Szabad Föld, 1985. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-14 / 50. szám
1985. DECEMBER 14. Az atomváros, szülőföld és új otthon Patinás épületek ott, ahol az egykori fogadó — majd Béke Szálló, aztán Hiúsági ház, ilyen és olyan étterem — klasszicista homlokzata magasodik Egyik házon Deák Ferenc emléktáblája. Évszázada épült és ma is élő, ma is ugyanazt a célt szolgáló bazársor — üzletsor — boltjai, műhelyei, a templom dombja alatt. Közöttük Schückert Sándor órás és látszerész műhelye. Dombra felfutó utcácskák: Amott hajdani gazdaházak, keskeny utcában. Lacza Istvánná is itt lakik, domboldalra húzódott, muskátlikat most is virágjában őrző otthonában. Másik részen a jövő századot idéző iskolaegyüttes Csupa ablak, csupa üveg művelődési palota. Mindez együtt: Paks. Atomváros. Együtt régmúlt és a jelenben a jövő, a régi Paks, az új Paks.. . Ma már nem szokás nálunk így mondani: „régi paksi”, vagy „új paksi” valaki. Mindanoyian paksiak vagyunk Paksiak — jelző nélkül Szülőföldjük vagy új otthonuk a város. Nándor Lajost hallgatom. Ő a paksi városi népfronbizottság titkára. — Ha Paksról beszélünk, mintha az országról szólnánk. Pakssal együtt sok városról, faluról lehet elmondani: éltek itt rómaiak, pusztítottak törökök. Élt a település, ahogyan a történelem engedte, megszabta. A mai napok történelmesatomerőművet hozott Paksnak. Ennek építése hozta a legnagyobb változást, évtized alatt évszázadnyi fejlődést. Ennek köszönhető, hogy Paks város lett. Úgy is mondhatta volna Nándor Lajos: ismét város lett, hiszen valaha mezőváros volt. 1871-ben szűnt meg ez a rangja. Most: atomváros. — Az ország minden részéből érkeztek ide emberek, a hetvenes években. Közöttük sok mérnök, magasan kvalifikált szakember. És hallom: a most választott városi népfrontbizottság tagjainak több mint a fele végzett főiskolát, egyetemet.■ Nándori Lajos most éppen a megújult bizottság első mozdulásait tervezi, szervezi. S hogy az atomvárosban valami különöset kellene keresnem — már ami a népfront mozgalmi munkáját illeti? Kiderül: egyáltalán nem. Asztalán most éppen a városvédő (városszépítő) egyesület alapításáról szóló tervezet fekszik. — Mindannyian paksiak vagyunk. Egy célért dolgozunk... Paksért. Ebbe a gondolatba illik bele az egyesület megalakításának eszméje. Úgy mondhatom, alapgondolata ez a jövendő egyesületnek. A kezdet? — Működött eddig is helytörténeti bizottságunk. — Nemcsak működött ez a bizottság, hanem eredményesen, nagyon jól működött, és működik ma is. Jelzi ezt az a szép külsejű kötet, amely a Paks Monográfiája címet viseli. A mai város még nagyközség korában kezdeményezte, bíztatta és támogatta a kötet megírását, napvilágra segítését. A már nem egészen újdonsült, második évfolyamába lépett Paksi Mozaik legutóbbi számát olvasom. (A Hazafias Népfront helytörténeti bizottsága és a Paksi Konzervgyár KISZ-bizottsága adja ki, negyedévenként jelenik meg.) Dr. Németh Imre nevével találkozom, ő a monográfia szerkesztője és egyik szerzője. „Dr. Németh Imre az idén töltötte be a hetvenedik évét, élete nagy részét Pakson élte, a Paks nagyközség monográfiája című mű szerkesztője és egyik szerzője, a Helytörténeti Bizottság aktív tagja, hiszen a monográfián kívül tanulmányt írt — többek között — az építőipari ktsz történetéről, a paksi címerekről, a város zenei életéről (most dolgozza fel éppen a villanytelep történetét), sok tárgyi emléket gyűjtött öszsze települése múltjáról, rendszeresen segítséget nyújt diplomamunkák