Szabad Föld, 2022. január-június (78. évfolyam, 1-25. szám)
2022-03-25 / 12. szám
2022. március 25. ♦ A vidék családi hetilapja 36 Az olvasó oldala Nem engednek a ’48-ból TÖBB MINT 170 ÉV TELT EL azóta, de az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eleven örökségünk ma is - ezt a kiskunhalasi nemzetőrök és a dömsödi kármentők példája is bizonyítja. Olvasói levelek nyomán indultunk el a két településre, hogy megismerjük tevékenységüket. Juhász László, az 1956 Magyar Nemzetőrség Kiskunhalasi Egységének parancsnoka 71 esztendős, de gázszerelőként még aktívan dolgozik. Nemzetőr altábornagyként 60 ember tartozik hozzá a városból és a környék falvaiból, de távolabbi településekről is. Köztiszteletben álló személyiség és lelkes szervező, aki nagyon fontosnak tartja 1848 és 1956 szellemiségének ápolását, hagyományainak éltetését. Az évfordulós rendezvények, koszorúzások állandó résztvevői, kopjafákat állítottak Harkakötönytől Kisszállásig, Kéleshalomtól Tiszaszigetig. Zsanán épp a régi, 2012-ben felszentelt kopjafa cseréjére készülnek - amelyet mára tönkretett a szó -, az újat a Heves megyei testvérfalu, Istenmezeje lakóitól kapják. A talapzaton már ott a felirat: „A hazáért haltak”. Egyszerű, puritán kopjafák ezek, és a feliratuk azonos - mondja a parancsnok. - Azokra a névtelen hősökre akarunk emlékezni általuk, akiknek márványtábla nem jutott. Elindulunk a kiskunhalasi temetőbe, ahol egy 1848-as nemzetőr síremléke áll. A múlt év nyarán az egység újította fel a kicsi sírkertet Sánta Tamás szobrával, a mezítlábas paraszti alak mindjárt magával ragad. Sánta Tamás, aki 1839-ben Szegeden született, gyermekként lett nemzetőr. - A család felnőtt tagjaival együtt jelentkezett - meséli Juhász László. - Fegyvert a kora miatt nem kaphatott, de ő lett a csapat zászlótartója. Nem volt éppen veszélytelen feladat, de a tízéves fiú helytállt. A szabadságharc bukása után a családjával Szeged- Dorozsmáról a halasi futóhomokra költözött. Még csaknem hetven évet élt, 1918-ban hunyt el. A zászlót a Sánta család, amely a szabadságharc eszméjéhez mindig hű maradt, elrejtette a padláson vagy a tanyája nádfödelében, egyszer aztán előkerült a rúdja. A zászlórudat ma a Dorozsmai Tájházban őrzik, az ottani Hagyományőrző és Kulturális Egyesülettel - akárcsak a halasi Pásztortűz Egyesülettel - nagyon jó a kapcsolatunk. Egy padlás rejtette hosszú-hosszú ideig azt a szakadozott, foszlott zászlót is, amely Dömsödön került elő, és a helyi Kármentő Hagyományőrző Egyesület rendbe hozatta, felújíttatta. A Dömsödi 48-as Népkör zászlaja ez, amely most a Petőfi Sándor Művelődési Házban egy vitrinben látható. Dömsöd és Dab - a két település Dömsöd néven 1939-ben egyesült - az 1848-49-es szabadságharcban 91 honvédet adott a hazának, és az országban elsőnek ajánlották fel ágyúgolyóöntésre az öreg templomtorony harangjait. Petőfi Sándor is - akinek a szülei 1846-ban Dömsödre költöztek, és több versét itt írta - erősen kötődött a helyhez és magyarságára, büszke, öntudatos népéhez. A Dömsödi Kármentő Hagyományőrző Egyesület Kopor Tihamér vezetésével három esztendeje azért alakult, hogy felkutassák a régmúlt tárgyi