Szabad Föld, 1974. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)
1974-04-28 / 17. szám
12 SZABAD FÖLD Könyvet a pusztai diákoknak! Az év első napjaiban adtunk utoljára hírt a Szabad Föld akciójának eseményeiről. Akkor arról számoltunk be, hogy ünnepélyesen átadtuk rendeltetésének az olvasóink áldozatkészségéből létesített 40 000 forint értékű, összesen 1417 kötetes mintakönyvtárat a biharkeresztesi általános iskolai diákotthon növendékeinek Azóta kivirult már a tavasz, az általános iskolai diákotthonok tanulói országszerte örömmel olvassák azt a több mint tizenegyezer kötet könyvet, amely akciónk révén jutott könyvespolcaikra. Mi történt január óta? Változatlanul tapasztaljuk olvasóink figyelmét és áldozatkészségét e jó ügy iránt. Helyszűke miatt ez alkalommal nem térünk ki minden olyan megnyilvánulásra, amely ezt igazolja. Kiemeljük azonban a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete szerkesztőségünkhöz intézett levelét. .. Elnökségünk legutóbbi ülésén foglalkozott a Szabad Föld szerkesztősége által szervezett kulturális akcióval. Elnökségünk elismeréssel látja azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a szerkesztőség a könyvet a pusztai diákoknak akció keretében tesz. Határozatot hozott elnökségünk arra vonatkozóan, hogy ezen akciót az 1974. évi kulturális alapunk terhére soron kívüli támogatással segíti 10 000 forinttal...” Megható levelet intézett szerkesztőségünkhöz ebben az ügyben egy 79 éves, nyugdíjas asszony, özvegy Androvics Jánosné, Keszthely, Széchenyi u. 7. szám alatti lakos. Levelében gonddal őrzött, értékes tartalmú művekből álló 96 kötetes könyvtárát ajánlotta föl akciónk céljaira. Ámbár nem könyvadományokat gyűjtünk, hisz az lehetetlenné tenné a megfelelő összetételű könyvtár kialakítását, nem mentünk el szó nélkül a néni nemes szívű gesztusa mellett. Két munkatársunk Keszthelyen jártában felkereste őt, szakszerűen becsomagolta a kis könyvtárat, és postára adta azt a kisteleki Karikás Frigyes általános és középiskolai diákotthon címére. Reméljük, a diákotthon lakói azóta is haszonnal forgatják a becses adományt. Mert hogy örömmel fogadták, arról könyvtárosuk levele számolt be egyebek között a következő szavakkal: „A küldött könyvek közül igen sok kötelező, illetve ajánlott jellegű, s azokból eddig hiányaink voltak ... Kollégiumunk diáksága kevés kivétellel tanyai iskolákból jött, így a könyvek valóban tanyai diákok kezébe jutottak, ígérjük, hogy ezekre a könyvekre mindennél jobban fogunk vigyázni.” Korábban hírt adtunk már arról, hogy a Szakszervezetek Győr megyei Tanácsának Könyvtára fölös példányaiból több száz kötetet fölajánlott akciónk céljaira. A részleges teljesítésről szóló első hír: A koroncó-zöldmajori általános iskolai diákotthon könyvtárába 100 kötetet juttattak el. A kiskönyvtárat a koroncói pedagógusok által választott művekből állították össze. Változatlan buzgalommal segítik akciónkat a szocialista brigádok. Sok brigád azóta is, hogy pénzadományával járult hozzá a diákotthonok könyvtárainak kiegészítéséhez, illetve megteremtéséhez, levélben tájékoztat bennünket munkájáról. A Posta Központi Műszaki Hivatal Vörös Október szocialista brigádjának vezetője, Bálint Ferenc, egyebek között még közös tevékenységük nehézségeiről is számot ad: ......Folyamatos munkánk miatt — éjjel, nappal, vasárnap — közös programot nem könnyű szervezni és lebonyolítani. Brigádunk 1973-ban a sporttevékenységgel adós maradt. Erre 1974-ben gondunk lesz majd. Sakk és asztalitenisz házi bajnokságot tervezünk ... Két-három beadott, illetve elfogadott újításunk van évente, amit rendszerint meg is valósít a kétkét újító... 