Szabad Föld, 1961. július-december (17. évfolyam, 27-53. szám)

1961-10-08 / 41. szám

-1­6 Szabadföld Hirek HitekHitek VIRÁGOSKERT A FALU KÖZEPÉN Hidegség központjában a nagy tér közepén gyönyörű virágoskert diszlik, rengeteg petúnia, térdig érő kis kerítéstől körülölelve. Em­beremlékezet óta sártenger volt ezen a helyen ősztől tavaszig, de gyakran még nyáron is. Évtize­dekig kerülgették a kocsik és az emberek a nagy pocsolyás teknőt. Tavasszal aztán elhatározták a KISZ-tagok, hogy betemetik. Csak mosolyogtak, akik hallották. Ám csatlakoztak a munkához a ta­­nácstagok is, s együttes erővel, négy vasárnap betemették a ha­talmas gödröt. Azután virágot ül­tettek rá. Mire kinyílt a petúnia, Hidegség lakóinak háromnegyed része el­kerítette otthon a gazdasági ud­vart a ház melletti udvarrésztől s virágokat ültetett oda. Azt mond­ja Tomasits Péter tanácselnök, hogy jövőre minden ház előtt vi­rág lesz a faluban, az utak mel­lett, végig. Szabó József Ápolónők nem festhetik magu­kat. New Britain (Connecticut) városi kórházának igazgatósága megtiltotta, hogy az ápolónők munkaidőben kifessék magukat. Amikor az ápolónők tiltakozás­képpen kijelentették, hogy­ feltét­lenül nem is mernek többé tükör­be nézni, az igazgatóság rövid úton eltávolította a kórházakból az összes­­ tükröt. Ezer hold szántás — egy géppel. Nagy János és Kovács János, a szolnoki Lenin Tsz traktorosai kedd estig ezer hold földet szán­tottak fel az őszi vetések alá. A két traktoros július 10-e óta két műszakban vezeti az SZ—100-as erőgépet és a napi karbantartá­son kívül javítás nélkül üzemel­tették a traktort. A nap 24 órájá­ból általában 23 órát — egymást váltva — a földeken dolgoztak, ami azt jelenti, hogy középszán­tást számítva naponta 20 holdat forgattak meg. Most úgy tervezik, hogy az esős idő beálltáig műsza­ki hiba nélkül 1500 holdra növe­lik teljesítményüket. EGYVÉGTÉBEN KÉTSZER úszta át a la Manche-csatornát. Az argentí­nai Antonio Albertone különleges távúszási teljesítményt valósított meg: 41 óra és 5 perc alatt megállás nélkül ké­szer úszta át a La Manche-csator­nát. Angliából Franciaországba és vissza. A különleges kitartással bíró távúszó már három ízben úszta át a csatornát,­­­e eddig egyszerre csak egy irányban. Ezenkívül a Parana folyón 257 mérföldet úszott Argentí­nából Uruguayba, három nap és 8 óra alatt. A takarékos nógrádiak. Szep­tember közepén a takarékbetétek összege Nógrádban elérte a 100 millió forintot. 26 kis község dol­gozó parasztjai büszkélkedhetnek félmillión felüli megtakarított pénzzel. Érsekvadk­ert termelő­szövetkezeti községben 1,5 millió, Kazár bányászközségben pedig a kétmilliót is meghaladja a taka­rékbetétek összege. (Tudósítónk­tól) Felsőfokú mezőgazdasági gépész­­technikum. Mezőtúron megnyílt az ország második felsőfokú mezőgazda­sági gépészképző technikuma. Az is­kolán a Tiszántúlról, az Alföldről és az Északi Hegyvidékről érkezett 60 érettségizett fiatal, zömmel termelő­szövetkezeti, állami gazdasági és gép­állomás­ dolgozó, kezdte meg kétéves tanulmányait. Hangos szappan a gyerekeknek ,,Ezzel a szappannal minden gyermek minél többször akar majd mosakodni” — közli a frankfurti őszi vásár egyik hir­detménye. Egy élelmes apa fel­használta a kicsinyek kíváncsi­ságát, hogy rábírja őket a mosa­kodásra: a szappan belsejébe műanyagtartályt helyezett, tett bele néhány szem kavicsot úgy, hogy ha a gyerek kezébe veszi a szappant, az mindjárt ..meg­szólal”. A gyerek szeretné tud­ni mi zörög benne és addig mo­­sakszik, amíg előkerül a zaj oko­zója. Legalábbis ezt reméli a naív apa . .. Új „divat" az USA-ban Egy amerikai gyár apró női revolvert hozott forgalomba. A revolver türkizkék, rózsa­szín és arany színben kapha­tó és még egy apró fényké­pezőgépet is építettek bele. Így a hölgy ruhájához illő revolverrel lelövés előtt még fényképet is készíthet áldo­zatáról. H­irek. BireX BireK Aranyérmes paprikák — halomban Szedik a paprikát a Szentesi Kutató Intézet telepén. Szalva Péter kutató kísérletezte ki ezt a fajtát, amely nemrég öt aranyérmet nyert az erfurti kiállításon Titán, az első magyar gyártmá­nyú traktor. Dr. Horváth Ferenc, a szombathelyi állami levéltár vezetője kutatómunkája során ráakadt az" első magyar gyártmá­nyú traktorra vonatkozó doku­mentumokra. A Titán elnevezésű traktor a Magyar Motor- és Gép­gyár Rt. szombathelyi üzemében készült, amelyet 1913-ban mutat­tak be Szombathelyen. Az első magyar traktorról a Köztelek cí­mű lap külön lenyomata két tel­jes oldalon fényképekkel illusz­­rálva foglalkozik. A Titán a ta­lajviszonyokhoz képest 8—10 eké­vel, 7—11 centi mélyen naponta 20—25 magyar hold felszántását végezhette el. (Tudósítónktól.) Bizományi bolt Balmazújváro­son. Esztendők alatt kialakult szokás Balmazújvároson, hogy a helybeli tsz-ek a szerződéssel le­kötött mennyiségen felüli áruikat a környező városokban és közsé­gekben értékesítik. Ez azonban sok utánjárással, szállítással, költséggel jár. A felesleges ter­mények értékesítésére most új boltot nyitott a balmazújvárosi fész, amely bizományba veszi át a gazdáktól a mezőgazdasági terményeket s fogyasztói áron ér­tékesíti. Segítenek a határőrök is. Tár­sadalmi összefogással bővítik­ a vízvezetékhálózatot Szécsényben. A 700 méter hosszú vízvezeték építési költsége 180 ezer forint. A földmunka, amelyet a lakosság társadalmi munkával végez, 42 ezer 200 forintnyi értékű, 1100 köbméter földet mozgatnak meg. A határmenti község nagy mun­káját segítik a határőrök is, akik 150 méter hosszú árok ásását vé­gezték el. A vízvezeték meghosz­­szabbításával Szécsény nagy része jó ivóvízhez jut. (Tudósítónktól.) A Pénzügyminisztérium tájékoztatója a bortermés bejelentéséről Az utóbbi években sokan lép­tek be termelőszövetkezetekbe, akik még nem tudják, hogy új helyzetükben hogyan történik a bortermés bejelentése, a borfor­galmi adó kivetése, s milyen ked­vezményekre jogosultak a terme­lők. Ezért az Országos Pénzügy­őri Parancsnokság közreműködé­sével segíteni kívánunk ezen. Az alábbiakban közöljük az ide­vonatkozó tudnivalókat. Minden bortermelő köteles a szüret befejezését követő hat napon belül — a területileg illetékes pénzügyőri sza­kasznál — a termett must mennyisé­gét bejelenteni. A bejelentést az er­re a célra készült nyomtatvány fel­­használásával kell megtenni, s azon a termett must mennyiségén kívül fel kell tüntetni a bejelentés idejében készenlétben levő óbor és a készítő­iért törköly bor mennyiségét is. A bejelentés elküldése előtt eladott, elfogy­asztott, elajándékozott, állami pincegazdaságnak átadott, értékesített mustot (bort) szintén be kell jelente­ni. Törkölyön történő erjesztés esetén a kádakban elhelyezett szőlőcefre mennyiséget ugyancsak be kell jelen­teni. Bejelentést kell tennie annak is, akinek nincs szőlőterülete, de vásárolt, vagy egyéb címen megszerzett szőlő­ből mustot készít, valamint annak is, aki saját termésű, vagy vásárolt gyü­mölcsből gyümölcsbort állít elő. A bejelentőlapon fel kell tüntetni a bor (must) tárolási helyét is. A tároló­­hely megváltozását 24 órával előbb az illetékes pénzügyi szakasznál ugyan­csak be kell jelenteni. A községi taná­csoknál és a pénzügyőri