Szabad Föld, 1983. január-június (39. évfolyam, 1-26. szám)
1983-06-04 / 23. szám
ARCA , másikon olvasgató és nakat totyogva taszigáló kis vize egy kanyarodás után látnivalót nyújtó Győr egyfogott az, ami a jó szobor , hogy „körüljárható”. Érmutatós, ha nem bármelyik skünközi Győr város jelképét, aáros keleti felén, a Duna-K. század végén elkezdték égy, hogy I. István király lázadó Koppány vezér félször is elpusztított és mint Napóleon adta meg, amijelölte meg a várfalaknak fel kellett robbantaniuk. 7 része maradt épségben. ,ya, jobbra pedig a püspökiék mellékhajójából nyílik (1404) korábban Hédervánek. A kápolna keleti falegértékesebb ötvösművévárfalak alatt, a Rábához magas talapzaton áll Medy Ferenc I. Istvánt ábrázoló az lovasszobra. A mögötható karmelita templom a ési oldalán — egy tiroli síita szerzetes tervei alap 1716 és 1725 között épült,lliptikus alapra felépített meredek tetőszerkezetet rak, mely alatt tojásdad kupola rejtőzik. A tempó főbejáratától jobbra, kászerű fülkében áll a marszági barokk szobrok legszebbike, az úgyneve„ Ilab-Mária k. Szepén magasodik Kisfaluízről nyugat felé híd vezet szigetre. A sziget déli reált emlékműve, nem meszitható. A sziget északi vér ember fürödhet egyszermeg a Cziráky-emlékmű. 12-ben, elnöke tiszteletére. Takács Zoltán A KÉPERNYŐN Vidámságok, több korosztálynak TELEPÓDIUM: MINKET, KÉREM, INFORMÁLNAK?!... Az információ, azaz a tájékoztatás és a tájékozottság mindennapi életünk alapeleme. Vezetők és lakosság nem létezhetnek kölcsönösen és folyamatosan — „felülről lefelé”, illetve „alulról felfelé” —áramló információit nélkül. Egyszer befogadóképességünket próbára tevő nagy-nagy mennyiségre, máskor éhségünket csillapítani képtelen soványsága miatt panaszkodunk. Fontos szerepe is alkalmassá teszi, hogy erényeivel és hiányosságaival kabarétréfák célpontja legyen. örültünk hát a címben jelzett ötletnek, amely korszerű, bátor csipkelődés, az információ színe és formája megmutatásának képzetét keltette bennünk. Előzetes várakozásunkban aztán fokozatosan csalódnunk kellett. Nem tudni, mi okból, a műsor készítői ősrégi, ízléstelen viccek felmelegítésével próbálták jókedvre hangolni valószínűleg több százezres nézőseregüket. De lássuk részleteiben. A bevezető kórus szövegének egyes részeit — a mikrofolozás vagy a színészek szóképzésének hiányosságai miatt? — alig vagy éppen nem lehetett érteni. Amit viszont értettünk, abban sem telt különösebb örömünk. S mindjárt megjegyezzük — mert ez is vissza-visszatérő gond —: az ilyesfajta verses szövegek megírását alkalmas volna költőkre bízni. Felkérésre bizonyára találnának rá vállalkozót. Bodrogi Gyula „ünnepi beszéde” rádiókabarésan szaporította a szót. (Szintén ismétlődő észrevétel: neveltetésre, „humorátvitelre” szinte egyáltalán nem élnek a kép adta lehetőségekkel.) Régi vicceket húzott elő, s nem vagyunk meggyőződve, hogy a pánikkal, a szárnyalással meg a táborszernaggyal „fűszerezett” sajtóhiba-felsorolás még belefért a nyilvánosság kereteibe. A megrendüléssel helyett megrendeléssel kinyomtatása valóban megtörtént, egy tiszteletre méltó, kiváló újságíró annak idején csaknem életével fizetett érte ... Egyetlen alkalommal említették, ki a következő jelenet szerzője. Körmendi János (aki ezúttal „csak” írt) vidám játékában a közérzet javításának és „karbantartásának” ostoba értelmezőit vette célba. Jó volt Gera Zoltán (kitűnő érzéke a humorhoz maradéktalanul megnyilvánult), s Szilágyi Tibor a hideg szűkagyúság ábrázolásával. Ennek is az volt a baja: hosszan elnyúlt. Szuhay Balázs és Bodrogi Gyula párbeszéde, azaz a köntörfalazás, mellébeszélés magasiskolája kiemelkedett a mezőnyből. Ez