Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-05-23 / 21. szám
2 SZABAD FÖLD Xantus faluja Micsoda élete volt! Tudják-e a falubeliek Csokonyavisontán? Itt született az akkor még önálló településként jegyzett Csokonyán, melyet a múlt század közepi térképek mezővárosként jelöltek. Most a hajdani Visontával együtt Somogy leghosszabb községe, jó hat kilométernyi. Közel fekszik Barcshoz; csak egy falucska választja el attól, Barcs tornáca, Tarnóca. — A Kántusz utcában lakunk — így felel a kérdésre egy, a szőlőbe induló, sildes sapkás helybéli. — A török időkben élt, úgy emlékszem, mintha így tanultuk volna az elemiben — válaszol egy másik, öklömnyi kis ember, aki szintén ebben az utcában lakik. — Háborús hős volt, ugye? Az egykori kastéllyal, magtárral szemben — ahol ma a fémipari és gépjavító vállalat található — áll a Rákóczi Téesz faüzeme. A főépületen emléktábla: „Ebben a házban született Xantus János 1825. október 5-én.” — Más nem őrzi a kalandos életű férfiú emlékét? A választ az iskola piros-fehér fonott kerítése adja, rajta fémbetűkkel a híres ember neve. Odabent az örökzölddel takart épület közelében egy zászlórúdtartó kockában ott látható a névadó profilja. — Ápoljuk Xantus János emlékét. Két kedves pedagógusnő állítja ezt, s joggal, mint később kiderül, Jekl Józsefné igazgató és helyettese, Németh Lajosné azoknak a csokonyai néptanítóknak az utódai, akik valóban fáklyaként világítottak ebben a községben. Az olvasókört, dalárdát alapító Szalóky Dánielé, Deáki mesteré, Pálfy Lászlóé és a volt alexandra-pusztai tanítóé, Dombóvári Lászlóé, aki könyvet is írt Csokonyavisontáról. — Gyűjtjük a Xantus-emlékeket, -képeket, -könyveket. Minden évben megemlékezünk a születéséről. Budapesti kirándulásainkon megkoszorúzzuk az emlékhelyét az Állatkertben, amelynek ő volt az első igazgatója. Az oldalági leszármazottakkal is felvették a kapcsolatot, így került birtokukba Xantus egyik könyve és egy festmény. Természetesen megtalálható a könyvesszekrényben Sándor István dedikált Xantus-életrajzregénye is. A falról pedig a nyalka, honvédtiszti egyenruhás hős néz le ránk: a portrékép élénk tekintetű férfiszépségnek mutatja. — Minden évben más és más életszakaszából készülünk fel a születésnapjára — avat be a Xantus-ünnepségek mibenlétébe Tóth Anita hetedikes kislány, aki a palántázást hagyta abba a fóliasátorban, technikaórája van. — Fögler Dóra, Péterfai Marika és Brigitta meg én sokat olvastunk róla. Most a szabadságharcbeli szerepét és a természetjárói életszakaszát dolgozzuk fel. A róla megjelent újságcikkek mindig kikerülnek a faliújságra, így, együtt ,elevenítjük fel néhány szóval Xantus nem mindennapian kalandos életét, pályáját. Apja, Ignác a Széchenyiek jogtanácsosa volt itt. Az ifjabb Xantus is jogot végzett; három évig dolgozott Somogyban aljegyzőként. Az 1848-as forradalomban előbb az itteni nemzetőrök közé állt, majd Pesten főhadnagyi rangot szerzett a honvédseregben. 1849 februárjában esett fogságba. Közkatonának sorozták a császári seregbe, de megszökött, s bár újra elfogták Prágában, sikerült kalandos úton Angliáig jutnia. Onnan Amerikába hajózott, ahol sokféle mesterséget próbált. A legveszélyesebb talán a vasútépítőknél végzett munka volt: a terepfelderítő, kimérő mérnököket gyakran támadták meg az indiánok, vadállatok. (Bódy Gábor Amerikai anzix című filmjének ő a főhőse.) Tengerészkapitányként hajózott Ausztrália és Amerika között. 1864-ben hazatért, és alapvető érdemeket szerzett az Állatkert létesítésében. Egzotikus vidékeken gyűjtött a magyar kormány megbízásából; útjairól könyveket írt. Elnöke volt a Néprajzi Társaságnak, alelnöke ,a Földrajzi Társaságnak. 