Szabad Föld, 1979. július-december (35. évfolyam, 26-52. szám)
1979-12-09 / 49. szám
[IMBBMN"! ] Okleveles kertészmérnök, jelenleg városi főkertész, dísznövény-termesztési, parképítési és parkfenntartási gyakorlattal állást változtatna. Az ajánlatokat „Lakás szükséges SZF 82 760” jeligére a kiadóba. __ Hivatásos B kft. jogosítvánnyal anyagbeszerzést vagy műszerész állást keresek Budapesten vagy vidéken azonnal. „Tó kapcsolatok 181 815” jeligére a Felszabadulás .m hirdetőbe. FIATALOK! A Mélyépítő Vállalat •1 1980—1981. oktatási évre az alábbi szakmákban szakmunkástanulókat kíván beiskoláztatni: ács-állványozó, kőműves, vasbetonkészítő, vasbetonszerelő, építőgépszerelő, asztalos, csőszerelő. A tanulók térítésmentes kollégiumi elhelyezésben részesülnek, napi háromszori étkezéssel. A szerződést kötött szakmunkástanulók az első félévben havi 440 Ft, ha a vállalattal társadalmi tanulmányi szerződést kötnek plusz 350, 250 Ft ösztöndíjban részesülnek. A vállalat a tanulók részére bakancsot, munkaruhát, szőrmés mellényt, illetve téli védőkabátot biztosít. Ha aszerződést kötött tanuló szociális körülményei nem megfelelőek, úgy karácsonyi ajándékként a második évben segélyben részesül. A vállalat a harmadik évfolyamos tanulókat az ötödik, illetve a hatodik félévtől — a tanulmányi eredménytől függően — teljesítménybérben foglalkoztatja és részükre 1300 Ft— 1300 Ft havi keresetet biztosít. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben: Mélyépítő Vállalat személyzeti és oktatási osztályon, Budapest V., Rosenberg hp. u. 16. I. 113. Pf. 545. 1397. I Vidékieknek! Nyelvtanítás 80 forinttól havonta I levelezéssel, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul, telefonetikusan (835—761). Doktor Farkas külföldi diplomás szaktanár, Budapest, Tábornok huszonegy, 1149. mini Esküvőre legdivatosabb vőlegény, koszorúslányi ruhák kölcsönzése vidékre. Budapest VII., Akácfa u. 27 ____ Esküvőiruha-kölcsönző nyílt a Délinél nívós árukészlettel, vidékre is. Budapest XII., Greguss utca 6. imm Autókerékre napolern díszkúpok, dísztárcsák, díszkarikák, kipufogóvég kapható készítőnél, Mészáros fémnyomónál, Budapest, Csengery u. 66. 1065 ólombronz-csapágyazás! Minden típusú gépjármű, traktor és egyéb motor főtengelyének köszörülését, ólombronz és fehérfém csapágyazását rövid határidőre vállalom. Szakál autójavító, Budapest, Vaskapu utca 9. 1097. Kitűnő állapotban, friss műszakival ZF-es Barkas eladó. Szentes, Bercsényi utca 42/a. Érd.: délután. Trabantosok, figyelem! Pótfűtést készítek. Fritsch Miklós, Kiskőrös, Szabadkai u. 33. Felújítható vagy üzemképes lsetta 350-es törpeautót vennék. Ajánlatokat az állapot és ár megjelölésével. Setény Pál, Bp. XIX., Házi u. 1. 1194. címre kérek. Amerikai sportkocsi 2300 kcm-es, automata, 5 éves, megkímélt sürgősen eladó. Budapest III., Harrer Pál u. 20. VI. 34. Este 6 után, Törő, Zétor 5611-es motor felújított állapotban eladó. 3011-es traktorba is beépíthető. Szabó Rezső, Üllő, Vörös Hadsereg út 146. 2225. Lancia „crossautó” (gépkönyves) tartalék motorral, váltóval eladó. Rácz Aladár u. 38. 1121. Telefon: 855—456. Mikrobuszt vennék, lehetőleg újat, csak nyugati márkájú érdekel. Telefon: 284—462, 10-től 17 óráig. Barkas* mikrobusz eladó. Kispéter Géza, Domaszék 243. 6781. APRÓHIRDETÉS mBanl UAZ 469/B hároméves műszaki vizsgával, megkímélt állapotban, eladó vagy 50-es MTZ-re cserélem. 