volt legalább az alapmérce, amelyet a műsor egészétől elvártunk volna. Szellemes, időszerű, valamennyien ismerünk hasonló példákat a mindennapi gyakorlatból. Tahi Tóth László énekes újságolvasás-jelenete egyértelműen bizonyította ugyan, hogy fanyarsága különös adomány, a „rákényszerített” szöveg azonban inkább csak időtölteléknek hatott. Chrudinákról a sokadik bőrt „húzták le”, magától értetődő, hogy az „irha” minősége nyúzásról nyúzásra gyengül. Gera Zoltán és Verebély Iván párbeszéde a nudizmusról el is maradhatott volna, emlékezetünk úgysem fogadja be. Legfeljebb gyerekeket ijesztgethetnek vele: ha rosszak lesztek, ti is hasonlókat fogtok írni, és akkor a nézők százezrei mindenféle csúnyát mondanak rátok ... Szuhay Balázs Kék fény-riportja a három konzumhölgygyel (Schubert Éva, Káldi Nóra és Csala Zsuzsa) ismét az ízlésmérce sutva dobását példázta. Elhisszük, hogy a Rákóczi téri lányok szövegébe iktatott poénok „ülnek”, röhögtetnek. De azért a tévé mégsem harmadrendű bódészínház. Tartalmasnakítélhetjük Inke László, Szuhay Balázs és Tahi Tóth László jelenetét, a bírálat és a prémium összefüggéseiről, viselt dolgairól. Eredeti, ötlet volt az „ősrendeletekre” hivatkozás. A jól felépített darab megalapozott dramaturgiával ■bontotta ki mondanivalóját. Sikerrel csipkedte meg a kiskirályok bírálat-elhárító módszereit. Kellemes színfoltot hozott Mikó István, Petőfi-versekre alkalmazott mai dallamokkal. Előadásmódja is lekötött. Aztán megint elhangzottak felmelegített viccek, s utánuk jeles osztályzatot érdemelt a favágójelenet. A hogyan fűrészeljünk fát? kérdésre adott válaszokkal „beolvasott” a semmihez sem értő, ám mindenáron intézkedni akaró vezetőknek. Korszerű, tartalmas szatíra, melynek hatását fokozta Mikó István és Tahi Tóth László öszszehangolt, értő előadása. Ami bosszantotta a nézőt: egy-egy műsorszám színvonalbeli különbözősége. Holott megvolt a lehetőség arra, hogy a gyengébbek kizárásával Deák István, a tévét jól ismerő rendező feszesebb előadást komponáljon. „AZ ÚGY KEZDŐDÖTT, HOGY KICSIK VOLTUNK...” Körülbelül így kezdődik majd a következő nemzedék „tévé”önéletrajza. Úgy kezdődött, hogy a szülők leültették kicsinyeiket a képernyő elé, s ebből az ismerkedésből sírig tartó hűséges együttélés következett. Érthető hát, hogy a tévének fontos a kicsinyek megnyerése, értő nézőkké neveli... Vaézz miképpen erre mutatott a gyermeknapi monstre műsorban megnyilvánult szerkesztői szándék. Na meg ahhoz a helyzethez is hasonlítható volt, amikor hó végére elfogy a háztartási pénz, s a háziasszony körülnéz a konyhaszekrényekben, nem akad-e véletlenül valami rejtőző, főzni való. És — ha szerencséje van — talál néhány kon-zervet. A tévések is így cselekedtek, de hát az ő konyhájuk olyan bőségesen ellátott, hogy ott mindig lelhetnek korszervet. Voltaképpen azt is el lehet ízletesen készíteni, esetleg némi egyéni fűszerezéssel. Sajnos, ez az, ami a műsorból hiányzott. Meg az a fajta kalandos, romantikus, mozgalmas élet, amelyet kicsik és nagyobbak egyaránt szeretnek. Hirtelenében nem tudunk mást példaként említeni, mint a klasszikus Keménykalap és krumpliorr című Csukás-sikerdarabot. Megkockáztathatjuk ezt a — tapasztalatokból is leszűrt — véleményt: a gyerekek bizonyára másként minősítik a velük egykorúak tévébeli játékát, mint a felnőttek. Megesik, hogy ami nekünk „jajdeédes”, „jajdecuki”, nekik kevésbé szórakoztató figyelemfelkeltő. Bizony, kellően „iskolázott” gyerekszereplőkkel nem vagyunk eléggé ellátva. Voltak a műsorban nagyszerű ötletek, emlékezetes kivitelezések. Például: a papával sakkozó kislány, a két fiú, aki túljárva szüleik eszén, „kisegíti” egymást. Kevésbé