készítőinek, helytörténeti kiállításokat rendez, előadásokat tart. Ezért — a’ lakóközösség érdekében kifejtett tevékenységéért jutalmazta .Pro Urbe’-díjjal a városi tanács...” (Gutai István: dr Németh Imre „Pro Urbe”-díja.) Itt Pakson a helytörténetnek (a szülőföld múltjának) különös becsülete van Talán mert itt fokozatosan érzékelhető a jelen múlttá válása, különösen az atomkorból, az atomvárosból nézve... A város múltját, a céhek, az első helybeli viillanyterep, a város utcáinak, üzemeinek történetét hozzáillesztik az utóbbi évtizedben életre kelt jelenhez: az atomerőműhöz. Mindez együtt jelenti a paksi valóságot. Jó néhány lelkes segítő dolgozik együtt a helytörténeti bizottságban. — Hogy szélesítsük a kört, a városi tanáccsal munkálkodunk azon, hogy megalakítsuk a városvédő egyesületet. Úgy mondhatnám, ez lenne a mag, ami köré odaállna a városvédők egyesülete. Egyesületről lenne szó, minden paksi a tagja lehetne. S ki mihez ért, kinek mi a különleges érdeklődési köre, aszerint kapna feladatot. A várost járva, benézve ódon udvarokba, lesétálva a nagyon csöndes partra a Dunához, fölballagva kicsiny körökbe, majd megcsodálva az új városrész tágas tereit — sejthetjük a városvédők első feladatát: a város új arcában is megőrizni a régit. — Hogyan épüljön tovább Paks? Szeretnénk, ha az egyesület ebben majd véleményt nyilvánítana . . . Jelen pillanatban három központja van Paksnak. A régi Paks — a főutca, ahol most itt ülünk, ez a része. Itt üveg- és betonpalotákatnem emelnek, nem illenének ide. A másik — az igazgatási központ A tanács székháza, a mozgalmi központ. A harmadik — az új városrész. Szeretnénk, ha harmonikusan épülne tovább a város. Az egyesület egy másikfeladata a környezetvédelem lenne. Itt, ahol atomerőmű termeli a millió kilowattórákat, a „nagy” környezetet szakemberek vigyázták. Pónya József, a Paksi Atomerőmű Vállalat vezérigazgatója: „...az erőmű beindulása előtt hét évvel kezdtük meg a környezet nullszint felmérését, radioaktivitás szempontjából, harmincöt kilométeres körzetben. Az eddig eltelt üzemidő alatt környezetünkben az erőműtől származó radioaktivitásnövekedés nem mutatható ki. Pedig a rendkívüli szigorú előírások határértékének ezredrészét tudjuk mérni ..” A szakemberek vigyáznak, de hogy az otthon kedves otthon maradjon, a sok egyéb más környezeti ártalmat is kívül kell rekeszteni, kinek-kinek a maga portáját, utcáját, az otthonoknak tért-levegőt adó erdőket, mezőket a Duna mentén, és bentebb a dombokon — mind védeni kell. Telefoncsörgés, beszélgetésbe figyelek, akarva-akartan: — ... a fákat holnap hozzák Tekeresről. Mehetünk érte Aztán, már telefon nélkül: — Sokan szólnak a mellékutcákból, juttassunk facsemetéket, szívesen elültetik, a házuk elé. — Sok elképzelésünk van, amit szeretnénk megvalósítani ■ •. Például itt az egyik, az uszodaépítő egyesület. — Hosszú évek gondja Pakson: itt a Duna, s gyerekeink nem tudnak hol úszni tanulni. A Duna Paksnál (és még sok helyen ...) nem uszoda. Különösen nem gyermekuszoda. A régi idők krónikája őrzi nem egy neves paksi úszó, evezős sportember nevét. A Monográfiában olvasom: „...A paksi dunai fürdőben ismerkedett meg az úszással a hősi halált halt ifjú Hága József tanító, többszörös megye,bajnok. Abay Nemes Károly országos hátúszóbajnok és dr. Abay Nemes Oszkár. Paks egyetlen olimpiai helyezettje, aki tagja volt Gróf Ödön. Lengyel Árpád és Csík Ferenc társaságában annak a 4X200 méteres gyorsúszó váltónak, amely ... olimpiai