45-ös önindítós MTZ, Stihl fűrész eladó. Szeged—Algyő, Vadvirág u. 28. (6750.) Zombori Sándor, D. 4. K—B nagy Dutra tolólappal, ekével, motorral eladó. Személygépkocsit beszámítok. Domokos Imre, Hetényegyháza, Szarkás u. 133. Érdeklődni egész nap. Betonkeverő gépek készítése, eladása, Vargha gépésztechnikus, Vecsés, Nándor u. 43. 2220. Keltetőgép és kazánhőmérők kaphatók, utánvétellel is. Dévényi László, Bp. Bürök u 13. 1124. 5611. Zetor ekével, gumikerekű kocsival, locsolómotor, háromhengeres dízel, 4 colos szivattyúval, Eszman típ. kézi szecskavágó eladó. Detki István, Jászfelsőszentgyörgy, Tanya 61. 700-as szalagfűrész K— 25-ös traktorra felszerelve, egy felújított állapotban eladó. Cím: Juhász János, Szada, Dózsa Gy. u. 49. 2111. 200—1200-ig elektromos keltetőgépek garanciával kaphatók. Üzleteim: Rudas József, Bp. VIII., Baross u. 41. 1088. 500-as. 600-as elektromos keltetőgép fizetési kedvezménnyel kapható. — Pfiszter Rudolf, Budapest XX., Bem u. 11. 1202. Eladó I db K—25-ös és egy db 5011 -es Zetor. Érdeklődni lehet Vida Mihálynál. Abony VI. ker. Kerektó dűlő 13. szám. Eladó RS—09 traktor billenős pótkocsival, ekével sok tartalék alkatrésszel és gumikkal. Ambrus József, Abod, Kossuth u hat. Darálókészítés 220 Voltos világítási árammal működik, szemes és szálas takarmányhoz egyaránt alkalmas. Egy óra alatt kétszázötven—ötszáz kilogramm terményt zúz darává. Érdeklődésre részletes tájékoztatót küldök. Bakonyi műszerész, Győr, Batthyány tér 4. 9022. Kalapácsos darálót, ,,eredeti László-Medicágót” 12—48 kalapácsosig, villanymotorral összeépítve, garanciával készít. Alkatrészt, kalapácsot stb. szállít. László Miklós lakatosmester, Budapest XIV., Szugló u. 55. Szalagfűrészlap-forrasztó különböző lapszélességhez megrendelhető. Bakonyi elektroműszerész, Győr, Batthyány tér 4. 9022. 300—600—1200 tojásos keltetőgép kapható. — Grint József, Pesterzsébet, Vécsei u. 40. 1204. MTZ—45 traktor eke sürgősen eladó. Horváth, Pusztaszenttornya, Felsősós tanyák 70. 5908. TL—30-86 kerti lánctalpas traktor eladó. Szentes, Sarló u. 8 . 6600. Felújított Dutra eladó. Fritsch Miklós, Kiskőrös, Szabadkai u. 53. Eternitpala eresz aljára, méretre vágva. VIII., Karácsony S. 31. 344— 006 K—25-ös traktor,600-as szalagfűrésszel egybeépítve. 5611 Matic traktor eladó. Gyónta, B. Molnár utca 23. 5500. Szuper 50 Zetor jó állapotban eladó. Kovács Lajos, Szalkszentmárton, Felszabadulás utca 49. 6086. 1500-as EU esztergapad eladó vagy elcserélhető. Fazekas gépműhely, VI., Bajza 70. UE—28-as Datra traktor pótkocsival, ekével, vetőgéppel, jó állapotban eladó, üllés, Árpád dűlő 106. szám. Super Zetor és RS hátsógumi jó állapotban olcsón eladó. Kiss Imre, Dunakömlőd, Sánchegy u. 31. 7030. Chevrolet Chevy 11. alkatrésznek eladó. Rácz Aladár u. 38. 1121. 