1894. december 13-án elborult elmével halt meg Budapesten. Megérdemli az utókor háláját! (Leskó) MAI VÁRURAK A Fogyasztási Szövetkezetek Országos Tanácsa ajánlást adott ki sz 1989. évi bérgazdálkodásról Megjelent a Tanácsok Közlönyének 4. számában. A közlemény néhány részletét ismertetjük. Az ajánlás legfontosabb alaperve: a fogyasztási szövetkezetek bérgazdálkodásában a bérek alakulása legyen összhangban a teljesítményekkel. Ez az elv érvényesüljön a béremeléseknél is. Ebből következik, hogy az eltérő teljesítményeket a bérek differenciálásával el kel ismerni. A szövetkezetek és a szövetkezeti vállalatok törekedjenek a magasabb szakmai színvonal elérésére, a szakképzettség növelésére, a válalkozó szellemű, fiatal diplomások alkalmazására. Az ilyen dolgozók anyagi elismerését tekintsék a szövetkezeti fejlődés érdekében tett szellemi tőkeberuházásnak. A fogyasztási szövetkezetek állítják a bér- és munkaerő-gazdálkodást, az anyagi érdekeltségi rendszerüket a hatékonyság szolgálatába, a létszám és a bér alakításánál legyenek figyelemmel arra, hogy a többletbér-kifizetés hozzon többleteredményt is, tekintetbe véve azt is, hogy a teljesítményeket végül is a piac értékítélete ismeri el A nagyobb teljesítmények elismerésének meg kell jelennie a dolgozók anyagi elismerésében még akkor is, ha a gazdálkodási eredményben e nagyobb erőfeszítések, illetve ráfordítások haszna rövid távon nem tükröződik. A felhasználható összeg az idei béremelésekben ajánlatos, hogy az 1988. évi bértömeg három és öt százaléka között mozogjon. Ahol viszont a gazdasági eredmények ettől magasabb szint elérését indokolják, ott természetesen az ajánlott felső határtól is el lehet térte. Az ösztönzést és az anyagi érdekeltséget ajánlatos olyan követelményekhez kötni, amelyekre az adott dolgozó hatni tud. A vezetőknél pedig állítják előtérbe a hatékonysági követelményeket, mellőzte indokolt általánosan is a jövedelemtermelést nem szolgáló mennyiségi szemléletet. A vezető dolgozók részére kitűzendő prémiumfeladat mindenképpen a szövetkezeti teljesítményekhez kapcsolódjék. A feladat meghatározása legyen egyszerű, világos, áttekinthető. Ezután a közlemény tartalmazza a premizálandó vezetői feladatokat, amelyek között ott szere ) Lángoló arcok? Egyre-másra kapom a leveleket, amelyekben az olvasók elítélik a Minden eladó című, lapunkban megjelent cikkem főszereplőit, mert érdemtelenül magas prémiumhoz jutottak. Hogy emlékeztessem a gyorsan felejtőket — bár az esetet a Rádió 168 óra riportműsora is említette április 22-én — a Dél-magyarországi Nyersanyaghasznosító Vállalat (MÉH) igazgatójának tavalyi féléves prémiuma 855 ezer forint, míg a három helyettesé 639 ezer és 812 ezer forint között alakult. Igen ám, de sem a középvezetők, sem a dolgozók prémiuma nem szökött ilyen látványosan a magasba. Azóta persze már tudjuk, hogy némelyik vendéglátó-ipari egységnél az éves prémium a több milliót is meghaladta a vezető elit egyes személyeinél, sőt, ugye, akadt olyan igazgató is, akinek nyolcmilliónál többet szavazott meg a „körültekintő” vállalati tanács. Nem a rosszmájúság szól belőlem, de megkérdezem: nincs ez összefüggésben azzal, hogy a szállodákból, éttermekből kiseprűzték a bérből és fizetésből élő magyar állampolgárokat? Márhogy az árak alapján ... Ám minden kommentár helyett idézek néhány levélből. Nagy János, Hódmezővásárhely: „A MÉH-vállalat könnyen fizeti a 600-800 ezer forintos prémiumokat, hisz az egész vállalat gazdálkodása a lopásra-csalásra van felépítve. Mily nevetséges árakat adnak a beszállított ócskaságokért! Ennél még aljasabb, hogy a magánszemélyektől megvásárolt hulladék