Szabad Föld, 1959. július-december (15. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-18 / 42. szám

ált világrész mezőgazdasága A TÖRPEBIRTOK SORSA­­ NYUGATON- írta: Erdei Ferenc A természetes birtokaprózódás és a kisárutermelő üzemek ki­szorulása folytán általános ten­dencia a törpeüzemek számának és területének a növekedése vagy stagnálása. Jellegzetesen ilyen folyamat megy végbe az Ameri­kai Egyesült Államok déli álla­maiban, ahol a kisárutermelő farmok területük változása nél­kül is tömegesen az önellátó par­cellás gazdaság szintjére esnek le, mert tőke híján kisárutermelő színvonalukat sem tudják fenn­tartani. Ennek ellenére e parcel­lagazdaságok gazdasági súlya kö­vetkezetesen és gyorsuló ütemben csökken,­­ mint „életképtelen gazdaságok" növekvő arányban a mellékfoglalkozás, a háztáji gaz­daság, a „mellékgazdaság"’, a „lakófarm” szerepét töltik be. Ebben a jellegükben viszont mint félproletár-, vagy proletárparcel­lák a konzerválódás bizonyos je­leit mutatják. Nem sokkal kisebb mértékben érvényesülő tendencia azonban a törpeüzemek lemorzsolódása és megszűnése, teh­át területi sú­lyuk csökkenése sem. Ez egyrészt a koncentráció folyamatának a másik következménye: a kisgaz­daság tönkremegy, a földművelő teljesen feladja kistermelő exisz­­tenciáját és más foglalkozásban vagy tőkés mezőgazdasági üzem­ben keres bérmunkát, rendsze­rint nem a lakóhelyén. Francia­­országban például egy megvizs­gált körzetben 295 kisárutermelő és törpeüzemből rövid idő alatt 103, tehát 35 százalék szűnt meg, s birtokosuk elhagyta a mezőgaz­daságot és a falut. Másrészt azonban céltudatos gazdaságpo­litikai intézkedések is elősegítik ezt­ a so.,k­ama­tot. Két nyugat­európai országban öltött különö­sen határozott jelleget a törpe­üzemek csökkentésére, illetőleg felszámolására irányuló gazda­ságpolitika. A Német Szövetségi Köztársa­ságban a „mezőgazdaság szerke­” Részlet Erdei Ferenc „Mezőgaz­daság és szövetkezet" című könyvé­ből. A­ szövetkezeti gazdálkodás fejlő­dését és helyzetét apró részleteiben felmérő könyvet az Akadémiai Ki­adó jelentette meg. Ara­nyrész vá­szonkötésben „„ Fi­zeti racionalizálásának” nevezett akció keretében (úgynevezett zöld terv) tagosítás, elővásárlási jog, örökösödési korlátozások, hitel­­nyújtás és bizonyos adminisztra­tív szankciók eszközeivel segítik elő a birtokegyesítéseket, tehát az „életképtelen törpeüzemek” megszüntetését. Az akció ered­ményeként a törpeüzemek száma máris meglehetősen visszaesett. Az 1958 évi „zöld jelentés" sze­rint 8 év alatt 140 000 üzem szűnt meg s legnagyobb a csökkenés a 2,5 hektáros üzemek csoportjá­ban. Ebben a kategóriában 86 ezer üzem szűnt meg. A racio­nalizálási akció arra az alapra épül hogy általában a 10 hektár­nál kisebb gazdaságok nem élet­képesek. Svédországban az 1957. évi földreformtörvény a szabad föld­­forgalom alapján irányozza elő a törpe- és kisüzemek egyesítését az állami elővásárlási jog, állami szubvenciók és hitelek, valamint az agitáció eszközeivel. A tör­vény életbeléptetése idején 200 ezret meghaladó 2­10 hektáros gazdaságoknak több mint kéthar­mada küzdött pénzügyi nehézsé­gekkel, ami előmozdította a pénz­ügyileg­­.