855 —456._________ IL-es Barkas eladó. Alsónémedi, Vörös Hadsereg u. 81. Horváth, 5011-es Zetor üzemképes eladó. Fülöp Gábor, Jászberény, Tulipán u. kat. UE—28-as Dutra traktor eladó. Radics Ferenc, Mórahalom, IV. ker. 83. Egy db MIB 7 LE eladó. Szegő János, Szigethalom, Csokonai u. 33. Gyökeres egy- és kétéves csemege- és borfajták kerülnek eladásra lombhullás után. Kérjen árlapot Schiszler szőlőiskolától, Soltvadkert. Zsák felújított tíz forinttól harminc forintig. Szalmazsák 110 forint. Utánvéttel is megrendelhető. Zsákműhely, Budapest, Kürt utca tizennégy 1073. (Zeneakadémiánál.) Eladó erős tizedes mázsa, nagy villany húsdaráló, húsfőző üst, húsfogasok, rézüst. Budapest III, Bécsi út 58. Tollcsipkedés, tojástörés, kanibalizmus ellen a fércék csőrének kurtítása nélkülözhetetlen. Legmodernebb külföldi gépem a két csőrt egyszerre szabályos formára vágja. A baromfiak a csőrvágás után azonnal esznek és semmi károsodást nem szenvednek. Már négyhetes kortól elhullásmentesen alkalmazható. Hívásra állami gazdaságba, tsz-be, egyéni gazdához bárhova elmegyek. Lengvári István, Abony, Csiki Gergely u. 22 . 2740. Hatvan db anyabirka eladó Érdeklődni Kecskeméti György Nagykőrös VII. ker. Maros utca 8. Görényes patkány-, féreg-, egérirtás gyorsan ölő gázzal, mérgezett csalétekkel, kutyával. Rákóczi Szakszövetkezet, Budapest XX. Előd u. 48. 1201 Telefon: 487—410. Fajtiszta sávozott Plymouth (kendermagos) tenyésztojás, napos- és előnevelt csirke kis tételben megrendelhető és előjegyezhető december elsejétől. Tímár erdész, Galgalmécsa kastélykert. Építőiparosok, figyelem! Mintás mozaiklapok gyártásához szükséges komplett gépi berendezés betegség miatt olcsón eladó. Strausz Gyula, Budapest XI., Kovászna utca 2. Bélyeggyűjteményt, régi leveleket, * levelezőlapot állandóan vásárol Schiller bélyegszaküzlet, VII., Barcsay 6. 223—000. Különleges berni havasi kiskutyák eladók: első hazai tenyészetből. Levélcím: Tálas Károly, Budapest, Csúcshegy, 20 626. hrsz. 1037. Telefon este: 376—683. Pattogatni való kukoricát nagyobb mennyiségben veszek. Ár és mennyiség megjelöléssel. Szabó Ferencné, Érd V., Martinovics u. 39. Kézimunka előnyomáshoz sablont és festéket készítek rendelésre, postán szállítok. Király Lajosné, Gyula, Pf. 109. 5700. Kardvirággumó különböző színű és méretű eladó vasárnaponként. Árjegyzék díjtalan. Demján György, Szigetszentmiklós, Teleki u. 11. Régi pénzt, papírpénzt is, pénzgyűjteményt, katalógusokat veszek. Gyűjtő Népköztársaság útja 23. II. 4 Kovács, 226— 713. Rosa castina 15 000 db 6—9 mm, 7000 db 10—14 cm, ára 500 Ft/1000 dbonként. Kovács Béla, Orosháza, Pusztaszeri út 3. 5900 Szépségápolás, szőrteremtés véglegesen rövidhullámmal. Gáog kozmetika, Budapest, Népköztársaság útja 53. Drótkerítés, csibedrót állandóan kapható. Díjtalan házhoz szállítás. — Kotner Ferencné, Székesfehérvár, Donát u. 18. Eladó 10 db 250—300 kg súlyú 4 hónapos magyar tarka bikaborjú. Balmazújváros, Debreceni u. húsz. 300 férőhelyes fém tojóketrec háromszintes, 25 db-ból álló eladó. Szentes, Rákóczi Ferenc utca hét Felújított férfi gumicsizma 1 90 Ft szállítással. Bp. VI. ker. Szondy 19. Kálóczyné. Sérvkötő, gyógyhaskötő, lúdtalpbetét. Kérjen ismertetőt. Horváth Imre, Budapest, Néphadsereg 3. 1055. 5 hold földhöz feles dinnyést* keresek. Lakás, víz, jármű van. Cím: Tokaji Imre. Debrecen, Lórántffy u. 28. 4029. Dél-amerikai óriás paradicsom, melynek egyetlen paradicsoma 1 kg körül van, és szenzációs nagyságú lopótök-különlegesség, melyekhez részletes termesztési útmutatót küldök. Továbbá: törpe hegyes, erős paprika-különlegesség, laskatök, turbántök, patisszon, háromféle díszpaprika, dísztök, paradicsomfa, holland körteparadicsom és meggyparadicsom. Cím: Ürmös László, Csanádapáca, Rákóczi 128. 