ára töredéke annak az összegnek, amit egy vállalatnak fizetnek. Visszaélnek a sok százezres iskolás szorgalmával, igyekezetével, már kiskorukban becsapják, kizsákmányolják őket. Igaz, van néha mézesmadzag, egy-egy sorsjegy, így biztosítják az munkásarisztokraták horribilis összegű, erkölcstelen prémiumát.” Erdős Elekné, Hajdúböszörmény: „Nem vagyok közgazdász, de azt hiszem, ilyen szabályozók és rendeletek eltörlése nélkül, melyek lehetőséget adnak arra, hogy egyesek ilyen összegeket vegyenek fel prémiumként, még 2 százalék esélyt sem adok a magyar gazdaság talpon maradásához! Az úgynevezett nép kénytelen a létminimum alatt tengetni életét. Nem etikailag kell az ilyen kirívó dolgokat kifogásolni, hanem eltörölni az ilyen és hasonló rendeleteket. Minden területen szigorú takarékossági intézkedéseket kell hozni. Nem csak beszélni, ilyenolyan bizottságokat működtetni... A külföldi kölcsönök felvétele sem megoldás, azzal már egyszer megégettük a szánkat. Nem tanultunk a saját kárunkból sem? Akkor következik a teljes leégés! A baj az, hogy nem azok égnek a tűzben, akik azt előidézik, ők mindig kívül maradnak.” Tóth Istvánné, Szeged: „És mennyi még az a több millió, amiről hallgat a krónika? Ami így vagy úgy lett kifizetve a sokmilliárdos külföldi kölcsönökből, nem pedig a gazdaság fellendítésére fordították, s az már nem a vállalati igazgatóknak jutott, hanem a még magasabb beosztásban lévőknek? Ezért nem lehet az ország nyilvánosságára hozni, hová tűnt a rengeteg pénz? Most aztán adóztatnak kisembereket és vállalatokat, megnyúzzák, ahogy csak lehet. Mi, kisnyugdíjasok, akik évi 40-60 ezer forintokból vegetálunk, szívesebben viselnénk a nélkülözést, ha tudnánk, hogy azok is igazságosan kiveszik részüket abból a sorsból, amit nekik köszönhetünk. És abból a sok millióból, amit a padlássöpréstől napjainkig elloptak tőlünk, visszajuttatnának az ország pénzügyi vérkeringésébe, akkor hamarabb remélhetnénk egy emberibb életet. Amikor azt a cikket elolvastam, sírva fakadtam, hogy a férjem, aki 44 évet becsülettel ledolgozott a villamos szakmában, mint szakmunkás és a havi nyugdíja 5200 forint... és most ki se tudom számolni, hogy egyeseknek mi lehet az évi jövedelme, hogy tobzódhatnak a társaikkal együtt.” Névtelen: „Nehéz elképzelni, hogy ekkora technika mellett ésepnyi tudós ember, hogy csinálhat ennyi hibát. Én nem tanulhattam, pedig nem voltam butább, mint aki most a nehéz milliókat felveszi, amiért mi dolgoztunk meg. Nem a semmiért mentem én is tönkre 48 éves koromra. Vetettek nekem 3700 forintot nyugdíjként. Másoknak miből lett a kacsalábon forgó palota, az mind a becsületes munkából? Az a véleményem, ha ez így megy tovább, az ország szekere nemhogy kijön a kátyúból, hanem még jobban belesüllyed. És még csak azt kérdezném, az ilyen vezetőknek nem ég az arca a szégyentől? Vagy nem is ég, hanem lángol?” Ezt én is szeretném tudni. Talán egyszer valaki válaszol. Sz. Lukács Imre. 1989. MÁJUS 23. A Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja Főszerkesztő: Eck Gyula Főszerkesztő-helyettes: Söptei János Major Lajos Szerkesztőség: Budapest, Somogyi Béla u. 6 1978 Telefon: 187-444, 384-300 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest, Blaha Lujza tér 3. 1959 Telefon: 382-399, 384-300 Felelős kiadó: Vágner Ferenc vezérigazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96 162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hónapra 25 Ft, egy évre 300 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 89—0989. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezető: Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0133—0950 , 1246 *