Szabad Föld, 1973. július-december (29. évfolyam, 26-52. szám)
1973-09-16 / 37. szám
1973. SZEPTEMBER 16. Hetenként ötször nyerhetünk „Ezen a napon született... ma kétszáz éve mutatták be .. Hetenként öten örvendezhetnek a Ki nyer ma? kérdéseinek megfejtésén , és örvendezhetnek a nemes zene barátai, szószólói ennek a nagyszerű propagandának. Czigány György ötlete nyomán 1969. március 3-án csendült fel először a műsor jól ismert szignálja, azóta túljutottak az ezredik adáson. S mert valóban játék, mert senki sem akarta még talárba öltöztetni, tudományossá tenni, ma is eleven, friss, akár az első hetekben volt. Sokan érdeklődtek már arról, kik állítják össze a kérdéseket? A közismert műsorvezetőket dr. Steinert Ágota és Virányi Gábor „táplálja” adatokkal, a kérdéseket Földes Imre zenetörténész fogalmazza. Vele beszélgettünk néhány „műhelytitokról”. — Adatgyűjtő szenvedélyem még főiskolás koromban kezdődött, amikor a Fülesnek felajánlottam zenei fejtörő naptár rendszeres összeállítását. Az év minden napjáról felfektettem egy-egy kartont, amelyen a személyekre, művekre vonatkozó fontos adatokat rögzítettem. Emlékszem, hogy már közeljártam december 31-éhez, s egy októberi naphoz még mindig semmit sem sikerült találnom. Ezt az üres helyet aztán csak sok utánjárásal tudtam betölteni. A laikus azt gondolná, hogy a kigyűjtés csupán idő kérdése, hiszen a lexikonok mindent készen kínálnak. Egyegy művész születésének, halálának évszámában azonban gyakran tapasztalható eltérés, a lexikonok egymásnak ellentmondanak. Ennek oka egyebek között, hogy Itália különböző részein például más-más időszámítás volt érvényben. De a régi orosz naptár szerint feljegyzett adatok sem használhatók bizonyos korrekciók nélkül. Találomra kiválasztunk egy kartont. Augusztus 30-a, Rózsanap. A lapon (évszámmal) a következők olvashatók: Rutherford, Bach Parasztkantáta bemutató, Pollack Mihály. — Mit lehet ezekből kérdezni? — Kiindulhatunk a Rózsa névből: Schubert-dal, Rózsalovag, Rosinák — operákból stb. Ez a könnyebb. A nehezebb: Rutherford fizikus volt, nekünk kell kapcsolatba hoznunk a zenével. Azt kérdezzük például: ismer-e természettudományos képzettségű zeneszerzőt? (Borogyin), vagy olyat, akinek az apja volt a tudományok embere? (Händel) Számos változat lehetséges tehát, a zeneirodalom egészét tekintve pedig végtelen a sor. (Arról nem is szólva, hogy az általam megírt kérdéseket még a műsorvezetők is tetszésük s lélektani érzékük szerint változtathatják.) Négy és fél év, nagyjából számítva majdnem hétezer, mindig új kérdés. — Fárasztó? — Néha éreztem már: kimerültem, nincs tovább. Aztán persze eszembe jut valami más és nem hagy nyugodni. Sokszor hívatlanul is motoszkálnak-zsonganak bennem a kérdés-változatok. A kartontár adatai is frissülnek, bővülnek. A gyűjtésben leghűségesebb segítőm a feleségem, aki talán nálam is nagyobb szenvedélylyel és örömmel fedezi fel a legrejtettebb neveket, évszámokat. Még beszélgetünk, amikor kintről, a nyitott ablakon behallatszik a játékra hívó jel. „Ki nyer ma?” — kérdezi a bemondó. Nyugodtan válaszolhatjuk rá: mindenki, aki tíz percre odafigyel. Simon Emil Rekordidő alatt, társadalmi összefogással építették fel az öt és félmillió forint értékű, 90 személyes új óvodát Pilivörösváron ÚGY KEZDŐDIK MINDEN... Sokan látták a múlt héten a Velünk kezdődik minden című tévéfilmet. És kevesen olvasták a róla szóló kritikát. Én egykettőt átböngésztem. Csak a lényeget ragadom ki: igazán mai... telitalálat... a mai fiatalok egy típusát rajzolja meg, egy életérzést ábrázol. Az idő valóban nagyon is mai: autóstop, Balaton, kemping, egy fiú megismerkedik egy lánnyal, faggatására se árulja el, hogy kicsoda, végül kiböki, hogy újságárus, és gyűlöli a jómódban, kispolgáriasan élő embereket, aztán átcsap az álforradalmi filozófiába, abba, hogy csak a mának kell élni, a holnap nem érdekes. A normálisan gondolkodó lány megpróbálja józan gondolkodásra bírni, és bár nem sikerül, azért annak rendje és módja szerint beleszeret. De aztán kiderül, hogy a kispolgáriság, a takarékosság, a javak megszerzése ellen lázadozó ifjúnak vezérigazgató a papája, külkereskedő a mamája, és ő maga is boldogan élvezi az apuka autóját, pénzét. Minden