Szabad Föld, 1986. január-június (42. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-17 / 20. szám
1986. MÁJUS 17. Országos Kék Túra Bár az országjárás igazán nincs szezonhoz kötve, mégis bizonyos, hogy kellemes, jó időben az embereik többsége szívesebben mozdul ki otthonról, mint a hideg téli hónapokban. Így aztán aligha tévedünk, ha azt mondjuk: a május már a kirándulások, a hegyenvölgyön barangolások időszaka. S ahogy a világ többi országában, éppúgy nálunk is évről évre növekszik azoknak a tábora, akik turistabakancsban, vállukon hátizsákkal indulnak útra. Ezúttal az ő figyelmüket szeretnénk felhívni egy népszerű mozgalomra, az Országos Kék Túrára. Ennek célja, hogy a turisták, a kijelölt útvonalat végigjárva, képet alkothassanak hazánk múltjáról és jelenéről, gyönyörködjenek természeti szépségeiben, hogy tekinthessenek különböző tájak, vidékek életébe, az ottani emberek mindennapi munkájába, megismerjék az ország nagy részének föld- és vízrajzát, és természetesen történelmi és kulturális értékeinket, legszebb műemlékeinket is. A túrát bárki tetszése szerint teljesítheti. A kijelölt útvonal 1083 kilométer hosszú, a Vas megyei Velem község és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Zemplén hegységben levő, 896 méter magas Nagy Milic közötti, kék színnel jelzett Országos Kék Túra út. A mozgalmat a Magyar Természetbarát Szövetség irányítja. Fontos tudnivaló, hogy a túrát azok a természetjárók teljesíthetik, akik a Magyar Természetbarát Szövetség érvényesigazolványával rendelkeznek, és beszerzik az Országos Kék Túra útvonala című, névre szóló igazoló füzetet. Ez utóbbi a Kék Túrázásban való részvételt, illetve — megfelelő feltételek szerint — a túra teljesítését tanúsítja, s ennek alapján lehet elnyerni a MTSZ Kék Túra-jelvényét. Az Országos Kék Túra útvonalát — illetve egyegy résztúrát — akár egymagukban bandukolva, akár csoportosan is bejárhatják a résztvevők. Az útvonalon való végighaladást a természetjáróknak kell igazolniuk, mégpedig úgy, hogy az MTSZ által kiadott (már említett) igazoló füzetet a megfelelő helyen lebélyegeztetik. Kötelező valamennyi ellenőrző ponton a bélyegeztetés, és egyúttal a dátum feltüntetése is. Az ellenőrző pontok az igazoló füzetben, a vázlatokon bélyegzővel jelzett helyek és helyiségek, amelyek megnevezése az egyes oldalakon — az e célra szolgáló, bekeretezett részeknél — található meg. Az Országos Kék Túrán részt vevők a teljes útvonal megtétele után kell bejelentsék — mégpedig írásban — a Magyar Természetbarát Szövetségnek, hogy teljesítették a túrát. Ehhez mellékelniük kell az igazoló füzetet is. A Szövetség a résztvevőket személyes beszámolásra is kötelezheti. . Mivel Baranya, Borsod, Csongrád, Fejér, Győr- Sopron, Hajdú, Heves és Veszprém megyében a szakszövetségeknél albizottságok működnek, ezért az e szövetségekhez tartozóknak igazoló füzeteiket hozzájuk kell beküldeni. A teljesítést — elfogadása után — a bizottság az igazoló füzetbe és a túrán részt vevő természetjáró igazolványába is bevezeti. A Kék Túra-jelvényt ünnepélyes keretek között, a felszabadulási vagy a november 7-i emléktúrán kapják meg az arra érdemesek. Az Országos Kék Túrát teljesítőkről a Magyar Természetbarát Szövetség nyilvántartást vezet; az útvonal többszöri megtétele esetén ugyanannak a személynek