Szabad Föld, 1998. július-december (54. évfolyam, 27-52. szám)
1998-08-04 / 31. szám
16 Szabadfim Anyanyelvi őrjárat Grétsy László rovata „ASSZEM, MA NINCSEK OTHON!" Ezt a velős, de meglehetősen trehány, gondatlan megfogalmazású, illetve hanyag kiejtésű mondatot egy ismerősöm tízévesforma fiától kaptam válaszul nemrégiben az utcán, midőn afelől érdeklődtem, otthon találom-e a szüleit. A választ hallva egyszerre két olvasónk levele is felködlött bennem: a sarkadi Kiss Sándoré, aki a napjainkban rendívül gyakori hangkiesésekről írt elmarasztaló sorokat még a nyár elején; továbbá a pécsi Till Józsefnéé, aki már többször is, legutóbb néhány hete biztatott arra, hogy egyszer szóljak, írjak már „a helyes, tagolt beszédről, jelesül az egyre szaporodó asszerű-ről." El kell ismernem, a legénykétől kapott válasznak szinte minden szavában van valami feltűnő, olyasmi, amire éppen levélíróim céloztak. Azért csak „szinte minden szavában", mert az otthon szót két f-vel írjuk ugyan, azonban csakugyan [othon] formában, azaz nem kettőzött, hanem rövid f-vel ejtjük, mivelhogy utána is mássalhangzó következik. Ha azonban magánhangzó áll a kettőzött mássalhangzó után, akkor bizony pongyolaságnak számít a rövid ejtés, amelyet Kiss Sándor olvasónk bírál levelében. Tehát nem csupán írásban, hanem a kiejtésben is ez a forma helyes, legalábbis az igényes nyelvhasználatban: állomás, cigaretta, forradalom stb. az [álomás, cigareta, foradalom] helyett. A címbeli mondat többi szavának bemutatott ejtésformája, azt hiszem, még kevesebb magyarázatot kíván. Hátulról kezdve, illetőleg folytatva: a [nincsek] forma pongyola szóösszerántás, azaz szótagkihagyás révén jött létre a szabályos nincsenek-ből. A [má] alak természetesen a már határozószó népies és ugyancsak pongyola változata. Az [asszem] pedig az azt hiszem, assziszem, asszem változássor végső tagja, amely szintén az igénytelen élőbeszédre jellemző. Megfigyelésem szerint leginkább a gyerekek hajlamosak az efféle nyegle, pongyola összevonásokra. Azazhogy a felnőttek is, de főleg az olyan hosszú, nehezen kimondható, ráadásul sűrűn előforduló, hivatalos jellegű szavakban, kifejezésekben, mint [vállatok], azaz vállalatok, [szakszeri tácskozás], vagyis szakszervezeti tanácskozás stb. Szerencsére nincs belőlük sok, illetve a legkirívóbbak visszaszorulóban, eltűnőben vannak, mint az [imperizmus] vagy [imprizmus] az imperializmus helyett vagy éppen a [német demoktás kösztárság], amelynek a teljes alakját már le sem írom. Az is tény viszont, hogy egykettő már általánossá vált ezek közül a megcsonkított, kihagyásos szóalakok közül. Ilyen például a már köznyelvinek számító aztán az azután-ból vagy a mindjárt az egykori mindjárást-ból. Az asszem és társai előtt azonban ne hajtsunk fejet! Azt hiszem, ebben mindnyájan egyetértünk. Lemondó-e a bemondó? Az évek során többször dolgoztunk együtt a rádióban. Beszélgetésre viszont csak egy vészhelyzet után került köztünk sor. Az történt, hogy a műszaki helyiségből figyeltem, hogyan dolgozik a stúdióban az egyik zenés adás műsorvezetője. Közben hírek közlése következett volna. Ám az ifjú bemondó néhány szó fölolvasása után ijedten integetett a rendezőnek: elment a hangja, képtelen folytatni munkáját. Dermesztő pillanat volt. Valaki mikrofonba mondta, hogy