5562. Vérvizsgált, nemesített Hampshire, erdélyi fajta kopasz nyakú, búbos sima nyakú kendermagos, sötétvörös, syorsan növő hubbard harcsibék 1980. januárra az idei áron előjegyeztethető. Szállítási lehetőséggel is. Ingyen szaktanácsadás, antibiotikumok, vitaminok és indítótápok hozzáadásával igyekszem a sikeres nevelést elősegíteni. Pestlőrinc, Erzsébet-telep, Huba u.19. 1183. Keleti pályaudvartól 95-ös buszszal Erzsébet-telep, Álmos utcáig, Varga. Ugyanott négyezres keltetőgép eladó. Gumós begónia óriásvirágú, dupla, 10 féle színben kapható. 3 éves gumó 30 Ft, 2 éves 25 Ft, 1 éves 20 Ft és kicsi gumó 15 Ft. Évelő fehér szalmavirágmag, koszorúkötéshez 5 - 50 Ft. Cím: Kránitz Mihályné, Bogyoszló, Béke u. 13. 9324. Mustfokoló, malligandt Alázattal, cefrefokoló, burkoló egybeépítve 100 Ft. Tejfokoló80, szeszfokoló 95, Wagner borfokoló 75, fagyálló autóhűtővíz-fokoló 85 Ft. Törésmentes postai szállítás. Márkus látszerész, Kecskemét, Katona József tér 8. (6000.) Könyvbarátok, figyelem! Böngésszen nálunk! Egyéni kívánságokat szemmel tartunk, vidékre utánvéttel szállítunk. Vétel, eladás. Budai Téka könyvbolt antikvárium, Budapest XII., Kiss János altábornagy u. 54. 1124. Tenyésznyulak eladók. Újzélandi, fehér, fajtatiszta választási és süldőnyulak eladók, egész évben megrendelhetők. Vidékre postai utánvéttel szállítok egészségi garanciával. Nagyobb tétel esetén árkedvezmény! — Cím: Pestlőrinc XVIII., Ungvár u. 26. 1185. Marsó Pál: Fotósoknak! Teljes laborfelszerelés, kitűnő állapotban eladó. Szárító, nagyítógép, keret, óra színszűrő. Egyenként vagy egyben. „Megegyezéssel 181 814” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Szőlőoltvány: saszla, rizlingszilváncz, Zalagyöngye utánvéttel azonnal megrendelhető. Holló, Gyöngyös, Fürst S. u. 15. szám. Karácsonyfa 1—2 méteres nagyságig kiváló minőségben 1000 db-os tételben eladó. Megtekinthető munkanapokon 16 óra után, Papp Ferenc, Szemernye, Fő u. 149. alatt. Bokorrózsák megrendelhetők a világ legszebb rózsáiból 20 forinttól. Kérjen díjtalan új árjegyzéket. Szállít Szűcs István rózsaiskolája, Mezőtúr, Munkás 11. 5400. Bélyeggyűjteményeket, régi levélborítékokat és képeslapokat állandóan veszek. Csengő bélyegszaküzlet, Bp. Batthyány utca 50. 1015. (Moszkva tértől 1 perc.) Patkány-, egérirtás vadászgörényekkel, vegyszerekkel, hosszú lejáratú garanciával. Fizetés százszázalékos eredmény után. Körtvélyessy László, 119—540, Bp. V., Stollár B. u. 4._____ Napos, előnevelt Tetra SL tojóhibrid, Hampshire húshibrid csirke kapható, előjegyezhető. Kamarás baromfikeltető. Mogyoród, Dózsa Gy. 19. 2146. Telefon: 13. Műhely családi házban kiadó, bármilyen célra igen alkalmas, fővároshoz 26 km-re. Erdőkertes, Pozsonyi u. 15.Tel.: 213— 133, 422—665. Törzskönyvezett 3 hónapos kanzuli, ugyanott 20 db vas melegágyi ráma, 20 db vas patentcső eladó. Válaszbélyeg: Németh, Kiskunlacháza, Levegő csárda. Törökbálinton gyümölcsös, panelházzal, vízvezetékkel bérbe adó, fóliázásra, állattenyésztésre — épülettel. Németh, Bp., Molnár Erik u. 11. 1113. Szőlőoltványok őszi szállításra megrendelhetők: saszla, kardinál, szilváner, Zalagyöngye, Pannónia Gyöngyös, Pf.: 135. 3200 Rendkívül szép Strasszer és King-állomány haláleset miatt eladó. Gonda Antal, Szécsény, Táncsics M. u. 8. 