csak háromszor adományozható a jelvény. Az Országos Kék Túrával kapcsolatos kérdéseikre bővebb felvilágosítást a Tourinform 179-800-as telefonszámán kaphatnak az érdeklődők. Bélyeggyűjtőknek A Magyar Posta május 6-án a tokiói magyar napok alkalmából matyó és japán babát ábrázoló négyforintos bélyeget bocsátott ki. Különleges nyomdai eljárással, acélmetszettel és, ofszetnyomással, négyforintos szelvényes bélyegen emlékeznek meg 29-én Fáy András (1786— 1864) író és politikus születésének 200. évfordulójáról. A bélyegen Fáy arcképe, a szelvényen az általa alapított Első Hazai Takarékpénztár épülete látható. A 40 éves úttörőmozgalmat 30- án 4+2 forintos bélyeg köszönti. Három postai levelezőlap is megjelenik. A KISZ XI. kongresszusa tiszteletére és a magyar plakát centenáriumára 23-án, a 24. országos ifjúsági bélyegkiállításra pedig 30-án kétforintos, benyomott bélyegű postai levelezőlapot bocsátanak ki. Franciaország a béke nemzetközi évére a magyar származású Victor Basch (1863—1944), a Sorbonne egyetem tanára arcképét ábrázoló bélyeget adott ki. A Budapesten született Basch fiatalon Franciaországba ment. Németország megszállása után részt vett az ellenállási mozgalomban. Elfogták és 81 éves korában kivégezték. Őslények bemutatását választotta témául a kambodzsai sor. Vadállatokat láthatunk az afrikai Csád bélyegein. A labdarúgó-világbajnokság előhírnökéül Görögország sort jelentetett meg. A Szovjetunió bélyegen is megemlékezett az újkori olimpia 90. évfordulójáról. Oscar Kokoschka (1886—1980) neves festőművészről emlékezett meg bélyegen Ausztria és a Német Szövetségi Köztársaság. Az aszály és a sivatagosodás elleni küzdelemre mozgósítanak az afrikai Mauritánia hatásos rajzú bélyegei. Az ENSZ sort adott ki ezen a címén: a bélyeggyűjtés nemzetközi hobbi. A gyorshajtásról A tavaszi közlekedés egyik jellegzetessége, hogy általában felgyorsul a forgalom. A kedvező időjárási és útviszonyok lehetővé teszik a nagyobb sebességek kifejtését, s nagyobb a járművezetők biztonságérzete is. A sebesség megválasztása azonban nem arányos a valós lehetőségekkel. Többet engedünk meg magunknak, mint amenynyit a tárgyi feltételek lehetővé tesznek. Ebben az időszakban a leggyakoribb a maximális sebességhatárok túllépése, s ennek megfelelően a gyorshajtás miatt bekövetkezett balesetek száma is erősen emelkedő. A gyorshajtás két fajtáját lehet megkülönböztetni. Az egyik az ún. abszolút gyorshajtás, amikor tehát valaki az útra megengedett, tételesen km/órában kiszabott sebességet lépi túl, a másik az ún. relatív gyorshajtás; ez esetben a járművezető az út kiépítettségéhez, állapotához, az időjáráshoz, a látási körülményekhez, stb. képest választ nagy ptob sebességet, vagyis a konkrét adottságokhoz viszonyítva halad gyorsabban, mint az biztonságos lenne. Mindkettő egyaránt veszélyes kockázatokkal jár. A túlzottan nagy sebesség — gyorshajtás — következménye az, hogy a vezető képtelen lesz kocsiját rövid féktávolságon belül megállítani, illetve, ha hirtelen kell fékeznie, könnyen elveszítheti uralmát a kocsi fölött. A frontális — és ezért a legsúlyosabb — ütközések emiatt következnek be. A relatív „gyorsan” hajtás viszont a helyes, megfontolt döntéshozataltól, a pontos és megfelelő cselekvéstől veszi el az időt, ezért elsősorban az elsőbbség meg