Szabad Föld, 1968. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)
1968-04-21 / 16. szám
o NEM VOLT KÖNNYŰ Mit jelent 14 esztendőn át egy nagy állami gazdaságot vezetni, a holtpontról az élvonalba juttatni, aggódva lesni a meteorológiai jelzéseket, küzdeni növény- és állatbetegségekkel, érvényt szerezni a fontos rendeleteknek? Ezt csak az tudja igazán, aki végigcsinálta. Zámbó István, a Bihari Állami Gazdaság igazgatója tudja. Most itt ülünk barátságos irodájában egy nehéz, faragott íróasztal előtt, és múltról meg jelenről beszélgetünk. — Nem volt könnyű, de igen szép tizennégy esztendő volt, ha nyugdíjas leszek, megírom — Vallja csendesen. Negyvenöt év körüli, erősen kopaszodó, sápadt arcú, élénkkék szemű ember. Lassan, megfontoltan beszél, s néhány perc múlva kibontakozik előttünk az 1954-es esztendő, amikor Zámbó István — a gróf Andrássy egykori cselédjének fia — új igazgatónak érkezett a most nyolcezer holdas gazdaságba. Milyen állapotok fogadták! Hol volt akkor még ez az irodát körülölelő park, ápolt sétányaival és padjaival, amelyen most oly jólesően pihen szemünk, ha kitekintünk az ablakon. Az irodát egy elhanyagolt szobácska jelentette, viharvert asztallal és szerény fekhellyel felszerelve, a mindenkori igazgató számára. — Az első este én is itt aludtam. Alig hogy lefeküdtem, dörömböltek az ajtón. Egy fiatal munkás állt előttem, és kétségbeesve kérte, hogy azonnal menjek vele és teremtsek rendet a munkásszálláson. Nagy sietségemben a sötétben egy vizesgödörbe estem, és nyakig sárosan jelentem meg a rendbontók előtt. Csaknem így zuhant bele a gazdasági gondokba is. Azt ugyan sejtette, hogy nem lesz könnyű dolga, de amit itt tapasztalt, az minden képzeletet felülmúlt íme néhány adat az akkori gazdálkodás színvonaláról. Holdanként két mázsa kukorica termett, az egy tehéntől kifejt tej nem haladta meg az évi 1700 litert. — Mi volt a legelső tennivalójuk? — A munkatársak kiválogatása. Ezt azóta is munkám egyik legfontosabb részének tekintem — válaszolja. — Arra törekedtem és törekszem ezután is, hogy a brigádvezetők helyi emberekből és ezek gyermekeiből kerüljenek ki. Sok tehetséges emberünk van. Ezekkel kezdettől fogva úgy foglalkoztam, hogy a kisebb megbízatások útján, fokozatosan jussanak el a brigádvezetői szintig, s közben végezzék el a közép- vagy felsőfokú technikumot. Szakmérnököket részben szintén ösztöndíjasainkból, részben a hozzánk került gyakornokokból nevelünk ki. Elsősorban ennek a tervszerű vezetőképzésnek köszönhető, hogy néhány év múltán gyökeresen megváltozott a gazdaság arculata. A nehezen művelhető területeket gyümölcsössel és erdőkkel telepítették be, az eddig csak savanyú füvet termő réteken halastavakat létesítettek. Ám legbüszkébbek a gazdaság fő termelési ágára, a sertéstenyésztésre és a hizlalásra. Nyolc-tízezer sertést tenyésztenek, hizlalnak itt évente, csaknem teljesen exportra. De ez a telep nemcsak büszkesége, hanem pályája egyik legnagyobb szomorúságának okozója is volt. — Olyan szerencsétlenségre, mint az volt, még nem is emlékszem. 1963-ban beütött a sertéspestis, és kétezer sertés elpusztult. Hogy én akkor mit éltem át, az elmondhatatlan — ennyi év után is megborzongatja az átélt izgalom. Bizony nem volt könnyű felkapaszkodni az élüzem címig, s néhány terméseredményben elérni a világszínvonalat. Mert a holdankénti 14 mázsás hal, a 24 mázsás búza (6—8 aranykoronás földeken), a négy kiló takarmányból előállított egy kiló sertéshús már világszínvonal. Állandó kezdeményezőként tartják őket számon, az új módszerek és eljárások első alkalmazóinak, akik mindig valami új dolgon törik a fejüket, akik mindig elismerést vívnak ki maguknak. Itt arattak például két éve egy tábla földről két termést (búza után kukoricát), s tavaly egy 62 holdas földdarabról holdanként 48 mázsa búzát. S az oly sok időn át ráfizetéses gazdaság az elmúlt évben 6 millió forint nyereséggel zárt. — Véleménye szerint, minek köszönhető a szép eredmény? — Természetesen az embereknek, a szocialista brigádoknak és a szakembereknek. Olyan szép emberi tulajdonságok fejlődtek ki bennük, amelyek megkönnyítették és eredményessé tették a vezetés munkáját. — Melyek ezek a tulajdonságok? — Mi összeállítottuk a vezetés alapnormáit, s igyekszünk ehhez tartani magunkat, s megköveteljük nemcsak a mérnököktől, hanem a brigádvezetőktől is. Melyek ezek? Elengedhetetlen, hogy alkotóan tudják elemezni munkaterületüket, felismerjék az ellentmondásokat, differenciálják ezeket, s bátran cselekedjenek. Fel kell tudni mérniük saját területükön a tartalékokat, s mozgósítani azok hasznosítására. Bízni az emberekben, példát mutatni igazmondásban, becsületességben, felelősségvállalásban, s bátran bevallani saját hibánkat, mert csak az a vezető képes fejlődésre, aki saját munkáját is kritikusan tudja szemlélni. - Felettesei viszont elmondották, hogy a nenei mindennapi eredmények elérésében a legnagyobb szerepe Zámbó Istvánnak van. Napi 16 órát dolgozik, nyári csúcsidőben ennél is többet. Egyetlen szórakozása az újságolvasás. Az esti órákat is lefoglalja kandidátusi disszertációjának készítése. Nem kivételes ember, mégcsak nem is ritka vezetőtípus, de rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, amelyeket felettesei és beosztottai nagyra értékelnek. Egyenes jelleme, lényeget látó értelme, határozottsága, szakértelme, amellyel elképzeléseit megvalósítja, elismerést vívtak ki számára mindazok előtt, akik ismerik. Rapai Piroska 11 s Flash, a riporter, és Manu halászgazda alkonyattájt ért partot a szigeten... A „Fekete dagály” nem kegyelmezett az ártatlan madaraknak. _ . ■ L o uj üli ^ Ül LU ilij Kíváncsian követték a nyomokat. Flash és társa visszafogta lélegze- I tét... Am jaj...________________I SzABADICÉP 1968. ÁPRILIS 21. Tavasz a hegyoldalon A gyerekeknél nem várja jobban senki a jó időt. Ez a kisfiú összeköti a kellemest a hasznossal (Berendi Ferenc felvétele.)