Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-02 / 18. szám
8 SZABAD FÖLD A főorvos tiltakozik, a sajtó „sokkol”? Karambolozott Borsod megye egyetlen Mercedes típusú mentőkocsija április 12-én, a hajnali órákban, Miskolcon. A helyszínre (a Zsigmondy utca és a József Attila úti kereszteződésbe) egyszerre riasztották a mentőket, tűzoltókat és rendőröket. A baleset oka: a Zsolcai kapui felüljáró után nem adták meg az elsőbbséget — a megkülönböztető jelzés ellenére sem! — a Mercedes rohamkocsinak, és az összeütközött az Épfu Vállalat egyik teherautójával. A mentő felborult, utasai szerencsére csak könnyebb sérüléseket szenvedtek, de az autó totálkáros lett. Mentőorvosok véleménye szerint valóságos mozgó intenzív osztály volt ez a kocsi, ellátva a korszerű életmentő készülékekkel, így például EKG-val, defibrillátorral és pacemakerrel. (E két utóbbi az infarktusos betegeknél az azonnali segítségnyújtást és orvosi beavatkozást teszi lehetővé.) * Amikor Horváth Endrét, a miskolci mentőállomás főorvosát megkérdeztem, miért csak egy ilyen kocsija volt a megyének, néhány pillanatig gondolkodott. Nem a válaszon, hanem azon, egyáltalán válaszoljon-e. — Most küldtük el a leveleket a helyi sajtónak — mondta. — Az a kérésünk, ne foglalkozzanak tovább ezzel az üggyel. — Vehetjük ezt hírzárlatnak? — Tulajdonképpen igen. — Milyen alapon rendelték el? — Először is: nem mi rendeltük el, hanem az Országos Mentőszolgálat megyei szervezetének a főorvosa, dr. Kubasy László. Hogy milyen alapon, azt tőle kérdezze. Magam az okról csak annyit tudok mondani: a helyi sajtó nem úgy foglalkozott a balesettel, ahogy kellett volna. Olyasféle tragédiának állították be a történteket, mintha ezzel megszűnt volna a megyében a megfelelő mentési mód és ellátás. Ez pedig nem igaz. Miskolcon és a megyében futó Nysa típusú lengyel mentőautók ugyanolyan jól felszereltek, egy kivétellel: defibrillátor nincs bennük. Kétségtelen, hogy valamivel kisebbek és lassúbbak, mint a Mercedes volt... — Mibe került ez az autó? — A devizaértékét én nem tudom megmondani. Négy évvel ezelőtt 1 millió 700 ezer forintot fizettünk érte. Üresen. Mert a berendezés, műszerezettség költségei ebben nincsenek benne. Hogy miért csak egy volt belőle? Azért, mert mentőállomásonként mindössze egy igényelhető. Ennyire futja az Országos Mentőszolgálat devizakeretéből. Összesen 31 Mercedes kocsi volt az országban, illetve most már csak 30 van ... * — A városi és megyei lapban megjelent cikkekkel azért nem értettem egyet — mondta később dr. Kubasy László, a mentőszolgálat megyei főorvosa —, mert fölöslegesen sokkolták az embereket. Miért kell azt nagydobra verni, hogy egy mentőkocsit is érhet baleset? A sajtó az építő és nevelő hangvételt szorgalmazza! Minek borzolgatni a kedélyeket? — Bocsásson meg, de ezzel nem értek egyet! Miért éppen az önök cége legyen a kivétel? Ráadásul akkor, amikor vétlenek az ügyben?! — Ha rólunk így írnak, megrendítik az emberek mentő iránti feltétlen bizalmát. Mert én valótlan és sérelmes állításnak tartom, hogy a Mercedes balesetével most megszűnt Borsod megyében a gyors és korszerű segítségnyújtás. Miskolcon például még három kocsiban van EKG-készülék. A megyében is legalább hat autó van ezzel felszerelve. Technikai lemaradottságról hát nincs szó. Mindössze a defibrillátor hiányzik a lettgyei autókból, azt pedig majd rátesszük valamelyik Nysára. — Ezért rendelt el hírzárlatot? — Én ezt nem tartom hírzárlatnak. Nekem pusztán az a kérésem, hogy a véleményemet a lapok tolmácsolják. Mert így nem tiszta, hanem zavart és félelmet keltő a kép. Egy autó kiesése nem pótolhatatlan. Jelenleg 113 mentőautó fut a megyében, jól kiképzett személyzettel, akik ugyanúgy elvégzik a dolgukat, ellátják a betegeket. — A sajtó reagálása érthető. Amiből csak egy van, annak az elvesztése fájdalmas szenzáció. — Na látja, ez szenzáció! De három héttel ezelőtt, amikor egy Nysával hasonló baleset történt — egy Trabant nem adta meg az elsőbbséget —, a sajtó bezzeg nem foglalkozott az üggyel. Nem fújta fel „fájdalmas szenzációnak”. Mert az ugye, csak egy Nysa