pályatársuk hirtelen megbetegedett, programon kívüli zenét sugároztak percekig, majd valahonnan előkerítették Fáy Zsuzsát, aki talán némi lámpalázzal, mégis könnyed természetességgel kapásból olvasta be a szöveget. A hölgy olyannak tűnt, mint amilyennek a mindig elegáns latintanárnőket képzeltem. E szellemi tűzoltómunka után kérdeztem egyetmást a bemondó asszonytól. -Fáy? Vagyis abból a családból származik, amely família Dezsőt, a szobrászt, Szerénát, a színművésznőt és Andrást, a kiváló írót adta a nemzetnek? Megrázta a fejét. - Abból a családból a férjem való, a zongoraművész és könnyűzeneszerző. Én erdélyi, székely ősök leszármazottja vagyok. De Budapesten születtem, majd Budaörsön éltünk szüleimmel. Iskoláimat is abban a faluban kezdtem. - Milyen hivatásról álmodozott kislány korában? Hangjában csipetnyi szégyellősséggel vallotta meg: -Színésznő szerettem volna lenni. De anyagi helyzetünk következtében nem érettségizhettem idejében, így általános iskola után segédmunkás, textilgyári dolgozó, majd gépíró lettem. Negyven éve keresek kenyeret. -Segédmunkás? Gépíró? - ismételgettem szavait. - Hogyan lesz ezek után valakiből rádiószpíker? - Huszonöt éves koromban olvastam az újságban a hirdetést, hogy szerkesztőségi gépírót keres a rádió. Jelentkeztem. Fölvettek. Beosztottak a hírszerkesztőségbe. Olyan kiváló újságírók keze alá dolgoztam, mint P. Szabó József, Bánkuti Gábor és a többiek. - Tehát lemondott a színészi pályáról? - El sem kezdtem - pontosított. -Később úgy adódott, hogy egy értekezletfélén fölszólaltam. Valamelyik munkatárs azt mondta utána: „Milyen jó hangod van. Miért nem próbálkozol, hogy bemondó legyél?" Próbálkoztam. Kértem, készítsenek velem próbafelvételt. - Illetékesek elgondolkodtak az eredményen. Adtak kisebb lehetőségeket felolvasásra. Például műsort ismertettem. Egy év múltán, harmincöt éves koromban gyakornok lehettem. - Jó kis hangja van, mondta valaki. Vagyis milyen hang is az öné? És kik tanították a mesterségre? Voltak és vannak-e szpíkerpéldaképei ? Nem hoztam zavarba sok kérdésemmel. Mondta: - Úgynevezett középfekvésű a hangom. Tehát tudok vele föl- és lefelé is menni. Tanulás? A bemondót, bár beszédtanárokat is foglalkoztat a rádió, általában a régiek tanítják a mesterségre. Nekem szerencsém volt, hogy például olyan remek oktatóm is volt, mint Dömök Gábor, a nagyszerű szpíker. És ami a színészetről való lemondást illeti, én nem mondtam le, mert nem voltam színész. De Dömök az volt valaha. És Korbuly Péter, Rátonyi György vagy Vadász Ági szintén. Mindannyian a példaképeim is. Ismét kérdéssort zúdítottam rá: - Szükségük van-e idegen nyelvek ismeretére? Egyáltalán mi kell ahhoz, hogy megállják vagy megüljék helyüket a mikrofon előtt? Mi a nehéz és mi a gyönyörködtető a munkájában? - Jómagam tanultam németül és angolul. De ha a bemondó előtt ismeretlen nyelven fordul elő valami a szövegben, utána lehet nézni vagy érdeklődni a fölkészülés során. Itt eszembe jutott: vajon mit kezdenék én mint bemondó, ha szövegemben olyan nevek fordulnának elő, mint Larosiére de Champieu francia bankáré, Lounasman Olli Viktor finn tudósé vagy akár a grúz Sevardnadze Eduard Georgiosz politikusé. De hallgattam, mert Fáy Zsuzsa egyszerűbb „buktató" szavakat mondott. Még olyan gyakran előforduló szavak is