Szabad Föld, 1974. január-június (30. évfolyam, 1-26. szám)

1974-04-14 / 15. szám

1974. ÁPRILIS 14. A Fehér Gyöngy Néhány napos korukban még nem fehérek. Csupasz kis testek egy csomóban, megbújva a fész­kük mélyén. Annyira egy cso­móban, hogy még a lélegzésük is egyetlen lüktetés, mintha a 7—8 újszülött egyetlen állatka lenne. De aztán különválnak, kinyí­lik a szemük és kifehérednek. Néhány hetes korukban már úgy ragyog a szőrük, mint a gyöngy. Mindegyik egy-egy Fehér Gyöngy. Mintegy 80—90 ezer van be­lőlük a Bikali Állami Gazdaság­ban — Európa legnagyobb nyúl­­tenyésztő telepén. Én csak húsvéti nyuszik után kutattam, nem gondoltam, hogy népgazdaságunk egyik jelentős kezdeményezésére találok. Növekvő érdeklődés A nyúltenyésztés világszerte előretörőben van. Az egyre ke­vesebb és ezért egyre drágább borjúhús pótlásául a fiatal nyúl­­hús iránt növekszik az érdeklő­dés. Európában, különösen Olaszországban terjed a fogyasz­tása. Nálunk a háztáji gazda­ságokban régóta folyik hagyo­mányos nyúltenyésztés. A nö­vekvő igények azonban szüksé­gessé teszik a nagyüzemi te­nyésztést, hizlalást, elsősorban exportot. Ennek révén ugyanis népgazdaságunk jelentős devi­zabevételre számíthat. Csakhogy a nagyüzemi nyúl­tenyésztés útjai-módjai még meglehetősen járatlanok. Nem­csak nálunk, a világon másutt is. Mindenütt kísérleteznek a megfelelő ketrecrendszer, épü­letforma, tartástechnológia ki­alakításával. A nyúl igen gyor­san szaporodó, de naponkénti figyelmet, gondozást kívánó ál­lat, ugyanakkor igen kényes, a betegséget nem bírja, könnyen elpusztul. Franciaországban a nagyüzemi nyúltenyésztő tele­pek kialakítása főleg munkaerő­problémák miatt akadozik. Ang­liában egyetlen járványos fertő­zés az ország nyúltenyésztő te­lepeit elnéptelenítette. Nem csoda, ha nálunk se nagyon akadt vállalkozó nagyüzemi tar­tásra. Jelenleg a Környei Álla­mi Gazdaság mellett csak a bi­­kak­ban vállalkoztak rá. Itt vi­szont világszínvonalon csinál­ják. Gazdasági szükség tette indo­kolttá. A gazdaság földjei gyen­ge minőségűek, a termelés gaz­daságosságának feladata alól azonban már sehol se zárkóz­hatnak el. Ki kellett lépni a ha­gyományos lehetőségek köréből, vállalkozni kellett valami eddig szokatlan feladatra. A gazdaság igazgatója külkereskedelmi tan­folyamra járt, ott hallotta, hogy a nemzetközi piacon a libamáj után a nyúlhús iránt a legna­gyobb a kereslet. (Hallotta ugyan azt is, hogy a nagyüzemi tenyésztésbe már számos nyuga­ti gazdaság belebukott. Itthon viszont sikeres megoldása or­szágos érdekeket szolgálna.) És az igazgató „eljegyezte magát” a feladattal. Nem oktatják sehol Csak magukra támaszkodhat­tak. Maguknak kellett megte­remteni a beruházás anyagi for­rásait, a piacbiztonságot. Nincs elegendő hazai gyakorlat, de még elméleti útmutatás is gyé­ren található. A nagyüzemi nyúltenyésztést sehol nem ok­tatják, nincsenek szakemberek. A gazdaság szakemberei mégis merészen az ügy mellé álltak, elsősorban a főállattenyésztő. Kezdetben régi istállóépülete­ket alakítottak át, később több és egyre szakszerűbb, új épüle­tet emeltek. Megtanulták, hogy a nyúl az épülethez nem alkal­mazkodik, az épületet kell hoz­zá igazítani. Az építkezéseket saját építőbrigádjuk végezte. Maguk alakították ki a legmeg­felelőbb ketrecrendszert, folyto­nos kísérletezéssel, ma már a negyedik formánál tartanak, s most azt is korszerűsítik Ugyan­ez mondható a tartás, a takar­mányozás technikájáról — és természetesen a tenyésztett nyúlfajtáról. A különböző faj­ták után kikötöttek a Fehér Gyöngy hibridnél. A jelenleg hatvan főt foglal­koztató nyúltenyésztő telep dol­gozóit egyetlen, azonos szempont alapján válogatták, ki hogyan viszonyul a nyulakhoz. Így az­tán olyan gárdát hoztak létre, amelynek minden tagja „él-hal” munkája sikeres elvégzéséért, vagyis lelkes nyúltenyésztő. Eb­ben a munkában