Szabad Föld, 1973. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)

1973-09-16 / 37. szám

1973. SZEPTEMBER 16. Hetenként ötször nyerhetünk „Ezen a napon született... ma kétszáz éve mutatták be .. Hetenként öten örvendezhet­nek a Ki nyer ma? kérdéseinek megfejtésén , és örvendezhet­nek a nemes zene barátai, szó­szólói ennek a nagyszerű pro­pagandának. Czigány György ötlete nyomán 1969. március 3-án csendült fel először a mű­sor jól ismert szignálja, azóta túljutottak az ezredik adáson. S mert valóban játék, mert sen­­ki sem akarta még talárba öl­töztetni, tudományossá tenni, ma is eleven, friss, akár az el­ső hetekben volt. Sokan érdeklődtek már arról, kik állítják össze a kérdéseket? A közismert műsorvezetőket dr. Steinert Ágota és Virányi Gábor „táplálja” adatokkal, a kérdéseket Földes Imre zenetör­ténész fogalmazza. Vele beszél­gettünk néhány „műhelytitok­ról”. — Adatgyűjtő szenvedélyem még főiskolás koromban kezdő­dött, amikor a Fülesnek fel­ajánlottam zenei fejtörő naptár rendszeres összeállítását. Az év minden napjáról felfektettem egy-egy kartont, amelyen a sze­mélyekre, művekre vonatko­zó fontos adatokat rögzítettem. Emlékszem, hogy már közel­jártam december 31-éhez, s egy októberi naphoz még min­dig semmit sem sikerült talál­nom. Ezt az üres helyet az­tán csak sok utánjárásal tud­tam betölteni. A laikus azt gon­dolná, hogy a kigyűjtés csupán idő kérdése, hiszen a lexikonok mindent készen kínálnak. Egy­­egy művész születésének, halá­lának évszámában azonban gyakran tapasztalható eltérés, a lexikonok egymásnak ellent­mondanak. Ennek oka egyebek között, hogy Itália különböző részein például más-más idő­számítás volt érvényben. De a régi orosz naptár szerint fel­jegyzett adatok sem használha­tók bizonyos korrekciók nélkül. Találomra kiválasztunk egy kartont. Augusztus 30-a, Rózsa­nap. A lapon (évszámmal) a kö­vetkezők olvashatók: Ruther­ford, Bach Parasztkantáta be­mutató, Pollack Mihály. — Mit lehet ezekből kérdezni? — Kiindulhatunk a Rózsa névből: Schubert-dal, Rózsalo­vag, Rosinák — operákból stb. Ez a könnyebb. A nehezebb: Rutherford fizikus volt, nekünk kell kapcsolatba hoznunk a ze­nével. Azt kérdezzük például: ismer-e természettudományos képzettségű zeneszerzőt? (Bo­­rogyin), vagy olyat, akinek az apja volt a tudományok embe­re? (Händel) Számos változat lehetséges tehát, a zeneirodalom egészét tekintve pedig végtelen a sor. (Arról nem is szólva, hogy az általam megírt kérdé­seket még a műsorvezetők is tetszésük s lélektani érzékük szerint változtathatják.) Négy és fél év, nagyjából számítva majdnem hétezer, mindig új kérdés. — Fárasztó? — Néha éreztem már: kime­rültem, nincs tovább. Aztán persze eszembe jut valami más és nem hagy nyugodni. Sok­szor hívatlanul is motosz­­kálnak-zsonganak bennem a kérdés-változatok. A kartontár adatai is frissülnek, bővülnek. A gyűjtésben leghűségesebb se­gítőm a feleségem, aki talán nálam is nagyobb szenvedély­­lyel és örömmel fedezi fel a leg­rejtettebb neveket, évszámokat. Még beszélgetünk, amikor kintről, a nyitott ablakon be­hallatszik a játékra hívó jel. „Ki nyer ma?” — kérdezi a be­mondó. Nyugodtan válaszolhat­juk rá: mindenki, aki tíz perc­re odafigyel. Simon Emil Rekordidő alatt, társadalmi összefogással építették fel az öt és félmillió forint értékű, 90 személyes új óvodát Pilivörösváron ÚGY KEZDŐDIK MINDEN... Sokan látták a múlt héten a Velünk kezdődik minden című tévéfilmet. És kevesen olvasták a róla szóló kritikát. Én egy­­kettőt átböngésztem. Csak a lé­nyeget ragadom ki: igazán mai... telitalálat... a mai fia­talok egy típusát rajzolja meg, egy életérzést ábrázol. Az idő valóban nagyon is mai: autóstop, Balaton, kem­ping, egy fiú megismerkedik egy lánnyal, faggatására se árul­ja el, hogy kicsoda, végül kibö­ki, hogy újságárus, és gyűlöli a jómódban, kispolgáriasan élő embereket, aztán átcsap az ál­forradalmi filozófiába, abba, hogy csak a mának kell élni, a holnap nem érdekes. A normá­lisan gondolkodó lány megpró­bálja józan gondolkodásra bír­ni, és bár nem sikerül, azért annak rendje és módja szerint beleszeret. De aztán kiderül, hogy a kis­­polgáriság, a takarékosság, a ja­vak megszerzése ellen lázadozó ifjúnak vezérigazgató a papája, külkereskedő a mamája, és ő maga is boldogan élvezi az apu­ka