Szabad Föld, 1970. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1970-08-23 / 34. szám
------fi -----------------------------------------------------------------------------------------SZABAD FÖLD------------------------------------------- -------------------- 1970. AUGUSZTUS 23. — Ezt a márványkockás házat, amelyben meganynyi országos napi- és hetilap-szerkesztőséggel a Hírlapkiadó Vállalat is működik, először bélyegen láttam. Sőt! A homlokzatán neon-újságcímes épület valahol két forintomat is őriz. Egykor a „Szabad Nép székház” felépítésére ennyit tudtam jószerivel előcsalni diákzsebemből, nem is sejtve, hogy a Blaha Lujza téri „bélyegház” évtizedekig a munkahelyem lesz. A gyűjtés után nem sokkal, ugyanis, mint kezdő hírlapíró átléptem az „újsággyár” küszöbét. Azon nyomban leckét is kaptam a ház egyik íratlan törvényéről. Az első emeleti szedőteremben ezt zúgták kórusban a nyomdászok: — Kalap! Kalap! Megszeppenve lekaptam fejfedőmet, mire jóakarattal megintettek: — Ebben a házban kalap nélkül illik járni! Az olvasók szolgálata Ahogy most Csollány Ferenc elvtárs, a Hírlapkiadó Vállalat igazgatója elém teríti a kiadó üzemi adatait, az egykori történet jut eszembe: le a kalapot! Egy olyan „szellemi nagyüzem” munkása vagyok, amely az újságírókkal együtt, országosan ezernél több embert foglalkoztat, majdnem félmilliárdos az évi pénzforgalma. A hazai újságok egyharmadának gondozója és kiadója a Hírlapkiadó Vállalat. Évente 37 ezer tonna papírt használ el a sajtókiadás országosan is legnagyobb kolosszusa. Miközben beszélgetünk, Csollány elvtárs egy pirosfedelű könyvben lapozgat. Ebben őrzik a Szabad Föld terjesztési adatait. A számok egy régi beszélgetés emlékét idézik fel az igazgatóban: — Még az ötvenes években, a Szabad Föld akkori főszerkesztőjétől, Fehér Lajos elvtárstól egyszer megkérdeztem, hogy mennyi a szerkesztőségi telefonjának a házi száma? Kicsit meglepődve közölte, hogy háromszázhetvennégy. A tréfás bevezető után elmondtam, hogy akkor nem lesz nehéz megjegyezni a példányszámot sem, mivel pontosan háromszázhetvennégyezer Szabad Földet nyomtattunk azon a héten. Abban az időben kezdett felfutni a lappéldányszám. Mennyi volt a csúcs? Várj csak... itt van! Az ötvenes évek közepén elértük, egyszeri megjelenésben a négyszázkilencvenötezres példányszámot. — Mi a Hírlapkiadó feladata? — Az olvasók szolgálata! A kérdésemre ilyen tömör választ kaptam. A végeredményt tekintve, valóban ez a lényeg. Az újságírók szerkesztik, írják a lapokat, a Hírlapkiadó pedig kinyomatja, összecsomagoltatja és a posta közreműködésével eladja, forgalmazza a szellemi portékát. Ezután pedig gazdálkodik az újság és más kiadvány eladásából befolyt pénzzel; bérezi, étkezteti, üdülteti a dolgozóit, a szerkesztőségeket ellátja, felszereli a lapkészítéshez szükséges technikai és irodai eszközökkel. Szívvel dolgozni A Hírlapkiadó egy sa-**játos arculatú vállalat, amely az ipar (a nyomda) és az újságírói munka között foglal helyet, a zaz közvetíti az olvasókhoz a társadalmi, gazdasági, kulturális élet híreit, állást foglal, bírál, elemez. A