tudtak mit kezdeni a gyerekek az arcot, alakot váltó párbeszélőkkel (a Jöjjön el hozzám takarítani jelenetben), vagy a karácsonyi babával. Csattanó volt a vég: a bajuszt rajzoló kisfiúval. Szóval, megvolt azért ennek a műsornak a bája, de kevésbé láttuk a gyerekek igényéhez igazítottan frissnek, rohanónak. I. 51. Hollókő: megőrizve az utókornak Hollókő Nógrád megye gyöngyszeme. A Cserhát csúcsán lévő várromj a lábánál épült ófalu jellegzetes homloktornácos palóc lakóházaival olyan együttes, melyre méltán figyelt fel jó két évtizede a megyei tanács és az Országos Műemléki Felügyelőség. De nemcsak felfigyeltek, hanem cselekedtek is: a megyei tanács megvásárolta a régi, népi építőművészet szép alkotásainak egy részét, a műemlékek pedig pénzt teremtettek az épületek megmentésére, javítására, a szükséges falurendezési, helyreállítási tervek elkészítésére. Keresték és megtalálták a helyreállított épületek felhasználásának jó módját. Aki ma végigsétál a Kossuth Lajos utcán — a főutcán —, és a Petőfi Sándor utcán, a rendbe tett, régi műemlék házakban találja a tanácsi kirendeltséget, a könyvtárat, az orvosi rendelőt és lakást, az óvodát, a postát, a falumúzeumot, a szolgáltató üzletházat. Az egykori parasztházak közül számosatturistaszállásoknak alakítottak át és rendeztek be. Az elmúlt év végéig összesen huszonkét épületet állítottak helyre, mindegyik új funkciót tölt be a községben. Nem múzeummá vált együttes ez, hanem élő falu képe tárul elénk, ahol a mindennapi élet megy tovább a maga medrében, s legföljebb a hazai és külföldi turisták népes tábora jelent itt a megszokottnál zajosabb forgalmat. Tervszerű munka előzött meg itt minden döntést. Kezdődött azzal, hogy tíz éve a Nógrád megyei Tanács és az Országos Műemléki Felügyelőség vezetői — más érdekelt szervekkel egyetértésben — létrehozták a „Hollókő fejlesztésével foglalkozó bizottság”-ot. A legfontosabb kérdésekben ők döntenek és ennek nyomán a helyreállítási munkák meggyorsultak. Legutóbb tudományos ülésszakon számoltak be az államigazgatás, a környezetvédelem, a műemlékvédelem, a néprajz, az idegenforgalom stb. területén dolgozó szakemberek és tudósok eredményeikről és a további tennivalókról. Lényegében a következő tíz év feladatairól, elgondolásairól szóltak, ennek során további lakóházakat állítanak helyre s a közeljövőben a régi épületekben rendezik be az öregek napközi otthonát, az ifjúsági klubot, a konyhaüzemet, az ajándékboltot. Tájvédelmi bemutató és népművészeti ház is létesül itt. A régi épületek közül többet turistaszállónak rendeznek be. Miközben a falu régi épületeit helyreállítják, a hollókői vár állagmegóvásához szükséges munkálatokat is befejezik. Az ófalu mellett az öreg szőlők területét is hasznosítani kívánják, ugyanígy a hegyoldal védelmére is gondot fordítanak. Miközben a régi épületeket óvják, restaurálják a történelmi faluközpontban, az újabb település is számos előnyét élvezi annak, hogy tájvédelmi körzetté nyilvánították Hollókőt és környékét. A vízvezeték-hálózatot már kiépítették, sajnos a szükséges vízmennyiséget még nem minden időszakban tudják előteremteni. A közvilágítás, az úthálózat kiépítése és felújítása terén sok történt már eddig is, és a továbbiak során elsősorban a csatornahálózat megépítése, a szennyvíz elvezetésének megoldása elsőrendű feladatuk az illetékeseknek. Az üdülő-, pihenőfalu megvalósítása még sok kisebb-nagyobb feladatot állít a szakemberek elé. De eddigi munkájukkal is példát adtak arra, miként lehet értékes népi műemlékegyütteseket fenntartani úgy, hogy az a ma emberét szolgálja, miközben történeti emlékeket őriz meg az utókornak. K. Gy. SZABAD FÖLD 13