Szabad Föld, 2018. január-június (74. évfolyam, 1-26. szám)

2018-03-23 / 12. szám

2018. március 23. ♦ A vidék családi hetilapja I Riport Seprű feje, lapát nyele EGYRE KEVESEBB a közmunkás. Akit a piac használni tud, kap munkát másutt, több pénzért. Sok helyen csak azok maradtak, akik nem tudnak vagy nem is akarnak másféle munkát, és elég nekik a nem emelkedő közmunkabér. A következő riportunkban annak a korjelenségnek lehetünk tanúi, hogy a megszólalók nem minden esetben vállalják nevüket, mert attól félnek, még azt a keveset is elveszik tőlük, ami maradt. F­ebruár végén a megyei kormányhi­vatalok tájékoztatót tartottak a 2018. évi közmunkáról a települések vezetőinek. A tájékoztató érdemi részén, ahol a polgármesterek kérdeztek, el­mondták saját problémáikat, a sajtó nem vehetett részt. Annyi mindenesetre világos volt már korábban is, hogy mintegy 100 milliárd forinttal csökken 2018-ban a köz­munkára fordítható költségvetési forrás, így jó harmadával csökkennie kell a létszámnak. A közmunkások bére pedig a többéves, je­lentős minimálbér-emelésekkel ellentétben egy fillérrel sem lesz magasabb. - Most csakugyan szociális foglalkozta­tássá vált a közmunka - fogalmazott egy Békés megyei polgármester, aki korábban számos vállalkozásszerű kezdeményezést in­dított közmunkásokkal a falujában. Ezek egy része élelmiszer-ipari feldolgozás volt, más része építő, javító, karbantartó tevékenység. Közös volt bennük, hogy tapasztalt, idősebb szakmunkások, vezetői gyakorlattal is ren­delkező helyi munkanélküliek vállalták a szakmai irányítást. Jó részük az életkora miatt kényszerült közmunkásnak: piaci munkára öregnek találták, de még a nyugdíj­­korhatáron belül. A fokozódó munkaerőhiány miatt azon­ban közülük is lett piaci munkahelyük azok­nak, akik egészségesek, vállalták az ingá­zást, és nincs otthon állandó ápo­lásra szoruló családtagjuk. Ha csak a megemelt minimálbéren alkalmazzák őket, a havi nettó fizetésük akkor is 91 170 forint, míg a közmunkásbér családi adókedvezmény nélküli összege évek óta 54 300 forint. Még így is többen szeretnének közmunkára menni. Na­gyon sok a munkaképes korú, egykori rokkantnyugdí­jától megfosztott, de beteg ember. Sokan közülük nem bír­ják a monotóniát, a haj­olást, az emelést. A közmunkások soraiban maradtak a szenvedélybetegek is. Sokan legyintenek, hogy az ilyenek magukra ves­senek, de a rendszeres napi elfoglaltság és a tervezhető jövedelem nekik is jót tesz. Nem úgy, hogy „addig sem lopnak”, ahogyan a kancelláriaminiszter mondta, hanem addig sem a kocsmában töltik az idejüket, keveseb­bet drogoznak és dohányoznak. Nem mindenki rokonszenvezik a közmunká­sokkal. Megszólítok egy idősebb, de még jó erőben lévő férfit Tótkomlóson, a Sámson- Apátfalvi-Szárazér partján. A ragyogó kora tavaszi napsütésben azt nézi, mozognak-e már a halak a vízben. - Aki a közmunkások közt van, az rendes munkát nem fog magának találni soha. Aki akart, már mind elment valamilyen állásba, de ezek csak ahhoz értenek, hogy támasszák a söprű meg a lapát nyelét. Persze sírnak, hogy milyen kevés pénzt kapnak. Hát, amennyit érdemelnek! Van itt két olasz cég, 340 embert foglalkoztatnak, de nem helybeli a nagy része, vidékről hordják őket. A köz­munkások meg két óráig dolgoznak, aztán beülnek a kocsmába, és ott isznak hitelbe. Fizetéskor törlesztik - ha kifutja. Az egyik vállalkozó megnyert kétmilliárd forintot va­lamilyen paradicsomfeldolgozóra, de ott mind automata gépek lesznek, ezek az utca­seprők hozzá sem tudnak szagolni. Ha valaki keresne munkaerőt magának, nem találna. - Olyan egyszerű dologra sem, mint pa­­lántázni? - Az nem jó nekik, mert a palánta alacso­nyan van. Mindjárt véget ér a ruhapiac a központban, őnekik kell föltakarítani utána. Ha akarja, ott meglátja, milyen sebességgel látnak ezek munkához. Mindegyiknek ott lóg a szájában a cigaretta. Szívjon el csak napi egy dobozzal - az maga 30 ezer forint egy hónapban! Amellett meg lecsúszik egy kis „életerő”, az is pénzbe kerül. Olyanok, higgye el, mint a focisták, hiába ad nekik akármen­­­nyi pénzt, akkor sem tudnak jobban focizni. - Valamire csak ki lehetne képezni őket? - Csináltak nekik iskolát, hogy fejezzék be a nyolc általánost, még fizettek is érte, mert tél volt. Az volt a munka, hogy tanul­janak, de ha tehették, inkább átmentek a borozóba. - Azt mondja, hogy ezek az emberek már így maradnak? Egyik ember ilyen, másik olyan? - Nem ellenük beszélek, csak kérdem, hogy maga mit tudna velük kezdeni? - És a gyerekeik? - Azt csinálják, amit a szüleik­­­­től látnak. Van itt egy cipzárké­­­­szítő üzem, állandóan hirdetik,­­ hogy vesznek föl embert. A to­­latóba is kéne munkaerő, a Pertics­­nek a libákhoz, de nem megy egyik sem. És mégis azt hajtogatják, hogy munka­­nélküliség van. De hallja, már csörögnek, most nézze meg őket, ha akarja. A ruhapiacon az árusok tényleg szedik szét a sátraikat. Mindenfelé papírszemetet fúj a szél. - Ha nem szórnak szanaszét, akkor nem maguknak kellene összeszedni - szólítom meg a közmunkásokat. Azt mondják, ez már az ő dolguk évek óta. Jobb, mint az útpadkát takarítani. Látom, van némi pénzt érő zsák­mány is a szemét között: a vastag hullámpa­pír dobozokat külön gyűjtik. Mondják, nyolc-tíz éve csinálják a köz­munkát. Idén sokkal kevesebben vannak, mint az elmúlt egy-két évben. Sokan találtak állást, tőlük legtöbben Orosházára, a Linamar alkatrészgyárba mentek. PRO ÉS KONTRA ÚJVÁRI SÁNDOR FELVÉTELE

Next