-a■ alátámasztott akció ha­­­­tékonyságát. Célként a 20 hek­táros üzemnagyság elérését tűz­ték ki, azonban eddig csak a 2, illetőleg 5 hektár alatti birtok­­kategória csökkent. A 2 hektár alatti parcellás gazdaságok szá­ma becslés szerint évente 3000- rel csökken és egészében évente 5000 törpeüzem .­."zűnik meg. Angliában ilyen jellegű szer­vezett akció nincs, azonban az 1958. áprilisi mezőgazdasági ár­­csökkentés különösen érintette a k.-.- és legkisebb üzemeket, oly­annyira, hogy a végrehajtási rendelet külön intézkedéseket is tartalmaz ezek megsegítése ér­dekében. Ezzel kapcsolatban azon­ban az „Economist” hangot adott annak a felfogásnak, hogy ezek az intézkedések nem jelenthetik a kisüzemek mindenáron való fenntartását. A törpeüzemek életképtelensé­­ge mindenesetre akut jelenséggé vált a kapitalizmus mai viszonyai között. A kisárutermelő gazdasá­gok tekintetében még nagyrészt a gyógyítás agrárpolitikai orvossá­gait keresik, a törpeüzemek tekin­tetében azonban már a radikális beavatkozás módszerei kerültek napirendre és valóságos „ellen­­földreform­” bontakozik ki. Az Európai Gazdasági Közös­ség múlt évi stresai konferen­ciáján a „marginális” üzemekből (az életképesség határán levő gazdaságokból) felszabaduló mun­kaerőfel­esleg elhelyezkedéséről tanácskoztak és egyetértettek ab­ban hogy a „birtokviszonyok megjavítását” az ipari fejlődés­sel párhuzamosan kell megolda­ni. A vitában leplezetlenül kifeje­ződött, hogy „az ökonómiai szem­pontból rentábilisan nem hasz­nálható üzemek” problémája a következő évek legnagyobb gondja számukra. Érdemes idéz­ni, hogy milyen érveléssel tá­masztották alá ezt a gazdaságpo­litikát. „Ha meg akarjuk valósí­tani — mondották — az Euró­pai Gazdasági Közösség célkitű­zéseit, vagyis a családi üzem fenntartását — és ezzel a kolhoz­­rendszer elleni harcot is —, ak­kor nem marad más hátra, mint hogy felhasználjuk a kis- és tör­peüzemeket a családi gazdasá­gok gyógyításához, hogy azok, zöldágra vergődhessenek.” Eh­hez az érveléshez nem kell külö­nösebb kommentár, mert elég érthetően kifejezi azt az álláspon­tot, hogy a termelés koncentrálá­sa, szóval nagyüzemi összponto­sítása érdekében feláldozzák a kis- és törpegazdaságokat, sőt egyik-másik országban — első­sorban Svédországban és Nyu­­gat-Németországban — valóságos ellenföldreform-terveket dolgoz­tak ki és azokat következetesen végre is hajtják. Bulgária felszabadulásának 15. évfordulóját ünnepelte azokban a napokban, amikor alkalmam volt megismerkednem a bolgár nép életével, szép és gazdag tájaival. Mély benyomást tett reám a Fe­kete-tenger zöldes-kéken hullám­zó vize, a várnai tengerpart , az „aranyhomok”, az égbe nyúló he­gyek, a Marica völgyének termé­keny síksága, örökre a szívembe zártam a bolgár nép egyszerű fiait, akik szerte az országban olyan nagy-nagy szívélyességgel és barátsággal fogadtak. Megcso­dáltam azt a munkaszorgalmat, amivel a hegyek közé széles be­tonutakat, vízgyűjtő tavakat vará­zsoltak, és gyárakat emeltek a terméketlen karsztvidékeken. Bulgária elmaradott mezőgaz­daságát élenjáró, szocialista me­zőgazdasággá fejlesztette. A múlt­ban a bolgár föld mintegy 12 mil­lió tagra forgácsoltan egymillió 100 ez­er kis­ és középnagyságú birtokra oszlott. Ma a föld ezer — átlagosan 4500 hektár kiterjedésű — termelőszövetkezet birtokában van. Harmincezer traktor, ötezer kombájn, számos munkagép se­gíti a