bakizásra. Vagyis nyelvbotlásra kényszerítik az embert, mint az imperializmus vagy az ultrarövidhullám... Nehéz kimondani a lengyel vagy a cseh neveket is. A hangom ápolása? Fagylaltot nem eszem, hideget nem iszom. Reggel, ébredés után lebeszélem hangomról a fátyolosságot. Van, aki skálázik, hogy karbantartsa a hangját. Nehéz a munkánkban az éjszakai vagy a hajnali szolgálat. Legtöbb örömöt a szépirodalmi szövegek felolvasása jelenti számomra... * ^ Viszont féletem annak idején az úgynevezett politikai közös közleményektől. Azok felolvasása mindenféle kockázattal is járt. - Emlékszik bemondói botrányokra? Egy majd ötven évvel ezelőtti esetről szólt. Magam is hallottam róla annak idején. Hogy a napi adás befejezte után a stúdióban lévők az egyik politikus szerelmi félrelépéséről kezdtek beszélgetni. Valami technikai mulasztás következtében a szöveg kiment adásba. Óriási cirkusz lett belőle. Az ügyet előadó bemondónőt meghurcolták, a politikusnak „csintalankodása" miatt haja szála sem görbült. -Üzemzavar - folytatta - adódik időnként. Ennek olyan oka is lehet, hogy nem kapom meg idejében a szöveget. Adás előtt legalább tíz percre szükségem van, hogy megismerkedjem az anyaggal. Előfordul olyan is, hogy műszaki hiba folytán nem jön létre telefonkapcsolat mondjuk a meteorológussal. Az sem csekélység, ha bemondom, kapcsoljuk az Operaházat, és a bejelentés után makacs, néma csönd van. De megtörtént velem az is, hogy olvastam a híreket, egyszer csak belépett a stúdióba a takarítónő, és surrogó zajjal ürítgetni kezdte a papírkosarakat. Nem vette észre, hogy adásban vagyunk. - Hány éves korig művelhető ez a szakma? - kérdeztem. - Nem tudom. Ha megmarad a bemondó hangja, még hetvenen túl is jól dolgozik. Van erre nem egy példa. Inkább az a gond, hogy a technika fejlődésével összeolvadnak a feladatok mind a tévében, mind a rádióban. Aki szpíker, az esetek nagy részében az napközben ma már számítógéppel dolgozik, szöveget szerkeszt, még riporter is. Mind kevesebb olyan munkatársra van szükség, aki csak felolvas. Anyagi szempontból pedig korántsem irigyelt pálya a miénk. Nagyon kevés már a szinkronizálás. A fizetésem annyi, mint a pedagógusoké. És ők... Szóval éppen fizetéstől fizetésig húzzuk ki valahogyan... - Tehát mégiscsak lemondott valamiről, amikor erre a pályára tért. Mert a színészet... Közbevágott. - Nem mondtam le. Azt csinálom, amit szeretek csinálni. És ki tudja, milyen sorsom lett volna színészként. Nem lett mindenkiből Bajor Gizi. Itt befejeztük. Soha ki nem tüntették. Soha interjút nem készítettek vele. Én az utóbbit megkíséreltem. Bajor Nagy Ernő BESZÉLGETÉS FÁY ZSUZSÁVAL BOHANEK MIKLÓS FELVÉTELE Petőfi rádió, Budapest ÉVFORDULÓK Dinnyés, a dalban vándorló Él köztünk egy fáradhatatlan dalnok, aki „talpával térképezte fel a Kárpát-medencét. Olyan dallamot fogalmaz, amely a kortárs költők verseit indítja el a népdal felé vezető úton." Dinnyés József ő, a mi kortárs énekmondónk, akit ötvenedik születésnapján köszöntünk. A daltulajdonos, mindenki Jóskája 1948. augusztus 4-én született. Több mint harminc éve járja gitárjával az országot, a környező országok magyarlakta településeit. Szelíden és konokul, rendületlenül hisz a vers, a dal erejében, megváltó hatalmában. Versekkel élő ember, aki hittel vallja, hogy „mindennap