Szabad Föld, 1982. január-június (38. évfolyam, 1-26. szám)

1982-05-23 / 21. szám

S 23. Galgavölgyi tavasz Ácsán, Püspökhatvanban, Csőváron és Galgagyörkön áp­rilis 1. és május 1. között ren­dezték meg a már hagyomá­nyos Galgavölgyi tavasz című eseménysorozatot. A kalocsai ének-zenei általános iskola tánccsoportja, a fóti menyecs­kekórus és citerazenekar Ácsán adott műsort. Püspökhatvanban gyermekrajz-kiállítást rendez­tek, a TIT Természettudományi Stúdiója, pedig lézer- és diapo­­ráma összeállítást mutatott be. A püspökhatvani művelődé­si házban az iskolások és óvo­dások adtak elő kulturális mű­sort és népi játékok készítésére is megtanították a gyerekeket. A Galgavölgyi tavasz gazdag eseménysorozata a falvak mű­vészeti csoportjainak műsorával és sportprogrammal fejeződött be. Nagy Péter Budapest korszaki földvár nyomainak maradványaira utal. A váron kívül Ozorán két emléktábla. Az egyiken ez ol­vasható: „E házban született 1857-ben Szalai András, a múlt század végi szocialista mozga­lom mártírja”. A másik a haj­dani nagyvendéglő falán talál­ható, és Petőfi Sándornak állít örök emléket, aki — mint szí­nész — itt lépett fel először. Egy este a Peleskei nótáriusban három szerepet is eljátszott. Ozorai Pipó egykori vára most megújulva, régi szépségé­ben helyreállítva fogadja a ha­zai és a szép számmal érkező külföldi turistákat, érdeklődő­ket. A Hegyhát és a Mezőföld találkozásánál, a Sió mellett, e festői tájon a műemlékvédelem közreműködésével helyreállított várban találtak otthonra a te­lepülés kulturális intézményei. Az egykori lovagteremben ka­pott helyet például — a múzeu­mon kívül —, a könyvtár is. Nemzeti kincsünk egyik gyöngyszeme az ozorai vár, jó lenne, ha minél több hazai lá­togató is felkeresné ezt a hét dombra települt híres várat. Szente Erzsébet Vidám hétvége: Ludas-majális Ludason ' ' A Ludas Matyi szerkesztősége május 29-én és 30-án nagysza­bású majálist rendez a Heves megyei Ludas községben. A programot szombaton 10 órakor Árkus József főszerkesztő nyitja meg. Utána „Helyet az ifjúság­nak” címmel gyermeknapi mű­sor következik, amelyben a tré­fás dalok és a mókás játékok mellett karikatúra-suli is sze­repel. Tizenegy órakor „Tíz liba egy sorban” indul az országos liba­­terelő-bajnokság 3 futamában. A versenyző libák menedzsere és a bajnokság zsűrijének elnö­ke Dér József, az egerszóláti Ho Si Minh Tsz elnöke. Ezután felvonulnak a szabad­téri színpadon a „Hasonmás ke­restetik” vetélkedő részvevői, köztük Thomas Lieven, Charles Bronson, Piedone, Papp László és Soltész Rezső hasonmása. Pá­los Miklós faggatja ki őket tit­kairól a közönségből választott zsűri előtt. A továbbiakban a petőfibá­­nyai fúvószenekar szórakoztatja a majális közönségét, majd a „Hevesi szőttes” kerül a szín­padra. Délután a detki művelődési házban Ludas Fórum keretében lépnek fel a Ludas Matyi mun­katársai a rádiókabaréból is­mert színészek társaságában. A ludasi szabadtéri színpadon a „Májusi mulatságok”ban szin­tén a lap munkatársai, a Stúdió 11 tánczenekar és neves előadó­művészek találkoznak a közön­séggel. Este mezőbál zárja a sza­badtéri programot a Pótkerék együttes közreműködésével. „Hallgassunk kabarét!” címmel közismert kabarészerzők és szí­nészek lépnek a detki művelő­dési ház színpadára. Vasárnap „Sátorozók Robin­son vetélkedőjé”-vel