szükség is van a lelkesedésre: oda kell figyel­ni, menet közben kell megsze­rezni a hozzáértést, a sikerte­lenségen nem lehet elkeseredni, félúton sem szabad megállni. Ez a titka a Bikari Állami Gaz­daság eredményes nyúltenyész­­tésének. Rendeztek házi szak­­tanfolyamokat, de azokon nem­csak a hallgatók tanultak az előadóktól, a dolgozók a veze­tőktől, hanem fordítva is. Sokat segített az Állatorvosi Főiskola, de ők épp annyit nyertek az itt szerzett tapasztalatokból, tanul­tak itt az egyetemi tanárok is. Hetenként ötezer A gazdaságból hetente ötezer darab Broyler nyúl utazik az olasz kereskedők kamionkocsijá­ban a milánói piacra. Emellett a tenyésztőtelep évente 25—30 ezer darab növendéket biztosít hazai hústenyésztőknek. Ezek a máig elért eredmé­nyek. Egyedülálló siker Európá­ban a nagyüzemi nyúltenyész­tés terén. Úttörő munkát végez­tek egy még járatlan és renge­teg buktatóval fenyegető terüle­ten. Figyelemre méltó kezdemé­nyezés. Amelynek jóhírét (a tá­jékoztatást Zámbó István igaz­gatótól és Megyeri Vilmos főál­lattenyésztőtől kaptam) szívesen adom tovább olvasóinknak. Merly Krisztina Ha begyűjtenénk a kiskertek minden gyümölcsét... A gyümölcsfák számát pon­tosan darabszám sose lehet megállapítani. Annyit mégis tu­dunk, hogy majd hetvenmillió termő gyümölcsfa van ma Ma­gyarországon, vagyis minden lakosra, a kisdedeket is bele­értve, hét gyümölcsfa termése jut. Ebből két és fél szilvafa, két aronafa és másfél ősziba­­rackfa gyümölcse. Ha ebből a mennyiségből az exportot, leszámítjuk, akkor is tetemes mennyiség marad. De hát fogyasztunk-e ennyi gyü­mölcsöt fejenként? Nem fo­gyasztunk. A gyümölcsfák majd három­negyede házikerti, szőlő közötti és szórvány gyümölcsös. Ami kárba megy Szomorú tapasztalataim van­nak. Láttam dunántúli szőlőhe­gyen fákat százával, melyeknek az alja terítve volt lehullott őszibarackkal. Hány ezer szil­­vafán aszalódik a gyümölcs, még cefrének sem szedik ösz­­sze. Itt hadd álljak meg egy pillanatra. Budán lakom, szom­szédomban van egy állami ne­velőotthon, száznál több gye­rekkel. Az utca másik oldalán egy gyümölcsös telek van, negyven termő szilvafával. És a negyven fáról leszed talán egy-két kosárral a tulajdonos, a többi ott aszalódik meg a fán, ott rohad meg alatta. Beszél­jek a szőlőhegyi meggyfákról? Barátaim vannak, akik nyolc éve, tíz éve szereztek egy kis telket, könyörögnek szomszé­doknak, ismerősöknek, szedjék le a cseresznyét az immár nagyra nőtt fákról. Több helyen kérdeztem meg gazdákat, kereskedőket, fölvá­sárlókat, a megtermett gyü­mölcsből mennyi megy kárba? Volt, aki azt mondta: fele, volt, aki azt, hogy kétharmada. Már­mint a szőlőhegyieké, a kisker­­tieké. Ezek a becslések bizo­nyára túlzottak, de a lényeg az, hogy nagy értékeket hagyunk kárba veszni. Ha a hetvenkét­­millió fának nem kétharmadát csak a tizedét, az is több mint hétmillió fa. Ne menjünk bele most ilyen számítgatásokba, hogy ez a legkevesebb is, akár csak tíz kilónyi terméssel szá­molva is hetvenmillió kiló, öt­forintos ,gyümölcsáron is har­mincötmillió forint. Gondol­junk csak a gyerekekre, azok­ra a többgyerekes városi édes­anyákra, a kiskeresetűekre, akik nem tudnak elég gyümöl­csöt az asztalra tenni. — Nem érdemes leszedni — mondták a dunántúli présház­ban. — Régen az asszonyok be­vitték a piacra, most nincs any­­nyi haszon rajta, hogy a téesz­­ben egy munkanapot elveszte­gessenek. — Cseresznyeéréskor, még in­kább a meggynél, mert az ara­tás idején érik, jött a kofa vagy a kereskedő, csak úgy áta­lányba megvett húsz fát, har­minc fát. A termését, persze. Aztán gyerekekkel leszedette. Most nem jön érte senki. — Ha szedem is, szállítom is, nincs meg a jó napszám rajta. Vannak, akik azt mondják, majd kipusztulnak ezek a szór­vány gyümölcsösök, mint ahogy a kis darab szőlők is nagyrészt kipusztultak, nem is nagy kár értük, nem adnak