meg kell fogalmaznunk a holnapot, a mát, hogy szép jövőnk legyen". Pályafutása során megszámlálhatatlan magyar költő versét zenésítette meg, adta elő, sok a saját szerzeménye is. Ezernél több dala mellett énekel zsoltárokat, balladákat, népdalokat is. Halad a maga kijelölte úton, a versek ösvényein, szót emel a csigaközöny ellen, tudtunkra adja dallamos közérzetét. Élményeit, úti tapasztalatait, véleményét szívesen megosztja hallgatóságával, s baráti, hallgatói tábora már több generációból áll. Önmagát így jellemzi: „Költők között zenész, zenészek között költő vagyok... Önmagam veszteném el, ha a világízlést képviselném és elfutnék nemzeti hagyományaim elől... Önmagunkat kell felmutatni az idő szentháromságának jegyében... Múlt-Jelen-Jövő - ezért élek és dolgozom." Dinnyés, a dalok apostola évek óta énekli saját versét: Hozz egy szál virágot... Te örökké úton járó, összekovácsoló hitű, tiszta szívű Jóska, akinek annyi vers és dal szépségét köszönjük, itt egy szál virág, ez az írás, köszöntünk vele. L. I. KÖNYVSAROK Válságváltás - változások A fenti címet adta most megjelent új kötetének Tímár Mátyás, a Magyar Nemzeti Bank nyugalmazott, volt elnöke. Ez a könyv is azok sorába tartozik, amelyek mind több család könyvespolcán kérnek nagyobb és nagyobb helyet: a hazai közélet egy rendkívül izgalmas korszakában, az 1979-1994 közötti években íródott. Nem a visszaemlékező, visszatekintő írások műfajába tartozik hát, hanem a történteket azon frissiben feljegyző naplót kap kézbe az olvasó. A szerző egyike azoknak a szakembereknek, akik a gazdaságpolitika vezető csoportjában tevékenykedtek a hetvenes évek közepétől a rendszerváltás küszöbéig tartó időkig, így résztvevője is, tanúja is volt számos döntés megszületésének és az azokat megelőző, illetve kísérő vitáknak. Tímár Mátyás - mint azt a kötetet bemutató sajtótájékoztatón hallhattuk tőle - eredetileg csak jóval későbbi időpontban, talán 2000 után szándékozott közzétenni e jegyzeteket. Amiért meggondolta magát, az könyvének bevezetőjében is olvasható: „... a rendszerváltás utáni években olyan nézetek kaptak nyilvánosságot, amelyek az elmúlt évtizedek gazdasági történéseit az események és tények nem kellő ismeretében tárgyalták. ... Az utólagos értékelés nem nélkülözheti azt, hogy menet közben, akkor, mi zajlott le, milyen vélemények ütköztek, melyik melyiknek kerekedett fölébe, és miért." A társadalmi, politikai, gazdasági kérdések iránt érdeklődők számára tehát új adalékokkal szolgálhatnak a magyar jegybank akkori elnöke által fontosnak, érdekesnek, feljegyzésre érdemesnek tartott események, történések. A naplóból ugyanakkor kikerekedik a szerző határozott véleménye is mindarról, amit a hazai gazdaságpolitika egyik fontos szereplőjeként, illetve amit már nyugdíjba vonulása után, de számos társadalmi funkcióját megőrizve tapasztalt. A feljegyzések egyéni ízét csak fokozza, hogy a magánéletébe is bepillantást engedő közéleti ember gondolatai, véleménye is körvonalazódnak a kötet lapjain. (A minden bizonnyal sokak érdeklődésére számot tartó könyv a P&B Média Rt. kiadásában jelent meg, a budapesti Fókusz Könyváruházban, továbbá a Líra és Lant Kereskedelmi Rt. könyvesbolthálózatában lehet megvásárolni, példányonként 1050 forintos áron.) Medve Piroska 1998. AUGUSZTUS 4.