3170. Cirokszakáll kisebb-nagyobb tételben eladó. — Halmay István, Jászalsószentgyörgy, Délibáb u. 7. szám. Budapesti kisiparos új termékek előállítására keres közreműködő tőkéstársat. „Főállásban SZF 82 702” jeligére a kiadóba. Fekete N J. szuka K I vizsgával eladó. Orosháza, Kond utca 1. Morocz László (tiszti klub). Telefon: 261. Amaryllis piros virágú nagy és apró kapható. Speigl Józsefné, Kecskemét, Körösi hegy 13/1. 579 literes, töltőképes boroshordó eladó. Cím: Rákospalota, Sződliget utca 12. Rajkányi. Fehér pulikölykök eladók. Cím: László Gábor, Dunakeszi, Marx tér 10. Kismama- és gyermekruha-boltom megnyitom. — Bp. V. ker. Váci u. 57. sz. alatt. Kanári madarak eladók. Budapest, Nagyszékes 14. 1172. Túróczi. Pest környéki gazdálkodót társnak keresek. — „Tehéntartás SZF 82 729” Jeligére a kiadó 2 db kétéves csikó eladó. Cím: Budakalász, Posta köz 4. Pónicsikó 1 éves fekete kanca — 100 cm magas — eladó. Hévíz, Egregyi u. 13. Eladó 2 db félsodrott 4 éves kancacsikó. Bugyi, Arany J. út 49. imi Miskolci főbérletem budapestire cserélném, teljes bútorral. ..Főbérlet SZF 65" jel"Jím a kiadóba. Kétszobás családi ház, nagy kerttel, kertészkedésre alkalmas. 3 melléképület, szarvasmarha-tartásra berendezve, hat fejős tehén, 150 mázsa fűszéna eladó. Orosz Imre, Jászladány, Garami M. 12. 5055. Beköltözhető tanyát vennek 1—2 hold földdel Vas vagy Győr-Sopron megyében. Településtől egy—öt km távolságra, erős, dombos helyen. Ivóvíz feltétlenül, villany lehetőleg legyen. Részletes leírást és árajánlatot kérek, Debrecen, Hatvani István u. 20. 4052. Bene címre. Eladó Cegléden tehermentes szövetkezeti első emeleti, erkélyes, kétszobás, összkomfortos lakás alagsori zárható pincerésszel. Budai úton a Gazdaboltnál, buszmegálló mellett 338 négyszögöl bekerített hobbikért fele szőlő, lakható kis épülettel, fúrott kúttal, villany van. Értekezni: Tóth Balázsnál, Cegléd, Kossuth Ferenc utca 40. A/10. épület, 1/1. Hosszabb távú megegyezéssel Pest megyei kis házat (szoba konyha parasztház) bérelnék! Huszonöt, harmincezer kpvéi plusz részlettel megvehető is érdekel. Ha szükséges, pesti lakásunkban egyszemélyes különszobát adhatunk (bútorozva plusz összkomfort használattal) egyedülálló néninek vagy lányának. Részletes ajánlatot kérek. „Több lehetőség 180 028” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe. Vidéki (Békés megyei) kisközségben köves út mellett 3 szobás nagy családi ház eladó. Tulajdonosa idős özvegyaszszony. A házat szívesen eladná vidéki, csendre vágyó nyugdíjas párnak, akik mellett ő társtulajdonosként egy szobát fenntartana magának. Érdeklődő levelet a kiadóba kérek: „Megértjük egymást SZF 220” jeligére a kiadóba. Gyermektelen, leszázalékolt házaspár szoba konyhás kis falusi házat keres megvételre havi 1000 forintos részletre, 20 ezer forinttól 30 ezer forintig. Pontos leírást és helymegjelölést kérek. Ajánlatot: Cziboka Mihály, Simontornya, régi téglagyőr, 7081.___* Eladó tanya faluhoz, vasúthoz 1 kilométerre, 2000 n.-es szőlő, 100 darab almafával, 1000 n. 51 szántóval, gazdasági felszereléssel. 