nem adása miatt történnek meg a balesetek. KÖZLEKEDÉSI ÉRDEKESSÉGEK A forgalmi jelzőlámpákkal irányított kereszteződések és csomópontok a tilos jelzéseikkel minzdontalan megállítják és várakozásra kényszerítik a járműveket. Mindez időveszteséget jelent, a forgalmi folyam elakadását, s ezzel együtt fölöslegesen használódik el az üzemanyag és növekszik a lámpás irányítású térségben a környezet szenynyeződése. A lámpákra bizonyos forgalomnagyság mellett feltétlenül szükség van mind a keresztező irányú mozgások biztosítására, mind a gyalogosok biztonsága érdekében. Az ebből a helyzetből adódó konfliktus egyik megoldása a forgalomszervezésben az egymást követő lámparendszerek működésének összehangolása. Ha a lámpák egymáshoz igazítva, összehangoltan működnek, elérhető az, hogy hosszabb-rövidebb szakaszokon több helyen is zöld, áraz szabad, jelzésre érkezzenek a járművek. Az összehangolásnak eddig határt szabott a kereszteződések egymástól való távolsága. Ha ugyanis ez 4-500 méternél nagyobb volt, egyszerre bonyolult lett az összeköttetést biztosító kábelek lefektetése, elhelyezése. Újabban azonban már akár 1000 méteres távolságokat is át lehet hidalni az ún. infrahangolással. Két, egymást követő jelzőlámparendszert úgy igazítanak egymáshoz, hogy a kapcsolatot egy infra adó-vevő berendezés tartja közöttük. Az egyik csomóponton a vezérgép nemcsak értékeli a forgalmat és váltja a színeket, hanem az információkat „átlövi” (a nem látható fény tartományában) a következő lámpákhoz, amelyek jelzéseit az algép az arrafelé közeledő járműsorokhoz igazodva adja meg. Petress István SZABAD FÖLD 17 ■' -Ifa jjT J >T»T T T7 k A szarvasmarhák rangsora A hagyományos módon együtt tartott állatcsoportokban — a vadállatokhoz hasonlóan — a tagok közötti kölcsönhatások eredményeként alá- és fölérendeltségi viszonyok keletkeznek, kialakul a rangsor. Ebben minden állatnak megvan a helye. A szarvasmarhák körében a rangsorbeli helyért folyó vetélkedésre sajátos fej- és nyaktartás mutat. A rangsorban feljebb álló úgynevezett fenyegető testtartást vesz föl. Ennek három fokozatát tudjuk megkülönböztetni. Az enyhén fenyegető testtartásban a szarvasmarha egy kissé leszegi a nyakát, állát felhúzza, s a szarvait az ellenfél felé irányítja. A közepes erősségű fenyegető testtartásban a nyakát még mélyebbre szegi, lábát egy kissé szétterpesztve áll. Ha az állat a hátát meggörbíti, a nyakát még erősebben leszegi, s a fejét szinte a földre hajtja, az már az erős fenyegetés testtartása. A rangsorban hátrább állók, ha e testtartások valamelyikét látják, megállva nyújtott fej- és nyaktartással jelzik, hogy felismerték a másik állat rangsorbeli fölényét, majd általában irányt változtatva meghátrálnak. Vizsgálatok során azt találták, hogy a szarvasmarháknál az egyedek közötti térköz, a személyes távolság annál nagyobb két egyed között, vagyis annál előbb reagálnak egymásra valamilyen fenyegető mozdulattal, minél közelebb állnak egymáshoz a rangsorban. Például a rangsorban szomszédos két tehén már két-három méterről fenyegető testtartással fogadja egymást, de ha mondjuk az ötödik-hatodik közeledik a legmagasabb rangú tehénhez, akár egy méterre is megközelítheti minden következmény nélkül. A csoportosan tartott tehenek és növendék hízó bikák között a fenyegető testtartások és