emlékeit, jobban megismerjék és a nagyközség mai lakóival megismertessék a település egykori értékteremtő személyiségeinek és közösségeinek életét tevékenységét. Az egyesületnek olyan lelkes tagjai vannak, mint az ifjú helytörténész és régiséggyűjtő Jancsó Attila - aki 1997-ben született, és „civilben" cukrász, a dédapjáról elnevezett Szőgyényi Sándor Emlékház megálmodója és létrehozója, ő elévülhetetlen érdemeket szerzett a 48-as Népkör múltjának feltárásában is. Tőle tudjuk, hogy a kört 1884-ben az egykori - a szabadságharc után hosszú évekig a Somlyó-sziget mocsaras, lápos, erdőkkel szegélyezett területein bujkáló honvédek és családtagjaik alapították. Egyes iratok Honvédegyletnek és Demokrata Körnek is említik, de zászlajára a Dömsödi 48-as Népkör felirat került. Aztán évről évre egyre többen csatlakoztak hozzá, tagjai csak erkölcsi és politikai értelemben is megbízható, tisztességes - vagyis 1848 eszméjét a kiegyezés után is magukénak valló - személyek lehettek. Közadakozással felépítették székházukat, a teret, ahol állt, a századforduló idején közgyűlési döntéssel Kossuth térnek nevezték el. - A kör szellemiségét mutatja - magyarázza Kopor Tihamér, a Kármentő Egyesület elnöke -, hogy 1884-ben, nem sokkal a megalakulása után a tagság elhatározta: tiszteletbeli tagjaivá fogadja és a község díszpolgáraivá avatja Kossuth Lajost és fiait. A „turini remete” saját kézzel írott levelében hálás szívvel, meghatottan köszönte ezt. Kossuth Lajos Fehér Péternek, a Dömsödi 48-as Népkör elnökének címzett levelét felolvasták a múlt év október 6-án tartott zászlóátadó ünnepségen. Az esemény és az idei megemlékezés üzenete: nem engedhetünk a nemzet egységéből és önállóságából - a 48- ból - ma sem. A zászlót immár mindenki láthatja, és sokan megszemlélik azokat a tárgyakat is, amelyek a kör ingóságai közül az 1948. március 5-i feloszlatása után megmaradtak. A kommunista hatalom nem tűrte a létét, de Szabó Lajos tanító, a népkör dalárdájának vezetője, a Petőfi Sándor Emlékmúzeum alapítója megmentette és az 1960-ban megnyílt múzeumban elhelyezte a relikviákat: az 1907-es bélyegzőt és fényképeket, egy nemzetőrszalagot, Kossuth Lajos Kunszentmiklóson nyomtatott halotti gyászjelentését, egy tagsági könyvet, a kör Kossuth-albumát, az étkészletük egy darabját és a Kossuth által írt válaszlevél kéziratát, amely sajnos az 1990-es években eltűnt. - Nem adjuk fel, és reméljük, előbb-utóbb megkerül - Kapor Tihamér e szavakkal búcsúzik tőlem. És hozzáteszi: - A zászló felújítása különben 700 ezer forintba került, ezt a dömsödi vállalkozók egy-két nap alatt összeadták. S csak annyit kértek, a falu előtt se említsük név szerint őket, annál ők sokkal szerényebbek. Ebből is látszik: nálunk ma sem fogyott el Kossuth regimentje. Milyen érdekes, Juhász László is épp a Kossuth-nótát hozta szóba, mielőtt elköszöntünk egymástól Kiskunhalason. Hogy milyen szép, amikor a gyerekek a nemzetőrökkel együtt éneklik. Hallgassuk hát és énekeljük még sokáig! És ne felejtsük, mit üzen nekünk ’48! Dulai Sándor A Dömsödi 48-as Népkör tagjai egy ünnepségen a közadakozásból épített székházuk előtt. A felvétel 1907-ben