bronzérmet szerzett.” — 1983-ban alakult meg Pakson ez az egyesület, a belépők évi hatszáz forint tagsági díjat fizetnek, s most újabbat látok: tanúsítványt adnak ki száz forint befizetéséről, az egyesületi tagsági díjon túl. Ez egyúttal a felépült uszodába belépőként is szolgál majd. — Tanuszoda lesz, s ha minden jól megy, jövő ilyenkor már átadhatjuk rendeltetésének. Tennivalókban nincs hiány Pakson, nincs hiány gondolatban, elképzelésben, összefogásban sem. A választás nyomán megfiatalodott a paksi népfrontbizottság. Az atomerőmű dolgozói közül is sokan „ vállaltak mozgalmi munkát, kerültek be a különböző bizottságokba . A derékhad a középkorosztályokból kerül ki, vannak harminc alatti fiataljaink is. Ugyanakkor számítunk a régi, lelkes, már idős, volt elnökségi, bizottsági tagjainkra is Ha egészségük engedi, szívesen dolgoznak (Két régi vagy talán legrégebbi volt elnökségi tagnak, Lacza Istvánnénak és Schuckert Sándornénak kitüntetéssel ismerték el eddigi mozgalmi munkáját.) Ódon házak, csupa üveg épületek: Paks, atomváros. Új és régi arcok a népfrontbizottságban: mindannyian paksiak. Együtt a szülőföldért, a most vállalt új otthonért. Vincze István MÉG HA VAN 15: _________________________ •Este ötkor lehúzzák a rolót Hol lehet javíttatni az elromlott háztartási gépeket, talpaltatni a cipőt, tisztíttatni a ruhát, ki vállalja a lakás festését, mázolását, vagy egyszerűen csak a vízcsap reparálását? Mindennapi kérdések, mindennapi gondok, hiszen a lakossági szolgáltaások nem tartottak lépést az igényekkel Ezt pedig a kistelepüléseken élők különösképpen érzik. A közelmúltban a fogyasztók érdekvédelmére hivatott testület, a Fogyasztók Országos Tanácsa is megvizsgálta, milyen az aprófalvakban az ellátás e szolgáltatásokból. Sok tízezer családot érintő kérdésről van szó, hiszen településeink háromnegyedén, a kétezernél kisebb lélekszámú falvakban az ország lakosságának mintegy tizenhat százaléka — egymillió 726 ezer ember — él. Tovább csökkent... A FÖT elemzéséből kitűnik, hogy az elmúlt év elején országszerte csaknem 17 ezer helyen lehetett igénybe venni a különböző szolgáltatásokat. Azt, hogy e területen mennyire lassú az előrehaladás, jelzi: 1978 óta mindössze öt százalékkal gyarapodtak a szolgáltatóhelyek A kistelepüléseken viszont még ilyen szerény fejlődésről sincs szó. Ellenkezőleg: az aprófalvakban az említett hat esztendő alatt mintegy 15 százalékkal csökkent a szolgáltatóhelyek száma, sok helyütt egyáltalán nincs szolgáltatást végző műhely, üzlet. Azaz: a vállalatok, a szövetkezetek egyre inkább a városokban igyekszenek boldogulni, sőt — a szállítási költségek drágulásával — visszafejlődnek a kistelepüléseket legalább részben ellátó „hozom-viszem” jellegű szolgáltatásaik is. Ami pedig a kisiparosokat illeti: Budapesten és a nagyobb városokban a legtöbb szakmában választékbővítő szerepet töltenek be, az aprófalvakban viszont elsősorban csak ők nyújtják a szolgáltatásokban az alapellátást. A statisztika azt is elárulja: a községekben a legkevésbé a fodrászok, a kőművesek és a fuvarozók hiánya okoz gondot, az építőipari és a teherszállítási szolgáltatásokat főleg a mezőgazdasági nagyüzemek végzik a lakosságnak A kisiparosok több mint fele ugyancsak ezekben a szakmákban tevékenykedik. A szolgáltatások hiányát azonban érzékletesen mutatja, hogy a vizsgált 2269 kistelepülés közül legalább hétszáz faluban még fodrász sincs! Annak tehát, aki rendbe akarja hozatni a haját, tisztíttatni kívánja a