parasztságot. Mindenütt csak tisztelettel tudtam tekinteni a bolgár falvak dolgozóira, akik bátran tértek rá a szövetkezeti útra. S­ néhány év alatt megte­remtették a feltételeit a további boldogulásnak. Hol van már a szegény elmara­dott „sötét Balkán”? Az erdős he­gyek tövében, a völgyekben kul­turált falvak sorakoznak, jól öltö­zött művelt lakóival. Erre csak egyetlen jellemző adatot szeret­nék ide iktatni: a felszabadulás óta 415 ezer új házat építettek a falvakban, vagyis a parasztság egyharmada új, korszerűen épült és felszerelt lakásban él. Számomra a sok élmény közül talán a legnagyobbat a dobrudzsai tájak átalakulása, az itt élő népek boldogulása, fel­­emelkedése jelentette. Amikor Tirnovo gyönyörűséges tájait elhagytuk és közeledtünk Ruszéhoz, nem győztünk csodál­kozni ennek a vidéknek a mező­­gazdasági kultúráján. Zöldség- és gyümölcsligetek, gondozott „bol­gár” kertgazdaságok mindenfelé. Kísérőm, Hrisztov Mikolov új­ságíró, meg is jegyezte, hogy er­ről a tájról származnak azok a bolgár kertészek, akik Magyar­­országon meghonosították a kerti növények termesztését. A megle­petés csak akkor következett, amikor Szilisztrától Tolbuhínba (Dobrics) Dobrudzsa egykori fővá­rosába tartottunk. Végeláthatatlan táblaföldeket jól megmunkált kukorica-, gya­pot-, répatáblákat láttunk. S a földeket bizonyos és szabályos tá­volságokra fiatal erdők és mező­­védő-sávok szelték át. Apró víz­gyűjtő tavak és pompás utak tar­kították az egyhangú tájat. Ehhhez tudni kell a következőket. Dob­rudzsa földje kiváló, csak nagy szárazság pusztított itt évszáza­dokon át. Az éghajlat hasonlít a mi alföldi, hortobágyi tájunkéhoz. Két-három hónapig sincs itt eső. Nem volt erdő, de még fa sem. A víz szinte ismeretlen volt ezen a tájon. Kutakat hiába ástak, mert nem kaptak belőle vizet. A víz, aranyat ért. Talán a múlt nyo­morúsága, meg a víztelenség is hozzájárult, hogy éppen e tájnak a parasztsága lépett legelőbb a szövetkezés útjára. Már tíz évvel ezelőtt megalakították itt a nagy­üzemi, szövetkezeti gazdaságokat. Mára olyan pompás élet bonta­kozott ki, hogy bizony a magyar paraszt is szívesen elfogadhatná. . Miben mutatkozik meg az új élet? Szépek, tiszták, rendezettek a falvak. A régi vályogfalu há­zak helyén téglaépületek, valósá­gos villák, két-három szobás összkomfortos lakások sorakoznak. Minden faluban vil­lany, rádió. Sok házban vízveze­ték. Az utcákon a „török kutak­ból” csapon folyik a víz. Ez a nagy csoda. A kormány 1951-ben határozatot hozott Dobrudzsa vil­lamosítására és vízellátására. Az­óta épültek a vízgyűjtők, a vízve­zetékhálózat. Hogyan? A föld alatt nagyon mélyen valóságos fo­lyók szelik át Dobrudzsát, s ezek a folyók a tengerbe ömlenek. A föld alatti folyók vizét mélyfúrású kutakkal és a tengerparton épült szivattyútelepekkel fogják fel és visszavezetik a földekre, a fal­vakba. Erdősávok és mezővédő-sávok, vízgyűjtők kezdik megváltoztatni a táj levegőjét, éghajlati viszo­nyait. Régen például madarak nemigen tanyáztak erre, most a fiatal erdők az énekes madarak dalaitól hangosak. Korszerűen gazdálkodnak. Be­vezették a nyolcas vetésforgót, az osztott betakarítást, ami azt je­lenti, hogy a kukoricát nem egy időben törik, hanem több sza­kaszban. Ez lehetővé teszi, hogy a vetést idejében elvégezzék. A