1973-as évi munkánk mégis csak a szocialista címhez volt elég, a dobogóra ezúttal mások álltak fel. Gratulálunk hozzá, de jó lesz kapaszkodniok...” És utóíratként fűzte leveléhez, hogy kéri, küldjünk 10 darab átutalási postautalványt, mellyel újabb adományaikat juttathatják el az akcióhoz. És az időszak figyelemre méltó eseményei között említhetjük meg, hogy az ügyvédi kamarák egész sora nyújtott anyagi támogatást újabb könyvbeszerzésekhez. A következő adományok érkeztek betétszámlánkra legutóbbi híradásunk óta: MEDOSZ Elnökség Budapest 10 000 Ft; Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei Bizottsága 2637 Ft; Debreceni Ügyvédi Kamara 2000 Ft; Fogyasztási Szövetkezetek Tolna megyei Szövetsége, Szekszárd 1000 Ft; Egri Ügyvédi Kamara 1000 Ft; Békéscsabai Ügyvédi Kamara 1000 Ft; Zalaegerszegi Ügyvédi Kamara 500 Ft; Veszprémi Ügyvédi Kamara 500 Ft; Nyíregyházi Ügyvédi Kamara 500 Ft; Chinoin Gyógyszerárugyár, Bánki Donát szocialista brigádja, Budapest 20 kötet könyv és 220 forint; Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Tudományos Könyvtár Zrínyi szocialista brigádja, Budapest 350 Ft; Győri Ügyvédi Kamara 300 Ft; Volán 1. sz. Vállalat „Varga Katalin” szocialista brigád, Budapest 200 Ft; Fővárosi Autótaxi Vállalat „Ifjúság” brigád 80 Ft. Akciónkat tovább folytatjuk. Hozzájárulásokat a Hírlapkiadó Vállalat MNB 215-11 505 elszámolási betétszámlájára lehet beküldeni (Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Postai irányítószám: 1959). Kérjük, hogy a feladott összeg rendeltetéseként írják rá a feladóvevényre akciónk nevét: „Könyvet a pusztai diákoknak!”. Bajor Nagy Ernő Ötvös Lajos: JULI... J ulit abban a fából ácsolt fogadóban ismertem meg, mely a falun túl rejtőzött, az út mentén. Kopár kis mezőség választotta el tőle, háta mögött meg az erdő kezdődött már, ha jól emlékszem, tölgyerdő. Állhatott volna ez a fogadó egy francia falu közelében is a mellékúton, és élhetett volna Juli is ott. Vagy egy London körzeti kis település határában, ott még a leginkább, mert ott gyakorta nagy-nagy köd terjeng, éppúgy mint itt is, amikor ideértem. Csakhogy a köd ott természetes, itt meg véletlen volt. Akárcsak ez a furcsa lány. Pedig Juli nem is volt furcsa, csak épp nem olyan, mint a többség. A fogadó különben üres volt, mert a falusiak vasárnap látogattak, s az arra guruló autósok közül sem vette mindenki észre azt a rozsdás, kis sárga táblát, melyen ez állt megkopott, fekete betűkkel: „Magány fogadó.” S egy nyíl, mely az erdő felé mutatott. Itt szálltam meg én is egy napon, mert nem volt vonatcsatlakozásom. Bérelhettem volna szobát valamelyik falusi házban is, de rövid időre jobbnak éreztem itt a helyet. Meg eléggé fiatal voltam hozzá, hogy tessen ez a nagy önállóság, fogadóban bérelni szobát Hát még a neve: „Magány fogadó.” S habár nem vágytam magányosságra, arra azért nem gondoltam, hogy épp itt találkozom majd össze a világgal, hogy itt tanulok meg igazán vágyakozni, itt tanulom meg, hogy nem minden az enyém, mert az ember fiatalon hajlamos ezt hinni, sőt