folytatódik a kétnapos majális. Ezt rik­­kancsverseny és „Fut a Ludas” kacagó kocogás követi, sok díj­jal. Az utána kezdődő vidám ügyességi vetélkedőkön kötél­húzásban, zsákban futásban és labdazsonglőrködésben pályáz­hat értékes díjakra a majális közönsége. A délben kezdődő zenés poli­tikai kabaréban fellép „Saty­­rock” műsorával Boros Lajos, majd bemutatkozik az „Uralko­dóosztály I/B.”, azaz a Neopri­­mitív együttes. „Lányok a porondon” címmel hirdeti a műsor az Óbuda Mgtsz ritmikus sportgimnasztika cso­portját, majd a „Csudabogarak” között bűvészek, fakírok és ze­nevirtuózok szórakoztatják a vendégeket. Utána kerül sor a majális egyik izgalmas epizód­jára, a tombolahúzásra. A fő­díjat — egy értékes herendi vá­zát — Szabó Imre, a detki Ma­gyar—Bolgár Barátság Tsz elnö­ke, a Ludas-majális védnöke ad­ja át a szerencsés nyertesnek. „Jó humorhoz szól a nóta” címmel Nyári László népizene­kara neves énekesek társaságá­ban lép a szabadtéri színpadra, aztán a „Pünkösdi vidámság” kezdődik az Apostol együttes, és országosan ismert művészek közreműködésével. Este táncház és a gyöngyösi áfész népi zenekara zárja a Lu­das Matyi majálisi mulatságát, ahol a meglepetések között sze­repel még: Magyar Hydé Park — Ludas-dühöngő, Terefere — vicc-cserélő sátor, Ludas Galé­ria és gyermekrajz-kiállítás. A majális vendégei megkóstolhat­ják a ludaskását, felkereshetik az ország minden részéből érke­ző kirakodók sátrait, és szóra­kozhatnak a „Mutatványos ne­gyedében. Szerelmi történet Látogatóban Apáti Miklósnál A Költők egymás közt cím­mel 1969-ben megjelent antoló­giában egy-egy ismert, beérke­zett pályatárs mutatta be a fiatal, kezdő költőket, Apáti Miklóst az azóta elhunyt Simon István. Többek között ezt írta Apátiról: „... verseiből látom saját életét, a legtöbbet, amit egy költő adhat — mindegy mekko­rát, de az valóban az övé —, s ha a költészetnek lehet vala­mi hivatása, elsősorban is az egyéniség pontos helyzetrögzí­­tése a létben, melyből mi, ol­vasók is magunkra ismerhetünk, és viszonyunkat így is rendez­hetjük a világgal, jobban tu­dunk eligazodni problémáik­ban” Apáti Miklósnak azóta három önálló kötete jelent meg. A Ván­dorút 1972-ben, az Ajánlott küldemények 1976-ban, s a Ko­rai hattyúdalok 1979-ben. Most kezünkbe vehetjük negyedik könyvét, melyet Szerelmi törté­net címmel adott ki a Szép­irodalmi Könyvkiadó. Tájékoz­tató könyves­ folyóiratunk, a Könyvvilág ezt írja róla: „A költő új verseskötete egyetlen ciklus: egy ifjú, szép erdélyi szí­nésznő szenvedélyes szerelmé­nek történetét énekli meg ben­ne.” S ezzel, mint kiderült, Apá­­­ti Miklós a Simon István emlí­tette „saját életét” láttatja ,to­­­­vább. Hogyan is lett ez a könyv? — kérdeztem a költőt. — Valóban arról van szó, amit a cím jelez: szerelmi történet legszokottabb fordulattal: egy szerelem története. Amit el­mondhattam volna prózában is, ám az élmény ereje nem enged­te, kívánta a lírát. A kötet egé­sze egyetlen ciklus. Hagyomá­nyos értelemben vett verscímek sincsenek benne. Az előző vers utolsó szavai mennek át „cím­nek” a következő vers fölé. — Újabb verseskötet, amikor az előzőnek már az volt a címe: Korai hattyúdalok. Ez csak va­lamiféle fogás volt? — Hogy hattyúdalok? Nem, az komoly volt. Akkor. Amikor an­nak a kötetnek a kéziratát ki­adtam a kezemből, valóban úgy