az év kezdetén több szovjet haris­­nyag­y­árban befejezték a gyártás minden folyamatána­­­ gépesítését SZÁNKÓZNI JÓ Mit számít a hideg idő, az a fő, hogy hó legyen és gyorsan repüljön a saán

Next