Szabad Föld, 1977. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
1977-05-29 / 22. szám
4 SZABAD FÖU) A háztáji gazdaságokban is megkezdődött a növényvédelem. Németh János csákvári erdőgazdasági dolgozó kombinált vegyszerrel védekezik a kártevők ellen. (MTI-fotó) Nehéz éjszaka a Bosnyák téri piacon Amikor a fővárosi vásárcsarnokok már „fájrontot” csinálnak, Zugló szívében, a Bosnyák téri nagybani piacon csúcspontjához közeledik a helyfoglalók rohama a forgalmasabb placcokért. Hosszú sorokban kígyóznak a bejáratok előtt a szállító járművek, hozzák a friss árut az ország messzi vidékeiről, Szeged környékéről, Mohácsról, Debrecenből. Hatalmas TEFU-kocsik, mozgékony furgonok, dugig tömött Moszkvicsok, öreg Opelek, ütött-kopott Skodák... Közben jönnek a „gyalogosok” is,a háztáji meg a maszek termelők. Egy-egy zsák zöldborsóval, púpozott házikosarakkal, olyan kapós, fóliás primőrökkel, amiket így egy tételben, kilózgatás nélkül is jó pénzért el lehet adni. Bent már szaporodnak a ládahegyek, s a közöttük kialakított keskeny utakon megmegtorpan a helyet keresők áradata. — Vigyázat, faterkám! — hajol ki a volán mellől üvöltve egy izzadt képű Zsigulis. — Francba azokkal a rekeszekkel! — Jól van no — motyogja szelíden a portékáját rendezgető idős parasztember —, nem kell azért mindjárt a plafonra mászni. Micsoda emberek vannak? És ahogy gyarapszik a sokadalom, úgy csapnak magasra itt is, ott is a szenvedélyek, noha a piac sokat próbált és már jól megedződött személyzete , az ellenőrök, a helypénzszedők és a menetirányítók gyorsan elsimítják a pillanatnyi nézeteltéréseket. A Bosnyák, vagy ahogyan a bizalmasabb szóhasználat nevezi: a „Zöld Pokol” szinte egyedülálló, sajátos színfoltja Budapestnek. Ami pedig még ennél is fontosabb, talán a legérzékenyebb barométere a hazai, szabadpiaci zöldség-gyümölcskereskedelemnek. A kereslet és a kínálat viszonyából eredően nemcsak az ármozgásokat tükrözi, de következtetni enged a termelés és a forgalmazás általános helyzetére, sőt, még a spekulációs törekvésekre is. Minthogy szabad piacról van szó, a Bosnyákon valamennyi szektor egyenlő eséllyel árusíthat: az állami és a szövetkezeti kereskedelem, vagy a maszek őstermelő is. Mindez természetesen a vásárlásra is érvényes. Elszánt küzdelem színtere esténként és éjjelenként a nagybani piac: az alkudozásé, a töprengéseké. Itt bizony nagyon észnél kell lennie az eladónak és a felvásárlónak is, mert nem csupán a két tábor áll szemben egymással, de a lelemény és a versengés érdekellentéte az azonos csoportokhoz tartozókat is szétválasztja. Ma este egyébként szokatlanul nagy a felhozatal. Itt vannak már a közületek felvásárlói és a magánkiskereskedők, kocsierdejük a környező mellékutcákban parkíroz. És javában folyik az alkudozás, a mustra. A leleményesebbek villámgyorsan csapnak le a legszebb árukra, osztogatják a foglalókat. Tóth Pálék teherautója kilenc óra előtt néhány perccel érkezik, nekik, a kisteleki őstermelőknek még szerencséjük van: a csarnok melletti sávban rakodhatnak le. Az utánuk jövők viszont már csak a tér túlsó végiben, a Rákos pataknál kapnak helyet. Lassan a zsongás bábeli hangzavarrá erősödik: beáll a piac. Király János, a legmozgékonyabb felügyelő gondterhelten néz körül, és csak ennyit mond: — Azt hiszem, nehéz éjszakánk lesz. Éjfélkor megszólítok egy, az árakat szaporán jegyezgető, s a maszekokat szemrevételező fiatalembert. Kiderül, hogy ő is szakmabeli. Bősz András vegyeskereskedő Diósdról, s a vásárlás mellett, mint a Pest megyei KISOSZ elnöke, társai érdekképviseletét is ellátja. — A tisztességes üzleti Szellem megkívánja, hogy mi magunk is őrködjünk a szakma becsületére — mondja —, mert sajnos az ügyeskedő, de inkább üzérkedő kontárok is ellátogatnak ide, akik az illegális lánckereskedéssel a mi hírnevünket rontják. Különben már hét óra óta itt vagyok, de például paradicsomot nem tudtam venni. Bizony fárasztó foglalkozás ez, nemcsak az éjszakám, de az egész nap rámegy a hétvégi árubeszerzésre. Talán, ha minden jól megy, késő