vállalat lapterjesztői számtalan foglalkozási körből gyúrják össze a szakismereteiket. Sokszor a lapterjesztő egyszerre politikus, közgazdász, nyomdász, vagy esetenként ötletekkel szolgál a szerkesztésnek is. Vegyük például a vállalat terjesztési főosztályát, amelynek Vas Henrikné a vezetője. Sok éves megfigyelésem alapján állíthatom, hogy ezen az osztályon nem elég csak hivatalnok ésszel és szívvel dolgozni. Gyakran voltam olyan beszélgetés résztvevője, vagy tanúja, amikor a terjesztési szakember bekopogtatott a szerkesztő ajtaján és az olvasó véleményét , összegezve elmondta, hogy a lap színessége, tartalmassága, külalakja milyen tekintetben szorul javításra, tökéletesítésre. Ha nem kapós a lap és valahol csökken a példányszám, akkor a terjesztő rögtön nyugtalan. Kutatja a csökkenés okát, javasol, szervez, ötletekkel áll elő, közvéleményt, piacot kutat, terveket készít lapterjesztési szempontból,az olvasótól témát „szállít” az újságnak. Egy-egy új lap bölcsőjét a lapkiadási szakemberek éppen olyan buzgalommal, szeretettel, izgalommal és nem kevesebb aggodalommal ringatják, mint az érdekelt szerkesztők, újságírók. A Hírlapkiadó vállalaihoz hűségesen ragaszkodó, törzsgárdatagok, akik zömmel egy egész életre hivatásul választották a lapterjesztés, lapkiadás sokoldalú, változatos munkáját. A „melléküzemág" Pénzben mernék fogadni, hogy a terjesztési szakemberek, vagy a lapelőállítási osztály dolgozói — Puskás Ferenc osztályvezetővel az élen — még e cikknél"sem tagadják meg önmagukat és kérdezve olvassák: színes-e, érdekes-e, kell-e az olvasónak? A lapelőállításiak voltaképpen olyan nyomdai szakemberek, akik a kiadó szemszögéből mérlegelnek mindent. Noha a Szikra Lapnyomdára nem panaszkodhatunk, a lapelőállításiak mégis felülvizsgálják, „meózzák” a nyomtatás, az újságkép, a színnyomás, a díszítés minőségét. Ritka az a szerkesztő, aki nélkülük valamilyen nagyobbszabású nyomdai ügyben szívesen bocsátkozik tárgyalásokba. Újabban a hirdetési osztály is jóval rangosabb helyre került a korábbinál, a vállalaton belül. A reklámért pénzt kapunk, ezt a „meléküzemági” tevékenységet a lapírás őskora óta űzik az újságok. Tehát szót, dicséretet érdemel ez az osztály is, amelynek munkája szinte mindenki számára érdekes. Till Imre főkönyvelőnk például — ezt „négyszemközt” mondjuk kedves olvasóinknak — a hirdetési pénzbevétel iránt sosem lankadó érdeklődést tanúsít, az újságírók pedig de sokszor vadásznak témára, főleg az apróhirdetési rovatban ! Persze voltaképpen azért itt is az olvasó nyer a legtöbbet. Az utóbbi években már aggódni kezdtünk, amikor megemelték a papír-, a nyomda- és a postaköltségeket. Szorongtunk, hátha ezután majd üresebb lesz a Hírlapkiadó páncélszekrénye. Az aggodalmaskodókban még az a gondolat is felmerült, hogy az esetleges soványabb anyagi lehetőségek miatt a Hírlapkiadó munkaügyi és személyzeti osztálya ezután majdnem nagyon válogathat az újságírói, a kiadói, vagy a kisegítő szakalkalmazotti munkákra jelentkezők között. Egy időben tréfásáló szólás-mondás keletkezett, miszerint könnyebb egy