gondoltam, hogy nemcsak a versírást, hanem általában az írást abbahagyom. Elmegyek kereskedőnek, vagy mit tudom én. Az írás értelme vált kérdé­sessé bennem. — S aztán? — Aztán jött egy szerelem. Az idézett színésznő szerelme, a szerelmünk. Ma ő a felesé­gem, s a szerelemből gyermek­­áldás is lett, egy ikerpár. — Lehetne ez magánügy is. — Igen, lehetne. De ez a sze­relem s az új házasság söpörte el azokat a korlátokat, amelye­ket korábban meglátva magam­ban, le akartam mondani az írásról. Ez a ciklus szinte folyt belőlem. Eleve kötetnek írtam. Azzal, hogy erdélyi színésznőre találtam, évekre rámszakadtak bizonyos gondok. S megtanultam mások számára fontos dolgok­ról is gondolkodni, így az írás­nak, a versnek is újra értelme lett számomra." S nagyon jó ba­rátokra is szert tettem e szere­lem által, Sütő Andrástól kezd­ve tehetséges erdélyi színésze­kig. — Az utóbbiak azt jelentik, hogy újabb könyveket is várha­tunk. — Igen, azt is. A nyáron je­lenik meg egy tudományos­fantasztikus regényem a Koz­mosz-szerkesztőség gondozásá­ban, A fekete gén titka címmel. Rendhagyó sci-fi, amelyik a nem nagyon távoli jövőben játszó­dik, 2000-ben. Kíváncsi voltam, el tudom-e képzelni ezt a nem túl távoli jövőt, amelyet élet­koromnál fogva még megérhe­tek, s akkor szembe kell néz­nem saját elképzeléseimmel, amiket ebben a regényben le­írtam. Közben írtam verseket is; együtt van egy újabb kötet­nyi. S izgatni kezdett a több műfajúság. Egy színdarabomat a Napjaink című irodalmi fo­lyóirat közölte. Nyolc éve színi­kritikákat írok a Film—Szín­ház—Muzsikában. Most egy újabb regény izgat. Történelmi énlátás. Az utóbbi évtizedek történetéből, s benne „lapok az életemből”­ ­. L SZABAD FÖLD 13 ★ Színház — a tizedik sorból Lapunk is hírül adta, hogy fontos szervezeti változások tör­téntek a magyar színházi világ­ban. Ennek lényege az, hogy a Nemzeti Színház élére igazgató­ként Malonyai Dezsőt, művé­szeti vezetőként pedig Vámos Lászlót nevezték ki. A Nemzeti két művészeti irányítója, Szé­kely Gábor főrendező és Zsám­­béki Gábor vezető rendező irá­nyításával az év végén új szín­ház kezdi meg működését, ter­mészetesen új, önálló társulattal. Ez a színház a Katona József Színház, amely eddig a Nemzeti Színház kamaraszínháza volt. Ezzel egyidőben a Várszínházat — kamaraszínházként — a Nem­zetihez csatolták. A Népszínház tehát most már csak egy buda­pesti telephellyel, a Kulich Gyu­la téri Józsefvárosi Színházzal rendelkezik. A Népszínház élé­re — Malonyai Dezső helyett — Miszlay Istvánt, a József Attila Színház eddigi igazgatóját ne­vezték ki.­­Az angyalföldi szín­ház élére Szabó Ervint nevezték ki, akit a színházi szakma jól is­mer a Színházi Dolgozók Szak­­szervezetéből, ahol titkár volt, majd később a budapesti tanács művészeti osztályát vezette. A József Attila Színház főrendezői tisztségéből elkerült Berényi Gábor, aki előzőleg a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója volt. Most a főrendezői posztot Iglódi István vette át, aki előző­leg a Nemzeti, majd a Népszín­ház színésze, illetve rendezője volt.) ★ Az újonnan kinevezett színhá­zi vezetők, amikor e sorokat ír­juk, még nem szívesen nyilat­koznak terveikről, elképzelése­ikről. Ráadásul Vámos László, a Nemzeti új művészeti vezetője, kinevezése után kéthetes tanul­mányútra utazott Angliába. Nyilván