délután ledőlhetek néhány órai alvásra... Az éjszaka azért valamivel itt is csendesebben zajlik, bóbiskolnak a portékájukon már túladott őstermelők meg a tsz-bizományosok. Az árut ugyanis a piac szabályai szerint csak hajnali 4 órakor lehet a helyéről elmozdítani, átadni az új tulajdonosnak. Addig, akinek kedve és gusztusa van, benézhet a „Salátabárba” egy kávéra, féldecire vagy egy falat harapnivalóra. Az egész éjjel nyitva tartó bisztróban azonban már igen sűrű a levegő és kapatos a szó... A sarokban ácsorgók kártyáznak, mások a friss üzleti tapasztalataikat cserélik ki, két, nem éppen tinédzsernek mondható, szesztől pislogó hölgy meg-megszólítja a férfiakat. Mesélik, hogy itt bizony hamar elcsattanhat a pofon és a razziák sem szoktak eredménytelenül végződni. Ilyenkor már, hogy korán kél a nap, az éjszaka is gyorsabban múlik. Hajnali négykor felberreg a várva-várt csöngetés, aztán pillanatok alatt felbujdul a piaci sokadalom. Színre lépnek a hangos hordárok, rakják-viszik az árut ki a parkírozó autókhoz. Ekkor robbannak ki a legzajosabb veszekedések, most kell nagyon résen lenni az eladóknak és a felvásárlóknak is. Reggel nyolc órakor már Dankó Dezső, a nagybani piac vezető felügyelője az éjszaka mérlegét is meg tudja vonni. Tulajdonképpen ezen a régen kinőtt területen most rekordforgalom zajlott le. A 383 személyautó, a 16 nagy teherautó és a 818 gyalogos hetvennégy és fél vagon árut hozott fel. A járművek száma minden korábbinál magasabb, s ez okozza a legtöbb nehézséget. Az árukínálat viszont örvendetes javulásról tanúskodik. Még csak a szezon elején tartunk, de a tavalyi menynyiséghez képest 20 vagonnal több zöldség és gyümölcs cserélt gazdát. S hogy milyen volt az éjszaka? Nagyon nehéz, de az itteni körülmények között viszonylag csendes. Negyven panaszt jegyeztek be felügyelőink az eseménynaplóba, szinte valamennyit sikerült megnyugtatóan rendezni. Tíz órakor Tóth Pál, a kisteleki őstermelő portékáját is fölrakják a társasteherautóra, s az öreg szomorkásán csinálja meg a kasszát: — Nem kell már a pesti népnek a téli alma, nyakamon maradt a húsvéti rozmaring meg a tanyai tojás is. Másfél napom ráment a botra, s a helypénzzel és a fuvarköltséggel együtt 700 forint a mínuszom. Harmincöt éve csinálom, de hát ezt a rizikót vállalni kell... Negyed tizenegykor elkezdődik a takarítás, jönnek a locsolókocsik, készül a nagybani piac az újabb, délutáni rohamra. Sulyán Pál Béremelések Az életszínvonal alakulása mindig is érzékeny pontja volt, s lesz a jövőben is a dolgozó embereknek. A „mennyi van a borítékban?” kérdése azonban nemcsak az állampolgár egyéni ügye, hanem fontos társadalmi ügy is, amelynek lényege szorosan kapcsolódik a szocialista elosztás elveihez, a szocialista jövedelempolitikához. A jó munka anyagi és erkölcsi megbecsülésének megvalósulásáról van szó. Kézenfekvően kívánkozik ide a népfrontkongresszus gazdaságpolitikai dokumentumának megállapítása is. .A jó munka feltétele a szocialista munkaerkölcs és az ezt támogató anyagi ösztönzés. Szükségesnek és most különösen időszerűnek tartjuk, hogy a béreknél és a kereseteknél az egyenlősdit megakadályozzuk, a több és hasznosabb munkát arányosan, jobban díjazzuk.” A kormány múlt heti ülésén hozott bérpolitikai döntések — az MSZMP Központi Bizottságának határozatával összhangban — ezt a célt szolgálják. Emelkedik a villamosenergia- és ruházati ipar fizikai dolgozóinak, a pedagógusoknak az oktatási intézmények kisegítő és adminisztrációs dolgozóinak, az óvodai dajkáknak, gondozónőknek, az óvónőknek, a közművelődési intézmények dolgozóinak, az egészségügyi intézmények három műszakban dolgozó szakalkalmazottainak és kisegítő dolgozóinak, a bölcsődei és csecsemőotthoni dolgozóknak és a gyógyszer-kereskedelem dolgozóinak bére. A felsorolásból azonnal kitűnik: az intézkedések elsősorban azokon a munkaterületeken valósulnak meg, amelyeken már hosszabb ideje kisebb-nagyobb feszültségek voltak tapasztalhatók, és az emelés időszerűsége sürgetően előtérbe került. Csak a műszakpótlék-emelés