ruháját, javíttatni a cipőjét, utaznia kell, hiszen még ezeket az alapvető szolgáltatásokat sem kapja meg lakóhelyén. E rendkívül hátrányos helyzetet tovább rontja, hogy például szemüveget, fényképezőgépet, gyógyászati segédeszközöket kizárólag a városokban lehet javíttatni. Kontár: öröm, ha van Azt is megvizsgálták, mikor vannak nyitva a szolgáltatóhelyek. E tekintetben szintén elszomorító a kép, a községekben a vállalati és a szövetkezeti üzletek, műhelyek csaknem háromnegyed részénél legkésőbb délután öt órakor lehúzzák a rolót. A kistelepüléseken pedig már csak elvétve található este is nyitva tartó szolgáltatóhely, legfeljebb a fodrászok fogadják vendégeiket még ilyenkor is. Ilyen körülmények között igazán nem csoda, hogy a falvak lakói úgy igyekszenek segíteni magukon, ahogy tudnak. Elvégre az utazás nemcsak költséges, hanem rendkívül időrabló is; alkalmanként szinte egy egész nap elvész miatta. Egyszerűbb tehát elfogadni a szomszéd, a jó ismerős szolgálatait, s ez ráadásul gyakran még azért is előnyösebb, mert a kapott segítséget vagy viszontsegítséggel, vagy pedig — lévén szó inkább szívességről, mint üzletről — a hivatalos árnál szerényebb összeggel lehet honorálni. Ami pedig e — voltaképpen illegális — szolgáltatást végzők munkájának megítélését illeti, a lakosság többnyire elégedett tevékenységükkel. Ez is érthető, hiszen ezeknek a kontároknak a többsége ügyes kezű mester, aki az iparengedélyt csak azért nem váltja ki, mert az a mostani adó- és társadalombiztosítási kötelezettségek mellett nem érné meg neki. Az előrelépés lehetőségeiről élénk vita bontakozott ki a Fogyasztók Országos Tanácsa ülésén. Hiszen az egyértelmű, fontos társadalompolitikai cél a kistelepülések népességének megtartása Ennek egyik feltétele, hogy az itt élő emberek életkörülményei érezhetően javuljanak, s ebben a szolgáltatások javítása, bővítése is nagy szerepet játszhat. Általános receptet persze nem lehet adni rá, hol, milyen módon keressék a megoldást, de annyi bizonyos: a segítséget hiba volna csak kívülől várni A helyi erőket kell mindinkább mozgósítani, s ez jórészt a tanácsok feladata. És segíthetnek a termelőszövetkezetek, az állami gazdaságok is, például úgy, hogy használható eszközeiket kölcsönbe vagy bérbe adják a szolgáltatások elvégzésére vállalkozóknak, vagy éppen helyiséget , műhelyt, üzletet — biztosítanak számukra. Valódi ösztönzés kellene Arról, hogy mi minden jöhet még számításba, csupán néhány példa. A FÓT egyik tagjának véleménye szerint elhagyott parasztházak felújításával lehetne új szolgáltatóhelyeket létesíteni. Egy másik javaslat: a mozgó ABC-k mintájára mozgó szolgáltatóházak révén javíthatnák az aprófalvak lakóinak ellátását. Másutt is követhető, követendő példa: Zala megyében több helyütt túrajáratokkal oldják meg a különböző háztartási gépek, televíziók javítását. Mégpedig úgy, hogy a falubeli áfészboltban összegyűjtött címekre mennek el a szolgáltatók, tehát a lakásról viszik el az elromlott gépeket, készülékeket, és rendbehozva oda is szállítják vissza őket. Az persze, hogy az aprófalvak lakói számára a jövőben könnyebben elérhetővé váljanak a szolgáltatások, nemcsak a helybeli ötletek megvalósításán és az okos, körültekintő szervező munkán múlik. A Fogyasztók Országos Tanácsa álláspontja szerint is szükség van ahhoz a mainál megfelelőbb szabályozásra. Olyan gazdasági ösztönzésre, hogy a kistelepüléseken is érdemes, kifizetődő legyen javítóműhelyt, üzletet nyitni. Medve Piroska SZABAD FÖLD .