Szabad Föld, 2013. július-december (69. évfolyam, 27-52. szám)
2013-09-06 / 36. szám
A vidék családi hetilapja ♦ 2013. szeptember 6. Korosodik a falu. Évente ünneplik őket. Kevéske pénz jut erre, szigorították a feltételeket, kérték, most már csak a 70 éven felüliek jöjjenek. Lettek így is az ünnepségen százan. - Hol vannak a fiatalok? A gyerekek? Akadnak még, szerencsére nemcsak mutatóban, hanem kevesen vannak - feleli a polgármester. - Kétnemzetiségű a falu, békében élve, szlovákok és magyarok lakják. Két templomunk is van: egy evangélikus, oda többnyire mi, a szlovákok járunk, és van katolikus is, de hiába, gyakran temetünk, ritkán keresztelünk - panaszolja. Szavait erősítve halljuk, harangoznak. Korai még, a dél odébb van. Riadtan les. Nem szóltak, nem hallott róla, hogy megint meghalt valaki. Végre elmosolyodik: Vera néni az, Petrás Józsefné, ő húzza a harangokat. Hirtelen sötét lett, vihar készülődik, ő pedig felhőket oszlat. Lehet benne hinni, nem hinni, akár mosolyogni is, hallom, de jégesőt hárít el. A maga nemében ez is hungarikum, igazi kuriózum! Vera néni 91 éves lesz októberben, de fürge eszű, beszédes asszony. A combnyaktörése előtt frissen mozgott. A műtéteken túl már bot segíti a járásban, de ezt a jégesőt elűző harangozást, míg bele nem tanulnak, másra nem bízza. A harangozást, árulja el, az „macskájától” tanulta el, neki meg az „apácskája” mutatta meg. Családi örökség ez, szabadalmaztatni kéne, a tudományt egymásnak adják tovább. Két harang van a templomukban. Minden részlet fontos, nagyon nem mindegy, mikor, milyen erővel, s hogyan szólaltatják meg. Dicsekedni nem akar, de mióta ő kongatja őket, pedig van annak is vagy 30-40 éve, még még csak egyszer pusztított. Nem ő hibázott, a határban lucernát gyűjtött, futott is, de késve ért a haranghoz. Kérték is, Vera néni, ha lehet, eső előtt ne tekeregjen, így tervezi a napjait, az időjárás-változást előre megérzi, messzire eljárni se tud, nem lesz hiba. Most a leányát (ő se mai gyerek), Szedlák Józsefné Ilonkát tanítgatja, hogy a jégoszlató tudása ne szálljon vele a sírba. Hanem, fiam, tudod, mi a baj, kérdi. Csak az, mint rajtam húsvétkor a szoknya, fogy a palóc, a szlovák a faluban. Régen ünnepre 16 szoknyát húztam magamra, ma, ha csak öt van rajtam, senki se szól, lehet, észre se veszik. A misén annyian voltak, a fiatal lányoknak már nem jutott hely. A fal mellett álltak, a Biblia mellé kendőt is hoztak, hogy útfelmutatásnál arra térdepeljenek. Ma csak lézengünk, ha köszönök, dicsértessék a Jézus Krisztus, alig van, aki fogadja. Lassan eltűnünk a térképről, sorolja. Aztán kacsint, ne rémüldözz, fiam, nem hagyjuk ám. Voltam a falugyűlésen, eljött mindenki, aki aggódik Terényért. Döntöttünk, jöjjenek a nagycsaládosok, ahol gyerek van, jövő is van! Az ám, a gyűlés! Tényleg eljöttek sokan, úgy a fél falu. Pénzük nincs sok, lehetőség is csak akkor, ha sokáig keresgetjük, mondja a legfontosabbakat a polgármester. Úgy számoltunk, van 10-15 üresen álló ház itt, oda majd nagycsaládokat várunk. Hogy gondoltuk? Egyévnyi ingyen lakhatást adunk, akiknek legalább két óvodáskorú gyermeke van, s akiket idén a terényi óvodába íratnak be. Plusz vállalják a rezsi fizetését, s azt, havonta legalább 30 ezer forintot előtakarékossági számlára tesznek. A házat, kertet, udvart rendeltetésszerűen használják, óvják. Kértük tőlük azt is, igák meg, hogyan gondolják Terényben a jövőjüket, mert munkát itt, a közelben hazudni nem akartunk, sajnos nem ígérhettünk. Mondja a polgármester, két hónap elmúlt, talán ketten érdeklődtek. Aztán csoda történt, augusztus elejére lettek harmincan. Akadt család, amely nem felelt meg a kiírásnak, s akadt olyan is, amely bennünk csalódott. Gondolták, a házat majd ingyen adjuk. Hogy adhatnánk? Nem a miénk, pénzünk sincs rá megvenni, csak közvetítünk. Leveleztünk, telefonálgattunk, a határidő lejártakor, augusztus 15-én még mindig volt 11 komolyan érdeklődő család. Volt köztük székesfehérvári, s akadt, aki még távolabbról, Püspökladányból jönne. Fontos a kölcsönös szimpátia, hát