csak akkor ismerteti el­képzeléseit, ha már közelebbről is megismerkedett a Nemzeti né­pes társulatával, s ha a színház művészeti szakemberei kidol­gozzák az új műsorrendet, befe­jezik a társulatépítést, s meg­rajzolják a színház — eddig so­kat vitatott — új arculatát, szel­lemi fegyvertárát. A Nemzeti társulata — az át­szervezésnek megfelelően — kettévált: egyik része visszama­radt az anyaszínháznál, másik része — Székellyel és Zsámbéki­­vel az élen — átvonult a majd csak később megalakuló Kato­na József Színházhoz. Ebbe a táborba, mint hírlik, elsősorban a vidékről felszerződtetett szí­nészek tartoznak, s némi meg­lepetésre hozzájuk csatlakozott Sinkó László, Gelley Kornél, Máté Erzsi, a Nemzeti régi tag­jai­ közül. Tudomásunk szerint, a Katona József­­Színház szín­­társulata 30 fős lesz, ebből 25 tartozott a Nemzetihez. ★ Ugyanakkor a Nemzeti társu­lata kibővült a Népszínház azon színészeivel, akik szerződésük szerint, csak a Várszínházban léptek fel. A Népszínház azon tagjai, akik az utazó társulatok­ban működtek (a volt Déryné Színház tagjai) a Népszínházban maradtak, magyarán: a Nép­színház meglehetősen nagy vér­­veszteséget szenvedett, hiszen legismertebb művészei (például Gábor Miklós) a Nemzetihez tá­voztak. Pontosabban, szerződte­tésüket oda irányították. A Nemzeti és a Népszínház (ez utóbbi fő feladata — ma már nyilvánvaló — a vidéki városok, nagyobb települések színházi el­látása lesz) annyiban szeren­csésnek látszik, hogy a körülmé­nyekhez képest jó a műszaki el­látottsága. Mindkét színháznak jól működő szakműhelyei, rak­tárai vannak, képzett vagy be­tanított szakemberekkel. Nem mondható el ugyanez a néhány hónapja újjáépített Ka­tona József Színházról, amely eddig a Nemzeti kamaraszínhá­zaként működött, s így minden szükséges holmit az anyaszín­házból kapott. Még jóformán irodahelyisége sincs, hiszen a színház minden­­ ügyes-bajos helybeli dolgát lényegében egy művészeti titkár intézte, a töb­bit pedig a Nemzetiben végezték el. Most, hogy önálló színház lesz, nemcsak irodahelyiségek­re, hanem mindenféle műszaki műhelyre, raktárra szüksége van. Feltehetően a Népszínház apparátusa siet majd a Katona József segítségére, hiszen a Vár­színház elcsatolásával a Nép­színház műszaki és adminisztra­tív gárdájának csökkentek a fel­adatai, a teendői. Bizonyára kitetszik mindeb­ből, van gond elegendő mindhá­rom színháznál, amelyet az át­szervezés érintett. Egy azonban bizonyosnak tűnik: az új „felál­lás” tisztább, egyértelműbb helyzetet teremtett a színházi életben. Végre megszűnt a fele­más állapot, ami annak idején még a Déryné Színház és a Hu­szonötödik Színház egybevoná­­sakor alakult ki. Napnál világo­sabban kiderült az elmúlt évek gyakorlatában, hogy felesleges erőltetni a színházi élet két pó­lusán levő játékstílus egybeolva­dását. Ennek csak a vidéki vá­rosok, községek színházi ellá­tottsága látta kárát. Az is tisz­tázódott, remélhetően, hogy azok a törekvések, melyeket Székely és Zsámbéki Gábor kíván meg­valósítani, egy kisebb kamara­­színházban és egységesebb tár­sulattal jobban kiteljesednek. A Nemzeti — remélhetően — ha­marosan hozzákezd ahhoz a mű­sorpolitikához, amit a nagykö­zönség is vár tőle: a korszerű, magyar drámákra építő színját­száshoz, amely megalapítása óta legfőbb feladata. Benkő Tibor

Next