készült Sánta Tamás felújított síremléke a kiskunhalasi temetőben FORRÁS: DÖMSÖDI KÁRMENTŐ HAGYOMÁNYŐRZŐ EGYESÜLET DIADAL A KOZÁRI MEZŐN Négyszáznyolcvan évvel ezelőtt, 1542. március 25-én volt a Werbőczy Imre (1516-1548) főispán, a döbröközi vár ura - a jogtudós és politikus államférfi, Werbőczy István negyedik fiúgyermeke - és Kászon bég csapatai között lezajlott kozári (ma Egyházaskozár) csata, amelyről Tinódi Lantos Sebestyén versben - Werbőczy Imrének Kászon hadával kozári mezőn viadalja címmel - emlékezett meg. Kászon ezen a napon a kora reggeli órákban hadával Döbrököz környéki portyázásra indult azzal a szándékkal, hogy Werbőczy figyelmét eltereli és elfoglalja a döbröközi várat. A pécsi püspöknek azonban tudomására jutott a hír, és gyorsfutár útján értesítette a főispánt. Werbőczy azonnal útra kelt 225 lovassal és 200 gyalogossal Szász (Szászvár) várába. Itt várta a püspök seregét, de mivel még késő délutánra sem érkezett meg a segítség, visszafordult. Közben hírül hozták, hogy a törökök sok fogollyal és hadizsákmánnyal pihenőt tartanak a kozári mezőn. Werbőczyék az azonnali támadás mellett döntöttek. Tinódi szerint a török had 260 lovasból állt. Hogy volt-e gyalogságuk, arra nem tér ki a költő. Mivel késő délutánra járt az idő, a törökök nem számoltak már egy támadás lehetőségével. Az erdő védelmet nyújtott Werbőczy seregének, innen tudtak észrevétlenül előrenyomulni. Az összecsapáskor a főispán dárdája kettétört, Murad agával került szembe. Egy török harcos leszúrta Werbőczy lovát, és a lovasa a földre rogyott. Az aga a főispán fejét akarta venni, de egy magyar vitéz közibük ugrott. Werbőczy talpra szökkent, de már nem tudta megakadályozni, hogy a vitéze fejét a török kard le ne csapja. Murad agát hamar leteperték, és Werbőczy meg volt mentve. Az ellenség, Kászon hada megfutamodott. A viadalból így lett diadal. Tinódi szerint a magyarok 90 törököt fejeztek le, 16 pedig fogságba került. A magyarok az összes foglyot kiszabadították, körülbelül 220 embert. A kozári csata nem tartozott a híres ütközetekhez, de olyan időszakban történt, amikor a legyőzhetetlen törököktől való félelem volt a jellemző. Ez a győztes csata néhány hónappal azután zajlott, hogy Budát az oszmán-török csapatok elfoglalták (1541. augusztus 29.). Werbőczy volt az első hazánkban, aki megmutatta, hogy a törököket is le lehet győzni. Az országban nagy visszhangra talált Werbőczy Imre hősiessége. A győztes csata emlékét örökíti meg Pónya Péter fából készült alkotása (képünkön), amely az egyházas kozári Civil Közösségek Háza előtt található. Az emlékművön a csata rövid leírása és Tinódi versrészlete olvasható. A településen az énekmondóról utcát neveztek el. Tinódi Lantos Sebestyén a Werbőczy Imrének Kászon hadával kozári mezőn viadalja című históriás énekét 1543-ban írta Dáró várában, amely a mai Jágónak település határában volt. Műve 1554-ben - halála előtt két évvel - Kolozsváron jelent meg nyomtatásban a Cronica Tinódi Sebestyén szerzése című énekgyűjteményében. Kaszon megegyezik azzal a személlyel, akiről Pécsen, a Széchenyi téren Gázi Kászim pasa néven dzsámi van elnevezve. Cseh Imre Egyházaskozár