volt. Én azt is sajnálatosnak tartom, amikor az egészségügyi miniszterünk országgyűlési felszólalásában kétféle típust különböztet meg a mentőszolgálatnál. Igen, létezik Mercedes is. Harminc darab az országban az 1300 másik mellett. Évente két,, legfeljebb három ilyen kocsi megrendelésére van lehetősége Magyarországnak. — Tudják-e önök ezt pótolni? — • Ebben az évben nem valószínű. Az éves keretet már leadtuk. Hogy soron kívül, pótkeretből kapunk-e újat, az nem tőlünk függ, hanem az Országos Mentőszolgálat főigazgatóságától. Keresztény Gabriella Rákóczi Szövetség: a Felvidék hagyományait őrzi Az elmúlt időben hazánkban a szövetségek alakulását nyugodtan lehet a gomba szaporodásához hasonlítani. Sorra alakulnak meg a politikai, kulturális vagy éppen valamely hobbinak hódoló szövetségek. Elképzelhetően nem keltett feltűnést az MTI által kiadott hír sem, hogy megalakult a Rákóczi Szövetség. Az újságolvasó méltán gondolhatná: no, még egy szervezet. Jólétünkben már nem tudunk mást csinálni, csak alakulni, szervezkedni! Rákóczi Szövetség: A felvidéki, az onnan származó magyarok hagyományt őrző szövetsége, Felvidék. Egyre ritkábban használjuk ezt a földrajzi meghatározást, mely a történelmi Magyarország északi részére vonatkozott. E terület 1920-ban elkerült hazánktól, csak 1938—45 között tartozott ismét területének egy töredéke hozzánk. 1945-ben visszaállították a trianoni határokat, így a név lassan megindult a feledés homályába merülés útján. A trianoni béke révén tekintélyes számú magyar került el a hazájától, de megfelelő magyar oktatás révén megőrizték nyelvüket, kultúrájukat. Jellemző erre az időre, hogy a volt magyar párt és annak képviselői a prágai parlamentben ültek. 1945 után először deportálták a magyar anyanyelvűeket, majd megkezdték ki-, illetve áttelepítésüket. Az áttelepítést szenvedők lélekszáma meghaladta a 100 ezer főt, így érzékeny veszteséget szenvedett az ott maradt magyarság, nem beszélve az akkori vitathatatlan mesterséges háttérbe szorításról. Szerencsére azok az idők elmúltak és különösen az utóbbi időben viszonylag javulást mutat az ottani magyarság helyzete. A Rákóczi Szövetséget azok alakították meg, akik szívükön viselik a határokon túli magyarok sorsát. Célul tűzték ki, hogy a lehetőségekhez képest támogatják az anyanyelv ápolását, a kulturális lehetőségek bővítését. A szervezet vezetői felveszik a harcot az esetleges nacionalizmus ellen. Ez érthető is, hiszen az idevonatkozó megnyilvánulások, vádak, sajnos nem elszigetelt jelenségek. Szeretnék az ősi kultúrát életben tartani, melynek szerteágazásában éppúgy megtalálható a fafaragás, mint a Kodály által is gyűjtött népdalok ismerete. A jelenlegi tagok száma még nem nagy, de elképzelhetően növekedni fog, hiszen sokan tisztelik Madách, Mikszáth szellemét, akik onnan származtak. Sokan vannak olyanok, akiknek gyökerei oda kötődnek, ők e szövetségben megtalálják helyüket, segíteni tudnak egymáson és a nem is oly távolban élő magyarságon. A jelentkezőket Czente Miklós, Bp. I., Sziklai S. u. 7. 1012 levélcímen várják. Elképzelésükhöz csak gratulálni lehet. Matthaeidesz Konrád Niás volt a csomagban Tisztelt Szerkesztőség! A KERAVILL-lal van problémám. Még a múlt év novemberében a TS—66-os NDK minicentrifugámhoz indítókondenzátort rendeltem a csomagküldő szolgálatoktól. Decemberben kaptam is egy csomagot, de sajnos, más alkatrészek voltak benne. Ezért másnap visszaküldtem, és kérésemet megismételtem. Azóta viszont semmi sem történt. Ezért kénytelen vagyok a történtek után az Önök segítségét kérni ügyem intézéséhez. Horpácsi János Cibakháza A KERAVILL Műszaki Vevőszolgálatától — közbenjárásunkra — az alábbi választ kaptuk: Az 55. sz. KERAVILL bolt postai csomagban megküldi Olvasónk címére a kért motorindító kondenzátort. A múlt évi téves alkatrészküldemény miatt elnézését kérik. A vevőszolgálat tájékoztatása szerint a bolt a csomag visszaérkezését követően nem tudta a megfelelő alkatrészt megküldeni, mivel az időközben kifogyott. Erről Olvasónkat tájékoztatták, de hogy ez a levél miért nem érkezett meg hozzá, felderíteni nem