5 darab új 500 literes hordó, 1 darab olasz motoros kapa, japán házi motoros permetező. Csengőd, Erdőalja 34. Sípos. Vennék nyaralónak is megvásárolható olcsó tanyát vagy házat, nagy telekkel, lehetőleg a Dunántúlon. Esetleg bérbe vennénk hosszabb időre. Víz, villany szükséges. „Jó közlekedés SZF 82 528” jeligére a kiadóba. Jászfelsőszentgyörgy, Hajta 120. alatt tanya eladó, nagy gazdasági épületekkel, másfél hold területtel. Kertészetre, jószágtartásra, méhészetre alkalmas. Érdeklődni: Detki Mihály, Jászfelsőszentgyörgy, Tanya 61. Budapesttől 45 km-re ház eladó. Kis szoba, konyha, előszoba, kamra. Víz, villany van. Állomáshoz, buszhoz 5 percre. Cím: Sutus István, Tápiószecső, Hársfa u. 2. sz. 2251. Megtekinthető naponta. Pécsvárad mellett Iovászhetény negyvenhárom számú kétszobás ház eladó. Egy hold kerttel, villany, gazdasági épületekkel. Ár kétszázezer Ft. Vasút, busz közel. Lajosmizsén, a közösi iskola mellett, gazdasági felszereléssel együtt, tanya eladó. Villany van. Érdeklődni a helyszínen, özv. Szabó Jánosné, Iajosmizse, Közös 82. 5060. Kercseliget, Kossuth Lajos u. 15. (7256.) szám alatti ház 2 szoba, egy konyha, mellékhelyiséggel, 1200 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni: helyszínen délelőtti, délutáni órákban. S. Juhász János: Bicske belterületén, Vörösmarty u. 3. sz. alatt 800 nm-es telken épült régi közműves lakóház — saroképület — eladó. Érdeklődni: Kelemen János, Bicske, Bethlen G. u., 1., naponta 18 órától. Pázmándon Kossuth L. u. 20. számú ház, 2 szoba, konyha, kamra, sok melléképülettel, 60 n.-es telekkel eladó. Víz, villany van. Papp Lajos, Pázmánd, Kossuth L. u. húsz. Eladó Szabadszálláson Deák Ferenc u. 6. 312 n.-es saroktelekkel, régi épülettel 2 szoba, konyha, melléképülettel. Érdeklődni: Deák Ferenc utca 5. Meilinger. Eladó Tápióbicskén 669 n.-ös szőlő, gyümölcsös, beköltözhető szoba, konyha, kamrás házzal, pincével, víz, villany van. „Jó közlekedés 174 724” jeligére az újpesti hirdetőbe. Csólyospáloson a megyehatár mellett 389. számú tanya, 900 n.-ös gyümölcsössel eladó. Villany megoldható. Érdeklődni lehet a fenti címen özv. Budai Mátyásnénál. Érdparkvárosban 4 szobás családi ház azonnal beköltözhetően eladó. — Érdeklődni: Bálint Lászlóné virágkereskedése, XX. ker. (Pesterzsébet) temető főbejárat. Gazdálkodásra is alkalmas 689 n.öles telek eladó Érden. Építési engedély van. Buszmegálló egy perc. Cím: Bp., Kalamár József u. 100. 1213. Méhészek, figyelem! összkomfortos családi ház telekkel eladó. Méhészetre nagyon alkalmas. Érdeklődni: Horváth Jánosnál, Ozora, Bercsényi u. 17/1. Kétszobás családi ház eladó, Bp-hez 25 km-re. Maglód, Dózsa Gy. út 125. szám. Kétszobás, félkomfortos ház, melléképületekkel, 400 négyszögöl területtel központban eladó. Érdeklődni lehet: Gócsa József, Tápiószőlős, IV. kerület 479. szám alatt. Szoba konyha kamrás lakóház 1600 n.öles közművesített, fagymentes telekkel eladó. Plutzer János, Ceglédbercel, Pesti út 125. 2737. Eladó Táborfalván Arany János út 9. sz. családi ház melléképületekkel. Érdeklődni lehet: Pólyák Mihály, Arany u. 46. sz. alatt. Jó állapotban levő azonnal beköltözhető villamosítással ellátott lakás eladó, gazdálkodásra alkalmas telekkel, jó melléképületekkel. Ópusztaszer, Kiszerdűlő 292. Eladó Borsodnádasd, Lenin u. 6. számú házrész, 1 szoba, konyha, spejz 70 ezerért, 346 n.-es kerttel. Érdeklődni a helyszínen. Azonnal beköltözhető. Szegedhez közel Kiszombor, Deák F. u. 6. számú ház eladó. Víz, villany van. Vidéken 3 szoba összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Cím: Madácsi István, Csengőd, Kiscsengőd u. 17. sz. 6222. Eladó két szoba, konyha, spejz, fürdőszoba, garázs. Cím: Molnár Dániel. Dunaharaszti, Ady Endre u. 9.