felkerestük őket. Néhányan közülük is jöttek, megnézni, mi vár itt rájuk. Hét család még mindig érdeklődik. De nézzék meg önök is, mit kínálunk, tanácsolja. Autóba ülünk. Gondozott, virágos, tiszta település Terény, de az üresen álló házakon látni, van rajtuk, bennük igazítanivaló. Az egyiket beköltözni szándékozók nézegetik, tesztelik. Dezsény Zoltán, nyújtja a kezét a férfi. Páljával, Boros Judittal környezetgazdálkodási agrármérnökként végeztek. Budapestiek, de nemrég két kisgyermekükkel Bercelibe, egy albérletbe költöztek. Pályáztak itt is, nyertek, most ismerkednek a környezettel. Jönnek, költöznek, kérdezem. Összemosolyognak. Tetszik a hely, az óvoda, az iskola is, jó is lenne, de rengeteg még a kérdőjel: kapnak-e munkát, távmunkára van-e lehetőség, mennyiért vehetik majd meg a házat? Nem, nem titkolózunk, tényleg nem tudjuk, mi lesz, felelik. Túl korán érdeklődnek, mondja Brozsó Andrásné. Hét család járt itt, s mind a hét azt mondta, talán. Várjuk, hogy a „talánokból” idővel igenek lesznek. Terényi népszokás a Gergely-járás. A búcsúzó negyedikesek, mert a felső osztályokat másutt végzik, Gergely napján felkeresik, saját verssel köszöntik, a családjuktól kikérik a jövendő elsősöket. Idén a két búcsúzó negyedikesünk, pedig még a szomszéd faluba is elmentek hozzájuk, összesen öt elsőst kért ki. Kérdezte, miben bízunk, mit szeretnénk elérni. Talán azt, hogy jövőre is legyenek legalább ennyien vagy még többen. Az lesz csak a boldogság, akkor már nem dolgoztunk hiába. Guba Zoltán Hirdetés Brozsó Andrásné igazgatja az iskolát és a falut A Dezsény család még tipródik, költözzenek-e Terénybe vagy sem a vendégek elvihessék a róluk készült felvételeket. Ő meg mindennap éjfél után esett ágyba... De hát kommandós volt! Csak azok a találatok... Az első és kiheverhetetlen: Ben halála. A 19 éves fiú autóbalesetben szörnyethalt a Szabadkikötő úton. Később felbomlott a család is, új kapcsolatba lépett, a változás gondjait is cipelte tovább. Szakmája is cserbenhagyta: a film, a papírkép, a fixírió világa lejárt, beköszöntött a digitális jelen, s ő, aki évtizedekig egyedül volt a Szabad Föld fotórovata, hirtelen ifjú fotósok között találta magát, akik egy számára idegen nyelven beszéltek... Mégis: szerette az életet. És arra használta, hogy élvezze. Ahogy az angol mondja: Live like there’s no tomorrow! Vagyis: élj úgy, mintha nem lenne holnap. És így is élt. Amihez hozzátartozott az örökös munka, a cigaretta, az ital, a haverok és a balatoni halak, amelyek már akkor menekülni kezdtek, amikor Miki, Pesten, még csak beszállt az autójába... A kommandós - tudjuk jól - nem mutat érzelmet, a sebekről nem beszél. De volt egy „faliújságja” az íróasztala fölött, az szólt helyette is. Mi volt rajta? A Szabad Föld egy anyák napi címlapja, rajta az újszülött Benjamin. Aztán képek, ahogy a Hősök terén Ben „ugratja" a gördeszkát, és Olivér, ahogy Cambridge-ben átveszi a diplomát. Az öreg pulikutya, Jedy, a Ha című Kipling-vers - „Ha a Sikert, Kudarcot bátran állod, s úgy nézed őket, mint két rongy csalót... ”, meg egy vers, angolul, Ben halálának tizedik évfordulóján. You left me here... But we’re never apart For I hold all your memories deep in my heart... Itt hagytál... De sosem vagyunk egymástól távol Mert minden emléket rólad a szívem örökre tárol... * A faliújság sincs többé. Helyére - tudom, ő is így akarná - majd két sor kerül: Don’t cry because it’s over - smile because it’s happened! Ne sírj azért, mert vége - mosolyogj azért, mert megtörtént! Szűcs Gábor Elhunyt kollégánk, Bohanek Miklós temetése szeptember 11-én, 10 óra 30 perckor lesz az Új köztemető (1108 Budapest, Kozma utca 8-10.) III. ravatalozójában. Fókuszban Előfizetési lehetőség Szabad Föld A vidék családi hetilapja A Szabad Föld című lapot előfizetésben terjeszti a Magyar Posta Zrt. Hírlap Igazgatóság Postacím: 1900 Budapest Előfizethető az ország bármely postáján, a hírlapot kézbesítőknél, valamint megrendelhető E-mail-en: hirlapelofizetes@posta.hu és telefonon 06-80/444-444. Magyar Posta