sikerült. dolgozat a Sturman családfát Tizedik alkalommal hirdették meg az elmúlt év őszén az ózdi honismereti pályázatot. A beérkezett pályaművek értékelésére és az ünnepélyes eredményhirdetésre a minap került sor. „A Sturman család, Ózd és Csemely földesura” című pályamunka nyerte el az első díjat. Szerzője Nagy Károly a Jurij Gagarin Általános Iskola igazgatója, helytörténész. A dolgozat a gömöri vasipar megteremtője, a Sturman család történetét mutatja be, de ezen túlmenően foglalkozik Csemely és Ózd feudalizmuskori történetével, sőt a régészeti leletek ismeretében értékeli e táj korábbi múltját is. Kerékgyártó Mihály Ózd Megnőtt a forgalom Március 1-jétől a jó viszony és a barátság jegyében Szabolcs-Szatmár megye beregi részének négy pontján kishatármenti átkelőt nyitottak meg. Azóta itt, Vásárosnaményban és környékén megnőtt a forgalom és a vásárlási láz. A túloldali Beregből ki motorral, ki személygépkocsival látogatja meg Magyarországon élő hozzátartozóit. A 41-es számú főút forgalma is jelentősen megnőtt. Várhatóan növekedni fog a turistaforgalom is. Kéri János Gergelyiugornya Ötvenéves szakközépiskola Jubileumi ünnepséget rendeztek Csornán, a Csukás Zoltán Mezőgazdasági Szakközépiskola fennállásának 50. évfordulója alkalmából. Az ünnepségen részt vettek az egykor ott végzett aranykalászos gazdák, mezőgazdasági technikusok, volt tanáraik, valamint a szakközépiskola mostani diákjai és tanáraik. A vendégeket dr. Keczer Tamás, a Művelődési Minisztérium főosztályvezetője köszöntötte, majd a megyei tanács elnökhelyettese átadta az iskola igazgatójának az Elnöki Tanács jubileumi emléklapját. A mezőgazdasági szakközépiskola egykori tanulója, Bóna János, a rábapordányi termelőszövetkezet elnöke pedig nemzetiszínű zászlót adományozott, amelyre az öregdiákok és a környékbeli iskolák küldöttei kötöttek szalagot. Az ünnepélyes alkalomból egy új, modern tornatermet is birtokukba vehettek a tanintézet mostani tanulói. Susovits István Lébény 1989. MÁJUS 2. Kérdezték — válaszolunk L. Miklósné, Szombathely. Az az özvegy, akinek az állandó özvegyi nyugdíjra való jogosultsága újabb házasságkötés miatt szűnik meg, egyévi özvegyi nyugdíjával egyenlő összegű végkielégítést igényelhet. Az igényt a házasságkötéstől számított egy éven belül lehet előterjeszteni. A teljesség kedvéért megjegyezzük, hogy ez a lehetőség azokat érinti, akik 55. életévük betöltése előtt kötnek házasságot. Azok az özvegyi nyugdíjra jogosultak ugyanis, akik 55. életévük betöltése után kötnek házasságot, özvegyi nyugdíjukat változatlanul megkapják. György Jánosné, Érd: A Garancia Biztosító Részvénytársaság 1148 Budapest, Martos Flóra u. 13/B. alatti címen található. Olvasónk levélbeli kérdéseire a fenti címen adhatnak érdemi tájékoztatást. Hajduska János, Kecskemét: A munkaviszony létesítésekor — írásban — próbaidőt is ki lehet kötni. Ennek tartama harminc nap. A kollektív szerződés vagy a felek a munkaszerződésben ennél rövidebb vagy hosszabb, de legfeljebb három hónapig terjedő próbaidőt is megállapíthatnak. A próbaidő alatt a munkaviszonyt bármelyik fél azonnal hatállyal megszüntetheti. Bánkuti Sándor, Kecskemét: A foglalkoztatáspolitikai célú korengedményes nyugdíjazást a megyei (fővárosi) tanács engedélyezheti a jogszabályban előírt feltételek esetén. Az engedélyezés egyik feltételét képező munkaviszony megszüntetéssel és az esetleges későbbi foglalkoztatással kapcsolatosan a megyei tanács vb. munkaügyi osztálya illetékes tájékoztatást adni olvasónknak. Balázs Béla, Szolnok: Mivel Olvasónk munkaviszonya határozott időre szólt és sorkatonai szolgálata alatt a határidő letelt, valóban nem köteles a bevonulás előtti munkáltatója visszavenni. Volt vállalata részéről tehát szabálytalanság nem történt. Lakatos Mihály, Budapest: Levele alapján úgy látjuk, hogy felesége saját jogán nyugellátást nem kaphat, mert legutolsó munkaviszonya és 55. életéve betöltése között öt évnél hosszabb megszakítása van. A korábban szerzett szolgálati éveket abban az esetben tudják figyelembe venni, ha felesége munkába áll és újabb 5 évi szolgálati időt szerez.