___ Eladó félig kész ház gazdálkodásra alkalmas 850 n.-es telekkel Tatárszentgyörgyön. Érd. tel.: 336 —560/20 mellék. Borotán tanya eladó 1100 n.-ös területtel. Érdeklődni lehet Mikó Pál, Borota, Dózsa Gy. u. 6. 6445. Kétszobás, szuterén új családi ház 267 n.-es telekkel eladó. Kistarcsa, ősz u. 3. Sziklai. Családi ház eladó. Tárnok, Újtelep, ősz utca 40. Viczing. — Nyugdíjas férfi keres házasság céljából nem dohányzó árva nőt, akinek senkije sincs és egyedül él, lehetőleg 8_—68 évesig. Lakásom van. Leveleket: „Nyugdíjas árvS hajadon 040 482” jeligére a székesfehérvári hirdetőbe.______ 66 éves, nyugdíjas aszszony keresi józan életű férfi ismeretségét 70 évesig házasság céljából. — „Még nem késő 156 661” jeligére az orosházi hirdetőbe. 28 éves, 173 cm magas, barna fiatalember megismerkedne házasság céljából korban hozzáillő szerény lánnyal vagy elvált asszonnyal. Csak fényképes levelekre válaszolok. „Boldogságra vágyom SZF 82 931” jeligére a kiadóba. Vidéken élő 55 éves özvegyasszony társaság hiányában megismerkedne józan életű, egyedülálló özvegy- vagy legényemberrel 50—60 éves korig, házasság céljából. Saját házam, nyugdíjam van. „Rossz a magány SZF 83 144” jeligére a kiadóba. 58 éves, egyedülálló, nyugdíjas asszony korban hozzáillő élettársat keres, aki szereti otthonát. Jogosítvánnyal rendelkező vidékiek előnyben. Leveleket „Rossz egyedül” jeligére Gyöngyös, Pf. 115. 30 éves, 156 cm magas, barna, független nő megismerkedne házasság céljából szerény, komoly gondolkodású, jó megjelenésű férfival, 35 éves korig. Egy gyermek nem akadály. „Becsület, boldogság 174 714” jeligére az újpesti hirdetőbe. 44 éves, 170 cm, szőkésbarna, elált, minden káros szer ■edélytől mentes, ingatlannal rendelkező f£rfi nősülne. Hasonló adottságú magányos vagy egygyermekes hölgytől várja levelét, aki hozzá költözne. „Kocsi van 156 673” jeligére az orosházi hirdetőbe. 160 cm magas nő megismerkedne 47 és 53 év közötti káros szenvedélytől mentes egyedülálló fizikai dolgozó férfival házasság céljából, akivel megoszthatná magányát. Lakás van. Leveleket „őszi rózsa 034 020” jeligére a kecskeméti Magyar Hirdetőbe kérek. 36 éves, 166 cm magas, barna, átlagos, káros szenvedélytől mentes szakmunkás fiatalember megismerkedne házasság céljából emberi értékekre igényes hölggyel. Kocsi van. Fényképnek örülnék. „Lelki gazdagság SZF 82 766” jeligére a kiadóba. 26 éves, 152 cm magas, házias, elvált asszony rendes, becsületes férjet keres és 2 és fél éves kisfiának szerető apát, 30 éves korig. Fényképes levelekre válaszolok. „Átlagember vágok SZF 80” jeligére a kiadóba. Házastársat keres 49 éves, 165 cm magas, jó megjelenésű özvegyasszony. Anyagiak rendezettek. Csak komoly, korban hozzáillő férfi személyében. „Hasonló adottsággal SZF 82 978” jeligére a kiadóba. 39 éves, 168 cm magas, elvált, ideiglenesen leszázalékolt férfi megismerkedne korban hozzáillő lánnyal vagy elvált aszszonnyal. Vidéki levelét is várom. „Megértés 174 725” jeligére az újpesti hirdetőbe. 