és egységesítés mintegy hétszázezer dolgozót érint kedvezően és kifejezésre juttatja azt a követelményt, hogy az általánostól eltérő, nehezebb körülmények között végzett — két vagy három műszakos, illetve folyamatosságot megkövetelő — munkát az eddiginél jobban, ösztönzőbben kell honorálni. Természetesen az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a béremelések ebben a körben össztönzőleg haltnak — ott, ahol eddig nem volt, vagy nincs — a második, illetve harmadik műszakok bevezetésére, sok helyen kihasználatlanul álló drága és korszerű gépek többműszakos termelésének megvalósítására. A minisztertanácsi határozat előírja, hogy július 1-től az iparban az élelmiszer-kiskereskedelemben és a vendéglátásban a fizikai dolgozóknak és a termelést közvetlenül irányítóknak a délutáni műszakban (az eddig három százalék helyett) húsz, az éjszakai műszakban pedig (a jelenlegi huszonkét százalékos átlag helyett) negyven százalék pótlékot kell fizetni. A folyamatos munkarendben foglalkoztatottak — pl. kohászok vegyipariak, kőolaj- és földgázbányászok, építőanyagipariak stb. — mindezen túl még plusz tízszázalékos pótlékot kapnak. Több lesz tehát a borítékban, és ez jó dolog. Jó, mert a magasabb bér minden bizonnyal ösztönzőleg hat a dolgozókra. Hiszen tudják: munkájuk eredménye, a népgazdaság erejének növelése újabb, jövőbeni forrását jelenti — és csak ez jelentheti az életszínvonal további emelését. (d.) 1977. Van még út előre... 1. Az egyik pici társközségein robogtunk át éppen a terepjáróval, amikor valósággal rám rohant a múlt.Láthatóan évtizedek óta lakatlan, de még mindig erődként magasló ház falán, a málló vakolat alól kibújt egy jelvény. Nagy „V” betű, benne elmosódottan alighanem egy kard és valami felírás. Kiszállok a kocsiból, megkövülten nézem. — Jól látja — mondja kísérőm, Rüll Henrik. — A Volksbund-jelvény! Ez díszítette a Hitlerhez pártolt svábok házát. De a mi falunkon sarló-kalapács volt. A gyűlölködő szomszédok mázolták oda vörös festékkel, mert apám nem volt hajlandó belépni a Bund’oa, nem állott be SS-katonának. Rég volt... Rüll Henrik egyébként máig is németnek vallja magát. Csak azt teszi hozzá, hogy amikor a Béke őre Tsz tagjai meglátogatták az NDK-beli testvérszövetkezetüket, akkor őt tolmácsnak jelölték ki. — Hát az büntetés volt. Ha a maguk módján beszéltek a poroszok, egy szavukat sem értettem. Ha lassan mondták, csak kihámoztam, miről volt szó. Akadt még vagy három sváb a delegációban, de azok azt sem vállalták, hogy németül beszéljenek, nemhogy fordítsanak. Azóta sok víz lefolyt a Dunán meg a Karasicán, a kis falvakból eltűntek a nemzetiségi ellentétek. Igaz, jött helyettük másik gond. Amikor Lippót közös tanács alá vonták Bezedekkel, Ivándárdával és Sarokkal, kemény rivalizálás tört ki, az apróbbak „gyarmatosítást” emlegettek. De napjainkban már ez is inkább csak ugratás. 2. Én azonban nem történelmet kutatni jöttem. Hanem hogy kiderítsem, minek köszönheti most elnyert „Kiváló” címét a lippói Békesrész. Kezdetben bizony nem sokra megyek. Az elnök nincs itthon. Találok három vezetőt — véletlenül az egyik magyarba másik német, a harmadik rác , de ők csak általánosságokra hajlandók. Igen indulatosan elmondják, hogy a „Kiváló” cím odaítélése nem jó módszerrel történik. Az eredményeket nem jutalmazzák, csak a javulást. Ők például tavaly hektáronként 75 mázsa kukoricát (országos átlagban a rekord 50 mázsa), 493 mázsa cukorrépát (országos átlagban a rekord 370 mázsa) termeltek, de erre alig kaptak pontot, mert volt már jobb. Hozott viszont pontot a helyi rekord 62,4 mázsás búza, de ez oly magas, hogy megismételni aligha lehet. Egyébként pedig a „Kiváló” cím nem egy év munkájának eredménye, annaak köszönhető, hogy ezt a szövetkezetet jól öszszeszokott gárda vezeti, és az 1900 hektár földet jól dolgozó tagság műveli. Ennyi amit „erőszak nélkül” hajlandóak elmondani. 3. Nem adom meg magam, kezdődik a „keresztkérdés”. Milyen ember például az elnök? Hát az érdekes ember. Somogy megyében, magyar parasztcsaládból