mozdulatok gyakorisága szorosan összefügg a rendelkezésükre álló terület nagyságával. Ha az egy állatra eső terület csökken, gyakoribbá válnak a fenyegető mozdulatok, az állatok többször zavarják el egymást a fekvőtértől és az etetővályútól. E „konfliktusok” számának növekedése különösen a rangsorban hátrább álló egyedeket sújtja; kevesebbet pihennek, kevesebbet kérődznek. Ez pedig kedvezőtlenül hat a tejtermelésükre, illetőleg a súlygyarapodásukra. A megfelelő nagyságú terület tehát a termelési eredmény növekedésében is megmutatkozik. * A környezetben beálló változások — például új egyedeknek a csoportba való bevitele, új tartózkodási helynek a kijelölése — felborítják a csoportban kialakult rangsort. Ez nyugtalanságot okoz addig, amíg a rangsor ismét helyre nem áll. A nyugtalan állatok pedig kevesebbet esznek és kevesebbet pihennek. Sok ilyen gondot okoz ez akkor, amikor az azonos tejhozamú teheneket egy csoportba gyűjtik. Üzemi szempontból ez kívánatos, mert meggyorsítja a gépi fejést, ám az új csoportban az új rangsor kialakulásáig a tejhozam akár 10-15 százalékkal is csökkenhet. Az anyagcseréhez kapcsolódó viselkedések — például az evés, a kérődzés és a pihenés — jól jelzik, megfelel-e a környezet az állatnak. Ha az istállóban a teheneket nem kötik meg, gyorsabban esznek, mint a jászolhoz kötöttek. Nyilván, mert vetélkednek a táplálékért. Ez fékezi a fejlődésüket. A hangok hatása a halakra Hogyan hatnak a víz alatti zörejek a halakra? Erre kerestek választ a kutatók a laboratóriumban. Hangszigetelt környezetbe helyezett akváriumban többféle rezgésszámú és intenzitású hangot gerjesztettek, majd azt hangszóróval továbbították a vízfelület fölé, illetve a víz alá, s közben figyelték a halak tűrőképességét. A hangok hatására a környezethez már korábban hozzászokott állatok viselkedése szembetűnően megváltozott. A hang erősségét és frekvenciáját növelve — többszöri ismétlés után — meghatározhatták azt a küszöböt, amelyen túl a gerjesztett hang zajártalomszerű fájdalomtüneteket váltott ki. A ponty például a halkabb zörejt észlelve szeretne elbújni, a fokról fokra erősödő hang hallatán előbb nyugtalanul ide-oda úszkál, végül görcsbe rándul. Megfigyelték, hogy a csukák érzékenyebbek a pontyoknál: a zaj hallatán a víz felszínére úsznak, ott megmerevednek, s ha a hangerő meghaladja a fájdalomküszöböt, kivetik magukat a vízből. Fiatalabb és idősebb angolnák vizsgálatakor az életkor szerint is eltéréseket fedeztek fel. Arra következtetnek, hogy az állat pillanatnyi egészségi állapota és sokféle környezeti tényező külön-külön és összességében is befolyásolja a halak viselkedését. Fény derült arra is, hogy a tavi s a folyami halak között számottevő a különbség. A nemkívánatos, idegesítő zörejeken kívül a megfigyelés időszakában észleltek oly — a halak által kibocsátott hangokat — úszóhólyag- és nyelési zörejeket, amelyeknek nemcsak a táplálék megszerzésében van jelentőségük, hanem társas életük vitelében, a raj együttmaradásában, a veszély felismerésében, a menekülésben. A halakat veszélyeztető zajártalmakkal kapcsolatos kutatásokat az is szükségessé teszi, hogy ma már az álló- és folyóvizek mentén jelentős zajjal járó közlekedés bonyolódik le. S tudvalevő, hogy a hangok a vízben négyszer olyan sebesen terjednek, mint a levegőben.