29 éves, 167 ém magas fiatalember, megismerkedne nem dohányzó lánynyal házasság céljából. Leveleket: „őszi rózsa 125 598” jeligére Magyar Hirdetőbe, Veszprém, Kossuth u. 6. Szerény igényű családtalan férfi berendezett lakással keres házasság céljából hasonló nőt 53 évesig. „Nyugodt életre vágyom 006 968” jeligére a debreceni hirdetőbe. Korban hozzám illő jólelkű férfit keresek házasság céljából 74—78 évesig. „Rendezett lakásomba várom 156 662” jeligére az orosházi hírdetőbe. _______ Egyedül élő, nyugdíjas, de még aktívan dolgozó kisiparos vidéki nagyvárosban saját központi fekvésű házában várja levelét annak az 50—60 éves, alacsony, lehetőleg nem kövér és nem dohányzó, vagyontalan, egyedül élő, leinformálható, házias, szerény özvegyasszonynak, aki meleg otthonra, gondtalan életre vágyik és megértő társa, később felesége lenne. Csak teljes című, lehetőleg fényképpel ellátott levélre válaszolok. „Unom már az egyedüllétet 189 904” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 31 éves, érettségizett. 162 cm magas vidéki gyermektelen elvált asszony vagyok. Szolid, erkölcsös család-, és otthonomat szerető. Házasság céljából szeretnék megismerkedni hozzám hasonló tulajdonságokkal rendelkező feltétlen józan életű, káros szenvedélyek nélküli, becsületes, intelligens, egészséges férfival. Válaszokat „Kölcsönös szeretet SZF 82 597” jeligére a kiadóba._______ 50 éves, 165 cm magas, barna, elvált, egyedül élő férfi vagyok, postán dolgozom. Káros szenvedélyem nincs. Saját házam van. Ezúton szeretnék megismerkedni házasság céljából özvegy- vagy elvált asszonnyal, aki otthonomba tudna jönni. Szolnok megyében lakom. Fényképes leveleket várok. „Valaki vár SZF 101” jeligére a kiadóba. 39 éves, barna, 170 cm magas férfi vagyok, elváltan nevelem két fiú gyermekemet. Házasság céljából megismerkednék kedves, házias nővel 30 —35 évesig, feltétlen vidéki életet kedvelő legyen. Lakás van, gyermek nem akadály. Fényképes leveleket „Boldog szilveszter 181 757” jeligére a Felszabadulás téri hirdetőbe kérem. 50 éves, 175 cm magas, elvált ember megismerkedne házasság céljából 50 évnél nem idősebb lánnyal vagy asszonnyal, aki saját otthonomba jönne és igaz társ tudna lenni az életben. Család nem akadály. Anyagiak nem érdekelnek. Békés megyeiek előnyben, kalandvágyók ne írjanak. „Otthonomba várom 156 668” jeligére az orosházi hirdetőbe. Józan életű 69 éves nyugdíjas özvegyember villamosított tanyájára házastársat keres, családtalan özvegyasszony személyében, aki szereti a csendes tanyai életet 60—65 évesig. Békés megyeiek fényképes levelei előnyben. Csak komolyak levelét várom. „Szeretet, megbecsülés 156 663” jeligére az orosházi hirdetőbe. 175 cm magas, 31 éves, saját házzal rendelkező kőműves férfi megismerkedne 22—29 év közötti lánnyal vagy elvált aszszonnyal házasság céljából. Csak fényképes levelekre válaszolok. „Boldogság 008 718” jeligére a zalaegerszegi Magyar Hirdetőbe. Ajka melletti községben özvegy édesapjával a saját családi házban élő 32 éves független gyári munkás házasságkötés céljából megismerkedne hasonló korú falusi környezetet kedvelő lánynyal vagy özvegyasszonyával. Fényképes leveleket. ..Gyermekszerető 026 403” jeligére a dunaújvárosi hirdetőbe várok. 'pcs*TM.* wnm .v. *.-.‰-.v. * ‚•‚* .‚(•*«‚'*.»‚‚ . íwiwuvwě+pc . \yw wxw.v‚~*^. a,'Vv»«w. MNM.VV.----*”f CV‚ ‚*o**'y, A ‚. « X*.v ‚*• -i: X* »t- ^ v. , • »‚ .:”y * Új hetilap! VMACGflZDflSflG___________ tudósít, tanít, szórakoztat ___________________________________ országok, cégek, üzletek VAGGAZDSÁG _______ sok hír - kevés szóval L.______________________________________________________________________________________ _