szakaszoknál a bejelentéshez szükséges nyomtat­vány minden termelő rendelkezésére­ áll. A megfelelően kitöltött bejelentő­lapot a pénzügyőri szakasznál kell be­­n­.v ujvanj azeiunycseo, vagy posta ui­­jau. ttejverintolap manyavan más ír­ás­cén bejelentés is elfogadhato, ha az a szükséges összes adatot tartalmazza. láa a szúrt must, illetve a bor táro­lása nem a termőterületen történik, akkor a bejelentést a tárolásra illeté­kes szakasznál kell megtenni. Rész­letekben történő szüretelés esetén az egyes részszüreti eredményeket kü­­lön-külön bejelentőlapon kell a rész­szüret befejezését követő 6 napon be­lül be­jelenteni. A mezőgazdasági termelőszövetkeze­tek és termelőszövetkezeti csoportok tagjaik számára munkaegységenként legfeljebb fél liter bort oszthatnak ki kedvezményes adótétel mellett. A ked­vezményes adótételű bormennyiség azonban személyenként a 200 litert nem haladhatja meg. A 200 literes fel­ső határon belül kedvezményes adóval számolják el a munkán alapuló egyéb jövedelemrészesedést (például pré­mium), amelyet a termelőszövetkezet természetben ad ki. A termelőszövetkezetek és termelő­szövetkezeti csoportok háztáji szőlővel rendelkező tagjait a háztáji szőlőn ter­mett borból kedvezmény-kiegészítés illeti meg abban az esetben, ha a ter­melőszövetkezettől (csoporttól) munka­egységre, vagy munkán alapuló egyéb jövedelemrészesedés keretében kapott bor együttes mennyisége nem éri el a 200 litert. A termelőszövetkezettől (cso­porttól) kapott és kedvezményesen el­számolt bor, valamint a háztáji szőlőn termett borból igénybevehető kedvez­mény-kiegészítés összes mennyisége — a családtagokat is figyelembe véve — nem haladhatja meg egy termelőszö­vetkezeti (csoport-) tag esetében csa­ládonként a 300 liter, két vagy több tag esetében a 400 litert. Az egyénileg dolgozó termelőt érv gazdasági évben 180 liter bor után, 16 éven felüli, önálló keresettel nem rendelkező családtagjait pedig egyen­ként 50 liter bor után illeti meg adó­kedvezmény. A kedvezményesen el­fogyasztható bor mennyisége azonban a 300 litert nem haladhatja meg. A kedvezményes adótétel literenként 1 fillér. A termésbejelentés elmulasztása a kedvezmény megvonásával jár. Ezen­kívül a mulasztó termelő ellen pénz­ügyi szabálysértés címén eljárást indí­tanak. A kedvezmény megvonásával büntetik és ezen felül pénzbírságol­ják azt a termelőt is, aki termését részben, vagy egészben elrejti, vagy az adózás alól egyéb módon elvonja. A mustot vagy újbort függetlenül at­tól, hogy a keverés készletfelvétel előtt, vagy azután történik, csak elő­zetes bejelentés és pénzügyőri ellen­őrzés mellett szabad óborral össze­keverni. . A készletfelvétel ellen a helyszínen előadható, vagy 24 órán belül az ille­tékes pénzügyőri szakaszon írásban benyújtható panasznak van helye. Részletesebb felvilágosítást a szóbeli érdeklődőknek a pénzügyőri szaka­szok szívesen adnak. SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront falusi hetilapja Főszerkesztő Szentkirályi János Szerkesztőség: Budapest Vili . Rökk Szilárd utca • Telefon 138—821. 343—100 Kiadta a Hírlapkiadó Vállalat Budapest Vili Blaha Lujza tér 1—L. Telefon 343-100. 