együtt lenne ahhoz, hogy „ha a vége jó, minden jó”. Hiszen a fiú kedveli a lányt, a mama is megbékélt vele, mert lám nem tudta, hogy az Anti gazdag, mégis beleszeretett. De a boldog befejezés elmarad, Anna megcsalva érzi magát, és kiszáll az autóból, hogy soha többé feléjük se menjen. Ahogy az ember nézd a filmet, valóban mainak tartja. Ez az Anti teljesen mai, az apja is, a Balaton is, az autó is. De ezt az alapszituációt mi, idősebbek, mintha már láttuk volna. Mikor is? Valamikor a régi idők mozijában. Például a Meseautóban, meg a hasonlókban. Amikor a vezérigazgató vagy a királyfi álruhába öltözve próbára teszi az imádott lányt, vajon akkor is szeretné, ha sofőr vagy újságkihordó lenne? És csodák csodája, mindig szerette. Legfeljebb az utolsó előtti jelenetben szomorodott el, mert azt hitte, hogy a királyfi gúnyt űzött belőle. De aztán — csodák csodája — mindig kiderült, hogy a férfi komolyan gondolta, és a nézők könnyes szemmel, de megkönnyebbülve mentek ki a moziból. Én a tévé előtt nem könynyeztem, mert Anna mégiscsak más, szocialista szemléletű lány: nem bocsátotta meg Antinak, hogy gazdag a fiú. A kapitalista idők szegény lánya alázatos volt." Annyira, hogy még azt is megbocsátotta, ha udvarlója királynak adta ki magát, aztán kiderült, hogy esztergályos, vagy urasági inas. Anna másmilyen lány. Azt még elnézi Antinak, hogy jól szituált. De azt, hogy hangoztatott elvei ellenére kicsit élvezi is az autót, a jómódot, azt már nem. És még milyen, most már tényleg mai gondolatokat szül a Velünk kezdődik minden? Azt, hogy még nagyon sokat kellene írni, beszélni és filmezni arról, mi a kispolgári felfogás, a kispolgári életmód. Mert ha csak azzal ábrázoljuk, hogy valakinek van valamije: nyaralója, autója, vitorlása, ízléses bútora, és ezzel érzékeltetjük kispolgáriasságát, akkor csak oda jutunk el, hogy rendszerint mihez vezet a kispolgári gondolkodásmód. Persze, egy filmtől nem várhatjuk, hogy olyan legyen, mint egy mindent megfontoló, a téma minden oldalát megvilágító vezércikk, vagy katedráról elhangzó előadás. Hát még, hogy „szájba rágjon” mindent. De azért a filmnek is van közvéleményformáló hatása (és szerelme), tehát nem mindegy, hogy a helyes ideológiát miként építi be a képsorokba és a párbeszédekbe. Aztán: a mai fiatalok típusa-e Anti? Tudom, merészség ezt néhány sorban, tapasztalataim teljes felsorakoztatása nélkül megkérdőjelezni, de megkísérlem. A fiatalok fele falun él. Közöttük még hasonló sem nagyon akad. Viszont városon és falun nagyon sok fiatallal találkoztam, akik lázadoznak — teljes joggal — a kispolgári gondolkodású felnőttek életmódja ellen. Az egész KISZ szinte kivétel nélkül ilyen mentalitású fiatalokból áll. És vannak — sajnos — olyan ifjak is, akik álforradalmi nézeteket vallanak, mindent másképp csinálnának, még azt is, ami jó. Nekik már az is kispolgár, aki mosakszik, vagy politikai oldalról, aki azt hirdeti, hogy a szocializmus az emberi jólét megteremtéséért van, már most is, amikor csak épül és nem teljesedett be. Sőt, tovább megyek: akadnak az utóbbiak közül olyanok, akik lelkük mélyén nem ilyenek, de a „társaság kedvéért”, a többiek barátságára tartva, együtt kiáltanak velük. De a „magányos farkas” Antikból, akik szüleik ellen, minden kispolgári megnyilvánulás ellen szenvedélyesen hazugul zúgolódva élik a maguk kellemes, langyosvíz-világát, aligha van annyi, hogy típusnak mondhatnánk őket. A film legigazibb mai típusának én Annát tudom elfogadni. Már csak azért is, mert a fiatalok legjellegzetesebb, legáltalánosabb tulajdonságát testesíti meg: azt, hogy gyűlölik a hazugságot. Nem azért vetettem papírra ezeket a sorokat, mert a Velünk kezdődik mindent teljesen rossz filmnek tartom. Csak úgy vélem, minden azzal kezdődik, hogy a helyére kell tenni mindent, amit a tévében látunk. Végső soron az a véleményem, hogy Gál Albert alkotása kiemelkedik a limonádék, gyenge krimik, a félelmetesen unalmas „mai” és „modern” filmek áradatából. De azt, hogy maiságában telitalálat, mégsem mondanám róla. Mert az olyan, mintha valaki a négyszáz forintot fizető háromtalálatos lottószelvényt akkora diadalmas örömmel lobogtatná, mint a kétmilliót érő ötöst. E. Gy. SZABAD FÖLD .