egyesek még később is. Hogy milyen boldog érzés vágyni valamire vagy valakire, még akkor is, ha nem érhetjük el, de azt hisszük, hogy talán elérhetjük. Van aki úgy véli, hogy nem mindennapi nők csak idegenben élnek, vagy ha mégis ott él a közelében, akkor nem ismeri fel vagy másnak ismeri meg, így például Julit is sokkal inkább máshová helyezné a köznapi képzelet, mint egy kis faluba, s még ott, máshol is valami finomabb negyedbe. Eszébe sem jut az átlagembernek, hogy kiragadja Julit az egyik megszokott skatulyából, amelyikben a nőket elraktározza, és meglássa, hogy Juli nem falusi nő, nem városi nő, nem magyar nő vagy olasz nő, hanem egyfajta nő, a ritkábbak, a más égtájra képzeltek közül. És ezért is nem vágyakozik rá. Mert aki a szomszédságában él, arra nem vágyni akar, hanem azt meg szeretné kapni, azért nem sóvárogni szeret, hanem azt el kívánja nyerni, mint természetes jussát. Ezen éppen reggeliztem, magányosan a Magány-fogadóban. Nagy köd volt kint, az út sem látszott, csak oldalt a fák, azok is olyan elmosódottan. S akkor nyílt az ajtó, belépett ez a lány, egy demizsonnal a kezében. Borért jött, de azért a fajta borért, amelyért úgy kellett lemennie a pincébe a fogadósnőnek, hogy a hordóból fejtse. Le is ment, én meg ott álltam a pultnál, mert még egy szeletke vajas kenyeret kértem. S most kettesben maradtam ezzel a lánnyal, egy méter, ha elválasztott tőle. Hosszú haja volt, hátul kis kontyban, feszülő, fehéres bőre, tompán vöröslő, sima szája és zárt nyakú ruhája. A ruha valamivel a térde alá ért, onnan meg halványbarna flórharisnya futott a sötétbarna, fűzős cipőbe, mely csak úgy ragyogott a pasztától. Nem mertem nyíltan ránézni, épp csak a szemem sarkából, de mégis észrevettem, milyen hosszú, szép vonalú a lába, milyen formás a keze. S fekete szempillája is olyan hosszú, hogy beárnyékolja nyílt, csaknem kihívó tekintetét, mely mintha ellentétben állt volna madonnás arcával. Én csak bámultam oldalvást, mert ő nem is látszott észrevenni engem. Úgy bámultam, hogy a vajas kenyér 'is megállt' a kezemben, talán az is őt nézte. S egyszer csak felém fordult, s megkérdezte halk, természetes hangon, de egyáltalán nem egy falusi lány durcás kihívásával: — Miért néz úgy? Kihűl a vajas kenyere ! És elmosolyodott kissé. Én városi ruhában jöttem ide, nyakkendővel, reggel pedig jól megmosakodtam, s meg is fésülködtem. Szép az nem voltam, de mint a gyereknek, sima a bőröm és piros az arcom. Rendes, tiszta fiúcskának tűnhettem, mert ő idősebb lehetett nálam. Zavaromban leharaptam egy darabot a kenyérből, s hangosat nyeltem. De mert most szembe fordult velem, és közelről láttam szájának tompa vörösét, egészen tágra nyílt szemem és még jobban elpirosodtam. — Úgy néz, mintha nem látott volna még lányt — csodálkozott el ő maga is. Néztem, néztem, és egyáltalán nem olyan udvariasan szökött ki a számon: — Lehet Ez a válasz talán tetszett neki, mert elfordította kicsit a fejét s lehunyta a pilláját. Mindenesetre nem úgy reagált a szavamra, ahogy azt az előírások megszabják: tetszik, és akkor elmosolyodik, nem tetszik, s akkor durcásan elhúzza a száját. Nem, ez egy másfajta lány volt. És azt is éreztem, ha tetszett a válaszom, az nem is annyira a tartalmáért, hanem inkább azért az önkéntelen, fiatalos őszinteségért, amit kiérzett belőle, ő már nyilván férfiakhoz volt szokva, akik