142—220 Felelős kiadó Csollány Ferenc Előállnia: Szikra Lapnyomda Budapest. Tenceztt a Magyar Posta Előfizethető a nelvi pool a hivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra­é rt Ki ölte meg Napóleont ? Egy svéd orvos laboratóriumi vizs­gálat alá vetette Napóleon egy meg­maradt hajtincsét megállapította, hogy az nagymennyiségű arzént tar­talmaz. Ezek alapján feltehető, hogy Napóleont arzénnal megölték. Teljes bizonyosságot azonban kizárólag Na­póleon földi maradványainak meg­vizsgálásával lehetne szerezni. Kérdés, hogy a svéd orvos felfedezése elegen­dő súllyal bír-e ahhoz, hogy Napó­leonnak a párizsi Invalidusok templo­mában levő sírhelyét megbolygassák. Különleges készítmények. A A Fertődi Kutató Intézet kísér­leti gazdaságának konzervüzemé­ben különleges szörpöket, dzse­meket és savanyúságokat, továb­bá sokféle befőttet készítenek. Szörpöt például szamócából és fe­kete ribizliből is csinálnak. Az immár világhírű kis üzem leg­újabb terméke a feketeribizlie­­dzsem, amit Magyarországon más konzervgyár nem készít még. En­nek jórészét Angliába exportál­ják. Harmadik éve szállítanak Angliának tartósított csemege­­kukoricát is. Kedvelt exportcikk Nyugat-Európa részére az olajos pa­prika is. (Tudósítónktól.) Tsz-klub Kisújszálláson, Kisúj­szállás négy termelőszövetkezete: a Búzakalász, az Ady, a Kinizsi és a Dózsa tsz közös termelőszö­vetkezeti klubot hoz létre, a Bú­zakalász Tsz művelődési házában. A klubot a tsz-ek közösen tartják fenn a kulturális alapból. A négy gazdaság színjátszó-, tánc- és énekcsoportjából központi együt­test alakítanak. Vigyázz a tűzzel! Hujber Pál nyugdíjas isz­­tag szeles időben könnyen gyűlő anyagból készült szín mellett burgonyaszárat ége­tett. A szél az izzó szárat a szín tetejére vitte. A lángok rövid idő alatt továbbterjed­tek és a Veszprém megyei Jásd község 11 lakójának, összesen mintegy negyedmil­­­­lió forintos kárt okoztak. IMI. OKTÓBER­R. Mamra utcapuatat találtak Váraszón. A Herzs megyei Váraszó község hatá­rában homokbányászás közben ma­mutcsontokat, agyarat és fogakat ta­láltak. A leletekből a szakemberek arra következtetnek, hogy a jégkor­szakban élt ősállat fiatal lehetett, mert egy-egy fogának súlya „csak” négy kilogramm. Nahát! Nagymaroson, ahol a Duná­ra talán a legszebb a kilátás, ahol a komp szeli át a vizet, van az Utasellátónak egy csi­nos kis vendéglője. A csinos kis vendéglőhöz csinos kis terasz is tartozik, amely affé­le előkertnek, vagy kisebb kerthelyiségnek is mondható. A csinos kis teraszon, ahol olyan jólesik az árnyékban elfogyasztott habzó sör, sár­gára festett asztalok, takaros székek várják a gyönyörű tájak turista-vándorát. A szomjas turista a sárga asz­talra helyezi a blokkra vál­tott habzó sört, ropogtatja hozzá a friss sóskiflit. Mikor már felfrissül, fészkelődni, mocorogni kezd önkényt­ele­jt­ül is. Még arra is várako­zik, hogy a székét a tűző nap elöl egy kicsikét tovább tolja. És ekkor éri a meglepetés. Lánccsörgést hall. Észreveszi, hogy a szék az asztalhoz van láncolva. Va­jon miért, tűnődik rajta. És ekkor gondol életében arra, hogy a vendéglőkből széket is lehet lopni. Legalább én erre gondoltam. Sietve fölkeltem, hogy hirtelen el ne hatalma­sodjék rajtam a székgyűjtés mániája . . . • Cs. o. ©*®Tó~Lo!fd£ A heti totófordulóban 18 darab teli­­találatos szelvény akadt. Nyeremé­nyük: 17 099 forint. Tizenegy találatot 372-en, 10 találatot 3374-en értek el. Az előbbiek 827, az utóbbiak 105 forintot kapnak. A nyertes szelvény: 1, 1, x, 1, 1, 1, 2, 1, 2, 1, x.★ A 39. Játékhétre 4 158 988 lottószel­vény érkezett be, öttalálatos szelvény nem volt. A négytalálatos szelvények száma 30, nyereményük egyenként 103 974 forint. A háromtalálatos szel­vények száma 3037, nyereményük 513 forint. Kéttalálatos szelvény 89 952 volt, nyereményük 17,30 forint. A nyertes számok: 18, 42, 62, 69, 71. AT -et pihenhet, szórakozhat, ott hitelakcióban is vásárolható! TÖBB , lehet hűtőszekrény TM ISSzáá&! WYKW A HÁZTARTÁS ÖRÖME!

Next