egyenletes árut, igen vegyes minőségűek, egy nagyvonalú kereskedelem nem tud mit kezdeni velük. De a fák nem pusztulnak ki. A kétmillió kiskertben, hétvé­gi telken, parcellán, a ki tudja hány udvaron minden évben fiatal gyümölcsfák tíz- meg százezrei fordulnak termőre. És adják a csersznyét, az almát, a barackot, a körtét a család szükségletén fölül is. Amin érdemes elgondolkodni Több meggondolkodtató ja­vaslatot is hallottam hozzáértő emberektől. Elmondok Hohá­nyót, hátha hasznát veszik az illetékesek. Kezdem a legnehezebbel: a pálinkafőzéssel. Ekörül hosszú évek óta valami lappangó vita van. Olyanok a rendeleteink, hogy magyarán mondva, ma nem érdemes gyümölcsből p­i­­linkát főzetni. Ezt a szigorúsá­got az emberek azzal magya­rázzák, hogy küzdünk a része­geskedés ellen. Nem biztos, hogy ez az érvelés helytálló. Arra már világszerte vannak tapasztalatok, hogy semmiféle áremeléssel nem lehet hatáso­san küzdeni az alkoholizmus ellen. Ha megfizethetetlen len­ne az ital, legföljebb még töb­ben főznének otthon, meg kisüs­­tön „tízharmincast”: tíz forint a cukor, harminc fillér az élesz­tő. Még az is valószínű, hogy az igazi tiszta gyümölcspálinká­nak külföldön is lenne piaca. Nem elijeszteni, hanem buzdí­tani kellene hát a hivatalos cef­­rézésre, főzésre — mondják egyesek. De térjünk vissza az étkezési gyümölcshöz. Először is le kel­lene szedni. Néhány állami gaz­daságunk az ifjúsági szövetség­gel együtt fönntart gyümölcs­szedő táborokat. — El lehetne képzelni olyas­mit is — mondják egyes vete­ránok, akik még emlékeznek a falujáró munkások utazásaira —, hogy egy városi üzem kap­csolatot keres egy községgel, fölrak a teherautóra egy csapat gyereket egy tanárral vagy né­hány szülővel és ezek akár fe­lesbe leszedik az amúgy ve­szendőbe menő gyümölcsöt Akár országos mozgalmat is el lehetne képzelni az úttörőszö­vetség vagy a KISZ felügyele­tével, minél egyszerűbben és minél olcsóbban. De helyben, a községben is van iskola, vannak tanárok, van KISZ-szervezet. Van-e el­lenérv? „Elcsapná a gyerekek hasát a mosatlan gyümölcs” — mondhatná esetleg a KÖJÁL. Ez előfordulhat. De amit a bolt­ban­ vesznek, azt hol mossák meg? Szinte egyetlen olyan gyü­mölcsboltot, piacot nem tervez­tek még a mi szakembereink, ahol a vásárolt gyümölcsöt meg is lehet mosni. Ami mindenkinek hasznos lenne Egyesek azt is el tudják kép­zelni, hogy a kereskedelem meg tudná szervezni a mozgó föl­vásárlást. Vagyis az a kiskertes ember, akinek csak öt mázsa, vagy éppen csak ötven kiló cse­resznyéje, őszibarackja, szilvá­ja van, tudna számítani arra, hogy — mondjuk — pénteken délután jön a teherautó és a kereskedő méltányos minősítés­sel átveszi az árut. Csak köny­­nyebb volna egy kereskedőnek végigjárni a kertvárost, a kis­kertes településit, a szőlőhegyet, mint száz kiskertes embernek cipekedni a fölvásárlóhelyig. Hazánk adottságaihoz képest kevés gyü­mölcsöt fogyasztunk és drágán. Az életszínvonalat nemcsak költséges befekteté­sekkel lehet növelni, hanem az­zal is, hogy minél kevesebb menjen veszendőbe abból, ami megtermett. Sípos Gyula Sakkozók a medencében — kellemes is, hasznos is Játék a fogorvosnál Nemcsak a gyerekek játsza­nak. A játékos kedv könnyeb­bé teszi az életet később is. Ba­kos Károly nyugdíjas például a fogászati rendelésen, amíg vá­rakozott, az ajtón levő táblák betűivel játszott, hogy köny­­nyebben teljék az idő. A játékot a TV „Játék a betűkkel” műso­rából tanulta: „FOGÁSZATI RENDELŐ.” Ennek a táblának a betűiből a halászok „csataki­áltását" olvasta ki: „TISZA­­ÁGON ELŐRE!” A másik fel­iratból „KOPOGÁSSAL NE ZA­VARJUK A RENDELÉST!” azt a mondatot rakta össze, hogy „A VARJAK RENDESNEK”. Így eltelt a várakozás ideje, közben nem is gondolt a fájós fogára. Arról nem szól a híradás, hogy ezek után kihúzatta-e ol­vasónk a rakoncátlan fogát. M. I. SZABAD FÖLD .

Next