autóját, pénzét. Minden együtt lenne ahhoz, hogy „ha a vége jó, minden jó”. Hiszen a fiú kedveli a lányt, a mama is megbékélt vele, mert lám nem tudta, hogy az Anti gazdag, mégis beleszeretett. De a boldog befejezés elmarad, Anna meg­csalva érzi magát, és kiszáll az autóból, hogy soha többé felé­jük se menjen. Ahogy az ember nézd a fil­met, valóban mainak tartja. Ez az Anti teljesen mai, az apja is, a Balaton is, az autó is. De ezt az alapszituációt mi, idősebbek, mintha már láttuk volna. Mikor is? Valamikor a régi idők mo­zijában. Például a Meseautóban, meg a hasonlókban. Amikor a vezérigazgató vagy a királyfi ál­ruhába öltözve próbára teszi az imádott lányt, vajon akkor is szeretné, ha sofőr vagy újságki­hordó lenne? És csodák csodá­ja, mindig szerette. Legfeljebb az utolsó előtti jelenetben szo­morodott el, mert azt hitte, hogy a királyfi gúnyt űzött be­lőle. De aztán — csodák csodá­ja — mindig kiderült, hogy a férfi komolyan gondolta, és a nézők könnyes szemmel, de megkönnyebbülve mentek ki a moziból. Én a tévé előtt nem köny­­nyeztem, mert Anna mégiscsak más, szocialista szemléletű lány: nem bocsátotta meg Antinak, hogy gazdag a fiú. A kapitalista idők szegény lánya alázatos volt." Annyira, hogy még azt is megbocsátotta, ha udvarlója ki­rálynak adta ki magát, aztán ki­derült, hogy esztergályos, vagy urasági inas. Anna másmilyen lány. Azt még elnézi Antinak, hogy jól szituált. De azt, hogy hangoztatott elvei ellenére ki­csit élvezi is az autót, a jómó­dot, azt már nem. És még milyen, most már tényleg mai gondolatokat szül a Velünk kezdődik minden? Azt, hogy még nagyon sokat kellene írni, beszélni és filmez­ni arról, mi a kispolgári felfo­gás, a kispolgári életmód. Mert ha csak azzal ábrázoljuk, hogy valakinek van valamije: nyara­lója, autója, vitorlása, ízléses bútora, és ezzel érzékeltetjük kispolgáriasságát, akkor csak oda jutunk el, hogy rendszerint mihez vezet a kispolgári gon­dolkodásmód. Persze, egy filmtől nem vár­hatjuk, hogy olyan legyen, mint egy mindent megfontoló, a téma minden oldalát megvilágító ve­zércikk, vagy katedráról el­hangzó előadás. Hát még, hogy „szájba rágjon” mindent. De azért a filmnek is van közvéle­ményformáló hatása (és szerel­me), tehát nem mindegy, hogy a helyes ideológiát miként építi be a képsorokba és a párbeszédek­be. Aztán: a mai fiatalok típusa-e Anti? Tudom, merészség ezt né­hány sorban, tapasztalataim tel­jes felsorakoztatása nélkül meg­kérdőjelezni, de megkísérlem. A fiatalok fele falun él. Közöttük még hasonló sem nagyon akad. Viszont városon és falun nagyon sok fiatallal találkoztam, akik lázadoznak — teljes joggal — a kispolgári gondolkodású fel­nőttek életmódja ellen. Az egész KISZ szinte kivétel nélkül ilyen mentalitású fiatalokból áll. És vannak — sajnos — olyan ifjak is, akik álforradalmi nézeteket vallanak, mindent másképp csi­nálnának, még azt is, ami jó. Nekik már az is kispolgár, aki mosakszik, vagy politikai oldal­ról, aki azt hirdeti, hogy a szo­cializmus az emberi jólét meg­teremtéséért van, már most is, amikor csak épül és nem telje­sedett be. Sőt, tovább megyek: akadnak az utóbbiak közül olyanok, akik lelkük mélyén nem ilyenek, de a „társaság kedvéért”, a többiek barátságá­ra tartva, együtt kiáltanak ve­lük. De a „magányos farkas” An­tikból, akik szüleik ellen, min­den kispolgári megnyilvánulás ellen szenvedélyesen hazugul zúgolódva élik a maguk kelle­mes, langyosvíz-világát, aligha van annyi, hogy típusnak mond­hatnánk őket. A film legigazibb mai típusá­nak én Annát tudom elfogadni. Már csak azért is, mert a fia­talok legjellegzetesebb, legálta­lánosabb tulajdonságát testesí­ti meg: azt, hogy gyűlölik a ha­zugságot. Nem azért vetettem papírra ezeket a sorokat, mert a Velünk kezdődik minden­t teljesen rossz filmnek tartom. Csak úgy vélem, minden azzal kezdődik, hogy a helyére kell tenni min­dent, amit a tévében látunk. Végső soron az a vélemé­nyem, hogy Gál Albert alkotása kiemelkedik a limonádék, gyen­ge krimik, a félelmetesen unal­mas „mai” és „modern” filmek áradatából. De azt, hogy maisá­gában telitalálat, mégsem mon­danám róla. Mert az olyan, mintha valaki a négyszáz forin­tot fizető háromtalálatos lottó­­szelvényt akkora diadalmas örömmel lobogtatná, mint a kétmilliót érő ötöst. E. Gy. SZABAD FÖLD .

Next