Szabad Föld, 1977. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

1977-05-29 / 22. szám

4 SZABAD FÖU) A háztáji gazdaságokban is megkezdődött a növényvédelem. Németh János csákvári erdőgazdasági dolgozó kombinált vegyszerrel védekezik a kártevők ellen. (MTI-fotó) Nehéz éjszaka a Bosnyák téri piacon Amikor a fővárosi vásárcsar­nokok már „fájrontot” csinál­nak, Zugló szívében, a Bosnyák téri nagybani piacon csúcspont­jához közeledik a helyfoglalók rohama a forgalmasabb placco­­kért. Hosszú sorokban kígyóznak a bejáratok előtt a szállító jár­művek, hozzák a friss árut az ország messzi vidékeiről, Szeged környékéről, Mohácsról, Debre­cenből. Hatalmas TEFU-kocsik, mozgékony furgonok, dugig tö­mött Moszkvicsok, öreg Opelek, ütött-kopott Skodák... Közben jönnek a „gyalogosok” is,­­a háztáji meg a maszek ter­melők. Egy-egy zsák zöldborsó­val, púpozott házikosarakkal, olyan kapós, fóliás primőrökkel, amiket így egy tételben, kilóz­­gatás nélkül is jó pénzért el le­het adni. Bent már szaporod­nak a ládahegyek, s a közöttük kialakított keskeny utakon meg­megtorpan a helyet keresők ára­­data. — Vigyázat, faterkám! — ha­jol ki a volán mellől üvöltve egy izzadt képű Zsigulis. — Francba azokkal a rekeszekkel! — Jól van no — motyogja szelíden a portékáját rendezge­tő idős parasztember —, nem kell azért mindjárt a plafonra mászni. Micsoda emberek van­nak? És ahogy gyarapszik a soka­­dalom, úgy csapnak magasra itt is, ott is a szenvedélyek, noha a piac sokat próbált és már jól megedződött személyzete , az ellenőrök, a helypénzszedők és a menetirányítók gyorsan elsimít­ják a pillanatnyi nézeteltérése­ket. A Bosnyák, vagy ahogyan a bizalmasabb szóhasználat neve­zi: a „Zöld Pokol” szinte egye­dülálló, sajátos színfoltja Buda­pestnek. Ami pedig még ennél is fontosabb, talán a legérzéke­nyebb barométere a hazai, sza­badpiaci zöldség-gyümölcskeres­­kedelemnek. A kereslet és a kí­nálat viszonyából eredően nem­csak az ármozgásokat tükrözi, de következtetni enged a ter­melés és a forgalmazás általános helyzetére, sőt, még a spekulá­ciós törekvésekre is. Minthogy szabad piacról van szó, a Bos­­nyákon valamennyi szektor egyenlő eséllyel árusíthat: az ál­lami és a szövetkezeti kereske­delem, vagy a maszek őstermelő is. Mindez természetesen a vá­sárlásra is érvényes. Elszánt küz­delem színtere esténként és éjje­lenként a nagybani piac: az al­kudozásé, a töprengéseké. Itt bi­­­zony nagyon észnél kell lennie az eladónak és a felvásárlónak is, mert nem csupán a két tábor áll szemben egymással, de a le­lemény és a versengés érdekel­lentéte az azonos csoportokhoz tartozókat is szétválasztja. Ma este egyébként szokatlanul nagy a felhozatal. Itt vannak már a közületek felvásárlói és a magánkiskereskedők, kocsierde­jük a környező mellékutcákban parkíroz. És javában folyik az alkudozás, a mustra. A lelemé­nyesebbek villámgyorsan csap­nak le a legszebb árukra, oszto­gatják a foglalókat. Tóth Pálék teherautója kilenc óra előtt néhány perccel érke­zik, nekik, a kisteleki ősterme­lőknek még szerencséjük van: a csarnok melletti sávban