lapfőszerkesztőt találni, mint egy kiadói írógépjavítót, villanyszerelőt, takarítónőt, festőt, lakatost, anyagbeszerzőt, telefonkezelőt, hivatalsegédet, rendészt, gépkocsivezetőt, gépírónőt, asztalost, gondnokot, segédmunkást. Túl a tréfán való igaz, az imént felsoroltak, — a név nélküli lapkészítők — nélkül bizony megbénulna a szerkesztőségi és a kiadói munka. Tisztes nyereséggel A pénzügyi aggodalmak szerencsére nem váltak valóra, ami aztán azzal az eredménnyel járt, hogy a Hírlapkiadó vezetőinek, pénzügyi szakembereinek és közgazdászainak tekintélye jócskán megemelkedett házon belül... és talán kívül is — tegyük hozzá: jogosan. Ma is tisztes nyereséggel „termelünk”, mint régen. Ámde, ha nyereségről van szó, mint az igazgatók általában, Csollány elvtárs is rögtön óvatos lesz. Vigyázat! Itt főként arról van szó, hogy a vállalati nyereségből elsősorban az olvasók részesülnek. Ha több a pénzünk, akkor jobb, szebb, technikailag korszerűbb lapokat kapnak, emellett a lapírás munkafeltételeinek javításával, korszerűsítésével az újságok tartalma is gazdagabb, frissebb, az élethez közelállóbb lesz. Az olvasótart el bennünket, a kedves olvasó érérteke az első. Aztán következünk mi, a Hírlapkiadó Vállalat — kereken! — száz különféle lapot előállító újságkészítői, az ezres létszámú „hírlapkiadós” gárda. Száz lap — és ezzel százféle gond birtokosa is a Hírlapkiadó Vállalat központja. Az újságból minden olvasó előtt ismert név mögött (a Szabad Földben is hétről hétre olvasható: „Felelős kiadó: Csollány Ferenc”) öt és félszáz ember, a Hírlapkiadó Valamennyi nem hírlapíró foglalkozású dolgozója sorakozik fel és fáradozik azon, hogy az összes lap és kiadvány időben eljusson az olvasóhoz. A vállalat az elkövetkezendő tizenöt esztendőre már kidolgozta a lapterjesztési tennivalókat, ebben a Szabad Föld előkelő helyen szerepel. Ezzel elkezdjük a második negyedszázadot is! Akkor hát ennek küszöbén éljünk az alkalommal! Lapunk, a Szabad Föld kiadásáért és odaadó terjesztéséért, a Szabad Föld olvasóinak hűséges szolgálatáért, a Hírlapkiadó Vállalat minden dolgozójának köszönetet mondunk! Griff Sándor MÉJ ® * SL !! •• •? ^ 9 • Jj „ Miért koszontjuk VÁLLALATOK, INTÉZMÉNYEK, KISIPARI ÉS MEZŐGAZDASÁGI TERMELŐSZÖVETKEZETEK! Az 1970. évre is folyamatosan vállaljuk az ország egész területén a VILLAMOS BERENDEZÉSEKNEk az 1/1963. (VII. 5.) BM rendelet 116. §-ában előírt TŰZRENDÉSZET!, valamint az ABEO 8111 és MSZ 172. 26. pontjában előírt ÉRINTÉSVÉDELMI FELÜLVIZSGÁLATÁT Folyamatos megbízás esetén árengedményt adunk. PEST MEGYEI VILLANYSZERELŐ VÁLLALAT BUDAPEST XI., BOCSKAI ÚT 14. TELEFON: 453-583. Ügyintéző: Wesselyné. mssmmmmns. Irta: FEHÉR KLÁRA, Zeneszerző: VUJICSICS TIHAMÉR Operatőr: FORGÁCS OTTÓ Dalszövegek: FEHÉR KLÁRA és BRAND ISTVÁN Főszereplők: Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Drahota Andrea, Kiss Manyi, Venczel Vera, Paudits Béla Szélesvásznú, szinkronizált szovjet film FILMBEMUTATÓK AUGUSZTUS 27-i Svéd filmdráma írta és rendezte*14. INGMAR BERGMAN Főszereplők: INGRID THULIN GUNNAR BJORNSTRAND Csak 18 éven felülieknek