jobb gazdálkodással egy időben a parasztság jövedelme is jelentő­sen megnőtt. A termelőszövetke­zeti tagok egy-egy munkaegység­re 18—20 levát kapnak. (Egy leva vásárló értéke körülbelül 2 fo­rint — szerk.). Ennek nagy részét természetben kapják, ehhez járul még a háztáji gazdaság jövedel­me. Dobrudzsában Tosevo mellett van Bulgária legnagyobb mező­­gazdasági kutatóintézete. Huszon­nyolc tudományos munkatárs, 600 dolgozó kísérletezik, hogy minél jobb, a tájnak, a földnek megfe­lelő növényfajtákat tenyésszenek ki. Alkalmam volt Dimitr Fedu­­lov tudományos kutatóval elbe­szélgetni, aki szívesen vezetett be a bolgár mezőgazdasági kutatás titkaiba. (Erről az intézetről kü­lön is érdemes írni.) Most csak annyit, hogy kilenc osztály foly­tat kísérleteket, több ezer nö­vényfajtával. Az intézetnek 26 ezer dekár földje van, ebből 5 ezer a kísérleti föld. A nyolcas vetésforgót már az intézet javas­latára vezették be a szövetkeze­tek. Most a szolgum (cirok) meg­honosításán és elterjesztésén fá­radoznak — nem kis sikerrel. Mindez olyan változás, ami szinte mérhetetlen. Gáli Sándor DOBR­UDZSAI TÁJAKON Aratják a rizst Japánban Benki termést ígér a rizs az­ Mién Japánban. Ez a Fiatal japán lány rizst arat Bővítik az iti­tiszál­dályt Csehszlovákiában A csehszlovák kormány jóváhagyta a harmadik ötéves terv víz­­gazdasági építkezéseinek tervét. Az előző 5 éves tervekben a cseh­szlovák népgazdaság elsősorban a vízierőművek építésére fordított nagy figyelmet. Most elhatározták, hogy az 1961-ben kezdődő harma­dik ötéves terv időszakában a vízgazdasági beruházásokat elsősorban az öntözéses gazdálkodásra, a halgazdaság fellendítésére és a lakos­ság jobb vízellátására fordítják. A tervezett beruházásokra kétszer­­akkora összeget irányoztak elő, mint a második ötéves tervben. Kína gyapottermelésben lehagyta az Egyesült Államokat A Kínai Népköztársaság 1958- ban megkétszerezte 1957. évi gya­pottermelését, s így 30 százalékkal túlszárnyalta az Egyesült Államo­kat nemcsak mennyiségben, de termésátlagban is. Kína gyapotter­melése 9 év alatt 7,5-szeresére nőtt, ekkora emelkedéshez az USA-nak 62 évre volt szüksége. A termés ilyen irányú növelését a termesztési módszerekben elért je­lentős fejlődés tette lehetővé. A talajművelés mélységét 10—15 centiről 20—30 centire növelték, a tövek számát hektáronként mint­egy 15 ezerrel emelték és jóval több istállótrágyát használtak fel. A legfontosabb azonban az volt, hogy az előző évihez képest 1958- ban az öntözött gyapot területét kétszeresére emelték. Ezzel a nagyszerű teljesítménnyel Kína 9 évvel előre teljesítette a gyapot­termelési tervfeladatot és a lakos­ság gyapotanyagellátása 30 száza­­­­lékkal növekedett. Fejlesztik a mezőgazdasági gépgyártást Lengyelországban A leng­yel minisztertanács gazdasági bizottsága határozatot hozott a mezőgazdasági gépgyártás fejlesztéséről. A lengyel parasztság 1965- ben három­szorannyi gépet kap majd, mint jelenleg. Nemcsak a gé­pek mennyisége emelkedik azonban, hanem választékuk is bővül. Az említett időszakban H0 új géptípus gyártását vezetik be Lengyel-­­ országban. A fejlesztés természetesen nagyobb beruházásokat is igé­nyel, s így a gazdasági bizottság határozata értelmében 1960-tól 1965- ig erre a célra egymilliárd zlotyt fordítanak.

Next