rakod­hatnak le. Az utánuk jövők vi­szont már csak a tér túlsó végi­ben, a Rákos pataknál kapnak helyet. Lassan a zsongás bábeli hangzavarrá erősödik: beáll a piac. Király János, a legmozgé­konyabb felügyelő gondterhel­ten néz körül, és csak ennyit mond: — Azt hiszem, nehéz éj­szakánk lesz. Éjfélkor megszólítok egy, az árakat szaporán jegyezgető, s a maszekokat szemrevételező fia­talembert. Kiderül, hogy ő is szakmabeli. Bősz András ve­gyeskereskedő Diósdról, s a vá­sárlás mellett, mint a Pest me­gyei KISOSZ elnöke, társai ér­dekképviseletét is ellátja. — A tisztességes üzleti Szel­lem megkívánja, hogy mi ma­gunk is őrködjünk a szakma be­csületére — mondja —, mert sajnos az ügyeskedő, de inkább üzérkedő kontárok is ellátogat­nak ide, akik az illegális lánc­kereskedéssel a mi hírnevünket rontják. Különben már hét óra óta itt vagyok, de például para­dicsomot nem tudtam venni. Bizony fárasztó foglalkozás ez, nemcsak az éjszakám, de az egész nap rámegy a hétvégi áru­­beszerzésre. Talán, ha minden jól megy, késő délután ledőlhe­tek néhány órai alvásra... Az éjszaka azért valamivel itt is csendesebben zajlik, bóbiskol­nak a portékájukon már túl­adott őstermelők meg a tsz-bizo­­mányosok. Az árut ugyanis a piac szabályai szerint csak haj­nali 4 órakor lehet a helyéről el­mozdítani, átadni az új tulajdo­nosnak. Addig, akinek kedve és gusztusa van, benézhet a „Salá­tabárba” egy kávéra, féldecire vagy egy falat harapnivalóra. Az egész éjjel nyitva tartó biszt­róban azonban már igen sűrű a levegő és kapatos a szó... A sarokban ácsorgók kártyáznak, mások a friss üzleti tapasztala­taikat cserélik ki, két, nem ép­pen tinédzsernek mondható, szesztől pislogó hölgy meg-meg­­szólítja a férfiak­at. Mesélik, hogy itt bizony hamar elcsat­tanhat a pofon és a razziák sem szoktak eredménytelenül vég­ződni. Ilyenkor már, hogy korán kél a nap, az éjszaka is gyorsabban múlik. Hajnali négykor felber­reg a várva-várt csöngetés, az­tán pillanatok alatt felbujdul a piaci sokadalom. Színre lépnek a hangos hordárok, rakják-vi­­szik az árut ki a parkírozó autókhoz. Ekkor robbannak ki­ a legzajosabb veszekedések, most kell nagyon résen lenni az el­adóknak és a felvásárlóknak is. Reggel nyolc órakor már Dan­­kó Dezső, a nagybani piac veze­tő felügyelője az éjszaka mérle­gét is meg tudja vonni.­­ Tu­lajdonképpen ezen a régen ki­nőtt területen most rekordforga­lom zajlott le. A 383 személy­autó, a 16 nagy teherautó és a 818 gyalogos hetvennégy és fél vagon árut hozott fel. A jármű­vek száma minden korábbinál magasabb, s ez okozza a legtöbb nehézséget. Az árukínálat vi­szont örvendetes javulásról ta­núskodik. Még csak a szezon ele­jén tartunk, de a tavalyi meny­­nyiséghez képest 20 vagonnal több zöldség és gyümölcs cserélt gazdát. S hogy milyen volt az éjszaka? Nagyon nehéz, de az itteni körülmények között vi­szonylag csendes. Negyven pa­naszt jegyeztek be felügyelőink az eseménynaplóba, szinte va­lamennyit sikerült megnyugta­tóan rendezni. Tíz órakor Tóth Pál, a kiste­leki őstermelő portékáját is föl­rakják a társasteherautóra, s az öreg szomorkásán