tudják, hogy kell egy lánnyal beszélni, sőt azt látta rajtam, hogy én nem tudom. Különösen, mikor mosoly jelent meg arcomon, vagy nem is mosoly, hanem valami eltitkolt örömféle. Ugyan minek örültem? Ezt meg is kérdezte : — Mire gondol most? Elkomolyodtam. Nem szóltam semmit. De ő újra feltette a kérdést. — Azt nem mondhatom meg — feleltem halk, de mégis férfias hangon. Látta, hogy még afféle kamaszból kibújó fiúval van dolga. Körülnézett s így szólt: — Nem hallja senki. Csak mi vagyunk itt. És ezzel azt sugallta, hogy kettőnket már olyan egynek érez, kívül meg a világot, a többieket, akik most nincsenek jelen. Egymás előtt meg nem lehet titkunk. S talán az adott bátorságot a válaszra, hogy egyszeribe én is így éreztem, és én is körüljártattam a pillantásom, hogy valóban nem hallja-e senki, amit mondok. — Hát hogy milyen jó lenne megeső- Felelevenedik a régmúlt Keszthelyen megnyitották a „major múzeumot”. Magyarország mezőgazdasági jellegű kiállításainak ez az egyik legjelentősebbike. A XVIII. század végén Magyarország mezőgazdaságának nemzetközi szerepe a csúcspontjára jutott, mai kifejezéssel élve exporttevékenységünk felélénkült, a termények külföldi értékesítése sokszorosa volt az ötven év előttinek. A nagybirtokos osztály kénytelen volt belátni, hogy a termelést korszerűsíteni kell, így aztán 1797-ben Festetics György gróf Keszthelyen megalapította a világ első felsőfokú mezőgazdasági tanintézetét, a Georgikont. A Georgikon gerincét az elméleti intézet, azaz az iskolaépület képezte. 1789-ben földművesiskolát nyitottak, 1804-től pedig megindult az uradalmi ügyvédek és jogtanácsosok (!) képzése az úgynevezett Pristaldeumban. 1806-ban kezdődött az erdészek, vadászok, kertészek felsőfokú tanítása, 1807- ben ménesmester és lovász szak, 1808-ban pedig gazdaaszszony, mérnök, építész fakultás indult a Georgikonban. 1819, azaz Festetics György halála után az utódok hozzá nem értése és érdektelensége miatt a Georgikon színvonala esett, 1848-ban pedig a hallgatók nemzetőrnek álltak, a Georgikon bezárta kapuit... A Georgikon épületcsoportja a már említett iskolából, a magtárból, az istállókból és a zsellérlakásokból állott. Ezek a XVIII—XIX. században épültek. A helyreállítás munkáit a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium, a Mezőgazdasági Múzeum és a keszthelyi egyetem vállalta, az Országos Műemléki Felügyelőség tervei alapján. A közelmúltban a magtárat nyitották meg. Mind a négy szintjén kiállítások láthatók. A magtár L-alakú épület. Rövidebb szára nyitott, az ott épült színben gőztraktor és eke (valószínűleg az egyetlen Európában) foglal helyet. B. B. FERGETEG (Locher Angéla rajza) 197 Fazekasmúzeum Vásári Magyarország legnagyobb és legjelentősebb fazekasipari központja Hódmezővásárhelyen volt. Még a századforduló idején mintegy négyszáz műhelyben készítették a háztartásokban használatos cserépedényeket Három városrész — Tabán, Csúcs, Újváros — fazekasai versengtek egymással ez idő tájt: ki tud szebb formájú és díszítésű edényeket készíteni. Szinte fél ország piacaira szállították áruinkat az itt dolgozó mesterek. Mindez már a múlté, mert a gyáripar fejlődésével gyorsan hanyatlásnak indult ez az ősi iparág. A legutóbbi időben már csak két fazekasműhelyt tartottak számon a városban. Egyet Újvároson, a másikat Csúcsban. Az utóbbiban Vékony Sándor, a