csinálja meg a kasszát: — Nem kell már a pesti népnek a téli alma, nya­kamon maradt a húsvéti rozma­ring meg a tanyai tojás is. Másfél napom ráment a botra, s a helypénzzel és a fuvarkölt­séggel együtt 700 forint a mí­nuszom. Harmincöt éve csiná­lom, de hát ezt a rizikót vállal­ni kell... Negyed tizenegykor elkezdődik a takarítás, jönnek a locsolóko­csik, készül a nagybani piac az újabb, délutáni rohamra. Sulyán Pál Béremelések Az életszínvonal alakulása mindig is érzékeny pontja volt, s lesz a jövőben is a dolgozó embereknek. A „mennyi van a borítékban?” kérdése azonban nemcsak az állampolgár egyéni ügye, hanem fontos társadalmi ügy is, amelynek lényege szoro­san kapcsolódik a szocialista el­osztás elveihez, a szocialista jö­vedelempolitikához. A jó mun­ka anyagi és erkölcsi megbecsü­lésének megvalósulásáról van szó. Kézenfekvően kívánkozik ide a népfrontkongresszus gaz­daságpolitikai dokumentumának megállapítása is. .A jó munka feltétele a szocialista munkaer­kölcs és az ezt támogató anya­gi ösztönzés. Szükségesnek és most különösen időszerűnek tartjuk, hogy a béreknél és a kereseteknél az egyenlősdit megakadályozzuk, a több és hasznosabb munkát arányosan, jobban díjazzuk.” A kormány múlt heti ülésén hozott bérpolitikai döntések — az MSZMP Központi Bizottságá­nak határozatával összhangban — ezt a célt szolgálják. Emelke­dik a villamosenergia- és ruhá­zati ipar fizikai dolgozóinak, a pedagógusoknak az oktatási in­tézmények kisegítő és admi­nisztrációs dolgozóinak, az óvo­dai dajkáknak, gondozónőknek, az óvónőknek, a közművelődési intézmények dolgozóinak, az egészségügyi intézmények há­rom műszakban dolgozó szakal­­kalmazottainak és kisegítő dol­gozóinak, a bölcsődei és csecse­mőotthoni dolgozóknak és a gyógyszer-kereskedelem dolgo­zóinak bére. A felsorolásból azonnal kitűnik: az intézkedé­sek elsősorban azokon a munka­­területeken valósulnak meg, amelyeken már hosszabb ideje kisebb-nagyobb feszültségek vol­tak tapasztalhatók, és az emelés időszerűsége sürgetően előtérbe került. Csak a műszakpótlék-emelés és egységesítés mintegy hétszáz­ezer dolgozót érint kedvezően és kifejezésre juttatja azt a köve­telményt, hogy az általánostól eltérő, nehezebb körülmények között végzett — két vagy há­rom műszakos, illetve folyama­tosságot megkövetelő — munkát az eddiginél jobban, ösztönzőb­ben kell honorálni. Természete­sen az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a béremelések eb­ben a körben össztönzőleg halt­nak — ott, ahol eddig nem volt, vagy nincs — a második, illetve harmadik műszakok bevezetésé­re, sok helyen kihasználatlanul álló drága és korszerű gé­pek többműszakos termelésének megvalósítására. A minisztertanácsi határozat előírja, hogy július 1-től az ipar­ban az élelmiszer-kiskereskede­lemben és a vendéglátásban a fizikai dolgozóknak és a terme­lést közvetlenül irányítóknak a délutáni műszakban (az eddig három százalék helyett) húsz, az éjszakai műszakban pedig (a je­lenlegi huszonkét százalékos át­lag helyett) negyven százalék pótlékot kell fizetni. A folyama­tos munkarendben foglalkozta­tottak — pl. kohászok vegyipa­riak, kőolaj- és földgázbányá­szok, építőanyagipariak stb. — mindezen túl még plusz tízszá­zalékos pótlékot kapnak. Több lesz tehát a borítékban, és ez jó dolog. Jó, mert a ma­gasabb bér minden bizonnyal ösztönzőleg hat a dolgozókra. Hiszen tudják: munkájuk ered­ménye, a népgazdaság erejének növelése újabb, jövőbeni forrá­sát jelenti — és csak ez jelent­heti­­ az életszínvonal további emelését. (d.) 1977. Van még út előre... 1. Az egyik pici társközségein ro­bogtunk át éppen a terepjáróval, amikor valósággal rám rohant a múlt.­­Láthatóan évtizedek óta lakatlan, de még mindig erőd­ként magasló ház falán, a málló vakolat alól kibújt egy jelvény. Nagy „V” betű, benne elmosó­dottan alighanem egy kard és valami felírás. Kiszállok a ko­csiból, megkövülten nézem. — Jól látja — mondja kísé­rőm, Rüll Henrik. — A Volks­­bund-jelvény! Ez díszítette a Hitlerhez pártolt svábok házát. De a mi falunkon sarló-kalapács volt. A gyűlölködő szomszédok mázolták oda vörös festékkel, mert apám nem volt hajlandó belépni a Bund’oa, nem állott be SS-katonának. Rég volt... Rüll Henrik egyébként máig is németnek vallja magát. Csak azt teszi hozzá, hogy amikor a Béke őre Tsz tagjai meglátogatták az NDK-beli testvérszövetkezetü­ket, akkor őt tolmácsnak jelöl­ték ki. — Hát az büntetés volt.­­ Ha a maguk módján beszéltek a poro­szok, egy szavukat sem értettem. Ha lassan mondták, csak kihá­moztam, miről volt szó. Akadt még vagy három sváb a delegá­cióban, de azok azt sem vállal­ták, hogy németül beszéljenek, nemhogy fordítsanak. Azóta sok víz lefolyt a Dunán meg a Karasicán, a kis falvak­ból eltűntek a nemzetiségi ellen­tétek. Igaz, jött helyettük másik gond. Amikor Lippót közös ta­nács alá vonták Bezedekkel, Ivándárdával és Sarokkal, ke­mény rivalizálás tört ki, az ap­róbbak „gyarmatosítást” emle­gettek. De napjainkban már ez is inkább csak ugratás. 2. Én azonban nem történelmet kutatni jöttem. Hanem hogy ki­derítsem, minek köszönheti most elnyert „Kiváló” címét a lippói Béke­sré­­sz. Kezdetben bi­zony nem sokra megyek. Az el­nök nincs itthon. Találok három vezetőt — véletlenül az egyi­k magyarba másik német, a har­madik rác , de ők csak általá­nosságokra hajlandók. Igen indulatosan elmondják, hogy a „Kiváló” cím odaítélése nem jó módszerrel történik. Az eredményeket nem jutalmazzák, csak a javulást. Ők például ta­valy hektáronként 75 mázsa ku­koricát (országos átlagban a re­kord 50 mázsa), 493 mázsa cu­korrépát (országos átlagban a re­kord 370 mázsa) termeltek, de erre alig kaptak pontot, mert volt már jobb. Hozott viszont pontot a helyi rekord 62,4 má­zsás búza, de ez oly magas, hogy megismételni a­ligha lehet. Egyébként pedig a „Kiváló” cím nem egy év munkájának eredménye, annaak köszönhető, hogy ezt a szövetkezetet jól ösz­­szeszokott gárda vezeti, és az 1900 hektár földet jól dolgozó tagság műveli. Ennyi amit „erőszak nélkül” hajlandóak elmondani. 3. Nem adom meg magam, kez­dődik a „keresztkérdés”. Milyen ember például az elnök? Hát az érdekes ember. Somogy megyé­ben, magyar p­arasztcsal­ád­ból

Next